Szolnok Megyei Néplap, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-02 / 283. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. DECEMBER 2. iHeti világhiradó I Kádár János meghívására a héten Budapestre látogatott Gustav Husák, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársa­ság elnöke. A képen: Kádár János és Gustáv Husák HÉTFŐ: Sino watz kancellár Moszkvában tárgyalt, fogad­ta öt Konsztantyin Csernyen- ko is — Sanguinetti győzel­me az uruguayi választáso­kon — Washington és Bag­dad diplomáciai kapcsolatai­nak felújítása — Mitterrand elnök szfriai látogatása. KEDD: Kádár "János és Gus­táv Husák budapesti talál­kozója — A Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsának üléssza­ka — az öböl menti tanács csúcsértekezlete — Kinnock megbeszélései a szovjet fő­városban . SZERDA: Spanyol—brit meg­állapodás a gibraltári vi­szályban — Belpolitikai fe­szültség és puccsveszély Bo­líviában — Tiltakozónap Chi­lében. CSÜTÖRTÖK: Losonczi Pál befejezi laoszi tárgyalásait és hazaindul délkelet-ázsiai út­járól — Véget ér a Palesztin Nemzeti Tanács ammani ülésszaka, Arafat lemondása, majd újjáválasztása. PÉNTEK: Amerikai—nyugat­német és francia—brit csúcs- találkozó — Ügyrendi meg­egyezés a stockholmi konfe­rencián — A belga kormány halasztást javasol a rakéta­telepítés ügyében — Argen­tin—chilei egyezség a Beagle- csatomáról — Általános sztrájk Peruban. SZOMBAT: Rendkívüli vá­lasztások Ausztráliában — Folytatódnak a salvadori tárgyalások. Milyen új fejleményei vannak a kelet—nyugati párbeszédnek? A nemzetközi diplomácia, mondhatni „évvégi hajrája” már egy jövő évi dátum je­gyében áll. Ez pedig! Gro- mikó és Shultz január 7-re és 8-ra kitűzött genfi eszme­cseréje. Az elmúlt hétre is elsősorban az álláspontok kifejtése, a pozíciók jelzése, valamint a sorok rendezése volt a jellemző. Konsztantyin Csernyenko két nyugati politikust foga­dott: Fred Sinowatz osztrák kormányfőt és Neil Kinnock brit munkáspárti vezetőt. Mindkét alkalmat felhasz­nálta a Szovjetunió törekvé­seinek megvilágítására. A bécsi vendégnek arról a szov­jet kívánalomról szólt, hogy Moszkva hajlandó akár radi­kális fegyverzetcsökkentésre is, de csak az egyenlőség és a kölcsönös biztonsági érdekek tiszteletbentartása alapján. A brit partner számára volt egy különleges megjegyzése is: ha London hajlandó a közép-hatósugarú rakétákat leszerelni, a Szovjetunió ugyanennyivel csökkenti készletét, s külön garanciát is nyújtana Anglia számára. Szovjet részről készek min­den ésszerű kompromisszum­ra, s a kérdések új megkö­zelítésére. Ugyanakkor — ez tűnt ki Zamjatyin nagy ér­deklődéssel fogadott cikkéből. — a korábbi genfi tárgyalá­sok folytatására Moszkvában nem látnak módot. Ez ért­hető, hiszen a tárgyalási alap szétfoszlott, a héten közzétett adatok szerint az 572 ame­rikai „eurorakétából” már csaknem sízázat brit, nyugat­német és olasz területre tele­pítettek, ez eddig 272 atom­töltetet jelent. A Fehér Házban sorra fo­gadják a szövetséges vezető­ket: Kohl nyitotta meg a sort, s a közeljövőben várják Thatcher brit, valamint Na- kaszone japán kormányfőt. A cél az egyeztetés, Washing­ton nyilván a jövő héten ejsiedékes NATO tanácsülést is arra kívánja felhasználni, hogy maga mögött tudja szö­vetségesei támogatását. Egy bizonyos „politikai tudatha­sadás” tanúi vagyunk: az amerikai kormány a tárgya­lások bajnokának akar lát­szani, ehhez szeretné meg­kapni a partnerek teljes egyetértését, viszont nem szeretné, ha azok túl messze mennének a következtetések levonásában. Főként Belgi­umról van szó, amely — a holland vonakodás után — szintén telepítési halasztást próbál elérni a szovjet—ame­rikai tárgyalásokra hivatkoz­va. Az amerikai álláspontot egyelőre homály fedi, még nem került nyilvánosságra, mit jelent az „ernyő-terv” vagyisi az összes fegyverzet­korlátozási témák egyetlen ernyő alá való helyezése és közös megtárgyalása. A Rea- gan-győzelem után átszerve­zés alatt álló, régi-új admi­nisztrációban amúgy is dúl a belharc (a szélsőséges héják között számontartott Kirk­patrick asszony úgy mondott le ENSZ nagyköveti tisztéről, hogy visszahívják, méghozzá fontosabb állásba és a példá­kat lehetne folytatni) s a küzdelem egyik legfőbb terü­lete a külpolitika, a szov­jet—amerikai kapcsolatrend­szer kérdése. A washingtoni politikai barométer hol ked­vezőbb, hol zordabb időt je­lez, tehát változatlanul érvé­nyes a nem először hangozta­tott megállapítás: csak a tettek alapján lehet ítélni. (Üdvözölte a genfi találkozó létrejöttét a Kádár—Husák találkozóról kiadott közle­mény is, az érdemi haladást biztosító cselekvést sürgetve.) Kontinensünk érdekeltségét mutatja a feszültség csök­kentésére az a két biztató hír. amely a héten az euró­pai biztonsági folyamattal állt kapcsolatiján. A stock­holmi konferencián az ügy­rendi megállapodás gyorsít­hatja a kibontakozást, a kul­turális fórum budapesti elő­készítő értekezletén, a köz­zétett rövid beszámolók sze­rint, ugyancsak megfelelő a légkör. Az igazsághoz tarto­zik, hogy a svéd fővárosban ügyrendi egyetértés született a Hilton-szálló Mátyás ter­mében pedig egy jövő ősszel megtartásra kerülő értekez­let előmunkálatai folynak Ezzel együtt az utóbbi idő­ben nem lehettünk elkényez­tetve a pozitív hírektől, már­pedig az európai tárgyalások folytatódása egyértelműen kedvező jelként értékelhetők. Fred Sinowatz osztrák szövetségi kancellár hivatalos látoga­tást tett a Szovjetunióban. A képen; Konsztantyin Csernyen­ko. az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnökségének elnöke üdvözli az osztrák kancellárt KAIRO Husszein jordániai ural­kodó tegnap Kairóba érke­zett. Hivatalos állásfoglalás szerint a király viszonozza Hoszni Mubarak államelnök október közepén tett, akkor meglepetésnek számító am­mani látogatását. COLOMBO A Sri Lanka-i kormány nemzetbiztonsági miniszte­rének tegnapi közlése sze­rint á dél-indiai Tamilnádu államból fegyveresek érkez­tek 'hajóval a Sri Lanka-i vi­zekre, de a szigetország lé­giereje visszafordulásoa kényszerítette őket. WASHINGTON Folytatódnak a tüntetések a fajüldöző dél-afrikai rend­szer ellen a pretoriai rezsim washingtoni nagykövetségé­nél. A rendőrség csütörtö­kön és pénteken ismét olyan polgárjogi vezetőket tartóz­tatott le, akik megkíséreltek aí nagykövetség épületében ülősztrájkot kezdeni. VARSÓ Csütörtökön és pénteken a lengyel küldöttség ismét találkozott a Párizsi Klub­bal, vagyis annak a 17 nyu­gati országnak a kormány- képviselőivel, amelyek a legtöbb államilag garantált hitelt nyújtották a hetvenes években Lengyelországnak. A Zyc;e Warszawy híre sze­rint a tárgyaláson jelentős haladást értek el az 1982— 84-re esedékes lengyel adós­ságtörlesztések átütemezé­séről kötendő megállapodás szövegének előkészítésében. A tárgyalásokat a közeljö­vőben folytatják. LA PAZ Egy katonai államcsíny növekvő veszélyének árnyé­kában a bolíviai kormány ismét tárgyalásokat kezdett a szakszervezetekkel az or­szágot már négy napja megbénító általános sztrájk befejezéséről, A La Paz-i ha­tóságok beleegyeztek abba is, hogy haladéktalan tár­gyalásokat kezdjenek a földmunkások országos szö­vetségével gazdasági jellegű követeléseikről is. PÁRIZS Üj-Kaledónián új szaka­szába lépett az immár hetek óta tartó feszültség. Pénte­ken több helyen összecsapá­sokra került sor a független­séget követelő őslakos kana- kok és a francia telepesek között. A Kanak Szocialista Felszabadító Front (FLNKS) a függetlenség azonnali megadásiát követeli, miköz­ben tegnap ideiglenes kor­mányt alakított. Magyar vezetők üdvözlő távirata Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első |titkára; Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke: Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke és Apró Antal, a Magyar Népköztársaság országgyűlésének elnöke Laosz nemzeti ünnepe alkalmából üdvözlő táviratot küldött Kaysone Phomvihane elvtársnak, \a Laoszi Népi For­radalmi Párt Központi Bizottsága főtitkárának, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa elnöké­nek; Szufanuvong elvtársnak, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság elnökének, a legfelsőbb népi gyűlés elnökének Vientiane-ba. n hazafias erők rendezési javaslata (Folytatás az 1. oldalról.) nak, fel kell oldani a rend­kívüli alapotot. A második lépcsőben ke­rülhetne sor a szemben álló felek közötti ellenségeskedé­sek megszüntetésére és az ehhez szükséges biztosítékok megteremtésére. A kormány­ban képviselethez kell jut­nia minden politikai erőnek, amely elkötelezi magát a tárgyalásos rendezés mel­lett. A harmadik lépcsőben lét­rehoznák a nemzeti egyetér­tés kormányát, népszavazás útján módosítanák az alkot­mányt, valamint a két je­lenlegi fegyveres erőből — a hazafiak és a kormány hadseregéből — újjászervez­nék a hadsereget és lebo­nyolítanák az általános vá­lasztásokat. A tárgyalások befejezése­kor a két fél a rádióban és televízióban tette közzé ál­láspontját. Jósé Napoleon Duarte salvadori elnök el­fogadhatatlannak njoüdta a hazafiak rendezési javasla­tait és továbbra is a Fara- bundo Marti Nemzeti Fel­szabad ítási Front egyoldalú fegyverletételét, valamint a fennálló rendszerbe való be­épülését sürgette. ausztrálja n kormányfő pártja nyert Ismét Bob Hawke auszt­ráliai munkáspártja nyerte a törvényhozási választáso­kat, de nem olyan elsöprő többséggel, mint ahogy azt az előrejelzések beharangozták. Jelentősén előretört a libe­rális- és a nemzeti párt el­lenzéki koalíciója, csökkent­ve ezáltal a kormánypárt képviselőházi többségét. A tegnap megtartott vá­lasztásokon leadott érvényes szavazatok hetven százalé­kának értékelése után a 148 képvjislef.őházi Imand'átumból 142 sorsa eldőlt: 79-et nyert Hayke kormányfő pártija, míg a liberális és a nemzeti párt ellenzéki koalíciója egyelőre 63 hely fellett ren­delkezik. Kohl washingtoni sajtóértekezlete Sajtókonferenciával feje­ződ ott be pénteken délután Kohl nyugatnémet kancel­lár egynapos washingtoni munkalátogatása. Kohl két órás tárgyalást folytatott Reagan elnökkel,, találko­zott. Shultz külügyminisz­terrel, Weinberger hadügy­miniszterrel és külön meg­beszélést folytatott Bush al- elnökkel. Reagannal folyta­tott tárgyalásairól terjedel­mes közös közleményt adtak ki, amelyben a két politikus állást foglalt a kelet—nyu­gati kapcsolatok fejleszté­se, a szovjet—amerikai pár­beszéd felújítása mellett, ezzel együtt azonban hang­súlyozzák a NATO további fejlesztésének, mindenek­előtt hagyományos fegyverei korszerűsítésének és bővíté­sének szükségességét. India Választási kampány Indiában tegnap megkez­dődött a december végén tartandó általános parla­menti választást megelőző választási kampány. Az ázsiai ország nagy politikai pártjai indultak harcba, hogy megnyerjék maguknak az ország 378 millió szava­zásra jogosult polgárát a december 24-én. 27-én és 28-án sorra kerülő választá­sokon. A szavazók a parla­ment alsóházának 513 man­dátumáról döntenek majd. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága, a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsa, Mi­nisztertanácsa, országgyűlé­se, valamint egész népünk nevében köszöntjük önöket, a Laoszi Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságát, a Laoszi Népi Demokratikus ’Köztársaság Minisztertaná­csát. Legfelsőbb Népi Gyű­lését és a laoszi népet nem­zeti ünnepük, a Laoszi Né­pi Demokratikus Köztársa­ság kikiáltásának kilence­dik évfordulója alkalmából. Nagyra értékeljük azokat az eredményeket, amelyeket a laoszi nép pártja vezetésével a népi ha­talom megszilárdításában, hazája szocialista átalakítá­sában elért. Támogatjuk a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaságnak a békéért ési biztonságért, a délkelet­ívben magasra törő pago­datetők, gúlaalakú kegyhe­lyek, sztupák , az udvaron sáfrányleples, sétálgató bon­cok. Szemben, a földút má­sik oldalán a szövőipari szö­vetkezet szellős barakkjai­ban pörög a hatalmas fö- nalorsózó kerék, csattognak az asszonyok lábbal hajtott szövőszékei, készül a sötét­kék, mintás- népi szövés. In­nen kőhaj ításnyira, ä Me­kong partján fekete víziói - valypár görnyed a fából, bambuszból készült eke elé, a földek mögött a mezőgaz­dasági termelőszövetkezet vertanyag raktárai, irodaé­pületei sárgállanak. Vientia- nenak, a Laoszi NDK fő­városának talán ezek a leg­jellemzőbb képsorai, ame­lyek klifejezik, hogy Ázsia egyik legelmaradottabb ál­lamában, a tengernyi belső nehézség, a thaiföldi és a kí­nai határról átdobott ellen- forradalmi csoportok akna­munkája ellenére, igyekez­nek előrelépni, megalapoz­ni a szocialista irányú fej­lődést. > Kilenc éve, 1975 decem­ber másodikán Laoszban vértelen úton győzött a népi forradalom. A Laoszi Népi Forradalmi Párt irányításá­val megkezdődhetett’ a to­vábblépés a Millió Elefánt Országában, az évszázadokig félfeudális, törzsi-nagycsalá- di kötelékekben, kiskirályok alatt vergődő, szétszabdalt Laoszban. Vietnam, noha maga is nélkülözött, élelmi­szerekkel, szakértőkkel, gyógyszerekkel sietett a há­ború következményei fölszá­molásába kezdett laoszi nép segítségére. Még egy évtized sem telt el a függetlenség kivívása óta, de a Laoszi NDK-ban szemmel látható változások történtek az évszázadok óta mozdulatlanságba dermedt társadalmi-gazdasági ezer­A perui kormány tegnap­tól feloldotta az országban a hét közepén kihirdetett rendkívüli állapotot — je­lentette be Lius Percovich miniszterelnök Limában a kabinet ülése után. A rendkívüli állapotot szer­dán rendelték el harminc napra. így akarták elejét venni a Perui Dolgozók Ál­talános Szövetsége (CGPT) által csütörtökre meghirde­ózsiai országok közötti jó­szomszédi viszony megte­remtéséért kifejtett erőfeszí­téseit. Örömünkre szolgál, hogy a baráti kapcsolataink kie­gyensúlyozottan fejlődnek a marxizmus—leninizmus és az internacionalizmus elvei alapján. Ez jutott kifejezés­re a közelmúltban párt- és állami küldöttségünknek a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaságban tett látoga­tása és tárgyalásai során is. Nemzeti ünnepükön kí­vánjuk önöknek, a baráti laoszi népnek, hogy érjenek el újabb sikereket a Laoszi Népi Forradalmi Párt III. kongresszusa határozatainak megvalósításában, ötéves tervük feladatainak teljesí­tésében, hazájuk felvirágoz­tatásában, közös ügyünk, a szocializmus, a haladás és a béke ügyének szolgálatá­ban. kezetben. A mezőgazdaság­ban, a lakosság döntő több­sége számára megélhetést adó ágazatban megkezdődött a szövetkezetesítés, s ma már több mint kétezer kol­lektív gazdálkodási egység működik. Nagy erőfeszítése­ket tesznek, hogy a hiányzó 'műtrágyát, kisgépeket, ne­mesített vetőmagot besze­rezzék, és a parasztokhoz el­juttathassák. Ami az ipart illeti, itt is az alapoknál tar­tanak. Elsősorban a kis_ és kézműipart, a sajátosságok­nak inkább megfelelő for­mákat erősítik, szem előtt tartva a fokozatosságot. A párt és állami vezetők tuda­tában vannak annak, hogy az országban a temérdek egyéb gond mellett a szétta­goltság, az alacsony fejlett­ségi szint is visszahúzó erő. Ezért helyeznek nagy súlyt az írástudatlanság megszün­tetésére. Hazánk, lehetőségeinkhez mérten segíti a laoszi társa­dalmi-gazdasági építést. Kapcsolataink történetében új szakaszt nyit Losonczi Pálnak,/ az Elnöki Tanács elnökének és kíséretének la­oszi látogatása. Magyarod- szág támogatja a Laoszi NDK külpolitikáját, Vientia­ne elkötelezettségét a dél­kelet-ázsiai biztonság meg­szilárdítására. Laosz, együtt a másik két indokínai or­szággal, igen pozitív szere­pet tölt be a délkelet ázsiai térség stabilizálása folyama­tában. Éppen Sipraseuth laoszi külügyminiszter volt az első indokínai politikus, akü az ASEAN államokban járva először vetette föl a párbeszéd gondolatát. Vien- tianénak, éppúgy, mint Ha­noinak és Phnom Penhnek nagy szüksége lenne a nyu­godt, békés nemzetközi kör­nyezetre, az örökölt elmara­dottság. a hátrányok felszá­molásához. tett általános sztrájknak. A «dolgozók bérkövei eléseinek alátámasztására szervezett munkabeszüntetést a rendkí­vüli állapot ellenére meg­tartották. A CGPT szerint a részvételi arány kilencven százalékos volt. Megfigyelők szerint a kor­mány a sztrájk hatására ol­dotta fel a rendkívüli álla­potot, tekintettel a jövő áp­rilisban megrendezendő el­nökválasztásokra is. Laosz nemzeti ünnepén Feloldották a rendkívüli állapotot Peruban

Next

/
Oldalképek
Tartalom