Szolnok Megyei Néplap, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-20 / 298. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. DECEMBER 20. IA tudomány világa Oj gyártási módszer: biotechnológia Biológia és társadalom Az ember a környező élő­világot és annak viselkedé­sét megfigyelve jutott el oda, hogy a növénytermesz­tés és az állatok háziasítá­sával képessé vált élel­miszert, bőrt textilt, stb. termelni, s ezzel az emberi társadalom kiala­kulásának fontos feltételeit megteremteni. A biológiának ez a kezdete. A megfigyelé­sek, a tapasztalatok összege­zése után a 19. század köze­pe táján az élővilág rend­szerezésében és az evolúció elméletének megfogalmazá­sával alakult a biológia tu­domány. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy a korábbi misztikus fel­fogással szemben az élőlény és elsősorban az emberi test szenkezete és működése ter­mészettudományosán megért­hető, így a társadalom célul tűzte ki a fertőző és egyéb betegségek megértését és le­küzdését. A biológia ezt a feladatot — elsősorban a mikroszkópiái anatómia és a biokémia eszközeivel — részben megoldotta. Az anyagcsere folyamatainak megismerése, a hormonok és vitaminok felfedezése, az egyes sejtek szerepének fel­ismerése, a diagnosztika fej­lődése e század közepére le­hetővé tette a helyes táplál­kozás törvényeinek kidolgo­zását, számos betegség ide­jekorán történő megismeré­sét, gyógyítását, és megelő­zését. Ez az átlagos emberi életkor gyors emelkedését, a családtervezés lehetőségeit eredményezte, ami hatalmas társadalmai változást jelen­tett ott, ahol a gazdaságii és politikai feltételek az ered­mények átvételére megvol­tak. Ugyanakkor a hibrid vetőmag,; valamint a gyom­irtó és növényvédő szerek bevezetése az élelmiszerter­melésben lehetővé tette, hogy a fejlett országok — ismét a politikai és gazdasági fel­tételek alapján — a mező- gazdasági termelést gépesít­sék, és így a mezőgazdaság­ban foglalkoztatottak száma 10 százalék alá csökkenjen. Az ipar és a szolgáltatások ezen keresztül jutottak újabb munkaerőhöz. fl társadalom és a tudomány kapcsolata A társadalom és a tudo­mány kapcsolatában előbb- utóbb minőségi változás kö­vetkezik be. A tudomány fejlődésének alacsonyabb szintjén a gyakorlat min-, dennapi problémáinak megoldását várja — és kap­ja — a tudománytól a tár­sadalom. Egy ponton azon­ban a fejlődés elér oda, hogy a tudomány nem a meglévő gyakorlatot fejleszti, hanem váratlanul lehetővé teszi annak teljes felváltását, va­lami egészen újra. A fizi­kából jobb gőzgépeket és motorokat kért a gyakorlat, helyette atomenergiát, tran­zisztort és számítógépet ka­pott. Amikor a kémiától jobb festékeket és gyógysze­reket várt a gyakorlat, ka­pott olyan műanyagokat, melyek életünk lehetőségeit sokkal inkább javítják. Az utolsó évtizedben a biológia is azzal lepett meg, hogy fel­ismerte hogyan lehet egy élőlénybe új tulajdonságot bevinni, ami lehetővé tesz egy új típusú növényter­mesztést, élelmiszeripart és új gyártási módszert: a bio­technológiát. Példánk mezőgazdasági je­lentőségű: A nitrogén — mint ismeretes — minden élő szervezet alkotóeleme, a légköri nitrogén hasznosítá­sára, megkötésére azonban hsak néhány mikroorganiz­mus képes. A Rhizobium baktériumok különböző pil­langósvirágú növényekkel együttélve, szimbózisban kö­tik meg a nitrogént; ez az élővilág leghatékonyabb nit­rogénkötési formája, és a mezőgazdaságban is óriási jelentőségű, hiszen műtrá­gyát helyettesíthet. Műtrágya helyett nitrogénkötő baktérium A biológiai nitrogénkötés fokozása céljából igen fon­tos a szimbiotikus nitrogén- kötés molekuláris biológiai alapjainak feltárása. A Sze­gedi Biológiai Központ ku­tatócsoportja azonosította és izolálta a lucernával szim­biózisban élő Rhizobium meliloti baktériumban a a szimbiózis kialakulásáért és a nitrogénkötésért fele­lős géneknek egy részét. A géneket hordozó DNS mole­kulát átjuttatva bizonyos más baktériumfajokba, ezek a fajok is képessé váltak a lucernával -szimbiotikus kap­csolat létesítésére. A gének szerkezetének és működésé­nek vizsgálata során kide­rült, hogy a gének egy kis csoportja felelős a lucerná­val való specifikus szimbió­zis létrehozásáért. Ezeket a géneket átvíve más Rhizo­bium fajokba olyan törzsek állíthatók elő. amelyek nem­csak az eredeti gazdanö­vénnyel, ihanem lucernával is képesek szimbiózisra. A szimbiózist meghatározó gé­nek pontos funkciójának megértése segítséget nyújt­hat új nitrogénkötő társulá­sok létrehozásában. A példák, bizonyítják, hogy a hazai biológiai kuta­tások helyes irányban foly­nak. Az eredmények várha­tóan a nem is oly távoli jö­vőben a gyakorlat számára is közvetlenül hasznosítha- tókká válnak. H. J. A textilipari termékek ré­szint természetes szálasanya­gokból, részint szintetikus szálakból készülnek, illetve egy részük ezek keverékéből. A szintetikus szálak részará­nya a világ textiliparának 'nyersanyagaiban 1960-bajn még csak öt százalék körül volt, napjainkban azonban már mintegy 40 százalékot tesz ki. A magyar textilipar a szintetikus szálakhoz — a Vegyi szálakhoz — két féle módon jut hozzá: importból szerzi be, vagy a hazai ve- gyiszálipar termékeit dol­gozza fel. Kevés olyan or­szág van a világon, amely a vegyi szálak valamennyi vál­tozatát maga állítja elő. Ha­zánk elsősorban a polipropi­lén (PP) és a poliakrilnitril (PAN) szálak gyártására ren­dezkedett be. A poliakrilnitril szálak elő­állításánál igen sokfajta technológia* alakult ki. Szá­lak céljára általában az ak- rilnitrilnek különböző válto­zatait alkalmazzák, és ezek összetétele eljárásonként vál­tozik. Hasonlóképpen válto­zik a szál előállításához szükséges oldószer is. A nagy mértékben elterjedt dimetil- formamid helyett sok helyen és növekvő mennyiségben alkalmaznak dimetilszulfo- xidot, de emellett az etilén­karbonát. a salétromsav, a vizes sóoldatok ugyancsak jelentős helyet foglalnak el a poliakrilnitril szálhoz al­kalmazott oldószerek között. A felhasznált változatok és oldószerek sokfélesége miatt nehéz a technológiák egyön­tetű fejlődéséről beszélni. Hazánkban dimetilforma- mid alapú PAN-szál gyártási technológiát valósítottak meg, mely egyike a legkor­szerűbbeknek. A polimerizá- ció, monomer visszanyerés, a szálképzésre alkalmas oldat előállítása és az oldat szűré­se, valamint a szálképzés, a szálak utánkezelése folyama­tos technológia, ahol az egyes lépcsők közvetlenül követik egymást. A poliakrilnitril szálak előtt még nagy lehe­tőségek vannak. Képünkön egy PAN-szál gyártó berendezést láthatunk. Látóbot A jövőben egy kis radar­készülékkel helyettesíthetik majd a vakok botját. A furt- wagenbeni (NSZK) szakis­kola azt a célt tűzte ki, hogy viszonylag olcsó és egyszerű készüléket épít az NSZK-ban élő mintegy nyolcvan- ezer vak ember számára. A közönséges zseblámpába épí­tett készülék a hajók radar- készülékéhez hasonlóan mű­ködik, de nem eléktromagne- tikus, hanem csak az ultra­hangok tartományába tarto­zó hullámokat bocsát ki. A vakok radarja a visszaverő­dő jeleket ahhoz a kis vibrá­torhoz továbbítja, amely annál erősebben és gyorsab­ban rezeg, minél közelebb van az akadály. A készülék használója a gumiból készült érintkezőn tapintással észleli a jeleket, s a lámpa elmozdítása révén már kétméteres távolságból is felismeri az akadályok magasságát és szélességét. Galambriasztó Műemlékvédelem villanypásztorral Ezentúl villanypásztorral védik a galamboktól a comói székesegyházat; vékony vil­lanyvezetéket feszítenek ki a templom köré, s gyenge áramot kapcsolnak rá. Más olasz városokban szerzett ta­pasztalatok azt mutatták, hogy a galambok igen tanu­lékonyak a legrövidebb időn belül elkerülik a nekik áramütést okozó vezetéket. Tengervízből ivóvíz A háziasszonyok a meg­mondhatói, hogy mennyivel könnyebb elsózni az ételt, mint helyreigazítani az el­követett hibát. A só köny- nyen és gyorsan feloldódik a vízben, de szétválasztani egymástól, elkülöníteni már sokkal nehezebb. Ez az egy­szerű tény az emberiség egyik nagy gondjára is magyarázatot ad: milliók szomjaznak világszerte, mi­közben a Föld felületének kétharmadát víz borítja, ten­gervíz, amelynek átlagosain 3,5 százalék a sótartalma. A tengervíz sótalanításá- nak legközönségesebb mód­ja az elpárologtatás( desztil- lálás), ami hőigényes, költ­séges eljárás, és rendszerint csak akkor alkalmazzák, ha valahol ún. hulladékhő áll rendelkezésre (például erő­művek szomszédságában). Ha a sós vizet a fagypontig lehűtik, a sómentes víz jég­gé áll össze, és különválaszt­ható a nagy sótartalmú sű­rű létől. Ámde ez a kifa- gyasztásos vízsótalanító eljá­rás is hosszadalmas és költ­séges. Sótalanításra gyakran alkalmazzák még a nyo- másváltozásos módszert is: előbb megnövelik, majd le- csökkentik a vízre nehezedő légnyomást, aminek hatásá­ra a só kicsapódik az oldat­ból. Egy sor további eljárás még csak kísérleti stádium­ban van, köztük egy csekély energiaigényű, amely az oz­mózis jelenségének megfor­dításával igyekszik célt ér­ni. Az ozmózis a növényvi­lágban is elterjedt folya­mat: a növények ennek se­gítségével szabályozzák sejt­jeik sótartalmát, hol keve­sebb, hol több vizet áramol­tatva át félig áteresztő sejt­falaikon. A tengervíz sóta­lanítása során viszont a só és a víz elválasztása a cél, amiért is itt fordított ozmó­zisról beszélünk. Az eljárás legfontosabb kelléke a félig áteresztő hártya (membrán), amely visszatartja sőt. ha átszivattyúzzák rajta a sós vizet, vagyis csak tiszta vi­zet enged át. Hogy voltakép­pen mi is történik a memb­ránban, miként folyik le az elválasztás, azt ma még nem tudjuk pontosan, de a természetes sejtfalat után­zó félig áteresztő hártyák mindenesetre rendelkezésre állnak. Legjobb hatásfokkal a műanyaghártyák, poiia- midból illetve poliimidből álló szűrők végzik a szét­választást. Képünkön egy napi 550 tonna teljesítményű szovjet víztisztító és sótalanító be­rendezés építését láthatjuk a Kaspi-tenger mentén. Restaurálás tűvel Munkában a textilrestaurátor Nagy Katalin textilrestau­rátor az Iparművészeti Mú­zeumban. Az Üllői úti épü­let második emeleti világos, nagy helyiségében van a munkahelye. A hatalmas tá­rolóbútorok szőnyegeket, ru­hákat, hímzéseket rejtenek, de van itt néhány modem textil is, — kiállításra vár­va. A múzeum sajátos köve­telményei szerint ugyanis a textilrestaurátorok feladata az újonnan bekerült tárgyak régi és modern textilék — tisztítása, kezelése, védelme, a kiállításokra való előkészí­tése, a kiállítási tárgyak elemző, magyarázó segédesz­közeinek elkészítése. Most éppen egy régi hímzés alap­szövetének és hímzésmódjá- nak felnagyításán fáradozik, ami azt jelenti, hogy vastag fonalból az alapszövetet kü­lön megszőtte, és erre jól elütő fonallal a különböző hímzéseket, mindenki szá­mára érthetően, felvitte. Ám a te xtilrestaurá tornáik két asztala van. Az egyik a munkaasztal, a másik íróasz­tal, amely mellett könyves­polc könyvekkel, s dossziék, iratok. Miért? — A restaurátor munkájá­nak legalább a fele elméleti jellegű, különösen, ha régi tárgyról van szó. Mielőtt bármihez hozzákezdene, gon­dos elemzésnek kell alávet­nie a tárgyat. Meg kell álla­pítania a felhasznált anya­gokat, és' azt is, hogyan, mi­lyen módszerekkel készültek. A technikai analízis után az állapot leírása következik, majd össze kell vetnie más hasonló analóg eljárással, ugyanabban az időszakban hasonló anyagokból készült tárgyakkal. Ekkor tehet csak javaslatot a restaurátor a munka, a megőrzés módoza­taira. Csak ilyen alapos fel­tárás eredményezhet jó res­tauráló munkát. A rossszul restaurált tárgyaknak min­dig az az oka, hogy nem ren­delkeztek elég információval a restaurálás mértékének meghatározásához. — Mit jelent a restaurálási mértéke? — A régről ránkmaradt textilneműt lehet teljesen újjáteremteni, lehet meg­hagyni a megmaradt ép ré­szeket, és a hiányzókat kipó­tolni, természetesen úgy, hogy az erede.i anyagtól jól láthatóan elváljon, végül le­het csak a megmaradt anyagdarabot , konzerválni, és így megőrizni. — Hallhatnánk olyan pél­dát, amely folyamatában is bemutatja a textilrestauráto­ri munkát? — Miskolctól északra, a Sajó és. a Bódva találkozásá­nál van Boldva, amelynek református templomában 1976-ban XVI.—XVII. száza­di értékes sírleletre bukkan­tak. Egy 14—16 éves fiatal lányt fakoporsóba temettek, virágokkal körülvéve úgyne­vezett „virágágyba”. A két és fél méter mélyen lévő le­letet a földtömbbel együtt hozták felszínre, ekkor még csak sejteni lehetett a ruha­darabok létezését. A vizes tisztítás, után a darabokat tüll közé fércelve — hamar kirajzolódott a ruha vonala. Leginkább épen a vállfűző maradt fenn, egy elöl kap­csokkal záródó, szoknyához varrt mellényszerű felsőrész. A vállfűzőt bársonyszalag dí­szítette, csipkével. Elvégez­tük az alapanyag, a hímzés, a csipke analízisét. A kora­beli hasonló ruhák segítségé­vel elkészült a lánykaruha szabásmintája: a vállfűzőé és a szoknyáé. Az ing olyan sérült volt, hogy nem tudtuk azonosítani és összehasonlí­tani a korabeli darabokkal. A lányka fején fátyol volt, és egy akkoriban divatosi se­lyemfonal. A pártáját igaz­gyöngyök és aranyboglárok díszítették. — Hogyan történt a tény­leges restaurálás? — Kiszabtam egy alátá­masztó anyagot a vállfűző szabásrajza szerint, erre rá­helyeztem és ráférceltem az eredeti megmaradt leletda- rabokat. Rámára rögzítettem és az új tartóanyaggal együtt átvarrtam. A bársony szalag­ra rávarrtam a díszt, és ezt a csipkés bársony szalagot is az eredeti helyére varrtam vissza. Ezután összeállítot­tam a ruhadarabot. Végül fekete bársonnyal bevont szivacs „bábura” került a vállfűző, kiállítás céljából. Ez a klasszikus restaurálás: a hiányzó részeket kiegészí­tettem úgy, hogy az eredeti az új tartóanyagtól elváljon. A vállfűző most Miskolcon látható, több hasonló társá­val együtt a Restaurált régé­szeti textíliák című kiállítá­son. T. A. Hazai szállitóMm^j

Next

/
Oldalképek
Tartalom