Szolnok Megyei Néplap, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-14 / 293. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. DECEMBER 14. NRTO-kiilügyminiszterek Megkezdődött a téli tanácsülés Japán-szovjet gazdasági tárgyalások ( Kommen-I tárunk I Stockholmi mérleg Vitathatatlanul opti­mistább hangulatban vo­nulnak téli szünetükre a svéd fővárosban folyó európai leszerelési kon­ferenciáról a résztve­vő harmincöt állam dip­lomatái, mint ahogy az év elején asztalhoz ül­tek. A stockholmi tár­gyalások mostani fordu­lójának zárónapján két­ségtelenül reményt kel­tőbb a helyzet, mint az hónapokig volt. Egyrészt a január eleji genfi ta­lálkozásra figyel-vár a világ, hiszen jól látható: ezúttal a két nagyhatalom külügyminisztere azért utazik Svájcba, hogy a leszerelési tárgyalások újraélesztésének konkrét lehetőségeit vitassa meg. Stockholmból nézve a genfi találkozó azért is kivételes fontosságú, mert hosszú ideje a svéd főváros volt a színhelye az egyetlen olyan fórum­nak, ahol a fegyverzet­korlátozás, a bizalomeőr- sítés, a biztonság ügyei­ről közvetve tárgyalt egymással a Szovjetunió és az Egyesült Államok. A mérlegkészítésnél úgy tűnik, hogy az év utolsó két hónapjában végre előmozdultak a tárgyalások: olyan két­csatornás munkamód­szert dolgoztak ki és fo­gadtak el, amely egy­aránt megfelel a NATÖ- országok és az ott levő szocialista állam javas­latainak megvitatására. Nem kétséges, hogy Gromiko és Shultz esz­mecseréje nagyot lendít­het a jövő évi tárgya­lási fordulókon, s ha új fegyverzetkorlátozási tár­gyalások indulnának a tavasszal — amit az egész világ immár re­mélni mer — akkor a stockholmi „egyetlen fó­rum”. szerencsére már „csak” fontos kiegészítő szerepet kellene, hogy betöltsön. Az optimizmus tehát most, december közepén nem indokolatlan, bár a világpolitikai feszültsé­gek az év végével ter­mészetesen nem múlnak el. De tény, hogy a két nagyhatalom ismételten kinyilvánított és — im­már végre kölcsönösen — komoly tárgyalási szándéka jobb hangula­tot teremtett a nemzet­közi politikai porondo­kon. A NATO szokásos miniszteri ülésszakán is az eurorakéta-tel építés, katonai költségvetés ügyei mellett, illetve in­kább előtt kapott han­got a kívánság, hogy ja­nuártól sikeres tárgya­lások induljanak a két nagyhatalom között. Talán nem véletlen az egybeesés azzal a teg­napi washingtoni beje­lentéssel sem, hogy a Pentagon hozzájárul a katonai költségvetés 8 milliárd dolláros lefara­gásához, ami példátlan a Reagan-kormányzat tör­ténetében. Persze itt el­sősorban a hatalmas költségvetési deficit szo­rítása játszik szerepet, de nem alaptalan azt hinni, hogy a döntésben közre­játszhatott a szovjet— amerikai kapcsolatok bi­zonyos fokú felengedése is. Ez mindenképpen jó jel, olyan fejlemény, amely nemcsak Stock­holmban, hanem más fó­rumokon is éreztetheti hatását. Avar Károly A NATO-központban teg­nap délelőtt megkezdődött az Atlanti Szövetség idei té­li tanácsülése a külügymi­niszterek részvételével. Az ülésen a januári genfi szov­jet—amerikai külügyminisz­teri találkozó áll á közép" pontban: George Shultz amerikai külügyminiszter részletesen vázolja nyugat- európai kollégáinak Wa­shington kialakított elkép­zeléseit, javaslatait, amelye­ket Shuitz Genfben kifejt majd Gromikónak a kilátás­ban levő új és átfogó fegy­verzetkorlátozási tárgyalá­sokkal kapcsolatban. Nyu­gat-európai kormánykörök­ben nagy az érdeklődés ez­zel kapcsolatban. A NATO-tanácsűlést — a hagyományokhoz híven — a soros elnök, az idén Hans- Dietrich Genscher nyugat­német külügyminiszter, és a .főtitkár nyitotta meg. Minden egyes NATO-tag- országnak ki kell vennie a részét a közös erőfeszítések­ből — hangoztatta egyebek között Genscher bonni kül­Az Egyesült Államok vég­legesnek tekinti azt a dön­tést, hogy kilép az UNESCO- jból, az (Egyesült Nemzetek Nevelésügyi Tudományos és Kulturális Szervezetéből. Mint ismeretes, az erről szó­ló elhatározást még tavaly terjesztette elő Reagan elnök, azzal, hogy amennyiben az UNESCO az idén nem vál­toztat Washingtonnak nem tetsző politikáján, akkor az Egyesült Államok kilép a szervezet tagjai sorából. A végleges amerikai dön­tést tegnap ismertette az Egyesült Államok UNESCO- bizottságával Michael Ar- macost külügyminiszter-he­lyettes. Az amerikai értel­miség jelentős része, köztük a bizottság számos tagja el­lenzi a kormány elhatározá­sát. Ámerikai részről három „kifogást” emeltek az UNESCO-val szemben. Wa­A bolgár, csehszlovák, a koreai, NDK-beli, a kubai, a lengyel, a magyar, az NDK-beli, a román, a szov­jet és a vietnami szakszer­vezetek vezető képviselői megvitatták a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetben (ILO) az úgynevezett vizs­gáló bizottság Lengyelor- szág-ellenes provokatív je­lentésének elfogadása után Kialakult helyzetet. Nyilatkozatukban rámu­tattak, hogy a Lengyelor­szággal szembeni ellenséges lépés következtében az ILO­ügyminiszter megnyitó be­szédében. A célzás a belga és hollahd kormánynak szólt, mert még mindig nem döntöttek végleg az eurora- kéták befogadásáról, és ez­zel — a NATO-körök meg­ítélése szerint — „aláássák” az Atlanti Szövetség tárgya­lási helyzetét. Tindemans belga és Van den Broek holland külügyminisztert több oldalról is kereszttűz alá vették kollégáik az ülé­sen: mikor és hogyan kí­ván dönteni kormányuk a. telepítésekről, amelyről ép­pen öt évvel ezelőtt hoztak határozatot egy hasonló NA- TO-ülésen. Genscher nyomatékosan hangsúlyozta annak fontos­ságát is, hogy Washington „nyugat-európai szövetsége­seivel közösen és összhang­ban” döntsön a fontos kér­désekben a kilátásban levő szovjet—amerikai tárgyalá- soikkal kapcsolatban. Gen­scher „szoros tanácskozások” szükségességéről beszélt az atlanti összetartás megőrzé­se érdekében. shington szerint, hogy a szervezet „szélsőséges? po­litikai tartalommal, tölti meg mindazokat a kérdéseket, amivel foglalkoznia kell, — vagyis az oktatásügy, a ter­mészettudományok és a tár­sadalomtudományok fej­lesztése, a kultúra, a kultu­rális együttműködés,, a fej­lődő országok .kulturális fej­lődése kérdéseit. A másik .kifogás az, hogy az UNESCO „ellenzi a sza­bad társadalom alapvető in­tézményeit” — vagyis a tag­ság többsége alapvető kér­désekben a tőkés társadalom intézményeinek világmére­tű uralmi törekvései ellen foglalt állást. A harmadik vád az UNESCO ellen az, hogy a szervezet „felelőtlen arány­ban költekezik” és ügyvite­le, irányítása nem felel meg az amerikai elképzelések­ban kialakult kritikus hely­zetért azokat terheli a fele­lősség, akik a szervezetet „zocializmus ellenes politi­kai célok érdekében próbál­ják felhasználni. Mint hangoztatták, teljes mértékben megértik az ILO álláspontjával kapcsolatos lengyel állásfoglalást, és tá­mogatják a helyreállított lengyelországi szakszervezeti mozgalmat a szocializmus lengyelországi pozícióinak megszilárdításában és a dol­gozók törvényes érdekeinek védelmében. Magyar vezetők üdvözlő távirata Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára és Losonczi Pál. a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, távirat­ban fejezte ki jókívánságait Dzsambin Batmönh-nek, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága főtitkárának abból az alka­lomból, hogy a Mongol Nép- köztársaság Nagy Népi Hu- rálja Elnökségének elnökévé választották. Jaruzelski Prágában (Folytatás az 1. oldalról.) tartott eszmecseréjükön tá­jékoztatta egymást pártjaik (tevékenységéről, az orszá­gaik előtt álló feladatokról, és értékelték a CSKP és a LEMP, valamint Csehszlo­vákia és Lengyelország együttműködését, s megvi­tatták továbbfejlesztésének lehetőségeit. Megállapították, hogy a kapcsolatok sikeresen fejlőd­nek, s ez nemcsak a két or­szág érdekeit, hanem a szo­cialista országok egységének megszilárdítását is szolgálja. Hangsúlyozták, hogy az im­perializmus agresszív politi­kájával szemben, a háborús veszély elhárítása és a vi­lágbéke biztosítása szem­pontjából feltétlenül szüksé­ges a szocialista közösség országai egységének és együttműködésének szilárdí­tása. Üdvözölték a nulekáris és űrfegyverekkel kapcsolatos tárgyalások megkezdéséről létrejött szovjet—amerikai megállapodást. A baráti munkatalálkozó szívélyes, elvtársi légkörben, az egység és a teljes köl­csönös megértés szellemében folyt le. Jaruzelski tegnap este ha­zautazott Prágádból. Januárban Kiprianu — Denklas találkozó Javier Pérez de Cuellar ENSZ-főíitkár közvetítő te­vékenysége révén megegye­zés született arról, hogy jö­vő év január 17-én közvetle­nül (tárgyal majd Szpirosz Kiprianu, a Ciprusi Köztár­saság; elnöke és Rauf Denk- tas, a ciprusi török közösség vezetőije — jelentették be szerdán New Yorkban. A csúcstalálkozót vagy New Yorkban, vagy valamelyik európai városban tervezik megtartani. Nyugalom Mauritániában Nyugalom volt tegnap, a katonai hatalomátvétel más­napján Mauritánia főváro­sában, Nouakchottban. Az országban egyelőre érvény­ben marad a kijárási tila­lom, zárva maradtak a re­pülőterek, és a külvilággal nincs telefonösszeköttetés. Egyes jelentések szerint a hivatalából/ elmozdított ál­lamfő, Haidalla alezredes tegnap a kongói Brazzaville- ből az Elefántcsontparti Köztáisaság fővárosába, Abidjanba érkezeit, és a re­pülőtéren az elefántcsont- parti vezetőkkel folytatott megbeszélést. A hírek sze­rint Haidalla visisza kíván térni Mauritániába. A JANA líbiai hírszolgá­lati iroda tegnap közölte, Líbia elismerte az új mau- ritániai vezetést. Ali Ab- desszalam Triki, a líbiai diplomácia vezetője erről üzenetben tájékoztatta a mauritániai külügyminisz­tert. A szovjet—japán gazdasági együttműködési bizottság To­kióban folyó ülésszakán a felek egyetértettek a* gaz­dasági és kereskedelmi kap­csolatok szélesítésének szük­ségességében. Mindkét rész­ről síkraszálltak az együtt­működés magasabh formái­nak megteremtése mellett. A nem kormányközi, de a kétoldalú kooperációt nagy­ban meghatározó bizottság öt év óta először ült össze, hogy megvitassa az együtt­működés jelenlegi helyze­tét. s jövőbeni lehetőségeit. A testület tegnap albizott­ságokban folytatta munkáját. A szovjet fél megerősítet­te, hogy a kölcsönös elő­nyök érvényesülése alapján Tegnap délben megkezdte munkáját Madridban a ha­talmon lévő Spanyol Szoci­alista Munkáspárt (PSOE) XXX. kongresszusa. A kor­mányra kerülés utáni első magas szintű fórumon a 162 ezres tagságot 770 kül­dött képviseli. Több mint száz külföldi küldöttség van jelen. Az MSZMP delegá­cióját Fock Jenő, a KB tag­ja vezeti. Felipe González főtitkár az írásos beszámolóhoz fű- izött szóbeli kiegészítőjében megállapította: az előző kongresszus óta eltelt három év alatt gyökeres változás történt az országban; két évvel ezelőtt a korábbi el­lenzéki párt tízmillió támo­gató szavazattal került ha­talomra, s ezzel — először a Spanyol történelemben — baloldali politikai erőre há­rult a kormányzás felelős­sége. A párt külpolitikai tevé­kenységének fő célját a bé­ke megőrzésének támoga­tásában, a feszültség csök­kentésében, a párbeszéd fenntartásában, a leszerelés Tegnap ismét minden ha­ladás nélkül fejeződött be a közép-európai haderők és fegyverzetek csökkentéséről folyó tárgyalások legutób­bi fordulója. A tanácskozá­sokat — közös megegyezés alapján — január 31-én folytatják. André Wieland, az NDK nagykövete a 34. fordulót lezáró sajtóértekezleten hangoztatta: miközben a NATO szavakban megegye­zési készségét hangsúlyozza, a valóságban — amint múlt- heti döntései is mutatják — az állítólagos „keleti fö­lényről” beszélve még ve­szélyesebb, hosszú távú A chilei kormány a tör­vények megszigorítására, s a fővárosi rendőrség mege­rősítésére készül — közölték Santiagóban. Az intézkedé­sek keretében egyebek közt felemelik a rendőrőrsök lét­számát, és újabb kapitány­ságokat építtetnek Santiago külvárosaiban. A törvényeket úgy módo­sítják, hogy a kormány könnyebben élhessen az úgynevezett belső száműze­tés lehetőségével. Rodolfo Stange, a rendőrség főpa­rancsnok-helyettese azzal indokolta e terveket, hogy a diktatúra-ellenes mozgalom fellendülésétől tartanak a közeljövőben. A chilei fővárosban az folytatni kívánja az elmúlt években kezdett, nagysza­bású kooperációs vállalkozá­sokat, mindenekelőtt a szi­bériai és szahalini nyers­anyagfeltárási munkálato­kat. A japán üzleti élet ezek­ben jelentős tőkebefekteté­sekkel, továbbá különböző gépek és berendezések szál­lításával vesz részt, cseré­be pedig hosszú távra kü­lönféle nyersanyagokat, egyebek között kőolajat, földgázt és szenet vásárol. A szovjet küldöttség ezen­kívül új együttműködési ter­veket is indítványozott, utalt például kikötőbővítési mun­kálatokban és gabonatárhá­zak létesítésében való japán részvétel lehetőségére. előegítésében jelölte meg. Továbbra is ezek alkotják a párt nemzetközi politikájá­nak alapelveit. A várakozással ellentét­ben nem részletezte az or­szág NATO-tagságával kap­csolatos álláspontot, de je­lezte: nemrégiben már szólt arról, hogy Spanyolország nemzetközi kötelezettségé­ből kiindulva a kabinet azt javasolja, hogy az ország maradjon tagja az atlanti itömb politikaji szervezeté­nek, de ne integrálódjon a katonai rendszeribe. Ezzel egy időben — ismételte meg González — tárgyalásokat kezdenek a Spanyolország­ban lévő amerikai támasz­pontok fokozatos csökkenté­séről. A jelenlévők nagy tapsa közepette a főtitkár hangsúlyozta: a népszavazá­son a spanyol nép eldönti, hogy a NATO-n belül vagy kívül akar maradni. A PSOE kongresszusa — amelyen tegnap délután megkezdődött a vita a be­számolók felett — ma zárt ajtók mögött, bizottságokban folytatja munkáját. fegyverkezési programokat fogad el. A Nyugat nem ad választ a szocialista orszá­gok tavalyi átfogó, 26 pont­ból álló megegyezési javas­latára. Az NDK nagykövete, aki a szocialista országok kép­viseletében vonta meg a for­duló mérlegét, kérdésekre válaszolva kijelentette: el­fogadhatatlan, hogy miköz­ben a Szovjetunió haderő­csökkentéseket vállalna, a NATO elképzelései szerint nem vonatkoznának kötele­zettségek Nyugat-Európa legerősebb hatalmára, az ostromállapot szigorú felté­telei közepette is folytatód­tak szerdán a diktatúra-el­lenes tiltakozó megmozdulá­sok. Az Italia téren össze­gyűlt tüntetők szalagfelira­tokon követelték a szám- űzöttek visszatérését, a rend­őri erőszak beszüntetését és a sajtószabadság visszaállí­tását. Néhány perc múlva a Mapocho folyó partján ki­függesztették a feliratokat és távoztak, még mielőtt ka­tonai egységek érkeztek a helyszínre. Más tiltakozók a főváros központjának több pontján az ostromállapot felszámolását, a törvényes­ség viszaállítását sürgető röplapokat szórtak szét, Ismét halálos áldozatokat követelő bombamerényletet kö­vettek el a libanoni fővárosban. Képünkön: Ja drúzok egyik nyugat-bejrúti központjánál történt terrorcselekmény Jiárom ember életét követelte. (Telefotó f— KS) Az Egyesült Államok kilépett az UNESCO-ból nek. Ellenséges lépés Lengyelországgal szemben Szocialista szakszervezetek az ILO-ról Megnyílt a spanyol szocialisták kongresszusa Bécsi haderöcsökkentési tárgyalások Nincs érdemi haladás NSZK-ra. Chilei kormány Megszigorítják a törvényeket, megerősítik a rendőrséget

Next

/
Oldalképek
Tartalom