Szolnok Megyei Néplap, 1984. november (35. évfolyam, 257-280. szám)
1984-11-06 / 261. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. NOVEMBER 6. Találkozások o Ágyútűz a város felett Riportsorozatunk előző részében a város déli előterében történteket idéztük. .. Október utolsó hetében, november első napjaiban éjjel-nappal — maguk után fénycsóvát, füstöt húzó — lövedékek repültek át a város fölött. Katyusák, mondták a frontotjárt katonák, látszott rajtuk, ha nem szégyellnék, keresztet vetnének. A várostól Játszani is engedd Nebulónia Köztársaság Vetélkedők, versenyek, tiniszenátorok Jászapátin a három középiskola 10 évvel ezelőtt összefogott, hogy november hetedikét szellemi és sport- vetélkedővel köszöntsék. Azóta évenként összemérik a tudásukat, így a hétvégén is 4 csapat, a gimnázium és szakközépiskola, a mezőgazdasági, az ipari szakiskola és a kollégium csapata mérkőzött meg egymással. A szervező és házigazda hagyományosan a kollégium, péntek este is náluk bonyolították le a megye felszabadulásának történetéről szóló vetélkedőt, melyen ők bizonyultak a legjobbnak is. Másnap reggel több helyszínen egyszerre hatféle sportágban (labdarúgás, kézilabda, röplabda, asztalitenisz, sakk, lövészet) fiú és lánycsapatok versenyeztek a NOSZF kupáért. Az összesített eredmények alapján a kupát a .gimnázium és szakközépiskola szerezte meg. Az erőpróbákon mintegy háromszáz diák vett részt és mégannyian szurkoltak az izgalmas és jó hangulatú mérkőzéseken. Míg az apátiak vetélkedtek, addig a herényi közép- iskolások életében rendkívüli események történtek. Szombaton reggel a Rákóczi úti járókelők az Erősáramú Szakközépiskola előtt fiatalok csoportosulására figyelték fel, majd az ösiszeverő- dött diákok egy hintót kísérve zajosan elindultak a városi tanács felé. Útközben megálltak a 606. számú Szakmunkásképző Intézet és a Lehel vezér Gimnázium előtt is. Minél tovább haladt a tömeg, annál inkább nőtt. Világossá vált, hogy a városban hetek óta keringő rémhír nem vaklárma: a közép- iskolások átveszik a hatalmat a városban, köztársaságot alakítanak és a saját törvényeik szerint élnek. Hamarosan tizenévesek lepték el a városi tanács folyosóit, a tanácsterembe tódultak, ahol Búzás Sándor tanácselnök engedve a kényszernek, önként átadta a hatalmat és annak jelképeit. (A kulcsot, a kasszát, egy követ, és egy fél liter tejet.) Ezzel megkezdődött a két napos tinirandevú: játék, szórakozás, vidámság, sport, zene, tánc. A párját ritkító eseményt több hetes felkészülés előzte meg, a herényi rendezők az apáti középiskolások ötletét átvéve emlékezetes két napot szereztek a diákoknak. A rendezvény gazdája, a diákcentrum és a jászsági diáktanács, öles plakátokkal hívta fel a középiskolák tanulóit a játékra, akik azit komolyan is vették. A szenátorjelöltek korteshadjáratban toborozták a híveket és a szavazatokat. Mint fel- bolydult méhkas, olyanok voltak az iskolák, a lelkesedés mindenkire átragadt és. természetesen a tanárok se maradtak ki az előkészületekből. A gimnázium folyosóin plakátok, felhívások, ígéretek, programok leptek el minden tenyérnyi falfelületet, a tanári szobában pártok alakultak, az iskolarádió is teljes hangerőre kapcsolt. A szakközépiskolában hasonlóan forrósodott a légkör. A választásra felgyorsultak az események és a jeles tulajdonságok és tetszetős programok mellett (menza kívánságok teljesítése, teremfoci este 6-tól reggel 6- ig, az elsősök „bundás” elnevezésének törlése, tanárbosszantó verseny .,.) a jelöltek bevonulása is számított. (Szirénázó rendőr- illetve tűzoltóautó motoros kísérettel) a szenátus tagjai, Kispál Julianna (606), Erős Ákos (LVG), és Takács Sándor (erősáramú) Szenátorok esküt tettek Nebulónia Köztársaság alkotmányára, majd díszpolgárokat avattak. Ezután a díszes társaság a nebulók kíséretében a Hűtőgépgyár munkás és ifjúsági házába vonult, ahol este fél 11-ig váltották a programok egymást. Karikatúra és plakátkiállítás nyílt az iskolai életről, vidám vetélkedő, táncház, lutrihúzás, politikai kaszinó volt. Közben álarcos banditák elrabolták az egyik Szenátort és váltságdíjat követeltek érte. Az esti rongyosbál idején kinyitott a Gólyahír anyakönyvi hivatal, ahol 82 házasság köttetett a kelepkönyvvezető előtt. A büfében fityiszért mérték az üdítőt, a nyertesek fityiszeket kaptak jutalmul és az volt a belépődíj is (a köztársaság hiteles papírpénze, 5 forintért adtak egyet). Másnap karatebemutatóval kezdődött a reggel a Bajcsy-Zsilinszky úti • iskola tornatermében, majd a „nagyczupák” díjért versengtek az iskolák lány, fiú és tanár focicsapatai. Délelőtt és délután is folytatódott a humor, a szellemes játékokat, élménybeszámoló és koncert tarkította. Vasárnap este pedig a köztársaság Szenátorai megkönnyebbülve adták vissza a hatalmat és a felelősséget jelképező követ. A kassza is kiürült és az utolsó fityiszeket árverésen költhettek el a nebulók. Lukács Pál Az idei díjazottak A pedagógiai pályázat eredményhirdetése északnyugatra fekvő területeket, a vasutat, az utakat lőtte a szovjet tüzérség. — Vagy három napig csak hordták, hordták ide azt a millió ágyút! Teli volt velük az Epres-part, a Nyárfa-dűlő, a Birák-dűlő, a Csonka-dűlő, a Diófás „allé”, a Kápolnás, meg az a rész is, ahol most a fut- ballpálya van. Akkor ott még homokdombok voltak. Az egyik este bejön hozzánk egy fiatal tisztféle az ágyúktól. Azt kérdezi tőlem, de magyarul ám, hogy tud-e a néni jó paprikás csirkét főzni, tejfölösen! Ejnye már, no, hogy kérdezhetsz ilyet, hát csigacsináló asszony vagyok! Főztem nekik. De odaültettek ám minket is az asztalhoz. A tíz ujjúkat megnyalták. Odaszoktak hozzánk. Mondom nekik egy ilyen evészetnél: tik meg, ahány ágyútok van, minddel azokat a szegény szolnokiakat lövitek. A bol- dogságos szűzanya legyen irgalmas azokhoz... Nyalogatták, szopogatták a csontot, kanalazták a nokedlit, aztán az a gyerek, már így mondom, mert hozzám képest tiszt létére is gyerekember volt, megszorította a kezemet: Messzebbre lövöldözünk mi Mari néni — emlékezett Pálinkás Jánosné, született Deményi Mária szandaszőllősi, Harang-dű- lő-béli lakos. Iván Mefodjevics Mana- garov vezérezredes, az 53. hadsereg parancsnoka: „.. .a Szolnoknál történt áttörés előkészítésénél is figyelembe vettük hadvézető- ségünk általános érvényű parancsát, amely a polgári lakosság megóvásáról intézkedett, szabályozta tüzérségi erőink felhasználását.” Szolnok a frontváros nehéz, kilátástalannak tűnő életét élte. Se élelem, se víz, se villany. Ha a katonák kimustráltak egy-egy földrero- togyott lovat, perceken belül csak a bőre, csontváza maradt szegénynek. Egy öltöny civil ruha egy csomag cigarettát ért, vagy egy pakli dohányt. Valójában az életet is jelentette. A város vezetői elmenekültek. A régi elöljáróság hivatalnokai közül egyetlen ember, dr. Kiss Gábor, volt árvaszékd ülnök maradt a frontvárosban. Dr. Kiss Gábor nagyműveltségű, baloldali érzelmű ember volt, Móricz Zsigmond kebelba- nátja, maga is költő, humanista, a szegény nép pártfogója. Dr. Kiss Gábor: — November 2-án a német tisztek már mondogatták: kedvezőbb lehetőségek között akarják megállítani az orosz offenzívát. Magyarul: visszavonulnak. De akkor még a várostól délre erős volt az ellenállásuk. Majd egyre távolodott a csatazaj. .. Ekkor már biztat- gatni mertem az embereket :—, akik itthon maradtak — a közeli napok megváltanak bennünket... Kik, s mikor találkozhattak a szolnokiak közül elsőnek a felszabadító harcosokkal? Valószínűleg a volt szolnoki Cukorgyár R. T. alkalmazottjai. Matéicska István, szolnoki, Vörös Hadsereg út 31 szám alatti lakos: — Zimankós, szemerkélős idő volt november 3-án. Tószeg felől, a Tisza töltésének tövében jött egy osztag. .. Ügy tizenvalahányan lehettek. Négyen bejöttek a gyári lakótelepudvarra, Ja- kutyin őrmester, Naboka őrmester, Uzseljokij őrmester és Primok vöröskatona. Tudtam velük beszélni, mert szlovákiai vagyok, de különben a nevüket is felírták nekem egy papírra, ezt azóta is őrzöm. Kedves, barátságos emberek voltak. Sajnos, nem volt idő a társalgásra, mert eg<y kóbor német egység újra bejött a gyártelepre. Behúzódtunk a pincébe. Ne féljetek, mondta Jakutyin őrmester az asszonyoknak, estére itt lesznek a mieink. Ügy is volt...” Valószínűsíthető tehát, hogy Jakutyin őrmester felderítőivel találkozhattak először a felszabadító csapatok harcosai közül a szolnokiak. Kútfő értékű egy másik visszaemlékezés is: — November 3-án, úgy alkonyat tájt, talán délután 5 óra körül három, számomra akkor még ismeretlen öltözetű katona állt meg a Jászkürt utcai lakásom ablaka alatt — emlékezik For- rai Imre nyugdíjas, szolnoki, Jókai út 5. szám alatti lakos. — Nagyon megörültem nekik, hiszen évekig rendőri felügyelet alatt voltam. Kimentem az utcára, bejöttek. Egy százados, egy főhadnagy és egy románul is beszélő vöröskatona volt. Brassóban születtem, beszélek románul, a kiskato- na meg besszarábiai volt, tolmácsolt. Engedjék meg, hogy tisztálkodjunk, kérte a százados angyali nyugalommal, mintha turista lenne, valami1 békés menedékházban. Megborotválkoztak, megmosakodtak. Hívtuk őket vacsorára. Szedték elő a négy- szögletes kenyerüket. Ezután — végleg elhűltem — azt mondja a százados: kártyázzunk. Jó, ;jó, hebegtem, dadogtam: durákozzunk. No, ezen nagyot kacagtak, mert hogy ez az ő nyelvükön egészen mást jelent. Jó, jó, kártyázzunk. De mi lesz holnap. ..? Reggelre itt lesznek a mieink, mondta. Egy botcsinálta hajdani szandaszőllősi „rikkancs” emlékeiből: — Egy magyarul beszélő „orosz” a Gazdakör előtt odajött hozzánk. Tudtok-e már olvasni? Tudunk hát, mondtuk önérzetesen. Hát apátok? Az a háborúban van. Nagyapátok? Hallgat-1 tam, mert valójában nem tudtam, hogy az én nagy- bajuszú tatám, aki esténként a rőzseláng- nál soha ki nem fogyott a mesékéből, tud-e olvasni? Akkor majd elolvassátok nekik, mondta a tiszt, és egy-egy újságot adott mindegyikünk- ’ nek... Szaladtunk végig a Ha- ,rang-dűlőn,' kiabáltuk: már jár az újság is... A 2. Ukrán Front lapját a magyar lakosság részére Ráth Károly, a Vörös Hadsereg századosa szerkesztette. Tiszai Lajos Fotó: Tarpai Zoltán Következik: Gopak a Szent- háromság szobornál. A Művelődési Minisztérium az 1981—85. évre országos pedagógiai pályázatot hirdetett az óvodákban, az általános iskolák alsó és felső tagozatain, valamint a középfokú intézményekben nevelő-oktató és mozgalmi munkát végző nevelő, szakemberek számára. Az 1984. évi pályázatot „A nevelésioktatási intézmények és környezetük témakörben írták ki. A pályázat célja a gyakorlati nevelő-oktató munkában, a mozgalmi munkában, az irányításban, a pedagógus-továbbképzésben elért eredmények, nevelési folyamatok tapasztalatainak ösz- szegyűjtése, feldolgozása. Szolnok megyéből tizenhét jeligés pályázat érkezett a megyei Pedagógiai Intézet címére. A benyújtott dolgozatokat ismert szakemberekkel lektoráltatták, majd bizottság döntött a legjobbak jutalmazásáról. Mind a ti1 zenhét pályamű tudományos igénnyel készült, így a bizottság valamennyi pályázót jutalomban részesítette. Tegnap délután a megyei Pedagógiai Intézetben adták át Szalay András nyugdíjas szakfelügyelőnek, Törőcsik Jenőné tanárnak és Porkoláb Benjáminná tanítónak az első helyezésért járó díjakat. Négyen vehették át a második helyezésért, hatan a harmadikért, négyen pedig a negyedik helyezésért járó jutalmat. A kiírásnak megfelelően, a megyében díjazott pályamű- veket tovább küldik az országos pályázatra. A rádió I IIIBanBMnVyaH I Szinjátékosok Három igazi „színjátékos” műsorát hallhattuk a héten. Csákányi László, Bodrogi ©yula és a közelmúltban elhunyt öze Lajos voltak a rádió — ezen keresztül — a hallgató vendégei. Elgondolkodtató, közös vonása volt a három műsornak a színészmesterség értékének állandó és megállíthatatlannak tűnő romlása fölötti aggódás. Csákányi László a Színész vagyok, énekelek sorozatban a címnek megfelelően csakhogy nem táncolt is, bizonyítva: a foguk közül motyogok, az r-helyett ej-t mondok, a suták. a botlábúak akkor sem színészek, ha a személyi igazolványukban az van beírva. Bodrogi is félti a színész- jövőt. Furcsa mód, leginkább a „szakmától”. A színész-direktor élesnyelvű ember, de ez persze még nem okvetlenül érték, nagyhangúságból nincs hiány. Bodrogi gondolkodása viszont. nemcsak éleseszű, de horizonton gondolkodó emberre vall. Nemcsak azt tudja, amit mond, az összefüggésekkel is tisztában van. A felvételi vizsgával is — már, hogy mikor legyen a színművészeti főiskolán a felvételi vizsga: az elején, vagy a végén — tökéletesen igaza van: nem mindenki alkalmas színpadra. aki elvégezte a színészképző főiskolát, pontosabban a „színművészetit”. A „felvételi” vizsgának a főiskola végén kellene lennie, s akkor kellene eldönteni, színpadra léphet-e az ifjú, vagy tanár legyen, népművelő vagy más rokonfoglalkozású ember, mondta. Kiábrándító Bodrogi véleménye az egyetemi szintű főiskoláról — ahol különben tanár volt — ámbár, lehet, hogy igaza netán más főiskolára is vonatkozhatna, csakhát más pályáknak nincs Bodrogijuk... Megrázó élmény volt a néhány hete elhunyt, tragikus sorsú öze Lajost hallani. Évek óta tudta róla mindenki, aki ismerte, szerette, hogy súlyos beteg, de ő hallatlan akaraterővel küzdött az életéért. De talán pontosabb így: azért, hogy valameddig még színjátékos maradhasson. Színjátékosnak nevezte magát, puritán igazságérzete tiltakozott az ellen, hogy színművésznek nevezzék. A kétkezi emberek világából hozott őszinteséggel mondta el, ő nem akar ugyanúgy és ugyanolyan színművész lenni, mint „sokan mások...” Augusztusban készült vele az utolsó, nem is rádióközlés célzatú beszélgetés. A magnetofonszalag kíméletlenül őrzi az élveboncolást,. Egy magányos, megkese.re- dett szentesi szegénylegény szólal meg ebben a műsorban. aki 1956-ban fegyveresen vetkőztette gatyára a csendőröket a Duna pariján. Élete utolsó napjáig színjátékos maradt. Filmrendező barátja már beállította a kamerát, hogy tovább forgassák a film aznapra kijelölt részét, öze még nincs itt, kiabálták az asszisztensek. Bacsó tudta meg először^ hogy öze végleg nincs itt... A nagy színjátékos elment. Az augusztusi presszófelvétel már éreztette: már csak félig volt közöttünk. T. G. Különös régészeti lelet Különös leletegyüttes került napvilágra a Pécs közelében magasodó Jakabhe- gyen, ahol egy középkori kolostort tárnak fel a régészek. Az épületkomplexum szennyvízgödréből fantasztikus mennyiségű kerámiáéi üvegedényt emeltek ki. A zöme a XVIII. században készült, de akadnak közöttük régebbiek is. Virágok, fák a hajdani csatatéren. A kertben szovjet géppuskások álmodták örök álmukat a Donról, a sztyeppéről, a Néva hídjairól. Az ár- vízvédelmi töltésen — előttük — német katonák százai... Szolnok, 1944 A kert helyén állott Hajdú József napszámos, alkalmi munkás egykori Koosoros 4. szám alatti háza. Az árvízvédelmi töltésért elkeseredett kézitusák dúltak, csupán erről a parányi területről — a felszabadulást követő napokban — harminchét elesett szovjet katonát szállítottak el
