Szolnok Megyei Néplap, 1984. november (35. évfolyam, 257-280. szám)

1984-11-04 / 260. szám

1984. NOVEMBER 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 MŰSORON: 40 ÉV KÓRUSDALAI Kórusok seregszemléje Szolnokon Szép sikerrel szerepelt a kórusok találkozóján a mezőtúri kar Kávás! Sándor ve­zényletével Pénteken este a szolnoki Járműjavító művelődési központjában tartották meg a megye kiemelkedő kóru­sainak seregszemléjét. A Szolnok felszabadulásának 40,. évfordulója tiszteletére rendezett hangversenyen a tíz kar az elmúlt négy év­tized küzdelmes korszakait villantotta fel három-három mű előadásával. A találkozót a házigazda a szolnoki MÁV Járműjaví­tó férfikara nyitotta meg Buday Péter vezényletével. A közönség tetszését kiváltó műsorok befejeztével az a megtiszteltetés érte a kórust, hogy átvehette a budapesti Ganz-Mávag Acélhang fér­fikarának Vásárhelyi Zol­tán emlékére alapított vár- dorserlegét, amelyet minden évben más-más karinak ítél­nek oda. A Járműjavító fér­fikara az első vidéki kórus, amelynek tagijai most egy esztendeig őrizhetik az 1978-bian alapított rangos serleget. Az esten valamennyi női-, férfi-, illetve vegyeskar, -kó­rus és dalkör színvonalas összeállítással lépett a kö­zönség elé. A magasfokú felkészültség, a biztos ének­tudás. és egyik-másik kó­rus szólóénekeseinek lenyű­göző előadásmódja méltán aratott osztatlan sikert úgy szakmai körökben, mint a nézőtéren. A hangverseny befejezé­seképpen a mintegjy ötszáz tagú záró összkar énekelt Bedőné Bakki Katalin és Bischof László vezényleté­vel. Műsorukban Borgulya A.—Rossa E.: Hála-ének és Novikov: Hogy holnap új­ra nap legyen című szerze­ménye szerepelt. A találkozó zsűrijének döntése alapján, a jelen lé­vő karok díszoklevélben és nívódíjban részesültek. A JÖVŐ HÉT VÉGÉTŐL Ismét a megyeszékhelyen játszik az Újvidéki Színház Két évvel ezelőtt, kora­ősszel nagy élményük volt a (szolnoki színházlátogatók­nak az Újvidéki Színház vendégjátéka. (Akkor néz­hettük meg Harag György három Csehov rendezését is.). A Szigligeti Színház ta­valy szerepelt Jugoszláviá­ban szép sikerrel. A jövő hét végétől az egyetemes magyar színházi életben egyre fontosabb sze­repet játszó újvidéki társulat ismét Szolnokon vendégsze­repei. És újra jelentős prog­rammal. ■. Vasárnap (11-én) este Ge­org Büchner: Leonce és Léna című darabját nézhe­ti meg a közönség — Lju- bornir Draskic rendezésé­ben. A következő nap két előadásban, a nagyszínház színpadán — kamaraszínpa­di körülmények között — Alfred Jarry Übü király cí­mű művét mutatják be; a szolnoki társulat tagja, Csizmadia Tibor rendezésé­ben. (A darab női fősizerepét Ladik Katalin formálja meg). A hétfő esti előadások 17 és 20 órakor kezdődnek. (Kedden Kosztolányi Dezső immár klasszikus értékű re­génye, az Édes Anna szín­padi változatának bemuta­* ÍVOSÍtOötTyt IX2SO EDESANN, Három darabbal jön Szolnokra az együttes tója teszi teljessé az újvidé­ki együttes szolnoki szerep­lését. Az Édes Annát Harag György dolgozta át színpadi előadásra, s ugyanő ren­dezte. A darab szereposztá­sában Rövid Eleonóra, Fi­scher Károly, Romhányi Ibi, Soltis Lajos, Ladik Katalin 'nevével találkozhátunk — mások mellett. (A Kosztolá­nyi mű színpadi változatát szerdán, 14-én Budapesten, a Katona József Színházban is bemutatja a társulat). Az Újvidéki Színház szol­noki előadásaira korláto­zott számban még kaphatók jegyek. Képeinken az előa­Kép a Leonce és Léna című darabból, rendező Ljubomir Draskic dások plakátjai és a bemu­tatók egy-egy pillanata. Találkozások Árva virágok Dokumentumriportvnk előző részét a 24. német péncélos hadosztály -és más alaku­latok Szolnokra érkezésével zártuk. A város déli peremközségeit már elfog­lalták a szovjet csapatok, felderítőik a kertek alatt a 4-es műútig portyáznak, a Szolnok—Szanda műút néhány kilométeres szakasza, a ko- csorosi háromszög naponta cserélt gazdát. Úgy nőhettek volna a kri­zantémok azon az őszön, mint a gomba, akkor is ke­vés lett volna, annyi volt a halott. De olyan se igen akadt, aki eltemesse a moz­dulatlanná dermedt katoná­kat, nemhogy valaki is őszi virágokat tegyen a sírjukra. Kocsis György: — A 4-es műútori szünte­lenül mentek Szajol irányá­ba a tankok, a Szandára ve­zető gáton meg járőrök cir­káltak. A német utászok ak­nákat telepítettek, csak idő kérdése volt, hogy az ártéri gát, a 44-es műúttal a leve­gőbe repüljön. Megfigyeltem mindent, amerre szem ellá­tott egyedül voltam, napo­kig csak a kutyámmal' be­szélgettem. Talán ezért is örültem, amikor bekopogott hozzám az a három orosz. Kitűnően beszéltek németül, tiszt volt mind, de ezt csak akkor láttam, amikor leve­tették magukról a sátorla­pot. Pávelnél, ő volt a pa­rancsnok-féle, volt egy Szol­nok térkép, de olyan ám, hogy azt megmondtam róla, ki, hol lakik. Szóval kérdez­gettek: hány emeletesek a legmagasabb házak, honnan kapja a város az ivóvizet, hány pékműhely van,... Ha­sonlókat, mindent... Na­gyon barátságos emberek voltak, megnézték az üveg­házamat, a virágaimat. A legfiatalabb, a hadnagy, el­mondta, hogy festő-növen­dék. .. Elmeséltem neki, hogy a folyó túlsó oldalán a Művésztelepen micsoda nagy piktorok éltek, dolgoztak. Sokáig gyönyörködött a kri- zantémaimban. Egyik, másik tő már nyílni kezdett. A há­ború után eljövök hozzád, papa, lefestem a virágaidat, mondta. De ebből aztán semmi sem lett... Alighogy tőlem elmentek, lelőtték őket. Egy rőzsekazal tövé­ben feküdtek, s ami már akkor feltűnt nekem: két német tábori csendőr őrizte a holttestüket. Nagyon szo­morú látvány volt, életerős, kedves fiatalemberek... Másnap úgy láttam elmen­tek a csendőrök. Újra fello­pakodtam a gátra. Akkor már úgy voltak, ahogyan világrajöttek. Megborzong­tam, micsoda vandalizmus! Néhány órával később lát­tam, feldobálták őket egy teherkocsira. Ez is szöget ütött a fejembe! Miért vit­ték el azt a három katonát, a többit miért nem? A sa­ját halottaik is temetetlenül feküdtek! Azóta is sokat gondolkodtam ezen a ször­nyűségen! Miért, miért...? A tavaszi árvíz után talál­tak rá a holttestekre a kör­nyékbeliek a műút melletti erdőség kanálisában. Felis- merhetetlenek voltak... Be­jelentettük a városparancs­nokságon, elvitték szegénye­ket. .. Ami maradt belőlük... Szovjet felderítés, október 17—19: „Légierőnk Szolnok körzetében \német páncélos csapatok mozgását észlelte”. Jelentés az október 19-i helyzetről: „Reggel 6 óra 30 perckor az ellenség meg­kezdte a támadást. A mű­szaki alegységek 6—7 harc­kocsi és motorkerékpáros gyalogosok fedezete mellett Szolnoktól délre a Tisza ka­nyarban megközelítette a vé­dőállásban lévő zászlóalj pe­remvonalát, átjárókat nyi­tottak az aknamezőkön. Rá- kóczifalva térségében 50— 60 harckocsi támogatja a tá­madást." Délre a németek bekerí­tették a Rákóczifalva körze­tében lévő zászlóalj marad­ványait, 16 órakor elérték Mezőtúrt, 17 órára elfoglal­ták Tiszaföldvárt és Cibak­házát. A tószegi hídfőállást a szovjet csapatok kénytele­nek voltak feladni. Pünkösdi királyság. A tér­ségben újabb szovjet, fő­leg páncélos erők jelennek meg, „A megsemmisülés, vagy a visszavonulás kö­zött lehetett választani” — idézzük a német forrásmun­kákat. Október 26., 15.05 Mátra­háza. A Dél-Hadseregcso­portot a Führer főhadiszállá­sával összekötő géptávírón a következő parancs érke­zik : „Titkos parancsnoki ügy! Főnöki ügy. Csak tiszt által! A Dél-Hadseregcso­pőrt feladata: hadseregeinek visszavonulása a Tisza vo­nalra. Guderian vezérezre­des.” Dmitrij Loza ezredes a Szovjetunió Hőse október 26-án már a Szolnok alatti Szanda-majornál írta nap­lóját: „A felderítők egy csoport­ja kiért a Tiszához. Paran­csot adtam Alexandr Szi- dorov főtörzsőrmesternek, keljenek át a folyón. Szi- dorov lekúszott a vízhez. A túlsó parton egy ladik. Szi- dorov levetkőzött, úszni kez­dett a túlsó partra. Nem fe­dezték fel! Visszaevickélt a ladikkal a mi oldalunkra, öt fegyveres ült be Szidorpv mellé. Űjra a túlsó parton, a törzsőrmester megint visz- szaevezett. Megint öt har­cos. Ök már géppuskatűzbe kerültek, de átértek. Felvet­ték a harcot. Reggelre a mo­torizált lövész brigád két zászlóalja kelt át.” Alexander Szidorov gár­da-főtörzsőrmestert az át­kelés végrehajtásáért Vörös Zászlórenddel tüntették ki. Parancsvisszajelzés októ­ber 25-én a 6. német hadse­reg vezérkari főnökétől a DéHHadseregcsoporthoz. „Szolnoknál a hidat még ma éjjel felrobbantják. Heinz Gaedche ezredes, vezérkari főnök”. A keleti városrészből — Tabán és környéke — ké­sőn este erőszakkal kitele­pítették a lakosságot. Hajnali három óra előtt néhány perccel tompa, a földrengés morajához hason­lítható robbanás után a szolnoki közúti Tisza-híd a folyóba zuhant. Az emberek rémülten néz­tek egymásra a nyirkos pin­cékben: meddig tatt még? Tfszai Lajos Fertő reprodukció: Tarpai Zoltán Következik: Ágyútűz a vá­ros fölött. A felrobbantott szolnoki híd A mai 442-es műút melletti erdőség, ahol a szovjet tisztek holttestét megtalálták Szovjet lövészek a Tisza partján

Next

/
Oldalképek
Tartalom