Szolnok Megyei Néplap, 1984. november (35. évfolyam, 257-280. szám)
1984-11-24 / 276. szám
1984. NOVEMBER 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 15 ISport Sport-Sport I Őszi idény után a Jászságban Jászladány veretlenül vezet Elcsendesedtek a labdarúgó-pályák a Jászság falvaiban is, befejeződött az őszi pontvadászat a körzeti bajnokság Jászsági csoportjában. A csapatok megérdemelt téli pihenőjükre vonultak. A bajnokságban 12 együtes indult, akik végig becsülettel helytálltak. Eldőlt a nagy kérdés, hogy melyiknek sikerül megszereznie az őszi elsőséget. A rajtnál a szakemberek 6 csapatnak adtak esélyt az első hely megszerzésére, de az indulás után mind nyilvánvalóbbá vált, hogy az esélyesek közül Pusztamonostor és Jászalsószentgyörgy nem szól bele az elsőségért folyó harcba, nem tudják felmutatni az elmúlt bajnokságban nyújtott erényeiket. Az esélyesek közül Jászladány vette a legjobb rajtot, már az induláskor idegenben nyert rangadót, aztán végig egyenletesen szerepelve, végül is veretlenül lett őszi első. Jól szerepelt Jánoshida is, amely csak Jászladánytól és Üj- szásztól hazai pályán, nem várt veresége miatt szorult a második helyre. Csalódást okozott szurkolóinak Alaty- tyán. Biztos befutóként vették számításba, de két idegenbeli és egy hazai l:0-ás veresége miatt csak a harmadik helyet tudta megszerezni. I;tt is igazolódott az a tétel, hogy a jól képzett játékosok is csak akkor eredményesek, ha megfelelő edzésekkel készülnek a mérkőzésekre. Az őszi szezon meglepetés- csapata Űjszász volt, ahol úgy látszik, lassan rendeződnek a sorok. Vendégként nyert Jánoshida és Alattyán ellen, pontot vitt el Jászla- dányból, és ha tavasszal is tartja jó formáját, még a dobogón is végezhet. Jászbol- dogháza a várakozásnak megfelelően szerepelt. Nagyot lépett előre Jászfelső- szentgyörgy, ahol ú§y látszik, sikerült rendet teremteni. A bajnokság legkiszámíthatatlanabb csapata jelenleg Pusztamonostor, amely egy évvel ezelőtt gólkülönbséggel szorult a második helyre a mostani bajnokságban azonban gyengén szerepelt, és nagyot zuhant lefelé a táblázaton. Jásztelek, Jászdózsa és Zagy- varékas — szokásához híven — most is a táblázat végén tanyázik. A bajnoki küzdelemben pozitíív jelenség vált, hogy egyetlen mérkőzés sem maradt el a felnőttek között. Nem ' mondható el ugyangz az ifjúsági csapatokról, ahol Jászfelsőszentgyörgy késve érkezett Üjszászra, Zagyva- rélkas pedig el sem küldte fiataljait Jászfelsőszent- györgyre, így az ellenfelek játék nélkül jutottak a 2—2 pont birtokába. A szabályok be nem tartása miatt két óvás is történt: Jásztelek megóvta a Zagyvarékas és a Puszta- monostor elleni ifjúsági mérkőzést, mivel mindkét helyen megszegték a korhatárra vonatkozó szabályokat. A rendezés terén tapasztalt javulás nem volt észlelhető a játékosok magatartásában. Sok volt a sportszerűtlenség, emiatt 9 csapatból 20 felnőtt játékosnak kellett korábban befejeznie a játékot, és a fürdőben csillapítani félhe- vült idegeit. Az „élen” Jász- szentandrás és Jászdózsa áll, ahonnan 4—4 kiállítás történt. Az ifjúságiaknál Pusztamonostor vezet 5 kiállítással. Az elmúlt évhez viszonyítva nagy a javulás Üjszá- szon és Jászfelsőszentgyör- gyön, nem mondható el ugyanez Jászboldogházáról, ahol az elmúlt évtől eltérően most két játékost is ki kellett állítani. A bajnokság két legsportszerűbb egyesülete Jászladány és Alattyán. ahol sem a felnőtt, sérti az ifjúsági csapatból nem történt kiállítás. Az őszi szezon befejeződött, remélhetőleg az egyesületek és a csapatok szakvezetői a téli szünetet is felhasználják a játékosok szabályismereteinek bővítésére és tavasszal újult erővel vetik magukat a küzdelembe, sok-sok örömet szerezve szurkolóiknak és vezetőiknek. Bankovics István A bajnokság végeredménye 1. J.-ladány 2. Jánoshida 3. Alattyán 4. Új szász 5. J.-boldogh. 6. J.-felsősz. 7. J.-alsósz. 8. J.-szenta. 9. Pusztám.. 10. Jászdózsa 11. Jásztelek 12. Z.-rékas 11 10 1 — 42- 8 21 11 8 1 2 30-14 17 11 8 — 3 25- 8 16 11 7 2 2 28-14 16 11 6 1 4 17-13 13 11 6 — 5 39-25 12 11 5 2 4 22-14 12 11 3 3 5 24-26 9 11 4 — 7 27-30 8 11 1 1 9 13-40 3 11 1 1 9 8-50 3 11 1—10 12-55 2 Továbbra is a másodosztályban Sikeresen szerepeltek az Olajbányász kézilabdázói Kecskeméten november 20—21-én, az NB II-ben maradásért rendezett osztályozom, az Alföldi Olajbányász sikeresen szerepeit. A bajnokságban a sorozatos, sérülések miatt szinte alig volt olyan mérkőzés, hogy a kezdő csapatból valaki ne hiányozzon. Az osztályozóra külön fel- késlzülési programot készített a szakosztály, figyelembe véve a fokozott megterhelést és a feszült légkört. A játékosok fegyelmezetten és nagy lelkesedéssel dolgoztak, mindent megtettek, hogy továbbra isi biztosítsák helyüket az NB II-ben. Eredmények: Olajbányász —Hőgyészi SC 30:29 (15:12). Olajbányász: Szintai—Túró- czi, Kocsis (9), Danyi T. (12), Serfőző, Nagy T., Libor, Rát- kai (2), Halápi, Erdélyi (1), Rigó G., Serényi (6). Edző: Horváth József. A mérkőzés első részében felváltva estek a gólok, majd az Olajbányász 9:6-ra elhúzott, és előnyét a félidő befejezéséig sikerült megtartania. A második félidőben kitűnően kezdett az Olajbányász, 21:15-re vezetett, majd az előny birtokában, erejét a következő találkozóra tartalékolva, kissé kiengedett. Olajbányász—Tatai Honvéd SE 26:21 (14:10). Góllövők: Danyi T. (8), Berényi (8). Erdélyi (3), Kocsis (3), Laki J. (2), Serfőző (1), Rát- kai (1).. Az osztályozó második mérkőzésén kitűnően játszott az Olajbányász. Jól védekezve, sok szép akciógólt lőtt. Olajbányász—Alapi Tsz SE 27:24 (11:11). Góllövők: Danyi T. (7), Kocsis (6), Erdélyi (6), Berényi (4), Nagy T. (2), Serfőző (1), Halápi (1). A feljutás szempontjából mindkét csapat számára döntő fontosságú volt a találkozó. Az Olajbányász fegyelmezetten és taktikusan játszott, s ezzel a győzelemmel már csoportgyőztes lett. Ferencvárosi Vasutas— Olajbányász 26:24 (10:10). Góllövők: Danyi T. (10), Kocsis (4), Serfőző (4), Berényi (2), Libor (1), Halápi (1), Rigó G. (1), Erdélyi (1). A tótnélküli találkozón az Olajbányász cseresorát szerepeltette, kiengedett és a szerencse is elpártolt a csapattól. Végeredmény: 1. Alf. Olajt). 4 3—1 6 2. Hőgyészi Spart. 4 3—1 6 3. Alapi TSZSK 4 2—2 4 4. Ferancv. Vasas 4 2—2 4 5. Tatai Honvéd 4-------4 0 Az 1—2. helyezett jutott az NB II-be. Sportszerüségi Díj Az Országos Testenevelé- si és Sporthivatal, a Művelődési Minisztérium és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége felkérik a test- nevelési és sportszervezeteket, az oktatási intézményeket, különböző szerveket és magánszemélyeket, hogy tegyenek javaslatot általuk ismert sportszerű cselekedettek, vagy pályafutások alapján az 1984. évi Sportszerű- ségi Díj kiadására. A díjakat sportemberek sportkollektívák. is elnyerhetik. A javaslatokat az OTSH sajtó és propaganda osztályára (1054. Budapest, Rosenberg h|p. u. 1.), vagy — oktatási intézmény esetében — a Művelődési Minisztérium testnevelési és sportosztályához (1055. Budapest, Szalay u. 10—14.) kell — megfelelő indoklással — eljuttatni. A beküldési határidő: 1985. január 5. Hétvégi események Karate. Express—Szolnok Kupa nemzetközi kyokushinkai verseny, Szolnok, tisza- ligeti sportcsarnok, 15.30. Kézilabda. Megyei középiskolás kupa döntő, fiúk, Mezőtúr, városi sportcsarnok 8. Kosárlabda. NB II. Férfi: KSE—Békési Áfész, Karcag, Györffy Iskola, (10.30. Női: SZMÁV MTe Bajai TK, Szolnok, Véső u. 10.30, TSE—Kiskunfélegyházi Vasas. Török- szentmiklós, Bercsényi Gimnázium, 10.30. K. MÁV Egyetértés—Békési Áfész, Kisújszállás, gimnázium, 10. Röplabda. NB II. Férfi: Tószeg—Nyírbátori Báthory, Tószeg, általános iskola, 11. Női: Lehel SE—Tipográfia, Jászberény, hűtőgépgyári sportcsarnok, 15. Teke. NB II. Férfi: SZMÁV MTE—Szabolcsi Építők, Szolnok, Munkásőr u. 10. Úszás. III. Tisza Kupa, Szolnok, Damjanich uszoda, 10.30. Labdarúgás. Területi bajnokság: Tisza Cipő SE—Szegedi Dózsa, Martfű, 13. NB-s ifjúsági és serdülőbajnokság: SZMÁV MTE—Eger SE, Szolnok. Tiszaliget, 10. és 11.30, Pethő. Idegenben szerepelnek a férfi asztalitenisz NB I- ben a H. Killián FSE Győrben, a férfi röplabda NB II-ben a Szolnoki Vegyiművek Sátoraljaújhelyen, A Ti- tász Hejőcsabán, Kunhegyes a fővárosban a 22. sz. Volán ellen a Vízilabda Komjádi Kupán a Szolnoki Vízügy SE Budapesten az Újpesti Dózsa ellen, a Szolnoki MÁV MTE serdülő birkózói Nagykőrösön a magyar bajnokságon, súlyemelői Kazincbarcikán a serdülő és úttörő magyar bajnokságon. Vasárnap Autósport. I. ÁB Kupa, ügyességi verseny, Szolnok, Tiszaliget, Aranyiakat mögötti parkoló. 8.30. Röplabda. NB I. Nö>: Sz. Vegyiművek—SzékesfehérAz igény diktálta Fiatal öregfiúk ---------------------------------------------------a színvonalat — Lesz még Tószegen NB Il-es röplabda-csapat — jelentette ki néhány évveL ezelőtt Magi Zoltán. S hogy ezt a derűlátást mire alapozta? — A Szolnoki Vegyiművek szakosztályában megbízott 'edzőként dolgoztam., aztán mikor kiköltöztünk Tószegire:, az általános iskolában megszerveztem az edzést. Egyszerre kilencvennégy leány és fiú járt a foglalkozásokra, mikor a salakon futottunk, egy teljes kört alkottunk. Gondoltam, ahol ennyien vannak és így szeretik a sportot, ott lehet csapatot szervezni. Uitána a sporttelep avatásán vetődött fel egy férfi csapat alakításának gondolata. Az avatón összejöttek a Vegyiművek aktív játékosai és az öregfiúk. Akkor nemcsak a sportvezetők, hanem a szurkolók körében is felmerült, hogy ne tömegsport szinten játsszunk, mint eddig, hanem teremtsünk minőségi sportot. Addig ugyanis öregfiúk néven indultak a Szolnoki Vegyiművek nemrég még NB I-es játékosai, és érthetően sikert sikerre halmoztak. Megnyertek minden tornát, ahol elindultak, és úgy érezték, van még bennük annyi tudás, amennyivel a magasabb osztályban is megállják a helyüket. A Szolnoki Mezőgép tószegi gyárának vezetői pedig — élükön Dobozi Gyula igazgatóval — megadták a szükséges támogatást a cél eléréséhez. A csapat Tószegi KSK néven benevezett a kuparendszerben lebonyolított megyei bajnokságba, megnyerte és a nyáron jogot szerzett az NB II-be jutásért rendezett osztályozón való indulásra. Persze, ez némi zavart is okozott, mert a/, egyesület költségvetésében nem szerepelt az osztályozón való részvétel. De hát, aki szereti a röplabdát — márpedig ezek a fiúk nagyon szeretik — az áldozatra is hajlandó. Saját nadrágjukban játszottak, nincs melegítőjük, az osztályozón mindössze három labdájuk voltt és legendaként emlegetik, hogy Bíró Ferenc intéző haza- hordta édesanyjának az ifjúsági játékosokról szombaton levetett mezt, kimosatta, hogy vasárnap a labdarúgók felvehessék játszani. Most a melegítőkkel vannak hasonló helyzetben. Magi Zoltán a csapat edzője, aki még maga is játszik, elragadtatással beszélt az osztályozón tapasztalt lelkesedésről, odaadásról, 'helytállásról. Valamennyien testi épségüket nem kímélve küzdöttek az NB II-be jutásért. De megérte. Tovább erősödött a játékosok között amúgy is meglévő barátság, a megnövekedett kiadásokba segít a Petőfi Tsz és a községi tanács, a bajnoki mérkőzésekre való utaztatást igyekeztek úgy összeállítani, hogy lehetőleg egy autóbuszon menjenek a Vegyiművekkel. mert ezzel is olcsóbb. A csapat egyik része a . Tiszámén ti Vegyiművekben, a szegi gyárában — és kivé- másik pedig a Mezőgép tótel nélkül csaknem mindenki gmk-ban is — dolgozik. A nagy terhelés mellett is vállalják az edzéseket és a mérkőzéseket, egyöntetűen vallják, hogy csupán sport- szeretetből. Sokan úgy vélhetnék, hogy mivel a teljes tószegi kezdő csapat — Hegedűs S., Hegedűs Z., Péter, Ilyés, Boros, Kollár — a Szolnoki Vegyiművek játékosa volt, valami éles ellentét — sőt talán ellenségeskedés — tapasztalható, de erről szó sincs. A bajnokságban a rangadón ugyan mindenki kettőzött erővel harcol a győzelemért — színvonalas játékot is láttak a nézők — de a pályán kívül baráti szálak fűzik össze a játékosokat. Péter Ferenc például a. Vegyiműveknél edzősködik. Szerencsésen megoldották a teremkérdést is. Mivel Tószegen, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornatermének az építkezésében felbecsülhetetlen értékű társadalmi munkát végeztek a Mezőgép dolgozói, és még most is segítenek, ahol kell, ezért az edzésekre díjmentesen megkapják a termet, és ott játsszák a bajnoki mérkőzéseket is. Oláh László nagy szakértelemmel foglalkozik a fiatalokkal, a röplabda népszerű lett a községben. szeretik, sokan szurkolnak a csapatnak. — De mi lehet a cél a lassan csak öregfiúkból álló csapattal az NB II-ben? Tartós szereplésre számítanak és ha igen, hogyan? — A célunk NB Il-es szinten maradni, utánpótlást nevelni és a tehetségeket átadni a Szolnoki Vegyiműveknek — jelentette ki Magi Zoltán. — Aztán szeretnénk a röplabdát népszerűsíteni, tömegesíteni. sok szurkolóval megszerettetni. Ez a története egy kis községben alakult NB Il-es férfi röplabda-csapatnak, amely nem a kiesés ellen harcol majd, hanem a középmezőnyben foglal helyet. Érdemes nekik szurkolni. (pataki) Sok élménnyel gazdagodva és jó hangulatban tért haza a kunhegyesi Dózsa úti Általános Iskola labdarúgó-csapata Csehszlovákiából, ahol csodálatos napokat töltött a ZTS Kosice vendégeként, a túra mérlege egy vereség és egy döntetlen. Persze nem a számszerű eredmény volt a lényeg, hanem a felkészülés az úttörő-olimpiai versenysorozatra és a sportbarátság elmélyítése. Nagyon jó sajtót kapott a csapat, hisz a Vecer terjedelmes cikkben és képben mutatta be a kunhegyesieket a szlovák olvasóknak. A sportélményeken kívül a gyerekek megismerhették Kassát, s lehetőség adódott az őszi színekben pompázó gyönyörű hegyekben is körutat tenni. Ez pedig az alföldi gyerekeknek nagyon sok különleges látnivalóval szolgál. A felvétel az egyik mérkőzésen készült LABDARÚGÁS-TÖMEGSPORT Élen a Papírgyár és a Nyomda vári Volán, Szolnok, tiszali- geti sportcsarnok 11, Békési, dr. Vaszily. NB II. Férfi: Sz. Vegyiművek—Nyírbátori Bá- fihoL-yt Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok, 14. Labdarúgás. Terület' bajnokság: Jászberényi Lehel— Püspökiladány, Jászebrény, 13, Nagy J.. Rákóczifalva— Baktafóráíitházai, Rákóczr- falva, 13, Góz, Mezőtúri Honvéd—Jászkisér, Mezőtúr, 13, Csecsődi. Megyei bajnokság: Abádszalók—Tószeg, 13, Trencsényi. Középtiszai Me- dosz—Jászjákóhalma 13, Szabari, Jászárokszállás— Kunszentmárton, 13, Czifrá, Szolnoki Vegyiművek— Szászberek 13, Tóth S.. Szolnoki MÁV MTE junior— Jászfényszaru, Tiszaliget, 13, Csipe, Tiszafüred—Tiszaföld- vár, 13, Balogh, Törökszent- miklós—Besenyszög. 13, Juhász, Kunhegyes—Szolnoki Cukorgyár, 13, Molnár, Sza- jol—Jászapáti, 13, Kovács. Idegenben szerepelnek: a Szolnoki MÁV MTE ifjúsági kardozói és párbajtőrözői a fővárosban csapatbajnokságon, a labdarúgó NB II- ben az SZMÁV MTE Siófokon, a területi bajnokságban Karcag Leninvárosban. A Szolnok Városi Labdarúgó Szakszövetség városi kispályás labdarúgó-bajnokságának őszi fordulója befejeződött. A város üzemeinek, intézményeinek a javaslatára egész évet átfogó, alapfokú szervezett tömegsport-bajnokságot rendeztek. Az elképzelés beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A résztvevő csapatok elismeréssel szóltak az új formáról, a színvonalas lebonyolításról. A bajnokság 24 csapat nevezésével kezdődött augusztusban,. Közben a Köti vízig és a Kommunális Üzem csapata visszalépett, de ez nem zavarta meg az őszi forduló rendjét. Elmaradt mérkőzés alig akadt. A játékvezetői bizottság gondos előkészítő munkája nyomán a játékvezető küldésnél nem volt fennaka,- dás. A szövetség bízik abban, hogy a tavaszi folytatás is zökkenőmentes lesz, és remélik, hogy a jövőben az eddig nem nevezett üzemek, intézmények is bekapcsolódnak a küzdelembe, lehetőséget teremtve ezzel a labdarúgást kedvelő dolgozók rendszeres testedzésére. Az őszi forduló végeredménye „A” csoport 1. Papírgy. I. 10 9 1 — 37-19 19 2. AÉV 10 7 1 2 44-21' 15 3. Ganz Vili. 10 7 1 2 24-15 15 4. MÁV Jj. Ü. 10 6 2 2 32-18 14 5. KEVITERV 10 4 2 4 17-22. 10 6. Kórház I. 10 4 1 5 24-19 9 7. Erdőgazd. 10 4 1 5 24-24 9 8. MÁV K. I. 10 2 3 5 16-18 7 9. Papírgy. II. 10 3 1 6 23-39 7 10. Megyei Tan. 1U 2 — 8 20-41/ 4 11..TVM 10 — 1 9 10-35 1 ,,B” csoport* 1. Nyomda 10 7 2 1 29-12 16 2. Május 1. R. 10 6 2 2 36-20 14 3. Szotév 10 6 — 4 28-13 12 4. T.-vidék 10 5 2 3 43-29 12 5. Kórház in. 10 52 3 35-28 12 6. Mezőgép 10 5 2 3 29-23 12 7. Ideál 10 4 2 4 18-21 10 8. MRFK 10 3 2 5 27-29 8 9. Zöldért 10 2 2 6 11-33 6 10. Városi T. 10 1 2 7 8-27 4 11. MÁV K. II. 10 2 — 8 16-45 4