Szolnok Megyei Néplap, 1984. november (35. évfolyam, 257-280. szám)
1984-11-20 / 272. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. NOVEMBER 20. Bevált az új ösztöndíjrendszer Figyelembe veszi a család anyagi tehetőségeit, a hallgatók teljesítményét, érdekeit Jubileumi gálaműsor Népi táncosok az új Nemzeti Színházért Lelkesek és szépen táncolnak — a szandaszőlősi iskola együttese Évszázados hagyományai vannak hazánkban a tanulmányi ösztöndíjak adományozásának. Egykoron a maguknak a későbbiekben jó gazdatisztet, jcszágkormány- zót, az áltáluk alapított iskolába tudós professzort akaró főurak, később ugyanilyen céllal híres iskolavárosaink — Debrecen, Nagy- enyed, Pápa, Sárospatak — alapítottak ösztöndíjakat, de mintegy száz esztendővel ezelőtt mecénássá lépett elő az állam is. A negyvenes évek második felétől végbement kui- túrforradalom új, s nagyobb feladatokat rótt a népi államra az új értelmiség képzésében, az iskoláztatás feltételeinek újrateremtésében. Harmincöt éve annak, hogy u nagy társadalmi átréteg- aödés során munkás- és pa- rasztfiaialok is eljuthattak az egyetemekre, főiskolákra. Az a tanulmányi ösztöndíj- rendszer, amely 1982 decemberéig — legalábbis alapelemeiben — érvényben volt, akkortájt alakult ki. A hallgatók anyagi támogatási rendszere azóta elöregedett, nemcsak az adható pénzösszegeket kellett megemelni két évvel ezelőtt, hanem meg kellett változtatni a juttatási mechanizmust is. Olyan furcsa helyzet állt elő a nyolcvanas évek elejére, hogy lényegében a hallgató nem tudta, milyen összeget, mikor és miért kap. Tisztázni kellett — újból — a jogosultságot is, hiszen egy — esetleg több éves — kereseti igazolás önmagában nem nyújtott már elégséges alapot a támogatásra. Megérett a változtatásra a tanulmányi ösztöndíj folyósításának feltételrendszere is, hiszen e téren általánossá vált, hogy a jobb anyagi körülmények között élő, a művelődésikulturális lehetőségeket adottságainál fogva jobban kihasználni tudó családok gyermekei a jobb tanulók. Az ösztöndíjrendszer legutóbbi módosításáig sem az ifjúsági szervezetnek, Sem más jellegű hallgatói kollektíváknak nem volt beleszólásuk abba, hogy mennyi ösztöndíjat is kaphasson társuk. Előfordulhatott, hogy íjól tanuló, de önmagát a közösségi munkától távol tartó, jóformán antiszociális viselkedésű hallgató magasabb összegű ösztöndíjat kapott, mint az á társa, aki jól elvégzett tanulmányi munkája mellett sokat tett a közösségért is. Amikor a kormányzat elhatározta, hogy megváltoztatja az ösztöndíjrendszert, többirányú feladatot kellett megoldania egyszerre. Meg kellett oldania, hogy olyan összeghez jussom a hallgató tanulmányi ideje alatt, amivel már gazdálkodni tud, ami alkalmas arra, hogy minimális' Szülői támogatással fenntarthassa magát. (A Központi Statisztikai Hivatal és egyes szociológiai vizsgálatok szerint egy-egy hallgató évi negyvenezer forintba kerül szüleinek, azaz: a diploma körülbelül kétszázezer forintba kerül a családnak.) Ügy kellett kialakítani az állami támogatás rendszerét, hogy viszonylag tág lehetőséget biztosítson a hallgatóknak a különböző szociális juttatások közötti választásra: igénybe veszi-e a kollégiumot, ha igen, az intézmény esetleg több kollégiuma közül melyiket, az olcsóbbat vagy a drágábbat? Kell-e a diáknak a menzajegy, vagy a kapott pénzből maga kívánja megoldani étkezését ? Ilyen szempontok messzemenő figyelembevételével alakult kj az új ösztöndíjrendszer, amit 1982-ben vezettek be. Két évvel ezelőtt a magyar egyetemeken és főiskolákon 63 ezer hallgató tanult, akik közül valamennyivel több, mint 59 ezer volt részesíthető az új rendszerű, új nevű, úgynevezett általános ösztöndíjban. Az új rendszerű ösztöndíjat az 1982/83-as tanév első félévében huszonötezer hallgató élvezhette, de mert az első éves! hallgatók az első félévben nem kapnak általános ösztöndíjat, számuk öt hónap után hozzávetőleg hétezerrel megemelkedett. Átlagosan harminchétezer azoknak a hallgatóknak a száma évente, akik szociális támogatást kapnak az egyetemtől—főiskolától. A szociális támogatás összege viszont már az első félévben is folyósítandó. Az új rendszerben is döntő szempont a hallgatót eltartó család szociális helyzete, a családban az egy főre jutó jövedelem. Ez a jelenlegi számítások szerint egy helyben, az intézmény székhelyén lakó hallgató családjánál átlagosán 3600, a vidékieknél 4300 forint. E két szám úgynevezett számított minimum, ami lényegében azt jelenti, hogy a hallgató annyi szociális ösztöndíjban részesíthető, hogy ez az összeg juthasson egy főre az illető családjában. Ez a rendszer így már elég tág differenciálási lehetőséget kínál, s nagyobb anyagi segítséget jelent a családoknak is. Természetesen megmaradt a hallgatók tanulmányi ösztöndíja iá. A két ösztöndíjfajta együttesen képezd az általános ösztöndíjat, ami egy jód tanuló, családon belül átlagos anyagi viszonyok között élő hallgató esetében elérheti a 2900 forintot. Ebből az összegből a hallgató maga fizeti a kollégiumi díjat — esetleg az albérletét, amihez az ösztöndíjon kívül külön kiegészítést is kaphat — és az étkeztetését, s egyben választási lehetősége is van: igénybe vestzi-e ezeket, vagy pénzt kíván, amiből jó belátása szerint gazdálkodik. Kétségtelen, hogy vannak ennek az ű>j ösztöndíjrendszernek is hiányosságai, de az eddig eltelt két tanév azt bizonyította, hogy jobb és demokratikusabb a réginél, jobban figyelembe veszi a család anyagi lehetőségeit és a hallgató teljesítményét, érdekeit. H. Z. A nyárom múlt öt éve, bogy megnyitotta kapuit a közönség előtt Szolnokon az új Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ. A frissen avatott létesítmény, folytatva az ..elődök” hagyományait, otthonává vált a megyei székhely nép {táncosainak is. Az elmúlt hét szombatján két zenekar és nem kevesebb, mint hat tánccsoport lépett — két ízben ás — a közönség elé. (Az előzményekhez tartozik: a nagy érdeklődésre való tekintettel a főpróbát is „jegyes” közönség előtt tartották a MMIK színháztermében). A több ezer forintot kitevő bevételt az együttesek a Nemzeti Színház építésére ajánlották fel. Az esemény — az eredeti elképzeléseknek megfelelően — gálaműsor volt, amely, nek keretében megméretett Szolnok nagy hagyományokra viszatekintő népi táncmozgalma. A műsor gerincét természetesen a Tisza táncegyüttes (és közvetlen utánpótlása) produkciója képezte. mellette föllépett a Tallinn körzeti, a szanda- sizőlősi, a Mátyás király úti és a Ságvári körúti Általános Iskola népitánccsoport- ja, s számot adott tudásáról a Tisza zenekara, valamint a MMIK pávaköre és citera- zenekara. A jelentős, átutalható bevétellel (17.400 forint), zárult műsor közönségsikert is aratott, méltóképp jelezve a népitáncikultúra jelenlétét a Tisza-vidék e táján. A „Tallinnka” (a Tallinn kürzet! Általános Iskola csoportja) a színpadon, a produkció címe: Kalocsai párnástánc Színvonalas verseny, megyei siker Balogh Irén átveszi Czine Mihálytól az oklevelet és a máso dik helyért járó jutalmat A hét végén rendezték meg Szegeden a Tisza Szálló tükörtermében az V. Országos Szövetkezeti Szavalóverseny döntőjét. [Negyvenegy szavaiét hallgatott meg a zsűri, melynek elnöke Czine Mihály irodalomtörténész, tagjai pedig Béres Ilona színművésznő, Fehérvári Győző, a Magyar Rádió irodalmi szerkesztője, Debreceni Tibor, a Népművelési Intézet osztályvezetője és Kiss Benedek költő. Az igen erős mezőnyben a nagyivánii Balogh Irén, a karcagi Afész étterem dolgozója az előkelő második helyet szerezte meg. Egy ismeretlen francia író művéből Nagy László fordításában a Szent Márton ajándéka című verset tolmácsolta nagyon szépen. A zsűriéinek, Czine Mihály megjegyezte: „Ügy látszik, a karcagi sziken nemcsak jó minőségű rizs terem, hanem nagyon tehetséges szavalok is nevelődnek.” Balogh Irén a Színművészeti Főiskolára készül. s úgy látszik van is alapja pályaválasztásának. A jászfényszarui Kovács Tímea szintén jól szerepelt, a középmezőnyben végzett, s ha második versét szerencsésebben választja meg, még előkelőbb helyezést érhetett volna el. A verseny végén Czine Mihály összegezte a kétnapos versenyt, s kiemelte, hogy az utóbbi években ilyen magas színvonalon előadott verséket nem hallott; s nem véletlen, hogy a Magyar Rádió is felvételeket készített a műsorról, melyet előreláthatólag januárban sugároz. Kép és szöveg: Nagy Zsolt MACSKÁK Nem a közismert, nagy sikerű színdarabról lesz szó az alábbiakban, hanem az igazi, hús-vér római macskákról. Sokan és sokat írtak már róluk, még .azt is olvastam valahol, hogy régi jóslatok szerint addig áll Róma, amíg a macskák ott lesznek az évezredes romok között. Mivel pedig egy másik jóslat szerint a világ addig marad meg. amíg Róma létezik, a formális logika alapján is rögtön adódik a következtetés, hogy a világ sorsa — ha hinni lehet a jóslatoknak — igen szorosan kötődik a római macskákhoz. Lehet, hogy tudják ezt a város lakói, lehet, hogy nem, az tény, hogy a macskák igen nagy népszerűségnek örvendenek a körükben, etetésük majdnem olyan kedvelt szórakozás, mint a galambok jóllakatésa a velencei Szent Márk téren, vagy éppen a római piazza Navonán. Ennek következtében a macskák lusták, kövérek, és olyan bizalommai közelednek az emberekhez, mintha bizonyosak volnának benne, hogy nem eshet bántódásuk. Az az egy macska azonban amelyről az alább; következő történet szól, nem kövér és lusta, inkább kicsi és ijedt volt. Augusztus császár mauzóleuma restaurálás miatt mostanában zárva van, de a munkák vagy nem kezdődtek meg vagy éppen szünetelnek valamiért, s a súlyos vasrácsos kapu mögötti terület a macskák háborítatlan paradicsoma lett. Ki-bejárnak a rácson, megeszik,- amit rendszeresen hoznak nekik, azután, ha megunták az evést meg a bezárt kapu előtt is mindig ácsorgó kíváncsiskodókat. visszaballagnak az épület belsejébe. Az egyik esős délután egy idős nő etette éppen a macskákat. Ételhordóban hozta az ennivalót, és külön tálkába szedte a levest, majd a spagettit. A macskák nem tolongtak éppen az ennivaló körül, de lassacskán azért kiürültek volna a tálak, ám az öregasszony újra és újra te- letöltötte őket az ételhordóból, egyenként hívogatva, kínálgatva az álmos, közönyösen jövő-menő állatokat Amikor észrevette, hogy figyelem, mosolyogva megkérdezte: „Hát nem aranyosak?” A válaszra azonban nem maradt idő, mert a magasból panaszos nyávogás hallattszott, és egyszerre odanéztünk mind a ketten. Négy. négy és fél méter magasan, a fal tetején egy kis sovány, szürke és ijedt macska nyávogott, láthatóan szeretett volna, de nem tudott lejönni. Az öregasszony feléje nyújtotta a spagettis tálkát, és hívogatta, de a kismacska csak a fejét forgatta, nem mert leugrani. A fal teteje és a föld közötti, jó másfél méternyire volt egy párkány, de még így is ijesztőnek találhatta a magasságot. Egy nagy szürke macska fölfigyelt a nyávogásra, közelebb jött, egyetlen .ragaszkodással fölugrott a párkányra, és úgy nézett fölfelé, mintha hívogatta volna a kicsit, de hiába. • ,,Az anyja” — mutatott a nagy macskára az öregasszony. Azután fölnézett, és megcsóválta a fejét. „Istenem! Mi lesz szegénykével oda- fönt?!” Megeredt az eső, nem zuhogva, csak apró szitálással. A kismacska végre elszánta magát, de nem az ugrásra, megpróbált óvatosan leereszkedni, a fal repedéseibe, kiálló részeibe kapaszkodva. Egy jó félmétert haladt is lefelé, de egy elszáradt fűcsomónál végleg megakadt, úgy maradt ott félig ülve, félig lógva, a szőre lassanként átnedvesedett. Kisebb csoport verődött össze körülöttünk, egy idősebb házaspár meg egy fiú és egy lány, nyurgák, szőkék, németül beszélgettek. A fiú botot próbált törni a környező bokrokról, de mind rövid volt ahhoz, hogy segíthetett volna vele a kismacskának. Volt aki elment, de mások jöttek helyettük, a csoport az eső ellenére is inkább növekedett. A kismacska nagy erőfeszítéssel visszakapaszkodott a fal tetejére,. Az anyja, látva, hogy a leereszkedési kísérlet nem sikerült, közömbösen behúzódott a párkányon a fal mellé, ahol nem érte az eső, és lehunyta a szemét, mintha aludna. Az öregasszony újra hívogatóan magasra emelte a spagetti® tálkát, a kismacska pedig, talán az ételszagtól, újra nekivágott a függőleges téglafalnak. -Le is jutott a fűcsomó- ig, s ott, ugyanúgy, mint az előbb, megakadt. Csoportunk lélegzetvisz- szafojtva figyelte, a feszült arcok olyan őszinte aggodalmat árultak el, mintha nem egy kismacska próbált volna leereszkedni a falon, hanem egy ember küzdött volna odafönt az életéért. Némi bizonytalan tapogatózás után a kismacska újra föladta, pró- bállt volna visszakapaszkodni a fal tetejére, mint azt előbb tette. Az eső azonban csúszóssá tette a köveket, vagy talán a fáradtság és az éhség elgyengítette, hirtelen lebukfencezett a magasból a párkányra, inkább ijedt mint fájdalmas nyávogással, és nagyot puffant a nagy macska mellett. A közönség a 'lélegzetét is visszafojtotta, a suttogó beszélgetés is megszakadt. A kismacska lábra állt, megrázta magát egy kicsit. Az anyja körülszagolgatta, azután mindketten leugrottak a földre, és. a kicsi rávetette magát a tálkában kikészített spagettire. Az emberekből megelégedett sóhajtás szakadt ki. Az öregasszony ragyogott a boldogságtól. „Nézzék, milyen aranyosan eszik!” — mondogatta egy olaszul láthatóan nem értő francia házaspárnak, és valósággal közelebb tuszkolta őket a két pofára zabáló kismacskához. Az eső sűrűbben kezdett hullani, a bámészkodók lassan szétszéledtek, egyik-másikuk csak akkor vette észre, hogy időközben bőrig ázott. Bistey András Szövetkezeti szavalok Bagi leánytánc: a Tisza utánpótlás-együttese előadásában
