Szolnok Megyei Néplap, 1984. november (35. évfolyam, 257-280. szám)
1984-11-02 / 258. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. NOVEMBER 2. A Hazafias Népfront Országos Elnöksége, a Központi Sajtószolgálat és a Szolnok megyei Néplap Szerkesztősége pályázatot hirdet. A magyar újjászületés első napjai címmel. Pályázhatnak mindazok, akik átélő részesei voltak községük, városuk neygven évvel ezelőtti felszabadulásának; emlékeikben őrzik a történelmi napokat. Különösen várjuk a volt nemzed bizottságok, a földosztó bizottságok vezetődnek, tagjainak; a demokratikus pártok szervezőinek, vezetőinek; a karhatalom, a demokratikus honvédség tagjainak; a köz- igazgatás újjáélesztőinek emlékezését. Pályázni lehet 6 ritkán gépelt (2-es sorközű) oldalnál nem hosszabb (illetve ugyanilyen terjedelmű kézzel írott, jól olvasható) írással, amely a demokratikus átalakulás egy, vagy több jellemző eseményét ismerteti. Ha a pályázó birtokában van e korból származó, újságban közölhető dokumentum (ko- r a báli fénykép, igazolvány, levél, plakát, röpcédula, újság, vagy más irat), akkor a pályázathoz az is mellékelhető. Egy személy legfeljebb három írással pályázhat. A pályaműveket lapunk szerkesztőségének címére kell beküldeni, Szolnok megyei Néplap Szerkesztősége, 5001 Szolnok, Kossuth téri irodaház. Kérjük a borítékra írják rá: A magyar újjászületés első napjai című pályázat. Írásukon tüntessék föl a pályázó nevét, pontos címét és! személyi számát. Cak névvel és címmel ellátott pályaműveket fogadunk el. Beküldési határidő: 1985. január 15-ig folyamatosan. A legjobb írásokat hazánk felszabadulási évfordulójának heteiben lapunkban közöljük, s a szokásos honoráriumot fizetjük. A kiemelkedő pályamunkákat a honoráriumon felül külön díjazzuk. I. díj: 2000 II. díj: 1500, III. díj 1000 forint. A továbbiak értékes könyv- és tárgyjutalomban részesülnek. A pályaműveket a Hazafias Népfront megyei Bizottsága és szerkesztőségünk tagjaiból alakított zsűri bírálja el. Eredményhirdetés: 1985. március 15. Rajzfilmen Hogyan kerül a csizma az asztalra? A Pannónia Filmstúdió rajz- és animációs műtermeiben számos egyedi produkción és sorozaton dolgoznak az animációs szakemberek. Befejezéséhez közeledik Dargay Attila Szaffi című rajzjátékfilmje, amelyet Jókai Mór A cigánybáró című kisregénye alapján készít. A produkciót, amelyben Kern András, Pogány Judit, Gobbi Hilda, Bárdy György, Maros Gábor, Csákányi László, Zenthe Ferenc, Képessy József, Hernádi Judit és Gálvölgyi János hangja „alakítja” a szereplőket, jövő év januárjában láthatja a közönség. Ugyancsak a forgatás végéhez közeledik Orosz István és Haris László rövidfilmje, az „Apokrif” amelyet Pilinszky János emlékének szentelnek az alkotók. Ró- fusz Ferenc „Gravitáció”-ja •és Varga Csaba A valcer című filmje már több nemzetközi, fesztiválon is szerepelt, Varga Béla Hegedű című alkotása nemrégiben került ki a III. műteremből. A kecskeméti műteremben több egyedi film készül: Szoboszlay Péter Hogyan kerül a csizma az asztalra című produkcióját magyar— bolgár kooprodukcióban filmezik. Ismét országos diáknapok Kapcsolódik felszabadulásunk évfordulójához Fesztiváldíj a legszínesebb műsorért A KISZ Központi Bizottsága a Művelődési Minisztériummal és az Állami Ifjú-, sági Bizottsággal közösen ismét meghirdeti az országos diáknapokat, amelyeken di- ákfesztiválokat és amatőr művészeti csoportoknak minősítő bemutatókat rendeznek. A rendezvény képet kíván adni a tizenévesek iskolai és iskolán kívüli folyamatos kulturális tevékenységéről, a diákművelődés eredményeiről, 6 lehetőséget teremt a közművelődésben élenjáró diákok, iskolák és pedagógusok tevékenységének elismerésére. Az 1984—85. évi or- s<zágos diáknapok esemény- sorozata tartalmában kötődik hazánk felszabadulásának 40. évfordulójához, s a rendezők szándéka szerint hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a fiatalok megismerjék az elmúlt négy évtizeden megtett történelmi utunk eredményeit, a szocialista fejlődés kulturális és közösségi értékeit. A rendezvénysorozat alkalmat nyújt arra, hogy a tanulók a művészetek eszközeivel fogalmazzák meg, fejezzék ki a világról, a társadalomról alkotott véleményüket. Segíti a régi diákszokások, iskolai hagyományok felelevenítését, s példát adhat a szabadidő hasznos eltöltéséhez, a kulturált szórakozási szokások kialakításához. Az iskolai diáknapok programjának kialakításához ajánlják; a tanintézeti KISZ- bizottságok törekedjenek arra, hogy a tanulók bemutathassák diákköri, amatőr művészeti tevékenységüket, s a műsorokban kapjon bőven helyet a vidámsiág, a diákhumor. A megyei KISZ-bi- zottságok és a megyei tanácsok művelődési osztályai művészeti kategóriánként minősítő bemutatókat szerveznek. Ezekre minden középfokú tanintézetben tanuló diák, illetve közösség — sizólista és művészeti csoport — jelentkezhet. Az országos diáknapokat a következő művészeti kategóriákban hirdetik meg: énekkar, kamarakórus, szólóének, szóló- hangszer, kamarazene, népzene, polbeat, folkbeat, rock, dzsessz, Inéptánc, diákslzín- pad, bábjáték, vers- és prózamondás. Jelentkezni a megyei KISZ-bizottságokon lehet december 20-ig. A bemutatókat 1985. február—márciusában rendezik meg, s a produkciók valamennyi kategóriában arany, ezüst, bronz fokozattal minősíthetők. Az országos diáknapokat meghirdető szervek 1985. április 25. és 28. között diáknapi fesztiválokat rendeznek az ország hét városában, Egerben, Sárospatakon, Gyulán, Keszthelyen, Sopronban, Székesfehérvárott és Pécsett. A „Fesztiváldíjat” a diáktanács döntése alapján az a megye kapja, amelyik a legszínesebb, a középiskolai és a szakmunkásképző intézetek kulturális munkájáról egyaránt képet adó műsort mutatja be. Négy munkásfiatal bátor tette ’44-ben megmentették a gyárat Ezerkilencszáznegyvenben a csehszlovákiai nagytőkés Bata cég a magyar pénzügyi és gazdasági szakemberekkel megállapodva Martfű területén cipőgyár építéséhez kezdett. A cipőgyárban a termelés 1942 október elsején kezdődött egy futószalagon. 1944-ben már 1343 munkás dolgozott hat futószalag mellett. A látványos fejlődést azonban derékba törte az október 7-én kiadott katonai parancs, mely szerint a gyárat és a szép új lakótelepet a legrövidebb időn belül ki kellett üríteni. Néhányan dacolva a paranccsal, illegálisan a településen maradtak, hogy megpróbálkozzanak a lehetetlennek tűnő feladattal, megmenteni a gyárat a pusztulástól. A helytállók között volt Deák Miklós is, aki jelenleg a Tisza Cipőgyár mjegbecsült nyugdíjasa. Értékes, megsárgult dokumentumokat böngészve emlékszik vissza a 40 évvel ezelőtti fordulatos, nehéz időszakra. — Megjött a kiürítési parancs. Az előrelátóbbak már hetekkel a parancs előtt próbálták menteni az értékesebb dolgokat. A dolgozók egy része komppal kelt át a Tisza túlsó oldalára, ahonnan az út Érsekújvárba, a Bata cég másik leányvállalatához vezetett. A vezetők is pánikszerűen menekültek. — Hogyan vállalták ilyen körülmények között a kockázatot, hogy nem hagyják el Martfűt, a gyárat? — A cipőgyár már akkor is nagyon nagy értéket képviselt. Gépek, nyersanyagok, drága munkaeszközök. Valakinek meg kellett kísérelnie a lehetetlent, menteni a menthetőt. Huszonöt éves voltam akkor. Még három munkatársammal elhatároztuk, hogy maradunk. — Mi történt a következő napokban? — Október 8-án délelőtt egy magyar főhadnagy és két hadapród közölte velünk, hogy parancsuk van a gyár felrobbantására. Mindent elkövettünk a terv végrehajtása ellen. Meggyőztük őket, hogy hamarosan mi is utánuk megyünk. A nyomaték kedvéért még néhány gépet is megrongáltak, és utána eltávoztak. Engeszte- lésül adtunk nekik az ittmaradt italból, és a cipőkészítéshez használatos bőrökből. Még ugyanezen a napon úgy délután 5—6 óra tájban megpillantottuk a szovjet hadsereg első felderítő egységeit. Martfű ezekben az órákban szabadult fel végleg. — Hogyan folytatódtak az első „szabad” napok? — A következő időszak se volt békésebb. A szovjet parancsnoktól őrséget kértünk az elhagyott állapotba került gyár részére. A kérést teljesítették, de mialatt mi a gyár kapuinak lezárásával foglalkoztunk, a né- met repülők sorozatos támadást indítottak az itt harcoló szovjet egységek ellen. Nehezítette a helyzetünket, hogy „háborúban mindent lehet” alapon zavartalanul fosztogatták a gyárat, gátlás nélkül hurcolták el az értékes anyagokat, munkaeszközöket. — Meddig tartottak a harcok ebben a térségben? — A tragédia tovább folytatódott. A bombázások és az „ügyeskedők” felelőtlensége miatt néhány napon belül leégett az akkori építkezési raktár, kigyulladt a jelenlegi B-gyár, majd október 12-én az akkori fatalpműhely, a gépek, fontos anyagok is a tűz marta- ljékává lettek. Ugyanezekben a napokban a németek olyan heves támadásokat intéztek, hogy a szovjetek hátrálni kényszerültek, így rövid időre ismét a nácik •uralkodtak. Ezít la zavaros Időszakot használta ki a még Martfűn maradt két vezető. Elmenekültek, s ekkor már tényleg négyen maradtunk, Balogh Péter, Chiminec György, Schmidt Béla és én. — Mikor állt végleg helyre a rend? — Három nap múlva a szovjet ellentámadás végleg visszavetette a németeket Martfűről, de talán elekor kezdődött el az igazi Küzdelem a gyár megmaradásáért, a felszabadult Martfű újjáépítéséért. Mivel akkoriban orosz nyelvtudásom segítségével tolmácsként tevékenykedtem a szolnoki városi katonai parancsnokságon, módom volt segítséget kérni a gyár rendibehozatalára, majd a munka megindítására. — Mik voltak az első lépések? — 1945 február elsején Debrecenbe mentem az első ideiglenes kormány iparügyi osztályára, és segítséget kértem a gyár munkájához. Meghatalmazást kaptam az üzem helyreállítására. (Az okirat ma is féltve őrzött emlék.) Első lépésként visz- szahívtuk a környező településekről és Érsekújvárról a megbízható jó munkásokat, és ezzel párhuzamosan megszerveztük a gyárhoz tartozó gazdaság (jelenleg Héki Állami Gazdaság) mezőgazdasági munkáit. A cipőgyártáshoz szükséges alapanyagokat a a szovjei- tek bocsátották rendelkezésünkre, ennek ellenében mi bakancsot gyártottunk a hadseregnek. — Mikor kezdett el újra termelni a gyár? — 1945, március 15-én kezdtük el a bakancsok gyártását. A megállapodás értelmében ezer pár elkészített katonai lábbeliért páronként 17 pengőt kaptunk. Ez volt a felszabadulás utáni első keresetünk. A martfűi Tisza Cipőgyár az országban ma a legnagyobb cipőgyártó vállalat. 1945-ben 266 dolgozó 71 ezer 400 pár lábbelit készített. Húsz év múlva 1965-ben a munkáslétszám 5 ezer 176, az évi termelés pedig 8 millió 837 ezer 035 pár cipő volt. A negyven évvel ezelőtti négy munkásfiatal tettét minden gyári krónika tisztelettel idézi. Barta Katalin felhívás"
