Szolnok Megyei Néplap, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-12 / 240. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. OKTÓBER 12, Találkozások Korda Béla emlékezete Ballada a varsányi réten Gál Julianna Prónai Sán­dornál .„Főztem nekik, amit tudtam, meg még birsalma is volt a fán...” hiszi, hogy már a közelben lennének. Indult is, már a kapu kilincsén volt a keze, hmikor nyílt a nehéz faka- *pu. De nem a tizedes nyitot­ta ám, meg nem is magától 'nyílott. Az utca felül egy Szovjet katona keze volt a kilincsen. Az orosz elkez­dett ezen nevetni, a többi is 'a hasát fogta, meg mink is. Aztán a nagy hahotázásra felőkerült valamelyik szom­széd, aki tudott szlovákul. Azt mondja az orosz tiszt úr, fordította, hogy szerez­zenek civil ruhát, menjenek haza a zsenához... Én is 'adtam egy rendet, isten hi­tével. Pavel Luknyickij naplójá­ból. Az író 1944-ben a 2. Uk- feán Fronthoz volt beosztva !a TASZSZ tudósítójaként. „Öcsödön, a második lép­csőben tartózkodik a Szuvo- rovszkij Natyiszk szerkesz­Riportsorozatunk előző részében Prónai Sándorné, született Gál Ju- llianna mondta el, hogyan talált rá a sebesült szovjet katonákra Rákó- cziú j falu határában. Júlia asszony története: — Ne kérdezze, hogy miért vállaltam el a sorsukat, nem tudok rá választ adni. Mondhatnék nagy szavakat, kié nem volna igaz. Az én fiatal koromban a sarló-ka­lapácsos. vöröscsillagos ka­tonával ijesztgették a gye- trekeket. Akármennyire is az luraság lába kapcája voltam, rajtam sem múlott semmi nyomtalanul. S akikor, azon a napon reszketve, remegve 'álltak körülöttem azok az •emberek. Köd a bokrokon, Sarcukon a várakozás. Meg­értették, hogy kezemben a feorsuk, de én is tudtam, tő­lük függ az életem. Álltak, •véreztek. Ledobtam a há­tamról a rozsét, intettem hekik, hogy jöjjenek utá­nam. Elvezetem őket Nát­hád! bácsi kunyhójához, gondoltam. Az öreg — ju­hász, pákász, vadász, mada­rász, remeteféle ember volt 1— akkor már nem élt. Néha telente is kiszorult a Tisza partjára, ha olyan ing volt jáz uradalmi ispánon, s ki­kavarta a szérűskertből. (Ezért aztán amolyan krumplisverem félét csinált ínagának szegény öreg..: — Megvan még a kuny­hó? — Nincs, sajnos nincs, hi­szen azt a földet könnyen járta a Tisza. De megmuta1 tom a helyét... — Akkor legalább gondo­latban gyerünk vissza a kunyhóhoz, illetve a verem­hez. — Én baktattam elől, mö­göttem, egymást támogatva jöttek a katonák. A tiszt, Aljosa mászott le először a Verembe. Kijött, bólogatott: jó lesz; majd a legépebbnek látszó két katonának ma­gyarázott valamit, s muto­gatott a távoli kukoricásra. 'Először csak az a két kato- ha ment el, aztán másik há­rom is, az egyikük közülük féllábon ugrálva. Akkor tnár tudtam, mit akarnak. Ügy is volt: körberakták kukoricaszárral a kunyhót. — Bementek, ott hagyta őket! megyek ásni. Mit tudja az a német, hogy van-e kert a rét végében, vagy nincs. Krumplit megyek-e szedni, vagy répát! Ekkor vágódott a fejembe: ezek a szegények éhesek is! Mit csináljak, uram isten! Ezeknek meleg étel kellene. Visszafordul­tam, hazamentem. Meg­főztem tizenhét tojást, any- nyi volt otthon, beletettem egy abroszba a legnagyobb kenyeret, a nyakamba akasztottam, ahogy a ci­gányasszonyok viszik a gye­rekeket ... Meg még vagy 5—6 birsalmát találtam a fa •alatt... — Kijutott szerencsésen? — Hogy azok milyen bol­dogan fogadtak ... Aljosa felosztotta nekik az enniva­lót, mind kapott egy-egy ka,nnatető vizet is ... Más- hap paprikáskrumplit főz­tem nekik. Volt édesanyám­nak egy fateknője, amiben á hurkát szokták bekavarni. Az nem lehet gyanús! Azt Vittem ki nekik, a kanala,- kat meg eldugtam a szok­nyámban. így ment ez majd •másfél hétig, amíg csak vissza nem jöttek az övéje- ík. Akkor aztán bementem a parancsnokságukra, elve­zettem őket a veremhez. Megcsókoltak szegénykéim, s már vitték is őket kórház­ba, arra Földvár felé, vala­hová, a tolmács talán úgy értette, Öcsödre. Bordács Albert öcsödi gazdaember: — Nem volt az ilyen egy­szerű. A tiszt, később csak Aljosa, rajtam tartotta a Szemét. Hogy is mondjam... Olyan törököt fogtam, s hem enged helyzetben vol­tam. Nem bíztak bennem, láttam rajtuk. Közben az egyik gyerek — hozzám ké­test az volt — elájult. Lát­tam, hogy lázas. Előbb csak hyöszörgött, aztán kiabált. Aljosa betakarta a köpenyé­vel a fejét is. Álltam, vár­iam, mi lesz. A tiszt egy­más után vagy háromszor, hégyszer a szájához emelte a kezefejét, mint valami bögrét. Megértettem: víz kellene. Hozok, mutogattam a falura, magamra, a kuny­hóra ... Néztek rám, egy­másra. A tiszt végre intett, menjek ... Elindultam... — Másnap reggel felhúz­tam az ásó nyelére a vizes­kannát, elindultam. Ősz van, Ütegek a Körös partján. Vlagyimir Valerjanovics Bogatkin grafikus, színházi díszlettervező rajza. 1944 őszén valahol Kunszentmárton környékén rajzolta — Bár mindenhol csak 'ajkkora lett volna a háború, mint nálunk. Beszaladt a főutcára két lovas. Valahon­nan rájuk lőttek. Kiestek a nyeregből. Petcz doktor be­vitte őket a rendelőjébe, be­kötözte, a népek meg illően eldugták a két kozákot. Több orosz aznap ide nem jött. De a másnapot, azt már egy öltönyöm bánta. 'Zs. Tóth István újsori por­táján voltunk egy szakasz­nyi magyar katonával. Kár­tyáztak, iszogattak, sziesz- táztak. Jönnek az oroszok, Vagy nem, tanakodtunk. Azt mondja az egyik tizedes: majd ő felmegy magaslesre, Valamelyik nagy fára, kör­benézi a vidéket. De nem tősége. Náluk széliünk meg éjszakára. (Bajcsy-Zsilinsz- íky u. 1., ma pedagógusla- !kás) Az öreg háziasszony jrneg a lánya egy kukkot se beszél oroszul, mi meg (ugyanígy egy kukkot se ma­gyarul. Vasencev barátom (kísérlete, hogy megmagya­rázza, mi az a krumpli, amit Vacsorára szeretnénk enni, Sgen figyelemre méltó volt. (Gesztikulált, magyarázott broszul: „Hát a földből nő (ki... Hát ps-ps-ss tűzre (kell tenni... És meghá­mozni, így, így érted? Nem (értesz te semmit, öreg néne, látom ... Krupli, krumpli, hz ördög vigye el, a földből hő ki, megeszik, vízbe te­szik ... idenézz, ez hagyma, (látod? De nekem nem hagy- taa kell, hanem krumpli, az (is kerek és héja van !... A (tűzbe teszed, és ps-s-ss... A levelei pedig ilyenek, •nézd csak, és a földből nő (ki, az istenfáját, hát krump­li ...” Ez így ment egy fél­óráig, amíg aztán vettem a lámpást, és az öreg nénével fegyütt lebaktattam a pincé­be, ott találtam krumplid, megmutattam a háziasz- ‘szonynak, magam tettem a lábosba. De nem hajában főzte meg, hanem jó sava- hyú levest csinált... Reggel Indultam tovább Tiszaföld- Várra. Bordács Albert a kétszáz éves öcsödi, Batthyány úti ház udvarán: „Sok háborút megélt már az én öreg házam, sokat.. Tiszai Lajos Következik: Utak a Tiszá­hoz Kiállítás a kisújszállási Galériában Korda Béla festőművész, akinek boldog emlékét és érdemre méltó művészetét e kisgaléria kiállításával éb­resztjük, Kisújszállás szü­lötte volt. Itt tanult a régi kollégium iskoláiban, formá­lódott lelke, sajátosan alföl­di festői látásmódja. Mint egykor baráti köréhez tarto­zó, szintén kisújszállási szü­lött tudóm, hogy képzelete és emlékezete telve volt e táj, a Kunság évszázados ha­gyományaival. Olyanokat tu­dott ő a nagyapjától, amiket soha le se írtak, csak az elő­dök hagyományoztak egy­másnak nemzedékről nemze­dékre. Anyai ágon ősei Kis­újszállás vezető értelmiségi köreihez tartoztak. Az ides­tova két évszázaddal eze­lőtt élt Várady Sámuel ró­zsaszín márványköve még ma is áll a déli temető pré- dikátor-sirjai sorában. Ada­taim vannak róla, hogy Vá­rady Sámuel megindítása, vagyis 1817 óta járatta a Vö­rösmarty szerkesztette Tudo­mányos Gyűjteményt. Fia — szintén Sámuel — könyv­tárában pedig magam is lát­tam Széchenyi, Kölcsey, Ber­zsenyi Dániel műveinek el­ső, egykorú kiadásait: Kis­újszállás nótáriusa volt, jó barátja és pártfogója az 1833/34-ben itt tanítóskodó Arany Jánosnak. Mintha tőlük örökölte volna Korda Béla belső szemlélődő, töprengő termé­szetét, puritán, mindig a köz hasznára törekvő jellemét. Mert mindig az élet érdekel­te. azt szőtte bele álmaiba, annak elemeit, színeit, for­máit. Mindig az új érdekel­te: izig-vérig modern ember volt. Korán megismerte az élet sötét oldalát: a század­dal együtt született, hadi érettségivel vitték el az első világháborúba. És Itáliában nem Michelangelo és Dona­tello várta, hanem a hadi­fogság. De hazajővén a Képzőmű­vészeti Főiskolára iratkozott be, ahol Rudnay Gyula lett a mestere. Fiatal festői éveit Szolnokon tölti a Művészte­lepen. Sokszor és melegen emlékezett ott Pólya Tibor és Chiovini Ferenc barátsá­gára. Majd Budapesten és Alagon dolgozik. Bizonyára édesapjától öröklött von­zalmak viszik kedves témái­hoz, a lovakhoz. ' Pályája kezdetén az angol' királyi udvar hívja a lovasiskola festőjének. Visszautasítja: ő művésznek indult nem a szép lovak piktorának. Az ő modellje nem a királyi pa­ripa, hanem az egyszerű em­ber munkatársa. Hányszor megfesti ahogy szőrén meg­üli a tanyasi mezítlábas gyerek. Korda Béla nem „ló- festő”, ő emberi sorsokat áb­rázolt, emberi mélységeket festett a meghajszolt kato­nalóban éppúgy, mint a pu­lival játszadozó pusztai csi­kóban. A harmincas és negyvenes években Kisújszálláson él, rajztanítást vállal az ipari tanonciskolában. Ettől kezd­ve a rajz — és művészetpe­dagógia valóságos éltető elemévé válik. Társadalmi nézeteiben erősen progresz- szív irányú, a Márciusi Front mozgalom lelkes támogatója és részese. Családi otthona szinte találkozóhelye lesz az elveivel megegyező fiatalok­nak. A háború után Szolnok­ra kerül, majd Pécsett foly­tatja a műszaki rajzolói és művészi tevékenységét. Itt vonul nyugalomba és itt éri a halál 1972 áprilisában, het­venkét évesen. A fiatal festő, mesterére Rudnayra emlékeztető mély, sötéten ragyogó színeivel, pikturájával párhuzamosan rézmetszeteivel is magára vonja a figyelmet. Megítélé­sem szerint a magyar grafi­ka terén figyelemre méltó lépéseket tett a ’20-as évek­ben már. Ez a korai vonzal­ma a grafikához munkássága utolsó évtizedét szinte egé­szen betölti. Anyaga, a ke­ményfa due, a réz és a linó ismeretéről, szakmai tudásá­ról tanúskodó metszeteivel hazai és nemzetközi tárlatod kon arat sikert. Ha össze le­hetne gyűjteni és összegezni Korda Béla félévszázados művészi hagyatékát, tűnne ki igazán, hogy mindegyik képe egyszeri és ihletett al­kotás. Nem a megrendelése­ket gyors ütemben teljesítő piktor. Olyan művész, aki sokszor átgondol, átél vala­mit, mielőtt ecsethez nyúlna. Sötét koloritja rögös magyar lélekre vall, akit köt, elköte­lez a mondanivaló, a kife­jezni való tartalma és súlya. Korda Béla mostoha körül­mények között sem engedett a könnyebb felületeknek, a sikerek, divatok csaloga­tásának. Azt vallotta, hogy mindig az egyetlent szabad csak elmondani, s azt is csak egyetlenegyszer. Mert min­den mondanivalónak igazán csak egyetlen formája és ki­fejezése lehet. Sokszor bán­totta a lemaradottság érzése, hogy mennyi pályatárs képes egyetlen „blikkre” sok képet festeni, s így utánozza, is­métli önmagát. És ők vannak felszínen, nekik van nevük és sikerük. Sokoldalú és nagy művelt­ségű ember volt. Az én első élményem róla szinte nem Is képzőművészeti eredetű. El­kápráztató volt pl. Ady köl­tészetének mély élményi és szövegszerű ismerete. Köz­vetlen kapcsolat fűzte Móricz Zsigmondhoz. Az Esőleső társaság c. kisregényében ő az a fiatal festőnövendék, aki ecsetjével vág utat ma­gának: „festi a lovakat, ahe­lyett, hogy ráülne, és bevág­tatna vele a pusztába”. Va­lójában az történt, hogy ki­tépte magát a lovas, birto­kos rétegekből: művész lett. Korda Béla a népet látta, a jövőbe nézett, teljes hittel és reménységgel. A summá- sok, béresek, tanyaiak érde­kelték, azokat festette, kar­colta rézbe, zörgő taligáik­kal, lovaikkal. Mindez nagy hatással volt gondolkodásá­ra, szemléletére: a magyar nép festője lett. Gondolkodá­sa távol állt minden elvont­ságtól: otthon, festői útjain személyes kapcsolatok főz­ték egyszerű emberekhez, pásztorokhoz, jföldművésze­ti ez. Aki az O Illésy-utcai családi házának szobafalata körültekintett, azonnal maff- győződhetett a házigazda- művész néphez húzó maga­tartásáról. Szűkszavúan, de annál drámaibb erővel áb­rázolt: az alföldi festők m>- rába tartozott, helyszíni Ma 1 dolgozott, akár Koszta vagy Tornyai. Kedélyvilága színes 4a gazdag: alapvonása az élet­öröm. Életében is ezt az ar­cát szerette megmutatni aa embereknek, gondjait, meg­próbáltatásait elrejtette, leg­feljebb csak művészete színárnyalataiban engedett utat neki. Vásznain a szép­ség, az emberibb élet, az élet megjobbításának reménye rejlik fel. Reméljük, hogy e kisgaléria képei is ezt a mű­vészi hitvallást fejezik ki. Kis Tamás A rr I | ■■ ■ ■ szerzők kozott Bródy, Örkény, Gelman Somoskő—Magyarbányán Kőpark Kőparkot nyitott meg a Bükki Nemzeti Park Igazga­tósága Somoskő-Magyarbá- nyán. Az egykori bányaudva­ron berendezett kőparkban megtekinthető a Nógrádban előforduló kőzetfélék a két­százmillió éves triász mész­kőtől a mindössze kétmillió éves bazalt tufáig. A bánya kőfalán nyomonkövethetők a vulkanikus kitörés Aitán hűlő-dermedő bazalt láva változatos alakzatai, előfor­dulásai. A kőparkot a kőbá- nyászat, hasítás, faragás, eszközei egészítik ki, a láto­gatókat jól áttekinthető táb­lák világosítják fel a tudni­valókról. A Somoskő faluból |már látható Magyarbánya, Ma­gyarország első nagy bazalt­bányája: 1867—68-ban nyi­totta meg egy holland szár­mazású somoskői földbirto­kos, Janzen Adolf. A bánya átmeneti szünetekkel csak­nem száz évig működött, né­ha ezerötszáz munkással. Szállított követ a többi kö­zött párizsi, bécsi, s persze magyarországi építkezésekre. Somoskői faragott kockakő­ből készült például a buda­pesti Rákóczi út egykori burkolata. A felszabadulás után is nagyon sok hazai utunkat építették újjá Ma­gyarbánya kövéből. Készlllő tv-filmek Több, ma már klasszikus­nak számító XX. századi szerző alkotása — novellá­ja. regénye, illetve színműve — elevenedik meg a napok­ban, hetekben a Magyar Te­levízió műhelyeiben. Októ­berben kezdték meg a forga­tását az Örkény István no­velláiból készülő új film­nek. A Bevégezetlen ragozás — amelynek rendezője Eszter­gályos Károly — három em­beröltőt, egy évszázad ma­gyar történelmét öleli át. Az Órkény-novellák laza füzéré­re felépített, s az elbeszélé­sek önállóságát meghagyó alkotást néhány újra és újra felbukkanó főhős és szereplő azonossága fogja át. A tévé IV. stúdiójában forgatják Bródy Sándor A tanítónő című drámájának új adaptációját. Léner Péter rendezésében, Kubik Anna főszereplésével elevenedik .meg a falusi tanítónő sorsa, aki karrierje és egyéni bol­dogsága feláldozása árán is, emelt fővel, tisztán tud tá­vozni a helyi hatalmasságok farkascsordájából. Bíró Lajos egyik regényé­ből — A Molitor házból — Szántó Erika és Kardos Fe­renc készit tévéfilmet: az I. Világháborút klbvető hónalj pókban játszódó, az izgalmas, kriminek is beillő történet, egyben hatásos korrajz is. Szereplői: Gálff i László, Bács Ferenc és Sörös Sándor. Szeptemberben fejezték be a forgatását annak a tv-já­téknak, amely Alekszandr Gelman. a mai szovjet drá­mairodalom kiemelkedő alakja egyik legújabb művé­ből készült. „Pad” az érzelmi kiszolgáltatottság különös drámája. Két ember szánal­masan tragikus sorsában, konfliktusaiban, — Koncz Gábor és Kiss Mari meg­formálásában — ad képet a mű az egyedüllét, a félté­kenység, az elhagyatottság mozzanatairól. Elkészültek a felvételei Maurice Maeterlinck világ­hírű színdarabjának, A kék madárnak is. A Nobel-díjas író 1911-ben írt műve meg­hódította a világ nagy szín­padait: most a Tháliában Kazimir Károly rendezésé­ben elevenedik meg a törté­net. Az MTV és a Thália Színház közös produkciójá­nak főbb szereplői Jani Ildi­kó, Zsurzs Kati, Balogh Eri­ka, Esztergályos Cecília, va­lamint Benkő Péter és Szirtes Ádám. Az eredeti történetet mai hangzású, mai életérzést kifejező zene gazdagítja, amelyet Devecseri Gábor verseire a színház ifjú mű­vésze. Mikó István szerzett.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom