Szolnok Megyei Néplap, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-31 / 256. szám
1984. OKTÓBER 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 |A tévé I képernyője előtt Lassan már egyhangú ismételni, hogy az idei őszi művészeti hetek milyen bő termést hozott a televízióban, hogy a tévédramaturgia szinte minden egyes héten élőhúz „fiókjából” egy-egy jelesebb művet, ahová úgy látszik elrejtette őket. Hisz a most képernyőre kerülő munkák már rég készen várják, hogy a néző elé juthassanak. A vasárnap este sugárzott tévéfilm is, a Szent) Kristóf kápolnája már szerepelt a júniusi veszprémi tévétalálkozói ősbemutatóprogramjában is. Ez a most tapasztalható bőség, ha örömünkre szolgál is, felvet azonban egy problémát: az értékek arányos elosztásának gondolatát, illetve mindenkori követelményét. Hiszen előtte hónapokig kellett várni — a televízió mintha ki akarta volna éheztetni nézőit — a tévédrámára, úgy takarékoskodott a nyári hónapokban a színvonalas magyar bemutatókkal. No persze ez a bőség még mindig jobb, mintha tovább tartana a tévédrámák „hét szűk esztendeje” a képernyőn, most legalább van mit nézni hétről hétre. Két bemutaté Az elmúlt héten is a Gal- góczi Erzsébet kisregényéből készült tévéfilm mellett egy másik érdekes televíziós játéknak is „tapsolhattunk”, a kaposváriak Gogol-pro- dukciójának péntek este a második csatornán. Ebben a „rongyos” Revizorban' igen harsány eszközökkel! , ábrá;- zoltatik az ostoba vidékiesség, a kisváros urai, élükön a pöffeteg polgármesterrel — Koltai Róbert- kitűnő alakítása — mondhatni lelkűk rongyait viselik testükön. Gothár Péter rendező bátran nyúlt a színpadi kariki- rozás eszközeihez, és rendkívül mulatságos előadást teremtett a stílust egységesen képviselő kaposvári színészekkel, jól alkalmazván a közelkép kifejező erejét is, erőteljes tempót diktálván végig a játékban. Egyébként olyan hagyományt is felújított ezzel a televízió, amely néhány éve még élő volt, s melynek lényege: egy-egy vidéki társulat maga hoz létre önálló televíziós játékokat egy-egy tévérendező irányításával. A szolnokiak például egy lengyel szerző munkájának tévéváltozatát készítették el Szőnyi G. Sándorral, az érdemes művész rendezővel. Persze hol van már Szőnyi G. Sándor is, hírt, sem hallani felőle. Viszont nagy kedvvel dolgozik a régiek közül ma is Nemere László, aki azonban ezúttal a groteszken humoros hang helyett kesernyésen lírait ütött meg, már-már érzelmeset helyenként az öreg esperesről, meg a fiatal festőnőről szóló történet megfilmesítésében. Két dráma fut itt valójában párhuzamosan, furcsa, hogy mindkettő titokkal kapcsolatos, az egyház embere, a falubeli esperes a reá bízott kincseket titkolja, nehogy illetlenek kezébe kerüljenek, a templom oltárképének restaurálását vállaló művészj- nő viszont egészen másfajta „titkot” rejteget a lelkében, csalódásának igazi titkát. A két ember talán ezért is kerül közel egymáshoz. Hogy drámájuk mégsem olvad szerves egységbe, annak talán a forgatókönyv is oka lehelt, kevés az igazi drámai érintkezési pontja. A tisztességes szándékkal készült és egyébként jó színvonalú tévéfilm másik gyengéje abban keresendő, hogy sokáig csak békésen csordogálnak benne az események. Igazán csak az utolsó részében válik mozgalmassá a történet. Ábrázolásbelt aránytalanság is, vagy még inkább hangsúlyeltolódás érezhető a kulcsfigurák megformálásában. Az öreg esperes alakját talán a kelleténél is rokonszenvesebbé formálja Nemere László, igaz, ebben Páger Antal igen vonzó játékának is szerepe lehet, így a művésznő emberi drámája önkéntelenül is elhalványul mellette. Pedig lényegében a festőnő súlyos érzelmi válságának bemutatása a tévéfilm központi feladata. Csakhát Zsófia, így nevezik a festőnőt, „szenvedése”, küzdelme inkább külsődlegesen van ábrázolva — egyik nagy jelenetében például látványos, teátrális kiborulással, s ezért bizony a figura valahogy üresnek tűnik. Bodnár Erikának ha vannak is olykor őszinte pillanatai, emberiek, de figurája valójában hidegen hagy. Viszont feltétle- rül meg kell említeni Te- messy Hédi és Gobbi Hilda remeklését egy-egy kisebb szerepben. Röviden A Hatvanhat legutóbbi, adása, Bán János szavazásos műsora azt tükrözte, hogy ez az igazán demokratikus program a televízió egyik legközéletibb és legközkedveltebb fórumává növi ki magát — ha már most is nem az. Csütörtök este a Legfelsőbb Bíróság elnökét látták vendégül, s ami kellemes meglepetés: az ország érdeklődése az igazságszolgáltatás belügyeinek számító kérdésekben is. Számtalan levél, élvezetes vita,! pezs-i gő fórum, színes válaszok: tanulságos hatvan perc voll. Kiss Roóz Ilona kellemes egyéniség és kerámiái is kellemesek, szépek, kedvesek, hangulatosak. Kicsit mesések is, miként maga a művész is, aki ezúttal művei megszületésének körülményeiről mesélt, színházi témájú munkáinak élményhátterét, világította meg nemes egyszerűséggel. Pedig játékos szellem is, a Csongor és Tünde három ördögfiókájának bolondos megformálása agyagban, ezt is megmutatta. Jók ezek a műhelybeszélgetések, amikor egy-egy művészt faggatnak életéről, munkájáról; jó, meri; segítenek eloszlatni a művészet körüli lila felhőket, a különféle gőzöket, a misztikumot. V. M. Mafilm-tervek Magyarország felszabadítása A Mafilm Katonai Filmstúdiójában is több alkotással készülnek hazánk felszabadulásának 40. évfordulójára. A „Magyarország felszabadítása” dokumentumokra alapozott produkció első része már elkészült: a felszabadító harcok előzményeit foglalja össze, részletesen tárgyalja a Debrecenért folytatott páncéloscsata eseményeit. A második rész a budapesti csatát örökíti meg, a harmadik a Dunántúl felszabadításáról szól. A film szovjet, valamint bolgár és román filmarchívumok anyagaira épül. A közelmúltban készült el a „Vállvetve” című dokumentumfilm, amely a magyar internacionalisták 1917—18. évi harcaitól kezdve napjainkig öleli fel a magyar—szovjet kapcsolatok történetét. „Hadsereg született” a címe annak az alkotásnak, amely a Magyar Néphadsereg megalakításának körülményeiről, az első magyar egységekről szól, az események szereplőinek visszaemlékezései és hadtörténeti kutatások felhasználásával. A film 1985 januárjában készül el. A produkcióknak Glósz Róbert a rendezője. Színház amerikai módszerekkel „Macskák” az utcán A Macskák Bécsben ugyanakkora siker, mint Budapesten és egyebütt, a Theater an der Wienben több mint egy évvel a bemutatót követően még mindig csak hónapos várakozással. lehet jegyhez jutni a musicalhez. A nagy erkölcsi sikert így nem kisebb anyagi siker is kíséri. Annál meglepőbb, hogy éppen ebben az időszakban távoztak már 30-an, kénytelenségből vagy önként, a népszerű színház munkatársai közül. S ha az új igazgatón, Peter Wecken múlik, veszik a kalapjukat valamennyien. Weck, aki korábban maga is Színész volt, mégpedig népszerű, amerikai (módszerekkel tervezi igazgatni a nagy múltú bécsi színházat: az állandó tagoktól megválik, s minden produkcióra külön-külön szerződtetné a közreműködőket. A szakszervezet élesen — és joggal — tiltakozik. A Theater an der Wien ugyanis nem magánszínház, hanem valójában Bécs város tulajdonában van, amely még a legnagyobb sikerű produkciók, mint például a Macskák esetében is szubvencionálja az előadásokat. Anyagi kockázata tehát az igazgatónak nincsen — érvel a szakszervezet — hiszen például bukás esetén ő sem menne tönkre. Márpedig ha biztosítva van az igazgató, miért ne érezhesse magát biztonságban a színész, a kórista, a tánckar tagja is? A vita eddig eldöntetlen. Aligha számíthatnak viszont helyzetük javulására a ruhatárosok és a jegyszedők: ők már ma is napidíjra dolgoznak, tehát táppénz, szabadság nem jár, sőt: ha egyetlen alkalommal, akár betegség miatt távol maradnak, törlik őket a listáról és más lép a helyükbe. Szliio-e mindenki, akinek gyermeke van 7 Egymás mellett, de nem együtt agyon ritkán látott barátom a minap a vacsora mellől ugrasztott fel, vállamat rázva, kétségbeesetten mondta: fiát garázdaság miatt őrizetbe vette a rendőrség. Nehezen, összefüggéstelenül elsorolta, amit tudott, s kihámozhattam belőle, hogy a fiú, aki pénteken koradélután — apja nem tudta, hová — elment hazulról, s vasárnap este erősen ittasan, többed- magával békés járókelőket ütlegelt, sőt kezet emelt az őt igazoltató rendőrre is. Mire ezt elmondotta, kissé lehiggadt a pánikba esett apuka, kérdéshez jutottam én is. „Hányas cipőt hord a fiad?” Barátom táto.t szájjal nézett rám, úgy meglepődött, mintha azt tudakoltam volna tőle, hány szál haja van Kóbor Jánosnak?) „Mit tudom én ... maga veszi a lábbelijeit évek óta.” „Tudod, hogy reggelente mikor szokott felkelni?” „Fogalmam sincs róla, én már olyankor nem vagyok otthon!” „Ismered a barátait?” „Mond ez otthon beceneveket; Füles, Putyus, Veréb, Tropi; de én nem tudom, kik ezek a fiúk.” „Hogy hívják a fiad osztályfőnökét?” „Én ... én nem tudom ... talán az anyja, gyere el hozzánk, ott kérdezd meg!” Akkor és ott nem folytattam a kérdezősködést, sok és ,jó okom volt rá. Az egyik — s talán ez a legfőbb —, hogy csecsemőkora óta ismerem barátomnak c tanév végén érettségiző fiát, negyed- félévente egy-egy szombat délelőtt orrvérzésig focizom vele és társaival a lakótelepi dühöngőben. A fiú . .. olyan fiatal, mint a többi majdnem-vólasztópolgár. Tanul (nem rosszul!), udvarol (nem valami kitartóan), divatosan öltözik (nem a legdivatosabban!), barátkozik (szinte válogatási nélkül) és véleményt formál, ha van, aki meghallgassa. Ez utóbbira úgy jöttem rá, hogy a legény — vagy másfél éve — a legváratlanabb időpontokban bukkan fel lakásunkban, átfutja többhetes-hónapos képesújságjainkat, folyóiratainkat — egyiket-másikat kölcsönkéri, s vissza is hozza! —, kifaggatja a feleségemet, miben is áll az a számítástechnikai rendszerszervezés, megkérd; tőlem, hogy szerintem végre már bojkottmentes lesz-e a következő olimpia Szöulban, s hogy tippelek, ki lesz az elnök januártól túl a Nagy Vizen? ... S amikor mindezeket a — számára bizonyára nagyon fontos — dolgokat megtárgyaljuk, kiböki, hogy ő tulajdonképpen moziba szeretne menni, de egyedül nem élvezi a filmnézést, nem mennék-e el vele? Terrpé- szetesen elmegyek. Elmegyek, még akkor is, ha már másodszor látom azt a filmet. Tudom — nemcsak tudom, érzem is —, hogy Tibor azért hív moziba, mert szüksége van rám. Nekem is szükségem van rá, a bizalmára van szükségem, s becsülöm érte, hogy engem tisztel meg vele. ,Vajon reám van-e szüksége T.-nak? Kétlem, bár a gyakorlat az ellenkezőjét bizonyítja. A fiúnak felnőttre van szüksége, olyan felnőttre, aki szóba áll vele, aki meghallgatja, aki nem enged meg mindent neki, és nem tilt meg mindent neki, aki nem a „his.zen még gyerek !”- et, hanem a majdnem-fel- nőttet Iája benne ... És vajon miért pont én hozzám jön a barátom fia? Ez volt a másik ok, amiért akkor este nem kérdezősködtem tovább. Ismerem barátom életmódját, a világ minket körülvevő dolgairól alkotott véleményét, azaz azt az állapotát, hogy a legtöbb dologról egyáltalán semmi véleménye nincs. Többek között azért is látom őt ritkán, mert már vagy másfél évtizede egyebet sem tesz, mint a pénzt hajtja. Lakást vásárolt, majd házat épített, hogy kiadhassa a lakást. Nyaralót nem azért vett, hogy pihenjen benne, hanem, hogy minden talpalatnyi földjét telerakhassa fóliával, hogy övé lehessen az első primőr a közeli piacon. Gyárában — ő emlegeti így: gyáram —, ahol üzemrészvezető, évtizede nem fogadtak el egyetlen olyan újítást sem, amelyikben — természetesen „alkotóként” — ő ne lett volna 'benne. Jóformán csak hallomásból tudom, hogy napi tizenöt-tizenhat órát dolgozik. Mire marad, mire maradhat idéje? A minapi, asztalunk mellett előadott, kétségbeesett dadogása azt bizonyította, a saját gyermekére sincs. Tibornak van márkás teniszütője, japán robogója, hifiberendezése, külön szobája. Apja nincs, olyan értelemben vett apja, akire nyugodtan' mondhatná ki; igen, ő az apám, a barátom, a bizalmasam, olyan ember, aki példa előttem, olyan, akit felnőttként követni szeretnék. Szülők vagyunk-e valamennyien, akiknek otthonából naponta elmegy iskolába, dolgozni egy-két gyerek? Észrevesszük-e őket, a közeljövő felnőttjeit, akiknek a kezébe immár tizennyolc éves korukban hazát védő fegyvert adunk? Odafigye- lünk-e eléggé rájuk, azokra az emberekre, akik néhány év múlva ugyanolyan keményen dolgoznak majd, mint mi manapság? Az ellenkezőjére utal, hogy nálunk aggasztóan emelkedik a gyermek- és ifjúkorú bűnelkövetők, si hogy évről évre szaporodik az állami gondozásba vett vagy gyámhatósági felügyelet alá helyezett gyermekek száma. izony, nem mindegyikőnk s nem mindig felel meg a szülői hivatásnak. Nem vagyunk valamennyien szülők — a szó teljes értelmében. Szemléletet kell változtatnunk, nekünk kell többet adni magunkból — az ő érdekükben, és a társadalom érdekében. Hogy necsak egymás mellett, hanem együtt is éljünk velük! H. Z. I Társadalmi Szemle új számárúi Állásfoglalás művelődéspolitikánk időszerű feladatairól A folyóirat közli az MSZMP Központi Bizottsága mellett működő Művelődés- politikai Munkaközösség állásfoglalását az MSZMP művelődéspolitikájának időszerű feladatairól. Gazsó Ferenc kandidátus, művelődési miniszterhelyettes „Folyamatosság és megújulás a közoktatásban” című tanulmányában elemzi a közoktatási és a felsőoktatás 15—20 évre szóló, távlati fejlesztési programját. Ez a program a gyakori szerkezeti változásokkal szemben az iskolarendszer fejlesztésében a teljesítmény és a minőség elvének érvényre juttatását, a magasabb igényszint és a képességek differenciált fejlesztésének érvényesülését siürgeti és a középszerű helyett egyre több, magas színvonalon működő oktatási intézmény létét tartja fontosnak. A radikális reform helyett a folyamatos fejlesztést tűzi célul. A szerző hangsúlyozza, hogy korunkban az iskola úgy tarthat lépést a társadalmi-gazdasági változások követelményeivel, ha képessé válik a megújulásra, a folyamatos fejlődésre. A tartalmi fejlesztés feladatairól — többek között — azt írja, hogy fel kell oldani az ismeretek mennyisége és az oktatás minősége között feszülő ellentmondásokat. Ä szerkezeti változások mérlegelése után az általános iskola fejlesztésével, az intézmények önállóságával és az irányítás fejlesztésével, végül pedig az iskola demokratizálásával foglalkozik Gazsó Ferenc tanulmánya. ,Árszintvédelem — dinamikus gazdaság című cikkében dr. Zala Júlia, a Magyar Kereskedelmi Kamara szakértője azt fejtegeti, hogy hosszabb távon az egyensúly biztosításának alapvető eszköze a kínálat bővítése, és ennek kell alárendelni a keresletszabályozást, nem pedig megfordítva, a már kiáramlott kereslet korlátozása érdekében fékezni a kínálatot. Természetesen a kereslet igényeinek megfelelő — választék, minőség és ár tekintetében egyaránt megfelelő — kínálat jöhet csak számításba. A kommunisták szakszervezeti munkájáról Klenovics Imrével, a Somogy megyei pártbizottság első titkárával folytatott beszélgetését közli a folyóiratban Ddósdi László. Szálasiék rémuralmával foglalkozik Nagy Kázmér cikke. Kardos István Tőkei Ferenc akadémikussal folytatott: televízióinterjúját közli a folyóirat. Szentes Tamás a szocializmus és a világgazdaság összefüggéseit elemzi. Termelőszövetkezeti amatőr képzőművészek munkáiból nyílt kiállítás október 30- án Szolnokion, a Teszöv-székház- ban. A kiállításon megtekinthetők a túrkevei Talamasz Lajos, Gönczi György, Horváth Lajos, az újszászi (Balogh László, a cibakhá- zi Mladoneczki Sándor és a kunszentmártoni Sza- mecz László szobrai, fafaragásai, illetve festményei, melyek közül több a zebegényi szabadidő-táborban és a tiszakürti alkotótáborban készült
