Szolnok Megyei Néplap, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-21 / 248. szám

1984. OKTÓBER 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Üzem- és intézménytörténet-írók tanácskozása Solt értékes tanulmány vár megjelenésre Pénteken kezdődött meg Tiszafüreden az üzem- és intéz- ménytörténet-írók megyei tanácskozása. Tóth Lajos, a tisza­füredi városi pártbizottság első titkára köszöntötte a részt­vevőket, vendégeket, ezt követően dr. Szikossy Ferenc, a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum megbízott főigazgatója tartotta meg az üzem- és intézménytörténet-írók helyzeté­vel, gondjaival foglalkozó konferencia nyitó előadását. El­mondotta, hogy a Magyar Történelmi Társulaton belül 1967- ben az üzemtörténeti kutatás irányítására önálló szekció alakult, s az ügy hatalmas lendületet kapott. E szakosztály lett hivatott az üzemtörténet tudományos művelésére, az or­szágosan jelentkező üzemtörténet-írás összehangolására. Az 1970-es évek végére ki­alakult az ipartörténeti-mű­szaki jellegű szakmúzeumok hálózata. Az Országos Mű­szaki Múzeumhoz és az Or­szágos Közlekedési Múzeum­hoz 11, országos gyűjtőkörű szakmúzeum tartozik, ame­lyek egy-egy iparágnak, ter­melőterületnek gazdái. A műszaki muzeológia te­rületén a szakember-ellátott­ság jelenti a legnagyobb gondot. Nincs szakos muzeo­lógusképzés és ebből kifolyó­lag a gyűjtemények nagy ré­sze nincs úgy feldolgozva, ahogy az szükséges lenne. Mindez hátráltatja egyes te­rületeken az üzemtörténet­írást is, de a kölcsönhatás mindenképpen kimutatható. Az üzem- és intézmény tör­ténet-írás megyei helyzetéről és feladatairól dr. Zádor Béla, a megyei pártbizottság archívumának vezetője érte­kezett. Az elmúlt negyedszázad­ban 214 különböző szakdol­gozatot (76), pályamunkát (74), szocialista brigádtörté­netet (39). naplóvezetést stb. írtak a megyében. Ezek dön­tő és túlnyomó többsége csak kéziratban létezik, a publi­kált művek aránya a meg­írtak 10 százalékánál alig több, míg más kategorizálás alapján — például ha a helytörténeti munka nagy ré­sze üzemtörténettel foglal - kozik — jobb a kép. Ha el­fogadjuk, hogy a megjelent 32 munka üzem- és intéz­ménytörténeti kútfőnek is felfogható, ez akkor is meg­lehetősen kevés, hiszen a vidék ipartelepítése erre az időszakra esik. Az üzemtörténeti tanul­mányok többsége szakdolgo­zat vagy pályamunka. A szakdolgozatok nagy része egy-egy megyén kívüli főis­kolához, vagy egyetemhez kötődik. Ezeket a munkákat a diplomakibocsátók tudo­mányos intézetei, vagy könyvtárai őrzik. Regisztrá­lásuk folyamatos, a megyei levéltár már igen gazdag ismeretanyaggal rendelkezik a szakdolgozatokról. Az üzemtörténet-írásban — területi elhelyezkedés sze­rint is — főleg a Jászság je­leskedik,,. jól kimutatható a tanítóképző főiskola hatása, míg a Szolnok környéki köz­ségekből — kivéve a Tisza Cipőgyár történetét — alig van megírt és publikált munka. A kutatást és összegezést végzők között igen kevés a hivatásos történész, főleg a mozgalomjelleg érvényesül, amelynek a Hazafias Nép­front az irányítója. A meg­írt munkák többsége jószán­dékú, lelkes és alapos, de a továbblépés megkívánja, hogy a készülő üzem- és in­tézménytörténeti munkák a tudományosság elvének fo­kozottabban megfeleljenek. Sajnálatos, hogy nincs olyan megyei tudományos intézmény, amelynek napra kész és pontos képe lenne az üzemtörténet-írás egészéről. A publikálási lehetőség is igen korlátozott, annak elle­nére, hogy számos, megjele­nésre alkalmas, értékes pá­lyamunkát, szákdolgozatot, kéziratot őriznek ma is a különböző intézmények. Az üzem- és intézménytör­ténet-írás levéltári forrásai­ról Tóth Tibor megyei levél­tárigazgató tájékoztatta a kutatókat, pályázókat, majd a tanácskozás második nap­ján, tehát tegnap újabb két előadás hangzott el. Dr. Sza­bó István történész-muzeo­lógus az életmódkutatás és az üzemtörténet-írás össze­függéseiről beszélt, dr. Va­dász István történész-mu­zeológus pedig A tiszafüredi ipartelepítés hatása Tiszafü­red vonzáskörzetének tele­püléseire címmel értekezett. A tanácskozás tegnap a városi tanács elnöke. Rente Ferenc zárszavával fejezte be munkáját. — t — flz első évben hét diákja volt 100 esztendős iskola Üj Mafílm- produkció Dokumentumfilmek sorá­val készülnek a Mafilm mű­termei hazánk felszabadulá­sának 40. évfordulójára. A Híradó- és Dokumentum­film Stúdióban a háborútól a mai Magyarország életéig számos témát dolgoznak fel. A tervek szerint ez év végé­re fejezi be Róna Péter a „Magyar háborús bűnösök” című egészestés dokumen­tumfilmjét. Fennállása 100. évforduló­ját ünnepelte a napokban a soproni Fáy András Közgaz­dasági Szakközépiskola. A jubiláló intézmény elődje, a felsőkereskedelmi iskola az egykori főreál iskola épüle­tében kezdte meg működé­sét. Az első évben mind­össze hét diákja volt, majd évről-évre gyarapodott a ta­nulók létszáma, 1883-ban vették birtokba a tanulók az intézmény önálló épületét, amelynek falai között végzik tanulmányaikat a szak- középiskola mai diák­jai is. Az oktatási létesítmény 1925 óta viseli a közgazdász, politikus, író Fáy András nevét. Napjaink­ban 240 diákot vérteznek fel a szükséges közgazdasági is­meretekkel a jubiláló isko­lában. Volán-kórusok a megyeszékhelyen Szólt a dal és szállt az ének A műsor bemutatkozó kara a Volán 20-as számú Vállalat kórusa volt A zene mindenkié. Kodály Zoltán örök érvényű mon­data tegnap este ás bebizo­nyosodott. Szolnokon, a Me­gyei Művelődési és Ifjúsági Központ színháztermében öregek és fiatalok, munká­sok és értelmáségáek, férfiak és nők várták a pillanatot, hogy részesei lehessenek a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete ál­tal rendezett VII. országos kórustalálkozónak. Pécsről és Szombathelyről egy-egy kórus, Budapestről négy — a Volán, a Malév és a BKV két — kórusa, valamint a házigazda Volán 7. számú Vállalat kórusa adott mű­sort. Mihalovits Ervin, a KSZDSZ központi vezetősé­gi tagja megnyitójában ar­ról beszélt, hogy a zene, a dal mindennapjaink részévé vált, és a szakszervezetek mindig segítették a mun- kásdalikultúra fejlődését, az énekkarok bemutatkozását. A kétévenként megrende­zett találkozónak jelenleg Szolnak adott otthont. A mai napon a találkozó résztvevői megkoszorúzzák a Felszabadulási emlékművet, ahoi háromszázan éneklik Kodály Zoltán „Jelige” cí­mű művét. Találkozások Nyikoláj, Grigorij, Vlagyimir Riportsorozatunk tegnap közölt részé­ben az 1944. október 19-én indult német páncélos támadás következményeit mond­ták el az események résztvevői. A túrkeveiek ötvenkét sebesült szovjet katonát rejtettek el a németek elől... Boros Ilona, Budapest, XVI. kerületi, Lándzsa út 21/a. I. em. 4.: Szakképzett ápolónő vol­tam, civilben különben ta­nítónő, de ez volt az első nagy megpróbáltatásom a sebesültek között. Nagyon, de nagyon súlyos sérültek voltak közöttük. A nevekre már nem emlékszem, csak ahogy magunk között becéz­tük őket: Nyikoláj „a kis barna”., Vlagyimir, a mér­nök, Grigorij, a félkarú. Eb­ben a pincében feküdtek mind az ötvenketten, majd egy, — a fejsérüléses meg­halt... Akinek nem jutott priccsféleség, szalmán fe­küdt. Régi iratcsomókat tet­tünk a fejük alá,-meg amit tudtunk... Borzasztó volt a levegő, pedig fürdettük, mosdattuk őket. Piszár Terézia, nyugdíjas, Túrkeve, Dózsa Gy. u. 1.: — Estére elfogyott a köt­szer, a sebek átvéreztek. Kollár doktor úr állandóan azt hajtogatta: gézt, vattát kell szerezni, égből, földből. Az Adamecz patikából ak­kor már mindent elhoztak Szabó Pistáék, de különben se lehetett már odamenni, mert közvetlenül az Ada- mecz-féle ház előtt két tank is állt. Kollár doktor akkor azt mondta — Szabó Pistá­nak, meg a Várkevei gyere­keknek, hogy széjjel nézhet­nének a volt egészségházban. Hátha valahol, valami zug­ban találnának kötszert, konyhájában forral vizet és fertőtleníti, ahogy tudja, a fáslikat. Ducza István: — Nem tudok már ponto­san visszaemlékezni, hogy az a német tiszt a fertőtlenítés előtt vagy azután jött be ide a konyhánkba. Letette a pisztolyát1 az asztalraj légy géppisztolyos meg az ajtó­ban állt. Hol vannak az oro­szok, förmedt rám. Nem tu­dom, adtam az ártatlant, közben arra gondoltam, ha nekem most a szájam széle is megrándul, végünk van. A tiszt tovább faggatott, majd amikor látta, hogy semmire se megy velem, kicsörtetett a konyhából, egyenest a pince lejárata felé tartott. Gondolatban keresztet vetettem. Tudtam, ha lemennek, elpusztítják a sebesülteket is, meg a mie­inket is, a feleségemet, Pi­szár Terust, Boross Icát, Kollár doktort meg Adamecz Edét... Mindenkit, aki lent van az oroszokkal. A pilla­natok töredéke alatt gondol­tam ezt végig, amikor ret­tenetes csattanás hallatszott a templom felől, meg ordí­tás. Látom, hogy 4 tiszt megfordul, és rohan a templom irányába, mellette a katonája. Csak akkor fog­tam fel a repülőzúgást, azt, hogy bombázzák a teret, a tankokat. Én is szaladtam fedezékbe, de azt még lát­tam, hogy az egyik német felbukott. Hogy melyikőjük, a tiszt-e vagy a katonája-e, Guszev alezredes, a 610. lövészezred parancsnoka esetleg valami gyógyszert. Szabó István: . — Hajnalban, a szürkület­ben ellopakodtunk az egész­ségházhoz. Csend volt, imitt- amott rakétáztak a város körül. A tankok ott voltak a templom mellett is lövén- re készen. Kötszert sajnos álig találtunk. Mindössze néhány csomag vattát sike­rült szereznünk. Finta Rozália htb., Buda­pest 1032 Szőlő .út. 84. V. em. 25.: — Másnap hajnalban a fejsérüléses tiszt, a kétgye­rekes kijevi tanító meghalt. Néhányan újra elveszítették az eszméletüket, csurom vér volt alattuk a szalma. Ki kell mosni, fertőtleníteni kell a használt kötszert, mondta Kollár doktor, de rögtön hozzátette, ez is nagyon koc­kázatos. De egyáltalán hol: a németek orra előtt? Először arra gondoltunk, a szülőott­hon konyháján ahol Sallay Margiték főztek a sebesül­tekre. Sallay Margit: — A szülőotthon konyhá­ján nem lehetett a fertőtle­nítést elvégezni, mert a fő­zéssel is a legnagyobb baj­ban voltam. Mi lesz, ha va­lamelyik németnek feltűnik, hogy a szülőotthonban nem fekszik egyetlen kismama, egyetlen beteg sem, én meg főzöm azt a tömérdek ételt! Kinek, minek? Végül is Ducza néni vállalta, hogy a azt nem tudom. Az biztos, hagy a pap kertjében földel­ték el. Sallay Margit: — Nánási néni hentesüz­letében már az első nap el­fogyott az eldugott készlet. A városban volt még élelem, de nem verhettük nagydobra a dolgot, nem lehetett tud­ni, hogy kiben mi lakik. Mégis kockáztatni kellett, mert a sebesülteknek jobb falatokra volt szükségük, nem adhattunk nekik ke­nyeret, sós szalonnát. Úgy­hogy a harmadik napon a környékbelieknek mégis meg kellett mondanom, kiknek kell a csirke, a tojás, a tej.... Egy kis túlzással ügy mond­hatom, a fél város tudott ekkor már a dologról, de sem­mi de semmi nem szivárgott ki. Ellenben hozták a kertek alatt a tejet, a mézet, a szárnyasállatot — kinek mije volt. Egy se kérdezte meg, hogy ki fizeti ezt majd meg. Adták isten nevében, jó szándékkal. ' Sumilov vezérezredes harcálláspontja, október 20- án éjjel. A tábornok lefek­véshez készülődött. — Hadseregparancsnok elvtárs, rejtjeles távirat a marsalltól! — Megyek, 10 perc múlva a következő törzstiszt elv­társak legyenek a térkép­szobában. .. — sorolta a ne­veket — már vártam ezt a Boross Ilona: „Halt, halt, or­dítoztak odakint, — rossz álmomban még ma is hal­lom” Finta Rozália: „A kijevi ta­nítót megsirattam. Talán nem is annyira őt, neki már megkönnyebbülés volt a ha­lál, hanem a két szép, árva kisgyerekét” parancsot, sejtem mi áll benne. A 7. gárdahadsereg törzsé­nek tisztjei a vendéglő ösz- szetolt asztalsora mellett várták a parancsnokukat. Sumilov egyenesen a ven­déglő térképpel teliaggatott falához ment. A tisztek hangtalanul álltak, csak az agregátorok zümmögése hallatfszott. Apró reflekto­rok világították meg Tisza- földvár, Mezőtúr, Túrkevé és a környező falvak, földek térképeit. Sumilov csendes szavú ember volt: — Foglaljanak helyet. Jegyzetelni nem szabad, a kész parancsokat reggel írás­ban viszik ki a csapatokhoz. Támadni fogunk, elvtársak. Feladatunk Malinovszkij marsall parancsa alapján, hogy a Mezőtúr—Túrkeve körzetébe betört ellenség gyors megsemmisítésére a 409., a 297. lövészhadosz­tályt, az 1. román hadsereg 2., 4., 19. gyalogos és 9. lo­vashadosztályát, valamint a 6. harckocsihadsereget és a 18. harckocsihadtestet von­juk hadseregünk parancs­noksága alá; október 22-én reggel menjünk át táma­dásba, semmisítsük meg a beékelődött német csapatokat; október 23-án estére jussunk ki újra a Tiszához, Nagykö­rű—Szolnok—Űjkécske kő­zetében létesítsünk hídfőket, vegyük fel az érintkezést a Tiszán átkelt 46. hadsereg­gel.. ..” Ez a parancs azt jelentet­te, hogy a 2. Ukrán Front erőinek, elsősorban páncé­losainak jelentős része ok­tóber 22-től az akkori me­gye területén harcolt. Túrkevét október 22-én es­te szabadították fel véglege­sen a szovjet csapatok. Boross Ilona: — ötvgjiegy sebesültet ad­tunk át Avitov főhadnagy­nak, aki hétfőn reggel, ok­tóber 23-án mentőkocsikkal eljött értük. Már csak Sze- cov kapitány nevére emlék­szem, de képzeletemben ma is mind előttem van... Pe­dig hát tudom, rajtuk se múlt nyomtalanul az idő, meg az út is hosszú volt még Berlinig. De szívesen találkoznék közülük csak egyel is, hátha elmondaná, élnek-e, halnak-e? Tiszai Lajos Fotó: Tarpai Zoltán Következik: Bach-mise a senki földjén.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom