Szolnok Megyei Néplap, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-20 / 247. szám
1984. OKTÓBER 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 15 Labdarúgó NB II Keszthely nem lett jobb, de Szolnok igen A Szolnoki MÁV MTE labdarúgó csapata vasárnap Keszthelyen vendégszerepei. Lódi László vezető edzőnek kellemes gondjai vannak, Csontos és Szabó Zoltán kivételével valamennyi sérültje meggyógyult, így lehet kikből válogatni. Lejárt Rózsavölgyi büntetése is, tehát ő isi játékra kész. Ha szükség megoldás volt Kántor hátvéd-poszton való szerepeltetése — mert az, volt — akkor a csatár ismét elfoglalhatja eredeti helyét a jobbszélen. A végleges összeállításra az edző még alszik egyet, ám különösebb szenzációra aligha kell számítani. Az elmúlt ősszel emlékezetes mérkőzést vívott Keszthelyen a Szolnoki MÁV MTE. Az első félidőben orkánszerű széllel szemben László ügyes góljával 1:0-ra vezettek a pirosi-kékek és a 45 perc végeztével valamennyi játékos meg volt arról győződve, hogy széllel hátban semmiféle meglepetés nem érheti a csapatot. Álltak hát a pályán a csatárok, a középpályások és a védők, s a viharos széltől remélték a megoldást. A hazai csiapat csak erre várt, és a szolnoki védelem megingásait kihasználva megfordította a mérkőzést. A 2:l-es vereség az elmúlt bajnokság egyik legfájdalmasabb fiaskója volt. Azóta a Balaton-parti gárda nem lett erősebb, a MÁV MTE viszont az élcsoportban tanyázik. így hát aligha túlzottan merész jóslás a pontszerzés igénye. Felszabadulási mérföldfutás A Kunszentmárton nagyközség felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére rendezett felszabadulási mérföldfutó versenyen mintegy száznegyvenen vettek részt, jórészt a tanintézetek tanulói. A kategóriánkénti győztesek. Kisdobos fiú: Sári Szabolcs és Szaszkó Zsolt '(Killián Itp. ásk.). Úttörő leány: Rónyai (Killián). Úttörő fiú: Hegedűs (Deák F. úti isk.). Ifjúsági leány: Prkup (Gimnázium). Ifjúsági fiú: Bállá (Girnn.). Felnőtt női: Gyovainé (KuTE), Felszabadulási Kupa. Asztalitenisz női: Tóth Gábomé (GMV). Férfi: Busi Zoltán (Szakmunkásképző). Sakk női: Burik Erzsébet (Szakmunkásképző). Férfi: Csík Attila (Szakmunkásképző). Kispályás labdarúgás: 1. Pannónia Váll., 2. Gimnázium, 3. GMV. Hétvégi események Tovább erősödött a szolnoki vízilabda Hátrányos helyzetben is előkelő helyezés A Vízügy SE csapata, álló sor balról: Babarczy Roland vezető edző, Dudás, Hasznos, Bors, Pintér F., Pintér I., Lengyel, Cseh. Guggolnak, balról: Rekita, Bogdán, Baranyi, Tóth Cs., Túrái, Hegyvári Fotó: T. Katona A Szolnoki Vízügy SE OB I-es vízilabdázói néhány éve ismét felzárkóztak a legjobbak közé, a vezető csapatokkal játszott mérkőzéseit ma már rangadóként emlegetik a sportágban, s ez feltétlen elismerést, tekintélyt, megtiszteltetést jelent. Nem véletlenül jutottak idáig. Az egyesületben, a szakosztályban végzett szakmai munkából, a csapat morális helyzetéből merítik azt az erőt, amellyel eljutottak erre a csúcsra, és amely legjobban talán a Szolnok megyei Tanács nagydíjának odaítélésében domborodott ki. Bár nincs még vége az őszi fordulónak, de a Szolnok a negyediknél rosz- szabb helyen már nem végezhet. Ez függ a hátralévő FTC— Eger mérkőzéstől, bár a kiírás szerint egyenlő pontszám esetén az egymás elleni eredmény dönt. Tehát ha az Eger vereséget szenved, akkor is harmadik marad, mert a Szolnokot legyőzte. De ha figyelembe vesszük, hogy az Eger úgy szerzett ugyanannyi pontot mint a Szolnok, hogy nyolcszor játszott otthonában, a Vízügy SE pedig kilencszer idegenben, akkor az a kiírás erősen megkérdőjelezhető. Mert ezek után melyik 17 pontnak nagyobb az értéke? Asztalitenisz. NB III. Mezőtúr—Szolnoki Spartacus 11, Szolnoki Volán—Békéscsabai Konzerv, Kereskedelmi Szak- középiskola 11. Megyei férfi csb: Sz. Spartacus—Jászapáti, H. Killián FSE—Jászárok- szállás. Atlétika, November 7. Kupa tíz nagykun iskola részvételével, Kisújszállás, városi sporttelep 9. Tehetségkutató verseny, Szolnok, Véső u. 10. Teke. NB III. Férfi: Sz. MÁV MTE B—Hajdúnánás, Szolnok, Munkásőr u. 12. Vívás. Országos vidéki úttörő csapatbajnokság, Szolnok, Véső u. 9.30. Labdarúgás. NB-s ifjúsági és serdülő bajnokság: Szolnoki MÁV MTE—Váci Izzó MTE, Mátyás kir. u. 11 és 12.30, Hagyó, Szívós, Ke’e- men. Kézilabda. NB I B. Női: Lehel SE—Goldberger, Jászberény, 14, Balogh F., Schmidt. NB. II. Férfi: Alföldi Olajbányász—Tisza- földvár, Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok, 15.15, Góg, Horváth. Röplabda. NB I Női: Sz. Vegyiművek—Eger SE, Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok Szeptember végén rendezték meg a tiszaligeti napokat. A sportversenyeken igen színvonalas küzdelmeiket láthattunk, melyek közül is káeméllkedeitt a felnőtt kispályás labdarúgóik csatája. Az első helyezést a szolnoki Járműjavító Unió nevű csapata szerezte meg. Az együttes két tagján val — Nagyidéi Mihállyal és Kovács Péterrel — beszélgettünk az előzményekről és a szép sikerről. — Három éve határoztuk el, hogy néhányan „összeál- iunk”, és megpróbálunk egy jó kis együttest kialakítani. Létszámunk általában tíz körül mozog, néhányan katonák lettek közben, de a „mag” megmaradt. Beneveztünk az üzemi bajnokságra, mely nálunk elég magas színvonalú; sok régi játékos is rendszeresen játszik az ellenfelek között, ennek elleniére mégis nekünk, „amatőröknek” sikerült megnyerni az üzemi 'bajnokságot. — És a 'tiszaligeti napokon mi volt a siker titka? — Sok csapat nevezett, így elég nagy megterhelést jelentett, ez a sorozat is. A selejtezők során a Zöldeket 4:ö-ra, két katomacsapa- tot 3:2-re. illetve 2:0-ra, a Tisza Cipő együttesét pedig 5 :l-re sikerült legyőznünk. Egy hét múlva következett az újabb erőoróba; rögtön az egyik esélyessel — az ÁÉV-vel — kerültünk szembe. Ellenük egy döntetlent harcoltunk ki, ami elegendő volt a hármas döntőbe ju17, Tirpák, Fodor. NB II. Férfi: Tószeg—Debreceni Kinizsi, Tószeg, Általános Iskola. 11. Tömegsport. Felszabadulási Kupa Szolnok körzet központi döntő, kispályás labdarúgás, kézi- és röplabda, Szolnok, tiszaligeti stadion 8.30. Idegenben szerepelnek: a női asztalitenisz NB II-ben a H. Killián FSE Egerben, a férfi kézilabda NB II-ben Kunhegyes a fővárosban, a Taurus ellen, a férfi röplabda NB II-ben Kunhegyes Szentendrén, a nőknél a Jászberényi Lehel Gödöllőn, a férfi teke NB II-ben a Szolnoki MÁV MTe Szegeden, a Sz. MÁV MTE II. osz- tájú párbajtőrcsapata Salgótarjánban. Vasárnap Kosárlabda. NB II. Női: MÁV Egyetértés SE—Törökszentmiklósi SE, Kisújszállás, Gimnázium, 10. Röplabda. NB II. Férfi. Sz. Vegyiművek—Nyíregyházi MGFSE, Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok 11. Teke. NB. II. Női: Sz. MÁV MTE—Kinizsi Sör, Szolnok, fáshoz. Itt a Víz- és Csatornamű elleni döntetlen után a martfűi Növényolaj- gyáhat 1:0-ra vertük. Ez a győzelem már a végső sikert is jelentette. Kaptunk egy szép serleget és egy oklevelet. — Milyen más tömeg- sportrendezvényen indultak még? — Elmentünk Martfűre és a műiért Tanács Olimpiára: mindkét esetben az élen végeztünk. A városi kispályás 'bajnokságon fokozatosan léptünk előre, jelenleg az „Á” csoportban a második helyen tanyázunk, de szeretnénk itt is előbbre lépni. Évente körülbelül negyven mérkőzést játszunk, a hétvégeket is feláldozzuk, anMunkásőr u. 9.30. Szolnok ÁÉV SE—Szanki Olajbányász, Munkásőr u. 13. Labdarúgás. Területi bajnokság : J ászkisér—Karcag, Jászkisér 13.30, Terenyei, Lehel SE—Hajdúböszörmény, Jászberény, 13.30, Kozsla. Megyei bajnokság: Abádszalók—Szászberek 13.30, Szaba- ri, Tószeg—Jászfényszaru 13.30, Pethő, Jászapáti—Ti- szaföldvár, 13.30, Cziczás, Szolnoki Cukorgyár—Be- senyszög. 13.30, Hegyi, Középtiszai Medosz—Szolnoki MÁV MTE junior, 13,30, Amblánczky, Tiszafüred— Szolnoki Vegyiművek, 13,30, (Heves megyéből), Török- szén tmiklós—Jászárokszál - lás. 13.30, Tajthy, Kunhegyes —Jászjákóhalma, 13.30, Balázs, Szajol—Kunszentmárton, 13,30, (Békés megyéből). Idegenben szerepelnek: az országos I. osztályú férfi sakkcsapat-bajnokságban a Szolnoki Mezőgép Pécsett, a labdarúgó NB II-ben a Szolnoki MÁV MTE Keszthelyen, a területi labdarúgó-bajnokságban a Tisza Cipő SE Békéscsabán, az Agyagipar ellen, Rákóczifalva Debrecenben, az Universitas ellen, a Mezőtúri Honvéd Balmazújvárosban. , nak ellenére, hogy többen építkeznek a csapatból és gmk-ban is dolgozunk. — Szép eredményeink ellenére vállalatunktól nem sok támogatást kapunk. A pályahasználatot kávéve, úgyszólván mindent saját zsebből kell előteremtenünk. Úgy érezzük, hogy a tömegsport támogatása csak szavaikban létezik, mert mi még nem sóikat láttunk 'belőle. A városi bajnokságban mi fizetjük a bírókat, mezeinket is mi vásároltuk. És a nevezési díjak is elég drágák. De mi szeretünk focizni, vállaljuk az esetleges terheket is. Talán ezért is lett a nevünk Unió. — beőthy — S ezzel eljutottunk a 76. magyar vízilabda-bajjnokság — amelyet ismét őszi-tavaszi rendszerben írtak ki — sarkalatos pontjához, az elképesztően rossz sorsoláshoz. — A hetvenhatodik magyar bajnokságban ilyen hibát nem lett volna szabad elkövetni — (jelentette ki ismételten Babarczy Roland, a szolnokiak vezető edzője. — Mi eleve úgy indultunk, hogy ebből, a ránk nézve hátrányos helyzetből jól jöjjünk ki, hiszen az első öt mérkőzést idegenben kellett játszani. Ez az öt ráadásul erős csapatok ellen volt, mint például az Eger, az Újpesti Dózsa és az FTC. És ismerve a sportág . főváros-cent- rikusságát, eleve kevés sikerre lehetett számítani. Ezért is. illesztették a felkészülés egyik állomásába a hollandiai túrát, ahol tiz nap alatt annyi mérkőzést játszottak, mint a teljes őszi fordulóban. Kezdetben nem is tudott megbirkózni a csapat a sorsolás hátrányával. Egerben kikapott, az Újpestet legyőzte ugyan, de Szegeden ismét vereség következett. Amikor aztán az FTC ellen döntetlent ért el, már látCsiburdanidze megvédte világbajnoki címét Vólgográdban a női sakk- világbajnoki döntő csütörtökön függőben maradt 13. játszmáját nem folytatták, mivel Irina Levityina további játék nélkül feladta a küzdelmet. Ezzel Maja Csi- burdanidze már 8:5 arányban vezet, és így a további játszmák eredményétől függetlenül megvédte világbajnoki címét. A' szabályok szerint ugyanis a 16 partiból álló mérkőzéssorozaton amennyiben döntetlen születik, akkor a védő — Csi- burdanidze — megőrzi a világbajnoki címet. Tehát- a hátralevő három játszma már nem befolyásolja a világbajnoki cím sorsát, a TASZSZ hírügynökség jelentése szerint a 14. játszmára ma mégis sor kerül. szott, hogy van tartása. A KSI felett aratott győzelem nagyszerű ráhangolás volt az első hazai, Vasas 'élleni rangadóra, ekkor mutatkozott be közönségének először a Damjanich uszodáiban a gárda ési a sokszoros magyar bajnok elleni diadalnak országos híre kerekedett. Csere nélkül játszottak végig, Cseh Sándor 250. bajnoki mérkőzésén szerepelt, s a közönség egy életre szóló élménnyel távozott. Utána Szentesen ezt már nem sikerült megismételni. — A római meghívás! miatt előre hoztuk ezt a mérkőzést, amit olyan körülmények között játszottunk le, hogy ott nem győzhettünk — emlékezett vissza Babarczy. — De köszönet azoknak, akik segítettek, és nem gátoltak a római út létrehozásában, mert hazajövet öt győzelem következett és végül annyi pontot gyűjtöttünk, hogy az élcsoportban maradtunk, ami jó előjel a tavaszra. A Vízügy SE sorozatban legyőzte a Bp. Spartacus, -a Tungsram SC, a Tatabánya, a Medicor OSC, majd a Bp. Honvéd csapatát, csupán a BVSC-től kapott ki a Szőnyi úton az előrehozott mérkőA megyei labdarúgó szak- szövetség edző bizottsága október 22-én, hétfőn továbbképzést tart a megye összes labdarúgó edzőinek. A magyar labdarúgás magasabb színvonalra emeléséről és az Törökszentmdklóson a városi sportfelügyelőség és a szakmaközi bizottság negyedszer írta ki a városi kispályás labdarúgó-bajnokságot, amelyben két csoportban 6— 6 csapat tavaszi és őszi fordulóban játszott. A bajnokság befejezésével a csoportok első és második helyezettjei körmérkőzés formájában döntötték el a végleges sorrendet. A döntő mérkőzéseken az alábbi eredmények születtek: Téglagyár— Vegytek 5:2, Állami Gazdaság—Meteor 3:2, Téglagyár zésen. (Bár Babarczy szerint ha a Honvéd után egy héttel játszanak, akkor 'jobban készülhettek volna rá, de három negyeden át így is egyenlő ellenfelek voltak). Végül is olyan mérkőzéseket nyertek meg, amelyeken, ha kikapnak, senki nem tehetett volna szemrehányást. A bajnokságiban tovább csiszolódott a csapat néhány éve alkalmazott védekezési variációja, kifogástalan volt az erőnléte, Tóth Csaba visz- szatérésével nemcsak játékban, hanem emberileg is erősödtek, javult a közösségi szellem. Űjfent ki kell emelni Babarczy Roland vezető edző sokrétű munkáját, ami nemcsak az edzések vezetésében, a taktika kidolgozásában, a csapat bajnokságra való felkészítésében nyilvánul meg, hanem emberileg is törődik játékosiaival, kialakított egy demokratikus, egészséges, alkotó légkört, jó kapcsolatot tart a szövetséggel, az edzőkkel, a játékvezetőkkel, a sportvezetőkkel, a bázisvállalatok vezetőivel, kitűnik szervezőkészségével, s ebben a miliőben mindenki szívesen dolgozik, tevékenykedik. A Szolnoki Vízügy SE őszi fordulójának a szereplését minden tekintetben jónak értékelhetjük, Babarczy szerint csupa nagybetűvel, a CSAPAT érdeme az elért eredmény. Derűsen nézhetünk a tavaszi forduló elé, öröm, hogy a taktikai tárházban van még olyan élem, amivel tovább színesítheti a csapat játékát, de akadnak még rendezetlen dolgok is. Ilyen például a játékosok státusza, ami viszont már túlnő a város nyújtotta lehetőségeken és javítani kell a technikai feltételeket is. Mindez további segítséget adhat a még jobb, eredményesebb szerepléshez. azzal kapcsolatos edzői teendők ellátásáról Keszthelyi Mihály, az MLSZ edzőbizottságának elnöke tart előadást. Színhely a megyei sporthivatal nagyterme, időpont 16.30 óra. —Állami Gazdaság 4:1. Meteor—Vegytek 6:2, Téglagyár—Meteor 4:2, Állami Gazdaság—Vegytek 8:2. Végeredmény: 1. Téglagyár ,3 3‘------13-5 6 2. Állami G. 3 2 — 1 12- 8 4 3. Meteor 3 1 — 2 10- 9 2 4. Vegytek 3-----3 5-19 — 5. Városi Tanács 6. FMV A döntő befejezésével ünnepélyes keretek között osztották ki a győzteseknek járó serleget, majd az 1., 2., 3. helyezetteknek az érmet és az oklevelet. Egy sikeres labdarúgó-csapat Unió a Járműjavítóból A győztes csapat. Felső sor: Rácz Imre, Aknai Csaba, Erdei Péter, alsó sor: Hermann György, Kovács Péter, Nagyidai Mihály, Mihálycsik József. Hiányoznak: Bakó Csaba, Balogh Sándor, Füzessi Gyula Pataki István Első a Téglagyár