Szolnok Megyei Néplap, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-30 / 230. szám

1984. SZEPTEMBER 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Egy példás életút állomásai Huny a István 90 éves Endr5dön, a viharsarki földmunkásmozgalmak fel­legvárában született 1894. október elsején, egy kubikos első gyermekeként. Nyolcán voltak testvérek, ő a legidő­sebb, nagyon hamar megis­merkedett a kenyérkereső munkával, kiskondás lett, ta­vasztól őszig mások disznait őrizte. Négy elemit végzett, azt is — mint mondja, „feli- be-harmadába” — csak ok­tóber végétől április végéig, amíg dolgozni nem kellett menni. Huszadik születésnapján vonult be katonának. Né­hány hónapja dúlt az I. vi­lágháború, a karácsony már az orosz fronton találta. Jó hetven nap múltán a cári seregek szétverték az ezre­det, amelyiknek tagja volt, őt egy távol-keleti, majd egy Moszkva környéki fo­golytáborba vitték. Ezerki - lencszáztizenhét februárja után háromszor is megszö­kött, mindenáron haza akart jönni, mindannyiszor elfog­ták, visszavitték. Egy év rrtálva vörösgátdista lettj, részt vett a moszkvai ellen- forradalmi lázadás leverésé­ben. Huszonnégy éves volt, amikor — az őszirózsás for­radalom másnapján — haza­érkezett a szülőfalujába. No­vember végén — többedma- gával — megalakította a Kommunisták Magyarországi Pártja endrődi szervezetét. A Tanácsköztársaság ki­kiáltása után nagyon kevés ideig élvezhették az endrő- diek a valódi szabadságot, hiszen a nagyközség igen kö­zel volt az akkori demarká­ciós vonalhoz, hamar hírét vették a román királyi had­sereg készülődésének. Hunya István újra fegyvert fogott, harcolt Kisterenyénél, Hat­vannál, Miskolcnál, ott volt a kassai, május elsejei bevo­nulásnál. Mint volt vöröska­tonát, 1920 áprilisában inter­nálták néhány hónapra, de még ez év őszén az ő vezeté­sével alakult meg a Föld­munkás Szövetség Endrőd- Öregszőlői Csoportja, hatvan taggal. Három éven át (1922—25 között) állandóan zaklatták, sokszor megverték, többször letartóztatták, majd szigorí­tott csendőri felügyelet alá helyezték. Felügyelete annyi­ra szigorú volt, hogy párt­sejtje tagjaival is csak köz­vetítők útján érintkezhetett. Jól konspírálva röplapokat írt, amelyeket elvtársai ter­jesztettek. A párt külföldön tartózkodó vezetői ugyanis felismerték a nagyszerű lehe­tőséget Hunya István mun­kájában — ő állt legközeleb­bi kapcsolatban a szervezett agrárproletariátussal — és másfél hónapos pártiskolára küldték Berlinbe, ahol Kun Béla és Vágó Béla fogadták. Visszaérkezése után a csendőrök folytonosan zak­latták, s 1932-ben Moszkvá­ba emigrált. Egészsége helyreállítása után Moszkvában a Vörös Szakszervezeti Internacionálé munkatársa lett. Hunya István 1945 febru­árjában érkezett meg a Szov­jetunióból Budapestre. Fő- szerkesztője lett a Dózsa Né­pe című földmunkás újság­nak, s az volt egészen 1948- ig, amíg a lapot meg nem szüntették. Később a Mező- és Erdőgazdasági Dolgozók Szakszervezete könyvtárá­nak igazgatásával bízták meg, ezt a munkát végezte 1958-ig, amikor megválasz­tották a szakszervezet elnö­kévé. A Medosz elnöke ma is. A budapesti Jókai utca egyik négyemeletes házának földszintjén, csöndes kis szobában dolgozik. Igen, dol­gozik ma is. Nagy bajúszú, folyton pipázó törékeny em­ber, pártunk alapító tagja, munkásmozgalmunk utóbbi hat és fél évtizedének egyik formálója, tanúja. H. Z. Múzeumi kiadványok Szolnok megye képeskönyve Négy évtized története Hazánk felszabadulásának közelgő negyvenedik évfor­dulója tiszteletére számos könyvet, kiadványt jelentet meg a Damjanich János Mú­zeum. Elsőként egy füzet látott napvilágot, amely a Szolnok megyében 1944—45-ben leját­szódott eseményeket veszi számba. A kiadvány jól segí­ti a honismerettel, helytörté­nettel foglalkozók kutató­munkáját. Ugyancsak hason­ló célt szolgál az Irodalom­jegyzék Szolnok megye fel­szabadításáról című biblio­gráfia. Az évforduló tisztele­tére jelenik meg a Munkás­mozgalomtörténeti bibliográ­fia is. Az iskolák, művelődé­si intézmények, TIT-előadók munkáját segíti az a kiad­vány, amely a múzeum év­könyvének egy fejezetét tar­talmazza, nevezetesen Szol­nok megye felszabadulásá­nak történetét. A kiadvány példányait már most ha­szonnal forgathatják az év­forduló ünneplésére készülve a közművelődési intézmé­nyekben. Valamennyi kiadvány kö­zött a legreprezentatívabb Szolnok megye képeskönyve, amely szűkebb hazánk utóbbi négy évtizedének történetét eleveníti fel. Ugyancsak a felszabadulás óta eltelt negy­ven esztendő eseményeit fog­ja össze a Szövetkezeti moz­galom Szolnok megyében cí­mű kötet. A múzeum nagyszabású ki­állítással is megemlékezik felszabadulásunk évforduló­járól. A tárlaton dokumentu­mok segítségével mutatják be azokat az eredményeket, amelyeket a megye lakossága ért el az 1945-től napjainkig terjedő időszakban. A kiállí­táshoz a szokásosnál na­gyobb, tartalmasabb ismerte­tő készül, amely összefoglal­ja az utóbbi évtizedek tör­ténelmét Szolnok megyében. Jobb késön, mint soha... [Megújulás előtt az iskolán kívüli nyelvoktatás Egykori feljegyzések szerint Körösi Csorna Sándor már diákkorában elhatározta, hogy „fölkeresi a magyarok ázsiai rokonait”. Hiába kínáltak katedrát neki Nagyenyeden, út­nak indult. Előbb a szláv nyelveket tanulmányozta, majd Bukarestből Konstantinápolyon, Bagdadon át Teheránba, végül Tibetbe vándorolt. Közben megtanult törökül, arabul is, s kereken tizenöt évre a nagyenyedi búcsúzás után, meg­jelent tibeti nyelvtana és szótára, ötvennyolc esztendős volt, amikor ismét útra csábították a régi kínai és tibeti könyvek. A járvány hamar utoléri a gyalogjárót, Körösi Csorna Sán­dor ezúttal csak a Himalája tövéig jutott el... A kétszáz évvel ezelőtt született világhírű tudós az életét tette fel az őshaza megkeresésére. A jubileum alkalmából — meghatóan szép vállalkozás — jó néhá- nyan zarándokoltak el nyo­mában sírjához. Az út majd két évszázad múltán sem volt diadalmenet, hátha még közben meg kellett volna ta­nulniuk a már említett nyel­veket is. Az utóbbi esetben aligha akadt volna vállalko­zó a hosszú útra, de talán nem is szabadna ezt említe­ni. Nem illik ezzel kisebbí­teni a mostani zarándokok érdemeit, hiszen nemigen tesszük szóvá üzletkötőink­nek sem a hiányos nyelvtu­dásukat, ami felelős szakem­berek véleménye szerint több milliárdos kárt okoz keres­kedelmünknek, egész nép­gazdaságunknak. Európa szí­vében szinte semmilyen ide­gen nyelven sem vagyunk tárgyalóképesek — tisztelet a kivételnek —, sőt még az anyanyelv elsajátításával sem igen dicsekedhetünk. Márpedig az anyanyelv meg­felelő ismerete nélkül aligha lehet eredményes az idegen nyelvtanulás. Az anyanyelvi nevelés — éppen a Jászberényt Tanító­képző Főiskola tudományos munkájának, kutatásainak következtében —, s az új tankönyvek jóvoltából az idegen nyelv oktatás is mint­ha hatékonyabbá kezdene válni. Bár egyelőre még ne­héz ezt kimutatni, csupán a pedagógusok néhány éves tapasztalatára támaszkodha­tunk. A tanterviben már sze­repel a sokat emlegetett „kérek egy pohár vizet” is, vagyis a tananyag sokkal életszerűbb, jobban igazodik a köznyelvhez, mint a kor­szerűsítés előtti években. Akik viszont már kinőtték az iskolapadot, s nem tanultak meg oroszul vagy angolul egy pohár vizet kérni, fel­nőttként pótolhatják a hiá­nyosságokat magánszorga­lomból, de beiratkozhatnak a TIT vagy más művelődési intézmények, üzemek nyelv- tanfolyamaira is. Választék van bőven. Hogy megyénk­ben például hány nyelvtan- folyam volt az előző tanév­ben, senki sem tartja szá­mon. Valószínű országosan sem, a statisztikai kiadvá­nyokban is hiába keresünk erre vonatkozó adatot, ki­véve persze a Gorkij nyelv­iskola —a legszervezettebb iskolán kívüli nyelvoktatás — tanfolyamait. Indíthat nyelvtanfolyamot bármelyik munkahely. S nagyon sok helyen indítanak is. Minden­ki csinálja, de mindenki másként csinálja. Az előbbi persze nem baj, de ez utóbbi már következményekkel i& jár. A TIT például nem tud­ja felvenni a versenyt a ta­nárok szerény 80 forintos órabérével, az üzemek, vál­lalatok nagyvonalúbbak. A 80 forint egyébként már megemelt óradíjat jelent. A tanfolyamok színvonala különböző, úgyszólván mér­hetetlen, hiszen nincs is egységes mérce, de nincs hi­vatott személy, intézmény sem, akj mérje, ellenőrizze, így hatékonyságukról vajmi keveset tudunk, csupán a lé­nyeg ismert, nem vagyunk idegen nyelveken is jól be­szélő nemzet. Annál több el­A lapokat már nem lehet visszaadni Legendás társaság volt: a negy­venegy érettségizőből huszonnyolc kitűnő eredménnyel végzett. Éppen húsz éve. A találkozó a szokásos egymást felmérő pillantásokkal indult. Húsz év végülis nem nagy idő, a küllemi változásokhoz azonban nagyonis ele­gendő. Megnőttek a pocakok, a fe­kete, barna hajszálak ritkábbak let­tek és veszítettek színükből, a gond­talanul villogó, mosolygó tekinte­tekben némi beletörődő fáradtság látszik. A gyanakvó, ám kétségtele­nül megnyugvó — mert „nem csak én öregedtem” — arcok vidáman dörgölőznek össze egy puszira. összegyűlt a társadalom: többsé­gében ugyan értelmiségi pályán igyekeznek megkeresni a kenyérre valót, óm akad a csapatban egy-két szakmunkás is. A pedagógusok dön­tő fölényben vannak. B. Magdiból hamar kitör a kese­rűség: — Pedagógus vagyok, tíz eszten­deje ugyanabban az iskolában. A megbecsülésből eleddig nem jutott, gyakran álltam azon a ponton, hogy feladom. De a tanítás olyan, mint egy szenvedély: nem lehet abba­hagyni. Család? Hát, van ... A találkozón résztvevők nagyré­sze kocsival érkezett. K. Józsi sétál a pezsgős pohárral, egy kortyot se iszik. — Az egész utcánkban csak ne­kem van még meg a jogsim, kár lenne elrontani a renomét. Józsi a húsz év alatt nyolc szak­mát szerzett, pedig minden elmond­ható egykori diák-énjéről, csak a szorgalom nem. — A kényszer, gyerekek, nagy rá­beszélő erő. Gondoltam, ha már a MÁV-val eljegyzem magam, nem haszontalan mindenfélét megtanulni róla Így lettem forgalmista, dízel­szerelő, géplakatos és sok más egyéb. Tizenhét éves a fiam, las­sacskán megbarátkozom a ténnyel, hogy nagyapa leszek — és tele száj­jal nevet. A hanghordozása mester - kéltebb, mint volt, de lényegében alig változott. A fizetése ötjegyű. Ildikó gyermekorvos lett, a gim­náziumban nem hiszem, hogy akad, aki rossz emlékeket őriz róla, ugyanis kitűnő súgótechnikával di­csekedhetett. Olyan könnyedén so­rolja elő az utóbbi két évtized tör­ténéseit, hogy csak a figyelmes hall­gató érzi meg belőle a titkolt kese­rűséget. Egyenes út vezetett Ildikó 'számára az átlag életvitelhez, az or­vosi diplomáját most egy vidéki kis­városban kamatoztatja. A pezsgőt meg se kóstolja, az alkohol illata vélhetőleg dühös családi perpatva­rok ízét juttatja eszébe. Boldog, amikor elköszönhet, két gyerek vár­ja száz kilométer távolságban. Dezsőről keveset tudtunk eddig, kiderül, hogy külföldön dolgozott hosszú ideig. Vegyészmérnök, a sza­vaiból kiderül, hogy elégedett. Pe­dig... — Amikor hazajöttem, a kint ta­nultakat próbáltam hasznosítani. Nem ment. (Megsértődtem, és be­léptem egy gazdasági munkaközös­ségbe. Igyekszem pénzzé tenni a ta­pasztalataimat. Dezső remek parodista volt, arc­idegei ma is könnyedén torzulnak kedvenc tanárunk vonásaiba. A szeme körül viszont szomorú táncot járnak a harmincnyolc év szarkalá­bai. Két gyerek apja. — A kisebbiknek nehezen megy a magyar nyelv, odakint német isko­lába járt — mondja némi büszke­séggel. Jutka egy pesti kórház adjunktus­jelöltje. Alighanem neki sikerült az évtizedek alatt átmentenie legin­kább valaha volt szépségét. Bár a szőke haj túlságosan mesterkélten csillog, és a minden pillanatban mo­solyra mozduló ajkakat vékony rán­cok keretezik. — Három gyerek, jó állás, lakás ... Mit mondhatnék még ? Nagyot húz a pezsgős pohárból. Tamás az egyetlen, aki megőrizte a haja barnaságát és a homloka 6e magasodott. A mozdulatai most is éppoly esetlenek, mint tizenéves ko­rában. Jó orvosnak tartják, a róla szóló hírek szerint kedveli a falu. ahol letelepedett. Tamást nem sze­rették a lányok, a diplomája meg­szerzése után szinte azonnal megnő­sült. Itthagyta az osztályvezető fő­orvosi állást, mert gyógyítani akart. Ahogyan ő fogalmazta, „emberkö­zeli belgyógyász” szeretett volna lenni. Csinos feleség fogja le Tamás kezét, amikor már másodszor nyúl­na a pezsgős pohár után. R. Jani híresen okos diák volt. Bármi lehetett volna belőle, most tudjuk már, hogy afféle reneszánsz embertípus. A kutató vegyészek nem túl édes, nem is túl látványos sike­rekkel kecsegtető életét választotta. Vidámnak szánt történetet ad elő valamelyik külföldi útjáról, a sztori közben azonban ráeszmél, hogy ab­ban nincs semmi jópofa. Abbahagy­ja és száraz tényekkel hozakodik elő. Nem értjük, mit mond, a kuta­tó vegyészek tolvajnyelvét használ­ja, annyi viszont nyilvánvaló, hogy R. Jani sikerember, megbecsült ad­junktusa az egyetemnek, fontos sze­repet tölt be valami kutatócsoport­ban. Szőke, kerekarcú felesége var­rónő, kevés szakmai vitájuk lehet otthon. Két gyerekük harmonikus körülményeknek örülhet, hiszen egyik szülőjük se viszi haza a mun­kahelyi problémáit. A gyönyörű és ennek tudatában rendkívül hiú Éva tanárnő egy nagyvárosban. Húsz évvel ezelőtti hiúsága megkopott, kék szemének fényével együtt. Keveset mond ma­gáról, talán mert nem tartja fontos­nak a vele történteket. Helyette is beszélnek fáradt legyintései, tompa hangja, egészségtelenül duzzadt ar­ea. Néhány pohár pezsgő után nyí­lik meg, de nem panaszkodik. Nincs rá oka: a férje jól keres, most már viszonylag elfogadható körülmények között nevelik két csemetéjüket. K. Sanyi belgyógyász, maga mö­gött hagyott legalább négy kórhá­zat, apróbb-nagyobb vitái voltak a főnökeivel, a világgal. Megnyugo­dott. — Nem lehetett ' értelmetlen a harc, amit pár éve végigküzdöttem, hiszen megoldás előtt áll az orvosok éjszakai ügyeletének kuszasága, újabban legalizálásra vár a para­szolvencia. Sanyi tömör bajuszt növesztett, nagyon rosszul áll neki. Apró sze­mei kutatják az üveg mögül a be­szélgetőtársat, de nem válogat a szavakban, kertelés nélkül kimond­ja, amit gondol. A négyéves kislá­nya, Orsolya beragyogja minden mondatát. Zs. Pista autóvillamosság-szerelő & szomszéd megye kisvárosában. Egymilliót érő házat épített, elsze­gődött a helyi téeszhez és egyetlen gondja, hogy a kertjén át akarják vezetni a gázt. Idegesen gesztikulál, láthatóan megfeledkezik arról, hogy amit mesél, az egykori osztálytársa­kat nem érdekli. Mégis örül, hogy megoszthatja a hétköznapjait vala­kikkel. Húsz éve nem láttuk, nem faggatjuk semmiről. Nem kis fejtö­rést okozhat egy gázvezeték az egy­milliós ház kertjében. Szigorú te­kintetű asszonya morcosán hallgat­ja, sietniük kell, a két fiú türelmet­lenül várja őket otthon. Éjfél körül megérkezik néhány aggódó és ideges férj. a találkozó észrevehetően a végéhez közeledik. Halk pohárkoccanások," cím- és te­lefonszámcserék. Mindenki tudja, ■hogy nem ír és nem telefonál a má­siknak, mégis zsebre dugja a címe­ket, számokat. Térképvázlat az efféle találkozó egy korosztályról. Nagyon gyors és nagyon esetleges kép a harminc- nyolc évesekről, a derékhadról, akik bármit mondhatnak, végeredmény­ben révbe jutottak. Lehet, hogy nem mindannyian a nekik tetsző révbe, ám a kiosztott lapokat már nem ad­hatják vissza, játszaniuk kell velük. Bendó János marasztaló szó esik viszont a TIT nyelvtanfolyamairól. Sok esetben persze az egyé­ni szorgalom, kitartás hiá­nya a kudarc oka, de való igaz, korszerűsítésre, másfaj­ta szervezésre szorul az egész iskolán kívüli nyelvoktatás. Onnan kezdve, hogy egyetlen szervezetnek kellene össze­fognia, irányítania az okta­tást, mint ahogy a Gorkij nyelviskolát a Magyar— Szovjet Baráti Társaság. A Tudományos Ismeretterjesz­tő Társulat országos köz­pontjában már elkészültek a tervek a hatékonyabb nyelv- oktatás megvalósítására. Eszerint a megyei szerveze­teknél létrehozzák a nyelv­iskolákat, amelyek átfognák az adott régió iskolán kívüli idegen nyelv oktatását, ter­mészetesen az orosz kivéte­lével. Egységes tantervből, tankönyvekből tanítanának a TIT alkalmazásában álló nyelvtanárok. Az elképzelés jó megoldás­nak tűnik, ám a megvalósí­tása még várat magára. A TIT Szolnok megyei szerve­zete azonban addig is kere­si a nyelvoktatás új, haté­konyabb formáit. A most kezdődő tanévben számos újítást vezettek be — nem titkolva, más megyék, első­sorban a békésiek kedvező tapasztalatai alapján. Az idén először indítotttak kü­lön az általános iskola alsó-, illetve felsőtagozatos diák­jainak angol és német nyelv­tanfolyamot Szolnokon. A gyerekek igen nagy lelkese­déssel fogtak hozzá a tanu­láshoz. Azt is bizonyítja ez, hogy időszerű lenne a máso­dik idegen nyelv bevezetése már az általános iskolában, ám a feltételek — tanárkép­zés hiányosságaiból adódóan — még többnyire nincsenek meg hozzá. Mindenképpen üdvözlésre méltó azonban, hogy a TIT részt vállal az igények felkeltésében és ki­elégítésében addig is, amíg az iskolákban nem történik változás e tekintetben. Ugyancsak újdonság, hogy az idén kisebb létszámú cso­portokban oktatják a hallga­tókat. így egyénre szabott feladatokkal, az egyéni tem­pónak megfelelően haladhat­nak az idegen nyelv elsajá­tításában a tanfolyamok „diákjai”, s ezáltal haté­konyabb lehet a tanulás. A minőség javítása igencsak sürgető, hiszen van mit ten­ni a nyelvtanfolyamok fo­gyatkozó presztizsének visz- szaállításában, növelésében. Ehhez persze laboratóriumra is szükség lenne, a TIT me­gyei szervezetének azonban nincs korszerűen felszerelt nyelvi oktatóterme. Szinte felfoghatatlan, hogy az is­kolai tornatermek maximá­lis kihasználása példájára nem történtek eddig lépések az oktatási intézmények nyelvi laboratóriumának ha­sonló közkinccsé tételére. A gondok ellenére az idén is— akárcsak tavaly — 34 csoportba mintegy ötszáz hallgatót iskoláztak be a TIT-tanfolyamokra Szolno­kon. A megye más települé­sein a napokban zárulnak le a jelentkezések, így erről még nincsenek adataink. A szolnokiak angol, német, la­tin, spanyol, francia, olasz, török, valamint a szomszé­dos országok nvelvei közül választhattak. Ám csak az angol, német, olasz, francia és a latin tanfolyamok népe­sültek be. A legtöbben az angolt és a németet válasz­tották. Hasonló volt az ér­deklődés a Megyei Művelő­dési és Ifjúsági Központ tan­folyamai iránt is. Ennél persze jóval több tanfolyam indul bizonyára az idén is a megyeszékhe­lyen. Se szeri, se száma a munkahelyi nyelvtanfolya­moknak. örvendetes a nö­vekvő nyelvtanulás iránti vágy, de vajon nem könnyel­műség-e a szervezetlenség miatt enyhén szólva változó színvonalon elégíteni ki a végre feltámadt igénveket? Tál Gizella

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom