Szolnok Megyei Néplap, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-28 / 228. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. SZEPTEMBER 28. Honismeret és nevelés Ma este premier: Homburg hercege Társadalmi méretekben is mindinkább erősödik az a felismerés, hogy az eddigieknél többet kell tennünk hazánk múltjának, hagyományainak, eredményeinek a számbavételéért, tudatosításáért. Honismeretünk nélkülözhetetlen önbecsülésünkhöz, jelenünk helyes értékeléséhez, jövő fejlődésünk hitéhez. A szocialista haza- fiságra, az internacionalizmusra nevelés legfőbb színtere az iskola. Az elméletre a gyakorlat felel. A Hazafias Népfront Országos Honismereti Munkabizottságának egyik legutóbbi, reprezentatív felmérése szerint például az országban működő csaknem 900 honismereti szakkörnek több mint a fele az oktatási intézményekben tevékenykedik; közülük is a legtöbb (72 százalék) az általános iskolákban. Ez az adat azonban nem fejezi ki az iskola tényleges szerepét a szakkörök irányításában, mivel a művelődési intézmények által fenntartott és az egyéb kategóriában szereplő szakkörök vezetői is — túlnyomó többségükben — pedagógusok, többnyire humán szakos tanárok. A szó jó értelmében: nevelők. Az ő honismeretre nevelésükben most újabb lépés várható. Szeptemberben új tantervek léptek életbe a tanárképző főiskolákon, s a leendő történelem szakos tanárok tantervében önálló, féléves stúdiumot kap a hely- történeti kutatás. Az új, önálló stúdium lehetőséget teremt arra, hogy a „helytörténész-képzés” még jobban kiteljesedjék, e szervezeti változtatás azonban semmiképpen sem kezdete, hanem újabb állomása egy több évtizedes folyamatnak. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a helytörténeti kutatás a honismereti mozgalomnak immáron hagyományosan a legvirágzóbb ága, a 900 szakkör közül például több mint 500 a helytörténeti búvárkodást tűzte ki fő feladatául. A tanárképző főiskolákon a történész hallgatók a Bevezetés a történettudományba tárgy keretében eddig is megismerkedtek a helytörténeti kutatás módszertanával, s közülük sokan tanulmányaik teljes négy évére — és tanárkodásuk idejére is — ezzel a területtel kötöttek szövetséget. Számos igényes diplomamunka választotta témájául a helytörténetet, s ez részben a főiskolák sajátos helyzetéből is adódik, lévén mindegyik intézmény vidéken: Egerben, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden és Szombathelyen. Kincseink megmentésének, önismeretünk gazdagításának vágyától indíttatva fordult — különösképpen a hatvanas évek elejétől — az érdeklődés a szűkebb pátria felé, s e munkának jó keretet adnak a hallgatók tudományos diákkörei is. Maradandó értékű tanulmányok születtek ilymódon. Szeged környékén például a demográfia, a néprajz. Eger, Nyíregyháza vidékén az agrártörténet, Pécsett a nemzetiségi jellegű kutatási témákban, és formálódik a szombathelyi tanárképző főiskola sajátos arculata is, ahol a történelem szakoktatása csak a hetvenes évek közepén indult meg. A főiskolai, egyetemi oktatók keresik azokat a formákat, módokat, amelyek révén a hallgatók felkészítése minél eredményesebb lehet. Ezek sorában néhány éve figyelmet keltett a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola kísérlete. Az 1977—78-as tanév II. félévétől három féléves honismereti szakkörvezetői szakkollégiumot szerveztek. Túlságosan leszűkítenénk a kört, ha a felsőoktatási intézmények honismereti felkészítő tevékenységét csak a történészek szemszögéből értékelnénk. A szegedi példa is jelzi, hogy a szülőföld megismerésének igénye választott szakjaiktól függetlenül él a fiatalokban; másrészt pedig az országban meglévő honismereti szakkörök közül több mint háromszáz például a néprajzzal foglalkozik, és sokhelyütt tárgya a kutatásnak a műemlékvédelem, a régészet, a népnyelv. A tanárképző főiskolák megújuló tanterve sem csupán a történészeknek hoz változást. Az újdonságok közé tartozik, hogy a fél-fél éves régészeti és néprajzi speciálkollégium közül az egyiket minden hallgatónak kötelezően választania kell, de aki úgy érzi, hogy bírja erővel és idővel, mindkettőt felveheti tanult diszciplínái sorába. A régészetről és a néprajzról is elmondható: nem az új tanterv révén ismerkedhetnek velük közelebbről a tanárjelöltek. A speciálkollégiumok eddig is megvoltak a főiskolákon, nem kötelező tárgyként, azonkívül pedig évek óta népszerűek a különböző főiskolák és múzeumok közös nyári táborral. A szegedi főiskolások a hetvenes évek elején például több nyáron át részt vállaltak a Móra Ferenc Múzeum ópusztaszeri ásatásainál, az egriek pedig1 régésztáborukat rendre a Dobó István Múzeummal együtt szervezik. Ügyszólván nincs a főiskolákon olyan tanszék, amelynek a hatósugara ne érne túl a patinás épületek falain. Egyetemes jellemzőjük, hogy a hallgatókat nem csak oktatják, a legkorszerűbb ismeretekkel vértezik fel, hanem nevelik is őket, formálják érzéseiket, gondolkodásukat. erősítik a ha- zaszeretetet. Az ének tanszékeken például — több-kevesebb szállal kapcsolódva a hivatalos tantervhez — szinte mindenütt nagy kultusza van a népzenekutatásnak, a népdalgyűjtésnek. Számos értéket őriznek a hangszalagok, kottáskönyvek. Az országszerte folyó (sokhelyütt már befejeződött) és Európában egyedülálló földrajzi- név-gyűjtés sikerében is jelentős részük volt és van a tanárjelölteknek. A nyelvészeti tanszékek irányításával szabadidejüket feláldozva járják a fiatalok a településeket, a falvak határait, kérdezik az öregeket, jegyzik emlékeiket. Másutt pusztuló nyelvjárásaink megörökítésén fáradoznak — sikerrel — a hallgatók. D. G. Hosszú szünet után ismét felgördül, illetve feldübörög a Szigligeti Színház vasfüggönye, a színpadon felhang- zanák Heinrich von Kleist, a múlt századi német romantika képviselőjének mondatai, színre lép Homburg hercege. Képeink még az egyik jelmezes próbán készültek, de már itt is szinte minden a helyén állott. A fontos szerephez jutó zörgő nádas épp úgy, mint a nagy robajjal csukódó csapóajtók. De érezhető volt a nemes vállalkozással együtt járó különös feszültség. „Mi Kleistet úgy szeretnénk játszani, mintha a szerző kortársunk lenne, gondolatai oly frissek, és időszerűek. Előadásunk, úgy érzem — mondja Paál István rendező a játék szussza- násnyi szünetében — egy értékvesztésben levő nemzedék értékkereső gesztusa. Legalábbis szeretnénk, ha az lenne. Olyan emberi tényezőkre akarjuk felhívni előadásunkban a figyelmet, olyan értékekre, amelyek nélkül a legtökéletesebb társadalmi struktúra is csak tökéletlenül működhet. Barátság, szeretet, szerelem, hűség, és így tovább, vissza kell adni értéküket, mert különben nélkülük zsákutcába tévedünk”. Ma este tehát premier a nagyszínházban, amely átalakított nézőtérrel várja vendégeit, a jobb, tökéletesebb hangzás érdekében „pikkelyburkolatot” kapott a meny- nyezet. És a címszerepben is új tagja mutatkozik be a színháznak: Homburg hercege Tóth Tamás. Képeink: fent jelenet az első részből, a másik képen Tóth Tamás (jobbra) és Kőmíves Sándor. Kisújszállás felszabadulásáról Tudományos konferencia Történet az öregemberről, a perpatvarról és a találmányról „Egy tiszántúli város fel- szabadulása és életének újrakezdése” címmel országos konferenciát rendez október 12-én Kisújszálláson a Magyar Történelmi Társulat, az Országos Pedagógiai Intézet, megyei és városi párt-, valamint tanácsi szervezetekkel közösen. A hazánk felszabadulásával kapcsolatos tudományos tanácskozások sorában különös színfoltot jelent ez a konferencia. Amíg ugyanis a többi emlékülés, eszmecsere a felszabadulás országos tényezőit vizsgálta általában, vagy egy-egy adott nézőpontból tekintette át, addig most egy város felszabadulásával és életének újrakezdésével kapcsolatban kerül sor a történelmi múlt tudományos igényű vizsgálatára. Egy olyan város történetét tekintik át a szakemberek, amely közel esett a hagyományokban gazdag Viharsarokhoz, és a tiszántúli munkásmozgalom egyií? bázisa volt. Kisújszálláson a felszabadulást követően az élet újMagyar filmhetet rendeznek Finnország több városában szeptember 27-től október 3-ig. Helsinkiben, Oulu- ban és Tamperében a finn közönségnek bemutatják Er- dőss Pál „Adj király katonát”, Rózsa János „Kabala”, jászervezése gazdag hagyományokra építhetett, és sok tekintetben mintául szolgálhatott a demokratikus szervek létrehozásához, az új munkamódszerek kialakításához. Jó példa erre, hogy a távolabbi városok és községek egy része is Kisújszállástól kért segítséget és átvette az ott kialakult munkaformákat. A tanácskozáson a téma sokoldalú vizsgálatára törekszenek a szakemberek. A vitában helyet kapnak a fel- szabadulás hadműveletei, a demokratikus szervek kialakításával, a pártok megalakulásával kapcsolatos kérdések, valamint az első évek politikai küzdelmei és a gazdasági újjárendeződéssel ösz- szefüggő tények, ismeretek. Az eszmecserére mintegy 200 résztvevőt várnak: kutatókat, helytörténészeket, közéleti személyiségeket, tanárokat és a korszak politikai életének még élő képviselőit Szolnok megyéből és az ország minden területéről. Szurdj Miklós „Hatásvadászok”, Mészáros Márta „Napló gyermekeimnek”, Szomjas György „Könnyű testi sértés”, Sándor Pál „Szerencsés Dániel” és Gothár Péter .Megáll az idő” cimű alkotását. Az utcán két ócska teherautó áll, fémtartályt szereltek az oldalukra. Az alacsony ház előtt viharvert Moszkvics; hiányzik a belseje. Sötét udvarrészre nyílik a kapu, a verandán gépek, szerszámok egymás hegyén- hátán. A házból a 89 éves Horváth József jön elő. — Tönkre tettek ... teljesen tönkretettek — esik neki a panaszszavaknak. — Nézze meg ... A fürdőszoba faláról hullik a csempe. A szobákban felpúposodott a padló. — Ök az okai mindennek — mutat az udvarba beugró hatalmas műhelyre. — A Metripond... És mesélni kezd. A műhelyben valamikor ő dolgozott, — autókat, gépeket javított — aztán, amikor letette szerszámait, és nyugdíjba ment, kiadta a helyiséget. Először a vasipari vállalat volt a bérlő, majd a Metripond Mérleggyár ki- rendeltsége költözött ide. Akkor kezdődött a „cirkusz”. A kirendeltség emberei ugyanis változtattak a szennyvízvezetéken — másképp kötötték rá a zuhanyzókat, a WC-t, mint eddig volt. A szennyvíz feljött a felszínre, elöntötte az udvart, végül a házat. Három napig állt a víz a szobákban. Akkor kezdett felpúpo- sodni a padló, és a fürdőszobafal sorra levetette magáról a gondosan fölrakott csempéket. Kártérítést követelt, és azt, hogy hozzák helyre a szennyvízvezetéket, szállítsanak vissza mindent az eredeti állapotába. Az ügy megjárta már a városi tanács műszaki osztályát, a Víz- és Csatornamű Vállalatot, és a bíróságot is. A szakértők megállapították, hogy a Metripond csakugyan szabálytalanul kötötte be a létesítményeket a vezetékbe. Az is kiderült azonban, hogy a ház szennyvízvezetékét is szabálytalanul építették, mert annak ellenére, hogy a közcsatornába bekötötték, az udvaron emésztőgödröt ástak, s a víz abban időn- "ként összegyűlhet és az aknán keresztül a felszínre jöhet. A ház — így a szakértői vélemény — régi, a falban szigetelést nem találtak. A kár az elöregedéstől és a talajban összegyűlt víztől is származhat. így tehát a kár összegét megállapítani nem tudják. Horváth József azonban nem nyugodott bele. Harmincezer forintot követelt a Metripondtól. A szóváltás a két fél között mindennapos lett. Az öregember átjárt a műhelybe, és mondta, mondta a magáét. Panaszokkal kezdte, fenyegetőzésekkel fejezte be. Volt úgy, hogy kitiltották a műhelyből; ne zavarja az ott dolgozókat. Akkor meg az utcáról kiabált befelé mindenfélét. Most megint bejárhat, legalább nem a nyilvánosság előtt szidja a társaságot. A szóváltás időnként annyira elfajult, hogy már-már tettlegességgel végződött. A Metripond kirendeltség nemrégen vezetőt váltott; Iski Miklós, az új főnök ott- jártamkor ígéretet tett: — Helyreállítjuk a szennyvízvezetéket — mondta. Egy hónapon belül. Egyébként — jegyezte meg —, a bácsi udvarán azért gyűlik össze a szennyvíz az aknában, mert a vezetéket lebetonozta, hogy tőlünk ne folyjon oda víz, de így a lakásából kifolyó víz sem jut ki a közcsatornába. Amikor ismét átmentem Horváth Józsefhez, a szerszámokkal zsúfolt verandán állt és hegesztett. Nem látott, nem hallott, nem vette észre, amikor elmentem mellette. — Dolgozik — mondta Annuska, az albérlője. Régebben több albérlő is lakott a nagy házban, de az áldatlan állapotok elriasztották őket. Csak Annuska maradt itt, és mos, főz, takarít, intézi a házigazda ügyeit kifogyhatatlan türelemmel. — Nemsokára kilencven éves lesz, de most is egy találmányon dolgozik. Látta kint az utcán azt a teherautót? Az oldalán van egy kazán. Abba szenet kell pakolni, s a kocsit széngázzal hajtani. — A széngáz nagyon olcsó — lépett be a végszóra Horváth bácsi. — Száz kilométeren csak kilenc forintot fogyaszt a széngázzal hajtott autó. — Szegény tatu — mondja Annuska, amikor az öregember visszamegy hegeszteni. — Még most is dolgozik. Még most sem tud nyugodni. Használni akar valakinek. De kinek? Kinek? A találmányt — a gépkocsikat — eddig még nem sikerült eladni. Az öregember bizakodik; vannak még érdeklődők. Majd talán ők. Addig is... A Moszkvicsra is fölszerel egy kazánt. És dolgozik, dolgozik szorgalmasan, mintha valaki számon kérné tőle. Pedig úgy múlnak el a napok, hogy senki nem nyitja rá az ajtót. A gyerekek is ritkán jönnek el... Annuskával — aki egész nap otthon van, mert beteg — beszélgetnek, zsörtölődnek, vitatkoznak, vagy emlékeznek naphosz- szat. Eltelt egy hónap. Iski Miklóstól megkérdeztem: teljesítették az ígéretet? — Rendbehoztuk a vezetéket. — mondta ő. — Akkor most béke van — mondtam én. — Ne gondolja. A bácsi ugyanúgy átjár, és kiabál, pénzt, kártérítést követel... mert tönkrement a háza, mert elköltöztek az albérlők ... Nem lesz itt béke ... Az utcán két ócska teherautó áll, fémtartály az oldalukon. A ház előtt viharvert Moszkvics, hiányzik a belseje. Állnak, nyelik az utca porát, és arra várnak, hogy valakinek éppen ők kellje- nek... Paulina Éva Magyar filmhét Finnországban
