Szolnok Megyei Néplap, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-28 / 228. szám

Ülést tartott a Minisztertanács VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Népesedéspolitikai koncepció hosszú távra lövő heti A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács tegnapi ülésén — alapul véve a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának állás- foglalását — hosszú távra szóló népesedéspolitikai kon­cepciót hagyott jóvá, egyide­jűleg elfogadta a koncepció megvalósításának közép távú intézkedési tervét. A Minisztertanács köszöne­tét fejezte ki az elő­készítő munkában részt­vevő társadalmi és tudomá­nyos szerveknek, valamint azoknak a közéleti személyi­ségeknek, akik javaslataik­kal elősegítették a koncepció és a program kidolgozását. A kormány jóváhagyta a mezőgazdaság és az élelmi­szeripar 1985. évi ár-, jöve­delem- és keresetszabályo­zóinak tervezett módosításá­ról szóló előterjesztést. Az erről szóló jogszabályokat ez év októberében kell kiadni. A Minisztertanács — a mű­velődési miniszter és az Ál­lami Ifjúsági Bizottság tit­kárának előterjesztése alap­ján — megtárgyalta és elfo­gadta a gyermek- és ifjúság- védelem továbbfejlesztésére kidolgozott, hosszabb távra szóló irányelveket. Az irány­elvek valóra váltását szol­gáló állami feladatok össze­hangolásával az Állami If­júsági Bizottság elnökét bíz­ta meg. rádió- és tévé­műsor 5—6. oldal ____________ A felújított Operah&z Ü nnepi díszelőadás a felújított Operában CZ3 XXXV. évt. 228., sz. 1984. szept. 28., péntek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Ára: 1,40 forint SZOLNOK MEGYEI Sarlós István mondott beszédet A világűr Jegyvermentesítéséröl, az állami szintű terrorizmus eltiltásáról Új szovjet javaslatok az ENSZ előtt Andreß Gromiko előterjesztése New Yorkban Ünnepi díszelőadással nyitotta meg kapuit tegnap este a megfiatalodott, ismét eredeti pompájában ragyogó 100 éves Magyar Állami Operaház. A jubileumi előadáson megjelent Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, LoSonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke. Jelen volt az MSZMP Politikai Bizottsága, az Elnöki Tanács és a kormány számos más tagja, a társadalmi és kulturális élet vezető személyiségei. Ott vpltak a budapesti diplomáciai kép­viseletek vezetői, valamint Gerhard Schürer, az NDK minisz­terelnök-helyettese, az Állami Tervbizottság elnöke. Űj javaslatokat terjesztett az ENSZ közgyűlése elé a világűr fegyvermentesítésé- ről, illetve az állami szintű terrorizmus eltiltásáról Ánd- rej Gromiko szovjet külügy­miniszter tegnap délelőtt a világszervezet közgyűlésének 39. ülésszakán. Beszédében részletesen foglalkozott Wa­shington nemzetközi politi­kájának értékelésével és a szovjet—amerikai kapcsola­tokkal is. A Szovjetunió és a szocia­lista közösség országai erő­feszítéseiket a nukleáris ka­tasztrófa megakadályozására összpontosítják — hangsú­lyozta. Nem elegendő rámu­tatni a nukleáris háború ve­szélyére, annak forrását is meg kell mutatni. Alapvető fontosságú a nukleáris fegy­verek problémája kétfajta megközelítésének összeha­sonlítása — mondotta a szovjet külügyminiszter és rámutatott: „Valahányszor az amerikai fél realitásér­zékről tett tanúságot, a Szovjetunió kész volt arra, hogy az egyenlőség és az egyenlő biztonság alapján kössön megállapodást — er­re korábban volt példa — sikerült fontos megállapodá­sokra jutni”. Az ezt követő időszakban viszont nem szü­lettek konkrét eredmények. „Azt a kötélhúzást, amely az amerikai külpolitikát meg­határozó erők között folyik, a militarista módon gondol­kodók nyerték meg” — han­goztatta, „Ezek az erők azzal próbálják meg elértéktelení- teni a meglevő szovjet— amerikai megállapodásokat, hogy amint az a SALT—2 szerződés esetében történt, megpróbálják lerombolni mindazt, amit hosszú és ne­héz munkával sikerült el­érni”. Gromiko a genfi tár­gyalásokról szólva rámuta­tott: az amerikai küldöttség Genfben olyan forgatókönyv alapján dolgozott, amelynek nem a megállapodás elérése volt a célja. Továbbra is érvényesek a hadászati nukleáris fegyve­rek korlátozására és csök­kentésére, valamint az euró­pai nukleáris fegyverek kor­látozására vonatkozó javas­lataink — mondotta Gromi­ko. Washingtonnak kell fel­számolnia azokat az akadá­lyokat, amelyeket a tárgya­lások útjába állított” — szö­gezte le Andrej Gromiko. Az ehhez szükséges lég­kör kialakításához járulna hozzá az ENSZ által támo­gatott szovjet javaslat elfo­gadása, hogy. valamennyi nukleáris hatalom mind mennyiségileg, mind minő­ségileg fagyassza be nukleá­ris fegyvereit. Ezt elsősorban a Szovjetuniónak és az Egye­sült Államoknak kellene megtennie kétoldalú alapon, példát adva a többi nukleá­ris államnak. „A jelenlegi helyzetben legalábbis fel kell függeszteni a nukleáris fegyverkezési versenyt;. A világ túljutott azon a pon­ton, amelynél már nemcsak veszélyes, hanem értelmetlen is az ilyen fegyverek további felhalmozása és korszerűsí­tése.” — hangsúlyozta And­rej Gromiko. A szovjet külügyminiszter az űrfeowerkezési verseny veszélyéről szólva kijelen­tette: „ha nem sikerül idő­ben megállítani a fegyverke­zési verseny kiterjedését a világűrre, akkor az vissza­fordíthatatlan folyamattá vá­lik”. Elmlékeztetett arra, hogy az ENSZ közgyűlésének tavalyi ülésszaka elfogadta a világűr fegyvermentesítésé­re vonatkozó szovjet javas­latot, s arra, hogy a Szov­jetunió egyoldalú kötelezett­A díszelőadás kezdetén felcsendült a Himnusz, majd Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Minisztertanács elnök- helyettese mondott ünnepi beszédet. Beszédében a Miniszterta­nács elnökhelyettese szólott az Operaház megszületésé­nek körülményeiről, áttekin­tette a magyar operajátszás történetét, külön is kiemel­vén a neves és világhírű művészeinek tevékenységét, mellyel az intézmény tekin­télyt szerzett magának. — A Magyar Állami Ope­raházat nemcsak itthon, de külföldön is a zene és tánc­kultúra nagy tekintélyű mű­helyeként tartották és tart­ják számon. Művészi színvo­nala mindenkor vonzotta az európai opera- és balettmű­A munkatudomány, az er­gonómia mindössze néhány évtizedes múltra tekint visz- sza Magyarországon. A nagy­üzemi termelés megkívánta, hogy az egyre 'bonyolultabb technológiai környezetben a gépek, a munkafolyamatok mellett az emberre is foko­zottabb figyelmet fordítsa­nak. Az ergonómia megjele­nése hazánkban összefügg az intenzív iparfejlesztésre va­ló áttéréssel, az első mun­kalélektani laboratóriumok a hetvenes évek elején ala­kultak. Csillik Sándor, a Hűtő­gépgyár személyzeti és szo­ciális igazgatója szerint ége­tő szükségszerűségre, de még nem elkésve 10 évvel ezelőtt, 1974-iben hozták létre a nagyvállalat munkapszicho­lógiai laboratóriumát. A mezőgazdasági környe­zetből kinőtt, dinamikusan fejlődő Hűtőgépgyárban a modern termelési környezet­be került ember kapcsolata a saját munkájával, az érté­kes gépekkel, berendezések­kel és az egész munkahelyi szervezettel számos problé­mát vetett fel. A laboratórium segítette a gondok megfogalmazását, és az így született intézkedé­seknek már kézzel fogható eredményei is vannak. A fluktuáció okainak megálla­vészet nagyjait, akik szíve­sen vállalták, hogy tagjai, vezetői legyenek együttesé­nek — hangsúlyozta Sarlós István. — A zene, az ének, a ba­lett, a színház mindenütt érthető nyelve teszi lehetsé­gessé, hogy az operaművé­szet a nemzeti kultúránkat más népek számára is befo­gadhatóvá tegye. A magyar Operaház kiemelkedő érde­me, hogy mindig nyitott volt a világra. Majd rámutatott: a múlt­beli sikerek és az operakul­túra iránt megnövekedett igény kötelezett arra a négy évvel ezelőtti döntésre, hogy eredeti pompájában kell fel­újítani és technikailag kor­szerűsíteni Ybl Miklós re­mekművű alkotását, az Ope­raházat. pítása mellett alkalmassági, szociálpszichológiai vizsgála­tokat végeznek, tanácsokat adnak a vezetéslélektan alap­ját érintő kérdésekben és a vállalat egészét érintő er­gonómiai elemzéseket készí­tenek. A megalakulásának tize­dik évfordulóján a munka­pszichológiai laboratórium tagnap egész napos ergonó­miai konferenciát rendezett Jászberényben. Csillik Sán­dor, a Szervezés és Vezetés- tudományi Társaság jászbe­rényi szekciójának nevében köszöntötte a konferencián résztvevő vállalatok, intéz­mények képviselőit, előadó­it, majd röviden tájékoz­tatta a jelenlévőket a gyár múltjáról, életéről. Kilenc előadás hangzott el a tudo­mány rangos művelőitől és a herényi laboratóriummal együttműködő nagyvállala­tok, intézmények (Csepel Vas- és Fémművek, ÉVIG, Tatabányai Szénbányák, Óz­di Kohászati Üzemek. Buda­pesti Műszaki Egyetem, Struktúra Szervezési Válla­lat) vezető pszichológusaitól. A konferencia végén a vi­tát Hagyó László pszicholó­gus, a Hűtőgépgyár munka­pszichológiai laboratóriumá­nak vezetője foglalta össze, majd filmvetítéssel, üzemlá­togatással zárult az esemény. L. P. — Az átépítés során nem­csak hozzáértéssel, de lelke­sen is dolgozott mindenki, aki részt vett ebben a nem könnyű munkában. Nekik köszönhető, hogy a Magyar Állami Operaház most to­vábbindulhat a sikerek út­ján. De köszönet illeti az Operaház egész együttesét és minden dolgozóját, mert ők sem voltak tétlenek: közre­működésükkel és figyelmük­kel hozzájárultak az építő­munka sikeréhez. — A felújított épület és a korszerű feltételek lehetővé teszik, hogy a magyar opera- és balettkultúra a most kez­dődő második évszázad so­rán felülmúlja az eddigi si­kereket. A beszéd után ünnepi mű­sor következett. Elsőként Er­kel Ferenc Hunyadi László című operájának nyitánya csendült fel, majd — csak­úgy, mint száz évvel ezelőtt — Erkel Bánk bán című operájából a II. felvonás el­ső képe elevenedett meg a színpadon. A balettre­pertoárból Bartók—Seregi: A fából faragott királyfi cí­mű táncjátéka adott ízelítőt a díszelőadáson. Az estet Kodály Psalmus Hungaricu- sa zárta. Újabb Videoton televíziók Kínába 120 ezer televíziót exportál az idén és a jövő év első hó­napjaiban Kínába a székes- fehérvári Videoton Elektro­nikai Vállalat. 1984-re ko­rábban csak nyolcvanezer készüléket rendeltek a kínai külkereskedők — de a közel­múltban újabb negyvenezer fekete-fehér, illetve szines tévé szállítására kötöttek megállapodást. A harminc- nyolcezer fekete-fehér és a kétezer szines készülék felét még az idén, a többit pedig a jövő év elején szállítják a megrendelőknek. A szállítások gyorsítására és a költségek csökkentésére az idén megpróbálkoznak a televíziók vasúton történő szállításával. Nfvódijak a bábolnai napokon Tegnap kiosztották a nyol­cadik alkalommal megrende­zett bábolnai napok nívódí­jait. A kiállító 209 hazai és külföldi cég több mint 1300 újdonsága közül 25-öt díjaz­tak. A megyei vállalatok kö­zül nivódíjat a Szolnoki Me­zőgép kapott szálastakar­mány betakarító gépcsalád­jáért, (Folytatás a 2. oldalon) Az MHD tiszafüredi gyárában különböző nagyságú portáldarukat készítenek. Ezek a termékek nagyrészt szovjet exportra kerülnek. A gyár évi termelési értéke 575 millió forint. Képünkön: 6/5 Mp-os portáldaru részleges szerelése zajlik Nagyvállalatok pszichológusainak részvételével Ergonómiai konferencia a Hűtőgépgyárban

Next

/
Oldalképek
Tartalom