Szolnok Megyei Néplap, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-25 / 225. szám

XXXV. évf. 225. sz., 1984. szept. 25., kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Konsztantyin Csernyenko kitüntetése A pénteki találkozó előtt Gromiko rövid beszélgetése Reagannel Szívélyes és barátságos légkörűnek, élénk hangula­túnak minősítette vasárnap este a Fehér Ház szóvivője azt a rövid néhány perces beszélgetést, amelyet Andrej Gromiko, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának első elnök- helyettese, külügyminiszter folytatott Ronald Reagan amerikai elnökkel. Ez volt a két pqlitikus első találko­zója a péntekre tervezett washingtoni megbeszélés előtt. Gromiko és Reagan azon a fogadáson beszélge­tett egymással, amelyet az amerikai elnök New York­ban, az ENSZ-közgyűlésen résztvevő küldöttségek veze­tői tiszteletére adott. Amerikai közlés szerint Gromiko a beszélgetés során kijelentette: érdeklődéssel várja Reagannek az ENSZ- közgyűlés ülésszakán elmon­dandó beszédét és a pénteki találkozót. (Folytatás a 2. oldalon.) Lenin-renddel és — har­madízben — „Sarló és kala­pács” aranyéremmel tüntet­ték ki Konsztantyin Cser- nyenkót, az SZKP KB főtit­kárát, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnökségének elnökét. A lenini bel- és külpoliti­ka kidolgozására és megva­lósítására. a gazdaság és a kultúra fejlesztésére, a Szovjetunió védelmi képes­ségének megszilárdítására irányuló párt- és állami te­vékenységben szerzett kie­melkedő érdemeiért, a béke és a népek biztonsága meg­szilárdításához való jelentős személyes hozzájárulásáért a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége Le­nin-renddel és — harmadíz­ben — „Sarló és kalapács” aranyéremmel tünteti ki Konsztantyin Usztyinovics Csernyenkót, az SZKP KB főtitkárát, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnök­ségének elnökét, a Szocialis­ta Munka Hőse cím kétsze­res kitüntetettjét — hangzik a Legfelsőbb Tanács Elnök­ségének rendelete. Tömeg az utolsó percekig Véget ért az őszi BNV Díjak a közönség szavazatai alapján A napsütéses, de hűvös időben utoljára nyitották ki Kőbányán az idei BNV kapuit. Az utolsó nap a várt csúcs­forgalom jegyében telt, már a déli órákra megteltek az autóparkolók a vidékről érkezett buszokkal, gépkocsikkal. A fővárosiak — akik az utolsó alkalmat használták ki az őszi fogyasztásicikk-vásár látnivalóinak megtekintésére — főként a tömegközlekedési eszközöket vették igénybe. A BKV felkészült a várható forgalomra, percenként indítot­ták az Örs vezér térről a buszokat, de azok így is zsúfol­tak voltak. A látogatókat e napon is változatos programok várták. Szinte egymást érték a di­vatbemutatók, a K-pavilon „divatszigetén,” egész nap nagy tömeg volt kiváncsi a legújabb modellekre. Emel­lett több nemzeti kiállító is divat-seregszemlét tartott. Népszerűek voltak a külön­böző játékos vetélkedők, egész nap nem fogy­tak el a nézők a szó­rakoztató elektronika pa­vilonjában^ a képmagnókról sugárzott műsorok elől. Zsú­foltság volt az A-pavilonban és sokan gyönyörködtek a fejlődő országok kiállításán az egzotikus népmű­vészeti tárgyakban. Ha­talmas sikerük volt a szabadtéri bemutatók­nak, különösen a hajó- és autóújdonságok vonzották a nézőket, összetorlódtak a látogatók a japán stand előtt, ahol a korszerű felépítésű Da­ihatsu Charade Dieselt cso­dálhatták meg, amely azért érdemel külön figyelmet, mert igen, csekély az üzem­anyag-fogyasztása, 100 kilo­méterenként átlagosan 5 li­ter. Motorja négyütemű, há­romhengeres soros dízelmo­tor. Az őszi BNV, csakúgy mint az eddigiek, az utolsó közönségnapon is nagyon sok gyermeklátogatót foga­dott, a Politoys Szövetkezet új [játékai rengeteg aprósá­got bűvöltek el. Jutott még vasárnapra is elég vásárfia, a BNV-n áru­sító üzletek rekordforgalmat bonyolítottak le. A Centrum Áruházak kitelepült üzletei például a vásár idején ösz- szesen húszmillió forintos forgalmat könyvelhettek el. Sokan szerezték be a téli holmit, a Pingvin csizmának és a hozzávaló steppelt mel­lénynek, nadrágnak, dzseki­nek az utolsó napon is nagy sikere volt. Vásároltak ágy­neműt és takarókat, a Skála negyedben, pedig a barkács- felszereléseknek és a külön­böző divatcikkeknek volt nagy kelletjük. A vendéglátóipar az idén is jó szervezéssel gondosko­dott a vendégek ellátásáról, a tíz nap alatt műidig volt elegendő enni- és innivaló. A karcagi Birkacsárdában 7.300 birkapörkölt, 9.100 adag pacal, 1.300 alföldi gulyás, 2.200 babgulyás és mintegy 3.000 házi túróscsusza fogyott el, a dunakömlődi Halász- csárdában tíz nap alatt 19 ezer halászlét és a tavalyinál jóval több, mintegy 40 ezer üveg üdítőt adtak el. Délután tartották meg a vásári közönségdíj ünnepé­lyes eredményhirdetését. A Hungexpo és a Nagyító című lap közös szervezésében meg­hirdetett pályázaton a vá­sárlátogatók szavazatai alap­ján a szigetvári Cipőgyár női cipőkollekciója, az Orion SC —1025 mini hi-fi szerkezete és a Garzon Bútorgyár Bar­ba típusú elemes bútorcsa­ládja bizonyult a legsikere­sebbnek. A Nagyító élelmi - szer-különdíját — szintén a közönség szavazatai alapján — a Debreceni Konzervgyár DHC formatervezett üveges termékcsaládja, a Nyíregy­házi Konzervgyár Nagymama lekvárja és gyümölcspuding termékcsaládja, valamint a Komárom megyei Állatfor­galmi és Húsipari Vállalat májas termékei kapták. A délutáni óráktól sem rit­kult a pavilonokban és a vá­sári sétányokon a tömeg, a látogatók az utolsó perceket is kihasználták a nézelődés­re. Vasárnap este 7 órakor a Rákóczi-induló hangjaival búcsúzott az összesen több mint 800 ezer vendéget fo­gadó őszi Budapesti Nemzet­közi Vásár. A főtér árbocai­ról levonták a résztvevő or­szágok zászlóit és bezárta kapuit a fogyasztási cikkek szakvására. Hazánkba érkezeti Gijs van Rardenne Marjai Józsefnek, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­sének meghívására tegnap hivatalos látogatásra Ma­gyarországra érkezett Gijs van Aardenne, a Holland ki­rályság miniszterelnök-he­lyettese, gazdasági minisz­ter. Kíséretében érkezett Jo- cob Jan Nanco Rost-Önnes, az ABN bank igazgatója, a Hol­land Kereskedelmi Kamara magyar—holland tagozatá­nak elnöke, és a holland ■gazdasági minisztérium több vezető munkatársa. Gijs van Aardenne foga­dására a Ferihegyi repülő­téren megjelent Marjai Jó­zsef. Ott volt Godért Willem de Vos van Steenwijk, Hollan­dia budapesti nagykövete. A nap folyamán Marjai József és Gijs van Aardenne megkezdte megbeszéléseit. „Örökmozgó” a Salgótarjáni Tűzhelygyárban Mintegy százötven méter hosszú „örökmozgó” szállító pályát helyeztek üzembe a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár nagyszereldéjé- ben. A három szerelőszala­got kiszolgáló ovális pályán futó konveyor a szereléshez szükséges alkatrészeket szál­lítja a munkások kezéhez. A pálya alkatrész-rekeszeit, s természetesen a munkahe­lyeket is úgy alakították ki, hogy a szerelőknek ne kell­jen felesleges mozgást vé­gezniük, s ugyanakkor az al­katrészellátás is folyamatos legyen. Az új szállítópálya, amely tízmillió forintba került, a jelenleg naponta ötszáz­nyolcvan gáz- és elektromos tűzhelyt készítő szerelde termelékenységét az előze­tes számítások szerint tizen­öt százalékkal emeli. Várha­tó a minőség javulása is, hi­szen a munka meghatározott ritmusa a munkásoktól na­gyobb figyelmet követel, s a rekeszek feltöltése során a hibás alkatrészeket éleve ki­selejtezik. A termelési költ­ségeket csökkenti, hogy mű­szakonként egy szállítómun­kás felszabadul, a szállító- pálya folyamatos működése kiküszöböli az eddig gyako­ri termeléskieséseket és jó­val kevesebb lesz a szerelési selejt is. A műszaki fejlesztést ter­mékváltás követi: november 1-től a nagyszereidé gépesí­tett szalagjain gyártják az őszi Budapesti Nemzetközi Vásáron nagy tetszést aratott Karancs típusú tűzhelyeket. Négy éve foglalkozik csavarok és csavaranyák gyártásával a karcagi Magyar—Bolgár Barátság Tsz. Jelenleg a helyi áfész részére állít elő különböző méretű csavarokat több tízezres nagyságrendben A Vízgépészeti Vállalat kunhegyes! gyárában alvállalkozás­ban füstgázvezetőket készítenek a Szilikátipari Kutató Inté­zet megrendelésére, egy NDK-ban épülő hőerőműhöz, 5 mil­lió forint értékben Az őszi munkákhoz jói jött a csapadék A tavalyinál nagyobb területen vetnek őszi kalászosokat a megyében Az elmúlt hét végén meg­érkezett a várva várt csapa­dék. Igaz. késett két hóna­pot, de az eddiginél jobb ve­tőágykészítésre, és őszi mélyszántásra ad lehetősé­get. így várhatóan jó minő­ségben végezhetik el a ka­lászosok vetését, s egyenle­tes kelésre is számíthatnak a megyében a mezőgazdasá­gi nagyüzemek. Eddig 135 ezer hektárnyi területet ké­szítettek elő, 45 ezer hektá­ron energiatakarékos talaj­műveléssel. Az esőt követő­en a cukorrépaszedésben és a napraforgó-betakarításban dolgozók tartanak kényszer- pihenőt — hangzott el a me­gyei szervezési bizottság teg­napi ülésén. Ezen az őszön termelőszö­vetkezeteink és állami gaz­daságaink az ideinél 2,7 szá­zalékkal nagyobb területen vetnek őszi búzát. A vetőgé­pek — az időjárástól függő­en — e héten sorakoznak föl a földeken. Ehhez a munká­hoz teljes egészében rendel­kezésre áll a szaporítóanyag, amelynek 77 százaléka már megérkezett az üzemekhez. Az őszi árpa vetésterülete 18 százalékkal növekszik az idén, s eddig mintegy 6 ezer hektáron került mag a vető­ágyakba. A gazdaságok be­fejezték az őszi káposzta- repce vetését. A tavalyinál kisebb területen, csupán 1200 hektáron végeznek lu­cernatelepítést a növényter­mesztők. A betakarítógépek a csa­padék megérkezéséig már 75 százalékban „begyűjtöt­ték” a napraforgó termését, amelynek átlaga elmarad a korábban becsült mennyi­ségtől. Eddig 15 nagyüzem­ben vonultak le a kombáj­nok a napraforgótáblákról. Az olajosmagvak beszállí­tása és feldolgozása folya­matosan történik. A cukorrépa ütemes sze­dését a száraz talaj illetve az alacsony terméshozam hát­ráltatta. Magas a betakarí­tási veszteség, és a répa szennyezettsége a korábbi évekénél is magasabb. A kukorica töréséhez 14 nagyüzemben kezdtek hoz­zá. A tömegtakarmánynak való silókukoricát eddig 22 ezer hektáron szecskázták le. Mintegy háromhetes ve­getációs késésben van a rizs. Tavaly ilyenkor már az ara­tás hatvan százalékánál jár­tak a gazdaságok, most vi­szont csak a következő hó­nap elején kezdhetnek eh­hez a munkához. A Délalföl­di Pincegazdaság már elké­szítette a szőlő termésbecs­lését, mely szerint a tavalyi­nál harminc százalékkal ki­sebb termést szüretelhetnek a nagyüzemek. Az időjárás okozta ter­méskiesésekre való tekintet­tel megyénk gazdaságainak, az eddigieknél is nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a szántóföldi melléktermékek betakarítására, mert a tava­lyinál is kevesebb cukoripa­ri melléktermék és kukorica áll majd a nagyüzemek ren­delkezésére a tömegtakar­mány pótlására. Robi traktorok Lengyelországba A hazai mezőgépipar az idén először készít Robi kis- traktorokat Lengyelország részére, ahol előtérbe került a 10—15 hektáros kisparasz­ti gazdaságok gépesítése, összesen 2000 kistrafctort és munkagéprendszert készített a veszprémi Mezőgép Vállal lat lengyel partnerének. Eze­ken kívül minden eddiginél több egyéb mezőgépet is vá­sárolnak a lengyelek a ma­gyar ipartól, például vető­magcsávázókat, rotációs szárzúzókat, zöldborsóbeta­karító kombájnokat, külön­féle mosó- és fertőtlenítő gépeket, és százezres téte­lekben fúvókákat a nagy tel­jesítményű növényvédő gé­pekhez. Ezzel a magyar me­zőgépipar lengyelországi ki­vitele — az eddigi számítá­sok és üzletkötések alapján — az idén várhatóan meg­kétszereződik a múlt évi exporthoz képest,

Next

/
Oldalképek
Tartalom