Szolnok Megyei Néplap, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-23 / 224. szám
5 1984. SZEPTEMBER 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A képzőművészeti világhét Megtiszteli), de maradéktalanul talán végrehajthatatlan feladat hárul arra, aki Gecse Árpád gyűjteményes kiállítását akarja megrendezni. Az eddigi életmű mennyiségileg is hatalmas, és a 84 éves. Alattyánban élő festő — legnagyobb örömünkre — alkotó ereje és ked- Ive teljében vani Ezt bizonyítja a héten Jászfény- szarun megnyílt kiállítása, és a műtermében kélszülő festmények száma. A jászfénysza- rui kiállítás — a művelődési házban látható — a válogatás szempontjából amolyan keresztmetszetféle Gecse művészetéről, már amennyire 40 képpel egyáltalán jelezni lehet az alkotó életszakaszait. Ezeket is csak csonkán, hiszen az ifjúkori alkotásokat az induló évek képeit, rajzait ez a tárönarckép 1(1980) lat is hiányolni kénytelen, de — hagsúlyozzuk — nem gyűjteményes kiállításról van szó. Gecse jó fél évszázaddal ezelőtti festészetének így is több híres képét — Parasztfej, Templomban, örzse néni, Cirkusz, stb. — láthatják az érdeklődők. Gecse árpád kiállítása lásziényszarun A tárlat képeinek nagy része az elmúlt negyedszázad terméséből való, főleg az utolsó másfél évtizedből, amelyben Gecse Árpád alkotókedve, művészi kifejező ereje tovább erősödött, a megújulás számos jelével. Szembetűnő, hogy mennyire elmélyült Gecse portrékészsége, csendéleteinek színei kivilágosodtak, ezáltal még élettelibbek. Tájfestészetében a mozgás erősödését vettük észre elsősorban az annyira, jellegzetes — „jászképei” — a megszokottnál sokkal di- namikusabbá váltak. A tárlat iránt igen nagy az érdeklődés, ezt már a megnyitó szép számú közönsége is példázta. Mindez jogos és érthető, hiszen az értő válogatás Gecse Árpád művészetének egészéről ad — ha nem is hiánytalanul — megfelelő képet, így a tárlat mindenképpen a képző- művészeti világhét megyei rendezvényeinek egyik reprezentatív kiállítása. — ti — Templomban (1930) Művészi játszótér Jászberényben __és mégis elkészült 1 i jF VX J A jászberényi Május 1 sziget a város egykori szórakozó és pihenő ligete, építkezések, vízszabályozások következtében tönkrement. Régi hangulatának megteremtésére néhány éve a KISZ-esek vállalkoztak, azonban a sziget nehezen ébredt a tetszhalálból. Idén januárban jelentkezett az Al- kotárs. játszótéri tervüket az illetékesek örömmel, ugyanakkor némi kétkedéssel fogadták. Túlságosan nagynak tűnt a vállalkozás, pénz se volt az egymilliót érő játszótér megépítéséhez. (A városi tanács akkorra a ’84 évi pénzét már beosztotta, csak pénzügyi manőverek révén sikerült csaknem százezer forintot előkaparni). Augusztus elején, kéthetes fafaragó alkotótábor keretében szerették volna nagyszabású tervüket megvalósítani az alkotócsoportba tartozó fiatalok, azonban a vártnál nehezebben ment a munka. A szervezés tavasszal megkezdődött, melybe a Déryné Művelődési Központ mellett bekapcsolódott a városi tanács és a KISZ-bizottság is. Negyven tétéiből álló lista rendelkezett a tábornyitásra beszerzendő anyagokról, ez volt a közös munka sikerének egyik feltétele. A hét vállalattól (Hűtő, Aprító, Volán, Zagyvamenti Tsz, Műszeripari Szöv., Émász és a Jászkiséri MÁV Építőgépjavító) kért vagy rendelt anyag azonban a kellő időre nem jött össze. Ráadásul a szűkös anyagi keret miatt még az ellátásuk se volt zavartalan. és ezt még tetézte az ígért, de elmaradt KISZ-es segítség, így az alkotókra szakadt a segédmunkák nagy része is. Úgy érezték, a városnak nem kell a munkájuk, de vállalták és csinálták egy ideig, végül dolgavégezetlenül oszlott szét a hét településről összeverbuválódott csapat. A gö- csörtös akácokból faragott hónapok a helyükön álltak, de hiányoztak a hinták és a mászóka is befejezetlenül hívta magára az arrajárók figyelmét. Nemcsak a járókelők, hanem a sajtó, a rádió figyelmét is felkeltette a művészi igényű gyermekparadicsom, az Alkotárs és a befejezetlen mű az érdeklődés középpontjába került. A cikkek, ■riportok felkavarták a port a város képzőművészeti élete és a társadalmi összefogás körül, az alkotók szervezetlenségre, a szervezők nehézségekre panaszkodtak. Közömbösséggel nem lehet elütni az ügyet. mert a városban a társadalmi ösz- szefogásnak szép hagyomá- nva van, a településfejlesztési versenyekben elért rangos helyezések is ezt példázzák — igaz, azok is hasonló nehézségek árán születtek. A (Szervezésnél nem mindegy, hogy ki kér és az sem. hogy kitől, az ingyen munka Ígérete könnyen elkallódik a kötelező termelési feladatok között. Nemcsak lelkiismeretre, hanem együttérzésre, a mások törekvéseinek tisz- teletbentartására is szükség van az eredményes együttműködéshez. Az öt-tíz KISZ- es elmaradása se fogható egyedül a munkahelyekre és a nyári szabadságolásokra, műszak után is mehettek volna a fiatalok, mert a szobrászvésők még este 9- kor is kézben voltak. És akadtak jó példák is: az egyik kisiparos fellelkesülve a ragyogó vállalkozáson, nem kímélte gépeit és autóját, tisztességesen dolgoztak a katonák is, a kertbarátok pedig a táborlakók élelmezését segítették. Végül, mégha nehezen is, minden megérkezett, a koszt, a kvártély is megoldódott, és a kíváncsiak sokasága már nem keresi hiába a megelevenedő népmesét. A 'héten újból összejött az alkotócsoport, és ígéretükhöz híven befejezték a játszóteret. Lehet, hogy a dicsőség fényében majd többen szeretnének osztozni, mint a munkában — ennek ellenére az Alkotárs és a köréjük csoportosult fafaragók érdeme elvitathatatlan. Képeinken : Az év 12 hónapját jelképező faragott szobrok, emberarcok, melyek egy hatalmas tűz körül helyezkednek el s függő lengő hintákat tartanak. Lukácsi (Pál 'Fotó: (Nagy Zsolt Felfedezték az alkotás örömét Jászapáti diákok sikere A hat diák a kiállított képekkel A Magyar Olimpiai Bizottság és a Művelődési Minisztérium sporttémájú rajzpá- lyázatot hirdetett gyermekeknek. Több rríint háromezer rajzot küldtek el a kis diákok az ország legkülönbözőbb településeiről. A zsűri száznegyvenihat alkotást választott ki, amelyeket kiállításon mutattak be augusztusban Budapesten, a Városligeti Műjégpálya épületében. A tárlaton Szolnok megyét hét diák munkálja képviseli. Mindnyájan jászapátiak, közülük hatan a Bélói- amnisz úti Általános Iskola tanulói, rajztanáruk Deli Mária. A hetedik Tajti M. Erzsébet, rajztanára Zsoldos Jánosné. Szokatlan, hogy egy iskolának hat diákja is a legjobbak között szerepeljen. Eny- nyi tehetségesen rajzoló gyerek gyűlt össze a jászapáti .„tornyos iskolában” ? Vagy netán a pedagógusuk érdeme a siker? Bizonyára mindkét ok közrejátszott a kimagasló eredményben. Deli Mária nevével, rajzaival nem találkozhatunk kiállításokon, még azokon a tárlatokon sem, amelyeken rajzszakos nevelők mutatkoznak be. — Azt mondíják pedig, aki rajz vagy ének-zene szakot választ a főiskolán, tudatosan vagy titokban művész szeretne lenni, vagy legalábbis hajlama van rá ... — Eddig még nem voltak ilyen ambícióim — tiltakozik a tanárnő — hacsak még ezután, majd a nyugdíjas éveimben nem érzek erre törekvést. Azt persze nem állíthatom, hogy nem rajzolga- tok szabad időmben, de nem tartom érdemesnek arra hogy kiállításra zsűrizésre küldjem el műveimet. — Ezek szerint szigorú kritikus. Nehéz elhinni persze, hogy aki ilyen sikeresen tarnt, ne tudjon úgy rajzolni, hogy méltó legyen az alkotása kiállításra. — Elsősorban pedagógus vagyok, s számomra a tanítás adja a sikert vagy a kudarcot. A tanítványaim eredménye az én munkámat is minősíti. — A szakemberek körében talán kicsit jogosan, sok bírálat éri az általános iskolai képzőművészeti nevelést. Sokszor emlegetik, hogy amíg óvodáskorban nagyon szeretnek rajzoigatni a gyerekek, tizenéves korukra már nem szívesein vesznek a kezükbe ecsetet, rajzlapot. Ez természetesen a jászapáti iskolára nem érvényes. Van ennek valami titka? — Anélkül, hogy tanító kollegáim munkaiját bírálnám, magam is úgy érzem, hogy ötödik osztályban elég sok idő eltelik, amíg a gyerekek újra felfedezik a rajzolás, a festés, az alkotás örömét. A tanítóképzőben Deli Mária: „A tanítványaim eredménye az én munkámat is minősíti.” ma már nem követelik meg a hallgatóktól, hogy jól tudjanak rajzolni, kivéve persze a rajz speciális kollégiumra járókat. Így aztán ötödik osztályban valóban eldől, hogy ki raj zol gat majd szívesen felnőtt korban is. Deli Mária tanítványai a tizenegy éves Vörös Éva, Nyitrai Anikó, a tizenhárom éves Csaj ági László, Fejér Csilla, Kalmár Judit és Orosz Judit, az országos kiállításon szereplő képek alkotói — szinte egyszerre mondják: soha nem teszik le az ecsetet, a ceruzát. — S ki akar rajztanár, vagy netán művész lenni? A kérdésre csak Vörös Éva válaszol igennel. A többiek még nem döntöttek. Maud a gimnáziumban. Csajági László kivételével, aki a számítástechnikával is eljegyezte magát, valamennyien gimnáziumba készülnek. Bármilyen pályát választanak is, ha valóban megmarad kedvenc időtöltésük között a rajz, úgy gazdagabb lesz az életük. S ennél szebb útra- valót nemigen kaphat diák rajzszakos nevelőjétől. T. G.
