Szolnok Megyei Néplap, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-15 / 217. szám
10 1984. SZEPTEMBER 15. Fiatalokról-fiataloknak Tábori szórakozás kérdőjelekkel Megoldás talán majd jövőre Mint minden évben, az idén nyáron is több ezer diák dolgozott a KISZ építőtáboraiban. Szedték a gyümölcsöt, kapálták a szőlőt, cimerezték a kukoricát, tevékenykedtek ipari üzemekben, gyárakban. Munkájuk hasznosságához nem férhet kétség, hiszen munkaerőt pótoltak, s. hozzájárultak a termelés eredményességéhez. De nem is erről van szó. Inkább arról, hogy a fiatalok szabad idejükben milyen színvonalú, és szervezettségű programokon vehetnek részt. Ezeket az idén is sok bírálat érte. Ahhoz hogy a jelenlegi helyzetet kellőképpen megértsük, visz- sza kell tekintenünk pár évvel ezelőttre. Az építőtáborokat a KISZ Központi Bizottsága szervezi. A gazdaságok — amelyekben építőtáborosok serénykednek — minden évben táborozónként 300—400 forintot fizetnek a KISZ-nek szervezési díjként. Ezt az összeget többek között utaztatásra, jutalmazásra, központi kulturális programok biztosítására használták fel. A központi programoknál ez a következőképpen zajlott: volt egy lista arról, hogy hány építőtábor van az országban, s azokat az előadókat, művészeti csoportokat, zenekarokat, amelyek fellépését vállaltak, utaztatták, egyik helyről a másikra. Általában a kéthetes turnusban két központi műsor szerepelt. Ezek időpontját előre közölték, de a rendezvény ideje gyakran ütközött más, helyi környékbeli programokéval. Ezért a KISZ Központi Bizottsága a kulturális, a szabadidős programok szervezését, rendezését, rábízta a megyékre. Például 3—4 éve Szolnokon az országban először a KISZ bizottság egy vasárnap összehívta a megye építőtáborosa- it, s egy helyen biztosított különböző műsorokat részükre. Ez sem volt jó, mert még a megyeszékhelyre sem utaztak el a táborlakók. Így aztán a megyei KISZ bizottságok a szervezési feladatokat rábízták a táborvezetőkre, illetve a városi, községi KISZ bizottságokra és a művelődési házakra. Az utóbbi időben növekedtek az utaztatási és propaganda költségek, s így a kulturális programokra egyre kevesebb pénz jut. Általában csak 10—15 forint táborozónként. Könnyű kiszámolni, hogy száz lakót számláló tábor esetében ez maximum 1500 forint. Igaz a fogadó gazdaságok 30 forinttal hozzájárultak ehhez táborozónként, s még filmvetítést, discóműsort, buszkirándulást is szerveztek. A pénz valóban kevés, de a KISZ KB Intéző Bizottságának legutóbbi határozata értelmében a táborokban képződő nettó nyereséget ebben az évben már több célra fölhasználhatták. így kulturális programok szervezésére is. Az idén tehát már nagyobb volt a felelőssége a táborvezetésnek, ebben is. Igaz, hogy a KISZ KB készített egy ajánlólistát, hogy kiket érdemes meghívni. De ez későn — május végén, június elején — érkezett rendeltetési helyére, s ekkorra az ajánlottak már megtervezték nyári műsoraikat, így aztán a kulturális magántársulások elárasztották a táborokat. S ezek nem a legszínvonalasabb műsorokat jelentették. Tanulság: az előkészítésre, a szervezésre nagyobb súlyt kell fektetni, hiszen az elv nem rossz, de ahogy az idén megvalósult. . . Ajánlatokban nincs hiány, inkább minőséggel van baj. A táborvezetőnek nevekből és műsorcímekből kell döntenie, s előre nem tudja, hogy milyen hatása lesz az előadásnak, hiszen a szórakoztatáson túl ez sem közömbös. Szolnok megyéből az idén csaknem kétezerkétszázan építőtáboroztak. Baranya, Csongrád, Bács-Kjskun, Somogy, Fejér és Vas megyében dolgoztak. Programjavaslat csak Csongrád és Fejér megyéből érkezett... Megoldást az jelentene, ha a fogadó megyei KISZ bizottságok, és a megyei művelődési központok idejében tájékozódnának anyagi lehetőségeikről, és megyei előadók közreműködésével — hiszen az utazási költségek magasak — összeállítanának egy programjavaslatot. Ezt egyeztetnék a tábo- rozókkal, s a küldő megye illetékeseivel. Talán majd jövőre így lesz. Nagy Tibor Két keréken kilencszázöt kilométer Bátor biciklisták □ Az olcsó és érdekes országjárásnak sajátos módját választották Rábold Gábor, Bakó Attila és Kovács Attila, a szolnoki Vízügyi Szakközépiskola diákjai, amikor a nyári szünetben felcsaptak a porfelhők lovagjainak. Magyarán mondva, kerékpárral vágtak neki egy kéthetes túrának. Egyetlen felnőtt kísérte őket Kovács Attila édesapja. Igaz, eredetileg többen készülődtek az izgalmas vállalkozásra, de hát az egyik fiúnak ellopták a kerékpárját, a másikat a szülei nem engedték, nem beszélve arról a nyári hasmenéses-járványról ami úgy látszik, a tizenéves országjárókat sem kímélte. Bevezetőben annyit azért mindenképpen illik elárulni, hogy az út csodálatos volt. Hogy miért, erről Kovács Attila beszél. — Szolnok, Kőtelek, Tisza- süly, Kunhegyes, Abádsza- lók, Tiszafüred, Polgár, Le- ninváros, Muhi, Taktahar- kány, Prügy, Tarcali, Tokaj, Tolcsva, Encs, Szalonna, Aggtelek, Nagyvisnyó, Szarvaskő, Eger, Füzesabony, íme a koránt sem teljes lista, amerre megfordultunk. A felsorolás azért is hiányos, mert az útinaplónk szerint nyolcvanöt falun, városon hajtottunk keresztül. Utaztunk kompon, láttuk Nagyvisnyó környékén és Monos- bélen hogyan égetik a faszenet, meg a meszet, figyeltük a kőrobbantást, és olyan földúton is karikáztunk, A három középiskolás biciklista amelyik tíz kilométer hosz- szan a közös magyar—csehszlovák határnak felel meg. Találkoztunk motoros határőrökkel, nagyon udvariasak voltak, útbaigazítottak bennünket. Bakó Attilának legjobban egy átkelés tetszett. — Muhi pusztánál folyik a Sajó, és nagy kerülő nélkül szerettünk volna átjutni a túloldalra, így nekivágtunk a folyónak. Kerestünk egy gázlót, és a kerékpárokat, batyuinkat a vállunkra véve átlépkedtük a combközépig érő vizet. — Nem féltetek? — A sodrástól egy kicsit, mert a valósághoz hozzátartozik, hogy bőszen rohant ez az ötven méter széles, szeny- nyes áradat, de kibírtuk talpon, nem vitt el bennünket. felvidéki túra után jövőre újabb országjárást tervez. Mégpedig egy kissé távolabb, a Dunántúlra. Azt is szívesen vennék, ha négyő- jükhöz csatlakozna két-há- rom keménykötésű srác, aki még véletlenül sem tartozik a mama dédelgetett kedvence kategóriába. Azt talán fölösleges megjegyezni, hogy ez a túra is — haladjanak műúton, dülőrészen, vagy erdőben — az ideihez hasonlóan pedálos lesz. — Sz — Színpadon az R-GO együttes Győzött az R-GO Ezen az estén Szolnokon, a tiszaligeti stadionba nem MNK-mérkőzésre, hanem koncertre özönlött a tömeg, igaz elsősorban a fiatalabb korosztály. A nagy sikerű „csikidám” stílus megteremtője az R-GO együttes szolnoki fellépésére voltak kíváncsiak a város és a környék ifjú lakói. A több mint ezerötszáz rajongó nem csalódott. Szikora Róberttel, az együttes vezetőjével a cserepadon váltottunk pár szót a további terveikről, elképzelésükről. — A nyári turné befejezése után Szűcs Juditnak írt nagylemez felvételeit kezdjük meg. Szeptember 15-én ; részt veszünk az SOS-falu részére rendezendő gála hangversenyen. Az október 23-ra tervezett, Budapest Sportcsarnokban rendezendő koncertünk időpontja valószínű megváltozik, és október elején kerül rá sor. A pontos időpontot az újságok fogják közölni. Október közepén Nyugat-Berlinbe utazunk, ahol három koncertet adunk. Szeretnék karácsonyra egy kislemezt készíteni gyerekekkel-gyerekeknek. Elképzelésem' hogy a Fóti Gyermekvárosban az ott élő gyerekkel együtt készíteném el. Itt beszélgetésünk félbeszakadt, mivel kezdődött a koncert. Megegyeztünk, hogy utána még beszélgetünk. A koncert végén olyan biztatásban volt része az együttesnek, mint egy győztes csapatnak. Végül: a közönség beözönlött a pályára, s ott ünnepelt. A fáradt zenekarvezető azután csak annyit mondott: Nagyszerű közönség volt, szívesen eljövünk máskor is Szolnokra. N. Zs. Forró hangulat, nagy sikerű koncert a tiszaligeti stadionban Szikora Róbert Gábor másra emRábold lékezik. — Akármilyen hihetetlen, a kilencszázöt kilométer megtétele alatt egyetlen de- fektet sem kaptunk. A zápor, meg a zivatar is elkerült bennünket a két hét alatt. Még tüsszenteni se tüsszentettünk, pedig aludtunk csűrben, sátorban, erdőben. Közben a gépeket egymáshoz láncoltuk éjszakára, hogy a vállalkozó kedvű tolvajoknak elvegyük a kedvét, de hát szrencsére velük sem találkoztunk. — Mit ettetek? — Vittünk leveses kockákat, és Misi bácsi ott főzött, ahol tábort vertünk. Lebbencset is csináltunk, de ez leégett. Konzer- vünk, szalonnánk bőven volt, és az erdőben olyan finom, nagyszemű .■'szamócalter- mett, hogy fülig maszatosak lettünk. Fejenként ezer forinttal keltünk útra, és ez bőségesen elégnek bizonyult. A mini kollektíva a jó hangulatú, élményekben bővelkedő Négy csepp a tengerben Otthont már találtak Segített a KISZ és a tanács Cikkünk szereplői két dologban nagyon hasonlítanak egymáshoz. Az egyik az, hogy mindannyian kedves arcú, szép, 18—20 éves fiatalok. A másik ennél szomorúbb : a sors igazságtalanul azzal büntette őket, hogy a szüleiknek nem kellettek. Röviden szólva: állami gondozásba adták mindahányu- kat. Igaz, ez már a múlté, mert szakmát tanultak, és azóta saját lábukra álltak. Pedig, jaj, de nehezen alakultak és ma is alakulnak az első önálló lépések! Nem is csoda, hiszen az intézetben mindent megkaptak: és ebbe a ruhán, az élelmen kívül az is beletartozott, hogy fedéi volt a fejük felett. Ahogyan kikerültek a biztonságot nyújtó falak közül, megváltozott a világ körülöttük. Hiába kerestek, vitték haza a pénzt: maradt is, nem is belőle. Hogyan maradt volna, amikor az albérletért ezernél is többet kértek a sovány, két és fél háromezer forintos kezdő fizetésből? Ráadásul nem akadt édesanya, édesapa aki kisegítette volna őket, ha fogytán volt a keresetük. A tiszaligeti Politikai Képzési Központ sok, apró házacskája közül az egyik rendhagyó célt szolgál: benne négy, volt állami gondozott fiatal lakik. Az ajtón belépve egy előtérbe jutunk, ahol a hűtőszekrényen kívül főzőlap is akad. Innen jobbra és balra egy-egy szoba nyílik. Odabenn a két heverőn, az asztalon, a szekrényen, meg a székeken kívül televízió és rádió is van. Az egyik szobában Szabó Piroska és Tóth Éva lakik. Piroska, aki húszéves bolti eladó, így beszél a helyzetükről. — Korábban az albérletért havi ezerkétszáz forintot fizettem, amikor felkerestek a megyei KISZ bizottságtól, és mivel érdemesnek tartottak rá, felajánlották ezt a lakást. Tavasz óta lakom itt, havi háromszázat fizetek, fizetünk személyenként. Ebben benne van a lakbér, a fűtés, a világítás. Ezenkívül ezer forintot havonta ifjúsági takarékba rakunk, és a megyei KISZ bizottság, továbbá a városi tanács közötti együttműködési megállapodás értelmében öt év múlva valamilyen lakásféleséghez, garzonhoz jutunk. Nagyon nagy segítség ez a KISZ-tanács támogatás, hiszen enélkül örökös albérlők maradnánk. Társa, Tóth Éva szőke, kékszemű fodrászlány. Két éve szakmunkás, korábban ő is albérletben élt. — Váci vagyok, de már nem is emlékszem a szüléimre, olyan korán intézetbe adtak. Félbe szakadt a kapcsolat velük, mert nem bocsátom meg nekik soha, hogy ezt tették velem. — Hogyan tovább? — Nekem egy fiún aki jelenleg katona, meg a szülein kívül senkim sincsen. Fontosnak tartom a családot, és ha férjhez megyek, két gyereket szeretnék. Ezy biztos, én nem úgy nevelném őket, ahogyan ezt az én anyám, apám csinálta. A másik szobában is ketten élnek: közülük az egyik Holló Ibolya. Fekete hajú, kreol bőrű lány, aki a Tisza- ligetben dolgozik a Politikai Képzési Központban, mint pénztáros. Tavaly érettségizett a közgazdasági szakközépiskolában, és havi háromezer forintot keres. — Komoly támogatás nekünk ez a sem ingyen, sem pénzért lakás, de azért nagyon észen kell lennünk, miképpen osztjuk be a keresetet. — Hogyan telik az idő? — Én nem vagyok afféle társaságbeli ember, inkább visszahúzódónak tartom magam, bár táncolni és énekelni is szeretek. Legjobban mégis a nyelvek vonazanak. — És a magánélet? — Ez nagyon nehéz kérdés, hiszen például nekem fogalmam sincs arról, milyen a példás családi élet, elvégre intézetben nőttem fel. Nem láttam hogyan kell viselkedni egy jó apának, anyának, de még nagyszülőnek sem. Ezért esküvőre egyelőre nem is gondolok, helyette szeretnék majd utazni, sok, sok városba eljutni. Beszélgetni az emberekkel, vajon, másoknak, máshol hogyan alakul a sorsuk? Ibolya szobatársa Somodi Mária, szintén kereskedelmi dolgozó. Talán négyük közül ő a legvidámabb, legfelszabadultabb, és neki van a legnagyobb baráti társasága. Jó, jó mondhatja az olvasó, ez sajnos csak egy csepp a tengerben. Azt hiszem helyesebb — ha már ezt a kifejezést használjuk — nem egy, hanem négy cseppről beszélni. Elvégre dicséretes és követésre méltó az az igyekezet, ahogyan a KISZ Szolnok megyei Bizottsága és a városi tanács megtalálta a lehetőséget a fiatalok leghatásosabb segítésére. Azt is mondhatnánk, hogy olcsó szállást már biztosítottak nekik. Ez az első lépcsőfoka, feltétele annak, hogy ezek a hányatott sorsú emberkék majd saját családot meleg fészket alapítsanak valamikor. Őszintén reméljük, hogy a szüleikkel ellentétben — nekik már sikerül. D, Szabó Miklós
