Szolnok Megyei Néplap, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-07 / 184. szám

■K Al* 8 S ZOLNOK MEGYEI NÉFLAF 1984. AUGUSZTUS 7. 1984. AUGUSZTUS 7. KEDD IBOLYA NAPJA A Nap kél 5.30, nyug­szik 20.09 órakor. — A Hold kél 17.42, nyugszik — órakor. Gyengül a felmelegedés ELŐREJELZÉS az ország területére ma estig: Nyu­gaton erősen, máshol változóan felhős lesz az ég és egyre több helyen kell számítani esőre, záporra, helyen­ként zivatarra, egy-két helyen jégeső is lehet. Az északi, északkeleti szél időnként megélénkül, főként a Dunán­túlon lehetnek viharos széllökéseik is. A nappali felme­legedés keleten is gyengül. A legmagasabb nappali hő­mérséklet nyugaton 20—25, keleten 25 fok felett való­színű. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK szerdától szombatig: Időnként erősen megnövekszik a gomoly felhőzet, főleg a hét közepén lehetnek záporok, zivatarok, s ilyenkor a szél megerősödik. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 13—18 fok között várható. A legalacsonyabb nappali hő­mérséklet eleinte 23—28, később 26—31 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm/napi) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. Mozi Szolnok Vörös Csillag: A Sza­lamandra (14, n. helyáron, 16.30, 18.30 és 20.30 órakor). Tallinn: King Kong (14 év. f., in. ki­emelt helyáron, 17.30 órakor). Tisza A-terem: Gallipoli (17 óra­kor). Kincs, ami nincs (III. helyáron, 19 órakor). B-terem: Veronika. Voss vágyakozása (16 év. f., 19 órakor). C-terem: Bo­szorkányszombat (17.30 órakor). Reptér: szünnap. Vegyiműveki: szünnap. Szánd aszőlős Terv: szünnap. Abádszalók Petőfi: szünnap. Jászberény Lehel: Bronco Billy (II. helyáron). Jászapáti Táncsics: szünnap. Karcag Déryné: Klapka légió. Kisújszállás Ady: 2x2 néha öt. Kunhegyes Szabadság: szün­nap. Kunmadaras Petőfi: szün­nap. Kunszentmárton Körös: szünnap. Mezőtúr Szabadság: Szomszéd szeretők (14, II. hely- áron). Dózsa: szünnap. Rákóczi- falva Rákóczi: Délibábok orszá­ga. Tiszafüred Tisza: szünnap. Tószeg Petőfi: Negyedik fázis (14, II. helyáron). Törökszent- miklós Dózsa: Nagy zsákmány 01. helyáron). Túrkeve Vör^s Csillag: Balfácán (Hl. h elv­áron) . Ötvenhárom 13*1 es A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a totó 31. heti végleges adatai a következők: Játékba érkezett 4 727 062,5 darab szelvény, a nyere­ményalap 11 486 762 forint, a jutalom 1 148 676 forint volt. Az 1. és 4. nyerőosztályra felosztásra került 3 446 029 forint. A 2. és 3. nyerőosz­tályra felosztásra került 2 297 352 forint. Találatok, nyeremények: 13 plusz 1 találatos szelvény 53 darab, nyereményük egyenként 61 098 forint; 13 találatos szelvény 10 darab, nyereményük egyenként 43 759 forint; 12 találatos szelvény 1841 darab, nyere­ményük egyenként 998 fo­rint; 11 találatos szelvény 21 172 darab, nyereményük egyenként 87 forint; 10 talá­latos szelvény 134 697 darab, nyereményük egyenként 26 forint. A kifizetés időpontja; 10 ezer forint alatt augusztus 11-től, 10 ezer forint felett augusztus 16-tól. Meghalt Richard Burton Vasárnap egy genfi kór­házban agyvérzés következ­tében elhunyt Richard Burton angol származású amerikai színész. A halálhírt a művész nővére közölte a hírügynökségekkel. Burtont Genf környéki lakásából né­hány órával korábban rosz- szulléte miatt szállították a kórházba Kalandos nyár munkával A változatos szünidei prog­ram sokféle kikapcsolódást nyújtott már eddig is a szol­noki pajtásoknak, de a mai eltér az eddigiektől. Délelőtt 10 órától fontos társadalmi munkaakcióba kapcsolódhat­nak be a gyerekek a Tisza Antal Űttörőházban; együtt építhetik a sportudvart. Jó munkájuk jutalmaként más nap délelőtt a Cibere király­fi című mesejáték várja őket a tiszaligeti szabadtéri szín­padon (ha az idő elromlana, akkor az úttörőházban, Réz u. 1. szám alatt). Totóakció A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatja a fogadókat, hogy az ismét a „13 plusz 2 találatosokon a sor” szellemében propagan­daakciót szervez. A 32. totó fogadási héttől kezdődően két alkalommal hetenként 1 mil­lió forint különjutalmat osz­tanak fel a 13 plusz 2 talála­tos totószelvények között. Ha valamelyik héten nincs 13 plusz 2 találatos szelvény, az egymillió forintos külön- jutalom-alap halmozódás nélkül a következő fogadási hétre kerül át mindaddig, amíg a kétszer egymillió fo­rint nyeremény kifizetésre nem kerül. Vásári premier Kedvez a kánikula—Nagyobb az árualap Szolnoki áruházakban nézelődtünk Mintha a nagy melegtől botllana a nyelvünk, ha kimond­juk: megint elrepült egy év, újból itt a szezonvégi nyári ru­házati vásár! Ebben a kánikulában?! Ha nem is kellemes a premier zsúfoltsága az áruházakban, de jó, hasznos ez aiz ak­ció vásárlóknak és eladóknak egyaránt, hiszen a mostani forró napokra és nemcsak a távolt jövő nyárra kínál jelentős árengedményt. Az engedményes árualap a megyében 89,7 millió forint értékű, több a tavalyinál 14,3 százalékkal. Tulajdon­képpen a cipők kivételével mindenből többet vontak be az akcióba,' légióként méter­áruból és lakástextilből. Ter­mészetesen áruházanként, szaküzletenként eltérhet a kínálat s az engedmény mér­téke egymástól — ezt már megtanulták a vásárlók is. A vásár első napján azért olyan nagy a mozgás, hul­lámzik a tömeg; itt is, ott is nézelődik, számol, csak az­után nyúl a pénztárcába az előrelátó vásárló. A megyeszékhely három áruházát vettük szemügyre tegnap, s úgy tűnt: nemcsak nézelődnek az emberek, elő­re kiszemelték talán, mi az, amit meg akarnak venni, csak arra vártak, hogy ol­csóbb legyen. Most itt a jó alkalom. Az Ideál Kereskedelmi Vál­lalat Sztár Áruházában 8,1 milliós vásári készletből az első fél nap 510 ezer, estig viszont — a tavalyi első na­pi 700 ezerrel szemben — túllépték az egymillió forint bevételt. A férfiing és úszó­nadrág, a női és férfikonfek- qió vitték a prímet, noha nyárias, könnyű pantallót, shortot nem tudtak adni, a tavalyinál „szűkebb” a gyer­mekruházati cikkek kínálata A Centrum Áruházban töb­ben vásároltak tegnap, mint bármely eddigi szezonvégin. Már délben előrevetítették a pénztárgépek, hogy a napi forgalom nem áll meg az egymilliónál. A női és bak­fis nyári ruhák mellett a szandálok számítottak a nap slágerének (a gyermekmére­tet kivéve). A 7 millió forin­tos szezonvégi árualapból a legbőségesebb kínálattal a méter- és konfekcióosztályon találkozhattak a vásárlók. Míg összességében a vásá­ri engedmény a bevont áru­cikkek kétharmadára 40, egyharmadára 50 százalékos, a Tiszavjdék Skála Áruház ezúttal újított: egységesen 40 százalékos engedményt ad a ruházati cikkeknél. Gyors kalkuláció az első nap: ha a bázisnál 30 százalékkal na­gyobb készletéből minden el­kel, csaknem 3 millió forin­tot takarítanak meg a vásár­lók. Az első napon minden­esetre a női, férfiszandálok, a bakfisruhák, a fürdőruhák vezettek a népszerűségi lis­tán, több mint másfél mil­lióért. —rónai — Fotó: T. K. L. Kánikulai csúcs a Skálában Kettős hurok Miért utazott Halas Viola Budapestre? Ki az az elvetemült gyilkos, aki a saját harisnyájával foj­totta meg a fiatal lányt? Mi köze az ügyhöz a filmforgatókönyv-írónak? Csak kedvtelésből fotóz­za a csinos nőket a se­gédoperatőr? Egy több­szörös gyilkos után nyo­moz Máthé százados és csoportja. A kisregény­ből kiderül, ha kezdet­ben nem is kecsegtet si­kerrel a nyomozás, a szá­lak túlságosan is össze- kuszálódtak, a szívós, kitartó munka végül is eredményhez vezet... Lapunk holnap kezdi közölni Bende Ibolya Kettős hurok című bűn­ügyi kisregényét. Előre is jó szórakozást kívánunk. Szeptember 30-ig érvényes Vasúti utazási kedvezmény diákoknak Az illetékes kormányszer­vek döntése alapján az 1983— 84. oktatási évben végzett hallgatók az 1983—84 oktatási évre érvényesített diákigazol­vány alapján az 50 százalékos vasúti utazási kedvezményt szeptember 30-ig (igénybe ve­hetik. Nem vonatkozik a diákigazolvány érvénytarta­mának meghosszabbítása azokra, akik idő közben már munkaviszonyt létesítettek, vagy akik szeptember 30. előtt munkába állnak. „Az élet sója a szerelem, a nevetés — no meg a fűsze­rek’’. Ez a címe annak a ki­állításnak, amely az NDK- beli Schwerinben szabad ég alatt tekinthető meg, s amely e három élvezet közül a leg­utóbbi részletes bemutatására vállalkozott. Szerelemre és nevetésre sok alkalom kínál­kozik, de a fűszerezést még tanulni kell — állítják a ku­lináris bemutató szervezői. A legkülönbözőbb, régi és új szakácskönyvek útmutatá­sai olvashatók nagy méretű, színes tablókon: mit mivel, miből mennyit. Kóstolgatni lehelt mézfűveü, tárkonnyal, fokhagymaecettel ízesített fi­nomságokat, de nem hiány­zik az illatosított, tartósított paradicsom, a majoránna al­kalmazási lehetőségeinek be­mutatása, a kapormártás és a borsfű sem. A vád: vesztegetés Kazán, radiátor, Simson motor, fűtőberendezés, közös tulajdonságuk, hogy hiány­cikkek. Nagy ritkán ugyan kaphatók, de nem akárho­gyan és nem akárkinek. Pult alól, protekciósoknak. Ho­gyan lehet protekcióhoz jut­ni? Többféle módon. A szol­noki Városi Ügyészség vád­irata a módszerek egyikéről: a vesztegetésről szól. A rendőrségi nyomozás befejezése után, ezzel a na­gyon ritkán napvilágra ke­rülő, és még ritkábban bizo­nyítható bűncselekmény el­követésével vádolták meg (mint tettest, társtettest és felbujtót) Klinszky Tibort, a Vidia Kereskedelmi Vállalat Szolnok megyei kirendeltsé­gének volt igazgatóját, Pa- nyik Béla szolnoki barkács- kiskereskedőt, Szabó Sándor jászkiséri karosszéria-laka­tost és központifűtés-szere­lőt, és az anyagbeszerzéssel foglalkozó feleségét, vala­mint Kárpáti István Zsig- mondot, a Hűtőgépgyár bu­dapesti bemutatótermének és mintaboltjának dolgozóját. Vesztegetők és megveszte­getettek. Kézről kézre vándorolt a csúszópénz A vádirat szerint a csú­szópénznek két útja volt. Az egyik, némi kitérővel, a volt igazgatóhoz, a másik köz­vetlenül a pesti bolt eladójá­hoz vezetett. A kitérőt a közvetítő kiskereskedő jelen­tette, akit — mint a vádirat írja — tavaly, az év utolsó hónapjaiban Szabó Sándor kisiparos felkeresett és arra kért, hogy segítsen neki köz­ponti fűtéshez szükséges anyagok beszerzésében. Se­gített. Persze nem ingyen. Radiátoronként 300 forintért tette meg ezt a szívességet. Az egykori igazgató szíves­ségéért pedig ő fizetett: a borravalót megfelezte. Csak az igazgató tudta ugyanis radiátorhoz juttatni a „kun­csaftokat”. Jogát ehhez, az az igazgatói utasítás terem-’ tette meg, amelyben elren­delte egyes árucikkek tarta­lékolását azzal a megszorí­tással, hogy a tartalékolt ke­retből a Vidia boltjában ki­zárólag az általa utalványo­zott, névre szóló bizonylatok alapján adhatnak el. Az utal­ványon többnyire annak a neve szerepelt, aki „jattolt”. Előbb csak a radiátorok­hoz, azután a Simson motor- kerékpárhoz (kétezer forin­tért), a kazánhoz (háromezer forintért), az FC-f ütőhöz (ezer forintért) lehetett hoz­zájutni. Nem Szabó volt az egyetlen kisiparos, akinek közvetítésével a megrendelők csúszópénze Panyik kezén át az egykori igazgatóhoz ju­tott. 1983 decemberétől az idén márciusig 110 ezer fo­rint borravalón osztoztak. Szabóék másik beszerzési forrásához, a budapesti üz­lethez sem utalvány, sem közvetítő nem kellett. Kár­páti István Zsigmond, aki tavaly februárban még száz forintért, márciustól már kétszázért, szeptembertől pe­dig a radiátor árának húsz százalékáért tett kivételt, a vádirat szerint harminc­nyolcezer forint csúszópénzt tett zsebre. A vesztegetés vádlottjai a közeljövőben kerülnek a szolnoki Városi Bíróság elé. Családi nyaralás, szüvetkezeti segítséggel Egész nyáron át fogadja a nyaraló családokat Mátra- szentimrén a Jászapáti és Vidéke Áfész ötszobás üdü­lője. Ezenkívül — oz előző évihez hasonlóan — ismét kibérelt a szövetkezet egy la­kóházat Hajdúszoboszlón a főszezonra. A két helyen harmincöt család hatvan gyerekkel töltötte, illetve tölti aktív pihenéssel sza­badságát a szép környezet­ben. Támogatja a szövetkezet kempingező dolgozóit is: két négyszemélyes sátrat bocsát rendelkezésükre a táborozás­hoz. — SZÍNHÁZI buszjáratot in­dít Szegedre a Tisza Cipő­gyár művelődési központja. A martfűi gyár dolgozói pén­teken a délutáni előadáson Kacsóh Pongrác kétrészes daljátékát, a Rákóczit láthat­ják a Szabadtéri Játékokon. — ÉRDEKLŐDŐ nyugdíja­sok. Túri Zoltán pszicholó­gust hívták meg mai klub- foglalkozásukra a Szolnok kertvárosban élő nyugdíja­sok, aki este 6 órától az idős ember személyiségéiről be­szélget a jelenlevőkkel A szandaszőlősi nőklub tagjai, zömmel ugyancsak idős asz- szonyok, ma este a TIT csil­lagvizsgálójába látogatnak el, ahol űrkutatással kap­csolatos filmeket néznek meg és távcsöves bemutatón is részt vesznek. — ÜZEMLÁTOGATÁSOK so­ra szerepel a kisújszállási általános iskolások szünidei programjában e héten. Ma délután a Vasipari Vállalat holnap a tejüzem, csütörtö­kön pedig a Metefém üzem munkájával ismerkednek a gyerekek. — KORSZERŰSÍTETTÉK, átalakították a Tiszamenti Vegyiművek lakótelepén lé­vő vendéglőt. E munkálatok­ra a gyár mintegy másfél milliót, a Jász-Nagykun Ven­déglátó Vállalat 800 ezer fo­rintot költött. A belsőépíté­szeti munkák kivitelezésében a pásztói áfész asztalosműhe­lye működött közre. Az új­jávarázsolt vendéglátóhely a nyitás óta nevet is változta­tott, közkívánatra Tóm} lett, Jófalat helyett. — MÉG AZ IDÉN bővíti ci­pőüzemét a cibakházi Vö­rös Csillag Tsz, ezzel meg­szüntetik a műhely zsúfolt­ságát. A jelenlegi helyen csak az előkészítők maradnak, a szabászat új helyre, egy át­alakított épületbe költözik át. — A TISZA vízállása tegnap Tiszafürednél 478 centiméter (duzzasztott), Szolnoknál —48 centiméter (áradó) volt. A víz hőmérséklete Szolnoknál 23,2 C-fok. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő Lazányi Angéla Főszerkesztő-helyettes: Valkó Mihály Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Virágh Iván Telefon: 18-880 Szerkesztőség és a kiadó: 5001 Szolnok, Kossuth téri Irodaház. Postafiók 100 Telefon: 17-850 Telex: 23—357 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hlrlapkézbesítő postahivataloknál és a kéz­besítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 34, negyedévre 102, egy évre 400 Ft. Index: 25—06» Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla HU ISSN: 0133 0756 V.

Next

/
Oldalképek
Tartalom