Szolnok Megyei Néplap, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-30 / 203. szám

A gáz hasznosítása és a modern művelési mód több száz­millió forintos hasznot boz Tegnap délután Szolnokon, a Csanádi körúton ünnepélyesen búcsúztatták a sorkato­nai szolgálatra bevonuló fiatalokat. Tudósításunk a 3. oldalon Kiskereskedelem Enyhén növekvő forgalom Egyenletesebb az alkatrészellátás A Belkereskedelmi Minisz­térium áruforgalmi jelenté­se szerint az év első hét hónapjában a kiskereskede­lemben 264,9 milliárd fo­rintot forgalmaztak, folyó áron 9,8, összehasonlító áron pedig egy százalékkal töb­bet. mint az előző év meg­felelő hónapjaiban. Az élel­miszerek és az élvezeti cik­kek 8,1, az iparcikkek for­galma pedig 11,1 százalék­kal emelkedett az elmúlt egy év alatt. A legdinami- kusbban a vegyes iparcik­kek értékesítése nőtt, míg a vendéglátás bevételeinek emelkedése lényegesen az átlag alatt maradt. Júliusban a kiskereskedel­mi forgalom élénk volt, fo­lyó áron 11,4 százalékkal volt magasabb, mint az el­múlt év hasonló időszaká­ban. Az élelmiszerek és él­vezeti cikkek forgalma a boltokban 10,1, a vendéglá­tásban 4 százalékkal nőtt, a ruházati cikkeké 14,6 száza­lékkal, a vegyes iparcikke­ké pedig 13,8 százalékkal emelkedett. Élelmiszerekből — hús és húskészítményekből is — az előző hónapokhoz hason­lóan jó volt a kínálat, ám átmeneti hiányok voltak füstölt árukból és esetenként az olcsóbb termékekből. A Ramovill Szolgáltató Szövetkezeti Vállalat, alkal­mazkodva az utóbbi évek gazdasági mozgásához, meg­változtatta az alkatrészellá­tás rendszerét. A lakosság részére javító kisvállalatok, gmk-k csak akkor képesek szolgáltatásaikat magas szín­vonalon nyújtani, ha — egye­bek között — az alkatrész- ellátásban nincsenek fenn­akadások. Ezért a Ramovill, mint alkatrészkészletező vál­lalat, egyre gyakrabban szol­gálja ki megrendelőit előze­tes írásos megrendelés nél­kül, közvetlenül a raktárai­ból vagy az e célra létreho­zott üzleteiből, melyeknek 6orát. folyamatosan bővíti. Az idén például a Promethe­us Tüzeléstechnikai Vállalat­tal közösen az ország ti­zenegy pontján létesítettek olyan üzletet, ahol radiáto­rokhoz, kazánokhoz és egyéb energiatakarékos tüzeléstech­nikai berendezések szerelé­séhez, javításához szükséges alkatrészeket, tartozékokat árusít. Az üzlethálózat ok­tóberben újabb, 2000 négy­zetméteres áruházzal bővül. A Budaörsön nyíló, óriási parkolóval kialakított árusí­tóhelyen — akárcsak többi üzletében — a közületek, a szervizek részére nagyban, az egyéni vásárlóknak pedig kis tételben kínálják a fű­tőberendezéseket, illetve azok kapcsolódó tartozékait és az alkatrészeket A közvetlen üzlethálózat működtetése és bővítése mel­lett a Ramovill további erő­feszítéseket tesz az alkat­részellátás gondjainak eny­hítésére. önálló importjogot kért, amelyet néhány napja meg is kapott. Így már a jövő év elejétől több ter­mékcsoportot a külkereske­delmi vállalat közvetítése nélkül megrendelhet, besze­rezhet. Ezzel főleg az apró, keresett, s éppen a nehézkes beszerzés miatt eddig idő­szakos hiánycikkekből lesz egyenletes és zökkenőmen­tes az alkatrész-utánpótlás — ígéri a készletező vállalat. S hogy mikor, milyen al­katrészből kell a legtöbbet beszerezniük, készletezniük, ahhoz a legmegbízhatóbb in­formációt saját szervizeik szolgáltatják. A vállalat szakemberei éppen a szer­vizelés, a garanciális és egyéb javítások során isme­rik meg behatóan a külön­böző^ háztartási gépeket, hír­adástechnikai berendezése­ket, s az egyéb tartós fo­gyasztási cikkeket, illetve azok alkatrészeit. E szervi­zek profilja egyébként az utóbbi időben lényegesen módosult, egyre több háztáji és kerti kisgép javítását igényli a lakosság, s már a jövő év elejétől 25 szerviz­ben vállalják a külföldről behozott vagy a magyar gyártmányú személyi számí­tógépek szervizelését, javí­tását is. A BVM kunszentmártoni gyárának forgácsolóüzemében Mé­száros István dobpalást-agyat esztergál Új technológia a szolnoki kommunális üzemben Biogáz: fűt és kíméli a környezetet Korszerűbb szemétlerakási módszer —15 év „nyereség” Az ener^iaraeional ’ iálás és a környezetvédelem mind fontosabb szerepet játszik a műszaki-technikai hala­dásban, a gazdasági életben. Alig négy éve például a szombathelyi Városgazdál­kodási Vállalatnál kidolgoz­tak egy olyan eljárást, mely- lyel a szeméttelepen fölgyü- lemlő, szerves anyagok bom­lásából keletkező, főként metánt, nitrogént és szén­dioxidot tartalmazó biogáz hasznosítható — elsősorban olajat helyettesítve — gépek és épületek (vagy fóliasát­rak) fűtésére. Ezenkívül a fertőzés és a szennyeződés veszélye is csökken. Országszerte híre terjedt az új eljárásnak s a szol­noki kommunális üzem munkatársai is többször el­utaztak Szombathelyre, a biogáz előállítását, illetve földolgozását tanulmányo­zandó. Latolgatván az esé­lyeket, végül amellett dön­töttek, hogy ezt a technoló­giát érdemes nagyüzemi szinten a szolnoki Landler Jenő úti, 12 hektáros sze­méttelepen bevezetni, hiszen a szombathelyiek végezte próbafúrások kedvező ered­ménnyel zárultak. 1982-ben: a telepen összegyűjtött hul­ladékból keletkező biogáz összetétele,' kalóriatartalma megfelelő, s a várható gáz­hozam hosszú évekig elegen­dő a feldolgozáshoz. Megvásárolták tehát a sza­badalmat és az eljárást az Alkotó Ifjúság Egyesüléstől, majd a szombathelyiek elké­szítették a terveket, illetve 1984 második felében 4—5 hektáron megkezdték a ki­vitelezést. Nemrégiben fe­jezték be a gázkiviteli mű fúrási és csőszerelési mun­káit. Még az idén fölépítik a szociális létesítményt, s a kompresszorházat, körülke­rítik a telepet, valamint hoz­zákezdenek a víz s a vil­lany beszereléséhez. ’85-ben telepítik be az öntött asz­faltot gyártó gépsort — ezt (s az épüieben lévő szociá­lis helyiségeket) fűtik bio­gázzal. A szolnoki kommu­nális üzem energiaésszerű­sítési programja szerint olaj helyett a gázzal való tüzelés­re már előbb áttértek a hen­gerelt aszfaltot előállító gép­soron. A biogázt hasznosító be­ruházás — az üzem tervei szerint — 6,5 millió forintba kerül, ezt saját fejlesztési alapjából teremti elő. Ä be­fektetés előreláthatóan öt év múlva térül meg. Külön­ben egy köbméter, 5280 kcal fűtőértékű biogáz előállítá­sának költsége (figyelembe véve az amortizációt) 1.60 forintot tesz majd ki. A ki­termelhető biogáz mennyi­sége 1995-től folyamatosan emelkedik. Az új eljárást várhatóan 2005-ig hasznosít­hatják nagyüzemi szinten. 15 esztendő alatt csaknem 40 millió forint értékű olajat válthatnak ki ily módon. Summázva: az új techno­lógia alkalmazása kifizető­dő. Csakhogy: a szeméttele­pen történő borítást, válo­gatást, elhelyezést sem lehet már csak földborítással vé­gezni, mert így kevsebb bio­gáz keletkezik, és így leg­följebb 2 évig lehet ide­hordani a hulladékot. Ezért korszerűbb mód­szerré van szükség a telep kezelésében. (Például egy új lerakóhely megnyitása többszáz millióba kerülne a tanácsnak.) A modern mód­szer, az úgynevezett másod­lagos lerakási technológia bevezetésének olcsóbb nye­resége: 10—15 évvel tovább működhet a telep, és több biogáz termelődik. Sz. T. T. Mit kell korszerűsíteni? Mérlegen a gépipar Emberhez méltóan Rehabilitációs kisüzem a mezőtúri szőnyegszövőben 3. oldal A tudomány világa 4. oldal Mikor lesz meleg víz a Széchenyi lakótelepen? 5. oldal a cin nem kér engedélyt... Külpolitikai kommentá­runk a második oldalon. CZ3 Ára: 1,40 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXXV. évf. 283. sz. 1984. aug. 30., csütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Tanácskozott a kormány Erőfeszítések Libanon békéjéért Jackson támogatja Mondale-t Üjabb megállapodás jött létre a Demokrata Párt el­nökjelöltje, Walter Mondale és korábbi ellenfele, Jesse Jackson, valamint más néger politikai vezetők között ar­ról, hogy a különböző fekete politikusok támogatják Mom- dale-t a választási hadjárat­ban. a demokrata jelölt ígé­retet tett, hogy a kampány irányításában nagyobb sze­repet ad a feketék képvise­lőinek s programját is úgy dolgozza ki, hogy abban a lakosság legszegényebb és úgynevezett kisebbségi cso­portjainak igényeit messze­menően figyelembe vegyék. Tegnap a libanoni kor­mány Dzsemajel államfő és Karami miniszterelnök el­nökletével ülést tartott. A legutóbbi két hét kiélező­dött politikai vitái, a heves propagandakampány és a főváros nyugalmának felbo­rítását célzó több fegyveres provokáció miatt az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy a muzulmán vezetők részt vesznek-e a kormány ülé­sén. Bejrúti megfigyelők — függetlenül a tanácskozás egyelőre még ismeretlen eredményeitől — biztatónak tartják, hogy nem került sor kenyértörésre: a koráb­bi években a feszültségek e‘ fokon már a különböző mi­líciák fegyverei vették át Li­banonban a vezérszólamot. Damaszkusz egyébként optimizmusának adott han­got. A Tisrin nevű kormány­lap tegnap megállapította: mind több jel arra mutat, hogy a felelős vezetők nem engedik meg a tűzszünet fel­borulását, s folytatni kíván­ják erőfeszítéseiket Libanon (Folytatás a 2. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom