Szolnok Megyei Néplap, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-03 / 181. szám
1984. AUGUSZTUS 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Gyászhír — köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagj^namánk^ MIKÓ JANOSNÉ született: Csala Mária életének 57. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt, július 29hén. Temetése augusztus 3-án 14.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temetőben. A gyászoló család, Szolnok. Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak munkatársainknak!, akik szeretett édesapánk, PETHE LAJOS temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot h lyeztefa, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyermekei és unokája, Kisújszállás. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, jó szomszédokénak. akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapa, GAZDAG SÁNDOR temetésén megjelentek, koszorúikkal, virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Mezőtúr. Köszönetemet fejezem ki mindazoknak a barátoknak, rokonoknak, a szolnoki Szigligeti Színház vezetőségének és dolgozóinak, akik szeretett férjem, BERTA ANDRAS hamvasztás utáni búcsúztatásán részt vettek. Gyászoló felesége, Szolnok. Köszönetét mondunk mindh azoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, munkatársaknak!, akik felejthetetlen halottunk, ID. LÖKÖS MIKLÓS temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Rákóczi- falva. INGATLAN SZANDASZÖLÖ- SÖN 270 négyszögöl építési telek eladó. Cím: Váci Mihály út 80. (8474) _________ J ÁSZBERÉNYI 3 szobás, összkomfortos, központi fűtéses családi ház nagy telekkel eladó. Néphadsereg út 62. (8696)_________________ J ÁSZBERÉNYBEN, főútvonal mellett 837 négyszögöl teljesen közművesített házhely megosztva is eladó. 1350 Ft/ négyszögöl. Jászbe,- rény, Jákóhalmi út 9. (8959) RÁKÓCZIÉ ALVA, Vörös Hadsereg út 90/a. szám alatt 234 négyszögöl telken 2 szobás tégla családi ház eladó. Érdeklődni: Antal János, Szolnok, Ságvári krt. 81. III/8. (9036) BALATONTÓL 7, Hévíztől 17 kilométerre Vörs, Ady E. út 37. szám családi ház sürgősen eladó. Üdülőnek is alkalmas, víz, villany van. Felvilágosítást ad Budai György, Balatonszentgyörgy, tsz-központ. (8614) HÁROMSZOBAS, gázfűtéses, szövetkezeti lakás eladó. Szolnok, Kassai u. 68. 1/3. Telefon : 15-468., este (9112) ELADÓ Jászberény, Lenin út 94. alatt 2 szobás ház 250 négyszögöl telekkel, gazdasági épületekkel. Érdeklődni: augusztus 15—20 között a helyszínen. (8892) ELADÓ Szandasző- lős, Krúdy u. 138. alatt 200 négyszögöl zártkert. Érdeklődni a helyszínen. (9036) 500 négyszögöl gyümölcsös eladó. Érdeklődni: Szolnok, Kossuth tér 10/c. IV/3, (83 il) ___________ E GERBEN különbe- járatú 64 m2-es, háromszobás öröklakás beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Gyön^ös, 37-114-73 telefonszámon. (8408)_________________ E LADÓ Szolnok belterületén 200 négyszögöl beépíthető üres telek. Cím: dr. Artándi Jánosné, Budapest, X., Üj- hegy, Pára u. 6. Telefon : 770-639 (délelőtt). (8325)_________ S ZOLNOK központjában 1+2 félszobás lakást vennék, „összkomfort” jeligére a törökszentmiklósi tv-szervizbe. ^8680)_________________ T ÁRSASHAZBAN 98 m^es félkész lakás eladó. „Központhoz közeli” jeligére a kiadóba. (8896) ______________ S ZOLNOKON családi ház 212 n.-öl telekkel eladó. Megtekinthető hétfőtől péntekig 15—18 óráig. Rozmaring út 19. (H. 1627)__________________ T ISZAKÉCSKÉN előadó 2 szintes, 4 szobás, teljesen alá- nincézett, kertes, központi fűtéses családi ikerházrész. Érdeklődni: 15 óra után. Tiszakécske, Attila u. 14. Határ Mihály. (9001) TÖRÖKSZENTMIK- LÓS, Damjanich u. 30. alatt 251 négyszögöl telek eladó. Érdeklődni a helyszínen. (8800) TÖRÖKSZENTMIK- LÓS, Pázmány út l/a. 2 szobás, összkomfortos családi ház eladó. (8798) ZART udvarú társasházban egy emeleti 3 szobás lakás eladó. Műszaki főiskola utcájából nyílik. Debrecen, Szűr U. 3. (8497)___________ T ISZAPUSPÖKI, Dózsa Gy. út 14. szám alatti lakóház azonnal beköltözhető, 600 négyszögöl kerttel eladó. Érdeklődni: Szolnok, Mi- kes u1. (8229) SZOLNOKON, a József Attila úton társasház épül. Lakások és üzletek leköthetők az 1. sz. ÜMK, Aranv J. út 16. fsz. 5. alatt. Te- lefon: 11-661, (8242) Jó állapotban lévő tanya eladó. Víz. villany van. Érdeklődni lehet: Jászberény, Pórtelek 170., 17 óra után. (8754) 2 szobás, összkomfortos, kertes családi ház eladó. Martfű, Zalka Máté u. 20. (8415)_____________ K ERTES családi ház 230 négyszögöl telekkel eladó. Szolnok, Zápor u. 8. Érdeklődni : szombat—vasárnap. (8304)________ K IS családi ház eladó. Jászberény, Szarka u. 7. (8695) gépjármű PY-os Wartburg Tourist, ugyanitt 4 éves, 25o cm:,-es MZ motorkerékpár eladó. Jászapáti, Ber- csényi út 3. (8784) SKODA S—100-as friss műszakival, ZD írsz. eladó. Jászberény, Alkotmány út 45., 16 óra után. (8891)_________________ Z Y írsz. Wartburg de Luxe, tolótetős eladó. Karcag, Kossuth tér 7—9. I. emelet 7. (9066)__________ E LÖL vagy tetőn sérült karambolos Wartburg karosszériát vennék, melynek lemezei az alsó részen nem rozsdásak. Ugyanitt Wart- burg-alváz ' eladó. Cím: Bemáth István, Karcag, Kossuth tér 10. V. eme- let 21. (9065) ____ U I rendszámú Zsiguli 1 éves műszakival eladó. Trabant csere is érdekel. Érdeklődni : hétköznap 15 óra után. Jászapáti, Kazinczy u. 27. (8889) UX írsz. fehér Wart- bur friss műszakival eladó. Érdeklődni: Nagy Sándomé. Sze- levénv. Somogyi u. 6. (8969) ________ Z X írsz. Skoda 105 S műszaki vizsga után felújítva eladó. Cím: Szabó Jászberény. Kossuth Lajos u. 3. (8666) ZA írsz. piros Zsiguli eladó. Érdeklődni: hétközben, Dr. Danyi Mária, Tiszafüred, Nefelejcs u. 2., telefon: 181. (8954) ADAS-VÉTEL ANTIK ebédlószek- rény és gyermekíróasztal eladó. Szolnok, Balassa út 6. 1/2. (8195)_________' E LADÓ 1 db 4.5 kW- os hőtárolós kályha, jó állapotban. Érdeklődni: 16 óra után, Szolnok, Róka u. 9. szám alatt. (8480)_________________ „ L1SZ” 300-as, hároméves utánfutó friss műszakival eladó. Karcag, Kisújszállási út 117. Ugyanott kalmár rostát veszek. (8597) ÉPÍTKEZÉSBŐL kimaradt 2300 db Uniform falazóblokk, gyorsfelvonó, ajtók, stb. eladók. Szolnok, Bercsényi út 39. Érdeklődni a helyszínen 16 órától, hétvégén egész nap. (9049)_________________ P ANNÓNIA motoros munkagép és Trabant motoros, pótkocsis kerti traktor eladó. Deák Ferenc, Tiszafüred, Görbe u. 2. (9074) ___ 6 d b birkabőr kikészítve eladó. Érdeklődni : hétköznap Jászapáti, 70-es tele- fonon. (8893)_________ E LADÓ 2 db 4 éves heréit magyar csikó, vércse-deres és almás-deres, 170 és 172 cm magas. Nagyrév, Kossuth u. 9. (8967)_________________ 6 —700 db könnyű beton béléstest (kef- ni) tüzépi áron eladó. Balázs. Szele- vény, orvosi rende- lő. (8884)_____________ N UTRIAK tovább- tenyésztésre és japán Crova kulcskészlet igényesnek eiadó. Törökszent- miklós, Killián út 6. (8741)_________________ K LU-s kazán eladó. Zagyvarékas, Egység út 6. (8152) EGYÉB FIATAL értelmiségi férfi különbejáratú albérletet keres a belvárosban. „Igényes 155” jeligére a kiadóba. (9106)______ F EDEZTETÉSRE ajánlom a bernáthegyi kanomat Sebastian Samarytanin Inter Sampion fiát. Várkút Nagyhalmi Ali ami 84 cm marmagasságú, HPJ derbi győztes. Jászberény. Mozsár u. 1. (8117) ______________ N AGY alsóépület raktárhelyiségnek kiadó. Törökszent- miklós. Lenin út 75. alatt. Érdeklődni lehet : délután, 16—18 óráig. (8795)_________ G ÉPÍRÁST a lakásomon vállalok. Gál- né. Tószeg, Petőfi u. 21. (8756) *________ Ü JBÓL megnyitottam autósboltomat Jászberényben. a Rákóczi út 68. alatt. (Tanítókéozővel szemben). Gulvásné, tel.: 12-036. (9028) REDŐNY- és reluxa szerelést vállal Szepesi Józsefné kismaros, Gyöngyös. Farkas T. út 13. Érdeklődni lehet: Nagy Zsoltnénál, 13-618-as szolnoki telefonon is. (8214) HAZASSAG 30 éves, 175 cm magas, barna hajú, mások által helyesnek és jóképűnek tartott fiú, háromszobás, berendezett lakással, megismerkedne hozzáillő lánnyal vagy elvált asszonnyal, házasság céljából. Egy gyermek nem akadály. „Szeretet” jeligére a kunszentmártoni takarékszövetkezetbe. (8970) XXIII. Nyári Olimpia, Los Angeles Dráma az öttusázóknál Két kanadai aranyérem A képen: Alex Baumann, a 400 méteres férfi vegyesúszás győztese, aki világcsúccsal végzett az élen. (Telefotó — KS) HÍREK — Labdarúgás. A Szolnoki MÁV MTE MB II-es labdarúgói augusztus 2-án az NSZK-beli Frankfurtba utaztak, ahol hat napig tartózkodnak. A nyugatnémet városban, a helyi FC 80 Her- born együttese ellen játszanak előkészületi mérkőzést. — Röplabda. A megyei bajnokságban veretlenül az első helyen végzett a Tószeg SE férfi röplabdacsapata. Ezzel a teljesítménnyel jogot szereztek az NB II-be jutásért rendezett osztályozón való szereplésre. A Székes- fehérváron megrendezett tornán a tószegiek veretlenül végeztek az élen, így jövőre az NB Il-ben folytatják. A szép sikert az alábbi játékosok harcolták ki: Balogh János, Boros Balázs, Dóra Sándor, Egedi Sándor, Hegedűs Zoltán, Kenyeres Sándor, Kovács Károly, Magi Zoltán, Molnár Béla, Pallér István, Péter Ferenc, Szántó György. Egy hely kérdőjeles Két helyszínen kerül lebonyolításra augusztus 18—27. között a nyílt A-kategóriás nemzetközi vitorlásverseny. A 470-es és a finn dingi hajóosztály legjobbjai Balaton- füreden randevúznak, míg a repülő hollandi, a csillaghajó, a soling, a tornadó és a széllovas kategória küzdelmeit Tallinnban rendezik meg. A balatonfüredi viadalon nemzetenként két-két versenyző állhat rajthoz, és a szocialista országok sportolóin kívül jelezte részvételét több nyugati ország is. Az A-kategóriás versennyel egy- időben. ugyancsak Balaton- füreden, de egy másik pályán nemzetközi vitorlásversenyre kerül sor, így aki nem indulhat az egyik viadalon annak kötött indulói létszáma miatt, rajthoz állhat a másikon. Mind a balatonfüredi, mind a tallinni versenyre kijelölték már a magyar csapatot. Mindössze egy hely kérdőjeles még: a finn din- giben hárman, Ruják István, Antal Gábor és Fa Nándor pályáznak a fennmaradó egy helyre. Közöttük még egy válogató versenyre kerül sor a hét végén Balatonfüreden, a BKV Előre Kővári-emlékversenyén. Tornadóban nem áll rajthoz magyar versenyző. Szerdán labdarúgásban a B és a C csoport volt a „soros”, a második fordulót bonyolították le. Jugoszlávia újból győzött, s ezzel már a legjobb nyolc között érezheti magát. Kamerun Irak legyőzésével javított helyzetén, s jó esélye van arra, hogy a jugoszlávok mögött a B csoportból másodikként továbbjusson. Eredmények: Jugoszlávia—Kanada 1:0 (0:0), Ka- merun/Irak 1:0 (1:0). Csak egygólos, de így is megérdemelt brazil győzelmet hozott az olimpiai labdarúgó torna első igazán fontos mérkőzése szerdán a Palo Alto-i Stanford Stadionban. A brazilok az NSZK olimpiai csapatát győzték le, több mint 75 ezer néző előtt; az egyetlen gól a 87. percben esett, Gilmar 20 m-es bombája utat talált a nyugatnémet [Franké hálójába. Brazília—NSZK 1:0 (0:0). A negyedik nap olimpiai bajnokai: ÖTTUSA Lövészet: Storm (amerikai) 198 kör — 1088 pont. Futás — egyéni: Phelps (brit) 1295 pont (12:36.57 p.). A lövészet nem sikerült igazán egyik esélyesnek sem, így a futásra mardt a döntés. Ebben a számban a svéd Rassmusson volt a nagy vesztes, aki 200 méterrel a cél előtt óriási hajrát futott, behozta a 8.66 mp-es előnnyel rajtoló és sokáig vezető Masalát, megelőzte, de egy rossz lépésnél izomhúzódást szenvedett, összecsuklott, s csak nagy nehézségek árán ért célba, amely előtt az olasz megelőzte, így ő lett az olimpiai bajnok. Csapatban is az olaszok diadalmaskodtak. I Masala (Olaszország) 5469 pont. Csapat: Olaszország (Masala Massullo, Cristofori) 16.060 pont. BIRKÖZÄS Szerdán három súlycsoportban bajnokot avattak Anaheimben. A 48 kg_os kategóriában a VB ezüstérmes nyugatnémet Scherer és az Európa-bajnokság 3. helyezettje, az olasz Maenza vívta a finálét. A 62 kg-ban délkoreai győztest hirdettek. Neon Kee Kim 3:3 arányú pontozás után nagyobb értékű akciójával szerezte meg az olimpiai aranyérmet. A 90 kg-os súlycsoport döntője is szoros küzdelmet hozott. Az amerikai Fraser 1:1 arányú döntetlenre végzett a román Mátéi ellen. A harmadik helyet biztosan szerezte meg a háromszoros világbajnok svéd Andersson, miután 5:0 arányú pontozással verte a nyugatnémet Sachs-ot. 48 kg: Vicenzo Maenza (Olaszország), 62 kg: Weon Kee Kim (Dél_Korea), 90 kg: Steve Fraser (Egyesült Államok). TORNA Az olimpiai bajnok román tornászválogatott az 1983-as budapesti VB-n ezüstérmes volt. líflBi-ben Moszkvában negyedik, utoljára első helynek az 1979-es VB-n örvendezhetett, amelyet az olimpiához hasonlóan amerikai földön rendeztek meg, Fort Worthban, Texasban, Női torna. csapatverseny: Románia 393.20 pont. SÚLYEMELÉS Az olimpiai súlyemelőversenyek negyedik napján 19- en indultak el könnyűsúlyban. A verseny a hajrában volt különösen izgalmas, amikor Gronman az elhibázott 177.5 kilós lökés után mindent egy lapra tett fel, megvárta, míg a kínai befejezi a küzdelmet, és olyan súlyra ment, amellyel végső győztes lehetett volna. Jao és Gronman ugyanis egyformán 67.20 kilóval mérlegelt, s ha Gronman kilöki a 180-at, összetettben egyaránt 320 kilójuk van, s az első és második hely eldöntésére utánmérle- legelésre lett volna szükség. Gronman azonban elejtette a 180-at, így utánmérlegelés nélkül lett Jao az olimpiai bajnok, immár negyedik kínai a negyedik súlycsoport után. Könnyűsúlyban (67.5 kg): Jao-Csing- jüan (Kína) 320 kg (142,5, 177,5). KERÉKPÁR A 4000 méteres egyéni üldözőverseny fináléjában az amerikai Steve Hegg folytatta jó szereplését, legyőzte a nyugatnémet Rolf Golzt. A 3. helyért megtartott futamban az amerikai Leonard Harvey Nitz győzött az ausztrál Dean Woods ellen. 4000 méteres egyéni ülödzőverseny: Steve Hegg (Egyesült Államok). SPORTLÖVÉSZET Üjabb számban avattak bajnokot, ezúttal a férfiak kisöbű sportpuska 3x40 lövé- ses összetett versenyben adták át az érmeket. A brit Malcolm Cooper fölényesen győzött, tíz körrel ért el többet, mint az ezüstérmes svájci Nipkow. Férfi kisöbű sportpuska 3x40 lövés: Malcolm Cooper (Nagy Britannia) 1173 kör. A másik kanadai aranyérmes Anne Ottenbrite, a 200 méteres női mellúszás győztese I MŰSOROK I SZOLNOKI STODIÖ: 17.00: Műsorismertetés. Hírek:. — 17.05: Roppanástól Roppanásig (isim.). — 17.35: A homok- hódító. Beszélgetés Kocsis Pál Kossuth-dí j as KZütlönenusiJöroi, születésének 100. évfordulóján. A riporter: Pálréti Ágoston. — 1^5: Népi hangszerszólóikt A tiszaroffi Rab István furulyázik. — 18.00—18.30: Alföldi krónika. KOSSUTH: 8.25: A gyilkos galócától az alkoholig. Gáti Tibor profesz- szorral beszélget a környezeti ártalmak és az emésztőszervi betegségek kapcsolatáról Gazdy Dénes. — 8.35: Szovjet előadóművészek felvételeiből. —1 9.33: Bokorban szél matat. Óvodások műsora. — 9.53: Lot tósorsol ás. — 10.05: Révkalauz. A Gyermekrádió műsora. — 10.35: Nádastavon. Vajda János versei (isim.). 10.40: Zentai Anna nótákat énekel, ökrös Oszkár cimbalmo- zik. — H.oo: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja (ism.). — 11.45: Fűvósátíratok. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Olimpiai híradó. — 13.15: Hétvégi Panoráma (ism.). — 14.15: ABach- család muzsikájából. — 14.44: Magyarán szólva (ism.). — 15.05: „Nem bánok semmit sem” Vári Évával, a Pécsi Nemzeti Színház művésznőjével beszélget Dezsényi Katalin. Az Ifjúsági Rádió műsora. — 15.35: Boccaccio. Részletek Suppé operettjéből, — 16.00: Mit üzen a rádió? — *16.35 • Krystina Szostek—Radkowa operaáriákat énekel. — 17.05: Az utolsó munkanap után. Riport. — 17.30: Borsody László népdalfeldolgozásaiból. — 18.00: Záray Márta énekel. — 19.15: Rádiószínház bemutatója: „Fájdalommal szülöd gyermeked”. Dokumentumműsor. — 19.58: Részletek George Benson kvartettjének „Live in concert” című új lemezéről. — 20.35: Operettkedvelőknek. — 21.30: Forró pillanatok. Otibeszámoló. — 22.25: Tíz pero külpolitika. — 22.35: A Tátrai-vonósnégyes felvételeiből. — 23.25; Bach: hmoU szvit. — 0.10: Melódiákoktól. PETŐFI: 8.35: Mindenért egészen. Kelé- nyi István versei. — 8.44: slágermúzeum. — 9.31: Külpolitikai könyvespolc. — 9.53: Lottó- sorsolás. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.35: Tánczenei koktól. — 12.35: Édes anyanyelvűnk (ism.). — 12.40: Népi muzsika, — 14.00: Zenedélután. — 15.25: Könyvről — könyvért. Irodalmi rejtvényműsor tíz percben. — 15.35: Egészségünkért! — 15.45: A '.CEhicagö-zeniekar felvételeiből. — 16.35: Jó utat! A Csúcsforgalom magazinja. — 17.30: Horthy Miklós, a fehérek vezére. Szegedi nyár. Hollós Ervin és Lajtai Vera könyve alapján irta: Szabó György. — 18.35: Slágerek! mindenkinek. — 19.40: Nótakedvelőkinek, — 20.35: Találkozás a Hitchcoek-klubban. Hegedűs Tibor összeállítása, (ism.). — 21.20: Ugyanaz kétszer. Herényi Tamás összeállítása., — 21.35: Filmzene. —21.44: Kirándulás a spanyol popzenében. — 22.30: Az egészség mítoszai. — 23.25: A tegnap slágereiből. 3. MŰSOR: 9.00: Amikor én még . . . Berek Katival beszélget szabó Éva. 9.30: Sarolta. Részletek Erkel operájából. — 10.14: üj leme- zeinkDől: Az Esterházy vonósnégyes játszik. Boccherini: Hat vonósnégyes I. rész. — 11.05: zenekari muzsika. — 12.25: Ju- rij Mazurok operafelvételeiből. — 13.07: Amiről a világ vitázik (ism.). — 13.37: Szovjet fúvósa zene. — 14.00 : 25 éves a Szabó család. Ismétlés az elmúlt évek adásaiból. — 15.00: Barokk muzsika. — 15.44: Liszt-művek: Vándorévek m. év. — 17.00: Felejthetetlen arcok az Operaházból. Emlékezés Báthy Annára. — 17.30: Kapcsoljuk a Bartók emlékház hangyersenyter- mét. Nagy mesterek népszerű muzsikája — A Magyar Rádió hangversenysorozata YH/5. rész. — Kb. 18.40: Jelenetek operákból. — 19.05: Orbán Ottó: Szép nyári nap, a párkák. Koczkás Sándor könyvszemléje (ism.). — 19.15: Schumann: Az éden és a préri — oratórium. — 20.52: Janis Joplin legjobb felvételeiből. — 21.30: Opera-müvészlemezek. — 22.22: Rádiószínház: Doktor Szélpál Margit. Balázs Béla színművének rádióváltozata. Televízió 1 10 30 : Idősebbek is elkezdhetik. Tv-torna (ism.). 10.35: Utazás egy mosolyért. Lengyel kisjátékfilmsorozat vn/1. rész: szerencséUen nap (ism.). 11.00: Nikki, mama és Kung Fu. NSZK film (ism.). 11.45: Képújság. 16.40: Hírek. 16.50: Csak gyerekeknek: — Az állatok nyomában. Francia rajzfilmsorozat XIH/2. rész: Só és iszap. — Egyszer volt, hol nem volt... Francia rajzfilmsorozat XXIl/18. rész: Nagy Péter és kora. 17.30: Képújság. 17.35: Z. szerkesztő emlékezetes esetei. Beszélgetés a fagylaltmérgezőkkel, avagy a kisszerűség magasiskolája. Tv-film (ism.). 18.15: Reklám. 18.30: Telesport: összefoglaló az olimpiai játékokról. 19.30: Reklám. 19.40: Idősebbek is elkezdhetik. Tv-torna. 19.45: Esti mese. 20.00: Tv-híradó. 20.30: Európai ember. Olasz filmsorozat VIII/2. rész: A kezdetek. 21.25: Péntek esti randevú. Az Ifjúsági Szerkesztőség műsora. 22.25: Nomád élet. Amerikai tv-film. 23.20: Tv-híradó 3. 2. MOSOK: 18.55: Képújság. 19.00: A Francia Idegenlégió. Angol dokumentumfilm 19.50: Barangolás'a művészetek tájaink. Trójától Dibimáig. NSZK film (ism.). 20.30: Zenés nyári esték. Operát Szmimába. Zenés játék (ism.). 21.20: Tv-híradó 2. 21.40: A közlegény. Angol tv-film. 22.10: Képújság.