Szolnok Megyei Néplap, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-22 / 196. szám

1984. AUGUSZTUS 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Gyászhír — köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, VARGA JENÖNÉ született Kajcsa Elvira, a Kő- olajkutató Vállalat nyugdí­jasa 1984. augusztus 17-én életének 65. évében rövid betegség után elhunyt. Te­metése 1984. augusztus 24-én 14.30 órakor lesz a szolnoki Munivásőr úti temetőben. A gyászoló család, Szolnok. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősök­nek, a Béke Tsz dolgozói­nak, népdalkörének, az OTP dolgozóinaik, akik felejthe­tetlen férjem, édesapánk, nagyapánk, SZABÓ GYÖRGY temetésén részt vettek, fáj­dalmunkat enyhíteni igye­kezte.c. A gyászoló család, Törökszentmiklós. Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ba­rátoknak, szomszédoknak, is­merősöknek, akik felejthetet­len halottunk, FEHÉR MIKLÓS temetésén megjelentek, sír-< jára koszorút, virágot he­lyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család, Jánoshida, Jász- árokszállás. Fájó szívvel mondunk köszö­netét testvéreknek!, a roko­noknak, ismerősöknek, mun­katársaknak, szomszédoknak, akik férjem, édesapánk, nagy­apánk, HEGEDŰS NÁNDOR temetésén megjelentek, fáj­dalmunkban osztoztak. Gyá­szoló család, Szolnok. Hálás szívvel mondunkj kö­szönetét mindazon rokonok­nak, kollégáknak, sporttár­saknak, tanítványoknak) és ismerősöknek, akik szeretett férjem, édesapánk, nagy­apánk, KOCSIS GYULA temetésén részt vettek, sír-! jára koszorút, virágot he­lyeztek, részvétnyilvánításuk­kal mélységes fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család, Szolnok. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a ro­konoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, szomszédoknak, a jászfényszarui általános is­kola diákjainak, tanárainak és mindazoknak, akik felejt­hetetlen gyermekünk, test­vérem, unokám, KOCZKA ZSOLTIRA temetésén részt vettek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek, mélységes fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. INGATLAN HAROMSZOBAS, összkomfortos, gáz­fűtéses, kertes csa­ládi ház eladó. Be­számítunk OTP-s öröklakást vagy szö­vetkezetit. Érdek­lődni: Szolnok, Haj- nóczi u. 40. Hét­köznap : 17 órától, hétvégeken: egész nap. (H 1871) _______ H AROMSZOBAS kertes családi ház eladó. Jászberény, Faiskola u. 21. Ér­deklődni a délutá- ni órákban. (9415) KUNMADARAS, Sarló út 4. szám alatti ház eladó. Ér­deklődni: Sarló út з. szám alatt, vagy Karcag, Ágota út 57. (9406)_________________ A BONYBAN Tószegi и. 60. állomáshoz közel, beköltözhető, szép fekvésű kétszo­bás ház 400 négy­szögöl kerttel, jól termő szőlővel el­adó. Érdeklődni: Tószegi u. 58/b. (8457)_________________ 2 szobás kertes ház eladó. Érdeklődni: Rákóczifalva, Jókai u. 57. (H 1862) SZOLNOK központ­jában két és fél + egy szoba összkom­fortos utcai családi félház (két és fél szoba azonnali be­költözéssel) eladó. Udvar, pince, ga­rázs van. Érdeklőd­ni telefonon: 12-075, 16 órától 18-ig. (9328)__________________ KÉT és fél szobás, gázfűtéses családi ház eladó. Török­szentmiklós, Délibáb út 57. Érdeklődni: 19 órától. (9567) TÖRÖKSZENTMIK- LÖSON, Lenin út 41. szám alatt kétszo­bás, konyhás családi ház nagy telekkel, gazdasági épületek­kel eladó. Érdeklőd­ni: szombat, vasár­nap. (9413)___________ JÁSZAPÁTI, Dam­janich út 31. alatt kertes családi ház eladó 320 négyszög­öl telekkel. Érdek­lődni: Szabari Ist­ván, Jászjákóhal- ma, Fő út 58. (9625) KÉT családnak is megfelelő kertes fél ház eladó. Érdek­lődni : Szolnok. Iszap út 11. (H 1865) KÉTSZINTES ker­tes családi ház el­adó. Martfű, Radnóti út 8. (9182) _________ E LADÓ 53 m2-es III. emeleti tehermentes öröklakás Jászbe­rény, Szabadság tér 8. Érdeklődni: Jász­berény, Mozsár u. 1., 17—20 óra között. (9583) _________________ E LADÓ, vagy két kisebbre elcserélhe­tő, kétszobás, gázos lakás. Cím: Szol­nok, Marx park 6. I. em. 2. Érdeklőd­ni hétköznap 18 órá- tól. (8902)____________ KIS családi ház el­adó 150 000 Ft-ért. Jászberény, Szarka u. 7. (9579) 207 négyszögöles, kertes családi ház, két család részére is megfelel, azonnal beköltözhetően el­adó. Érdeklődni le­het a helyszínen: Szolnok, Árpád u. 4. szám alatt, csü­törtökön és pénte­ken 16—19 óráig szombat 3—11 óráig (9649) SZERELŐ AKNÁS garázs eladó a Bá­nyai K. úton. Ér­deklődni: Szolnok, Tompa M. u. 1. 1/6. (H 1859) TISZA VÁRKONY^ BAN, buszmegálló­hoz és Tiszához kö­zel, Ady E. út 12. szám alatt családi ház azonnal beköl­tözhetően eladó. Ér­deklődni: a helyszí­nen, vagy Szolnak, Kun B. krt. 7. IX/12., Németh. (9307)_______ 6 00 négyszögöl be­építésre való telek megosztva is eladó. Rákóczifalva, Rózsa Ferenc út 46. Ér­deklődni: Bartók út 46. (9634) _____________ K ÉTSZINTES, köz­ponti fűtéses, kertes ház sürgősen eladó. Szolnok, Szilvás út 51, (H. 1900)_________ E LADÓ Tiszasülyön három szobás, fürdő­szobás, családi ház 230 négyszögöl te­lekkel, melléképü­lettel. Víz, villany van, Tiszához közel, üdülésre, állattar­tásra alkalmas. Ér­deklődni : Vallyon Istvá*, Tiszasüly, Rákóczi út 19. (H. 1809) _____________■ S ZOLNOKON szép környezetben, más­fél szobás, teher­mentes szövetkezeti lakás készpénzért eladó. Ajánlatokat ,,500 ezer" jeligére a szolnoki hirdetőbe kérek. (H. 1897)__ S ZOLNOK, József Attila út 23. III. em. 17. háromszo­bás, 68 m2-es, szö­vetkezeti lakás el­adó. Érdeklődni: 17 óra után, szombat, vasárnap egész nap., (9877) Szeptemberben nyíló csapágy­szakboltunkba áruismerettel rendelkező vezetőt, számlázőt és eladókat » felveszünk Jelentkezni lehet az Ezermester üzletház vezetőjénél, Szolnok, Ságvári krt. 32/a. Telefon: 17-548. Telex: 23-642. KÉTSZOBÁS családi ház eladó. Kis ta­nácsi lakást beszá­mítok. Érdeklődni: Szolnok, Teve út 5. (H. 1896)_____________ Ö SSZKOMFORTOS 2 és fél szobás, csa­ládi ház eladó, vagy elcserélhető szövet­kezeti lakásra. Le­hetőleg tehermen­tes. Szolnok, Szon­di út 20. 17 óra után.__(H. 1891) K ÉT család részére megfelelő komfort nélküli ház eladó, társasház építése le­hetséges. Érdeklődni szeptember 1-, 2., 8., 9-én Szeged, Gyöngy­tyúk u. 28. (9212)__ CSERKESZÖLÖN családi ház 2 szo­ba, összkomfortos, 1 külön épített kis házzal, l szoba­összkomfort, 400 négyszögöl, közel a gyógyfürdőhöz, szép helyen azonnali át­adással eladó. Ér­deklődni : Cserke­szőlő, Kossuth u. 14. (9211)____________ N AGYKÖRŰBEN 1056 négyszögöl épí­tésre alkalmas bel­terület eladó. Ju­hász Lászlóné, Nagykörű, Hunyadi u. __70. (9253)_______ A BONY, Bocskai u. 3. szám alatt 150 négyszögöl beépít­hető telek eladó. Érdeklődni: „Köz­művesített” jeligére a Magyar Hirdető­ben, Keszthely, 8360. (9768) GÉPJÁRMŰ IE írsz. Skoda Fe­licia lejárt műsza­kival eladó. Jász­apáti, Győri út 5. (9414)_________________ E TZ motorkerékpár extrákkal felszerel­ve 2 sisakkal eladó. Törökszentmiklós, Kossuth 335/a. (9410) PZ-s Wartburg Tou­rist jó állapotban sürgősen eladó. Kis­újszállás, Kígyó utca 46/a. Csurgó, 17 óra után. (9546) ELADÓ TV írsz. Wartburg Tourist. Érdeklődni lehet: Jászberény, Faiskola u. 23. (9435)__________ BABETTA kismotor eladó. Ar: 3000,— Ft. Jászberény, Sikló u. 14/a. (9417)___________ I FA önrakodó te­hergépkocsi friss műszakival eladó. Karcag, Püspökla- dányi út 60. (9278) TP írsz. Dácia sze­mélygépkocsi eladó. Érdeklődni lehet: Tiszafüred, Schon B. u. 34/a., 17 óra után. (9381)_________________ 2 50-es metálkék Sim­son motorkerékpár eladó. Kazinczy Gábor, Jászberény, Szövetkezet u. 18 (9162)_________________* Z X írsz. 1500-as Polski Fiat 2 évig érvényes műszakival eladó. Érdeklődni: szombat, vasárnap, Karcag, Püspökladá­nyi út 57. (9283) PA-s Wartburg Tou­rist 65 000 km-rel újszerű állapotban rádióval eladó. Kis­újszállás, Móricz Zs. út 38. (H 1866) SIMSON Star se­gédmotorkerékpár eladó. Jászberény, Pesti u. 17. 1/6. Ér­deklődni: 15 óra után. (9425)_________ Z APOROZSEC mo­tor, váltó és ka­rosszériaelemek bon­tásból eladók. Szan- daszőlős, Kiss János u. 37., Kovács. (H. 1894)___________________ IG-s 859-es Fiat sze­mélygépkocsi eladó. Szolnok, Jósika u. 19.__ni/H2.___(9206)___ Ü J Aró plató eladó. Szolnok, Hoksári út 9._(9263)______________ E LADÓ 5 db jugo­szláv Tygor autógu­mi, valamint vám­kezelt olasz gáz- reduktor minden gépkocsitípushoz jó. Rusvai Pál, Tisza- kécske, Déryné 10. (9250) _________________ E LADÓ Barkas 1000- es zárt gépko­csi, gyümölcsösreke­szek és ládák. Szol­nok, Bercsényi út 17., LŐkös. (9720)__ T H-s korállpiros Wartburg eladó. Ér­deklődni : Kengyel, Táncsics út 2. Fási. (H. 1835) ADAS-VÉTEL VINSCH-SZÖRF szélvitorlás 2 éves eladó. Szolnok, te­lefon 16-116 18 órá­tól. _______________ 6 kW-os elektromos hőtárolós kályha, 80 literes és 12 lite­res vízmelegítő boj­ler eladó. Érdeklőd­ni: 17-284 telefon- számon, vagy 18 órától a helyszínen, Szolnok, Nefelejcs út 18. (9794)__________ JÓ állapotban lévő 214-es Vinyisztó ön­töttvas kazán eladó. Érdeklődni lehet: hétköznap 17 órától és hétvégén Jagos András, Tószeg, Rá- kóczi krt. 29. (9057) GÁZFŰTÉSRE törté­nő átállás miatt el­adó 3,5 és 5 kW-os cseh hőtárolós kály­ha. Karakas, 5200 Törökszentmiklós, Báthory út 22/a. (9636)__________________ M—6-os kerti trak­tor tartozékaival (utánfutó, pótkocsi, 500 1 permetező, ta­laj maró) és 600-as hordozható szalag- fűrész javítható ál­lapotban eladó. Ér­deklődni : Takarék- szövetkezete Kun­madaras. (9374) _____ I RHABUNDÁK min­den színben és mé­retben, molett mé­retben is, különle­ges fazonokban kap­hatók lesznek a Mis­kolci Ipari Vásáron augusztus 17-től 26- ig, Báloghné, szege­di szűcsmesternél. (8243) __________________ E LADÓ egy fias te­hén borjával együtt, valamint egy három, éves kancacsikó. Szolnok, Kőműves út 12. (H. 1892) TÖRZSKÖNYVE­ZETT fekete zsinó- ros pulikölykök kap­hatók. Kisújszállás, József Attila út 10., Mészáros. (9390) TÖRZSKÖNYVE- ZETT 10 hónapos drótszőrű foxterrier eladó. Érdeklődni: Szolnok, Tiszaliget, KISZÖV-üdülő. (9295)________________ Ü ZEMKÉPES 56—11 motor, és nem vizs­gaköteles négyke- rék-meghajtású kis- traktor pótkocsival eladó. Karcag, At­tila __út 24. (H. 1895) 1 pár ló eladó. Ér­deklődni : Szolnok, Bartók B. u. 25. (H. 1893)___________________ M EGVÉTELRE kína­iunk 3 db MARABU IV. tip. széntüzelé­sű, üzemképes ka­zánt. Egységár meg­egyezés szerint. MHSZ Gépjárműis­kola Szolnoki, Ver­seghy u. 7. (H. 1886) EGYÉB ÉRTESÍTEM Kedves Vásárlóimat, hogy Szolnokon, a busz- pályaudvar mellett megnyitottam D’AMIS farmerru­házati üzletemet. (H. 1851) LAKÁSCSERE BUDAPESTI más­félszobás komfortos tanácsi lakásom szolnokira cserélem. Minden megoldás érdekel. Levélcím: Pozsgai Balázs, Bu­dapest, VI. Rózsa F. u. 74. fsz. 7. 1064. (H 1873) v_________ E LCSERÉLNÉM Szolnok központjá­ban 2 szobás, szövet­kezeti lakásomat kertes családi házra, vagy eladnám. El­adó továbbá Cibak­házán 2x350 négy­szögöles gyümöl­csös. Érdeklődni le­het : Szolnok, Ady E. u. 5. II/4. (9775) BUDAPESTI lVi szo­bás, tanácsi lakásom hasonló szolnokira cserélem. Ráfizetést kérek. Telefon: 272- 591. (9266) ____________ E LCSERÉLNÉM piac környéki 1 szoba, hálófülkés, nagy- konyhás, földszinti, szövetkezeti laká­som garzonra, taná­csi is érdekel. „Pi­ac” jeligére a szol­noki hirdetőbe. (H. 1898) NYÍREGYHÁZI egy szoba, komfortos, tanácsi lakásomat hasonló szolnokira cserélem. Nyíregy­háza, Bessenyei tér 7/b. Liptai Ambrus- né. (9097) HAZASSAG EGY gyermek után elkötelezett, józan életű, de vagyonta­lan 27 éves férfi megismerkedne hu­mánus gondolkodású nővel. Gyermek nem akadály. „Szépség mellékes” jeligére a kiadóba. (8659) Dolgozókat alkalmazunk v r Főmolnárt keresünk felvételre a csongrádi malomba. Szolgálati lakást biztosítunk, jelentkezése­ket a körzeti üzem központjá­ba, Szentes, Lenin út 93. kér­jük. (9777) Lépcsőház-takarítást vállalok másodállásban, egyéb ajánlat is érdekel. „Nagyon sürgős” jel­igére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1901) Szolnoki Cukorgyár felvesz éj­jeliőröket. Jelentkezés a rendé­szeti vezetőnél. (H. 1886) Gépjárművezető gyakorlati szak­oktatót keresünk felvételre, kö­zépiskolai végzettséggel, jelent­kezni lehet MHSZ Gépjármű­iskola Szolnok, Verseghy út 7. (H. 1888) Szolnok megyei Tanács Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet II. sz. kórháza konyhalányokat ke­res kétműszakos beosztásba, va­lamint egy vízvezeték-szerelőt. Jelentkezést: Szolnok, Vörös Csillag út 32. Gondnokság. (H. 1889) Pályázatot hirdetünk belső el­lenőri állás betöltésére. Alkal­mazási feltétel: felsőfokú vég­zettség vagy ipari mérlegképes könyvelői kénesítés. Pályázato­kat „Gyakorlott” jeligére kérjük a szolnoki hirdetőbe. Családos, személyi számítógép­pel rendelkező mezőgazdasági gépészmérnök 4 éves natr^üzemi gyakorlattal energetikusi állást keres. „Lakás szükséges” jel­igére a jászberényi szerkesztő­ségbe. (9426) A SZOLNOK 1. POSTAHIVATAL BELOIANNISZ U. 14. felvételre keres takarítónőt. (9505) A TISZA BÜTORIPARI VÁLLA­LAT 4. sz. Gyára, Szolnok, Vö­rös Hadsereg út 40—42. sz. fel­vételre keres géplakatos és vil­lanyszerelő szakmunkásokat — (kezdőket is) tank munkakörbe, jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán. (H. 1879) A SZOLNOK MEGYEI TANÁCS HETÉNYI GÉZA KÖRHÄZ REN­DELŐINTÉZET kézi, gépi vasa­lókat alkalmaz. Jelentkezés: Szolnok, Vörös Hadsereg út 39—41. A mosoda vezetőjénél. ÍH. 1821) A FÉM ELEKTROMOS MŰ­ANYAGIPARI SZÖVETKEZET felvételre keres lakatos, ív- és lánghegesztő, valamint fényező szakmunkásokat. Órabér meg­egyezés szerint. Jelentkezés személyesen a szövetkezet köz­pontjában, Jászapáti, Kossuth u. 13—17. (9215) A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI MA­LOM kazánfűtőt és nem nyug­díjas éjjeliőrt keres. Fizetés megegyezés szerint, jelentkezés az üzemvezetőnél. (9185) TISZAPARTI GIMNÁZIUM, Szol­nok, Zalka Máté sétány 4. szám felvételt hirdet takarítónői és karbantartói állás betöltésére. Jelentkezni lehet: az iskola gondnoka ligán. (H. 1755) a nagykunsági Állami GAZDASÁG pályázatot hirdet a III. sz. kerületében szarvas­marha-tenyésztői művezetői munkakör betöltésére. Feltéte­lek; legalább középfokú szak­irányú végzettség, 3 év szakmai gyakorlat. Fizetés: rendelet sze­rint közös megállapodás alap­ján. Felvétel esetén lakást, há­zastárs részére munkalehetősé­get biztosítunk. Jelentkezés sze­mélyesen vagy levélben a sze­mélyzeti vezetőnél. Cím: 5515 Ecsegfalva — Kenderessziget (9152) Pék házaspár állást keres, vagy üzemet bérelne nemcsak Szol­nok megyében. „Lakásmegoldás” jeligére a kiadóba. (8922) A Papíripari Vállalat szolnoki Papírgyára felvesz: digitális technikában jártas, ipari gyakorlattal rendelkező elektronikai műszerészeket, elektronikus vezérlésű gépegységek karbantartására. Foglalkoztatás: egyműszakos. szakaszos munkarendben. Bérezés: a gyakorlati időtől függően. Jelentkezés: Szolnok, Vörös Hadsereg út 8—12. munkaügyi osztály. (H. 1854.) v A JASZ-M AGYKUN VENDÉG­LÁTÓ VÁLLALAT felvételre ke­res kereskedelmi szakiképzett­séggel rendelkező munkaerőt hálózati ellenőr munkakörbe. Je­lentkezés : Jász-Nagykun Ven- déelátó Vállalat, ellenőrzési osz­tály, Szolnok, Ságvári krt. 22. II. emelet. (8529) A KUNSÁG FŰSZERT SZOL­NOKI RAKTÁRHÁZA jó kereseti lehetőséggel felvesz: kocsikísérő­ket, takarítónőket, éjjeliőröket, tmk-Iakatost, pályakezdő gép­írói. Jelentkezni lehet: Szolnok, Csaba út 28. sz. (H. 1812) A Tiszamenti Regionális Vizmfl és Vízgazdálkodási Vállalat fel­vételre keres: építéstermelési előadót és építésztechnológust építőipari üzemmérnöki vagy építőipari technikusi képesítés­sel, szakmai gyakorlattal; víz­ellátás-csatornázási előadót; VCs. üzemmérnöki, üzemfenntartási előadót gépészeti középiskolai végzettséggel és tmk-gyakorlat- tal. Jelentkezni személyesen vagy Írásban a személyzeti és oktatási osztályon, Szolnok, Kossuth La­jos út 5. (H. 1823) A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MEGYEI IGAZGATÓ­SÁGA főfoglalkozású takarító, hivatalsegédet keres. Érdeklőd­ni: Szolnok, Kossuth tér. Iroda­ház I. em. gazdasági osztály- vezetőnél. (9502) Hirdetmények Különvonat a Fekete ten­gerhez! A SATURNUS TOURS és a MÁV közönség- szolgálat különvonatot indít a román tengerpartra Man- gáliába. Időpont: 1984. szeptember 21—26-ig. Uta­zás : különvonattal fekvőhe­lyes kocsikban, teljes ellátás, kétágyas fürdőszobás elhe­lyezés. Részvételi díj: 3.250.— Ft. Jelentkezés és részletes felvilágosítás a SATURNUS TOURS kiren­deltségén Szolnok Kossuth tér 5. Telefon: 11-266 és Abádszalók Alkotmány út 79. sz. alatt. (9678.) Értesítjük T. Lakosságot, hogy 1984. szeptember 4-én és szeptember 5-én 7—15 óráig áramszünetet tartunk az Alcsiszigeti Holt-Tisza- part, Állami Gyümölcsös, valamint Tenyősziget terü­letén. Kérjük szíves megér­tésüket. (9834.) ÉRTESÍTÉS! A mezőtúri Városi Tanács egészségügyi intézményeinek kórházában a beteglátogatási idő megváltozott. 1984. július 15-től a beteglátogatási idő minden nap 15 órától 16 óráig tart. (8428.) LELTÍR! Értesítjük kedves Vevőinket, hogy 1984. augusztus 31-1 fordulónappal valamennyi fiókunknál vés lerakatainknál vagyonmegállapító és elszámoltató leltározást végzünk. Utolsó árukiszállítási nap 1984. augusztus 23. csütörtök, kivételes esetben augusztus 24., péntek. A leltárfelvétel kezdete 1984. augusztus 27., hétfő. A leltározási munkálatok befejezése 1984. augusztus 31., péntek. A leltár utáni első árukiszállítási nap szeptember 3., hétfő. A leltározás ideje alatt az árukiadás és göngyölegátvétel szünetel. Indokolt esetben, és csakis a leltározás első időszakában citromot, élesztőt és szénsavpatront fiókjaink kiszolgálnak. Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét és intézkedésüket a bolti készletek időbeni és megfelelő feltöltésére. (H. 1820.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom