Szolnok Megyei Néplap, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-19 / 195. szám

12 SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 1984. AUGUSZTUS 19. [Családi magazin Kötött blúz Barátságos meleg vagy nyomasztóan hideg Színek - hangulatok a lakásban Még a második világháború után is jóidéig elkép­zelhetetlen volt a „modernül” berendezett szoba bútor­zata, — a stílbútorokról nem is szólva — huzat nélkül. Ez a huzat az „úri’’ lakásokban rendszerint fehér vászon volt, hangsúlyozandó, hogy nem díszítés a célja, hanem a nemes bútorkárpit védése. Ha vendégek jöttek, a huza­tokat', a fehér szőnyegfutókat eltávolították. A kevésbé rangos otthonokban azonban a színes, virágmintás csí­kos lenvászon, vagy kartonhuzatnak a védelmen túl még egy funkciója volt: díszíteni. Ez a divatirányzat teljesen megszűnt, esetleg idősebb embereknél találkozunk még fodros fotelhuzatokkal. En­nek ellenére a lakásban uralkodó színharmónia még­iscsak jelentős tényező, hogy barátságos melegnek, vagy nyomasztó ridegnek érez- zük-e a szobát, ahol életünk egy részét töltjük. Induljunk ki az ottlakók éleakorából. A kisgyerekek szobája nagyon is elbírja a harsogó színeket. Sok piros, világoskék uralhatja. A fe­hér mellett jól hat a na­rancssárga. (Persze, semmit sem szabad túlzásba vinni. Egy túlpiros falú, pirosra festett bútorzatú szobában, ahol még a függönytől sem sajnálják ezt a színt, még a kisgyerek is ingerültté vál­hat) . A középkorú szülők szo­bája ízléstől függően le­het sötét színekre alapozott, amit azonban mindenkor elütő színes foltok élénkí­tenek, vagy ellenkezőleg, fe­hér-világosdrapp, vagy szür­ke, amit viszont meleg szí­nek oldanak. Például a ma annyira divatos faszínű-fe- hér szekrénysort egészíti ki a mélykék szőnyeg, a rusz­tikus sötétbarna szekrény­sort vastag fahéjszínű sző­nyegre állíthatják, az elsö- tétítőket pedig a narancs­szín valamely változatából választhatják. A valamikor szinte kötelező barna bútor zöld kiegészítőkkel, vagy a barna-bordó összeállítási kényszere megszűnt. Az idősebb emberek, a nagyszülők lakrészének szo­baszíneit nyugodt, jókedélyt árasztó színtartományból válasszuk. Okker-, vagy a napfénysárga különböző vál­tozatait zölddel élénkítve. Az már köztudott, hogy a hűvösebb, északi fekvésű helyiségeket meleg színekkel tehetjük barátságosabbá (sárgával, okkerrel, vörös­sel), a déli tájolású meleg szobák viszont jól bírják a fehér, a világoskék, a vilá­goszöld jellegű falakat, akár festjük, akár tapétázzuk őket. Ha megvan egy-egy lakó­szoba alapszíne, a kiegészí­tő színekben ahhoz kell al­kalmazkodniuk. Nem a mo­dernség, hanem az ízléste­lenség jele az egy szobán belüli színkavalkád. A fal, vagy bútorkárpit egyik nem túl hangsúlyos színét vá­lasszuk alapnak, amelynek kellemes harmóniáját egy- egy ellenszín teszi még jobb hatásúvá. Színes fénykép helyett szóval írunk le egy ilyen összeállítást. A tapéta vörösbarna, okkersárga, fe­hér, drapp mintázatú. Ehhez a házaspár lombzöld diszk­rét mintázatú szőnyeget vá­lasztott, s ilyen színű a na­gyon világos ekrü függöny­höz az elsötétítő. A szek­rénysor natúr faárnyalatú, a kanapé és a három fotel mélybarna. A TV tetején egy nemesformájú citromsárga ernyőjű lámpa élénkíti a sarkot, a másik állólámpa narancs színű. Két valódi, márkás színes festmény, s az ajtó felett nagyméretű tűzpiros-búzakék színezésű tál kelt kellemes színhatást, amit néhány nagylevelű szo­banövény tesz még változa­tosabbá. Komáromi Magda Pattanj pajtás, karékpárra! A kerékpáros kirándulás a ter­mészetjárás egyik izgalmas, érdekes formája. A rövid a környezetet fel­fedező kerékpár- túrától kezdve az egy-két napos körutazásig, tábo­rozásig mindenfé­le jó program szervezhető. A ke­rékpározás azért népszerű, mere a társaság idejét nem kell menet­rendihez igazítani. Az utazási költ­ségek megtakarít­hatók, s közben erősödik a láb, a tüdő. Hoz­zászoktok az időjárás viszon­tagságaihoz is. A táj, az em­berek is jobban megfigyel­hetők, megismerhetők a bi­cajról, mint a robogó autó­ból, vonatból. Sokatoknak van biciklije, akinek nincs, az egy-egy tú­rára kölcsönkérhet, kölcsö­nözhet. Azt viszont mindenkinek illik tudni: ahhoz, hogy az úton ne legyen semmi fenn­akadás, a gépeket rendben kell tartani. Ellenőrizni a gumik állapotát (legyen tar­talék belső). Jól beállítani a láncot, pedált, nyerget biz­tonságossá tenni a fékeket (első, hátsó). Biztosítani a közlekedési szabályoknak megfelelő felszerelési tár­gyakat: lámpa, prizma, pumpa, szerszámtáska, tar­talékalkatrészek stb. A túra­öltözékre is figyeljetek: az időjárásnak megfelelően öl­tözzetek, de tartalék puló­ver, esőkabát, cserecipő is szükséges, s nem árt ha van sapka, sál, kesztyű is nála­tok, Miután igen nagy az or­szágúton a forgalom, az út­vonal kiválasztásánál a ki­sebb forgalmú utat válasszá­tok, illetve kérjétek a fel­nőttek segítségét, kísérését. Fontos tudnivaló, hogy ti­zenkét éven aluliak főútvo­nalon nem kerékpározhat­nak. Akik útra kelnek, azok­nak nagyon kell vigyázni a nagy forgalom miatt. A leg­jobb az út szélén egymás után haladva, betartva a féktávolságot. A bravúrosko­dásra, vagánykodásra itt semmi szükség. A jó útitervben szerepel­nek a szünetek is. Italnak ajánlatos citromos teát vin­ni, amiből azért módjával fogyasszatok, mert a sok fo­lyadékot kiizzadjátok. A nagyobb pihenőkön érdemes flekként, szalonnát is sütni. A mögöttetek maradt kilo­méterek után igencsak jól fog esni a finom saját ma­gatok készítette harapnivaló. Az úticsomagból nem ma­radjon ki egy kis gyümölcs, csokoládé sem, amely az izomláz ellen is jó. A kerékpárra ügyes, prak­tikus elhelyezéssel sok cso­mag (kondér, sátor, pokróc stb.) is felrakható. így az­után pár napos táborozást is szervezhettek, amikor a tá­borból kiindulva más, szép tájakat is felfedezhettek. Hazaérkezés után érdemes a fotókat, rajzokat, napló­kat rendezni. A kerékpárt rendbe kell hozni, új utazás­hoz előkészíteni. Akkor a következő kirándulás útvo­naláról is érdemes tanács­kozni. Minél több társatokat hívjátok magatokkal. A kez­dőket pedig biztassátok: Pattanj pajtás kerékpárra te is! H. M. Sertéslapocka körítve Hozzávalók: 60 dkg lapocka, idényben Vi kg paradicsom, vagy 25 dkg eltett lecsó, 20 dkg vöröshagyma m.ásfél dl mosott rizs, só, bors, 2 ge­rezd fokhagyma, 1 kg bur­gonya. A sertéshúst jól megmossuk, sózzuk. Kizsírozott tepsibe tesz- szük, majd köréje rakjuk a pa­radicsomot, vagy a lecsót. Erre egy rétegben a vöröshagyma- karikák kerülnek. Szintén körbe terítjük a rizst. A húsra tesszük a szétzúzott fokhagymát, majd sóval, kevés borssal meghintjük. Annyi vizet öntünk alá, hogy a készítmény 3/4 részéig érjen. Sü­tőben mintegy másfél órát pá­roljuk. Ha szükséges, még vizet öntünk alá. Az utolsó félórában rátesszük a megtisztított és ka­rikára vágott burgonyát. Az étel akkor kész, ha a burgonya meg­puhult, illetve kissé pirosra sült. Gyorsan, könnyen elkészíthető Hozzávalók: 20 dkg világoskék Róma fonal, 2,5-es kötőtű, 2-es hor­golótű (mb. 92 cm). Kötésminták: Pa­tentminta: 1. sor : 1 sima, 1 fordított, 2. és minden to­vábbi sor: simára sima, fordítottra fordított szemet kötünk. Alapminta: 1. sor: sima, 2. sor: fordított. Szem- próba: 30 szem x 40 sor =10 cm. «ff +14+K++H+K +^ 16 í 1/2 f I 40 ! háta 21—f 7-f----f 7-f—21 —f M unkamenet Háta: 126 szemre kezdjük, patentmintával 4 cm =17 sort kötünk, a munkát alap­mintával folytatjuk. Az ol­dalszéleken, 26 cm = 104 cm elérése után minden 4. sor­ban szaporíttunk 3x1, min­den 2. sorban 3x1, 3x2, 3x3 szemet (168). A középrészen 40 cm = 160 cm elérése után, a nyakkerekítés részére le­fogyasztunk 12, majd ennek mindkét oldalszélén, minden 2. sorban 2x4, 3x3, 4x2, llxl szemet. A külső oldalszéle­ken 48 cm = 192 sor elérése után vállfogyasztást készí­tünk, miniden 2. sorban le­fogyasztunk 3x11, 1x9 sze­met. Eleje: a hátrésszel azonos szem- és sorszámmal, mind- tával, karkiszaporítással, vállfogyasztással kötjük. A nyakkerekítés részére, 35 cm = 140 sor elérése után, a középrészen lefogyasztunk 12 szemet, majd ennek mind­két oldalszélén, minden 2. sorban 4, 3, 3x2, 12x1, min­den 4. sorban 5x1 szemet. Összeállítás: a részeket szem- és sortalálkozás sze­rint alapszínű és alapvastag­ságú fonallal összedolgozzuk. A nyak- és ujjaszélekre 2- es horgolótűvel 2 rövidpál- casort, majd 1 visszafelé öl­tött rövidpálcasort horgo­lunk. P. V. Kis dolgokon is múlhat a jó hangulat Vendégváró Aki azt hiszi, hogy a ven­dégváráshoz, vendéglátáshoz elég némi italt vásárolni, kávét főzni és ennivalót ad­ni — jócskán téved. A ven­dégek és a háziak jóérzése, hangulata ennél sokkal több összetevőből áll, s gyakran egészen kis dolgokon múlik. Másképp fogadjuk min­dennapos barátainkat, más­képp az új ismerősöket, me­gint másképp a családtago­kat. Rég kiment a divatból az a kifejezés, hogy vendég­jog. Az ősi szokás szerint a vendégnek joga volt arra, hogy barátnak tekintsék, s védelmet is nyújtsanak ne­ki. Átvitt értelemben pedig, hogy ne kellemetlenkedje­nek neki, hogy otthon érez­ze magát, viselkedhessen úgy, mint otthon. (Ez a ven­dégek joga, de nem illik él­ni, sőt visszaélni vele!) A fogadtatás, a gyors aj­tónyitás már megalapozhat­ja a belépő hangulatát. De rögtön elborul a vendég, kü­lönösen, ha az idősebb gene­rációhoz tartozik, ha levet­tetik vele a cipőjét! Itt is különbséget kell tennünk a vendég kiléte szerint: ha unokaöcsénk érkezik a foci­zásból, persze, hogy vegye le azt a sáros cipőt; vidéki útról érkező nagynénink ma­gasszárú cipőjét levettetni: tortúra. A lakótelepi padló- szőnyeges, apró lakásba ér­kezők, különösen, ha ők is ilyenben laknak, már kere­sik is a papucsot. Hagyjuk meg a vendég­nek a választás jogát, cipő­ben marad-e vagy papucsba bújik. A másik sarkalatos pont a vendéglátásnál: a cigarettá- zás. Dohányos vendégeink a nemdohányzó lakásában rosszul érzik magukat, bár­mily kedélyes is a tiltás. Ha nincs mód a szellőztetésre, égessünk szép díszgyertyá­kat ha nem is nyelik el tel­jesen a füstöt, mérséklik a dohányfüst hatását. Összeállította: Rúnái Erzsébet Tornagyakorlatok labdával A labdával végzendő gya­korlatok szórakoztatók, fo­kozzák a vérkeringést, és szaporább lesz a légzés. Nagyon könnyű gyakorlatok, és szép alakot biztosítanak. 1. A karok és a váll izmosítására Álljunk egyenesen, ki­nyújtott karral fogjuk mega labdát két kézzel, és emel­jük körívben jobbról balra, majd balról jobbra a fejünk fölött. 10—10-szer ismételjük! 2. Hogy a hátunk egyenes legyen Egyenesen állva két ka­runkat egyenesen felemel­jük a labdával együtt, és feldobjuk a levegőbe, majd am'kor elkapjuk, lábujj­hegyre állunk. 10-szer ismételjük meg! 3. A csípő formálása Üljünk törökülésbe, és ki­nyújtott karral — kezünk­ben labdával — írjunk le egy nagy kört magunk kö­rül, úgy, hogy a labdát kör­be gurítjuk a földön jobb, illetve bal kezünkkel. 10-szer ismételjük! 4. A felsőkar és a nyak formálására Erőteljesen dobjuk a lab­dát bal kézzel a hátunk mö­gött jobb vállunk felett. Vé­gezzük /fordítva is a gyakor­latot! 5—5-ször ismételjük!

Next

/
Oldalképek
Tartalom