Szolnok Megyei Néplap, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-12 / 189. szám
1984. AUGUSZTUS 12. SZOLNOK MEGYEI NÉFLAF 5 Parádés nyitókoncert a szolnoki szabadtérin Táncház Dolly módra Forró hangulat, látványos műsor A koncert előtt az öltözőben Dollyt arról faggatom, szerinte mi az oka, hogy — a közönséget szemügyre véve — a tizenévesek egy részét a szülők is elkísérték a hangversenyre Vagvis, mi a titka, a Dolly Roll sikerének? — örülünk annak, hogy több korosztály is kedveli a muzsikánkat, akkor még jobban örülnénk, ha a nagymamák és nagypapák is itt lennének. Ügy gondolom, elsősorban a dalainkból sugárzó jókedv, vidámság nyeri meg a közönséget. Pers'e ez önmagában Kevés lenne, szerencse, és rengeteg m.inka kell ahhoz, hogy egy együttes befusson. Számunkra a szerencse az, hogy hatan, nagyon jól megértjük egymást, összeszoktunk, szinte kitaláljuk előre egymás gondolatát. Mi írjuk a szöveget, a zenét, közösen találjuk ki a mozgást, tervezzük a ruhát, a színpadképet. Persze a kivitelezésben már segítenek nekünk. — Milyen a kapcsolatuk az R-GÓ-val? Kölcsönösen érdeklődünk egymás iránt, eljárunk a hangversenyekre. Bár van köztünk némi rivalizálás — feltételezem ezért tette fel a kérdést — de ez a munkára ösztönzően nat. — Ügy tudom, hariiarosan megjelenik máisodiik nagylemezük. — Szeptember közepére várható, hogy kapható lesz az üzletekben. A koncerten két számot játszunk majd az albumról, de üljön be, és hallgassa meg. A Dolly Roll előzenekara a kéttagú programozható billentyűs hangszereken játszó MG—49 igyekezett „feldobni” a közönség hangulatát, sikerrel, de az igazi .ráhangolást” a műsort fergeteges szellemességgel vezető Rákász Béla végezte el. Hatalmas füstfelhő, a fényágyúk pásztázó tüzéből bontakozott ki a színpadkép, miközben megszólalt a vérpezsdítő Dolly Roll muzsika. Az első nagylemez, a Vakáció dalait az egykori Hungária együttes sláger-egyvelegével színesítették. A zenekar valamennyi tagja óriási kedvvel énekelt, muzsikált, mozgott, úgymond élt a pódiumon. Az egyébként is vidám szerzeményeket, szellemes színpadi megoldásokkal tálalták. A pazar látvány összhangban állt a zenei hangzással. Minden apró részletnek megvolt a maga szerepe, jelentősége, fölöslegesen semmit sem alkalmaztak. A hangverseny dereka táján aztán már olyannyira felkorbácsolták a nagyérdemű kedvét, hogy a padsorokból többen felálltak és táncra perdültek. A sajátos „Dolly táncház” tábora egyDolly énekel re csak szaporodott, a koncert vége felé már több százan ropták felszabadultan a színpad előtt a táncot a lüktető muzsikára. És, hogy mennyire egy húron pen- dült az előadó gárda és a nagyérdemű, azt többek között jól példázza az az apró közjáték is, amely során az — első album címadó dalának megszólaltatásakor — egy hatalmas strandlabda röpködött oda-vissza a zenészek és a táncolok között. Együtt játszott, szórakozott a közönség és a zenekar. Vastaps, ráadás, vastaps, ráadás, és befejezésként a hamarosan megjelenő Eldo- radoll című nagylemez két slágerével búcsúzott a parádés koncert végén a zenekar. Megnyílt tehát a felújított szolnoki szabadtéri színpad. Soha rosszabb koncertet a Tisza partján lévő intézményben, mint a Dofty Reálé volt. F. Minden együtt van, látványos színpadkép, táncra ingerlő muzsika A Verseghy könyvtár kötészetében Évente harmincezer kötetet varázsolnak újjá ■— és fénykép a lapok Első pillantásra kegyetlen dolognak tűnik, ahogyan az éles kés a könyvet könyörtelenül lapokra szabdalja szét. A pusztítás azonban csupán látszat. A könyvkötők „szikéje” éppúgy a gyógyítást szolgálja, mint a sebészeké. Az agyonolvasott. elhasználódott, a hasonlatnál maradva „megbetegedett” kiadványok a kezelés után megerősödnek, tetszetős küllemmel kerülnek ki a műhelyből vissza az intézmények polcaira. A szolnoki Verseghy könyvtár kötészete — a társintézményekéhez viszonyítva — a legnagyobb az országban. A tanácsi könyvtárhálózathoz tartozó Szolnok piegyei könyvtárak állományát itt újítják fel. — Általában 16—20 kölcsönzés után kerülnek a könyvek olyan állapotba, hogy újra kell kötni őket — magyarázza dr. Török Emil, a Verseghy Ferenc könyvtár gazdasági igazgatója. — Ez a művelet sokkal kevesebbe kerüli, mintha újakat vásárolnánk. Nem beszélve arról, hogy a műhelyben speciális, erősebb kötést kapnak mint az eredeti volt, amely nemigen bírta a „strapát”. Egy- egy regény népszerűségét azon is le lehet mérni, hogy milyen gyakran fordul meg nálunk. Kurrens könyveket kétszer-háromszor is újra kötjük. Ennél többet azonban nem bírnak el, mart minden alkalommal rövidül a margó és később már nem tudunk miből vágni. A megyei könyvtár kötészete 25 éves. Kezdetben évente ezerö tszáz-ez emyolc- száz példányt varázsoltak újjá, ma ez a szám huszonhatezer. Emellett szabadl|a- pacitásban társintézményeknek is vállalnak munkát. A műhelyben tizenheten dolgoznak, közülük hárman sokszorosítással foglalkoznak. Munkájuk nyomán évi másfél millió ív oldal terjedelmű kiadvány — különböző bibliográfiák, módszertani munkák, műsorfüzetek, folyóiratok — készül el. A kötészet azon munkahelyek közé tartozók, amely nyáron ugyancsak megizzaszt ja a dolgozókat. Az aszr szörnyök a hőség ellenére jó hangulatiban, tempósan végezték munkájukat. — Igyekezni kell, mert a havi norma egy dolgozóra 220 könyv, és a huszonegyné- hány művelet mindegyike — ennyin esnek át a példányok — n|agy figyelmet kíván — világosított fel Bodócsi Margit művezető. — Valamennyi dolgozónk járatos a kötészet minden műveletében. Gyakorlatilag minden nap mást csinálnak, így változatos a munka a bontástól az aranyozásig. — Tevékenységüknek nagy részét az teszi ki, hogy a megye hetvenhat könyvA vágás különösen nagy pontosságot kíván között tárának igényeit kielégítik. De gondolom akadnak egyedi, érdekes munkák is. — Természetesen így van, és ez mindig külön öröm számunkra. Nemrégiben például a levéltár részére százéves kiadványokat kötöttünk újra. Ahogy bontottuk, úgy tört a könyv, igazi mestermunkát kívánt. Az ilyen feladat elvégzése szakmai sikerélményhez juttatja a könyvkötőt. — Az olvasók is feledékenyek. Mi mindent találtak már a lapok között? — Fénykép, képeslap gyakran bukkan, elő, de találtunk már borotvapengét is. Az elmúlt hónapiban egy középiskolás diák építőtábori jelentkezési lapja érkezett hozzánk, amit azonnal elküld- tünk neki. ö ezt egy képeslappal köszönte meg, amelyet a táborból küldött. A könyvtár gazdasági igazgatója elégedetten szólt arról, hogy a kötészetben, az elmúlt évek során stabil kollektíva alakult ki, melyre mindig számíthatnak. Az, intézmény lehetővé tette, hogy a dolgozók szerződéses munkát is végezhessenek, amelyért ösztönző pérmiunaot kapnak. A jól végzett munka a kölcsönös bizalom alapja. V. Fekete Sándor Az újra kötött és a még „gyógyításra váró könyvek Fotó: H. L. Érdekes, hogy a portások mennyire hasonlítanak egymáshoz. A hangjuk, a viselkedésük, a mozdulataik. Van akiire gőgösen néznek, másokra tisztelettel, alázattal, megint másokra fensőbbsé- gesen. Máté a tiszteletteljes pillantást kapta. Józsi bácsi, szerepének teljes tudatában, megfelelő méltósággal állt a nyomozó rendelkezésére. Hellyel kínálta a piciny irodahelyiségben, ahol személyes holmijai voltak, s inkább a gyári portások mindennapi életéhez tartoztak. Termosz, villanyfőzőn piciny lábos, valami étellel, csatos- üveg félig töltve tejjel. Hogy kerül Józsi bácsi ebbe a másodosztályú és mégiscsak exkluzív szállodába? — Húsz éve dolgozom a Pókerban — mondta a portás mintegy kitalálva Máté gondolatait. — Ügy ismerem az egészet, mint a tenyeremet ... Nem részletezte, mit ismer. A szobákat, a bútorok elhelyezését, vagy azt a különleges világot, és életet, ami a szállodában zajlik. Valószínű, mindkettőben othonosan igazodik el. Bizonyos, hogy a szállodaigazgatóság jobb keze, hogy esetleg tőle is függ, kit bocsátanak el, és ki kap prémiumot. Máté kapott egy kis csésze kávét; forrón, tejjel. Jólesoen kortyolta. — Tessék kérdezni — mondta a portás, és cigarettával kínálta Mátét, külföldivel. Aztán mégsem várta meg, amíg kérdezik. Beszélni kezdett, mindjárt a közepébe vágva a témának. — Kérem, ez a hölgy nem látszott olyannak ... Csinos lány volt, tetszik tudni, olyan, mint amikor egy vidéki lány kiöltözik ... fehér kosztüm volt rajta, ha jól emlékszem, de lehet, hogy drapp vagy ilyesféle ... a divatnők biztosan tudnák ... Józsi bácsi nevetett, látszott, hogy sok rossz foga van. Egy vidéki lány kiöltözve. Talán a legjobb ruhájában. Csinos akart lenni. Csinosan és talán félve lépett Józsi bácsi színe elé. — Mikor érkezett ide Halas Viola? — Tegnap délután ... úgy négy óra felé ... Tegnap délután még élt. Reményekkel jött és örömmel. — ö rendelte a szobát? — Nem kérem, ebben biztos vagyok Én vettem fel a rendelést telefonon, még vitatkoztam is, hogy így telefonon nem lehet, ha nem ad számot, ahol esetleg visszahívhatom. Az illető erőszakos volt, bizonygatta, hogy nem szélhámos, ne beszéljek így vele. — Bemutatkozott? — Valamit mondott, de nem értettem. Halas Viola nevét viszont megjegyeztem. Szép név, a lányomat is Violának hívják, ö, kérem, disz- szidált, akkor elátkoztam, most azt gondolom, talán jól tette. Máté nem akarta hallani a portás leányának történetét. — Szóval nem emlékszik a szobarendelő nevére? — Nem kérem, és megmondom őszintén, nem is forszíroztam, hogy ismételgesse a nevét. Szezon vége van, ha úgy vesszük, holtszezon. Pestiek ugyebár a legritkábban jönnek, külföldieknek ez vagy túl drága, vagy nem elég drága. Már a luxusra értem. Gondoltam, ha felírom a megrendelést, és nem jönnek, sokat nem veszítek. ök nem veszítettek. Még .a szoba árát sem. Ha ügyesen titkolják a dolgot, a renoméval sem lesz baj, ámbár az újságírók biztosan kiszúrják az eseményt, az ilyesmi csemege. Máté villámgyorsan és észrevétlenül fűzte gondolatait a portás elbeszéléséhez. Józsi bácsi hiába fürkészte az arcát, nem látott semmit. Egyik erénye volt ez Máténak, a rezzenetlen arc, hányszor kapott szemrehányást érte kollégáitól, nőismerőseitől. Máté arca ritkán fejezett ki haragot, s még ritkábban kedélyt. Ha ivott, néha elmosolyodott — a ritka pillanatokban egy klubestén vagy egy félhomályos bárban alkalmi barátnőivel. Józsi bácsi bizonytalanul folytatta tovább. — A hölgy rendben megérkezett, ha jól emlékszem, délután fél kettő lehetett, tulajdonképpeni hivatalosan kettőkor adjuk át a szobát, de mint mondtam, a szoba üres volt, így semmi sem akadályozta, hogy felmenjen. — Egyedül érkezett? — Teljesen egyedül. Egy bőröndöt hozott, finomnak látszott, nem volt túl nagy méretű, ha jól emlékszem ... Máté biztos volt benne, hogy Józsi bácsi mindenre jól emlékszik. A fejében bizonyára kartotékrendszert vezet, és használja is, ha szükség van rá. Kíváncsi volt, mit jegyzett fel még Halas Viola kartonjára. — Azt hiszem,... igen, most már biztos vagyok benne, hogy kistáskája is volt. Inkább szatyor féle. Egy karkötőt viselt a karján, és azt hiszem, egy gyűrűt, briliánskővel. Hogy valódi volt-e a bril, azt ugyebár ... A százados úgy képzelte, hogy valódi volt. Már kezdett bontakozni előtte Halas Viola arca. Vidéki lány, aki Pestre jön szállodába — nagy élmény. Természetes, hogy felveszi az ékszereit. S miért ne volna ékszere? Vidéki lány, az apjáék kertészkednek, gyümölcsöt adnak el. Egyetlen lány, s ha gyűrűt kér magának, meg is kapja. Szórakozottan érdeklődött tovább: — Azonnal felment a szobájába Halas Viola? — Igen kérem, mihelyt átvette a kulcsot. Később lejött a hallba, és várt valakire. Ekkor is a fehér kosztüm volt rajta. Nem öltözött át. Csodálom, mert a lányok szeretnek öltözködni, az én Viola lányom is . . . Máté újból félbeszakította. — Honnan tudja, hogy várt valakit? Józsi bácsi picit lenézően mosolygott. — Mert az illető érte jött. — Férfi volt az illető? — Igen. És kocsival jött, azt hiszem ... — Azt hiszi, vagy biztos benne? Máté hangja most csengett először erélyesen. Józsi bácsi összehúzta magát, mint egy rossz gyerek. Engedelmesen, és most már gúny nélkül válaszolt. — Biztos vagyok benne. — Együtt jöttek vissza? — Csak a hölgy jött be a szállodába. Gondolom, elhozták kocsival. De ezt már nem láttam. A hölgy bejött, és érdeklődött, keresték-e. Lehet, hogy nem azt várta, aki érte jött. — Mennyi idős lehetett az autós férfi? — Gondolom harminc. Vagy annál is több. Nehéz saccotoi manapság. A fiatalok idősebbnek látszanak, az idősebbek fiatalabbnak. Itt van egy hetvenéves úr Kanadából, farmert visel... A portás legyintett. Megvolt a véleménye a farmer- nadrágos öregúrról. — Annyit mondhatok, szemüveget viselt az illető. Lehet, hogy napszemüveg volt... (folytatjuk)
