Szolnok Megyei Néplap, 1984. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-29 / 177. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NEFLAF 1984. JÚLIUS 29 Gyászhírek — köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, testvérünk, fiam, édesapánk, NAGY LAJOS tragikus hirtelenséggel 37 éves korában elhunyt. Temetése 1984. július 30-án 13.30, órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temetőben. A gyászoló család, Szolnok. Fájdalommal tudatjuk, hogy CSOMAN ISTVÁN MÄV Járműjavító nyugdíjas, életéne* 66. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése július 31-én du. 16.00 órakor lesz a rákóczifalvai temetőben. Gyászoló család, Rákóczifalva. Fájdalommal tudatjuk, hogy özv CSÉNYI GYÖRGYNÉ született Bálint Rozália életének 78. évében elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása folyó év július 30-án 15.30 órak öt* lesz a Munkásőr úti halottasházban. Gyászoló család, Szolnok. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, valamint volt munkahelye, a Jászberényi Aprítógépgyár vezetőinek, munkatársaknak, a Szolnok megyei Állami Biztosító vezetőinek; dolgozóinak, a jákóhalmi általános iskola 7. osztályának, tanárainak, tanulóinak, és mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, BARDOS ISTVÁN GYÖRGY temetésén megjelentek, utolsó útjára elkísérték, koszorúikkal, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. a gyászoló család, Jászjákóhalma. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, munkatársaknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen, szeretett édesanyánk, id. CSINTALAN GYÖRGYNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, réjszvétnyilvánítá- sukkai mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Törökszentmik- lós. INGATLAN TETŐTÉR-BEÉPÍ- TESES ház mellek- épülettel eladó. Tö- rökszenimiKlós, Korvin út 4. Érdeklődni: Türr I. út 47. alatt. (8611) __________ A törökszentmiklósi határban 6000 négyszögöl szántóföld eladó, 13-as kilométerkőnél. Érdeklődni: Mezőtúr, Kossuth út 54. (8949)_____________ E LADNÁM vagy elcserélném kétszobás szövetkezeti lakásomat családi házra városközpontban. Szolnok, Ady E. út 5. IÍ/4. (1704)_________ SZÉCHENYI lakótelepen új garázs eladó. Érdeklődni: Orosz György út 1. III/13. minden nap 18 órától. (H. 1706) kétszobás, központifűtéses kertes családi ház mellék- helyiségekkel beköltözhetően eladó. Szolnok, Fűrész út 13/a. (H. 1700)________ H OBBYTELEKNEK is alkalmas 14500 n.- öl föld eladó Tisza- parthoz közel. Tisza- püspöki, Lenin u. 106, (H. 1699) ________ 2 család részére is alkalmas 2, szobás komfortos családi ház 168 n.-öl telekkel, szoba-konyha- spejz + 1 szoba alsóépülettel eladó. Gázbekötés folyamatban. Ugyanitt 19 db választási malac eladó. Szolnok, Lepke u. 1. 17 óra után. (H. 1698) ELADÓ 268 négyszögöl közművesített gyümölcsös, házhely, valamint 22 kg-os gázpalack. Szolnok. Váci M. u. 68., Czi- nege. .(8731) ELADÓ a Vegyiműveknél 200 négyszögöl hobbikért, Rétpart u. 35. Érdeklődni: Szolnok, Tanács u. 4. 1/6., Boros. (8635) ELADÓ belvárosi családi ház Szolnokon, cserelehetőséggel is. Társasház építésére is alkalmas. „Sürgős 12280” jeligére a kiadóba. (8626) _________________ E LADÓ háromszobás, fürdőszobás, két garázsos. családi ház kis telekkel. Tanácsi lakást beszámítunk. Szolnok, Fürj u. 15. (H. 1685) SZOLNOK, Zöldfa út 56. alatti családi ház betegség miatt eladó. Érdeklődni: a fenti címen. CU. 1686) ____________ P ANORAMAS telelc Eger—Almárban eK adó. Érdeklődni: Eger, telefon: 14-879 Bolyki út 25. (8646) BALATONALIGAN 1159 négyszögöl telette eladó. Pruzsinszky. Dunakeszi, Iskola sétány 11. (8882)_____________ H ÁZRÉSZ eladó. Karcag, Győrffy István út 17. alatt (117 m3). Érdeklődni : 16—18 óráig, S2abóné. (8857) ___ K ERTES ház eladó. Szolnok, Árpád út 9. (H. 1683) GÉPJÁRMŰ Uz írsz. 1500-as. Lada eladó. Török- szentmUclós, Petőfi út 3/b. (ttOg)._______ A LIG használt 126- os P. Fiat eladó. Mezőtúr, Valki B. út 10. Érdeklődni: 17. óra után. (8854)_____ L ADA 1200-as ZD-s, kitűnő állapotban eladó. Jászapáti, Szabari István út 9. (8674)_________________ 1 500-as Lada 3 és féléves. kifogástalan állapotban eladó, Törökszentmiklós, Szolnoki út 1. (8742) 3 éves Wartburg de Luxe eladó. Dr. Soós, Tiszaföldvár, Kossuth u. 139/4. (8962)______________ E LADÓ alig használt, 300 km-rel, 50 cm3-es Jáwa Pionir segédmotorkerékpár, 200 kg-ig mérő tölgyfa tizedes mérleg, 10 darabból álló Mária Terézia korabeli stílbútor. Békési, Mezőtúr, József Attila utca 15. (3952; ZE írsz. Trabant sürgősen eladó. Törökszentmiklós zengő Út 3. (8744) TE írsz. Wartburg de Lux eladó. Törökszentmiklós, Már- tirok út 181. (8737) ZP-s Wartburg Tourist kitűnő állapotban sürgősen eladó. Mezőtúr, Bem út 10. (8693) _________________ K A írsz. 601-es Trabant eladó. Túrkeve, Petőfi tér 6/a., Sass. Érdeklődni: Árkád cukrászdában. (8692) WARTBURG, tolóle- tős, PZ-s 30 000 km- rel eladó. Rákóczifalva, Sallai u. 3/tí. Érdeklődni lehet: du. 4 órától a helyszínen, napközben a virágüzletben. (8620) 250-es MZ motor 3 éves műszakival eladó. Győri László, Szolnok, Ságvári krt. 16. 1/1. (H. 1687) ad as-vétel ELADÓ Schéner Mihály „Tengerpart” c. festménye. Szolnok, Gagarin u. 23. (H. 1703) ___________ K —25-ös Zetor szalagfűrésszel, pótkocsival eladó! Szajol, Vöröshadsereg u. 108. (H. 1697)_________ D ÍJNYERTES szülőktől zsinóros fehér pulikölykök eladók. Ságodi, Cegléd, Körösi út 11. (mentők mellett). (8476) Jó állapotban levő Nikoletta konyha- garnitúra (8 darabos), mosogatóval és Minikalor olajkályha eladó. Csósza István, Törökszentmiklós, Szenttamás, iker la- kás. (8677)___________ S ZEMÉLYGÉPKOCSIBA szerelhető 4 pontos gyermekülés eladó. Törökszentmiklós, Sallai út 53/a. (8740)___________ ELADÓ 80 család méh, NB kaptárban. Kelemen András. Túrkeve, Jókai út 23. (8948) 30 db NB kaptárban 6o egészséges, jól kezelt méhcsalád eladó. Szerencsi Zsig- mondné, 5234 Tisza- roff, Szabadság út 93. (8569) 8 db anyajuh, utó-' daival eladó. Be- senyszög, Aradi út 50/a. (8578) SÍM ASZÖRÜ foxi- köiykök eladók. Törökszentmiklós, Báthory u. 33. (8462) 4 személyes fenyő motorostest eladó. Mezőtúr, Budai Nagy Antal út 4. (8691)__________________ MTZ 50-es traktor eladó. Zagyvarékas, H/4. Gátőrház. Kal- már. (H, 1689)_______ CSORVÁSSY világhírű fafaragványa eladó. Jászberény, Déryné u. 2. 1/3. (8751) n Szolnoki Mezőgazdasági Gépgyártó Vállalat („A” kategóriába sorolt) MEZŐGÉP PÁLYÁZATOT HIRDET gazdasági igazgatóhelyettesi munkakör betöltésére. A munkakört meghatározott időre (5 évre) kívánjuk betölteni, azt követően az alkalmazás meghosszabbítható. A VÁLLALAT KÖZPONTI SZÉKHELYE: Szolnok, Vörös Hadsereg út 63. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: — közgazdaságtudományi egyetemi végzettség, — legalább 5 éves iparvállalatnál szerzett vezetői gyakorlat — erkölcsi és politikai feddhetetlenség, — 50 év alatti életkor, — középfokú angol vagy német nyelvtudás. PÁLYÁZAT TARTALMAZZA: — a pályázó eddigi munkahelyét, beosztását és besorolását, — munkaköreinek és szakmai tevékenységének leírását. — részletes önéletrajzot, — iskolai végzettséget és egyéb képesítést tanúsító okiratmásolatot. PÁLYÁZAT BEKÜLDÉSÉNEK HATÁRIDEJE: 1984. augusztus 15. AZ ELBÍRÁLÁS IDEJE: 1984. augusztus 31. - Á döntésről a pályázók levélben kapnak értesítést. Á pályázatokat az alán bi címre kérjük küldeni: Szolnoki MEZŐGÉP Vállalat személyzeti és szociális főosztály 5000 Szolnok, Vörös Hadsereg út 63. SZOLNOKI MEZŐGÉP VÁLLALAT (9034) OLDMOBILE 7 éves amerikai személy- gépkocsi jó állapotban eladó. Szűcs István, Ecsegfalva. Vörös Hadsereg út 40. (H. 1672) EGYÉB KÉMIA korrepetáló tanárt keresek, középiskolai pótvizsgához való előkészítésre. Bencsikné, Szolnok, Klauber út 6. IV/13. (2414) __________ J UTALOMBAN részesítjük, aki nyomra vezet júl. 19-én eltűnt kopaszra nyírt fekete korcs pulikutyánk megtalálásában. Ismertető jele négy lába, hasa, és farkahegye fehér. Szolnok, Ta- bán 24. (H. 1705) MAGYARSZAKOS tanárt keresek VII. osztályos tanuló mellé. „Pótvizsga” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1.701) 2 szobás, összkomfortos lakást bérelnék augusztus 1-től határozatlan időre. „Ármegjelöléssel 12281” jeligére a kiadóba. (8625) LAKÁSCSERE ELCSERÉLNÉM vagy eladnám Széchenyi lakótelepi kétszobás szövetkezeti. I. emeleti lakásomat, szolnoki vagy környéki családi házra. „Megegyezés szerint” jeligére a szolnoki hirdető- be. (H. 1702)_________ ELCSERÉLNÉM debreceni két szoba, összkomfortos tanácsi bérlakásomat szolnoki vagy törökszentmiklósi hasonlóra. Ajánlatokat ,,öszi költözés” jeligére a törökszentmiklósi tv szervizbe. (8682) házasság 170 cm magas, barna, csinos, házias, közgazdasági végzettségű, káros szenvedélyektől mentes, természetet, kultúrát kedvelő 36 éves, független nő családot kedvelő, kultúrált, legalább középiskolai végzettségű férfi ismeretségét keresi, házasság céljából. Egy-két gyermek nem akadály. Fényképes válaszokat kérek '„Megértés” jeligére a kiadóba. (8815) Dolgozókat alkalmazunk AZ ideal kereskedelmi VÁLLALAT Domus Lakberendezési Áruháza, Viliért boltja, valamint központi raktára azonnali belépéssel alkalmaz férfi munkásokat eladói, illetve segédmunkási munkakörbe. Jelentkezni lehet a Domus Lak- berendezési Áruház igazgatójánál, illetve a vállalat munkaügyi osztályán, Szolnok, Beloiannisz u. 6. (8935) é é é é> A KESZTÖLCI SZERENCSÉT” Tsz 1984. augusztus 1-én megnyitja tapétaszaküzletét, Szolnok Szabadság tér 4. alatt. Szaküzletünkben hazai gyártmányú tapéták, poszterek, tapétázási cikkek nagy választékban kaphatók. Várjuk kedves vásárlóinkat! (8101) é A é é A VT Egyesített Szociális Intézmény állást hirdet az alábbi munkakörök betöltésére. Szociális otthoni telephelyre: 1 fő udvari munkás, napi 4 órai foglalkoztatással. (Lehet nyugdíjas is.) 1 fő férfi segédápoló, két- műszakos foglalkoztatással. 1 fő szakképzett ápolónő, háromműszakos foglalkoztatással. Az állások azonnal betölthetők! Az újonnan üzembe helyezendő IV. sz. öregek napközi otthonában 1 fő tálalókonyhás dolgozó, napi 4 órai foglalkoztatással, szép. tember 1-i munkába állással. A II. sz. öregek napközi otthonában 1 fő technikai dolgozó, 8 órás foglalkoztatással. A házi szociális gondozó szolgálathoz: 2 fő egészségügyi szakképesítéssel rendelkező dolgozó területi gondozónői álláshelyre. Jelentkezni lehet: Szolnok, Eötvös tér 7. (H. 1692) A Hetényi Géza Kórház felvételre keres, hőiközpontkezelői és fűtői munkakörbe, kazánfűtői vizsgával rendelkező dolgozókat. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet személyesen Szolnok, Vörös Hadsereg u. 39— 41. alatt, a műszak! osztály vezetőjénél. (H. 1693) A Szolnoki Csomóponti Művelődési Ház egy fő nyugdíjas férfi portást alkalmaz részmunkaidőben. Jelentkezni lehet a művelődési ház gazdasági irodájában, munkaidőben augusztus 10-ig. (H. 1694) A DATE MG GÉPÉSZETI FŐISKOLAI KAR felvételre keres gyakorlattal rendelkező szakképzett műszaki rajzolót. A jelentkezéseket írásban a kar személyzeti főelőadójának kell beküldeni, részletes önéletrajz csa^ tolásával. Cím: Mezőtúr, Petőfi tér L Pf.: 27. (8780) Felvételre keresünk 5 tonnás IFA tehergépkocsira gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőt. Megközelíthető a 12-es autóbusszal. Meteor Ruházati Kereskedelmi Vállalat (H. 1696) A KISÚJSZÁLLÁSI SAJTÜZEM felvételre keres kazánfűtőt félstabil kazán kezeléséhez, kompresszorkezelőket, festő szakmunkást karbantartó munkakörbe. Bérezés kollektív szerződés szerint. Jelentkezés az üzem vezetőjénél. (8779) A SZOLNOK MT GYÓGYSZERTÁRI KÖZPONTJA felvételre keres árukiszed őket, csomago- lókat, áruátvevőket, takarítónőket, bérszámfejtőt és gyors-gépírót. Érdeklődni lehet a vállalat bér- és munkaügyi osztályán Szolnok, Landler J. út. (8778) A DATE MG GÉPÉSZETI FŐISKOLAI KAR TANÜZEME sokszorosító részlegébe nyomdai tevékenységben jártas fizikai állományú termelésirányítót keres felvételre. Jelentkezni az oktatási csoportvezetőnél lehet. Cím: 5400 Mezőtúr, Pf. 80. (8762) Felyételre keresünk női munkaerőt betanított könnyű fizikai munkára, valamint lakatos és szerszámkészítő szakmunkásokat. Jelentkezni lehet: Műszeripari Szövetkezet, Jászberény, Bercsényi u. 18. szám, munkaügyi előadónál. (8478) Hirdetmények Meghirdetjük szerződéses Üzemeltetésre zöldség-gyümölcsáru üzletünket, üzemeltető: Tisza II. Termelőszövetkezet, Kisújszállás. Az üzlet helye: Kisújszállás, vásárcsarnok. A versenytárgyalás helye: Tisza II. Tfiz, fizék- háza, Kisújszállás, Széchenyi utca 85. Időpontja: 1984. augusztus 27. 14 óra. Az érdeklődőknek a feltételekről részletes felvilágosítást adunk. (8932) Értesítjük a Siesta gázkészüléket vásárolt, illetve vásárolni szándékozó pébégáz- fogyasztókat, hogy, a készülékhez tartozó gázpalack csak az alábbi cseretelepeken vehető át: Szolnok. Karcag, Jászberény. A palack átvételekor le kell adni a palack befizetését igazoló csekk feladóvevényét, illetve be kell mutatni a Siesta készülék vásárlási számláját. Tiszántúli Gázszolgáltató Vállalat. (8823) Garázsépítők figyelőiébe! Ismét folyamatosan gyártjuk és forgalmazzuk a vasbeton GÉPKOCSITÁRÖLÖT. lakosságnak és kőzületnek egyaránt. Egységár: 11 000.—Ft. Méretek: hosszúság: 5.57 m szélesség: 3.19 m. OTP áru- vásárlási hitelre is megvásárolható! BVW Érdeklődni lehet: Beton- és Vasbetonipari Müvek szolnoki gyára Értékesítési és szállítási osztály Telefon: 11-450 (H. 1695) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! A Szolnok m. ZÖLDÉRT Vállalat 1984. szept. 1-től 1989. aug. 31-ig terjedő időre szerződéses üzemeltetésre átadja a következő zöldség- gyümölcsüzleteit. 61. sz. Jászberény, Piactér, 67. sz. Szolnok, Széchenyi ltp-i piac. A versenytárgyalás 1984. aug. 29-én 9.00 órakor lesz a vállalat központjában (Szolnok, Ságvári krt. 6.) pályázni a versenytárgyalás kezdetéig lehet. Pályázhat bárki, aki megfelelő szakmai képzettséggel, vagy szakmai gyakorlattal rendelkezik, nem esik foglalkoztatási tilalom alá, a vállalattal munkaviszonyban áll, ill. vállalja, hogy sikeres pályázata esetén ntun- kaszerződést köt a vállalattal. ZÖLDÉRT Érdeklődés a Kisker osztályon. (Szolnok, Téglagyári út 13.) (9000) Érettségizett lányokat és asszonyokat keres felvételre a Papíripari Vállalat Csepeli Papírgyára gyártásközi ellenőrnek (meósnak) folyamatos, 6+2 és 3 műszakos munkarendbe. Bérezés: 5200—5600 Ft. Munkásszállásról, illetve magánszálláson történő elhelyezésről havi 200 Ft-os térítési díjért gondoskodunk. Albérletben lakóknak havi 400 Ft hozzájárulást fizetünk. Maximális hazautazási kedvezmény. Sportolási lehetőség. Áz érdeklődő levelekre válaszolunk. Jelentkezés a munkaerő-gazdálkodáson, levélben vagy telefonon. Cím: Budapest XXI., Duna u. 42. 1751. Telefon: 279—620/546-os mellék. (8421)