Szolnok Megyei Néplap, 1984. július (35. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-10 / 160. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. JÚLIUS 10. Gvászhír—kösznetnyilvánítások Értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy GULYAS PAL hamvasztás utáni búcsúzta­tása f. hó 11-én 13.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temetőben. A Nánási család. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét a rokonoknak, is­merősöknek, szomszédoknak, a MÁV igazgatóság szolnoki dolgozóinak, az OTP török­szentmiklósi fiók valamennyi dolgozójának, a törökszent­miklósi Városgazdálkodási Vállalat dolgozóinak és mind­azoknak, akik szeretett fér­jem, édesapám, nagyapám, apósom, ZSARNAI SÁNDOR temetésén részt vettek, sír­jára virágot, koszorút helyez­tek, részvétükkel fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Tiszapüs- pöki. Köszönetét mondunk az MSZMP technikai dolgozói­nak, a Víz- és Csatornamű Vállalat dolgozóinak, a Ver­seghy Könyvtár dolgozóinak, ismerősöknek, szomszédok­nak, munkatársaknak, roko­noknak, akik BONDAR ISTVANNÉ temetésén megjelentek, virá­gaikkal, koszorúikkal fájdal­munkat enyhíteni igyekez­tek A gyászoló Bondár csa­lád, Szolnok. Hálásan köszönjük a roko­noknak, ismerősöknek, mun­katársaknak, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, HEGEDŰS JÓZSEFNÉ temetésén jelenlétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. Gyászoló család, Szolnok. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a roko­noknak, ismerősöknek, jó szomszédoknak, a Héki Ál­lami Gazdaság vezetőinek, dolgozóinak, a martfűi szak- középiskola vezetőségének, akik szeretett férjem, édes­apánk, nagyapám, BACSMEGI LÁSZLÓ temetésén részt vettek, sír­jára koszorút, virágot helyez­tek, részvétnyilvánításukkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, Tiszaföldvár. Köszönetét mondunk a ro­konoknak, ismerősöknek, a Tszker és Keviterv dolgozói­nak, valamint a törökszent­miklósi Béke Tsz képviselői­nek, akik drága édesanyán­kat, ÖZV LADÁNYI GYULANÉT utolsó útjára elkísérték virá­gaikkal és részvétükkel fáj­dalmunkat enyhíteni igye­keztek A gyászoló Cser- nyánszki és Samu család, Szolnok. Megtört szívvel mondunk kö­szönetét a rokonoknak, a jó szomszédoknak, a Kőolaj- kutató Vállalat dolgozóinak, a nyugdíjas pártalapszerve- zetnek, ismerősöknek, akik a drága jó édesanya, nagy­mama, ÖZV BORI ISTVANNÉ temetésén megjelentek, virá­gaikkal, koszorúikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét a mezőhéki Tán­csics Tsz vezetőségének, dol­gozóinak, KISZ-es fiataljai­nak, a Teleki Blanka Gim­názium, volt IV/a. osztályos tanulóinak, rokonoknak, ba­rátoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik felejt­hetetlen halottunk, férjem, édesao.ánk> SZOMBATI LAJOS temetésén részt vettek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek, együttérzésükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló fele­sége és három gyermeke, Mezőhék. INGATLAN 220 négyszögöl telek kis házzal eladó. Jászjákóhalma, Rá­kóczi u. 33. alatt. Ér­deklődni : a helyszí­nen. (7804) ___________ 4 lakásos házban földszintes, kertes, társas, nem emele­tes, háromszobás, komfortos, gázfűté­ses + egy szoba, kamra, fürdőszobás, garázzsal lakás el­adó. Szolnok, Vörös Csillag út 59. Ko­vács.__(H.1475) _______ K ÉTSZINTES, köz- pontiíűtéses kertes családi ház sürgősen eladó. Szolnok, Szil­vás út 51. alatt. (H 1490) CSALÁDI ház eládó Jászberény, Sarló u. 1. (7925) SZOLNOKON csa­ládi ház 212 négy­szögöl telekkel el­adó. Megtekinthető hétfőtől péntekig 15—18 óráig. Rozma­ring út 19. (H. 1445)___________________ SZOBA-konyhás ház­rész üzlethelyiség­gel, ipari árammal eladó. Szolnok, Te­mető út 1. alatt. Ér­deklődni : 8—18 óra között. Temető út 3 l. alatt.__(H. 1514)_ E LAD Ó b el vár ősi másfél szobás, ker­tes ház, valamint egy tanya, műút mellett, villannyal, szőlő, gyümölcsös­sel. Állattartásra ki­váló. Érdeklődni: 19 óra után, vagy le­vélben, Balogh László, Szolnok, Bocskai út 12. (H. 1515) ___________________ B EREKFÜRDŐN 4 szobás nyaraló el­adó. Leveleket a deb­receni Martvar Hir­detőbe „Berek 110673” jeligére. (7713) 200 négyszögöl mű­velt hobbitelek el­adó a mentetlenen, a 6-os buszvégállomás­tól 5 percre, a Ti- sza-parton. Kovács Mihály, Szolnok, Ságvári 'krt. 45. n/41. (H. 1520) ______________ 7 24 négyzetméter hobbiteleik a Vegyi­műveknél, Paprika út 13. alatt eladó. Jól kezelt termő gyümölcsfák. Víz, villany van. Érdek­lődni : Szolnok, Al- csi rádióval szem­ben. Bulyáki Sándor. (H.1521) ______________ K ÉTSZOBÁS, fürdő­szobás, villanybojle­res családi ház, gaz­dasági épületekkel sürgősen eladó. Szolnokon. „Szegfű utca” jeligére a szol­noki hirdetőbe. (H. 1522) __________________ B ELVÁROSI 59 m2-es szövetkezeti lakás el­adó kp. + OTP-át- vállalással, esetleg másfél szobás, taná­csi lakást vagy gar­zont beszámítunk. „Augusztusi költö­zés” jeligére a szol­noki hirdetőbe. (H. 1523) __________________ A TISZA mellett el­adó Tiszaugon más­fél szobás, családi ház, Rákóczi F. út 25. alatt. Érdeklődni: szombat, vasárnap; Brakxa Andrásnál. (H. 1524) ELADÓ azonnal be­költözhető 2 szobás, családi ház Szolno­kon, Keskeny János út 49. szám alatt. Érdeklő dni: Kass ai u. 2/b. 15 óra után. (7999) MEZŐTÚRON, Be­loiannisz u. 57—59. számú családi ház (volt Muskátli presz- szó) beköltözhetően eladó. Érdeklődés: 59. sz. Szebenyeiné. (7992) Felvételre keresünk őszi cukorrépaátvételi idénymunkára Szolnok megye területén lévő átvételi állomásainkra. cukorrépa - átvevőket Jelentkezés: Mátravidéki Cukorgyárak ,'Í0Ö. Hatvan, rövid személyi adatokkal. (7032) ELADÓ 2 szobás, családi ház 300 négy­szögöles kerttel Szol­nok , K ertváro sban, Szivárvány út 4. szám. Érdeklő dn i: szombat, vasárnap 18—19 óra között a helyszínen, vagy minden nap telefo­non: 15-203, 18—19 órakor. (H. 1525) GÉPJÁRMŰ PJ-s ötéves Trabant eladó. Rózsa Mik­lós, Jászkisér, Kis­körút 23. (7847) PF-s Lada Combi el­adó. Érdeklődni: 18- 91l-es telefonon, vagy este 19 órától 21-ig, Szolnok, Klau­ber ut 12. 1/5. (8020) TRABANT Special eladó. Emődi Nán­dor, Abádszalok, K;- nizsi u. 1. (7986) SIMSON S 51—N se­gédmotorkerékpár eladó., kitűnő álla­potban. Kisújszállás, Sugár út 62. (7979) FEHÉR Skoda S— 100-as 1985. végéig műszakival, jó álla­potban eladó. Boda - Pál, Kunmadaras. Kálvin u. 3. Tel.: 34. (7978)__________________ JÖ állapotban lévő 50-es MTZ 3,5 tonnás pótkocsi eladó. Kis­újszállás. Lehel út 1518. (7894) PB-s TRABANT 1987. májusig érvényes vizsgával eladó. Ér­deklődni: Szolnok, Móra F. út 11. IV/7. Tel.: 15-203 minden nap 18—19 óra kö­zött. (H. 1526) ADÁS-VÉTEL ÜJ Praktica MLT—3 fényképezőgép és egy hozzávaló tele­objektív eladó. Nagy Zsoltné, Szolnok, Szántó krt. 4. IV/19. Telefon: 13-618. (1212) A Papíripari Vállalat szolnoki papírgyára FELVESZ: új kiszerelő üzemébe szakaszos és kétműszakos munkarendbe — fiatal férfi lakatos vagy műszerész szakmunkásokat, akiket gépkezelő munkakör ellátására kiképezünk, nő dolgozókat betanított ^munkakörbe. Zacskóüzemébe szakaszos. 3 műszakos munkarendbe, szakképzetlen nődolgozókat zacskócsomagoló munkakörbe. Karbantartó területre lakatosokat, vezérléstechnikában jártas villanyszerelőket Erőmű üzemébe folytonos munkarendbe kazánkezelőket, tápszivattyú kezelőket, höközpontkezelőket, szennyvíztisztító szakmunkásokat. Érettségizett nődolgozókat minőségellenőrnek több műszakos munkarendbe. Gyakorlott férfj targoncavezetőket. Bérezés a munkarendtől, (munkakörtől és gyakorlattól függően. Jelentkezés: Szolnok, Vörös Hadsereg u. 8—12. a munkaügyi osztályon. Felveszünk gyakorlattal rendelkező anyagbeszerzőt. Vasipari ismeretekkel rendelkezők előnyben. Jelentkezés: Szolnok, Vörös Hadsereg u. 8—12, az anyagellátási osztályon. (H. 1335.) GÁZTŰZHELY pa- lackkal eladó. Kár­pát u. 5. Érdeklőd­ni: Szolnok. Rezeda u. 4 . szombat, va­sárnap. (8218) ELADÓ anyakoca 11 malaccal, szalagfű­részgép és egy 4 hó­napos bikaborjú. Ba­logh László Szolnok, Bocskai út 12. 19 óra után. (H. 1516) EGYÉB KÜLÖN bejáratú szoba — konyhás üres albérletet keres fiatal pár szolnoki kertes házban, eset­leg eltartási szerző­dést is kötne. ,,Au­gusztus 1.” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H 1486) M ATEM ATIKA-FI- ZIKA korrepetálást- vállalok. Szolnok. Jósika út 9. I '6. (H 1468) HÁZTARTÁSI kise­gítőt keresek Jász­berényben. „Lein­formálható” jeligére a Néplap jászberé­nyi szerkesztőségé­be. _(7459)____________ M ÁSFÉL- vagy két­szobás, bútorozott lakást bérelnék hosz- szabb időre havi fi­zetéssel. „Július” jeligére a pécsi Sal- lai utcai hirdetőbe. (7998)__ . BEKÖLTÖZHETŐ Bajikiai G. u. 46. szám alatt. _ (7848) 48 éves férfi fél négy után 3—4 órás és szombat-vasárnapi elfoglaltságot keres. ..Szorgalmas mun­kaerő” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1474) LAKÁSCSERE SZOLNOK, Széche­nyi lakótelepen IV emeletesben levő II. emeleti 2 szoba, ét­kezős, tanácsi laká­somat elcserélném nagy, másfeles, ta­nácsi bérlakásra, esetleg családi ház­ra. „Nyári csere” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1517) SZOLNOK, Ságvári krt.-i 2 szoba, kom­fortos, gázfűtéses, 58 m2-es tanácsi laká­som elcserélném kis­méretű, tanácsi gar­zon lakásra. Ajánla­tokat „Ráfizetést ké­rek” jeligére a szol­noki hirdetőbe. (H. 1485)_ ELADNÁM vagy ta­nácsira elcserélném, megegyezéssel kertes családi házam. Sza­jol, Vörös Csillag út 5. (H. 1484) HÁZASSÁG 28 éves, 175 cm ma­gas, barna hajú fia- t a lem bér m egism er- kedne hozzáillő lány- nyál házasság cél­jából. Lehetőleg Szolnok környékiek levelét várom. „Nem dohánvzó” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1513) 173 cm magas, 30 éves, nőtlen, mező- gazdaságban dolgozó üzemmérnök, társa­ság hiányában kere­si komoly gondolko­dású, ikorban hozzá­illő függelten lány ismeretségét, kölcsö­nös szimpátia ese­tén házasság céljá­ból. Fényképes le­velekre válaszolok. Leveleket „Nyá^ 1984” jeligére a szol­noki hirdetőbe ké­rem. _(H1_1518) _______ M INDEN tekintetben reprezentatív, füg­getlen nő korrekt diplomás levelét vár­ja 35 évtől. „Lakás van” jeligére a szol­noki hirdetőbe. (H. 1519) szoba, adó. konyha ki- Tiszaföldvár, Tiszafüredi Hámán Káló Tsz sürgősen felvesz n PR VAS- ÉS FAIPARI SZÖVETKE­ZET felvesz lakatos, hegesztő, minősített hegesztő, ímk-laka- tos, fűtésszerelő és kőműves szakmunkásokat. Jelentkezés: Szolnok, Ostor u. 1. sz. (H. 1452) Szolnok, l POSTAHIVATAL Be­loiannisz u 14. felvételre keres takarítónőt. (7408) SZOLNOK MEGYEI TANÁCS HETÉNYI GÉZA KÓRHÁZ REN­DELŐINTÉZET felszolgálókat, kézi-gépi vasalókat, mosodai dolgozókat alkalmaz. Jelentke­zés: Szolnok, Vörös Hadsereg u. 39—41, az élelmezési osztály ve­zetőjénél. (H. 1511) Felvételre keresünk autószerelő­ket legalább 5 éves gyakorlattal „szolnoki szövetkezet” jeligére a szolnoki Hirdetőbe. (H. 1512) Középfokú rendészeti, tűzvédel­mi, anyag- és árugazdálkodási műszaki képesítéssel állást kere­sek. Ajánlatokat „15 éves gya­korlat” jeligére a kiadóba (6907.) A STATISZTIKAI HIVATAL TPA számítógép üzemeltetéséhez programozó matematikust és rendszerszervezőt keres. Érdek­lődni: Szolnok, Kossuth tér 1. Irodaház, III. emelet. (7960) SZOLNOKI CUKORGYÁR fel­vesz cukoiraktári rakodót. TeY^ jesítménybérezés mellett jó ke­reseti lehetőség. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. (H. 1451) Hirdetmények Szandaszőlős, Gorkij út 40. személyes bölcsőde építé­sénél 1 kW-os földkábelt fe­szültség alá helyeztünk. Épí­tő Javító és Szolgáltató Vál­lalat, Szolnok, Thököly út 85. szám. (7891). Űj üzletsor nyílt Szolnokon a Pelikán Szálló mellett: — TABÁN Iparművészeti stúdió — fülcimpalyukasztás, — papír-tapéta, — DUÓ dohány-ajándék. — Türkisz cipő- sportruhá­zat, — kalapszalon, — divatáru. Nyitva 9 órától. Üj bolt — új választék. (8197). w. Középirányító megyei szerv felvételre keres közgazdasági jellegű, felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező munkatársakat revizori, ellenőri, gazdálkodást irányító tervező, elemző munkakörökbe. Költségvetési gyakorlattal rendelkezők előnyben. Pályázatokat a kiadóba kérjük „12901181975” jeligére. (5433.) ORSO CIPŐBEN IORSO CIPŐVEL LEGJOBB«». JÁR ! VALAMENNYI IMOI FAPAPUCS szakmunkásokat Jelentkezés: műszaki főágazatvezetőnél árengedménnyel A SKÁLA TISZAVIDÉK ÁRUHÁZBAN. Július 10-16-ig. Hz örményesi Új (let Tsz J szállítási munkákhoz felajánl 4 IFA LAK—50 teherautót, pótkocsival. iü\ ' . IP •.Vs *6' nVS-

Next

/
Oldalképek
Tartalom