Szolnok Megyei Néplap, 1984. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-28 / 176. szám
10 Szolnok megye múltjából 1984. JÚLIUS 28. Bronzkori telep feltárása Tiszaug-Kéménytetőn A tőke vár, a munkásság dolgozik Tiszaug — Kéménytetö Kovách Albert múlt században készített rajzán A Tiszaug és Tiszasas között fekvő, az ártérből kiemelkedő impozáns magaslat, melyet a környékbeliek feltehetően a felszínen talált sok égett agyagtörmelék miatt Kéménytetőnek neveznek, a múlt század utolsó harmadában, 1876-ban, a helyi földbirtokosokból alakult Tiszazugi Archeológiái Magán- társulat kutatásai és Kovách Albert feljegyzései révén vált ismertté a régészeti szakirodalomban. A mindössze néhány napos ásatásukból származó leleteket a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi. Ezek a tárgyak arról tanúskodnak, hogy a száz évvel ezelőtti ásatókat elsősorban esztétikai szempontok irányították a gyűjtésben, ugyanis csak a szépen díszített tárgyakat és az érdekes csonteszközöket tartották megőrzésre méltónak. Ma már tudjuk, hogy csak a leletanyag nagy tömege, annak teljessége rejti magában azt a rengeteg információt, amelynek segítségével ennek az írásbeliség előtti kornak a történelme megrajzolható, sőt mindennapjai is feltárulnak előttünk. Jogosan reméltük tehát, hogy 1980 nyarán a Damjanich János Múzeumnak a Magyar Nemzeti Múzeummal közösen kezdett ásatása eddig nem sejtett dolgokat árul el a híres Kéménytetőről. Várakozásainkban nem is csalódtunk. Már az első ásatási idény meglepetést hozott. A lelőhelyet a régi adatok alapján egyetlen régészeti kultúra településének tartotta a kutatás. Az 1980—83 között a közel 300 m2-en végzett feltárás során azonban a 2,5 méter vastag kultúrrétegben két bronzkori népcsoport emlékanyagát különíthetjük el. így tudtuk meg, hogy ennek a háttérből kiemelkedő dombvonulatnak első lakói az i. e. 1800 táján ide települt nagyrévi kultúra emberei voltak. Ideális lakóhelyet választottak. A nagy kiterjedésű árvízmentes magaslaton nem került veszélybe, fáradságos munkával elvetett gabonatermésük, az esztendő nagy részében a domb lábát mosó élővíz pedig nemcsak szomjukat oltotta, hanem az ásatáson talált temérdek halcsont és kagyló tanúsága szerint kimeríthetetlen élelmiszerforrásnak bizonyult. Kétszázéves itt tartózkodásukat 4 egymásra rétegződött települési szint bizonyítja. A nagyrévi falu élete akkor szűnt meg, amikor északi irányból i. e. 1600 táján a hatvani kultúra képviselői foglalták el a Tiszazug területét, és hasonló életmódot folytatván, a Kéménytetőt ők is letelepedésre alkalmasnak találták. Közel száz évig lakták még e dombot, annak magasságát további három települési szinttel növelve. A falu életének i. e. 1500 táján az egész Kárpát-medence történelmére kiterjedő megrázkódtatás vetett véget. Az ellenséges támadás nem érte váratlanul a hatvani kultúra embereit, mivel — s ez is az új ásatás felfedezései közé tartozik — telepüket védekezésül hatalmas, 4 m mély sáncokkal vették körül, átvágva az alattuk levő nagyrévi szinteket. A négy éven át tartó feltárások legnagyobb eredménye, hogy megismerhettük a nagyrévi kultúra változatos építéstechnikáját, tudjuk, mekkora házakban laktak, sőt azok beosztására is fény derült. A feltárt, a nagyrévi kultúrába tartozó házak 7—9 m hosszú, 3,5—5 m széles téglalap alakú, nyeregtetős építmények voltak. A falak vázát cölöpsor alkotta, melynek közét náddal töltötték ki, majd agyaggal betapasztották. Előfordul olyan háztípus, melynél 30—40 cm magas, 25—30 cm vastag döngölt agyagvonulattal alapozzák a falat, ebbe mélyed a vaskos cölöpökből álló oszlopsor, s csak ezután kerül rá az említett „könnyű” szerkezet. A házak berendezésére, mivel azok -szerves anyagból készültek nem sok adatunk van. Egyik ház padlóján, annak középső, jobban kitaposott mélyedésében a nedvesebb környezet meg - őrizte számunkra a padlót beborító gyékényszőnyeg maradványait. 1982-ben Tiszaugon a nagyrévi kultúra más átkutatott telepein eddig ismeretlen jelenségre bukkantak. Kivételes szerencsénket egy múltbéli tragédiának köszönhetjük. A legfelső nagyrévi települési szint egyik háza tűzvész áldozatául esett. Az összeomló falak maguk alá temették a ház berendezését, megőrizték annak belső vi - lágát, szinte hangulatát is. A 8,7x5,2 m-es épületet egy 10 —12 cm agyagfal két eltérő nagyságú, funkcionálisan is megkülönböztethető helyiségre osztotta. A nagyobbik a .konyha”: sarkában boltozatos beomlott tetejű kemence magasodott, mellette a nap mint nap használt tapasztott, agyagperemmel körülvett nyílt tűzhely. A szemben levő oldalon végig a ház fala mentén, annak belső felületéhez csatlakozva 20 cm magas, 40 cm széles tapasztott agyagpadka húzódott. Erre kuporodhattak hideg, téli estéken, a kemencével fűtött helyiségben a házban lakó család tagjai. A „konyha’’ földjén több nagyobb méretű főzőedény darabjai hevertek. A másik, teljesen üres helyiségbe, ajtószerű nyílás vezetett, előtte elszenesedett küszöbdeszkával. A ház egy kidőlt fal- részletének felszedésekor ért bennünket az igazi meglepetés. Ekkor fedeztük fel, hogy a házfal külső felületén plasztikus díszítés látható. A paticsfalra kent vékony, finom agyagbevonat valószí - nűleg még nedves felületébe, meghatározott rendszer szerint egymásba fonódó geometrikus motívumokat mintáztak a nagyrévi kultúra házépítői. Mivel ugyanilyen motívumokat, hasonló elrendezésben a kultúra néhány edényéről máshonnan is ismerünk, feltételezhetjük, hogy ezeknek talán egyelőre még megfejthetetlen kultikus jelentése volt. A feltárás 1983-ban befejeződött. A leletanyag végső feldolgozása csak a restaurálás után történhet meg. Dr. Csányi Marietta —~—~| rancois-Xavier de O Feller, belga származású jézustársasági szerzetes 1765 -I májusában érkezett hazánkba, s négy évet töltött Magyarországon. Alig van az országnak olyan része, ahová el nem jutott, így Szolnokon és környékén is megfordult. Hazánkon kívül beutazta Itáliát. Németországot, Svájcot, Ausztriát, Lengyel- országot és Hollandiát is. Két kötetben feldolgozott útiélményeit halála után adták ki francia nyelven. Hogy jól írhasson hazánkról Turó- czy és Istvánffy műveit is tanulmányozta. Tudása és lelkiismeretessége, franciás elevenséggel minden érdekességre azonnal rávillanó szeme és lelkiismeretessége, amellyel a látottakról beszámol. nemcsak értéket adnak könyvének. hanem forrásművé is teszik. Francois-Xavier de Feller Hatvanból indult el Abony és Szolnok felé: „Délután indultunk el Hatvanból és átmentünk a jászok egy faluján. Ez a nép folyton hadilábon áll a pandúrokkal. A császár hadában külön sereget alkotnak a jászok éppen úgy mint a kunok.” Abony, Szolnok és Tószeg környékének lakóiról a következőket írta: „A vidék lakói, mint az emberektől hallottam, birkabőrből készült ruhát hordanak és nagy bunAz ipartelepeken megindult munka az első nekilendülés után, 1945 tavaszának végére lelassult. Az előző hónapokban kihasznált tartalékok kimerültek. A lakosság visszatérése folytán növekvő, munkát igénylő tömeg foglalkoztatását biztosítani a korábban is szűkösen rendelkezésre álló nyersanyagkészletekkel, háborús veszteségeik miatt egyáltalán nem, vagy csak korlátozottan működőképes üzemekben nem lehetett. Bár májusban már a tőkések, vagy azok képviselői megjelentek egyes vállalatoknál, a helyzet javításáért nem sokat tettek. A korabeli sajtó arra a kérdésre, hogy mi újság az ipartelepeken, így válaszolt: „A tőke vár, a munkásság dolgozik ...” A város ipari helyzetéről adott 1945 májusi jelentések a háborús veszteségek és a nyersanyaghiány okozta nehézségeket tükrözik. A polgármester május 17—i kimutatása szerint a városban 8 olyan gyár és ipartelep volt, amely működését „üzemberendezés hiánya miatt” nem tudja megkezdeni, további 2 „üzemberendezés és anyaghiány miatt”. A Tiszántúli Gőzfűrész Rt. és a Fűrész- anyag Fakereskedelmi Rt. telepe a korábban már megkezdett tevékenységét volt kénytelen abbahagyni, mert nem volt mit feldolgoznia. A vállalatoknál is jobban sújtotta 1945 tavaszán az anyaghiány a kisipart. 1945. május 9-i jelentés szerint a város 799 kisiparosa „csak javítási munkálatokkal foglalkozik, úgy ha anyagot a munkáltató ad”. 1945 tavaszán a termelés- szervezés gondjainak fokozódásával , párhuzamosan a közellátás nehézségei is növekedtek. holott azok korábban sem voltak kicsik. A közellátás egyik legkritikusabb pontja a kenyér biztosítása volt. Először e téren a liszt előállítása volt a gond. A felszabaduláskor a város mindkét malma üzem- képtelen volt. Ezért 1944. november 15-én igénybe vettek egy, a tulajdonos által elhagyott darálót s azt 1945. szeptember 15-ig városi kezelésben tartva kenyérgabona őrlésére használták. Ennek a kapacitása azonban dát. A fejüket kalpaggal fedik be, vagy magyar sapkával. Cipőjük bőrdarab, szíjakkal összefűzve. Tüzelőjük nád és szárított ganaj. Szalonnával kenik be a hajukat, hogy szép fekete legyen. Ez okoz a templomban olyan feltűnő szagot. A kutyák, ökrök, birkák, disznók, de még a tehenek is vadak, főleg az idegen számára, akinek ruhája, úgy látszik, ingerli őket. Este érkeztünk Tószegre, utunk egyik végállomására. Nagy tó partján fekszik Tószeg. A tavat a Tisza táplálja. Gyakran jártunk a tó mellett, amely igen nagy, négy—öt mérföld kerületű. Amikor a víz visszavonult, az emberek káposztát ültetnek, vagy szénát kaszálnak a helyén. A tószegi tó és még néhány más tó szolgáltatja a nádat az egész környéknek. A nád szolgál építkezésre és a házak befedésére. De ... Máramaros megyéből sok fát úsztatnak le a Tiszán egészen Szolnokig. Igen mérsékelt áron adják el a fát és ez elegendő az egész környező tájnak. E síkság termékenysége rendkívüli. A szlávok úgy jönnek ide gabonát vásárolni, mint ahogyan valamikor Jákob fiai mentek Egyiptomba. Ide hozzák cserépedényeiket is. Ezeket annyi gabonáért cserélik el. amennyi az edénybe belefér ... 1945 első hónapjai Szolnokon már 1944. december közepén is csak a lakosság egynapi szükségletét alig meghaladó mennyiségű liszt biztosítására volt alkalmas. Később a visszatérők tömeges megérkezése miatt képtelen volt az igényeket kielégíteni még az egyik, időközben részlegesen helyreállított malommal együtt is, ezért 1945 tavaszán Szolnok részére másutt, főleg Törökszentmiklóson őröltek. A kenyérgabonának nemcsak a feldolgozása, hanem a beszerzése tekintetében is a környező községekre szorult a város. 1945 áprilisától sorozatosan történik említés a Kunszentmártonból, Beseny- szögről, Tószegről és más falvakból érkező búza- és kukoricaszállítmányokról. A közellátási kormánybiztos ennek rendszeressé tételét rendelte el májusban, mert a nagyarányú hazatelepülés miatt az alkalmi beszállítások április közepén csak a lakosság 30—40 százalékának kenyérellátását tették lehetővé. Intézkedése nyomán a fejadag 25 dkg-os szintjén sikerült átmenetileg stabilizálni a kenyérhelyzetet. Más élelmiszerekben is a kenyérhez hasonló, vagy még súlyosabb volt a helyzet. A polgármester 1945. április 16-i megállapítása szerint „Szolnok város lakossága hónapok óta zsírral teljesen ellátatlan”. Egy május közepén kelt pártjelentés azt állapította meg. hogy a felszabadulás óta „kétszer kaptak a nehéz fizikai munkások és a szegénysorban élő nagycsaládosok 15 dkg vaiat”. A cukorellátási nehézségek enyhítésére a Nemzeti Bizottság ánrilis eleién a cukorgyárnál tárolt melasz igénybevételét kezdeményezte. A tei és a tói termékek igen szűkösen álltok rendelkezésre, áruk a fpkoteniacnn magas volt. A zöldséosziikséglet kielé- crítéco érdekéken 1 Q.14 depóm her közönétől főisnáni meohízássol a hnroonva és a zöldoéo «Szolnok város közellátási részére történő beszerHal olyan mennyiségben van a Tiszában, hogy az emberek szigonnyal fogják. Ugyanazt mondhatják a madarászok, akik a folyó és a tó partján laknak. Láttam olyan fajtákat, amelyekről nem is hittem, hogy még élnek. Voltunk túzok-, gödény- és vadlibavadászaton. Ezeknek a fajtái végtelenül változatosak. A pávák szelídek és nagy számban vannak ... A tájak nagy termékenysége mellett a lakosok nagyon szegények és részvétre indító életet élnek. Nagy részük majdnem minden nap a barmokkal együtt a jószerencsére van bízva. Egy szobácskábán tölti el az életét egy egész család szegényesen és nyomorúságban és egyformán is tűrik. Felemelésük végett felhívtam figyelmüket egy választékosabb életmódra, amely a földi javak mostani hiányát kárpótolná. De semmit sem értem el... ... nyolcszor jártam Szolnokon. Ez a város 3 mérföldre van Tószegtől. Szolnok hírnevét várának köszönheti, amelyet I. Ferdinánd kezdett építeni, és amelynek hosszú időn át a törökök voltak az urai. A vár egy háromszögletű földdarab, amelynek a Tisza és egv másik folyó nehezíti meg bevételét. A nagy várkapu alatt láthatók egy. a Tiszában talált óriás állat csontjai.” Ezeket a csontokat Xavier de Feller tengeri borjú csontjainak vélte, holott feltehetően mamutcsontok voltak. Ilvenek még egyszer-eevszer naniainkban is előkerülnek a Tisza eev-egv partot szaggató. örvényesebb szakaszáról. zése céljából indultak megbízottak a környező és más megyékben fekvő községekbe. 1945 tavaszán a MÁV műhely szervezett dolgozóinak a cukorgyári bérgazdaság területéből konyhakertet jelöltek ki, s veteményes földhöz jutottak márciusban a MADISZ, a Tanítók és Tanárok Szabad Szakszervezete és a Közüzemi Munkások Szabad Szakszervezete tagjai is. Az iparcikkek forgalma igen gyér volt. A polgármester 1945. április 16-i jelentése szerint „a kereskedők sem a gyáraktól, sem a nagykereskedőktől. de a termelőktől sem tudnak árut az érvényben levő (maximális) árakon beszerezni”, ezért a városban „valamennyi üzlet- helyiség üres, illetve áru nélkül van”. A közellátás nehézségei, s az azok nyomán kialakuló magas piaci árak kivédése érdekében tagjaik ellátására több párt- és társadalmi szervezet tett kísérletet élelmiszerek és iparcikkek beszerzésére. Az MNDSZ például már 1945 február végén közszükségleti cikkekkel való ellátásra vállalkozott. Élelmiszer, fűszer és ruházati cikkek forgalmazására el is nyerte az ideiglenes iparjogosítványt. Az ilyen próbálkozások hamarosan szabályszerű szövetkezetek létrehozását eredményezték. A Szolnoki Szakszervezetek Szövetkezeti Áruházát (közismert nevén konzum, majd 1-es népbolt) 1945. április 15- én hozták létre azzal a céllal, hogy „közös üzletkezelés mellett, illetve kölcsönösség alapján tagjait a közvetítő kereskedelem kizárásával, lehetőleg első kézből minden közszükségleti cikkel olcsón ellássa”. A szervezett dolgozók részéről a lakosság ellátása érdekében tett lépés volt. hogy 1945. április 28-án a Hús- és Halásziparosok Szakszervezetének 12 tagja kimondta a Halászok Termelő és Értékesítő Szövetkezetének megalakítását azzal, hogy keretein belül „minden esetben a közösség érdekeit szem előtt tartva a közellátás irányításával a legigazságosabban fogják árusítani az általuk kitermelt árut”. dr. Urb&n László „A szigorított ferencrendi- eknek szép templomuk van Szolnokon. A nagyhét tartama alatt láttam a nagyon változatos szertartásokat. Egy magát arcon verő embert, ostorozó körmenetet, asszonyokat, akik magukat ostorral ütötték és egy csoport legénykét, akik iszonyatos zajjal püfölték a földet. Ez volt hát a „Pilátus verése”. Érdekes. hogy mennyi egyező megnyilatkozása van ennek a népnek. Veri a mellét. sóhajtozik, stb... Az atyák templomán és a váron kívül Szolnokon nincs más nevezetesség mint a sóraktár ... A szolnoki vár helyőrsége ma (1767-ben) 100 ember. E várban és egész környékén... ha kissé leás az ember a földbe, emberi csontok és rettenetes háborúk emlékei tűnnek elő ... Többször találkoztam Szolnokon . görög kereskedőkkel. Ez volt az első eset, hogy kevés görög tudásomnak hasznát vettem. E kereskedők között találtam egyet, aki okos, szellemes és tapasztalt ember volt... Május 22-én elmentem megnézni a budai és pesti templomokat (ti. a görög templomokat). Itt van zene, de orgona nélküL A harangszó Budán szép. Az 6 parii ruha felszerelésük sokkal régebbi alakú, mint a miénk. Szobruk kevés, de képük sok van. Ezeket nagyon tisztelik: magam láttam. hogy Szolnokon az egyik görög házban lámpa ég némelyik kép előtt.” dr. Püski Anna Összeállította: dr. Sebnecz] László Francois-Xavier de Feller szolnoki útja 1767-ben