Szolnok Megyei Néplap, 1984. július (35. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-04 / 155. szám

1984. JÚLIUS 4. SZOLNOK MEGYEI NÉFLAF 5 Veszprém tizennegyedszer Nem sok jót kapott a tele­vízió Berend T. Ivántól, aki az immár hagyományos veszprémi találkozón a zsűri nevében fogalmazta meg ta­pasztalatait a látottakról, az­az az elmúlt esztendő válo­gatott drámaterméséről. Többek között azt vetette szemére, hogy a tévéjátékok, tévéfilmek valahogy túlságo­san is „kortalanok”, egyik másikuk bárhol készülhetett volna a világban és bármi­kor, nem látszik meg rajtuk a kor, korunk lenyomata; hogy tudniillik erről a való­ságról. a mi alakuló vilá­gunkról szólna. Egy másik megjegyzésében pedig a mi­nőség oldaláról nézve ma­rasztalta el a professzor-el­nök a termés egy részét, hangsúlyozván megfogalma­zásmódjuk középszerűségét. Ilyen kemény bírálatot ezen a szemlén nyilvánosan még nem kapott a televizió dra­maturgiája, jóllehet a zsűri- elnöki összefoglaló nem fu­karkodott a részleteredmé­nyek elismerésével. Sajnos, mi nézők is csak egyetértőén bólinthattunk rá a szigorú szavakra; mert ha nem is olyan válságról van itt szó, amelyből kilábolni nem lehetne, de az bizonyos, hogy a szokásosnál is nehe­zebb helyzetben leledzik a televízió drámaművészete. Egyszerűen abból kifolyólag is, hogy megváltozóban az a közeg, amely befogadja eze­ket az alkotásokat. Ma ugyanis egy tévéjátéktól sok­kal inkább elvárjuk, hogy a maga nemében szórakoztató legyen, mint ennek előtte bármikor, s kevésbé va­gyunk elnézőek a magvas gondolatokkal bíbelődő vagy pepecselő „súlyos” művekkel szemben, mint hajdanán. (Bár a művészkedő arisztok­ratizmus ellen akkor is lá­zadoztunk, lázadoztam ma­gam is.) Való igaz, és ez a tévéta­lálkozó tanulságai közé so­rolható talán, hogy ha a te­levíziós alkotók munkáikban nem a mi világunk sistergő problémáira, kérdéseire ke­resik a választ, s ha mon­dandójuk kifejezésére nem találják meg a szórakoztató formákat, ha egyes alkotók többre tartják saját jövőjük mindenáron való építgetését a közönség igényeinél, akkor a most tapasztalható megtor­panás akár akut válságba is torkollhat, s talán a televízi­ós dráma teljes presztízs­veszteségével is végződhet. Tömören és magyarán: a té­védrámának akkor növeked­het a becsülete előttünk, ha sajátos lehetőségeit — felfo­kozott időszerűség, jól fo- gyaszthatóság stb. — telje­sebben használja ki, s nem más testvérművészet babér1 jaira kacsingat, akár a szín­házéra, akár a moziéra — őket „utánozván”. Hogy a „kilábolásnak” is megvannak a bíztató jelei, sőt új törekvések határozott jelentkezésének is, azt a ta­lálkozó hetében bemutatott új művek, még képernyőre nem kerüit tévédrámák ve­títései különböző üzemekben és vállalatoknál, ezt igazol­ták. Az olyan tévéfilmeké, mint például a Galgóczi Er­zsébet írásából készült Szent Kristóf kápolnája, amelyre már most felhívom a figyel­met, mert a maga nemében remekmű, az elragadó Páger Antallal a főszerepben. De más tévéfilmeket is említ­hetnék. Továbbá az is örven­detes, hogy az írókkal sem szakadt meg a dramaturgia szoros kapcsolata. Az úgyne­vezett ősbemutatók szerzői között a már említett Galgó- czin kívül Békés Pál, Asper- ján György, Mezei András, Radványi Ervin nevével ta­lálkozhattunk. Veszprémben persze nem­csak a zsűri volt elégedetlen, elégedetlenek az alkotók és a műbírálók is, méghozzá egymással. Az előbbiek a ró­luk írott kritikák ledorongo­ló hangnemével, az utóbbiak az alkotások színvonalával kapcsolatban emelték fel szavukat, nem egyszer éle­sen. haragvó szenvedéllyel, s akadt bizonyos dühös alko­tói kirohanás is a jelenlévő „műítészek” ellen. Mintha a két tábor, televíziósok és kritikusok között kibékíthe­tetlen ellentétek feszülnének, holott közös ügy szolgálói mindketten. A viták hevé­ben fellobbant indulatokban véleményem szerint a tele­víziós alkotók önmagukkal való elégedetlenségének, be nem vallott kudarcainak ke­serűsége tört a felszínre. Pe­dig ahelyett, hogy másban, esetleg másokban keresné­nek bűnbakot, inkább ki-ki magában kutathatná a siker­telenség igazi és mélyebb okát. ez nyilván eredménye­sebb lehetne. A négy délutánt is lekötő harcias eszmecserékben többször is felmerült egyéb­ként a nézői visszhang hiá­nya, annak fájdalmas hiá­nya, hogy az alkotók valójá­ban nem ismerhetik meg a nézőmilliók véleményét, se műszer, se egyéb mód nin­csen rá. Pedig a két tábor harcában úgymond az lehet­ne a döntő, hogy mit is gon­dol, miként vélekedik maga a nagyérdemű, aki ott ül a képernyő előtt. Egyes rossz- májúak szerint jó, hogy erre nincs is mód, mert akkor még az a halvány vigasz is megszűnnék, ami a televízió­sokban éppen a nézői véle­mények nem ismeretéből származik. Mert mi is lenne, ha léteznék egy szerkezet, amelynek segítségével egy- egy tévéfilm sugárzásakor a néző mondjuk egy elektro­nikus pfujt kiálthatna oda az» alkotóknak? 1 De ne feszegessük tovább; 1 elégedjünk meg annyival: mindabból, ami Veszprém- i ben megesett, a díjakat isii beleértve, előbb-utóbb közös! hasznunk származhat, mind) több és mind izgalmasabb/ televíziós dráma; a művé-* szetnek ebben az ágában isi állandósul az, ami jó, és vál­tozik majd benne, ami gyen­ge, vagy netán rossz volt. Röviden Nyolcrészes sorozat kezdő­dött vasárnap este, hőse egy kalandos utazó, Marco Polo. Eszményibb hőst tévéfilm­nek aligha lehetne találni, mint ez a mesés. varázsos Kelet felfedezésére vállalko­zó bátor hajós. Természete­sen a legvonzóbb témát is fel lehet dolgozni képzelőerő nélkül, lustán és laposan. Az olasz film romantikusan megütött alaphangjával, fi­noman. árnyaltan megraj­zolt helyzeteivel és alakjai­val azonban arra enged kö­vetkeztetni — remélhetően a folytatás nem cáfol rá öröm­teljes megérzésünkre — hogy színvonalasan kivitele­zett, érdekes, szórakoztató munkával van dolgunk. Kü­lön is érdemes figyelni a fo- tografálás mívességét, s az alkotóknak azt az érzékeny­ségét, amellyel festik az ér­zelmeket, például az ifjú Marco és a szépséges Cateri- na fellobbanó, „rómeójúliás” szerelmét. És egy rendhagyó portré- film. ugyancsak vasárnap este. A Valóságról szólt, jól­lehet főszerkesztőjével, Kö­rösi Józseffel s munkatársai­val készült. Erre. az efféle produkcióra szokás monda­ni : gondolatgazdag. Okos emberek beszéltek okos dől* gokról; egy folyóirat tükré­ben társadalmi fejlődésünk eredményei és problémái mutatkoztak meg. Kár, hogy minderre csak késői időben, már az éjszaka óráiban ke* rült sor, nrre véget ért, csak­nem elütötte a tizenkettőt. V. M. Életörömet keltő zongoraművészet Fischer Annie születésnapi portréja (Fischer Annie a zongoránál B restaurátorok műhelyében Értékes leletanyag lászdózsa— Négyszállásról A szolnoki Damjanich Mú­zeum régészeinek több éven át tartó munkája nyomán Jászdó zsa-N égy szálláson egy középkori jásztemetőből kü­lönböző edények, ezüst és bronz ékszerek, gyűrűk, mell­korongok, karperecek láttak napvilágot. Az ásatási anyag egy része már látható a mú­zeum állandó kiállításán. A további leletek restaurálása ezekben a napokban folyik, és a közeljövőben fejeződik be. Ugyancsak ezekben a na­pokban a múzeum régészei és restaurátorai Rákóczifal- ván és Öcsödön végeznek leletmentést. Hajózástörténeti múzeum A MAHART és a Közleke­dési Múzeum közreműködé­sével az ismeretterjesztés és a közművelődés szolgálatá­ba állítják Farkas Vince nyugalmazott folyamhajózási kapitány hajózástörténeti gyűjteményét. Bemutatására a Dunakanyar egyik idegen- forgalmi közipontjában, Ze- begényben vásároltak házat, sí ebben hamarosan megnyí­lik (hazánk első hajózástörté­neti állandó kiállítása. Farkas Vince 28 évig szók gált különböző hajókon, s e csaknem 3 évtized alatt gaz­dag anyagot gyűjtött össze a természeti népeik hajóépí­tési szokásairól, ezzel kap­csolatos díszítőművészetéről, szerszámairól, si által«-./an a hajózásról és a hajózás tör­ténetéről. Sok sajátos csó­naknak, hajának méretará­nyos, pontosl másolatát is el­készítette. A júliusi 12-én Ze- begényben (Szőnyi utca 9.) megnyíló hajózástörténeti kiállítás szakmai felügyeletét a Közlekedési Múzeum lát­ja el. „Ha az előjelek nem csal­nak, itt egy igazi új csillág van feltűnőben. Csodagyer- melkeknek általában nehezen jósolhatunk, tmert) életútju­kat, pályafutásukat túl sok előre nem látott momentum keresztezheti. Fischer Annie ma csupa szív, csupa lélek és ösztönös intelligen­cia. .. Természete ízig-vé- ri,§ romantikus, és — tizenöt éves gyermeklánynál — az is legyen ... A két háború közötti zenei élet egyik legsokoldalúbb egyénisége, Jemnitz Sándor írta egykor Fischer Anniéról az idézett elismerő szavakat. Holott Jemnitz még tartóz­kodó is volt a dicsérettel, hi­szen a művésznő nevét, zon­gorajátékát akikor már nem­csak itthon, de határainkon kívüli is ismerték és becsül­ték. Fischer Annie nyolcesz­tendős korában hívta fel ma­gára a zenei közvélemény fi­gyelmét, amikor eljátszotta Beethoven C -dúr zongoraver­senyét. És a Ihazai bemutat­kozás után már Zürichben is sikert aratott akkor még va­lóban inkább romantikus, de ihletetten nemes zongorajá­tékával. Sokak számára szin­te nem js volt meglepő, hogy 1933-ban ő nyerte a budapes­ti Liszt Ferenc Zongoraver­seny első díját. És a korabe­li kritikákat lapozgatva ki­tűnik, hogy a szakma s a közönség előtt egyaránt nyil­vánvaló volt: FischerAnnie egyre magabiztosabban hódít­ja meg a klasszicizmus vi­lágát is. Annál fájdalmasabb, hogy Székely Arnold és Dohnányi Ernő növendéke, aki a Liszt­verseny után egyre növekvő hírnévre tett szert egész Eu­rópában, a háborús üldöz­tetések) miatt fél évtizeden keresztül kénytelen volt ha­zájától távol élni. Svédor­szágban, Stockholmban tele­pedett le. Ekkor már a neves zenekritikus, Tóth Aladár felesége volt. akivel a pusz­tító viharok elmúltával első­ként érkezett vissza szülőha­zájába. Azonnal ismét kon­certezni kezdett. Egy évvel később, 1947-ben Jemnitz Sándor így írt róla; „Fischer Annie életörömet keltő zon- goraművészetének új korsza­kához érkezett. . . Mozart d- moll zongoraversenyművének előadása leheletnyi finomsá­gokban bővelkedett. Ottó Klemperer volt az első, aki karmesteri helyéről a mű­vésznőt megtapsolta.” Azóta Fischer Annie olyan nemzetközi tekintélyre tett szert, amilyen csak a legnagyobb művészök életút­ját kíséri. Európán kívül Amerika és Ausztrália leg­jelentősebb hangversenyter­meinek közönsége tapsol zon­gorajátékának, állandó ven­dégművésze a legjelentősebb fesztiváloknak, s elismert muzsikus partnere a legna­gyobb szólistáknak és kar­mestereknek. Egy időben kü­lönösein Beethoven játékára figyeltek fel. „Nem esik abba a gyakori hibába, hogy álta­lános klisét készít magának erről az alkotó géniuszról, s az így kapott sablont a szer­zemények sorára válogatás nélkül alkalmazza ... Fi­scher Annie az élő Beetho­vent keresi. S meg is talál­ja” — szól a híradás az egyik Beethoven-estjéről, még 1948-ból. Egy másik kri­tika pedig — ezek már Kroó György szavai — 1961-ből: „Fischer Annie is mintha évek óta csak a lényeget ke­resné az utolsó Beethoven- szonátákban, mintha csak a végső dramaturgiai össze­függésekre koncentrálna.. De ugyanez a kritika nagyra értékeli Fischer Annie Brahms-tolmácsolását is ... Mert a művésznő a hatva­nas! évek elejétől, és ma is elsősorban Mozart, Beetho­ven, Schumann. Brahms, Liszt és Bartók egyik leg­avatottabb linterpretátora- ként ismert. A humanitásáról, szerény­ségéről legendás művészt, a klasszikus előadói tradíciók őrzőjét tisztelettel és szere­tettel köszönti július 5-i születésnapján a magyar ze­nei élet, araiak sokezres kö­zönsége, akik között jó né- hányan kísérték) s kísérik ma is műélvező figyelemmel en­nek a rendkívüli előadói pá­lyának minden mozzanatát. Szomory György Eljut tanyára is a könyv Új típusú bibliobusz A ceglédi bibliobusz Csaknem nyolcszázan tanultak , Tanévzárás ' a Gorkij Nyelviskolában város 7 iskolájából husizon­Szűk esztendőket élnek könyvtáraink az utóbbi évek­ben, s ez vonatkozik mind a könyvtárépítésekre, mind a könyvtári állományok gya­rapítására. Időnként hírt adunk mozgókönyvtárak üzembehelyezéséről is, de ezeket — az egy érdi kivéte­lével — általában már lese­lejtezett, tömegközlekedésre alkalmatlan járművek felú­jításával alakították ki. A közelmúltban Cegléden átadták a Csepel Autógyár és az Ikarus székesfehérvári gyáregységének gyártmány­fejlesztési programja kereté­ben az eleve e célra terve­zett mozgókönyvtárat. Az új jármű oldalai zártak, a ter­mészetes fényt hátulról és a tetőről kapja. Egyetlen ajta­ja elől nyílik. Hűtőszekrény és mellékhelyiség is találha­tó (ez utóbbi olyan, mint amilyent a repülőgépen ve­het igénybe az utas). A busz tengelyével párhuzamos pol­cokon mintegy 3500 kötet könyv helyezhető el. s így egy kisebb falusi könyvtár állományának megfelelő mennyiségből válogathatnak, s itt minden korosztály és érdeklődési körű olvasó megtalálhatja a neki tetsző és szükséges olvasmányt. Tápraktárában további 4000 kötet áll rendelkezésre az ál­lomány felfrissítésére. Évi 100 ezer Ft biztosítja a gya­rapítást. Jó propagandával indítot­ták útjára a bibliobuszt, hi­szen mind a hét megállóhoz külön-külön könyvjelzőt, szórólapot készítettek, a mozgókönyvtárat népszerűsí­ti az e célra készített tapa- dócimke, s Cegléd térképein is feltüntették a megállóhe­lyeket, amelyet a forgalom érdekében egy-egy közintéz­mény közelében jelöltek ki. Az MSZBT Központi Gor­kij Nyelviskola SzolnoK me­gyei tagozatánál a napokban fejeződött be a tizenegyedik tanév. Erre a tanévre a meg­növekedett nyelvtanulási kedv volt a jellemző; 61 cso­portban hétszáznyolcvanhét hallgató mélyítette el orosz nyelvtudását, ismerkedett a Szovjetunió népeinek kultú­rájával, történelmével. A legtöbb tanfolyam Szolnokon, Túrkevén és a Jászságban indult. A felnőttek többsége állami nyelvvizsgára készült a tanfolyamokon. így példá­ul a Magyar Szénhidrogén­ipari Kutató-Fejlesztő Inté­zet mérnökei és technikusai, és a szolnoki tanfolyam hall­gatói is. A középiskolai tanfolya­mok ebben az évben a leg­sikeresebben a szolnoki Ver­seghy és a jászberényi Lehel vezér Gimnáziumban, vala­mint a szolnoki Kereskedel­mi és Vendéglátóipari Szak- középiskolában dolgoztak. A középiskolások több alkalom- mali sizovjet tanulókat hívtak meg és meglátogatták Buda­pesten a Szovjet Kultúra és Tudomány Házát is. A túr- kevei gimnázium tizenkilenc hallgatójából tizenhat orosz nyelvből érettségizett, három pedig nyelvvizsgára jelent­kezett. A jászapáti gimnázi­umban már a jövő évi tan­folyamot is megszervezték. Az általános iskolás tanfo­lyamok között említésit érde­mel a szolnoki, amelyen a egy tanuló vett részt. A vá­rosi orosznyelvi tanulmányi verseny résztvevőd közül ki­lencen e tanfolyam hallga­tói közül kerültek ki. A sza- joli tanJólyamok résztvevői a Szovjetunió c. folyóiratban megjelenő rejtvényeket sike­resen fejtették meg. Két ta­nuló már az első hónapokban a nyertesek között volt. A jászapáti tanfolyamon. a programozott tanszaüagok se­gítségével tanultak. Kün- szentmártonban eredményeik alapján három tanulót csil­lebérci táborozással jutal­maztak. A jászfényszarui gyerekek zárófoglalkozásu­kon műsort adtak a szülők­nek. Évek óta sikeresen dolgos­nak az óvodai tanfolyamok, érdekes, változatos és; játé­kos módszerekkel. A gyere­kek nagyobbik része az ál­talános iskola első osztályá­ban folytatja a megkezdett tanulást. A sikeres tanári munka elismerése volt az a három szovjetuindóbeli turis­tautazási, amelyen Deák Lász- lóné szolnoki, Majzik István­ná mesterszállási és Elekes Ferencné jászapáti nevelők vettek részt Június 9—17 között Kijev—Leningrad— Moszkva nevezetességeivel ismerkedtek. Dr. Nagy János tagozatvezető

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom