Szolnok Megyei Néplap, 1984. július (35. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-20 / 169. szám

Ära: 1,40 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! xxxv. évf. 169. sz„ 1984. július 20., péntek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Kádár János látogatása a bábolnai mezőgazdasági Kombinátnál Új gabonabetakarító gépeket mutattak be Űj gabona betakarító gé­peket ajánlott a szakembe­rek figyelmébe tegnap, a komáromi mezőgazdasági kombinált szőkepusztai üzemegységében a bábolnai iparszerű kukoricatermelő közös vállalat. A délelőtt kezdődött bemutatót, ame­lyen az IKR 257 taiggazda- ságának szakemberei mű­ködés közben ismerkedhet • tek meg a korszerű beren­dezésekkel, megtekintette Kádár János is. Az MSZMP Központi Bizottságának első titkára — Havasi Ferencnek, a Politikai Bizottság tagjá­nak, a Központi Bizottság titkárának kíséretében — délután érkezett a bemuta­tó színhelyére, ahol Anta- lóczy Albert, a Komárom megyei pártbizottság első titkára, Varga Gyula, a me­gyei tanács elnöke, valamint az IKR és a komáromi kom­binát vezetői fogadták. Tóth János, az IKR vezére igazgatója tájékoztatójában a többi között elmondta, hogy a közös vállalat a ne­vében megfogalmazott cé­lon — a kukoricatermesztés fejlesztésén — túl számos más területre is kiterjesztet­te tevékenységét; így a ka­lászosok, a cukorrépa, a napraforgó és a szálas takar­mányok nagyüzemi termesz­téséhez teremtenek kor­szerűbb feltételeket. Egy­fajta szolgáltatásuk az is hogy immár évek óta a mindennapos munka kö­rülményei között, a határ-. (Folytatás a 3. oldalon.) Tigáz-szolgáltatások Hat hónap alatt hatszáz új fogyasztó Kevés a nyomásszabályozó Késik az ellenérzés Gáz három újabb településnek A legalapvetőbb szolgálta­tások egyikét: az üzemek és a lakosság földgázzal való ellátását hivatott biztosíta­ni hét megyében a Tiszántú­li Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat szolnoki üzem- igazgatósága. A szintén me­gyeszékhelyünkön működő kirendeltséghez Pest, Nóg- rád és Szolnok megye tar­tozik. Szűkebb hazánkban összesen 300 kilométer veze­téken juttatja el a gázt a 12 településen élő fogyasztók­hoz, akiknek a száma az év első felében hatszázzal nö­vekedett, jóllehet csupán 430 új fogyasztó bekapcsolását tervezték a kirendeltség dol­gozói. Tavaly 13 kilométerrel lett nagyobb munkájuk nyomán a megyénkben lévő vezeté­kek hossza, s a következő hónapokban újabb 5 kilo­méterrel növekszik (A rész­leg szakemberei a hálózat bővítését műszakilag már előkészítették az év eltelt hat hónapjában). Ezen kí­vül az ellátást javítandó, a középnyomású elosztórend­szert magasnyomásúra cse­rélték ki Szolnokon, igy a vezetékek háromszorta több gázt képesek szállítani, sőt jó ideig új fogyasztókat is bekapcsolhatnak a hálózat­ba. Ennek annál is inkább nagy a jelentősége, mivel az utóbbi években erőteljesen megnőtt e szolgáltatás iránt az igény. Rengeteg a meg­rendelő, hiszen a Tigáz ol­csóbban dolgozik, mint a kisiparosok. A szolnoki „ti- gázosok” a létszám növelé­sével igyekeznek enyhíteni e nehézségeken. Gondot okoz, hogy április közepétől életbe lépett az új rendelkezés, miszerint ezentúl nem a Tigáz, hanem a fogyasztó maga szerzi be a házi nyomásszabályozó be­rendezést. Jelenleg 1200— 1300 ilyen készülékre lenne szükség, azonban a gyártó, vagyis a Kögáz — szűk ka­pacitása miatt — nem tud elegendőt készíteni. A veze­ték bekapcsolása, illetve az ezt követő műszaki ellenőr­zés ezért késik. A szolnoki üzemigazgató­sághoz tartozó kirendeltség 1984 első felében mintegy 120 millió köbméter — a tervezettnél 8—10 százalék­kal több — földgázt érté­kesített. A féléves árbevé­tel csaknem fél milliárd fo­rintot tesz ki, ebből 70 mil­lió a nyereség. A gázellátás biztosítása mellett a korszerű techni­kával dolgozó részleg 110 szerelője a meglévő veze­tékeket és készülékeket is karbantartja, javítja, mű­szaki állapotukat rendszere­sen ellenőrzi. (Mégpedig magas színvonalon, hiszen a kirendeltség és az üzemigaz­gatóság fennállása, 1962 óta technológiai hiba miatt nem következett be baleset!) Az említett teendőkön kívül már most készülnek a télre: a felújításokra, karbantar­tásokra évente 5 millió fo­rintot költenek majd. A szolnoki részleg elosz­tóhálózatot nem épít, meg­bízásainak zömét a vezeté­kek épületbe való beszerelé­se teszi ki. Ezt egy 25 dol­gozót számláló csoport vég­zi, az elmúlt hat hónap alatt mintegy 25 millió fo­rint értékű munkát vállal­tak. A kirendeltség legfőbb feladata a hátralévő időszak­ban Jászberény és Túrkeva fogyasztóinak bekapcsolása a gázhálózatba. Mint ismeretes, az Ipari Minisztériumtól kapott en­gedély alapján a jövőben újabb három települést — Fegyvemeket, Zagyvarékast és Kunhegyest — kapcsol­nak be az országos földgáz­hálózatba. A mostani fejlesztéseket a telenüléseken működő me­zőgazdasági nagyüzemek megvalósult beruházásai alapozták meg. Például Fegyvemeken a Vörös Csil­lag Tsz már átállt olajtüze­lésről földgázra, elkészült a gázátadó. gázfogadó állo­más valamint két kilométer hosszú gerincvezeték. Erről történhet a folyamatos bő­vítés, a Tigáz mostani fél­éves mérlege szerint eddig három intézmény és 42 la­kossági fogyasztó élhetett e lehetőséggel. Az 1985-ös fű­tési idény kezdetére mint­egy 30 közintézményben és kétszáz lakásban fűthetnek földgázzal. Zagyvarékason tavaly de­cemberben kezdték meg - a gázszolgáltatást a helyi Bé­ke Tsz baromfifeldolgozó üzemének és . terményszárí­tójának. A feldolgozótól folytatódik majd 850 méte­ren egy hat bar nyomású vezeték a községig, innen — 1100 méteren — a Bercsényi út — 'Egység utca — Fekete Lajos utca — Rákóczi út nyomvonalon. A napokban kötik meg az érdekeltek a Tigázzal a fogyasztói meg­állapodást, s — első lépés­ként — várhatóan ősszel kezdenek hozzá a rövidebb vezeték megépítéséhez. Reá­lisan számolva a jövő év vé­gére 22 közület, és 81 csalá­di ház bekötésére nyílik le­hetőség. Kunhegyesre a Középti- szái Állami Gazdaság bán­halmi kerületéből vezetik a földgázt, ott már ily mó­don fűtik a sertéstelepet, a műhelyeket, a szociális épü­leteket és a szárítókat. Elő­ször a Kunság Népe Tsz te­lephelyei térhetnek át a gáz­tüzelésre, majd az ipari üzemek, közintézmények és a háztartások következnek. A számítások szerint e nagy­községben takarítható meg a későbbiekben a legtöbb olaj: évente több mint 3000 tonna. Mivel mindhárom te­lepülésen a lakosság csak közös anyagi összefogással juthat földgázhoz, a helyi tanácsok és a Hazafias Népfront képviselői meg­kezdték az igények felméré­sét, az utcaközösségek szer­vezését. II rádió és televízió jövő heti műsora 5—6. oldal Magyar küldöttség utazik Lengyelországba Sarlós Istvánnak, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága tagjának, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa elnökhe­lyettesének vezetésével a Lengyel Egyesült Munkás­párt Központi Bizottságának, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsának és kormá­nyának meghívására ma ma­gyar párt- és kormánykül­döttség utazik a népi Len­gyelország fennállásának 40. évfordulójának ünnepsé­geire. Cserkeszőlön Elsőként fejezték be a búza aratását Az elmúlt héten adtunk először hírt arról, hogy meg­kezdődött megyénkben a legnagyobb nyári mezőgaz­dasági munka, az aratás. Va­lamennyi állami gazdaság és termelőszövetkezet földjén megindultak a kombájnok. Nyolc napi kemény munka után a megyében elsőként a cserkeszőlői Magyar—Román Barátság Termelőszövetkezet fejezte be a kenyérnekvaló betakarítását: szerda este az utolsó szem búza is a mag­tárakba került. A jászárokszállási Hímző és Háziipari Szövetkezet éves ter­melési értéke 36 millió forint. A termékek közel 50 százaléka exportra kerül. Képünkön szovjet megrendelésen dolgoznak Ülést tartott a Minisztertanács Napirenden a járási tanácsok megszüntetésének tapasztalatai és a veszélyes hulladékok kezelése A kormány Tájékoztatási Hivatala köfcli: A Miniszter- tanács megtárgyalta és tu­domásul vette a járások megszüntetésével összefüggő állami feladatok végrehajtá­sáról szóló jelentést. Megál­lapította, hogy a gondos elő­készítésnek köszönhetően rendben lezajlott, az ügyek intézése az átszervezés idő­szakában is zavartalan volt. Felhívta a minisztériumok és az országos hatáskörű szer­vek vezetőit, hogy az állam- igazgatás helyi irányításá­nak új rendjéből fakadó fel­adatok megoldásához to­vábbra is nyújtsanak segít­séget. A kormány megvitatta és jóváhagyólag tudomásul vet­te az Állami Tervbizottság tájékoztatóját a veszélyes hulladékanyagokat kezelő te­lepek létesítésének előké­születeiről, és meghatározta a további feladatokat. Fel­hívta az illetékes állami és tanácsi szerveket, hogy az égetőműveket és lerakótele­peket a termelési érdekek, valamint a környezetvédel­mi előírások együttes érvé­nyesítésével hozzák létre. Megalakult az új francia kormány Nincs kommunista miniszter a kabinetben „Az FKP nem vesz részt a kormányban, de nem vonul ellenzékbe’’ — mondotta André Lajoinie, az FKP PB tagja, a KB titkára, a nem­zetgyűlés kommunista képvi­selőcsoportjának elnöke a francia televíziónak adott csütörtöki nyilatkozatában. Lajoinie kijelentette: a kom­munista képviselők támogat­ni fogják a parlamentben mindazt, amit pozitívnak ér­tékelnek a kormány politiká­jában. Hasonlóképp nyilatkozott Charles Fiterman, az FKP PB tagja, KB titkára is, aki A fóti Vörösmarty Tsz 22 hektáros meggyesében féláron szedhette bárki kedve sze­rint az ízletes gyümölcsöt hangsúlyozta: most az tör­tént, hogy a kommunisták mérleget készítettek, s meg­állapították, új gazdaságpo­litikára van szükség, hogy eredményesen harcolhassa­nak a munkanélküliség ellen. Lionel Jospin, a Szocialista Párt első titkára, sajnálko­zását fejezte ki az FKP dön­tése miatt. Hangoztatta, re­méli, hogy a kommunista képviselők a parlamentben támogatni fogják a kormányt a jobboldal támadásaival szemben. Az új kormány 16 tagjá­nak többsége az előző kor­mánynak is tagja volt, de néhány fontos poszton válto­zás történt. így kimaradt a kormányból Jacques Delors, az eddigi gazdasági, pénz­ügy- és költségvetési ügyek minisztere, aki a Közös Piac főbizottságának elnöke lesz. Figyelemre méltó változás az is, hogy visszatért a kor­mányba Jean-Pierre Cheve- nement, a szocialista bal­szárny vezetője, aki 1983-ban azért távozott a kormányból, mert nem értett egyet Delors gazdaságpolitikájával. Che- venement most közoktatási miniszter lett s rá vár az a nehéz feladat, hogy a vissza­vont iskolatörvény helyett új at dolgozzon ki s ezzel kap­csolatban a püspöki karral való tárgyalásokat folytassa. Oj tagja a kormánynak Pierre Joxe, a szocialista képviselőcsoport eddigi elnö­ke, aki most belügyminiszter lett. Cheysson külügy-, vala­mint Hernu hadügyminiszter megtartotta eddigi tárcáját. Roland Dumas, továbbra is az európai (közös piaci) ügyek minisztere és a kor­mány szóvivője. Néhány tár­cát összevontak, így az ipar- ügyi és külkereskedelmi tár­cát s az új csúcsminisztérium vezetését Edith Cresson, az eddigi külkereskedelmi mi­niszter vette át.

Next

/
Oldalképek
Tartalom