Szolnok Megyei Néplap, 1984. július (35. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-18 / 167. szám

1984. JÚLIUS 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 lA.tévc i | rr . m rr A A |Ke| peri nyoj ie eiotr i Szatírát írni nem könnyű — filmszatírát csinálni ha­sonlóan nem tartozik a köny- nyű feladatok sorába. Hisz akár képtelen megoldásokkal és helyzetekkel is mindig a tipikusan jellemzőt kell ki­fejezni, méghozzá úgy, hogy a dolgok igazsága egyértel­művé váljék. Ezért dicséren­dő Várkonyi Gábor meg­megújuló vállalkozása arra, hogy életünk fonákságait, torzulásait, bántó jelenségeit — társadalmiakat és tudati­akart — szatirikusán ábrázol­ja a képernyőn. Lassan élet­művé terebélyesedő szatírái­ból a legfrissebb termést pén­tek este mutatta be a televí­zió. Rohamsisakos Madonna A Rohamsisakos Madonnát még a veszprémi találkozón láttam, ahol ősbemutatóként vetítették, közönség előtt, s már ott is sikere volt. Főleg azt értékelték a jelenlévők, hogy milyen bátran szól olyan társadalmi jelenségek­ről. amelyek sokakban ellen­érzést keltenek, sokakat irri­tálnak. Például a kéz kezet mos bizony eléggé elterjedt társadalmi szokása, amikor is az egyik honpolgár azért segít a másikon, mert re­ménykedik „jótéteményé­nek” kellő viszonzásában. Más szóval összefonódásnak is nevezhetnénk a jelenséget. Amikor érdek érdekkel „há­zasodik”. Ennek adta szatiri­kus formáját az Asperján György írta és Várkonyi ren­dezte filmszatíra, amely már- már abszurdra emlékeztető megoldással végződik. Mert mi is történik? Amikor egy felállított paraszt Madonna látványa — ne keressük most mi okból született a szobor — nemkívánatossá válik, mert bántja egy arra vetődő megyei vezető szemét, s el kellene távolítani a „csúfsá­got” valami félreesőbb helyre, hogy ne legyen szem előtt, akkor lám mit szül az érdek­től rabul ejtett faluvezetői bölcsesség: nem a szobrot mozdítják el tarthatatlanná vált helyéről, hanem az utal terelik el más irányba, újat készítvén a falu megközelí­tésére. Nem volt mást tenni, hisz ki mondta volna meg a de­rék kőművesnek, — apja ké­résére ugyanis ő állította a szobrot —, hogy tüntesse el eredeti helyéről a paraszt Madonnát. A plébános? De hát neki csinált előnyös fel­tételekkel kocsigarázst í A falu vezetői? A kőműves irá­nyítja a "közös gazdaság, a tsz építkezéseit isi Ebben a szorult helyzetben pattant ki az ügybuzgó tanácstitkár agyából a már említett kép­telennek látszó ötlet. Így az­után a gyors „úteltereléssel” megoldódhatott a probléma, méghozzá úgy, hogy jól la­kott a kecske is, — az arra vetődő megyei vezető szemét nem bántja már többé az idomtalan szobor —, s meg­maradt a káposzta is, azaz a derék kőművest sem kellett megsérteni. Általánosítva> a szatíra tanulságát: bizony ilyen esetekben, amikor a szálak úgy összefonódnak és össze is gabalyodnak, mint itt is. akkor bizony nincs igazi megoldás, csak a kibú­vót takaró megalkuvás. Ezt a gondolatot egyértelműen és határozott erővel sugározza magából a Rohamsisakos Madonna, mely érdekes, ötle­tes munka, ha nem is hibát­lan mű. Vannak ugyanis szá­lak. amelyeket felkap a film, majd nem tudván mit kezde­ni vele, egyszerűen eldobja. Például ilyennek minősül a filmben a tanácstitkár unat­kozó leányának feltűnése a pap körül, többször is, csak azután ahogyan feltűnik, úgy el is tűnik nyomtalanul, nemcsak a pap életéből, ma­gából a filmből is. Miért volt ott, milyen szerepet szánt en­nek a mozzanatnak a film alkotója? Erre egyáltalán nem derül fény. Ugyanakkor jeles színészi teljesítmények­re figyelhettünk fel. s három művész nevét utólag is érde­mes mejegyeznünk: a maszek kőművest alakító Mádi Sza­bó Gáborét, a Reviczky Gá­borét, ő a pap és a Kovács Jánosét, aki a tanácstitkár szerepét töltötte be. Újabb Várkonyi Gábor- szatírát láthattunk, a Vere­ség után ismét egy közérde­kű témával jelentkezett, ha így halad, lassacskán ő lesz a szatíra leghűségesebb híve és ápolója a televízióban. Röviden A hét egy másik érdekes műsora: Kepes András be­szélgetése Szilágyi Jánossal, amely a Vitray-féle Kettes­ben című műsornak valami­féle oldalági származéka. Mi­kor a hóhért akasztják, vala­hogy ez jutott az eszembe, hallgatván e diskurzust, mert a riporter Kepes bizony nem kímélte a riporter Szilágyit. Ahogyan ez utóbbi sem is­mer kíméletet, mikor ala­nyait mikrofonjához ülteti. A főképp rádióból közismert Szilágyi láthatóan jól viselte el még a kellemetlenkedő kérdéseket is, sőt, minden, kissé nagyképűnek tűnő mondata mögött, a magabiz­tos riporter mellett a nyug­talan, önmagával elégedetlen Szilágyi János emberi arca is megjelent. S a riporteri munkáról is nem egy hasznos gondolatot ejtett el, őszintén beszélve a pálya gyönyörű­séges nehézségeiről. Érdekes volt. határozottan az. Akár­csak előző napon az a riport, amely nemzeti tudatunk kér­déseit vette célba, s amely­ben a neves orvosgenetikus, Czeizel Endre beszélt ma­gyarságtudatunk időszerű problémáiról. A műsorvezető Szegvári Katalin valójában megjelenő könyve alkalmá­ból kérte a szerzőt a Stúdió ’84 mikrofonjához, aki azu­tán eredeti gondolataival ala­posan „felborzolta a kedélye­ket.” Vasárnap délelőtt, a szege­di stúdió műsora, tizenévesek a szerelemről, a csodálatos­nak tartott érzelem mibenlé­téről. A téma rokonszenves, a megvalósítás már kevésbé. Feltűnő benne a stiláris bi­zonytalanság, hiányzik belő­le az egységes szemlélet, amely egybe tudná forrasz­tani a fiúk és lányok prózai mondatait és az irodalmi sze­melvényeket, amelyek színé­szi tolmácsolásban hangza­nak el. (Szerepel a szolnoki Takács Katalin és Egri Kati.) Az elhangzott irodalmi rész­letekhez társított természeti környezet is bántóan mester­kéltnek és keresettnek hat, nemcsak közhely íze van mindennek, de — ismétlem — a határozott rendezői egyéniség hiányát is mutatja. Az első tanító vetítésével kezdődött szombat este az újabb filmsorozat, a Csin- giz Ajtmatov műveiből ké­szült filmek sorozata. Az el­ső tanítót többször láttam már, hisz 1965-ben készült, és a mozik is többször „ját­szották”, de most. újranézve is lenyűgöző és friss élmény: egy nép megrendítő drámá­ja — réginek és újnak kiéle­zett harcában. Középpontban a tanító, aki forradalmas len­dülettel lát a munkának, de akinek magának is szembe kell néznie a valóság kegyet­len konfliktusaival. Mennyi erő, derű és költészet van ebben a lényegében egyszerű történetben! S a képek mo­numentalitása milyen eposzi magasságba emeli a forra­dalmi átalakulás forró drá­máját. Jó gondolat, kétségte­lenül, ez a sorozat. V. M. Befejeződött a Margitszi­geti Szabadtéri Színpad 1983. áprilisában elkez­dett rekonstrukciója. A létesítmény valósággal újjászületett. A 140 mil­lió forintos felújítás so­rán bővítették a vendé­geket kiszolgáló egysége­ket, átépítették a nézőte­ret, s a színpadot. Az új hang- és fénytechnikai berendezések segítségé­vel színvonalasabb vizu­ális és akusztikai élményt tudnak nyújtani a 3200 férőhelyes nézőtéren he­lyet foglaló színházlá­togató közönségnek. Ké­pünkön: a nézőtér és a 470 négyzetméteres össz­területű színpad. Tanítójelöltek falun Szociológiai kutatások Jászszentandráson A Jászberényi Tanítóképző Főiskola közművelődési tan­széke először 1981-ben hívta Jászszentandrásra, szociog­ráfiai táborba az érdeklődő hallgatókat. A Népművelési Intézet anyagi támogatásával, s saját keresetük jóvoltából — a táborozok paradicsomot szedtek a helybeli termelő- szövetkezetben — akkor tíz napig tanulmányozhatták a jászszentandrásiak életmód­ját. Elkezdték a termelőszö­vetkezeti parasztság, a nők, az eljáró ipari munkások, az értelmiség és az idős embe­rek életének, helyzetének fel­dolgozását, elemzését. Idén januárban — anyagi okok miatt néhány év kiha­gyása után — folytatták a megkezdett munkát a jelen­legi hallgatók. Családszocio­lógiai vizsgálatokat végeztek. Huszonkilenc család életébe pillantottak be, s készítettek beszámolót a látottakról, hal­lottakról. A két táborozás anyagát a közelmúltban egy tanul­mánykötetben jelentette meg a főiskola. A kiadvány nem­csak a hallgatók, s a szociog­ráfia iránt érdeklődők szá­mára értékes olvasmány, ha­nem mindazoknak, akik kí­váncsiak arra, hogyan élnek ma Jászszentandráson, ha úgy tetszik milyen a mai ma­gyar falu. Jóllehet nem min­denben hasonlít a jász tele­pülés lakóinak életmódja a más falvakban élőkéhez, jó- néhány megállapítás általá­nos érvényű lehet. Nem ke­vésbé jelentős természetesen az egyedi jelenségek, s a he­lyi hagyományok őrzésének feltárása sem. A szociográfiai kutatások mellett a hallga­tók névgyűjtést is végeztek Jászszentandráson. Az erről készült tanulmány ugyancsak érdekes és értékes része a ki­adványnak. A nyáron ismét táboroznak a hallgatók, s oktatóik jász­szentandráson _f oly tátják a megkezdett családszociológi­ai vizsgálatokat, s a névtani kutatásokat. Tapasztalataik, munkájuk eredménye újabb tanulmányokban lát napvilá­got. Mindenképpen gazda­godnak ismeretekkel a hall­gatók is. hiszen a tábor majdhogynem része a tanító- képzésnek. A vizsgálatokban, kutatásokban részt vevő fő­iskolások ízelítőt kapnak azokból az életmód-minták­ból, családi körülményekből, amely jellemzi majd falusi tanítványaik környezetét is. S ennek ismerete az oktatás­nevelés sikerének alapvető záloga. 1985-tttl évente Nyári egyetem Szolnokon Nyolcvanat! a Tiszaligetben A TIT Szolnok megyei szervezetének vezetősége — azzal a céllal, hogy magas szintű fórumot biztosítson a honvédelmi nevelésnek nyári egyetem szervezését kezdeményezte. A TIT had­tudományi választmánya is támogatta ezt a kezdeménye­zést, ami egyébként kedvező visszhangra talált nemcsak a honvédelmi neveléssel foglal­kozó pedagógusok körében, hanem a KISZ-ben. az úttö­rőszövetségben, a fegyveres erők és testületek vezető szerveiben is. Mindezek kö­vetkeztében jövőre, azután pedig évenként, Szolnokon megszervezik a honvédelmi neveléssel foglalkozó Tisza Nyári Egyetemet. A tiszaligeti KlSZ-tábor- ban mintegy nyolcvan hall­gatóval szerveződő nyári egyetemnek ötéves ciklusra szóló témaköre lesz. A nyolc­tíz napig tartó kurzusokon ösztöndíjjal vesznek részt az érdeklődők. A „beiskolázás” felöleli az ország egész terü­letét. A nyári egyetem helyé­nek megválasztása nyaralási lehetőséget is biztosít a részt­vevőknek. A szervezők a fel­üdülést más módon is össae kívánják kötni a képzéssel. Elképzeléseik között szerepel például, hogy hajókirándu­lás során a helyszínen ismer­kednek a tiszai harcok törté­netével. A végleges progra­mot szeptemberre készítik el. Ennek a nyári egyetemnek jó bázisa lesz Szolnok, hiszen itt gazdag hagyományai van­nak a honvédelmi nevelés­nek. Az idei tavaszon is 48 előadást tartott az iskolák­ban a TIT húsz éve fennálló megyei hadtudományi szak­osztálya. A kezdés időpontja is szerencsés, mert kapcsoló­dik a Killián főiskola fenn­állásának 35. jubileumához és a szolnoki új katonai szak- középiskola megnyitójához. Hajónapló A hajó A jégtörő flotilla gerincét képező Jégvirág IX. és X. jelű hajókat volt alkalmam látni, amikor hat-nyolc mé­ter vastag jégtorlaszokat, jégdugókat ostromoltak, és „békés” körülmények között is, amikor mint vontatók szelték a csendes vizet, ter­helt uszályokkal a hátuk mögött. Zemlényi István, az igazgatóság hajózási felelő­se, „kapitánya” dicséri a Magyar Hajó- és Darugyár balatonfüredi gyáregységé­ben készült hajókat. A Jég­virág X-et — amellyel uta­zunk — 1980-ban adták át, már a gazdáik hozták el a Sió-csatornán, a Dunán és a Tiszán, Jugoszlávián keresz­tül, egészen a tiszalöki hajó­javító üzemig. A közel 20 millió forint értékű hajó jól megfelel a magas követelményeknek, gépei, berendezései korsze­rűek, rajta a személyzet tel­jes összkomforttal rendelke­zik. A hajó legfontosabb pa­ramétereit Pocsai József 46 éves hajóvezető fejből so­rolja: teljes hossza 23,70 mé­ter, teljes szélessége 6,13 mé­ter. oldalmagassága 2,11 mé­ter, merülése teljes készlet­tel 1,24 méter, vízkiszorítá­sa 1,12 méteres merülésnél 73 köbméter, önsúlya 66,3 tonna. Maximális sebessége 18 kilométer óránként. A hajóvezető több mint negyed évszázada járja a folyókat, matrózból lett vezető. Több­ször kapta meg a Kiváló Dolgozó kitüntetést, tulajdo­nosa az Árvízvédelmi Em­lékéremnek is. Egészséges, erős testalkatú, sok tapasz­talattal rendelkező hajós. _ Stéfán András 52 éves hajógépész, több szakmával rendelkezik, hosszú gyakor­lata sokoldalúvá tette, mind­ez szorgalommal is párosul nála. A géptérben á nagy zaj miatt nem értjük egy­más szavát, így aztán a. fe­délzeten beszélgetünk. A két, egyenként 200 lóerős, dízel­üzemű Rába Mann főmotor megfelelő áttétellel két négy­szárnyú hajócsavart forgat, maximálisan 1600—1800-szor percenként. A döngölőtér­ben az egyenként 250 kilo­grammos öntöttvas súlyok most mozdulatlanok, csak a jégtörésnél pörögnek 45-öt másodpercenként. Csendben pihennek a tűzoltó- és a mentőszivattyúk is. A hajótervezők és építők nagyon takarékosan bánnak a hellyel} Vajda László 42 éves gépkezelő, aki szakács­nak éppen olyan kiváló, mint gépmesternek, amolyan mindenes a hajón. Olykor a kormánykeréknél is láttam, de a matróz feladatát is el­látja, amikor kikötésre, bo- xerolásra kerül a sor. Ö Pocsai József ha jó vezető Vajda László hajógépész és szakács mutatta be a hajót. Közpon­ti fűtőrendszer szolgáltatja a meleg vizet a fürdéshez, a mosogatáshoz, a mosáshoz. Az 500 literes ivóvíztartály­ból jut a víz a vezetékrend­szeren keresztül a mosdó­csapokig, a WC-ig. A jól felszerelt konyhában pb- gázpalack szolgáltatja az energiát. Két hűtőszekrény is van a hajón. A rend és a tisztaság a hajó minden szegletében figyelemre mél­tó. A két- és négyszemélyes lakóterek kényelmesek, be­rendezésük korszerű. Külön kell szólni a fedél­zeti részen lévő kormány­állásról. Tágas, panoráma- üvegablakos helyiség ez, ké­nyelmes, a munkához meg­felelő berendezésekkel. A hosszú műszerfal könnyű át­tekintést tesz lehetővé. Az egész hajó működése innen irányítható, itt vannak azok a gombok, karok, kapcsolók, amelyekkel „parancsot” ad­nak a gépeknek, a berende­zéseknek. A hajózásban nagy segítségükre van a di­gitális ultrahangos mélység­mérő és a két nagy teljesít­Stéfán András hajógépész ményű fényszóró, valamint a tekintélyes súlyú távcső. A kilométerekre elhallat­szó kürt sűrített levegőtől kapja a hangját. Amikor To­kajban az indulást jelezte reggel 9 órakor, több mint 300 kilométeres hajóút állt előttünk a Bodrogon, a Ti­szán és a Hármas-Körösön. Oravec János (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom