Szolnok Megyei Néplap, 1984. július (35. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-14 / 164. szám

1984. JÚLIUS 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 15 Őrjárat az úszásoktatás körül Az időjárás függvényében — Kedvező helyzet Túrkevén Tovább javítani a feltételeket Ismerkedés a vízzel Szolnok Megye Tanácsa az 1976-os tanévtől a nagycso­portos óvodásoknak és a megye valamennyi általános iskolájában a második osz­tályos tanulóknak kötelezően bevezette az úszásoktatást. Az utasítás értelmében az úszni tanulóknak két hét alatt vízbiztonságot kell sze­rezni, majd az azt követő vizsgán 20 métert kell leúsz­ni. Ahol szakosztályok mű­kődnek, ott az úszóedzők is besegítenék az oktatásban. Az oktatás csak a tanévre, tehát szeptembertől júniusig vonatkozik, a nyári szünidő­ben szünetel. Szolnokon a fe­dett és a sátortetős meden­ce télen is alkalmas az ok­tatásra. A megyeszékhelyre hordják Űjszász, Rákóczifal- va, Rákócziújfal.u. Tószeg, Tiszavárkony, Szajol és Be- senyszög iskolásait. Somogyi Gyula személyében külön ok­tatóval is rendelkeznek. Egy adat az eredményekről: 1982- ben a megyében 8 ezer 183 gyerek járt oktatásra és eb­ből 5 ezer 714 vizsgázott. (A számok között óvodások, 6— 8 évesek és 5. osztályosok ta­lálhatók.) Nagy öröm a szü­lők önzetlen segítése. Az oktatással párhuzamo­san felmerülték a gondok is. A héten végigjártuk a me- gve hét települését, és ta­pasztalatokat gyűjtöttünk, véleményeket kértünk az ok­tatás bevezetése óta eltelt időről. Hogyan valósították meg az elképzeléseket, be- váltak-e a tanmedencék, szü­lettek-e biztató eredmények, milyen gondok merültek fel is a nyári szünidőben sike- ült-e oktatást szervezni? A látottak megerősíteték, kogy a nyitott medencével rendelkező helyeken az ok­tatás az időjárás függvénye, él örükszentmiklóson például szerződést kötöttek a Város­gazdálkodási Vállalattal, egy medencét kapnak az oktató js- • j7,' de a>: idén a ."kcrandot •‘ Ul ^k, mire pedig víz- f.. volna, bekö­. ?n r. tt a rossz idő Fegyver - neken és Kenderesen a tan­medence üresen tátongott. Fegvverneken volt ugyan víz, de várták, míg a nap sugarai íelmelegítik. Kende­resen söpörték a medence al­ját, készültek a feltöltéséhez. Az idén még egyik helyen sem oktattak a hideg miatt. Kisújszálláson Ábri Imre szomorúan újságolta, hogy kevés a meleg víz, kedden például 21 fokos volt, s ez visszatartja nemcsak a fiata­lokat, hanem a fürdőzők nagy részét is. Mezőtúron és Tiszaföldváron tavasztól szervezetten járnak úszni ta­nulni. ezt lehetővé teszi a meleg víz. Örömmel hallot­ok, hogy Kenderesen tavaly íatvannégy gyerek szerzett /ízbiztonságot, Kisújszállá­son évente háromszáz gye­rek vesz részt oktatáson, be­vonják a középiskolásokat, és tervezik az óvodásoknak Is. Tiszaföldvárra átjárnak Cibakházáról, Kengyelről, Ftaulovits Tamás a tehetsége­sebbeket kiválasztja a szak­osztályba. A legjobb tapasztalatokat Túrkevén szereztük. Igaz, a városi tanács a különböző helyekről kapott segítséggel együtt 17 millió forintból építtetett .uszodát, amelyben nelyet kapott egy fedett tan­medence is. Szíjártó Zsolt úszómester és -oktató har­madik nyarát tölti az uszo­dában. Elm ondta, hogy az öt medencf- közül négy alkal­mai az oktatásra, óvodások­tól az iskolásokig, a 90 cen­timéter mély víztől a 2,40 méteresig lépcsőzetesen ok­tatnak. az idén májustól ed­dig száznál több gyerek ta­nult meg úszni. A tavaly augusztusban épült tanme­dencén most felújítások foly­nak, de szeptembertől már folyamatosan üzemel. A fel­sorolt helyeken mindenütt található képesítéssel ren­delkező pedagógus, és segí­tenek az edzők is. A kedvező tapasztalatok mellett a gondokról is szó esett. A képesítést szerzett pedagógusok nem a legsza­bályosabban oktatnak. a rosszul beidegződptt mozdu­latokon az edzőknek már ne­héz változtatni. Nem elég csak a papír megszerzése! Előfordult, hogy az iskola ve­zetője, a kedvező statiszti­ka érdekében kérte, hogy a csoportjának igazolják az ok­tatáson való rendszeres rész­vételt és a sikeres vizsgát. Ez már nem felelőtlenség, ha­nem csalás! Lehangoló lát­vány az üresen tátongó tan­medence, elgondolkoztató, hogy érdemes volt-e súlyos ezreket befektetni, és miként lehetne változtatni, hogy rendszeresebben használha­tók legyenek. Az pedig álta­lános panasz, hogy a megyei tanács művelődésügyi osztá­lyától még nem kapták meg az oktatáshoz ígért összeget, es máshonnan kellett elven­ni pénzt. (A kapott tájékoz­tatás szerint a következő tanévtől 800 ezer forintot utalnak ki az oktatás költ­ségeire.) Érdeklődéssel kísértük, hogy a nyári szünidőben szerveztek-e úszóoktatást. Tórökszentmiklóson a strand mellett évek óta van nyári napközis tábor, amit a ta­nács szervez, és kéthetes cso­portokban úszni i§ tanulnak. Fegyverneken a nyári nap­közis táborban általában szá­zan vannak, sportprogramo- Kat is szerveznek, és ha az idő engedi, úszást is oktat­nak. Kenderesen nincs ugyan tábor, de várják a jó időt, mert úszásoktatásra ötvenhe- ten jelentkeztek. Kisújszál­láson fakultatív Oktatásról hallottunk/ és hasonló a helyzet Túrkevén, Mezőtúron és Tiszaföldváron is. Csak azzal a különbséggel, hogy ahol nincs szervezett napkö­zis tábor, ott az oktatás költ­ségeit a szülők fedezik. S egybehangzó vélemény, hogy az oktatás befejeztével ha­ladó fokon, tovább kellene folytatni az úszást. A tapasztalatok azt mutat­ják, hogy helyes, indokolt és jó kezdeményezés volt az úszásoktatás bevezetése. Ta­lálkoztunk biztató eredmé­nyekkel, de a feltételeket to­vább kell javítani, ha nem is a szolnoki, de legalább a túrkevei színvonalig, mert csak ez hozhat igazán elfo­gadható eredményt. Pataki István Mai események Tenisz. Szabó Lajos emlék- erseny, Mezőtúr, városi porttelep 8. Cszás. A Mezőtúri AFC ■partacus országos meghívá- os versenye, Mezőtúr 10.30. Tömegsport. Vasas üzemek legyei sportnapja, Szolnok, 'iszaliget 9. Hírügynökségek jelentése zerint a Fülöp-szigetek llimpiai Bizottsága is íenye- ető levelet kapott a Ku (lux Klan hírhedt amerikai ijüldöző szervezettől. Is­íeretes, hogy a Los Ange­Idegenben szerepelnek: a Porán Kupa autós hegyi ver­senyen, Miskolc—Lillafüre­den Ádám Zoltán és Várady Attila, ÁB SE színeiben, a Szolnoki MÁV MTE serdülő atlétái a fővárosban a B-kor- csoportos országos bajnok­ságán. Ies-i olimpiára készülő több ázsiai és afrikai ország már kapott hasonló levelet, amelyben halállal fenyegetik meg ezeknek a nemzeteknek a sportolóit, ha elmennek a nyári játékokra. Ifjúsági EB-selejlező Az UEFA Genfben elkészí­tette a fiatal labdarúgók kö­zelgő nemzetközi eseményére a selejtezők csoportbeosztá­sát, így az 1985-ben Magyar- országon sorra kerülő 16 éven aluliak EB-fináléjára, valamint az 1986-os 18 évnél fiatalabb Európa-bajnoksá- gára. A magyarországi 16-os EB-döntöt 27 ország pályáz­za meg, közülük 15 jöhet el, a házigazda Magyarország selejtező nélkül a 16-os dön­tő résztvevője. Újabb fenyegető levelek Kupát hoztak Milánóból Pénz a páncélerődben Olaszországi „útifilmün­ket” kezdjük az utolsó koc­káknál. Tóth Tibor, a Szol­noki MÁV MTE ifjúsági lab­darúgó-csapatának kapitá­nya Milánó külvárosában Sesto San Giovanniban ma­gasra emelte a négyes torna győztesének járó hatalmas kupát, felhangzott a magyar himnusz, és a csapat ott ab­ban a megilletődött hangu­latban letette volna a nagy­esküt, hogy ennél szebb pil­lanatot nem adhat az élet! A négy csapat, a. gottwal- dovi, borovói, a Sesto San Giovanni-i és a szolnoki négy év óta tart fenn sportkapcso­latot. Mindig másutt rende­zik a tornát, így lettek ezút­tal az olaszok a házigazdák. Milánó. Pompás kalandnak ígérkezett egy tizenéves fi­atal számára, gavallér aján­déka volt a sportnak — és az egyesületnek. Több mint huszonnégy órás út után im­már a Milánót körbeölelő sztrádákon keringünk. Az el­képesztő forgalom közepette semmivel sem látszik köny- nyebbnek beletalálni a Sesto San Giovannihoz vezető leá­gazásba, mint koromsötétben egy szál cérnát tűbe fűzni. Milyen nagy az öröm, hogy végül célba érünk! Milánó mintegy százezres ipari cent­ruma nem úgy gyárváros, ahogy itthon megszoktuk. Nincsenek égre pipáló gyár­kéményei, kacskaringózó csőkígyói, ismeretlen rendel­tetésű tartályai. Egy-egy üzem diszkréten behúzódik falai mögé, madártávlatból amolyan kocka alakú „ipari egységcsomagnak” nézhet ki valamennyi, de hát gazdái úgy gondolják, a technológia csak azokra vonatkozik, akik a kapukon belül dolgoznak. Hogy mégis munkabázis Ses­to San Giovanni, azt első­sorban az utca képe sugall­ja. A falakon az Olasz Kom­munista Párt programját népszerűsítő plakátok és az elhunyt Berlinguert mél­tató feliratok. „Meghalt En­rico , korunk Leninje” — hirdeti egy festékszóróval hevenyészve festett felirat. A szállodába érkezés után első program a labdarúgó Európa-bajnoki döntő: a té­vé előtti érzelemnyilvánítá­sokból kitűnik, hogy az ola­szok a franciáknak szurkol­nak. A finálé nem tetszik az azzurriknak; világbajnok csapatuk közelébe sem jutott a kontinenstorna végkifejle­tének, lehet hát, hogy emiatt „savanyú a szőlő”. Hát persze, hogy vannak Milánóban is magyarok. Egy kedves fiatalasszonnyal ismerkedtünk össze, akit egy sajtgyáros vezetett a Dóm oltára elé. Köszöni, jól van, csak hát az anyós... Szerencsére ritkán jön hoz­zájuk, mivel a kutyák ha­misak. A hatalmas dobber- manokkal a fiatalasszony magyarul „beszél”, s igy amikor a férj anyja érkezik senki nem sejti, hogy való­jában uszítja a házőrzőket, és nem csendesíti, ahogy azt a hanghordozásából vélni lehetne. Este körbesétálunk a szál­loda körül. A közeli park­ban úgy üldögélnek a fiata­lok, ahogy azt egy tisztes neorealista filmben látni lehet' Időnként felpattannak egy-egy Hondára, Kawasza- kira, és amolyan hangrob­banáshoz hasonló dübörgés­sel tesznek egy tiszteletkört a környező utcákban. A lá­nyok kerékpáron billegnek: az egyik „teker”, a másik a csomagtartón állva fogja társa vállát. Figyelmeztetnek a házigaz­dák, hogy a park a kábító- szeresek központja. Arany­láncot csak akkor viseljünk, ha kellően vastag és tépés­biztos. A közelben egy Lon- gines óraüzlet. Millió fölötti áron (mármint lírában) is kelletik magukat az órák. Hosszasan időzök a kirakat előtt. A tulaj egy idő után A szállodával szembeni templon tornyából zengő ha­rangjáték ébresztette hajna­lok hajnalán a vendégeket kinéz, de csak azért, hogy lássam, a háta mögött a pult közelében egy ökör nagyságú véreb vicsorog. Ha már a biztonságról esik szó, feltétlenül szólni kell arról, ami miatt a pénz­beváltás számomra hidegle­lős rémület volt. A bank Milánóban luxuskivitelű atombiztos óvóhely. Az em­ber megáll az utcán, és meg­nyomja a bejárati ajtó gombját. A páncélerőd arasznyi vastagságú fala megnyílik, és beléphet a ha­landó. Háta mögött az ajtó be — előtte viszont az ugyanolyan vastag acéllemez nem mozdul. Ott áll az em­ber egy testreszabott zsilip­ben és vár. (A klausztrofó­biások például az infarktus­ra. . .). A fejem mellett meg­szólal egy kaputelefon, mely­ből olasz hadarás árad. Tehát se előre, se hátra, de még válaszolni sem tudok, mert a tolmács már nem fér mellém. Mondják, ezt a bankot már ötször rabolták ki, legutóbb éppen a múlt hónapban, ak­kor alakították át ilyen biz­tonságosra. Elképzelhető azonban, hogy még így is „megfosztják”. Az lehet, de egy bizonyos: nem én leszek a tettes! Palágyi Béla (folytatjuk) Következik: Maradona min­dent elhomályosít. Egy esküvői díszbe öltözött Mercedes előtt Molnár, Hajdú és Vincze vágta pózba magát Kisújszállási kosarasok Újra másodosztályban mlányok A Mag, »Kosárlabda S.- vetset >en elkészült az 19i, 85. évi kosárlahd- NB II cso­portbeosztása. szállá­si MÁV Egyek . e: SE n<i csapatát a Keleti csoportba osztották. A kisújszállási ko­sárlabda szép múlttal dicse­kedhet. Mór az 1950-es évek­ben a megyei kosárlabda­sport élvonalába tartozott. Előbb Porcsalmi Lajos, majd Jámbor István testnevelő ta­nár, később Fekete Imre volt a város női kosárlabdasport­jának mindenese. Az NB Ili­ből való búcsúzás után visz- szaesés következett. A 70-es évek elején újból hallatott magáról a kisújszállási ko­sárlabda. Előbb az NB Ill- ban, majd ennek megszűné­se után a megyei bajnokság­ban szerepeltek igen eredmé­nyesen a város női kosara­sai. Ekkor már Szabó Tibor — a gimnázium testnevelő tanára — irányítja a csapat szekérét. A felnőttek mellett igen eredményes utánpótlás­nevelés kezdődött, melyet az elmúlt tíz év számtalan me­gyei középiskolai bajnoki, megyei serdülő és középis­kolai kupagyőzelme bizonyít. Az idén az úttörők is ered­ményesen szerepeltek. A me­gyei bajnokságban elért he­lyezésük eredményeként, az úttörő olimpia keretében, or­szágos elődöntőn vettek részt Kecskeméten. Az utánpótlás neveléséből Szabó János gimnáziumi és Jónás Györgyné általános iskolai testnevelők is kiveszik részü­ket. Mindezek után érthető, hogy a felnőtt csapatnak az idén sikerült újból bekerül­nie az NB II-be, ahol szeret­nék megállni helyüket, bizto­sítani hosszabb távon is NB Il-es tagságukat. A szép si­ker kivívói a következők voltak: Szabó Emese. Lovász Éva, Horváth Ildikó, Zsoldos Judit, Szőke Katalin, Deme­ter Ibolya. Előd Dorottya, Kalmár Erika, Boros Mária, Pardi Anikó, Tatár Ibolya csapatkapitány és Golyha Ju­lianna. Edző: Szabó Tibor. A Kisújszállási MÁV Egyetér­tés SE elnöksége az eredmé­nyes szerepléshez minden feltételt megteremt, s nagyon örülne, ha a másodszori pró­bálkozás eredménnyel járna, és egy év múlva nem kelle­ne a szakosztálynak alacso­nyabb osztályú bajnokságra készülnie.

Next

/
Oldalképek
Tartalom