Szolnok Megyei Néplap, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-13 / 137. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. JÚNIUS 13. Gyászhírek — Köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk rokonokkal ismerősökkel, hogy édesanyám, anyósom, nagymamánk, dédikénk, ÜZV. BALÁZS ISTVANNÉ szülelett: Gyárfás Teuézia 1984. június 8-án életének 84. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 1984. jú­nius 14-én 14.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti te­mető halottasházából. A gyá­szoló család, Szolnok. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édes­apám, BESZTERI FERENC, 74 éves korában elhunyt. Temetése 1984. június 13-án 15 órakor lesz a jászberényi Nyíl utcai temetőben. Gyá­szoló felesége és fia. Köszönetét mondunk a ro­konoknak, barátoknak, a Munkásmozgalmi Klub ve­zetőinek és tagjainak, a szomszédoknak és ismerő­söknek, munkatársaknak, akik a felejthetetlen férj, édesapa, nagyapa, testvér, após, vej, DR. LEND VAJ ISTVÁN nyugalmazott ügyvéd temeté­sén megjelentek, sírjára koszo­rút, virágot helyeztek, mély­séges gyászunkban velünk együttéreztek. A gyászoló család, Szolnok. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét a rokonoknak, szom­szédoknak, ismerősöknek, a Tiszamenti Vegyiművek ener­giaszolgáltató üzem vezető­ségének és dolgozóinak, a granuláló üzem Gáti és Tö­rekvés Szocialista Brigád dolgozóinak, a karcagi Me­zőgazdasági Szakközépiskola tanárainak, a IV/B osztály tanulóinak, a kunszentmárto­ni BVM Tyereskova Szocia­lista Brigád dolgozóinak, a tószegi orsózó és varroda­üzem dolgozóinak, akik fe­lejthetetlen halottunk KATONA BOLDIZSÁR temetésén részt vettek, sír­jára koszorút, virágot helyez­tek, részvétükkel mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthe­tetlen felségem, anya, nagy­mama, a hosszú szenvedés után 64 éves korában el­hunyt VARGA BALINTNÉ született Elek Irén temetésén megjelentek, sírjára koszo­rút virágot helyeztek, mély­séges gyászunkban velünk együttéreztek. Gyászoló fér­je és családja. Tiszatenyő. Ezúton mondunk köszönetét a közeli és távoli rokonok­nak, barátoknak, jó szomszé­doknak, munkatársaknak, is­merősöknek, a Béke Tsz ve­zetőinek és dolgozóinak, a Vegytek dolgozóinak, akik a szerető férj, apa TEKSE JANOS temetésén jelen voltak, sírjá­ra koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló csa­lád, Törökszentmiklós. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a ro­konoknak, barátoknak, isme­rősöknek, jó szomszédoknak, a rákóczifalvi Rákóczi Tsz vezetőségének, dolgozóinak, az építőbrigád tagjainak és közvetlen munkatársainak, a rákóczifalvai óvoda dolgozói­nak, valamint az általános iskola dolgozóinak, és a 2/a osztály tanulóinak és taná rainak, a szolnoki Cukorgyár gépműhelye dolgozóinak, a Killián György Repülő Mű­szaki Főiskola dolgozóinak, valamint a rákóczifalvai kör­zeti megbízottjának és ön­kéntes rendőri csoportnak, akik a tragikus hirtelenség­gel 32 éves korában elhunyt SZŰCS ISTVÁN temetésén megjelentek, utol­só útjára elkísérték, mély gyászunkban v«(lünk osz- toztakr sírjára a kegyelet koszorúit és virágait elhe­lyezték. Gyászoló felesége, kislánya, kisfia és a gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek a Dózsa Tsz, a Kontakta gyár, a kétpói MÁV dolgozói­nak, akik felejthetetlen édes­anyánk, nagymamánk ÖZV BANYAI ALBERTNÉ született Lázár Irén temeté­sén részt vettek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csa- család, Mezőtúr. INGATLAN KIS lakóház 100 négyszögöl kerttel garázssal eladó, Tiszá­vá rkony, Endre ki­rály út 32. aJjaitt. lÉrde klód nit: Batjcsy Zs. út 55. alatt, vagy a Gyógyszertáriban. (H. 1332.) TÖRÖKSZENTMIK- LÓSON, Türr I. út 36. alatti ház eladó, központi fűtéses fürdőszobás, 400 négyszögöl kerttel, 2 család részére is al­kalmas. (H. 1322) __ 540 négyszögöl szőlő kis házzal eladó. Ér­deklődni: Abony. Thököly Imre út 6._(H. 1262)_________ 20 0 négyszögöl mű­velt, hobbytelek el­adó a 6-os busz végállomásától/ 5 percre, a Tisz-par­ton. Kovács Mihály Szolnok, Ságvári krt. 45. 11/41. (H. 1324) __ A BONYBAN hétvégi üdülő 207 négyszögöl szőlővel eladó, víz villany, kövesút van. Érdeklődni Zalka Máté 2. Fekete. (H. 1325) ____________ T ISZ A JENŐ belterü­letén építési telek amely hobbyteleknek is megfelel, sürgő­sen eladó. Érdeklőd­ni: Tiszajenő, Pe­tőfi út 27. Léder. (H. 1326)_____________ 3 SZOBÁS összkom­fortos lakás kp.+ OTp átvállalással el­adó . Ér deklődni: szombat, vasárnap egész nap, hétköznap JL7—119 óráig. Szol­nok, Bajcsy zs. út IC V/27., (H. 1327) RAKÖCZIF ALVÁN 3 +2 ; félszobás szint- eltolásos új családi ház pincegarázzsal eladó. Déryné u. 30. (H. 1329)_________ K UNHEGYESEN 3 szobás összkomfor­tos központifűtéses családi ház sürgő­sen eladó. Érdeklőd­ni: Kisfaludy út 2 bármikor. (H. 1330). 2 SZOBÁS, étkezős szövetkezeti lakás eladó. Szolnok, Baj­csy Zs. út 10. II/8. 9 Érdeklődni: 17 óra után. H. 1311)______ Ál lattartásra alkalmas kertes csa­ládi ház eladó. Szol­nok, Bogár u. 5. (A Ganz mellett lévő Béke út végén). (6864)________________ KISÜJSZÁLLÁS, Dó­zsa György út 56/a. alatt 3 szobás családi ház eladó. (7130) TANYÁT vennék Szolnok megyében, vagy bérelnék nyá­ri használatra Tö­rökszentmiklós, te­rületén. Ajánlatokat „rendezett” jeligé­re a törökszentmik­lósi tv-szervizbe (6896) 7 kataszteri zöld hereföld eladó. Tö­rökszentmiklós, Vö­rös Hadsereg út 41. Csőke._ (6893) JÁSZBERÉNY köz­pontjában, Felsza­badulás út 1. alatt háromszobás kertes családi ház lakható mell ékép ületttjen el­adó. Érdeklődni: Dancsa, Bercsényi út .51. Telefon: 11-139. (7011)__________________ 1975-ben épült 3 szo­bás családi ház el­adó. Jászberény Dembinszky út 6. (7009)__________________ KISÜJSZALLÁSON a Jókai út 37. számú sarki ház eladó. Irányár: 350 000 Ft. (7128)__________________ NAGYKÁTA, Ta­vasz u. 3L alatti két utcai szoba konyhás. fürdőszobás 20 éves családi ház 650 négy­szögöl telken eladó. Termő gyümölcsfák szőlőlugas. Ár: 650 000 Ft. Kármán Ferenc. (6904) _______ B OGÁCS, Kossuth utca 22. szám alatti ház eladó. Érdeklőd­ni: özv. Farkas De- zsőné. (6821)_________ K ÜLÖNBEJÁRATÚ házrész eladó. Kar­cag, Kisúszállási út 13. Érdeklődni: Be­loiannisz út 16., Haj­nal Attila, 17 órától. (6825)__________________ NÉGYSZOBÁS ker­tes családi ház 300 négyszögöl telekkel eladó. Ugyanott — franciaágy, két fo­tellal, gyermekbútor, gyermekágy, hármas szekrény, lemezját- szcs rádió, bárszek­rény, automata mo­sógép, konyhabútor, olajkályha eladó. Jászberény, Rezeda u. 14. Érdeklődni a helyszínen, bármi- kor. (6841)___________ C SALÁDI ház üzlet- helyiséggel eladó (piaccal szemben). Jászberény, Szív u. 8. Érdeklődni: Bu­dapest, VI. S_zív u. 14. 1063. Déry Mik­ló sné, telefon: 423-079. (6640)._______ E LADÓ 3 szobás hal­los lakás, garázzsal kp-fOTP átvállalás­sal. Karcag, Liliom út 9/a. (6631) JÓ ÁLLAGÚ villa­mosított tanya gaz­dasági épületekkel eladó. Cím: Tajthy Lászlóné, Tiszasüly Fiuág__tanya.__(6703) E LADÓ 4 szoba, hal­los, komfortos alá­pincézett kertes csa­ládi ház (két csa­ládnak. is megfelel) Érdeklődni Török­szentmiklós, Ságvári út 13., szombat, va­sárnap. (6765) __ E LKÖLTÖZÉS miatt eladó két kertés ház, egyben vagy külön is. Egyik azonnal beköltözhető. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni: vasár­naponként, Öcsöd, Bocskai út 11—13. (6452)_________________ 8 6 m* 2, kétszintes, ga- rázsos társasházi la­kás eladó kp. + OTP. Szolnok. Ba­lassa B. út 1/3. Ér­deklődni : 18 óra után. (6061) MEZŐTÚR, Újváros I. út 3. I. em. 3. sz. összkomfortos lakás eladó. Érdeklődni: 18—20 óráig, vagy 83 91 mellék telefo­non. (6700) CSALÁDI ház ga­rázzsal, üzlethelyi­séggel eladó, vagy elcserélhető. Szol. nők, Rákóczi út 33. Telefon: 16-391. (6743) A VAROS központ­jában egy szoba, komfortos, gázfűté­ses öröklakás azon­nal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: naponta 15 óra után, 15-176-os telefonon. (6653) _________________ E LADÓ Szandasző- lős, Juhász Gy. u. 25. szám alatt 465 négyszögöl beépíthe­tő telek. Érdeklődni: Szolnok, Sirálv u. 4. (6783) VAROSKÖZPONT­BAN háromszobás, gázfűtéses, családi ház 130 négyszögöl telekkel, melléképü­letekkel eladó. Szol­nok, Rákóczi út 22. Telefon: 11-591 ér­deklődni lehet egész nap. (6912)______ T ÖRÖKSZENTMIK­LÓS, Vörös Hadse­reg út 112. n. e. egyszobás, 37 m^es, szövetkezeti, gázos lakás eladó. Érdek­lődni : Törökszent­miklós, Killián út 60. (6894) MARTFŰN, Szabó Pál út 15. sz. alatti közművesített telek kész alappal, érvé­nyes építési enge­déllyel eladó. Ér­deklődni : Rákóczi út 19—21 sz. alatt szom­bat, vasárnap egész nap. Hétköznap 16 órától. (6425) EMELETES családi ház eladó. Érdeklőd­ni: Szolnok, Holt­Tisza-part út 6., Ba­lázs. (6621) VAROSKÖZPONT­BAN, Szolnokon 1985. decemberi beköltö­zéssel társasházi két­szobás, 56 m-J-es la­kás -f- garázs teher­mentesen eladó ,,12 500 Ft/m2” jeligé­re a kiadóba. (6915) VÁROSKÖZPONT­BAN, Szolnokon 56 m2-es társasházi la­kás + garázs teher­mentesen eladó ..13 500 Ft/m2 jel­igére a kiadóba. (6915) VÍKENDTELEKNEK való porta eladó. Ér­deklődni minden nap. Tiszavárkony, Kos­suth u. 19. szám alatt. (6259) 2 SZOBÁS Örökla­kás beköltözhetően eladó, Szolnok. Má­tyás kir. út 5. II/8. Érdeklődni: 17—19 óráig. (5736)________ A ZONNAL beköltöz­hető ház eladó Tá- pióeyörgye központ­jában, Tolbuhin u. 46. — 2 szoba, kony­ha. kamra, veranda, fürdőszoba megold­ható. 150 négyszög­öl gyümölcsös kert­tel. Víz, villany van. Érdeklődni lehet: Törőcsik József né Budapest 1983. Szi­gony u. 10. fsz. 1. (5637)__________________ 2 SZOBÁS szövetke­zeti lakás készpénz -1- 150 000 Ft OTP átvállalással eladó. Érdeklődni: 17 óra után.. Szolnok, Kis­faludy út 1. IV/14. (7251) GÉPJÁRMŰ ELADÓ lejárt mű­szakival olcsón IF-s rendszámú Wartburg. Érdeklődni lehet Szolnok, Ady E. 22. m/s. (H. 1323) FIXES Ifa frissen vizsgázott 5 éves — Aróval cserélhető vagy eladó. IE 28-s, traktor is. Mezőtúr, Fóti út_138^ (6952) __ C U írsz. 601-es Tra­bant lejárt műszaki­val, jó állapotban eladó. Vízi József Kunszentmárton, Ál- lami Gazdaság. (7053) ZL-s sárga 1500-as Lada személygépko­csi eladó. Érdeklőd­ni lehet: Rózsa Fe­renc, Tiszafüred Felsőbuda út 1. (7063)__________________ MOST vizsgázott 6 éves Trabant eladó. Érdeklődni: Karcag. Villamos út 18., 17 órától. (6822)_________ J Ó ÁLLAPOTBAN lévő Wartburg ID írsz., eladó. Karcag. Deák krt. 24. (6626) MOST műszakizott 3 éves Trabant kitűnő állanotban eladó. Ér­deklődni: Jászbe­rény, il-980-as tele­fonon 17—19 óra kö- zött. (6651)____________ 350 cm3 * 5-s CZ Jáva eladó. Tiszavárkony Kinizsi krt. 15/a. (6769)__________________ E LADÓ MZ TS mo­torkerékpár és gáz­tűzhely. Érdeklődni: Tiszafüred, Tanács- köztársaság park 3—4. I. lh. I. e. 4. Foldváry. (7192) JÓ állapotban levő ZS frsz. Wartburg Limousine sürgősen eladó. Jászberény Bajcsy-Zsilinszky u. 2/4. (6837) JÓ állapotban levő Moszkvics 412-es el­adó. Érdeklődni le­het: Szolnok, dr. Durst János út 50/b. 17 órától, Varga. (6753) ADÁS-VÉTEL ROTÁCIÓS fűkasza eladó. Szolnok, Szan- daszőlős, Vörösmezo út 70. Érdeklődni 17 órától. (H. 1298) 4o basszusos Veitme­ister, 120 basszusos Royal-Standard har­monika eladó. Kar­cag, Füredi út 56/a. (H. 1328) 15o literes abszorpci­ós hűtő eladó. Ér­deklődni: Szolnok Kun Béla krt. 7. III./12. 17 órától (H. 1321) CSEREBERE! Ké­rek használt fürdő­szoba-berendezést, csempéket, mozaik- lapokat, szőnyegeket PVC-szőnyeget. író­asztalt, rekamiét, fo- telágyat, modern konyhabútort, mo­dern világos szek­rényt vagy szek­rénysort. Adok: olajfestményeket. Prohászka, Szolnok, Achim A. út 13. Vagv Üjszász, Pető­fi _út_2/b. __(H.__1314) E U 28-as Dutra kör­fűrésszel eladó. Ti- szaföldvár, Kossuth út 68. (H. 1331)__ 6 ÉVES tehén 1 he­tes bikaborjával el­adó. Tiszaföldvár Toldi F. út 46. (6S17)__________________ EGY kanca, egy he­réit egyéves sodrott csikó eladó. Kisúj­szállás, Kuthen ve­zér út 8. (6955)__ Ü J kompresszor nagy Ifa légtartály- lyal eladó, motorral vagy anélkül. Kis­újszállás, Széchenyi út_74. (7059) __________ J Ó állapotban lévő MTZ 50-es. eladó. Kisújszállás, Lehel út 15/16. (7129)_______ VÁSÁROLNÉK vat­tacukorkészítő gé­pet. Cserke szőlő, Ady E. út 48 (7052) NYERS birkabőrök eladók. Karcag Damjanich út 61/a. (6683) BERNÁTHEGYI ku­tya eladó. Karcag. Madarasi út 9—11. dr. Mándoki. (6620) ELADÓ bécsi zongo­ra, ugyanott három­ajtós szekrény. Ér­deklődni : Tószeg, Kálvin tér 1. (6812) 11 választási malac eladó. Törökszent­miklós, Vörös Had­sereg út 71. (6721)__ 23 ezer kalóriás mo- nori kazán 2 db 10 tagos lemezradiátor eladó. Törökszent­miklós, Délibáb út 5. (67221) _____________ K ÉT 3 hónapos fox- terrier szuka és há­rom bráma tyúk és egy kakas eladó. Halkovics Jenőné. Túrkeve, Liget út 15. (6725)___________ S VÉD típusú 800- as szalagfűrész-gép jó állapotban eladó. Jászberény, Fürst Sándor u. 16. Érdek­lődni: 17 órától. (6839)__________________ 2 db 3,15 kW-os hő­tárolós kályha eladó. T ö r öks ze ntm iklós, Lenin út 165. alatt. (6807) ________________ 5 éves heréit telivér hátasló nyereggel és nagy gumis kocsi ol­csón eladó. Török­szentmiklós, Mátyás kir. út 13. (6805) FARAGOTT, intar­ziás ebédlőbútor el­adó. Érdeklődni le­het: 18—20 óra kö­zött, Karcag, Kiss Antal út 8. (6829) KERÁMIAÉGETŐ kemence és korong ;eLad)ó. ÉSrdeklödm: napközben: 12-300 te­lefonon. este: Szol­nok, Orosz Gy. ut 15. V1I/29. (6986) 5 q cirokszakáli el­adó. Törökszentm ik­lós, Kossuth út 174. Galsi. (6936) 4o mm-es átereszté- sű szovjet dobrevol­ver esztergapad el­adó. Mezőtúr. Dózsa Gy. út 30. (6605) KISMÉRETŰ stéget vennék. ,, Horgászta­nya” jeligére a tö­rökszentm Lkilósi tv- szervizbe. (6806) EGYÉB SZOLNOK központ­jában II. emeleti összkomfortos búto­rozott lakásomat hosszabb időre kia­dom, elsősorban vál­lalat részére. „Azon­nal” jeligére a szol­noki Hirdetőbe. (H. 1319) ___________ H ÉTVÉGI takarítást vállalok „Tiszta munka” jeligére a kiadóba. (6748) 1984. szeptembertől egy szakmunkásta­nulót alkalmazok. A kőműves szakma magas fokú gya­korlati elsajátítása biztosított. Bővebb felvilágosítást min­den nap este 17-től. Bató János kőműves- mester, Jászberény, Balaton u. 28. (6838)__ _ B ALATONNÁL 8-^0 férőhelyes üdülőt bérelnénk. „Május 1. — szeptember 30-ig” jeligére a kiadóba. (5286)_____________ M AGÁNYOSSÁ­GÁT feloldja a HEURÉKA Társkere­ső szolgálat, Cím: 5022 Szolnok, Pf.: 64. Keressen ben­nünket! Bizalom diszkréció. (5190) _ MAGÁNSZEMÉLYEK és közületek részére takarítást és takarí­tásnál kapcsolatos te­vékenységet vállalok. Telefon: 17-735, 17­779. (6859) LAKÁSCSERE ELCSERÉLNÉM Cse­pelen XXI. kerület­ben levő egy plusz két 1/2 szobás össz­komfortos X. eme­leti tanácsi lakáso­mat, hasonló szolno­ki lakásra. Tisza­földvár, 5430. Dar­vas üt 19. Dömsödi Józsefné. (6768) TÓSZEGI kertes, komfortos házamat elcserélném Szolnok Széchenyi lakótelepi tanácsi bérlakásra. Érdeklődni: Tószeg Arany J. út 5. szám, délutánonként. _________________(6689.) K ÉT lakásért egyet! Egy másfél és egy kétszobás tanácsi lakásunkat (85 m2) hasonló háromszo­básra cserélnénk, városközpontban. „II. emeletig 640.” jeligére a kiadóba. ELCSERÉLNÉM szol­noki 3 szoba össz­komfortos távfűté­sű tanácsi lakásom másifélszobás taná­csira. Ráfizetést ké­rek. Megtekinthető 16 órától Csanádi krt. 2. IX/27. (H. 1318) ELCSERÉLNÉM 2 szobás Mészöv-la­kásom 2,5—3 szobás tanácsi lakásra. Rá­fizetést kérek. Szol­nok, Kisfaludy u. 1. II/8. (7251.) SZOLNOK. Széche­nyi lakótelepi más- félszobád első eme­leti tanácsi lakásom elcserélném. „Két­szobásra” jeligére a szolnoki Hirdetőbe. (H. 1264) ELCSERÉLNÉM há- romszoba, komfortos kétgarázsos kertes házam, kétszobás ta­nácsi vagy szövetke­zeti lakásra. Érdek­lődni: Szolnok, Fürj ut 15. (H. 1309) HÁZASSÁG 44 éves 170 cm füg­getlen dolgozó nő házastársat keres, „Piros rózsa” jeligé­re a karcagi patyo­latba. (6824) MINDEN tekintet­ben reprezentatív, független nő kor­rekt értelmiségi le­velét várja 35 évtől. „Lakás van” jeligé­re a szolnoki Hirde­tőbe. (II. 1320.) KERESEM házasság céljából azt a meg­értő élvált özvegy hölgyet, aki boldog életre vágyik. 53 éves, 172 cm függet­len özvegy férfi va­gyok. Anyagiak rendezettek. „Re­mény” jeligére a szolnoki Hirdetőbe. (H. 1313.) JÓL szituált intelli­gens társat keresek házasság céljából, 53 éves korig, 172 cm- nél magasabb férfi Személyében. „Köl­csönös szimpátia 235” jeligére a ki­adóba. (6751.) 55 EVES, 165 cm és 62 éves 164 cm ba­rátnők, özvegyek megismerkednének korban hozzájuk il­lő. önmagukkal és másokkal is igényes komoly, intelligens férfiakkal házasság céljából, addig amíg nem késő. „Van még remény?” jel­igére a kiadóba. (6865.) Vas- és Faipari Szövetkezet fel­vesz lakatos, hegesztő, minősí­tett hegesztő, tmkrlakatos, fűtés- szerelő és kőműves szakmunká­sokat, jelentkezés: Szolnok, Os­tor út 1. sz. (H. 1239) Az SZMT VASIPARI VÁLLALA­TA szászbereki üzemébe akku­mulátorgyártási technológiai te­rületre, betanított munkára fér­fi munkaerőket vesz fel, heti 36 órás munkahéttel. Betanítás a helyszínen. Kereseti lehetőség: havi 7000 Ft-ig. jelentkezni le­het a szászbereki üzemben az üzemvezetőnél. (H. 1240) 8—10 fős villanyszerelő brigád gépkocsivezetővel munkahelyet változtatna. Ajánlatokat: „Kó­bor áram” jeligére a Néplap jászberényi szerkesztőségébe. (€295.) Erősáramú villamosmérnök, 10 éves gyakorlattal, számítástech­nikai ismeretekkel állást keres. „Szolnokon 721” jeligére a ki­adóba. (€405) Pályázatot hirdetünk: közgazda- sági osztályvezetői munkakör betöltésére. Pénzügyi és számvi­teli főiskolát végzettek részére, vagv mérlegképes könyvelői ké­pesítéssel és legalább 5 éves ve­zetői gyakorlattal rendelkezők részére, továbbá: építésvezetői munkakör betöltésére, építész üzemmérnök végzettségűek vagy építőipari technikus és legalább 5 éves gyakorlattal rendelkezők részére, valamint termelésirányí­tói munkakör betöltésére, épü­letgépész technikusi végzettsé­gűek részére. Várjuk jelntkezé- seiket az Alföldi Építő-, Szak- és Szerelőipari Szövetkezet el­nökénél, vagy személyzeti veze­tőjénél. Törökszentmiklós, No­vember 7. út 8. Telefon: 78. (€574) Az Építőipari Szövetkezet, Szol­nok felvételre keres közgazdasá­gi szakközépiskolai végzettségű anyagelszámol tatót, valamint gyors- és gépírónőt. Jelentkezni lehet: Építőipari szövetkezet sze­mélyzeti osztályán, Szolnok Ságvári krt. 14. (6885) A VÉNUSZ RUHÁZATI KERES­KEDELMI VÁLLALAT azonnali belépéssel felvesz 0,5 tonnás Barkas tehergépkocsira gépko­csivezetőt, valamint raktári mun­kára férfi munkaerőt. Cím: Szolnoka Rékasi út 3. (Hátul az udvarban.) Megközelíthető a 12. sz. autóbusszal. (60^4). A KÖBANYAI SÖRGYÁR jász­berényi kirendeltsége, azonnali belépéssel felvesz gépkocsirako­dókat, valamint érettségizett sze­mélyt áruátvevői és adminiszt­ratív munkakörbe. (6341) A Jász-Nagykun Vendéglátó Vál­lalat felvételre keres 2—3 fő szobafestő-mázolót. Jelentkezés Jász-Nagykun Vendéglátó Vál­lalat munkaügyi osztályán, Szol­nok, Kossuth téri Irodaház. (6726) Érettségivel rendelkező férfia­kat raktári anyagkiadói munka­körbe azonnal felvesz a Tisza- menti Vegyiművek Szolnok, Tó­szegi út. jelentkezés személyesen a vállalat munkaerőgazüálkodá- si csoportjánál. f6339) fl Mezö- berényi arany­kalász Tsz 1984. Június 20-án 8 órakor a Csabai út melletti géptelepénél gépárverést tart Különböző típusú pótkocsik (szervestrágya-szóró, állatszállító és egyéb) Szippantó. RF—2 rendfelszedők E—295-ös silózó adapterek lajtavezető gépek K—4—42 kisbálázók FRAK—B—2 rakodó H\C—3 gyúrűshenger, K 700-as erőgép IFA és E—S 12-es motorok, ARO, Dutra, Zetor SZK kombájnalkatrészek és 1 db John Deere traktor. (6998.) A Szolnok megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat felvételre keres üzemszervezői, rendszerszervezői, számviteli élőadói munkakörök betöltésére szakirányú főiskolai végzettséggel rendelkező szakembereket. ö Jelenkezni lehet részletes önéletrajzzal, személyesen a vállalat személyzeti osztályán 1984. június 30-ig. Cím: 5000. Szolnok, Vágóhíd u. 60. (6201.) Hirdetmény A Pénzügyminsztérium To­vábbképző Intézete az 1984— 85-ös tanévre június 20-ig még elfogad jelentkezőket a számviteli, árszakértői tanfo­lyamokra. Jelentkezési lapot és a leg­fontosabb tudnivalókat tar­talmazó tájékoztatót Szolno­kon a nyomtatványboltban lehet megvásárolni. A jelentkezési lapot az aláb­bi címre kell küldeni: Me­gyei Tanács VB pénzügyi osztálya Csornán Mihály me­gyefelelős. Szolnok, Pf.: 41. 5001. (7041.) A törökszentmiklósi Városi Tanács Költségvetési Üzeme vállalja lapos tetők felújítá­sát bitulax szigetelőanyaggal, komplett bádogosmunkával. Vállalunk továbbá utólagos vegyi falszigetelést sziliko- fób-anhydró vegyi anyaggal. Cím; Törökszentmiklós, Tán­csics M. u. 26. Telefon; 241. (6636.) Június 14-töl szép szőnyeg teszi otthonát ÉS EBÉDLŐ - több színben OLCSÓN áruházban készlet tart.

Next

/
Oldalképek
Tartalom