Szolnok Megyei Néplap, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-12 / 136. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. JÚNIUS 12. Az úttörő oly vidám... Ami az elismerés mögött van Tavaly, a november 7-i ünnepségen Erőss Laci, nyolcadik a. osztályos tanuló mondta az ünnepi beszédet. „Egészen jól sikerült” — íme Vineze Szilvia, nyolcadik á-s véleménye. — „Értettük, hogy mit mond, ismerős volt amiről beszélt, nem unatkoztunk.” A tiszafüredi Kiss Pál Általános Iskolában évek óta hagyomány, hogy pályázatot hirdetnek az ünnepi beszéd megírására. A legjobb mű írója aztán ország-világ (helyesebben az iskola) előtt felolvashatja a beszédet. — Ha gyerek szól a gyerekekhez, az sokkal érdekesebb számukra, kevésbé formális — mondja Oláh Vince igazgató. Néhány héttel ezelőtt a Kiss Pál úttörőcsapat átvette a KISZ KB kitüntetésiét: a Vörös Selyemzászló Csillagját. Ez a KISZ KB legmagasabb kitüntetése, amit úttörőcsapatnak adományoz. Mitől jobb ez az úttörő- csapat, mint a többi? Az igazgató fontosnak tartja a hagyományokat. — Hagyománnyal rendelkező és a hagyományokat tisztelő iskola a miénk. Nekünk nincs is. más dolgunk, mint folytatni az elődök munkáját. Persze, a tantestülettel sincs baj, nem húzódoznak; ha valamit csinálni kell. És ez nagyon sokat jelent. .. Az úttörőcsapat vezetője, Borbély Jánosné megjegyzi:— Az is sókat számít, hogy az iskola vezetői lelkesek, rugalmasak. Sokat köszönhetünk azoknak a tiszafüredieknek is, akik segítenek nekünk. Az egyik patronáló, Kádár Dénes például minden nap bejön az iskolába, sí megkérdezi, kell-e segíteni, kerítést festeni, javítani valamit Szűcs Imre fazekas Szikra Zoltán rajztanárral cserépplakettet készített azoknak a patronálóknak, akik sokat segítenek a csapatnak. Mások például úgy kapcsolódnak a munkába, hogy felkészítik a lövészversenyre a gyerekeket. — Ennek az iskolának többet segítenek a szülők, az üzemek, a vállalatok, mint a többi tanintézetnek? Ez így van — állítja Borbély Jánosné. — Jó a kapcsolatunk a szülőkkel. Minden évben meghívjuk a pártolókat, elmondjuk nekik, mit valósítottunk meg, mit tervezünk. A segítség „titka” pedig az, hogy... Mi sem mondhatjuk el, hogy idejönnek a helyünkbe, ési megkérdezik, — egy-két kivételtől eltekintve — ugyan, mondjuk már el, mire lenne szükségünk... Elmegyünk a szülőkhöz, a szocialista brigádokhoz. .. és kérünk.' És ha nem mozdulnak, ismét fölkeressük őket. Akár há- romszor-négyszer is. Igaz, mi sem zárkózunk el, ha a vállalatok ünnepségekre műsort kémek tőlünk.. . annál inkább, mert a pajtások szeretnek szerepelni... Lapozgatom a csapatnaplót. Színes beszámolók és képek kirándulásokról, vetélkedőkről. Egy-egy programra szívesen emlékeznek vissza a gyerekek. — A vetélkedőket és a túrákat szeretjük a legjobban — mondja Vineze Szilvia, az úttörőtanács titkára. Mester Amanda, hatodik b.-s, a Petőfi őrs túrafelelőse lelkesen bólogat: — A túra nemcsak azért jó, mert sokat mászkálunk, és jól elfáradunk, meg új, idegen tájakat látunk, hanem azért is, mert sokan közülünk bogarakat, növényeket gyűjthetnek útközben. Szilvia szerint az idei gyermeknap jobb volt, mint a tavalyi. Tetszett a táncház, a bábszínház. Nagy sikere volt a főzőversenynek isi. Szilviák raja halászlét készített. „Meg lehetett enni.” A csapat munkatervéből nem maradhatnak ki a gyerekek elképzelései. És ha valaki képtelen ötlettel áll elő? — „Képtelen” ötlet szinte nincs is — mondja az igazgató. — Sokszor csak a felnőttek hiszik, hogy egy gondolat butaság. Amikor például a tiszaszőlősi iskolában tanítottam, az egyik gyerek azt mondta: neveljünk malacot az iskola udvarán. Először mindenkinek égnek állt a haja, mikor meghallotta.. . gondolkozni kezdtem, hogyan lehetne. .. azóta is nevelnek malacot a tiszaszőlő- si iskolában. Amikor kimegyünk a Kiss Pál Általános Iskola udvarára, éppen szünet van. Ki- sebb-nagyoDb srácok nekibuzdulva rúgják a labdát. — A kerítést meg kellene toldani egy magasítóhálóval, mert mindig kirúgják a labdát az útra — magyarázza az igazgató. — Kértünk rá pénzt a megyei ifjúsági alapból, de nem kaptunk. Ügyhogy most tilos! focizni. — Hangjában vidámság bujkál. — De mondja meg őszintén — fordul hozzám — Meg lehet tiltani a gyerekeknek, hogy focizzanak? Mi rejlik egy magas, kitüntetés mögött? Mi kell az eredményekhez? A Kiss Pál úttörőcsapat otthona régi épület, saját tornaterme sincs,. Az úttörőszobát is egy szűk szertárhelyiségből alakították át. A pajtások sem „mintagyerekek”, mint ahogy Amanda is elmondta: „Örsi foglalkozáson gyakran összeveszünk, mert akadnak köztünk olyan pajtások, akik csak játszani akarnak.” A Kiss Pál Általános Iskolában nem görcsös igyekezettel érnek el eredményeket, hanem meggyőződéssel, kedvvel végzett munkával, és derűs légkörrel. Paulina Éva Erőss Laci, Vineze Szilvi és Mester Amanda a csapatfal előtt a KISZ KB által adományozott Vörös Selyemzászló vaj Főiskolások kiállítása Szolnokon Megtanítani, ami megtanítható ... Beszélgetés Somogyi József szobrászművésszel Saotlinokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Közpoht galériáján július 2-ig látha- ‘ tó a kiállítás, amelyet a Magyar Képzőművészeti Főiskola másodéves szob rászn öven - dékeinek munkáiból rendeztek. A kiállítást Somogyi József Kossuth-díjas szobrász- művész, a főiskola rektora nyitotta meg, akit rövid beszélgetésre kértünk. — Szolnok megye tárlatlátogató közönségének nem először nyílik alkalma arra, hogy bepillantást nyerjen a főiskola műhelymunkájába. Talán már hagyománynak is tekinthető, hogy szűkeb b pátriánkban időről időre bemutatkozik egy-egy évfolyam. ön hogyan ítéli meg ezeknek a kiállításoknak a jelentőségét? — Nem az udvariasság mondatja velem, hogy örömmel teszünk eleget a félkéréseknek. Mint említette is, első. soirban azért, hogy a főiskolái képzésről, az ott folyó munkáról, ha úgy tetszik, műhelymunkáiról adjunk képet az érdeklődőknek. Ugyan, akkor ezek a tárlatok a növendékek egyfajta „megmérettetését” is jelentik. A hangsúlyt azonban nem ez utóbbira helyezném. hisz a dolgok jelllegébőL adódóan ezek a kiállítások — nem a szó rossz értelmében — de egysíkúak. Az első lépésekről, próbálkozásokról, a mes- teirísjég elsajátításának bizonyos szintjéről adnak képet. A mostani tárlaton, is elsősorban tanulmányokat láthat a közönség, ölyanoíkat, amelyek a szobrászat alapvető törvényeinek megismerését, ímegértésót Szolgálják. Fontos. hogy a növendékek ismerjék ezeket, hisz mint ahogy új törvényeket is csak törvénytudó emberek tudnak alkotni, úgy a szobrászat új értékei is csak a mesterség tökéletes tudásának birtokában. teremthető meg. Igyekszem tehát növendékeimmel mindent megtanítani, ami megtanítható, hogy majdan képesek tegyenek megvalósítani azt is, ami nem tanítható. ami már egyéniségükön, szubjektumukon múlik ... Nos. a most bemutatkozó évfolyam még a mesterség tanulásának időszakát éli. Nem elfogultságból jegyzem meg, hogy valamennyiük tehetsége biztató folytatást ígjér. Ugyanakkor úgy vélem, a főiskoláról teljesebb képet adna, ha a négy évfolyam egyszerre mutatkozhatna be, hiszen akkor folyamatában, az első tétova lépésektől, az első önálló lépésekig kísérhetnék nyomon a látogatók növendékeink útját, fejlődését. — így esetleg félreértésekre is okot adhat a kiállítás? — Tartok tőle. hogy igen. A nézők egy része azt hiheti, hogy ez a szobrászat maga, másik része pedig esetleg emígyen fogalmazhatja meg kételyeit: mi ez az „akadé- mizmus”, hol vannak az önálló, szuverén alkotóitok ? Mire tanít a főiskola? — Megnyitójában említette, ez az utolsó évfolyam, amelyet útjára bocsát. Abbahagyja a tanítást? — Huszonnégy éves korom óta nevelem, tanítom a fiatalokat. Csaknem öt évtizedet szenteltem ennek a hivatásnak ... — S hol láthatjuk legközelebb Somogyi József szobrászművész alkotásait? — A Budapesten épülő Kongresszusi Palota előtt állítják majd fel a fasizmus áldozatainak emlékére készült munkámat, s szívemnek nagyon kedves a jövő nyáron Rodostóba kerülő Rákóczi- szobrom is. A szobor a Rákó- czi-ház előtt áll majd, s az „időtlenségbe”, a végtelen tengerre néz . .. Török Erzsébet Fotó: T. Z. I MŰSOROK I I Rádió I SZOLNOKI STÜDIÖ 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Pár perc dzsessz. Oscar Petterson zongorázik. — 17.20: Zsibongó. Gyermekműsor. Szerkesztő: Cseh Éva. (A tartalomból: Itt a nyári szünet! — Társastáncot tanulok. — Énekeljünk együtt.) — 17-35: Üj felvételeinkből. A szolnoki Kodály iskola kórusa énekel. — 17.45: Üzemi lapszemle. — 17.50: Csákányi László operettrészleteket énekel. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: Az Apostol együttes új dalaiból. —18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: „ . .. nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország .. .” — 9.00: A hét zeneműve. — 9.30: A soroksári Dózsa György Művelődési Ház fúvószenekara két ländlert játszik. — 9.40: Találkozás a Hang-villában. — 10.05: MR 10—14. — 10.35: Verbunkosok, katonadalok. — 11.00: Warga Lívia és Palló Imre operaáriákat énekel. — 11.39: A csúnya hercegnő. Lion Feuchtwan- ger regénye rádióra alkalmazva. XVAl. rész. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Törvénykönyv. — 13.00: Kapcsoljuk a Magyar Nemzeti Galériát. Hangverseny délidőben. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara játszik. — Kb. 14.00: Népdalok, néptáncok. — 14.42: Arcképek a bolgár irodalomból. Nicola Vag- carov. — 15.05: Respighi: Régi olasz táncok. III. szvit. — 15.28: Nyitnikék. Kisiskolások műsora. — 16.00: Közvetítés a Berlin étteremből. — 16.29: Zengjen a muzsika. Az amatőr zenei mozgalom híradója. — 17.05: Könyvszínpad. — 17.35: Dunajevszkij: Vidám vásár. Bevezetés és aratódal. — Í7.45: A Szabó család. — 19.15: Üj Melódia-lemezeinkből. Saint-Saens: III. szimfónia. — 19.55: A szocialista gazdaság- elmélet és a szocialista gazdaságirányítás gyakorlata. III rész. — 20.25: Közkívánatra! — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Népi hangszerszólók. — 22.50: Késő este. Társadalmi nyilvánosság. 6. rész: Tömegkommunikáció és nyilvánosság. — 23.00: Éji muzsika. PETŐFI: 8.05: Szatirikus sanzonok. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.35: Társalgó. — 10.00: Zene- délelőtt. — 12.25: Gyermekek könyvespolca. — 12.35: Melódiákoktól. — 13.25: Látószög. — 13.30: Muzsikáló természet. Csérek. — 13.35: Mai magyar zeneszerzők gyermekkórusaiból. — 13.45': Zenés délután. — 14.00: Operaslágerek. — 14.35: Tánczenei koktél. — 15.20: Könyvről könyvért. — 15.30: Találkozás a stúdióban. — 16.35: Csúcsforgalom. — 18.00: Tini-tonik. — 18.35: Beszélni nehéz. — 18.47: Buváry Lívia népdalfelvételeiből. — 19.06: Magyar anekdotakincs. XXIV^ 12. rész. — 19.35: Csak fiataloknak! — 20.35: Az értelmesség társadalma. — 20.45: Csanádi György nótákat énekel. — 20.58: A Rádió Dalszínháza. A madarász. Kari Zeller operettjének rádióváltozata. — 23.20: A tegnap slágereiből. 3. MŰSOR: 9.00: Slágerturmix. — 10.00: Zenekari muzsika. — 11.05: Nagy mesterek kamarazenéjéből. — 12.37: Fúvószene táncritmusban. — 13.07: Kórusmuzsika.. — 13.30: Fiataloknak! — 14.20: Világújság. — 14.40: Undine. Részletek Lortzing operájából. — 15.30: Szimfonikus zene. — 16.45: Tokos Zoltán, valamint Szeverényi Ilona és Vékony Ildikó hangversenye. — 17.59: Reflektorfényben egy operaária. Verdi: Simon Boccanegra — Fiesco áriája. — 18.00: Na maternjem jeziku. A Magyar Rádió szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. — 19.05: In der Muttersprache. A Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. — 19.35: Lukácsi Huba népdalokat énekel, a Rádiózenektr fúvósötöse játszik. — 20.0: Edita Gru- berová operaáriákat énekel. — 20.28: Zenekari muzsika - 21.28: Beethoven összes zongoraszonátái. XII/3. rész. — 22.30: A haiál meg a szolga. Juan Benet novelláit fordította: Dés Mihály. — 22.46: Bemutatjuk Pat Met- heny „Rejoicing” (örvendezés) című új lemezét. Televízió 8.25: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (isim.) 8.30: Iskolatévé Környezetismeret (ált. isk. 3. oszt.) Elektromos kölcsönhatások. 8.45: Magyar nyelv Sz óraka ténusz. Susogjunk, hogy sususu. (Sziszegő és susogó hangok). 9.00: Környezetismeret (ált. isk. 1. oszt.) Veszélyben őket hívjuk 9.20: Fizika (ált. isk). 8. oszt.) Elektromos rezgések és hullámok (ff.) 9.45: Tűz a vízen Francia film (ism.) 10.45: Amerikai burleszk- parádé. Elrontott esküvő (ism.) (ff.). 11.00: Képújság 16.35: Hírek 16.40: Homár, languszta, remeterák NSZK kisfiún (ism.). 17.00: Csak gyerekeknek! A zöld erdő meséi Amerikai rajzfilmsorozat. XIII/13. rész: Paddy álompalotát épít (ism.). 17.25: Képújság 17.30: Foci-gála Luganóban Riportfilm 17.55: Reklám 18.00: Rubens Holland filmsorozat V/2. rész. 18.55: Varga András énekel 19.20: Reklám 19.35: Idősebbek is elkezdhetik Tévétorna 19.40: Esti mese (ff.) 20.00: Tv-híradó 20.25: Labdarúgó EB. Franciaország—Dánia Közvetítés Párizsból A szünetben: Reklám. 22.15: A hét műtárgya Tihanyi Lajos: Tájkép híddal (Kiscelli Múzeum). 22.25: Egy darab a térből Portré Goldfinger Ernőről 23.05: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 18.30: Képújság 18.35: Autó-motorsport A Telesport technikai magazinja 18Í.55: Folyamatos, jelenlét M_&rtyn Ferenc 85. éves. kb. 20.40: A szünetben: Táblaképek restaurálása Francia kisfilm (ism.) 21.30: Tv-híradó 2. 21.50: Jubileum Oberhaus enben. Egy rövidfilmfesztivál krónikája 22.35: Képújság. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.30: Hírek 16.35: a német .nyelv klubja 3. lecke. 16.55: Vigyázz, tűz van! Riportműsor 17.15: A 21. emelet adása Ifjúsági műsor 17.40: A polgári védelem tájékoztatója 17.45: Szakmunkástanulók műsora 18.15: Arany Prága ’84. A XXI. Nemzetközi Tv-fesztivál műsorából 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Ünnepi hangverseny az Arany Prága ’84. XXI. Nemzetközi Tv-fesztivál alkalmából 21.30: időszerű események 22.00: Én, Claudius Angol tévéfilmsorozat 5. rész (15 éven. felülieknek!) (ism.). BUKAREST 15.05: Az iskolák életéből 15.30: Fülöp-szigetek ’84 16.20: Rajzfilmek 20.00: Tv-híradó 20.20: Hivatalos baráti látogatás Lengyelországban 20.50: Ifjúsági fesztivál 21.00: Tv-színház: „Tiszta szerelemmel” Irta Dorel Dorian 22.20: Tv-híradó. A rádió I huBámhosszán | Társalgó A társalgó, a vendégfogadás, a beszélgetés, rímünkhöz közelebb a társalkodás tágas szobája vagy a szalon meghitt sarka. Napjainkban ez persze jóval egyszerűbb, szobáink — egy? — kettő? — netán három — többfunikeió- júiaik, ott a társalgónk, ahol leülhetünk beszélgetni. De a képzelet többet megengedhet magának. A rádió Társalgó című műsorát külsőségeiben olyannak képzeljük el. amilyennek alkarjuk. Bár tudjuk, hogy szerény stúdióhelyiség- ben társalognak a műsor vendégei, a szellem ragyogása megszépíti a valóságot. Mindig örömmel ülök be a rádió szalonjába — persze — a hely ez esetben is a képzelet szülötte —, hogy részese legyek a Társalgó társaságának. A műsor alcíme: Másfél óra irodalomkedvelőknek. Nyilván úgy kell érteni, akik az irodalmat sízeretik, szívesen hallgatnak zenét is, de Kondor Béla és mások festészete is érdekelheti őket. Kevés rádió dicsekedhet a Társalgóhoz hasonló műsorral. Színvonalas, de nem okoskodó, gyors, pontos műsor, amely kötöttségek nélkül „utazgat” térben és időben, tallóz hazai és külhoni értékekben. A legutóbbi adásban a Szépirodalmi Könyvkiadó új Kosztolányi „összes” kapcsán a költő legjobb ismerői, barátai szólaltak meg, bizonyították, pontosabban segítették „kinyitni” a fülünket, hogy az önmaga zárt világának embereként „beskatulyázott” művész mennyire nyitott és érzékeny volt. s mindezt költészetéből hogyan hallhatjuk vissza. A Magvető Végh György összegyűjtött verseit jelentette meg, s értő társalgás bizonyította: érdemes kezünkbe venni, olvasni ezt a kötetet is. Jól teszi a músorszerkeaz- tősóg, hogy hétről hétre ismétli a műsort — kedd, Petőfi 8.35, majd vasárnap este 20.35-kor ugyancsak a Petőfi adón — mert úgy véljük, most ez a másfél óra tartja össize a legnagyobb irodalmi szalont. Nemcsak hajnali gondok A korán kelő ember sok mindent megtudhat mindennapjainkról a iFalurádió műsorából Igaz, a mezőgazda- sági rovat „hajnali” 10 percét még a rádió televízió hivatalos lapja sem közli, része a Jó reggelt műsorának. Ennek ellenére, legalábbis a háttérrádiózás szintjén a rádió leghallgatottabb adásai nak egyike. Legutóbb Szolnok megyei tsz-einökök mondták el a műtrágyázással kapcsolatos gondjaikat. A beszélgetés egy kongresszushoz kapcsolódott — Budapesten volt — ahol a műtrágya és a környezetvédelem összefüggéseiről volt szó. A megszólaltatott tudósok elmondták, mennyire vesizé- lyessé válhat a műtrágya, ha bornló termékei a talajvízbe, stb. kerülnek. De rögtön megszólalták a termelésben érdekeltek is. A panaszok lényege: nincs választék, nem megfelelő a minőség. Súlyosbítja a gondokat, a műtrágya árának} „karrierje'’. Elgondolkodtató közgazdasági feladvány volt tulaj doniképpen a műsor: a tsz szabott árakon értékesíti termékei döntő többségét, de a termeléshez szükséges anyagokat változó — a gyakorlatban növekvő — árakon vásárolhatja meg. A Falurádió tiszteletre méltóan vállalta fel ezt az ellentmondást műsorában. — ti —