Szolnok Megyei Néplap, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-08 / 133. szám

XXXV. ért. 133. M, 1984. június 8., péntek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA A TARTALOMBÓL: Fegyvert a raktárba Három feljutó az NB l-be Jövő heti rádió- és tévéműsor Mondale a cél előtt Koreai párt- és állami küldöttség élén Hazánkba érkezett Kim Ir Szén Ünnepélyes fogadtatás azr Országház előtt Ülést tartott a Minisztertanács Előterjesztés az energiagazdálkodási program végrehajtásáról Díszvacsora, pohárköszöntök A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának és Minisz­tertanácsának meghívására párt- és álla­mi küldöttség élén tegnap hivatalos, bará­ti látogatásra hazánkba érkezett Kim ír Szén, a Koreai Munkapárt Központi Bi­zottságának főtitkára, a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság elnöke. A több szocialista országot érintő kör­útja során most hazánkat felkereső dele­gáció különvonata a délelőtti órákban gördült be a Keleti pályaudvarra. Kim ír Szent, valamint a küldöttség tagjait Kádár János, az MSZMP Központi Bi­zottságának első titkára és Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke üdvözölte. Ezu­tán a vendégek és a vendéglátók gépko­csikba szálltak, s a Kossuth Lajos térre, hajtattak. Párt- és állami küldöttség élén hazánkba érkezett Kim ír Szén, a Koreai Munkapárt Köz­ponti Bizottságának főtitkára, a KNDK elnöke. A képen Kim ír Szén Kádár Jánossal és Losonczi Pállal látható |a Keleti pályaudvaron. (Telefotó — KS) Az Országház előtt, a Ko­reai Népi Demokratikus Köztársaság és a Magyar Népköztársaság zászlóival fellobogózott téren a díszmo­torosok] kíséretében érkező koreai párt- és állami küldött­séget katonai tiszteletadással fogadták; felsorakozott a Magyar Néphadsereg dísz­zászlóalja. Több ezer budapesti dol­gozó és fiatal gyűlt össze a téren, s üdvözölte a Kádár János és Losonczi Pál társa­ságában érkező Kim ír Szent — akii 28 esztendővel ezelőtt már járt hazánkban —, vala­mint a delegáció tagjait, kö­zöttük Kang Szong Szánt, a KNDK Minisztertanácsának elnökét, Li Dzong Okot, a KNDK alelnökét, Kim Jong Nam miniszterelnök-helyet­test és külügyminisztert és Jón Hjong Műkőt, a Koreai Munkapárt titkárát, a KB Politikai Bizottságának tag­jait. Fogadtatásukra megjelent Lázár György, a Miniszterta­nács elnöke. Havasi Ferenc, a KB titkára, Maróthy László, a Budapesti Pártbizottság el­ső titkára. Sarlós István, a Minisztertanács elnökhelyet­tese, az MSZMiP Politikai Bizottságának tagjai; Apró Antal, az országgyűlés elnö­ke, Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnö­ke, Borbándi János, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese, valamint a kormány több tagja — köztük Várkonyi Pé­ter külügyminiszter —, to­vábbá párt-, állami és társa­dalmi életünk számos más vezető személyisége. Jelen volt Étre Sándor hazánk phenjani és Ju Jong Goi, a KNDK budapesti nagykövete. Ott volt az ünnepélyes fo­gadtatáson több Budapesten akkreditált diplomáciai kép­viselet vezetője és tagja is. Kürtszó harsant, s a dísz­zászlóalj parancsnoka jelen­tést tett a KNDK legmaga­sabb rangú párt- és állami vezetőjének. Felcsendült a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és a Magyar Népköztársaság himnusza, majd Kim ír Szén Kádár Já­nossal együtt ellépett a dísz­zászlóalj előtt. Üttörők sza­ladtak az Országház elé, s vi­rágcsokorral köszöntötték a népi Korea vezetőjét. Ezután a vendéglátók és a vendégek kölcsönösen bemutatták egy­másnak Magyarország és a KNDK jelenlevő közéleti személyiségeit, s Kim ír Szén megismerkedett a budapesti diplomáciai testület megje­lent képviselőivel is. Az ünnepélyes fogadtatás a katonai díszzászlóalj díszme­netével zárult. A koreai párt- és állami küldöttség magyarországi programja délután tisztelet- adással folytatódott: Kim ír Szén és a delegáció tagjai a Hősök terén koszorút he­lyeztek el a magyar hősök emlékművén. Este a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága, a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa díszvacso­rát adott a Kim ír Szén ve­zette koreai párt- és állami küldöttség tiszteletére a Par­lament Vadásztermében. A díszvacsorán Kádár Já­nos és Kim ír Szén pohár­köszöntőt mondott. (Folytatás a 3. oldalon) Papandreu—Palme—Sorsa Hármas felhívás Költségtakarékos kiaknázás Új széntelepek Űj szénmező feltárását kezdték meg a Borsodi Szén­bányák feketevölgyi üzemé­ben. Megközelítőleg 8 millió tonna jó minőségű szenet rejtő mezőt kapcsolnak hoz­zá a már meglévő bányához, s ezzel — a csatlakoztatással — megtakarítják a szállító- rendszerek kialakításának nagyon is tetemes költségeit. Az űj széntelep feltárásával már a következő ötéves terv feladatainak végrehajtását alapozzák meg. Az európai fegyverzetcsök­kentéssel kapcsolatos nézet- eltérések megoldására szólí­totta fel1 a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat Andreasz Papandreu görög, Ölof Pal­me svéd és Kalevi Sorsa finn kormányfő. A három minisz­terelnök közös felhívását Ka­levi Sorsa olvasta fel Helsin­kiben a Finn Szociáldemok­rata Párt kongresszusán. A dokumentum leszögezi: azóta, hogy a két nagyhata­lom között megszakadtak a tárgyalások, újabb és pusztL tóbb atomfegyverek telepítése kezdődött meg Európában. Az európai népek nem akar­nak áldozatokká válni. Min­den erőfeszítést meg kell ten­ni ezért a két nagyhatalom közötti tárgyalások felújítá­sára. Ezért a három kormány­fő egy gondosan előkészített szovjet—amerikai csúcstalál­kozó megrendezését tartja kí­vánatosnak. Felhívásukban újfent hangoztatták az észak­európai és balkáni atomfegy­vermentes övezetek létreho­zásának szükségességét. A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács tegnapi iijléséni megtárgyalta és el­fogadta a Baranya megyei Tanács Végrehajtó Bizottsá­gának saját munkájáról és a megye településfejlesztésé­ről szóló beszámolóját. Elis­meréssel állapította meg, hogy a tanács és végrehajtó szervei tevékenységükkel eredményesen hozzájárultak a megye társadalmi-gazda­sági fejlődésének előmozdí­tásához, a központi és a te­rületi érdekek összehangolá­sához, a lakosság életkörül­ményeinek javításához. A Minisztertanács helyeslőén tudomásul vette az irányító munka színvonalának növe­lését szolgáló elgondoláso­kat, egyidejűleg felszólította a minisztériumok és a főha­tóságok vezetőit, hogy a népgazdasági tervek kidol­gozásakor hasznosítsák a végrehajtó bizottság javas­latait. A kormány a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökének előterjesztése alapján megvitatta az ener­giagazdálkodási program végrehajtásának eddigi ta­pasztalatait. Megállapította, hogy a termelő és a kommu­nális ágazatokban egyaránt jobban, a korábbinál taka­rékosabban gazdálkodtak az energiával. Az irányító szer­veket kötelezte a vizsgálat tanulságainak hasznosításá­ra és arra, hogy tegyenek további intézkedéseket ■ az energiafogyasztást mérséke­lő megoldások kidolgozásá­nak és széles körű elterjesz­tésének gyorsítására. A Minisztertanács jóvá­hagyta a közlekedési mi­niszter előterjesztését a vas­úti hatósági és gazdálkodási tevékenységek szervezeti kü­lönválasztásáról. E szerint a vasút fenntartását, korsze­rűsítését és üzembiztonsá­gának növelését szolgáló feladatok egy részét közvet­lenül a vasutat üzemeltető gazdálkodó szervezetek irá­nyításával oldják meg. Öt hónap után, aratás alőtt Idejében és veszteség nélkül kell betakarítani a termést Időszerű feladatokról tanácskoztak a mezőgazdasági nagyüzemek vezetői A megyei tanács szervezésében a megye agrárgazdasá­gának helyzetéről, a mezőgazdasági nagyüzemek időszerű tennivalóiról tanácskoztak tegnap délelőtt Szolnokon a ter­melőszövetkezetek, az állami gazdaságok, a termelési rend­szerek és szövetkezeti társulások, valamint a növény- és állategészségügyi hatóságok vezetői. A Teszöv székházéban megtartott szakmai értekezleten részt vett és felszólalt Si­mon József, a megyei pártbizottság titkára, jelen volt Kátai Mária, a Medosz megyei bizottságának titkára. A mezőgaz­dasági nagyüzemek idei, eddigi tevékenységéről, a legfon­tosabb feladatokról Bereczki Lajos, a megyei tanács általá­nos elnökhelyettese tartott tájékoztatót. Az esztendő egy olyan sza­kaszába értünk — kezdte mondandóját — amelyben az őszi és tavaszi vetésű növé­nyek jelenlegi állapotának minősítésével, az állatte­nyésztési munka áttekintésé­vel már számba vehetők az 1984. évi gazdasági célok megvalósításáért tett erőfe­szítések eredményei. Az üze­mi vezetők megyei tanácsko­zásának időszerűségét indo­kolta az is, hogy az egyik legnagyobb, a növényter­mesztési árbevételek 34 szá­zalékát realizáló kampány- munka, a nyári betakarítás előtt állnak a nagyüzemek. A megyénkben legnagyobb területen termesztett, a gaz­daságok árbevételének és jövedelmének alakulásában meghatározó őszi kalászosok közepesnek minősíthetők. Rekordterméssel már sem­miképpen nem biztatnak a búzatáblák, de a ' már-már katasztrófával fenyegető aszályosról időközben csapa­dékosra forduló időjárás mellett, elsősorban az üzemi szakembereken múlik az ágazat eredményessége. Éppen azért — hangsú­lyozta Bereczki Lajos — mert az időjárás miatt már terméskieséssel kell számol­nunk, a szokásosnál is na­gyobb gondot kell fordítani az üzemekben az aratás jó megszervezésére. Idejében megkezdett, ütemes munká­val biztosítani kell, hogy az (Folytatás a 3. oldalon.) A megye mezőgazdaságának helyzetéről szóló tájékoztatót hallgatják a nagyüzemek vezetői

Next

/
Oldalképek
Tartalom