Szolnok Megyei Néplap, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-03 / 129. szám
1984. JÚNIUS 3. SZOLNOK MEGYEI NÉFLAF 5 Tegnap délelőtt Szolnokon, a Tallinn körzeti Általános Iskola udvarán a 4581. számú Killián György Ű ttör őcsapat kisdobos- és úttörőavató ünnepség alkalmából ünnepi csapatgyűlést tartott. A rajtitkárok jelentéstételét követően Molnárné Kozma Erzsébet, a Magyar Űttörők Országos Szövetsége elnökségének titkára a pajtások, a közösség jó munkájának elismeréseként átnyújtotta a KISZ Központi Bizottság ivörös selyemzászlajŰt. Ezután került sor az első és negyedik osztályos tanulók \kisdobos-, illat ve úttörőfogada'- lom-tételére, a nyakkendők felkötésére. Képünkön az útöröcsapat átveszi a zászlót Könyvhéti gyorsmérleg Telefonos rádióműsor Június 7-én ismét jelentkezik a Petőfi rádióban a „Hívja a 33—43-22-es telefonszámot!” című műsor, s ezúttal Mezey György szövetségi kapitányt és Szepesi Györgyöt, az MLSZ elnökét látja vendégül. A vendégeknek szóló kérdéseket június 4-én, 14 és 20 óra között, illetve az adás napján reggel 8-tól délig tehetik fel az érdeklődők. Tv-mozi Kecskeméten Szeptembertől kísérleti jelleggel tv-filmeket is vetítenek a kecskeméti Otthon moziban. A Magyar Televízió és a Bács-Kiskun megyei Moziüzemi Vállalat között létrejött megállapodás értelmében az év utolsó negyedében fiatal művészek stúdiójának — amely a TV Kecskeméten működik — 10 filmjét tűzik műsorra. A minden hónap harmadik hétfőjén sorra kerülő vetítés után a közönség találkozhat a filmek alkotóival. Elkészültek az első könyvheti gyorsmérlegek és értékelések. Az előzetes adatok szerint a fővárosban és vidéken az elmúlt esztendők átlagához hasonló forgalmat sikerült lebonyolítani. Budapesten összesen 67 millió forint értékű könyvet, mintegy másfél millió példányban vásároltak az Állami Könyvterjesztő Vállalat 129 könyvesboltjában, 55 sátrában és 154 pavilonjában, valamint a 2000 munkahelyi könyvterjesztőnél. Ez megközelíti az elmúlt év eredményét, s jelzi a fővárosiak töretlen vásárlási kedvét is. A könyvárak általános emelkedése ellenére az ünnepi könyvheti kiadványok átlagára viszonylag alacsony — 43 forint — volt. A Könyvért Vállalat a szövetkezeti boltoknak és könyvtáraknak 30 millió forint értékben mintegy 600 ezer könyvet kínált. A vállalat könyvtárellátó központjának munkája révén az első 50 új könyv már a megnyitó napján a könyvtárakban várta az olvasókat. A könyvhét alkalmából új Könyvért-boltot nyitottak meg a csepeli sétáló utcában. A vidéki könyvterjesztés gazdájának, a Művelt Népnek a forgalma a tavalyihoz képest 6—8 százalékkal csökkent: így is több mint 26 millió forintos forgalmat bonyolítottak le. A könyvterjesztők összegezték véleményüket a kínálatról és ellátásról is. Az idei seregszemlére a kiadók összesen 130 kiadványt jelentettek meg: a tavalyinak duplájára emelkedett a mai magyar irodalom aránya: 79 mű kortárs szerző tollából jelent meg. A tapasztalatok szerint a vásárlók többsége megtalálta, amit keresett a könyvesboltokban, bár az idén is sok bosszúságot okozott, hogy néhány könyv korán elfogyott. Szövetkezeti versmondók színes megyei seregszemléje <*0*0 Kiegyensúlyozott, színvonalas és népes mezőny, kiugró jeles teljesítmények, tartalmában gazdag, formájában vonzó verseny — így lehetne jellemezni a szövetkezeti versmondók megyei döntőjét, amelyet tegnap tartottak a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ klubtermében. s amelyen az elődöntők legjobbjai szerepeltek. Tétje pedig: továbbjutás az országos területi döntőbe, Gyulára. Felemelő versenyt vívtak a vers és a széppróza „szerelmesei”, s a jók közül is a legjobbaknak «hárman minősültek: a József Attila töredékeket rendkívüli lírai- sággal megszólaltató szolnoki Tóth Tamás, ő került az első helyre, aztán az eredeti tehetségű karcagi Balogh Irén, aki Szabó Lőrinc Tücsökzenéjének egyik részletét elevenítette meg. színekben pompásan, valamint az erőteljes humorú Csömör Csilla Jásziényszaruból, aki Kormos István meséjét adta elő, sodró erővel, megbabo- náztatóan. ök hárman és rajtuk kívül a szolnoki Gál Mária, a karcagi Barna Sándor, a kunhegyesi Kurucz István, a törökszentmiklósi Tóth Ildikó és Tűzkő Erika, Bordásné Kovács Kati és Kovács Tímea, mindhárman ugyancsak Jásziényszaruból, kerültek a szövektezetiek megyei tíztagú csapatába, s készülhetnek az őszi, tiszántúli döntőre. A Kiszöv, Mészöv és a Teszöv szervezésében zajló megyei versmondóversenyek méltóak a szövetkezeti mozgalomban kialakult szép kulturális hagyományokhoz. Képeinken: Bordásné Kovács Kati és a feszülten figyelő „versenytársak” középütt Csömör Csilla. Ár avagy apály Hová merre tiszások? Látogatóban a Megyei Művelődési Központ táncegyüttesénél A szolnoki Tisza tánc- együttes érdemei aligha szorulnak bizonygatásra. Az Arany II. minősítéssel rendelkező csoport fennállásának három és fél évtizede alatt számos alkalommal érdemelte ki már a közönség és a szakma elismerését. A néptánc kedvelőinek népes tábora ma is figyelemmel kí- [séri tevékenységét, számon tartja eredményeit, kudarcait. Nyilván ennek is köszönhető, hogy időről időre az érdeklődés középpontjába kerül a „Tisza”, különböző hírek, — rosszabb esetben Nyilván nem csupán az együttes és fenntartója, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ hibáztatható azért, hogy az utóbbi esztendőkben — némi túlzással — egymásnak adták a kilincset- a művészeti vezetők. Sajnos az igazság az, hogy nem csupán a „Tisza”, de rajta kívül még számtalan együttes nélkülözi a jól képzett, megfelelő szakmai tudással, pedagógiai rátermettséggel rendelkező, vezetésre is alkalmas néptáncoktatókat. A néptánc még ma is nagy tömegeket vonz — többszázra tehető a hazai együttesek száma — a művelődési intézményekben szervezett alapfokú oktatói tanfolyamok azonban nem tudják kielégíteni a magas szintű igényeket. Kialakult egyfajta konjuktúra. Az önálló alkotómunkára. tanításra, közösséget összetartó nevelőmunkára is alkalmas szakemberekért néptáncosok sokasága áll sorba. Köztük a Tisza táncegyüttes is. Sajnos, ezidáig igen kevés sikerrel, hisz április óta ismét művészeti vezető nélkül dolgozik. Kár lenne firtatni, hogy legutóbbi vezetőjükkel miért került sor a „kenyértől ésre”, talán csak annyit; a csoport tagjai határoztak így. DöntéTímár Sándor a közelmúltban részt vett a Tisza táncegyüttes egyik próbáján. Véleményéből érdemes idézni: Jó felkészültségű, jó „kondíciójú” együttesnek tartja a „Tiszát”). A táncosok tudásán — mint mondta — látható, hogy korábban olyan kiváló mesterektől tanultak, mint például Várhelyi Lajos, Sajti Sándor, Molnár Lajos és Végső Miklós. Az együttes rendelkezik azokkal az alapokkal, amelyekre lehet és kell is építeni. De hogyan? A „tiszások” igyekeznek megtalálni a leg- j irhatóbb utakat. Mindenekelőtt határozottan állást foglaltak azokban a szakmai (vitákban, amelyek az eredeti táncanyaghoz való viszony alapján kialakult különböző stílusok, irányzatok körül bontakoztak ki. Autentikus vagy tematikus táncok, cigányzene vagy parasztzene? Nagyon leegyszerűsítve e kérdések körül folynak a „csatározások”. — Mi úgy véljük, nem szabad kizárólag egy stílus mellett letenni a voksot — mondja Ábel Kiss Katalin, aki szintén tagja az együttes társadalmi vezetőségének — Nem hiszem, hogy hasznára válna a Tiszának, ha eddigi munkájának eredményeit a sutba dobná, csak azért, mert repertoárjának néhány száma nem tetszik bizonyos szakmai köröknek. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy mi nem törekszünk az újra, nem kísérjük figyelemmel azokat a törekvéseket, amelyek a hazai néptáncmozgalomban jelentkeznek. — Döntő fontosságúnak tartjuk az eredeti, autenti— híresztelések kapnak szárnyra az együttesről. Az utóbbi időkben például egyre többen adtak hangot annak a véleményüknek, hogy „leáldozóban van az együttes csillaga”, belső feszültségek, válságos időszakok, szakmai tisztázatlanságok nehezítik fejlődését. Tény, hogy a csoport életében az utóbbi 4—5 esztendő sem volt' gondoktól mentes, ám tudni kell, hogy ezeknek a gondoknak jó része összefügg a néptáncmozgalom általános helyzetével is. sükkel egyetértett a fenntartó intézmény irányítása is, így jelenleg az együttes soraiból választott társadalmi vezetőség áll az élen. _ A társadalmi vezetőség tagja Bede Ferenc is, a „Tisza” legrégibb táncosa. — Mára lecsillapodtak a kedélyek, helyre állt a belső rend. — mondja. — A próbák folyamatosak, fellépésekre, bemutatókra járunk, a közelmúltban, fesztiválokon vettünk részt, Ügy vélem, nagyobb zökkenők nélkül vészeljük át ezt az időszakot... — ... amely természetesen csak átmenetinek tekinthető — teszi hozzá Kovács Mihály, a művelődési központ igazgató-helyettese, — de semmiképpen sem akarjuk, époen a korábbi rossz tapasztalatokból okulva elhamarkodni a döntést. Azaz, addig nem kívánunk új művészeti vezetőt az együttes élére állítani, amíg arra minden tekintetben alkalmas embert nem találunk. Lehetőségünk van arra. hogy vendég-koreográfusokkal dolgozzunk, akik vállalják a táncok betanítását is. Ugyanakkor felvettük a kapcsolatot az Állami Népi Együttessel, amelynek vezetője szakmai segítséget, támogatást ígért. kus anyag megismerését — folytatja Bede Ferenc. — Repertoárunkban azonban továbbra is kétféle vonulatot képviselünk. Az egyik a dramatikus táncok vonulata. amikor is az eredeti lanyag formanyelvként, stilizálva kerül bizonyos mondanivaló középpontjába. A másik az autentikus táncok vonulata, azaz az eredeti anyag megszerkesztett színpadra állítása. Alapvéleményünk egyébként az, hogy a ma élő különböző irányzatok közül teljesen mindegy, hogy melyiket vállalja fel egy-egy együttes, ha azt magas színvonalon, szívvel-lé- lekkel műveli. A tánc az a műfaj, amely nem nélkülözheti a zenét. A Tisza táncegyüttes sokszor került már a vélemények kereszttüzébe a zenekara miatt is, amely úgynevezett „cigányzenét” játszik. Ez a zenekar egyébként több művészeti díj tulajdonosa, tagjai képzett, elismert muzsikusok. Mellettük azonban most kiépülőben van egy másik zenekar is, másfajta stílussal; a parasztzenével. — Úgy véljük mindkét zenekarnak helye van az együttes munkájában — mondja Kovács Mihály. — A „Tisza” repertoárja olyan, hogy szükség is van mindkettőre. A művelődési központ igyekszik megteremteni a zenészek foglalkoztatásának, zenei továbbképzésüknek anyagi hátterét is. Sajnos, ezek az anyagiak meglehetősen szűkösek, mindenesetre nincsenek arányban azzal a megterheléssel, amelyet egy táncegyüttessel való közös munka megkövetel. A próbák, a fellépések meglehetősen időigényesek, ugyanakkor, ha jó színvonalon akar dolgozni a zenekar, saját épülésére is gondolnia kell, a zeneszámok betanulása, gyakortása ugyancsak időrabló. S ha már itt tartunk, beszéljünk kicsit az anyagiakról. Azt máris leszögezhetjük, hogy a néptáncegyüttesek túlnyomó többsége még akkor is amatőr, ha amit a színpadon mutat, az tökéletesen „profi”. A csaknem kizárólag tizen-huszonéves fiatalok „mindössze” azért táncolnak, munka vagy tanulás mellett, mert szeretnek táncolni. Lényegében ez élteti a mozgalmat, s ez így is van rendjén. Az viszont már kevésbé rendjénvaló, hogy a Tisza táncegyüttes például az évi 50—60 fellépésének tiszteletdíjaiból egy fillért sem fordíthat saját „fenntartására”. Az összeg a művelődési központ bevételeit gyarapítja ugyan, de más területeken kerül felhasználásra. Talán a januárban életbelépett új pénzügyi rendelkezések ezen is változtathatnak. Mindenesetre jó volna, hiszen az amatőrmozgalmat közül alighanem a néptánc a legköltségesebb. Ha csak azt vesszük alapul, hogy egy pár csizma jelenleg 4—5000 forintba kerül, akkor is tekintélyes összeget kapunk egy 30—40 tagú táncegyüttest nézve, ha a kosztümök jóval magasabb árait nem számoljuk, valamint nem gondolunk az utazási költségekre, a hangszerekre és sorolhatnánk. Nos. a Tisza táncegyüttes évente 6—700 ezer forintból „gazdálkodik”, meglehetősen nehezen. Folytatódnak a hagyományok — Mindenekelőtt ezért is szeretnénk az együttes kapcsolatait bővíteni, társadalmi bázisát növelni — jegyzi meg Kovács Mihály. — A Tisza tradíciói, máig tartó népszerűsége talán lehetővé teszi egy baráti kör megalakítását, ugyanakkor szeretnénk felvenni a kapcsolatot a „Tisza” nevet viselő szolnoki és megyei üzemekkel, vállalatokkal is. A jövőre nézve ezt mindenképpen fontosnak tartjuk. A kapcsolatok, bízzunk benne, létrejönnek, ám az együttes jövőjét az utánpótlás nevelése legalább ennyire meghatározza. — Sőt, azt hiszem leginkább ez határozza meg — vélekedik Ábel Kiss Katalin. — A múltban a legtöbb törést épp az okozta, az együttes életében, hogy nem volt folyamatos az utánpótlás nevelése. Jómagam is úgy kerültem a csoportba 14—15 évesen, hogy előtte semmit sem tudtam a néptáncról. Pedig a tánc alapjait legjobban gyermekkorban lehet elsajátítani. Mára már jobb a helyzet. A Corvinka tánc- együttesből — tagjai a Mátyás király úti iskola tanulói — idén már a második „generáció” kerül hozzánk. A Tallinn körzeti Általános Iskola kis táncosai, néhány éven belül ugyancsak alkalmasak lesznek a nagy együttesben a szereplésre, utánuk pedig már közvetlenig ott sorakoznak a szandaszőlősí gyerekek. Minden remény megvan tehát arra, hogy lesznek folytatói a Tisza táncegyüttes tradícióinak. A közelebbi jövőt nézve pedig abban bizakodhatunk, hogy az együttes zavartalan munkája fejlődése érdekében meg tudja oldani jelenlegi gondjait. s ehhez támogatókra is lel; a néptáncmozgalmon belül és azon kívül is. Török Erzsébet Vezetők jöttek, vezetők mentek Irányzatok kereszttüzében
