Szolnok Megyei Néplap, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-23 / 146. szám

16 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. JÚNIUS 23. 1984. JÚNIUS 23. SZOMBAT ZOLTÁN NAPJA A Nap kél 4.47 — nyug­szik 20.46 órakor. A Hold kél 1.37 — nyugszik 14.42 órakor. Továbbixáporok VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Gyakran erősen megnövekszik a felhőzet és továbbra is kell számítani záporra, zivatarra, egy-két helyen jegeseső is előfor­dulhat. Az északnyugati szél időnként megélénkül helyenként megerősödik. A legmagasabb hőmérséklet ma 22—26 fok között valószínű. Pályázati felhívás Elállt az olajeső A jászberényi Városi Ta­nács V. B. művelődési-, egészségügyi és sportosztálya és a Déryné Művelődési Köz­pont pályázatot hirdet a Jászságiján élők. onnan el­származottak, vagy mindazok részére, akik eredeti, eddig nyomtatásban nem publikált jászsági történeteket, anek­dotákat ismernek. Tematikai és időbeli megkötöttség nincs, a történetek régebbi idő­szakból és a közelmúltból egyaránt származhatnak, ne­vezetes vagy kevésbé ismert személyekhez is kötődhetnek. Egyetlen fontos szempont, hogy valós eseményeket idézzenek, vagy olyanokat, amelyek reálisak, hihetők, mesés elemeket nem tartal­maznak. A legjobb pálya­munkák között egy első (há­romezer forint), két második (kétezer forint) és három Az őstermelők már kínál­tak az elmúlt héten ősziba­rackot, ribizlit és málnát a vásárlóknak a szolnoki pia­con. Az őszibarack kilóját 50 —80, a ribizliét 22—30, a málnáét pedig 80—100 forint­ért adták. A földieper ára az elmúlt napokban nem vál­tozott, 45—50 forintért mér­ték kilóját. A cseresznye és a meggy kilója 20—36, illetve 20—30 forintba került. A burgonya is egyre ol­csóbb, kilónként 8 forintért is lehetett vásárolni. A sár­garépa és a petrezselyem csomója 3—12, 4—10 forint volt. A fejes káposzta és a kelkáposzta kilójáért 10—16, és 18—20 forintot kértek. A harmadik (ezer forint) díjat oszt ki az e célra alakított bíráló bizottság. A városi ta­nács Jászberény felszabadu­lásának 40. évfordulójára há­romezer forintos különdíjat ajánl fel a jászsági népéletet leghitelesebben bemutató pá­lyázónak. A díjkiosztást 1984. novemberére tervezzük, vá­rosunk felszabadulási évfor­dulója tiszteletére. A pályá­zat jeligés, egy pályázó több történetet is küldhet. A pá­lyamű mellé zárt borítékban kérjük elhelyezni a pályázó nevét és címét (ezt a bíráló bizottság az értékelés után bontja fel). A pályaműveket, amelyek terjedelme 2—5 gé­pelt oldal (60—150 sor) lehet, október 15-ig kell beküldeni a következő címre: Déryné Művelődési Központ 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 33. karalábé és a paprika da­rabja 3—6. 1—8 forintba ke­rült. A paradicsom ára vál­tozatlan az elmúlt héthez vi­szonyítva, kilóját 40—50 fo­rintért árulták.'A karfiol ol­csóbb lett. 12, 15 és 20 forint­ért lehetett venni egy kilót. A hónapos retek csomója 3— 8, a sóska kilója 12—20 forint volt. Az egres literét 16, a zöldbab és a zöldborsó kiló­ját 40—45, illetve 6—16 fo­rintért árulták. Tyúkot kilónként 42—50 forintért lehetett vásárolni. A vágott csirke kilójáért 60— 65 forintot kértek. A tejfel és a tehéntúró litere 52, 50, a juhtúró kilója 100 forint volt. A tojás darabja 1,50— 2.40 forintba került. Magyar filmek külföldön Mészáros Márta „Napló gyermekeimnek” című alko­tása vesz részt a brüsszeli Cinémathéque intézet „Aranykor” díjáért folyó versenyben. Az évente a belga fővárosban megrende­zett esemény vetítései egy hónapig tartanak, az idén június 15 és július 15 között zajlanak. Szomjas György „Könnyű testi sértés” című filmje a francia La Rochelle-i feszti­válon szerepel, amelyet júni­us 18 és 25 között rendeznek meg. Az „Autótortúra” című al­kotás képviseli a magyar fil­meket a Frankfurtban június 24-én megrendezendő rövid­film bemutatón. Cakó Fe­renc produkciója a gyurmá­ból megformált autótulajdo­nos és kocsija közötti küz­delmet mutatja be. Niplap-fúrum Karcagon Ebben a hónapban a Szolnok megyei Néplap­ra és a Népszabadságra nyereménysorsolással egybekötött előfizetés- gyűjtést szervezett a pártbizottság a postával közösen. A szervezés be­fejeztével sajtófórumot rendez a Szolnok megyei Néplap szerkesztősége 1984. július 10-én 16.30 órakor Karcagon a Déry­né Művelődési Központ­ban, ahol az olvasók vá­laszt kaphatnak kérdé­seikre. A fórumon sor­solják ki a szerencsés előfizetők között a fel­ajánlott tárgyjutalma­kat is. Kedves olvasóinkat ez­úttal is meghívjuk, és szeretettel várjuk sajtó- fórumunkon. Fogaskerekű vasút Száztíz évvel ezelőtt, 1874. jú­nius 23-án indult meg Buda­pesten a fogaskerekű vasút a Városmajortól a S vábhegyig; a vasút a harmadik ilyen jelle­gű tömegközlekedési eszköz volt a világon. A pálya hossza 2,8 kilométer, magasságkülönbsége a két vég­pont között 260 méter volt. Vo­nalát 1890-ben hosszabbították meg a Széchenyl-hegyig. Mint­egy három és fél évtizeden át csupán nyáron közlekedett; 1910-ben a budai hegyvidék be­népesülésének előrehaladásával vezették be a téli üzemet is. A fogaskerekűnek nagy szerepe volt a hegyvidék fejlesztésében, hiszen a személyszállításon kí­vül építési anyagokat, más szál­lítmányokat is felfuvarozott a hegyre, s az üzemeltetők be­kapcsolódtak a telekparcellázá­sokba is. Miután 1926-ban a részvény- társaság koncessziója lejárt, a fogaskerekű a főváros tulajdo­nába került. 1929 tavaszára be­fejeződött a vonal villamosítá­sa, a pálya felújítása, új kocsi­színt és műhelyt létesítettek. 1972—73-ban került sor a 46 éve kifogástalanul működő fo­gaskerekű teljes rekonstrukció­jára, a járműpark cseréjére. A fogaskerekű napjainkban a Bu­dapesti Közlekedési Vállalat (BKV) keretében működik. II tihanyi remeték temetője Barlanglakásaik közvetlen közelében megtalálták az Ar- pád-korban Tihanyban élt remetebarátok temetkezési helyét. A veszprémi Bakonyi Mú­zeum régészei — Uzsoki András igazgatóhelyettes irá­nyításával — két év óta dol­goznak a négy épségben ma­radt barlangcella feltárásain. Egyértelműen sikerült bizo­nyítaniuk azt a régi feltevést, amely szerint az Árpád-kor­ban egyidejűleg mintegy 30 remete-barát élt Tihanyban. A remetebarátok néhány napja felfedezett sáncszerű temetkező helyén — az 1-es számú barlang előtt húzódó mintegy 20 méteres árokban — nyolc csontvázat találtak. Tegnap reggelre elcsende­sedett zalakomári határa: a további gázömlést megaka­dályozó kitörésgátló elhelye­zésével, majd a rögzítés után csütörtökön este néhány perccel 9 óra előtt sikerült elzárni a kútból kitörő gáz útját. Ezzel egyik pillanatról a másikra megszűnt a hang­orkán, és elállt az olajeső. A magasba törő gáz olajjal per­metezte be a környéket, de mezőgazdaságilag művelt te­rületet alig érintett. A men­tésben részt vevők már az éjszakai órákban hazatérhet­flutúsorszámok Trabant Limousin Hycomat Budapest 711. Trabant Hycomat Combi Bu­dapest 53. Trabant Limousin Budapest 24 408, Debrecen 15 266, Győr 19 331. Trabant combi Budapest 8209, Győr 3679. Wartburg Limousin Budapest 11 529, Győr 7084. Wartburg de Lux Budapest 15 988, Győr 9468. Wartburg de Lux tolótetős Budapest 3348. Wartburg. Tourist Budapest 6915, Győr 2S1S. Skoda 105 S Budapest 8658, Debrecen 6580, Győr 6770. Skoda 120 L Budapest 15 797, Debrecen 9960, Győr 11 490. Skoda 120 GLS Budapest 899. Lada 1200 Budapest 29 860, Deb­recen 10 493, Győr 10I2S2. Lada 1300 S Budapest 11 883, Debrecen 9095, Győr 4481. Lada 1500 Budapest 11674, Deb­recen 8110, Győr 3937. Lada Combi Budapest 5748, Debrecen 3166. Moszkvics Budapest 13 439. Polski Fiat 126 p Budapest 18158, Győr 5706. Polski Fiat 1500 Budapest 4526. Dacia Budapest 20 984, Debre­cen 12.133. Zasztava Budapest 5S71. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az Aldebrőn megtartott 25. heti sorsolás alkalmával a következő számok kerültek kihúzásra: 1, 3,15, 37, 40 Vonatpótló autóbuszok Vonatpótló autóbuszok szállítják június 26—27-én Murony és Békéscsaba között a Lökösházáról 10.07 órakor, illetve a Budapest. Keleti pá­lyaudvarról 9.40 órakor indu­ló vonatok utasait; Békés­csabáról Budapestre 13.40 he­lyett 14.15 órakor indul a gyorsvonat. Az autóbuszokon a meg­váltott vasúti jegyek érvé­nyesek. tek, csupán az ügyelet ma­radt a megbékélt kút körül. Elszállították a használt esz­közöket, és elvonultak a tűz­oltók is. A kitörést négynapos ne­héz munkával, valóságos olajesőben fojtották el. Sze­rencsére személyi sérülés nem történt. Tegnap megkezdődtek a helyreállítási munkák. Ki­cserélik a leomlott fúróár­bocot. majd folytatják a kút termelésbe állításához szük­séges kiképzést. Olvasószolgálat Ma ügyeletes újságírónk Paulina Éva. A szerkesz­tőségi hírügyeletes Rónai Erzsébet. Információk, hírek mun­katársainkkal közölhetők a 17-850-es telefonszámon. Hirdetési ügyintézés 8-tól 12 óráig. Hűtősök az Ezüstparton Többen és többet nyaral­hatnak aiz idén a Hűtőgép­gyár dolgozói A vállalat új üdülőt bérel az Ezüstparton, Szép 1 ak-felsőn, ahol öt csa­lád pihenhet turnusonként. Ebben a szezonban 77 napot tölthetnek & gyár dolgozói nyaralással. A széplakival együtt a Balaton partján öt helyen nyújtanak) a nagy- üzeyn dolgozóinad nyugodt, kényelmes pihenési lehetősé­get. Ezek mellett a nemrég Tis za püspökiben felújított faház és a mátraszentiistváni nyaraló is várja a csa­ládokat. Tehetséggondozó tábor Pécsett Az országban először szer­veztek tehetséggondozó nyári tábort a kiemelkedő szellemi képességű baranyai gyerekek számára. Száz lány és fiú volt részese alz ötnapos ér­dekes, változatos program­nak, amely tegnap zárult Pé­csett. Múzeumokkal és képtárak­kal ismerkedtek, tanulmá • nyozták a mecseki planetá­rium működését, látogatást tettek ®z Egyetemi Könyv­tárban. ' Közben előadásokat hallgattak zenéről, filmről, környezetvédelemiről. S ter­mészetesen foglalkoztak (ked­velt szaktárgyaikkal, ame lyekből feladatokat is vállal­tak a nyári szünet idejére. ősszel négy kiválasztott gimnázium fogadja majd őket Pécsett, valamint Kom­lón és Mohácson. I Hírek I Tábornyitás hangversennyel A szolnoki Széchenyi la­kótelepen hétfőn fafaragótá­bor nyílik: a résztvevők a lakótelep egyik játszóterének játékait készítik el. A tábor­nyitás — amelyre a rendezők várják a lakótelep lakóit is — este fél nyolckor kezdő­dik. A megnyitó alkalmából a szolnoki Bartók kórus és a törökszentmiklósi fúvósötös ad hangversenyt. — ANGOL nyelvtanfolyam­ra jelentkeztek a legtöbben a felnőttek közül a TIT nyá­ri programja keretében. A csoport hétfőn kezdi meg az ismerkedést a* választott nyelvvel. A szervezet Jubi­leum tér 5. szám alatti (23. emeleti) klubhelyiségében az első órán még elfogadnak pótjelentkezőket. — AZ UTÓSZEZONBAN nyí- I lik üdülési lehetőség a Szol­nok megyei, 15 éven felüli értelmi fogyatékos fiatalok számára a Balaton mellett. A tíznapos szeptemberi üdülés­re a megyei érdekvédelmi szervezet titkáránál (Szolnok, Orosz György út 9.) lehet je­lentkezni. — SZERENCSESOROZAT Karcagon. A lottó 18. játék­hetében Porok Ferenc karca­gi nyugdíjasnak és két társá­nak, a.Tv-lottón Kolozsi Gá­bor, ugyancsak karcagi ha­lásznak kedvezett a szeren­cse, négyes találattal. Győr- fi Péter a totó 21. fogadási hetén nyert nagyobb össze­get, a havi tárgysorsoláson több vásárlási utalvány is gazdára talált a városban. — FOLYTATJA népszerű or­szágjáró tóráinak szervezé­sét a Vasutasok Szakszerve­zetének művelődési központ­ja. A szolnoki Járműjavító Üzem természetjárói atz előző heti, Duna-kanyari túra után ma Vácrátótra látogatnak el, a híres arborétummal is­merkednek. — CSAK 18 ÉVEN felüliek vehetnek részt ma este a szolnoki sportcsarnokban a Ludas Matyi című, új ma­gyar disco-musical 8 órakor kezdődő előadásán. — JUGOSZLÁVIÁBA utaz­tak tegnap a szolnoki Galé­ria Baráti Kör tagjai. A tár­sasutazás résztvevői az Iszt- ria—félsziget történelmi és kulturális nevezetességeivel ismerkednek; június 26-ig, — AZ IDÉN június 29-én nyílik meg Szombathelyen a hagyományos, sorrendben immár 8. alkalommal meg­rendezendő fal. és tértextil, valamint az V. nemzetközi miniatürtextil-biennáléj — JUNIÁLIST rendez hol­nap a Belvárosban az V. ke­rületi KISZ-bizottság. Az Engels téren, a Deák Ferenc utcában és a Deák téren, reg­gel 10 órától számos szóra- koz)tató, vidám .nyári prog­ram várja az érdeklődőket. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Lazányi Angéla Főszerkesztő-helyettes: Valkó Mihály Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Virágh Iván Telefonszám: 18-880 Szerkesztőség és a kiadó: 5001 Szolnok, Kossuth téri Irodaház. Postafiók loo Teleíonszám: 17-850 Telex: 23—357 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézhesitő postahivataloknál és a kéz­besítőknél. Az előfizetés dija egy hónapra 34, negyedévre 102, egy évre 40fl Ft Index: 25—069 Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla HU ISSN: 0133 075«----------------------------------­P iaci szemle Újdonság az őszibarack, a ribizli és a málna Hattyúk a Balatonon, ősz óta élnek Vonyarcvashegy környé­kén a hattyúk. A Balaton vizében magát jól érző bütykös- hattyú-pár idén már költött, s a szülőket most már hat, még szürkésszínű fiatal kíséri útjukon

Next

/
Oldalképek
Tartalom