Szolnok Megyei Néplap, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-23 / 146. szám
6 Nemzetközi körkép 1984. JÚNIUS 23. Az atomfegyvermentes Európáért A KGST tagországai felső szintű értekezletének deklarációja megállapítja: „Az európai béke és biztonság szempontjából a jelenlegi körülmények között feltétlenül szükséges követelmény a nukleáris eszközök felhalmozásának megszüntetése a kontinensen. Ezzel kapcsolatban az értekezleten képviselt államok ragaszkodnak a közép-hatótávolságú amerikai nukleáris rakéták Nyugat-Európában való telepítésének megszüntetéséhez, és kijelentik, hogy amennyiben sor kerül a már telepített rakéták kivonásához vezető lépésekre, úgy egyidejűleg lépések fognak történni a válaszintézkedések visszavonására is. Ez fogja megteremteni az alapot a tárgyalások felújítására Európának mind a közép-hatótávolságú. mind a taktikai atomfegyverektől való mentesítésre vonatkozó megfelelő megállapodások elérése céljából”. Az ötvenes évek közepe óta gyakran hangzott el a követelés: az atomháború megelőzésére létesítsenek atomfegyvermentes övezeteket a Föld különböző térségeiben, mindenekelőtt Európában. ahol a különböző társadalmi rendszerű országok fegyveres erői közvetlenül egymás mellett állomásoznak. Az első javaslatot a Szovjetunió terjesztette elő 1956- ban az ENSZ leszerelési bizottságában. Eszerint Közép- Európában hajtsanak végre fegyverzetcsökkentést és jelöljenek meg egy övezetet, amelyben nem állomásoztat- hatnak atomfegyvereket. 1957-ben az ENSZ közgyűlésén Rapaczki lengyel külügyminiszter iavasolta: az NDK és az NSZK kötelezze magát, hogy területén nem tárol atomfegyvereket. a meglévőket pedig eltávolítja. Az NDK három naopal '<é«őbb bejelentette: egyetért a Rapaczki-tervvel. Nem így az adenaueri NSZK, amely éppen akkor lépett be a NATO-ba és hozzájárult, hogy az Egyesült Államok atomfegyvereket állomásoz- tasson a területén. A lengyel kormány később kiegészítette javaslatát azzal, hogy az atomhatalmak kötelezzék magukat: nem vetnek be nukleáris fegyvert az atomfegyvermentes övezet államai ellen. Két lépcsős megoldást javasoltak: az elsőben befagyasztanák az atomfegyverek telepítését, a másodikban eltávolítanák azokat, és egyidejűleg csökkentenék a hagyományos fegyverzetet is. A NATO-or- szágok elutasították a kezdeményezést, sőt az NSZK mel. lett Franciaországban és Nagy-Britanniában is megkezdték a nukleáris fegyverek telepítését. Finn javaslat A hatvanas évek elején javaslatok hangzottak el egy balkáni, egy földközi-tengeri, afrikai, közel-keleti és latinamerikai atomfegyvermentes övezet létrehozására. 1961- ben végül sor került az első ilyen értelmű nemzetközi szerződés aláírására. Ez a délsarki földrész, az Antarktiszt nyilvánította atomfegyvermentes övezetté. 1963-ban Kekkonen finn elnök tett 'javaslatot az észak-európai atommentes övezet létrehozására. A Szovjetunió kezdettől fogva támogatta a javaslatot és bejelentette: létrejötte esetén kötelezi magát, hogy nem használ atomfegyvert az egyezményben résztvevő államok területe ellen. 1969-ben Mexikóban szerződést írtak alá, amely Latin- Amerika sűrűn lakott területeit mentesíti az atomfegyverektől. Három évvel később. 1972-iben lépett életbe az a megállapodás, amely megtiltja, hogy a tengerek és óceánok mélyében és talapzatán tömegpusztító fegyvereket helyezzenek él. Földrészünk közepén 1982 decemberében a semleges Svédország visszatért a közép-amerikai atomfegyvermentes övezet gondolatához. Palme miniszterelnök javasolta, hogy a Varsói Szerződés és a NATO érintkezési vonalát 300 kilométer szélességben nyilvánítsák atomfegyvermentes övezetté. A Varsói Szerződés tagállamai pozitívan fogadták a svéd kezdeményezést, a NATO-államok nem válaszoltak rá. A Szovjetunió kifejtette, hogy egy ilyen övezet létrehozása jelentékenyen hozzájárulna a nukleáris veszély csökkentéséhez a földrészen általában, Közép-Európában pedig, ahová a NATO fegyverkezési politikája elsősorban irányul — különösen. A nukleáris fegyverek technikai adottságai miatt a Szovjetunió azonban szélesíteni kívánná ezt az atomfegyvermentes övezetet. Eszerint az elválasztóvonal mindkét oldalán 250—300 kilométer széles, összesen tehát 500—600 kilométeres sávot kellene mentesíteni az atomfegyverektől. Az NDK csatlakozott a szovjet javaslathoz, a NATO oldaláról azonban més nem nyilatkoztak. A svéd diplomácia tovább folytatja kezdeményezéseit, mert azt tapasztalja, hogy a szocialista országokon kívül Európa semleges és tömbönkí- vüli országai is egyetértenek az elgondolással. Támogatásáról biztosította a kezdeményezést sok NATO-országbeli józan politikus is. Willy Brandt, a Német Szocialista Párt elnöke a Sozialdemokrat Magazin című folyóiratnak 1984. márciusában adott nyilatkozatában kifejtette: „Egy atommentes zóna létesítése Európa közepén minőségileg nagy előrelépés lenne”. McNamara, az Egyesült Államok egykori hadügyminisztere szerint az NDK— NSZK határán létesítendő atommentes övezet alkalmas eszköz lenne a korlátozott atomháború washingtoni terveinek meghiúsítására. A Balkán békéje 1984 elején Athénben értekezletet tartottak az atomfegyvermentes Balkán létrehozásáról. Papandreu görög miniszterelnök kijelentette, hogy az hozzájárulna a bizalom és a biztonság létrehozásához nemcsak a Balkánon, hanem egész Európában. A tanácskozáson Görögország, Bulgária, Románia, Jugoszlávia és Törökország képviselői vettek részt. Üjra felelevenítették a finn kezdeményezést az atomfegyvermentes Észak-Euró- páról. Erről tárgyalt Koivis- to elnök ez év áprilisában Moszkvában. Csernyenko államelnök. az SZKP főtitkára támogatásáról biztosította a tervet és közölte, hogy a Szovjetunió kedvező feltételeket biztosítana az egyezmény létrejöttéhez. Miért ellenzi az USA? Felmerül a kérdés: milyen indokkal húzódik az Egyesült Államok és néhány más NATO-állam ezektől a békét, biztonságot és bizalmat erősítendő lépésektől? Az első érvük: a veszélyt nem azok az atomfegyverek jelentik, amelyeket az érintett területen tárolnak, hanem azok, amelyeket kívülről ezekre a célpontokra irányítanak. Nos, a Szovjetunió kezdettől fogva hangoztatja, hogy az atomhatalmaknak köteleznie kellene magukat, hogy nem vetnek be atomfegyvereket az egyezményeket aláíró államok ellen. A Szovjetunió a maga részéről az ENSZ 1978. évi, első leszerelési ülésszakán egyoldalúan vállalta, hogy soha nem vet be atomfegyvert azon államok ellen, amelyek nem gyártanak, nem fogadnak be és nem tárolnak ilyeneket. Washington mindezidáig kategorikusan elutasított minden ilyennemű kötelezettségvállalást. A második érv: az atomfegyvermentes zóna növeli egy hagyományos fegyverekkel vívandó háború veszélyét. A Varsói Szerződés — mint ismeretes — ismételten javasolta: a két katonai tömb kölcsönösen mondjon le egy- Imással szemben a katonai erő alkalmazásáról. Ez természetesen azt is jelentené, hogy elsőként egyik fél sem használna a másik féllel szemben sem nukleáris, sem hagyományos fegyvereket. Az elutasítás tényleges oka kézenfekvő: a Pentagon nem híve az atomfegyvernemtes zónának Európában, mert azok nem illenek bele a „korlátozott” atomháború koncepciójába, amelyet — elképzelések szerint — a Nyugat-Európában felhalmo. zott nukleáris fegyverekkel vívna meg. Gáti István Spanyolország és a NATO A spanyol zászló második éve leng a NATO brüsszeli központja előtt. Az Egyesült Államok és nyugat-európai szövetségesei szeretnék, ha ebből a látszatból mihamarabb valóság lenne. Spanyolország 1982. május 31-én lett az Északatlanti Szerződés szervezetének 16- ik tagja. Azóta teljes joggal részt vesz a NATO politikai és diplomáciai tevékenységé, ben. Haderejének beolvasztását az integrált katonai szervezetbe azonban még abban az évben, decemberben „befagyasztották” Madridban; Akkor került hatalomra Felipe González szocialista párti kormánya. Pedig a NATO központban gyakran emlegetik: Spanyol, országnak 3000 kilométeres tengerpartja van, amely részint a Földközi-tengerre, részint az Atlanti-óceánra nyílik. Brüsszeli NATO-szakér- tők szerint a „kitűnő” spanyol tengeri és légitámaszpontok javíthatnák a NATO „jelenlétét” működési területe Atlanti-óceáni déli, és földközi-tengeri nyugati végein — illetve azon túl is. Tulajdonképpen csak Spanyolország jóváhagyása szükséges ahhoz, hogy a Földközi-tengert szinte „NATO-ibeltengerré” lehessen változtatni. A spanyol támaszpontokat kétoldalú szerződések alapján már most is használja például az Egyesült Államok és az NSZK. de NATO-gyakorlatokat most nem lehet rendezni e bázisokon. Ha a támaszpontok teljesen a katonai szövetség rendelkezésére állnának, akkor — a NATO-tag Portugáliával együtt — az Ibériai-félsziget „figyelemre méltó” hídfő lehetne a Nyugat-Európába és a Közel-Keletre irányuló amerikai hadtápvonalak számára — vélekednek a brüsz- szeli központ szakértői. Jelenleg azonban Spanyol- ország inkább botránykő, mint öröm a NATO és az Egytesült Államok számára. A kormány továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy népszavazáson döntsenek Spanyolország NATO-beli szerepéről és a kormányfő legutóbb e hónap elején jelentette ki, hogy „nem lehet szó Spanyolország teljes katonai integrálásáról a NATO-ba”. A példát Franciaország adta, Egy hadgyakorlat háttere Amerikai katonák a Team Spirit '84 fedőnevű hadgyakorlaton A Csendes-óceán térségében — az Egyesült Államok, Ausztrália, Üj-Zéland és Japán fegyveres erőinek részvételével — nagyarányú kombinált hadgyakorlatot tartanak. Az erődemonstráción mintegy 50 ezer katona, több tucat hadihajó, több száz repülőgép vesz részt. E hír kapcsán kézenfekvő a kérdés: mi a magyarázata annak, hogy az USA — a nyugat-európai rakétatelepítés folytatásával párhuzamosan — ebben a hatalmas óceáni övezetben is fokozza katonai tevékenységét? A Reagan-kormányzat a közvetlen szembenállás doktrínájának jegyében a szocialista országokkal — mindenekelőtt a Szovjetunióval — szemben egyszerre két fő frontot igyekszik kialakítani: egy nyugatit és egy keletit. A harapófogó szára valahol az Indiai-óceán, illetve a Perzsa (Arab)-öböl tájékán zárulna, s ebben a bekerítő gyűrűben a csendes-óceáni — különösképpen a távol-keleti — hadszíntérnek a Pentagonban különösen nagy jelentőséget tulajdonítanak. Az amerikai hadügyminisztériumhoz közel álló U. S. News and World Report egyik nemrégi számában máris amerikai tónak nyilvánítja a Csendes-óceánt, ahol az ausztráliai és az új- zélandi partoktól a mikroné- ziai szigetvilágon át Japánig „a vízen, a szárazföldön és a levegőben egységes elgondolások szerinti katonai fel- Ivonujás van folyamatban”. Ebbe illeszkedik az említett hadgyakorlat és sok más lázas előkészület, egyebek között a térségben csoportosított 7. amerikai flotta megerősítése, az amerikai—japán —dél-koreai stratégiai háromszög összekovácsolására tett számos lépes. A New Yorkban megjelenő Daily World tavaly megírta, hogy az „USA hadvezetése a Japán- és az Ohotszki-tenger körzetét kiemelkedő fontosságúnak tekinti, mivel megítélése alapján a Szovjetunió innen sebezhető a leginkább”. Hasonlóan vélekedett Leng tengernagy, a amikor 1966-ban kilépett a katonai szervezetből. Az amerikai fegyverkezési elképzelések miatt az elmúlt (években ismét bomladózott az egység. Hollandia feltételeket fűz az eurorakéták telepítéséhez, Görögország pedig egyenesen a nukleáris fegyverkezés befagyasztását sürgeti, miközben maga sem tisztázta még teljesen viszonyát a katonai szervezethez. A spanyol belépés ügyét tezért Washingtonban (most már vízválasztónak tekintik — és ilyen mértékben gyakorolnak nyomást Madridra —, mert tűrhetetlennek tartják. hogy á szövetségi rendszerben való részvételéről kiki „tetszése szerint” döntsön — bármilyen is legyen az Egyesült Államok politikája. Összeállította: Constantia Lajos csendes-óceáni amerikai erők főparancsnoka, amikor kijelentette: itt „a legnagyobb a valószínűsége annak, hogy a Szovjetunióval konfrontációra kerülhet sor”. Az admirális alárendeltségében álló 7. flottát nyilvánvalóan erre a lehetőségre spekulálva szerelik fel robotrepülőgépekkel (szárnyas rakétákkal) és a Trident haditengerészeti rakéta-nukleáris fegyverrendszerrel, azaz az első csapás eszközeivel: Ugyanilyen elképzelésektől vezettetve tárolnak máris 700 atomtöltetet Dél-Koreában (ahová Pershing—2-es rakéták telepítését is tervezik), s kísérlik meg „elsüllyeszthetetlen repülőgépanyahajóvá változtatni Japánt. Katonai szempontból mindenképpen figyelemre méltó volt a közelmúltban — február 1-től április közepéig — megrendezett „Team Spirit” (Csapatszellem) fedőnevű monstrehadgyakorlat, amelyen 60 ezer amerikai és 149 ezer dél-koreai katona vett részt, vagyis több mint 200 ezer fő. (Zárójelben jegyezzük meg. hogy az 1982-es gyakorlaton „még csak” 157 ezer, az 1983-ason pedig 188 ezer főnyi csapatokat mozgattak.) A Team Spirit ’84 végrehajtásába bekapcsolódott a több mint 146 ezer főt számláló 7. amerikai flotta nagyobbik része is. továbbá a Guam szigetén állomásozó IB—52-es hadászati bombázók több köteléke. Erre a méreteiben minden korábbit felülmúló erőfitogtatásra — bizonyára nem véletlenül — Reagan amerikai elnök múlt évi novemberi dél-koreai és japáni látogatása után került sor. A Fehér Ház ura Tokióban és Szöulban is — a szovjet fenyegetésre hivatkozva — a két szövetséges katonai aktivitásának növelését sürgette. És amikor legutóbb Pekingben járt, kínai vendéglátóit ugyancsak megpróbálta rávenni a Szovjetunió elleni érdekszövetség megerősítésére, bár ez a kísérlete nem járt a Washingtonban várt eredménnyel. A Reagan-admir.iszlrácic ennél lényegesen nagyobb sikert könyvelhet el Japánnal kiépített katonai kapcsolataiban. Ez annál is inkább könnyebben ment, mivel a japán hadiipari körökben már régóta hallatszanak olyan hangok, hogy a sziget- országnak megnövekedett gazdasági teljesítőképességé, vei arányban álló katonai potenciált kell létrehoznia. Nakaszone, a kormányfő ezzel teljesen egyetértett az Egyesült Államokban tett látogatásakor, leszögezve, hogy országát a Nyugat védelmi bástyájává kell tenni. S valóban, az 1987-ig kidolgozott ötéves japán had- erőfejlesztési programmal és a következő időszakra szóló tervekkel számolva, Washington erőteljesebben építhet Tokióra, főleg arra, hogy a japán haditengerészeti flotta 1990-ig átveheti a 7. amerikai flotta egyes csendőri funkcióit. A csendes-óceáni térség katonapolitikai helyzetének áttekintésekor a közelmúltban Yokohamában megrendezett nemzetközi konferencián joggal vetődhetett fel az a gondolat, hogy Ázsia békéjét súlyos veszélyek fenyegetik és ha a haladó erők nem állják útját a háborús (kalandok szervezőinek, beláthatatlan következmények, kel járó folyamat indulhat el. A vitában résztvevők világosan megfogalmazták: az ázsiai és a csendes-óceáni fejlemények nem választhatók el az európai helyzet alakulásától, mivel az amerikai katonai jelenlét a két kontinensen ugyancsak a stratégiának egy-egy láncszeme. Ha az egyik földrészen fegyveres összeütközés robbanna ki, az óhatatlanul katasztrófába sodorná a másikat is. Ehhez a következtetéshez aligha férhet kétség, hiszen rakétanukleáris korunkban a béke és a nemzetközi biztonság oszthatatlan. A Szovjetunió idén április, ban ismételten kifejezte készségét, hogy a maga részéről ezután is minden tőle telhetőt megtesz a haditengerészeti fegyverkezés átfogó korlátozásáért és e cél érdekében egész sor javaslatot terjesztett elő. Andrej Gromiko külügyminiszter az ENSZ főtitkárához e tárgyban eljuttatott levelében egyik lehetőségként említi: erről a témáról a genfi lesze. relési konferencián is tárgyalni lehetne... Serfőző László alezredes Az amerikai repülőgépanyahajók egyike kifut a Csendesóceánra
