Szolnok Megyei Néplap, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-19 / 142. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAF 1984. JÚNIUS 19. 1984. JÚNIUS 19. KEDD GYÁRFÁS NAPJA A Nap kél 4.46 nyugszik 20.45 órakor — A Hold kél 0.46 nyugszik 10.22 órakor Napos, meleg idő ELŐREJELZÉS AZ ORSZÁG területére ma estig: Jobbára napos idő várható. A légmozgás többnyire mér­sékelt lesz. A legmagasabb napali hőmérséklet 25 fok körül alakul. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK szerdától szombatig: Általában sok lesz a napsütés, de az időszak végén több­felé alakulhatnak ki záporok. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 10, 15, majd 12, 17 fok között várha­tó. Legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 28 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 milliméter) csapadék az ország területének 30 százalékán várható. Vakációóó! Irány a víz! A Berettyóra indulnak a túr- kevei vízi úttörők Mozi Csalás, árdrágítás, sikkasztás Vádirat a Skála-ügyben Tizenkét gyanúsított A vizsgálat lezárult, a vádirat elkészült. A szolnoki vá­rosi ügyészség egyelőre tizenkét gyanúsított ellen emelt vá­dat. A bűncselekmények skálája, amelyeket a vádirat sze­rint a szolnoki Skála Áruház tíz és a martfűi Tisza Cipőgyár két egykori dolgozója követett el különböző minőségben (társ­tettesként, felbujtóként, bűnsegédként) elég széles: csalás, árdrágítás, sikkasztás, magánokirat hamisítás, hanyag ke­zelés. Szolnok Vörös Csillag: Egy szerzetes szerelme (16.30, 18.30 s 20 30 órakor), Tallinn: Szuper- expressz (14 v. f., ni. helyáron, 17.30 órakor), Tisza A-terem: A jó, a rossz és a csúf I—H. (16 év. {., ni. helyáron, 17 órakor), B- terem: Légyfogó (16 év. f„ 19 órakor), C-terem: szép lányok ne sírjatok! (14 év. f_, 17.30 óra­kor), Reptér: szünnap. Vegyimű­vek: szünnap. Abádszalók Pető­fi: szünnap. Jászberény Lehel: n megyei tanács rendeletéi Szolnok mjegye Tanácsa megalkotta 1984. évi 1. számú tanácsrendeletét a „Megyei Tanács és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1980. évi 1. számú ta­nácsrendelet módosításáról”, valamint az 1984. évi 2. szá­mú tanácsrendeletét a termé­szeti területek és emlékek védetté nyilvánításáról. A rendelet teljes szövege megtekinthető — a hivatalos ügyfél fogadási idő alatt — az MTVB titkárság szervezés si és jogi osztályán. Osztrák—magyar filmkoprodukciá Brigitta címmel osztrák— magyar koprodukcióban ké­szült színes filmet mutatnak be csütörtökön a Magyar Te­levízióban. A film, amelyet Wolfgang Glück rendezett, Adalbert Stifter osztrák író azonos* című elbeszélése alapján készült. Az operatőr Ernst Wild volt A produkció cselekménye a reformkori Magyarorszá­gon játszódik, s egy házas­pár kapcsolatának felbomlá­sát, majd a két ember külö-, nős, késői egy másra találását meséli el. A magyarországi, ausztriai és spanyolországi helyszíneken forgatott film budapesti, bécsi, müncheni, párizsi filmstúdiók közremű­ködésével készült. A főbb szerepekben Josephine De­ren. Bálint András, Marcus Stollberg, Bars József. Sin- kovits Imre. Horváth László, az időközben elhunyt Solti Bertalan, valamint Bánhidi László látható. A narrátor­ként közreműködő írónak Szabó Ottó kölcsönzi hang­ját. Három fivér. Jászapáti Táncsics: szünnap. Karcag Déryné: Várlak nálad vacsorára (14, II. hely­áron). Kisújszállás Ady: A tanú. Kunhegyes Szabadsági szünnap. Kunmadaras Petőfi: szünnap. Kunszentmárton Körös: szünnap Mezőtúr Szabadság: Vad fajzat (16), Dózsa: szünnap. Rákóczi- falva Rákóczi: Telitalálat. Tisza­füred Tisza: szünnap. Tószeg Petőfi: Földrengés Tokióban (14, III helyáron). Töörkszentmiklós Dózsa: Veronika Voss vágyako­zása (16). Túrkeve Vörös Csillag E. T. (ül. kiemelt helyáron). Jászberényben a legtöbb, Mezőtúron a legkevesebb Csapadékbö májusunk volt A Kötivizig területén má­jusban 96,9 milliméter csapa­dék hullott, hetven év má­jusi átlagánál 41 milliméter­rel több. Az igazgatóság csa­padékmérő iállomálsai közül a legnagyobb 1 csapadékérté­ket, 168,6 millimétert Jászbe­rényben mérték, míg a lega­lacsonyabbat, 68,5 millimé­tert Mezőtúron észlelték. A csapadékviszonyoktól el­térően a terület talajvíz szintje alacsonyabb a sok évi májusi átlagnál, Tisza- derzsen süllyedő, a többi ta- lajvízkút szintje azi előző hónaphoz viszonyítva emel­kedő. Elhordhatják az állattartók Kaszálják a füvet a szolnoki parkokban Az állomás környékén és a József Attila úti lakótele­pen a napokban zúgtak a motoros fűnyírógépek, s ahol magasra nőtt a gaz, ott le­kaszálták kézzel a Közterü- letfenntairtó Intézmény mun­kásai. A következő héten sor kerül a Vosztok úti és a Széchenyi lakótelepre is A lekaszált, lenyírt fű össze­gyűjtése már gondot okoz, mert nincs ©lég munkaerő e célra. Viszont a szénát talán szívesen összegyűjtenék, ha­zahordanák 'olyanok, akik állatokat tartanak —* erre rendelet biztosít lehetőséget. A skálások több mint há­rom évvel ezelőtt a Tisza Cipőgyár raktárosainak le- zserségétől kaptak vérsze­met. Majzik Bálint, az ügy elsőrendű gyanúsítottja) az áruház vas-műszaki osztá­lyának egykori helyettes ve­zetője, látván, hogy sem Bata András (a gyár mű­szaki anyagraktárának ak­kori vezetője), sem Dósa Jó­zsef (a raktár volt csoport- vezetője) nem méri. nem számolja meg és nem egyez­teti a számlával az árut, csak igazolja az átvételt, a gyár pedig fizet — úgy gon­dolta, érdemes lenne ezt ki­használni. A raktárosok nagyvonalúságát Majzik eleinte egy-egy üveg borral köszönte meg, később már értékesebb ajándékot (bar- kács fúrógépet és menetmet­sző készletet) vitt. A szállít­mányok számlái a további „hálatárgyak” — fűnyírógép, gáztűzhely, hősugárzó, stb. — árát is elbírták. Bata is, Dósa is azt kapott, amit kért. — Később — a vádirat szerint — Majzik Bálint újabb kérésekkel állt elő. Különböző vasanyagok, tra­fók, tolózárak kellettek ne­ki, amelyeket a gyárnak számláztak és Majzik laká­sára vittek, természetesen a raktárosok tudtával és bele­egyezésével. Sőt, a cipőgyá­riak még azt a szívességet is megtették, hogy villamossá­gi anyagokat. fenyőfűrész­árut, szögacélt és gittet ad­tak Majziknak és egy eset­ben kollégájának Balogh Istvánnak, a raktárból. Totónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 24. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 plusz 1 találatos szel­vény 916 db, nyereményük egyenként 1892 forint. 13 -találatos szelvény 4236 db, nyereményük egyenként 658 forint. 12 talal-atos szelvény 60 502 db, nyereményük egyenként 37 forint. 11 találatos szelvény 307 339 db, nyereményük egyenként 23 forint. A 10 találatos szelvények nyereménye nem érte el a 10 forintot, ezért a Részvé­teli szabályzat értelmében nyereményalapjuk a 11 talá­latos szelvények között ke­rült felosztásra. Az adatok nem véglegesek. A szakértők számításai alapján a valótlan súlyt és mennyiséget tartalmazó számlákkal több mint fél­millió forint, egyéb fiktív számlákkal piedig 24 ezer forint kárt okoztak a gyár­nak. De ez volt a kisebb tétel, az áruház tetemes többletbevételét az árdrágí­tás hozta. Majzik Bálintnak ugyanis az volt az állás­pontja, hogy csak akkor tudják a hiányt megelőzni, a bolti lopásokat ellensú­lyozni, ha kissé megfejelik az árakat, amikor közület a vásárló. Erre biztatta ő is és a.z osztály volt vezetője Jordán Lajos is az ügy má­sodrendű gyanúsítottja a kollégákat: Balogh Istvánt, Dóczi Erzsébetet. Kronka Jánosnét és Poór Já- nosnét. A Majzik készí­tette 22 számlával 290 ezer forint, a többieknek diktált 23 számlával 430 ezer forint többletet kasszírozták be. A kollégák önállóan 3—17 ezer forint közötti felárat szám­láztak. Summa summárum 1980 novembertől 1983 július közepéig 4,4 millió forint ér­tékű árut adtak el drágáb­ban a Tiszamenti Vegyimű­veknek, a Tisza Cipőgyár­nak, és a szolnoki Építő Ja­vító Vállalatnak. Ugyanez volt a módszere a Skála élelmiszer és vegyi­áru volt osztályvezetőjének, Varga Mihálynénak és há­rom munkatársának Tóvizi Joachimnak, Éles Ferencnél nek, és Pásztor Lászlónénak. Két év alatt (1981. júniustól Szabálytalanul kinyitotta a mozgó vonat ajtaját, és ki­esett Cserven Lajos, Hatvan, Temető u. 15. szám alatti la­kos, MÁV-dolgozó. A bale­set június 16-án történt a Mezőtúr—Nagylapos közötti szakaszon. Az ittas férfi sze­rencséjére a gyorsvonat ekkor mintegy 30 kilométar/óra se­bességgel közlekedett. Cser­ven Lajos a baleset követ­keztében 8 napion túl gyó­gyuló sérülést szenvedett. Motorozni vittt egy hely­beli lányt a kunhegyesi (Zá_ dór u, 75. szám) Lakatos Ru­dolf. A tiszagyendaf úton a lány leugrott a motorról, mert Lakatos nem a megbe­fással, durván 300 ezer fo­rint többletbevételük lett. Arról, hogy mi lett a sorsa a többletnek nem szól a vádirat. Bármilyen különös is, de tavaly júliusban, ami­kor Jordán Lajost, a vas-mű­szaki osztály vezetőjét fel­mentették beosztásából,, az átadó leltárkor tetemes hiány volt. A hiányt mérséklendő, akkor is a cipőgyári Bata Andrástól kértek és kaptak segítséget, aki fiktív számla alapján igazolta egy nagyté­telű áru átvételét. Az áruháznak ugyanolyan jó és állandó közületi vevő­je volt a Tiszamenti Vegyi­művek két anyagbeszerző­je — Baráth András és Ba­kos József —, mint a cipő­gyár két raktári vezetője. Majzik Bálinttal ők is kéz kezet mos alapion maszek tranzakciókat bonyolítottak le. Ha többlet volt a raktá­ron mondjuk elektródákból, az anyagbeszerzők kérésére Majzik minden további nél­kül fiktív bizonylatot adott. A bizonylat alapján a Ve­gyiművek fizetett. A gyár­adta a pénzt, az anyagbe­szerzők kapták az ajándékot Majziktól .,ügyintézésükért”, hol villanymotoros szivaty- tyút, hol gáztűzhe­lyet és parapet kály­hát. hol házi moto­ros p>ermetezőgép>et. menet­metsző készletet, vagy kulcskészleteket. Kaptak, amit kértek. Ha pedig Maj­ziknak volt szüksége vala­mire, történetesen alumí­nium hullámlemezre, azt az anyagbeszerzők „lopták” ki neki a gyárból. Majzik pie­dig gáztűzhellyel és hegesz­tőtrafóval hálálta meg a szívességet. Baráth András és Bakos József neve nem szerepel a vádiratban a gyanúsítottak között. Ellenük is büntetőel­szélt irányba hajtott, és a lány kérésére nem akart megállni, illetve visszafor­dulni. Lakatos megállás nél­kül továbbhajtott, otthagy­ta a lányt az úttesten. A cserbenhagyót ,a rendőrség rövid időn belül őrizetbe vet­te, és bevonták a vezetői en­gedélyét. Személygépkocsijával sza­bálytalanul kanyarodott, és összeütközött egy motorke­rékpárossal a| Cibakháza— Tiszaföldvár közötti úton Serfőző Lajosné, Szolnok, Gutenberg tér 1/A szám alatti lakos. A motorkerék­páros súlyos sérülést szenve­dett. | Hírek | Jelentkezés: július 5-ig Családi táborozás flbádszalákon A Magyar Úttörők Szövet­ség© Szolnok megyei Elnök­sége „Kalandos nyár” elne­vezésű akciójában táborozást hirdet családok számára A családi nyaralás, résztvevői július 17-től 30-ig táboroz­hatnak az abádszalóki kem­ping területén. A sátrak használatáért és a helyért té­rítési díjat nem, kell fizetni. A családok pénztárcájából csak az ellátást (étkezés) kell fedezni. A jelentkezéseket a megyei úttörőelnökség el­mér© (Szolnok Vörös Csillag u. 8. sz.) kell eljuttatni júli­us 5-dg. 'Az úttörőelnökség visszaigazolást küld azoknak, akik részt vehetnek a tábo­rozásban. — ÖTVEN házhely Kiala­kítását készíti elő a tanács Jászapátin. A villannyal; víz­zel ellátott, 520—560 négyzet­méteres lakótelkeket előre­láthatólag az év végétől ad­ják tartós használatba. — FONTOS régiségekkel gazdagodott a közelmúltban a kisújszállási Néprajzi Kiál­lítóterem. Surányi Mihályné I. és II. világháborús katonai kitüntetéseket, emlékérme­ket, régi fotókat, Szabady Magdolna és Szabó Gyula régi okleveleket, iratokat ajánlott fel a gyűjteménybe. — A HÉT VÉGÉN az or­szág területén 140 személyi sérüléssel járó közúti közle­kedési baleset történt, ebből egy halálos, 58 súlyos és 81 könnyű sérüléséé kimenetelű volt. — ISMÉT MŰKÖDIK Bé­kés megye egyetlen napórája. A Szarvasi Mezőgazdasági Főiskola egyik épületének déli falán levő, szépen díszí­tett napórát a ház felújítása során állították vissza eredeti állapotába. — A HÁZTÁJI- és kiskert­tulajdonosok zöldség- és gyümölcstermésének közvet­len értékesítése, a város la­kóinak jobb ellátása érdeké­ben alkalmi árusítóhelyeket jelöltek ki Mezőtúron a vá­rosi tanács illetékes szak- igazgatási szervei. — A TISZA vízállása teg­nap Tiszafürednél 506 centi­méter (duzzasztott), Szolnok­nál 402 centiméter (apadó) volt. A víz hőmérséklete Szolnoknál 17,9 Celsius-fok. — A KIADÓS esők után a párás melegben helyenként valóságos gombaszőnyegek alakultak ki a Hortobányon. Tömegesen jönnek a gomba­szedők is: gyalog, kerékpá­ron, személygépkocsival, de még csoportosan tehergép­kocsival is érkeznek. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Lazányi Angéla Főszerkesztő-helyettes: Valkó Mihály Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Virágh Iván Telefonszám: 18-880 Szerkesztőség és a kiadó: 5001 Szolnok, Kossuth téri Irodaház. Postafiók 100 Telefonszám: 17-850 Telex: 23—357 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kéz­besítőknél. Az előfizetés dija egy hónapra 34, negyedévre 102, egy évre 409 Ft Index: 25—069 Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla HU ISSN: 0133 075« Az idei szezon eddigi legforgalmasabb autóbörzéje zajlott le vasárnap a szolnoki Evezőscsárdánál. Már délelőtt 10 óra táj­ban kitehették volna a „telt ház” táblát, mert addigra hétszáznál is többen váltot­tak parkolójegyet. Nem csak a felhozatal volt jelentős, ezúttal a vásárlókedv is sze­rencsésen találkozott a kínálattal, mert igen sok használt kocsi cserélt gazdát. Per­sze kizárólag olyanok, amelyekért volt gazdáik elfogadható árat kértek 1983 július végéig) árdrági­járás van folyamatban. K. K. Kiesett a vonatból

Next

/
Oldalképek
Tartalom