Szolnok Megyei Néplap, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-02 / 128. szám

1984. JÚNIUS 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Teljesítménykényszer helyett T eljesítményérdek zetés előtt keményen meg­adóztató bérrendszer a le­hető legkevesebb differen­ciálási lehetőségeket engedi. S mert a „bérforintokból” mindenkinek csak kevéske jut, az egész rendszer ösz­tönző hatása elhalványul, jelentéktelenné válik, s be­következik a fura helyzet: nem a bérek, hanem a béren kívüli keresetek differenci­álják a személyi jövedelme­ket — a valóságos munka­helyi teljesítményektől füg­getlenül. A bérszabályozás megal­kotóit — és állandó meg- újítóit — persze csakis a jó- szándék vezérli: a bérszín­vonalfék állandó működteté­sével a súlyosabb következ­ményekkel együttjáró nagy­arányú inflációt kívánják megelőzni. Nyilván ők is tudják, hogy e törekvésük közben egyúttal teljesít- ményinfláeiót is okoznak, mert fékezik a teljesítmény­növelést kiváltó ösztönző erőt. Nyilván azt is tudják hogy a béreknek csakis a (teljesítménnyel kelljene arányban állniuk, a nettó jö­vedelmeknek viszont a nép­gazdaság teher bí róképesisé- gével is. E felismerés gya­korlati érvényesíttetéséhez azonban új adózási rend­szerre lenne szükség. Erről is gondolkodnak és kísérle­ti megújításának is most már második éve vagyunk tanúi. Kérdés: Miféle eredményekre vezetnek a kísérletek? Ám a pozitív eredmények által igazolt kí­sérleti megoldások általá­nossá tételéhez az árrend­szer, a pénzrendszer, az adórendszer gyökeres meg­újítására is szükség van. Mert enélkül nem remélhe­tő, hogy a teljesítménykény­szer teljesítményérdekelt­séggé változzék, s hogy a tel­jesítmények növelésével va­lóban versenyképes partne­rekként jelentjünk meg a világpiacon. Mert ez a nép­gazdaság számára valóban kényszer; a létezés kénysze­re. V. Cs. II megyében Is kipróbálják »lapozás fél költséggel Űj, olcsó épületalapozási módszert alkalmaznak a Dél­magyarországi Magas- és Mélyépítő Vállalatnál. A Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat közreműködésével kidolgozott, találmánynak minősülő eljárással az épü­let alapozásához szükséges betoncölöpök anyagát a föld előzetes kiemelése nélkül, jelenleg is használatos épí­tőgépekkel sajtolják a talaj­ba. Először spirálmenet-for- májú éles tárcsát mélyíte­nek fúró mozgással a földbe. Ez körülmetszi, de nem emeli ki a cölöp kijelölt he­lyén a földet. Ezután az üre­ges fúrószáron keresztül, nagy teljesítményű szivaty- tyúval, betonmasszát présel­nek a mélyben levő fúrótár­csa alá; ennek a nyomása emeli ki a tárcsát, a nagy földdugóval együtt. E módszer teljesen kikü­szöböli a közvetlen emberi munkát, feleslegessé teszi az üreg beomlását meggátló zsaluzást. Ugyanakkor az alapkészítés ideje a korábbi­nak egyharmadára, egyne­gyedére csökken. További előny az anyagtakarékosság: egy nagy méretű lakóház síkalapozásához másfél ezer köbméternyi sóder szükséges, a cölöpalapokhoz 200—300 köbméter elegendő. Jelentős ez Szeged környékén, ahová több száz kilométerről szál­lítják a sódert. A következő hónapokban Fejér, Szolnok és Borsod megyei építkezéseken is ki­próbálják az új módszert. Szocialista brigádok vetélkedője Szocialista brigádok me­gyei vetélkedőjének döntőjét rendezték meg tegnap Szol­nokon a szakszervezetek Ság- vári Endre Művelődési Köz­pontjában. A szellemi tor­nán ipari, mezőgazdasági, szolgáltatási kollektívák ne­vében 40 három-három tagú brigád vett részt. Foglalkoztak szervezeti, munkahelyi kérdésekkel, az újítómozgalom, a társadalmi munka, a műveltség gyara­pításának eredményeivel és gondjaival. A vetélkedőn résztvevő kollektívák nagy számára való tekintettel a szellemi tornát három szek­cióban bonyolították le. A legjobbak jutalmazásban ré­szesültek. Megbocsát az olvasó ha botcsinálta nyelvészként kezdem? Mert nagyon nem tetszik nekem ez a szókap­csolat: teljesítménykényszer. Igaz: mind gyakrabban használják, mert az is igaz, hogy gazdasági gondjainkat, bajainkat csakis a teljesít­mények radikális növelésé­vel enyhíthetjük. S mégis: nem szerencsés a kifejezés, mert mit is jelent a kény­szer? Ne kerteljünk: egy­fajta erőszakot. Lehet ezzel ideig-óráig eredményeket el­érni, de az erőszak végül is ellenkezést szül, s ez semmi jóra nem vezet. S az sem, ha ügyeskedéssel, imitált teljesítményekkel engedek a kényszerítő erőszaknak, Ha viszont a teljesítmény­kényszer számomra teljesít­ményérdekként jelenik meg, akkor egészen más a hely­zet; végtére is nem lennék normális, ha a saját érdeke­im ellen tennék. Mindezt csak azért jegy­zem meg, mert miközben nyakra-főre használjuk — no, nem fenyegetően, csak éppen, mint agitációs érvet — a teljesítménykényszer kifejezést, jól tudjuk, hogy az érdekeltséget képtelenek vagyunk egyértelműen a tel­jesítménynöveléshez kötni. S a végeredmény, napjaink általánosítható gyakorlata: a teljesítménykényszer mel­lett (helyett!) a teljesítmé­nyek visszatartása. Az egyik szakfolyóiratban Bihari István, a Chinoin ve­zérigazgatója így nyilatko­zott erről: „A vállalat nem­csak bonyolult szervezed.. hanem racionálisan -gondol­kodó és cselekvő szervezet is. amely a legkisebb ellen­állás irányában halad. Nem lehet csodálkozni azon, ha az imitált piac körülményei között a vállalatok imitált teljesítményekkel igyekez­nek boldogulni. Annál is in­kább, mert a valóságos tel­jesítményt sokszor kevésbé honorálja a környezet — a szabályozás —, mint a mani­puláltat”. Hiba lenne a teljesítmény­visszatartás okait kizárólag a bérrendszer anomáliában keresni. Közbeszól itt az ár­rendszer, amely — minden jószándékú törekvés ellenére is — egyszerűen képtelen a magyar vállalatok számára a valóságos piaci viszonyo­kat közvetíteni. Következés­képpen nem ösztönöz való- ságps teljesítménynövelésre. (Mert miféle árrendszer az, amely például egy eredeti Chinoin-gyógyszer terme­lői árát dobozonként 20 fo­rintban határozza meg, de ugyanez a gyógyszer, a nyu­gati országokban, magyar hatóanyagból készítve 30 dollárért kerül forgalom­ba?. ..) Közbeszól a sajátságos magyar pénzrendszer is, amely élesen megkülönböz­teti — szaknyelven: jól lát­hatóan megpántlikázza — a forintot. Más feltételek mel­lett fizethető ki á „bérfo­rint”, mint a „beruházási forint”, s megint más felté­telekhez kötik például — a vállalati gazdasági munka- közösségek felvirágzását is elősegítő — „költségforin­tot” A forint konvertibilitá­sát legalább belföldön kel­lene megteremteni ahhoz, hogy a hazai vállalatok tel­jesítményei valamiféle meg­bízhatósággal mérhetőek le­gyenek. Közbeszól a vállalati veze­tték érdekeltségi rendszerei, s a hazai vállalatok teljesít­ményének elbírálási gya­korlata. A vállalati iövede- lemszabályozás alapjául szolgáló úgynevezett bázis­szemlélet — vagyis, hogy a vállalatnak minden évben és minden körülmények kö­zött többet kellett teljesíte­nie — lazulóban van ugyan, de a biztonságra törekvő vállalatvezető még mindig teljesítménytartalékokat halmoz fel, ha úgy látja, hogy különböző okok miatt átmenetileg képtelen a ko­rábbi teljesítményszintet tartani. A szabályozórend­szer — és a vezetők érde­keltségi rendszere — ugyan­is gyakorlatilag ma sem tű­ri el a teljesítménystagná­lást, vagy éppen visszaesést, még a remélhetően bekövet­kező fellendülés reményé­ben sem. S persze közbeszól a sokat vitatott bérrendszer is. A szigorúan központilag sza­bályozott és a kifizethető „bérforintokat” még a kifi­Az új telepítésű szőlőkben a támberendezések készítése ad munkát ezekben a napokban a nagyrévi Tiszazug Tsz-ben a tagoknak. Az oszlopokat a szövetkezet gépműhelyében ké­szült, erőgépre szerelhető hidraulikus cölöpverővel állítják helyükre. (T.F.) Emberek a rámpán A munka. Bár nem a gyár szívében zajlik, nélküle meg­állna a 3,5 milliárdos terme­lési értéket (egyebek közt 515—530 ezer hűtőgépet) elő­állító gyár vérkeringése. „Fő ütőérnék” számít a rakodás, pedig lényegében igen egy­szerű: kirakni a beérkező nyersanyagot, s bepakolni az elszállítandó készterméket. Lehet 'könnyebb a „cso­mag”, lehet kalodás vagy raiklapos, s van erős daru, fürge villástargonca, olaj- emélő és más okos gép, ami könnyíthet a megemelendő mázsákon — ám a vagon, a kamion platóján, a raktár küszöbén belül és kívül, egy méterig a rakodók izmai fe­szülnek, figyelmük a „cso­magra összpontosul. Mert pontosan ott kell fogni s úgy kell emélni, leengedni, ahogy a gyorsabb, könnyebb rako­dás ritmusa megköveteli. Hajszálra kiszámított, össze­hangolt mozdulatok híján ina szakadhat a másiknak, baleset érheti a munkatár­sat. .. Egy pillanaton múlik, Bár úgy tartják, hogy a pillanat nem az ember teherbíró ké­pességére méreteztetett, itt, a jászberényi Hűtőgépgyár szállítmányozási főosztályá­nak vasút): részlegénél nap nap után cáfolják raeg ezt az állítást. Kemény próbák­kal méretik az ember. Éven­te 6—7 ezer jármű, tízezer­nél több féle áru érkezik ide. Az emberek. Harminc-egy- néhányan vannak: három mozdonyvezető, három tola­tó, nélkülük! semmire sem menne a huszonkét rakodó. — Itt, uram, gürizni kell — szögezi le Lakatos István csoportvezető —, ha esik, ha fúj vagy éppen perzsel a nap. Nincs szükségünk du- majancsikra, patópálokra! Aíkji nem emel, nem az „együtt egymásért” jegyé­ben all a munkához — vehe­ti is a kalapját. A rakodók izzadnak. A súlyos rakományok kilóitól és nem ritkán a munkahely problémáitól. Az egyik leg­égetőbb gondjukat Vizkeleti Imre csoportvezető-helyettes fogalmazza meg: — Egyen­letesebb üteműnek kéne len­nie a műszaknak, mert most főleg a negyedév végén, tor­nyosulnak a teendők:. Köz­ben aljig van vagon, megesik, hogy réggel hattól 9—10 órá­ig csak téblébolumk. Hol diszpozíció nincs, hol meg vagon... Valahogy „ösz- sze kellene hozni” a kettőt. Érthető, hogy dohognak a rakodók — teljesítménybér­ben dolgoznak... Huszár László, a szállítmányozási főosztály vasúti részlegének irányítója, maga is nem ritkán Ikerül kutyaszorítóba a munkaszervezés problémái miatt, melyről a rakodók nem tehetnek, de a zsebükön megérzik. — Pedig a. •. hogy is mondják — vakarja fejét Vizkeleti Imre — a munka- kultúránk is sókat fejlődött. Pontos kezdés, belső rend­szabályok, fegyelem, italnél­küliség. .. „Lazább” ember, ugyan akad köztük most is, mégsem annyi mlimt azelőtt. Pár éve még olyannyira meggyűlt a bajom a lógósok­kal. hogy ellenem „játszot­tak”, mást akartak helyet­tem (akkor még én is cso- portvevető voltam). De őket találták könnyebbnek. Csak­hogy időközben Lakatostól is elmentek néhányan, így a két csoportot összevonták. Kialakult egy mag, eköré gyűlnek vagy ettől távoznak a többiek. Mint Huszár László mond­ja, 1980 fordulópontot jelen­tett életükben. Akkor még a szervezetlenség, a bírságok miatt 16 milljió forintot „ki- lapátolitak az ablakon”. Az eltelt 3 és fél év során vi­szont ezt az összeget csak­nem egyötödére faragták le. Nemkülönben a szállítási költségeket. Mindent mértek, elemeztek, s az 1980-as 170 millió forintot — noha a ta­rifák emelkedtek — három esztendő alatt 124 millióra csökkentették. Műszaki ész- szerűslLtésekkel (például ma már 11 gépkocsi között csu­pán két Zil van), jobb szer­vezéssel. egyszóval hatéko­nyabb munkával. A pénz. Remélhetőleg több jut belőle nekik, hiszen a rakodók jószerint mindent csinálnak: pakolnak, darut kezelnek, darukötözést vé­geznek, targoncát vezetnek. Mindezt 1980-ig órabérben,, azóta viszont teljesítmény szerint. Javultak az alapóra­bérek is. Jelenleg 17—23 fo­rintosak, de ezek még min­dig alatta maradnak a kör­nyező üzemekben elérhető­nél. Pedig a rakodás nem­csak nehéz munka. Minden szerelvény, kocsi „mozogva leselkedő” veszély a munká­sokra. Még akkor is. ha ők bámulatos biztonsággal köz­lekednek, dolgoznak közöt­tük. Ettől az évtől a csoport jó része délutánonként, hétvé­géken — ha van munka — „kisvállalkozhat”, ez szintén a boríték vastagságát növelj. De a több munkát nem min­denki tudja vállalni, családi vagy más okok miatt. Még egyszer; az emberek. Kétségtelen, nem kvalifikált szakmunkások, ezért iskolai végzettségüket fölösleges fir­tatni, de az becsülendő ben­nük. hogy legtöbbjük tanfo­lyamokat végez, amelyek szükségesek a napii felada­tokhoz. A rakodás nem tartozik az osztatlan sikerű munkák közé. Manapság némelyek szerint nem „sikk” hóruk­kolni. Persze ez a rakodó­térről, a munka nyers ke­ménységében, az őszinte rea­litásban másképp látszik... Keresetlen egyszerűséggel megfogalmazott mondatokat hoztam magammal: „azért csináljuk, mert szükség van rá, illetve ránk. Ide nem kell nagy tudomány. Mi tisztel­jük az iskolázott embereket, pláne ha előre viszik a vilá­got, ha nem görbe a gerin­cük. s nem hamis a fejük...” És magammal hoztam azt is: i a zömmel bejáró, kétlaki „hűtőgépes” rakodók között azok vannak kevesebben, akik a fizetésnapon a bőrük alá csurgatnak néhány szá­zast. Többségük igényes, ér­telmes emberi életet épít. Sz. Tamás Tibor Tószegi telepén készíti elő szállításra a kitermelt nyársfa hasábokat a Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság szolnoki erdészete. A kérgétől megfosztott fát papíripari alap­anyagként exportálják Nélkülük megállna a gyári vérkeringés

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom