Szolnok Megyei Néplap, 1984. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-16 / 113. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. MÁJUS 16. n nemzeti függetlenség ma sem teljes Beszélgetés a GKP főtitkárával Görögország nemzeti függetlensége ma sem teljes, az Egyesült Államok vezérletével külföldről befolyásolják az ország politikai és társadalmi életét, uralkodnak gazdasága fölött — így ösz- szegezhető annak a beszélgetésnek néhány legfontosabb megállapítása, amelyet Hari- laosz Florakisz, a Görög Kommunista Párt főtitkára folytatott Athénben az MTI és a Népszabadság tudósítójával. A GKP főtitkára az országot kormányzó Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) első kongreszusa idején értékelte Görögország jelenlegi helyzetét, szólt a Papandreu-kormány tevékenységéről, a baloldali, demokratikus erők egységéről és feladatairól. Florakisz hangsúlyozta, hogy a görög- országi helyzet egyre bonyolultabbá válik, mind összetettebb kérdések merülnek fel a politikai, a társadalmi és a gazdasági életben. A görög politikus emlékeztetett a Pánhellén Szocialista Mozgalom 1981-es választási jelszavára, amelyben Pa- pandreuék azt ígérték: amennyiben a PASZOK alakít kormányt, kivezetik az országot a NATO katonai szervezetéből és a Közös Piacból, s bezárják az ország területén kiépített amerikai támaszpontokat. A GKP főtitkára helyesnek minősítette a PASZOK választási jelszavát. ugyanakkor utalt arra. hogy ezekből az ígéretekből semmi sem valósult meg. Kiemelte, hogy a Görög Kommunista Párt pozitívan értékeli azt az álláspontot, amelyet a Papandreu-kormány képvisel a nemzetközi béke kérdéseiben, elítélve az új típusú amerikai atomeszközök nyugat-európai telepítését. Aláhúzta, hogy Görögország gazdasági életében továbbra is súlyos nehézségek vannak. Jelzi ezt egyebek között a beruházások alakulása, a nemzeti jövedelem növekedésének stagnálása, az évi 20 százalék körül mozgó infláció. Kifejtette azt a véleményét is. hogy a felhalmozódott problémákat egyetlen párt egyedül képtelen megoldani. A Görög Kommunista Párt kész az együttműködésre minden demokratikus erővel, amelyek valóban változást akarnak Görögországban — mondotta. Szólt azokról a problémákról. amelyeknek oka, hogy Görögországban a Görög Kommunista Párt mellett Belső Iroda elnevezéssel működik egy másik kommunista párt, és magukat kommunistának nevező csoportok is tevékenykednek. Florakisz határozottan elutasította, hogy pártja együttműködjék a jobboldali, konzervatív erőket tömörítő Oj Demokrácia Párt vezetésével, amelyet a nagytőke és az imperializmus ügynökeinek minősített. A harmadik legerősebb görögországi párt főtitkára a beszélgetésen hangsúlyozta, hogv pártja a dolgozók érdekeinek védelmezését tartja legfontosabb feladatának, és folytatja a küzdelmet Görögországnak a NATO-bólés a Közös Piacból való kilépéséért. Két napja sztrájkolnak a stuttgarti fémmunkások. Az automatizálástól munkahelyeiket féltik és követelik a 35 órás munkahét bevezetését. A képen: munkások és „robotok” sztrájkőrsége az egyik üzem előtt (Telefotó — KS) Libanoni kormány Elsődleges feladat az izraeli megszállóktól való megszabadítás RÖMA A szovjet—amerikai fegyverzetkorlátozási tárgyalásokkal kapcsolatos kérdések tisztázására Bettino Craxi olasz kormányfő megbeszélést ajánlott Ronald Reagan amerikai elnöknek — közölte a miniszterelnök szóvivője. A két politikus külön találkozójára a jövő hónapban a hét legfejlettebb tőkés ország londoni csúcsértekezlete alkalmával kerülne sor. * * * Hat napja tart a római Leonardo da Vinci repülőtér alkalmazottainak munkalas- sító sztrájkja, amellyel a munkakörülmények javítását követelik. Az akció miatt sok járat késik, fennakadás van a csomagkiadásban is, de egyetlen járatot sem kellett törölni — közölték a repülőtér hivatalos képviselői. ATHÉN Hétfőn közepes erősségű földrengés rázta meg a görögországi Chiosz szigetet, laz Égei-tenger keleti felé-) ben, amelynek erőssége elérte a Richter-skála szerinti 4,5 fokozatot — közölte az athéni geológiai intézet szóvivője. Károkról nem érkezett jelentés. A földrengés epicentruma a fővárostól 210 kilométerre északkeletre volt a tenger mélyében. ŰJ-DELHI George Bush amerikai al- elnök tegnap indiai hivatalos látogatását befejezve Pakisztánba érkezett. Iszlámábád repülőterén mindössze annyit nyilatkozott, hogy Ziaul Hakk pakisztáni államfővel kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdéseket vitat meg. PEKING A Kínai Távirati Iroda tegnapi jelentése szerint Vu Hszüe-csien kínai külügyminiszter előző nap találkozott a Pékingben tartózkodó Jeane Kirkpatrickkel, az Egyesült Államok állandó ENSZ- képviselőjével. Han Hszü külügyminiszter-helyettes részletekbe menő megbeszélést folytatott az amerikai diplomatával a nemzetközi helyzetről és közös érdeklődésre számot taftó problémákról. GENF Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Genfben folyó 37. évi közgyűlésén a Palesztin Vörös Félhold képviselője a szervezet jelentését ismertetve beszámolt az Izrael által megszállt arab területeken élő lakosság nehéz életkörülményeiről. A legégetőbb gondnak az alapvető orvosi ellátás és az ivóvíz hiányát mondta. Miközben a Rasid Karami vezette libanoni nemzeti egységkormány hamarosan előterjesztendő programját készítette elő, tegnap a keresztények lakta Kelet-Bej rútban és a környező hegyekben meghatározatlan időre bezárták az iskolákat. így tiltakoztak az ellen, hogy hétfőn a lakónegyedeket ért ágyútűzben egy iskolás fiú meghalt és további húsz gyermek megsebesült. A főváros két szektorát ketté osztó „zöld vonal” mentén szórványos lövöldözések voltak. Jelentések szerint tegnap négy halálos áldozata volt a mohamedánok lakta Nyugat-Bej rútot ért ágyútűznek, többen megsebesültek. A TASZSZ szovjet hírügynökség jelentése szeA reformok végrehajtásának szükségességét hangoztatta a kínai parlament május végéig tartó ülésszakát megnyitó tegnapi beszédében Csao Ce-jang kormányfő. A miniszterelnök a többi között bejelentett újabb részreformokat, amelyek bővítik a vállalatok cselekvési terét és ellene hatnak az egyenlősd i nek, de — mint mondotta —■ átfogó reformhoz Kínában rövid időn belül nem érnek meg a feltételek. A gazdasági fejlesztés vál- tozatanul központi feladat Kínában, jelenette ki. Ezen belül is két kérdésre kell rint a fővárosban több gyár és üzem bezárt. A négytagú kormánybizottság által hétfőn jóváhagyott programnyilatkozat, amely a későbbiekben a parlament elé kerül, Libanonnal az izraeli megszállóktól való teljes megszabadítását tartja az elsődleges feladatnak. A TASZSZ bejrúti beszámolója szerint a kormányprogram tervezete ugyancsak fontosnak tartja Libanonnak Szíriával és más arab országokkal való kapcsolatainak erősítését, az országot sújtó gazdasági válság leküzdését. A tervezet szerint mielőbb helyre kell állítani a békét és a biztonságot Libanonban, a nemzeti hadsereget pedig új alapokon kell megszervezni. megkülönböztetett figyelmet fordítani; a városi gazdasági rendszer átszervezésére és a külvilágra nyitásra. Nem titkolta, hogy sok a nehézség; bár javult, még mindig nem kielégítő a gazdasági hatékonyság. A kormányfő Kína megújítását és újraegyesítését történelmi küldetésnek nevezte. Jelezte, hogy az anyaország, Honkong, Macao és Tajvan újraegyesítése után „az egy ország — két rendszer” elképzelést kívánják érvényesíteni, azaz egy országon belül szocialista és tőkés társadalmi-gazdasági rend lenne. Kínai parlament Központi feladat a gazdasági fejlesztés Rakétatelepités n holland javaslat washingtoni elutasítása Az amerikai kormányzat továbbra is elutasítja a holland vezetésnek azt a javaslatát, hogy az 1979-es NATO- határozat értelmében hollandiai telepítésre szánt amerikai nukleáris rakétákat kizárólag válsághelyzetben helyezzék el Hollandia területén. Washington egyre erőteljesebben próbál nyomást gyakorolni a Ruud Lubbers vezette holland kereszténydemokrata kormányra, amely ellenzi amerikai cirkálórakéták — szám szerint 48 — holland földön történő elhelyezését. Caspar Weinberger, amerikai hadügyminiszter — mint azt hivatalos washingtoni körök közölték — Brüsz- szelben, a NATO katonai tervező bizottságának mai ülésén keményen fogja bírálni a holland kifogásokat Reagan— De la Madrid találkozó A közép-amerikai térség szerepelt kiemelt helyen Ronald Reagan amerikai elnök és Miguel de la 'Madrid mexikói államfő tegnapi washingtoni találkozóján. A tegnapi találkozó tanulsága szerint a közép-amerikai béke helyreállításának kérdésében a két szomszédos ország álláspontja nem került közelebb az elmúlt hónapókban. Mexikó növekvő aggodalma csendül ki De la Madrid szavaiból, miszerint „a földrész minden országának minden tőle telhetőt meg kell tennie a béke helyreállítása és a háború elkerülése végett” a térségben. Öva intett az intervencionista megoldásoktól”. De la Madrid véleménye szerint nőtt a háborús veszély Közép-Ame- rikában. Reagan a találkozón folytatta antikommunista kereszteshadjáratára jellemző kiszólásait. Szíria hazarendelte rabati nagykövetét Diamaszkuszban hivatalosan bejelentették, hogy a Szíriái kormány azonnali hatállyal hazarendelte rabati nagykövetét. Az intézkedést az váltotta ki. hogy marokkói meghívásra hivatalos izraeli küldöttség vett részt a ma- rakilflói izraelita közösség kongresszusán. A 38 tagú küldöttség nyolc tagja a knesszet képviselője volt. Hasszán király két meghívást kapott izraeli látogatásra. Mint emlékezetes, Marokkó annak idején kiemelkedő szerepet játszott az egyiptomi—izraeli kapcsolatfelvétel, a jeruzsálemi Slzadat-látoga- tás előkészítésében. Lengyelország Szabadon bocsátás A lengyel kormány és a lengyel katolikus egyház tárgyalásokat folytat az egykori Szolidaritás szakszervezet és az egykori KOR ellenzéki szervezet néhány vezetőjének esetleges szabadon bocsátásáról — jelentette be tegnap Jerzy Urban, a kormány szóvivője. A tárgyalások a Szolidaritás hét és a KOR négy egykori vezetőjével kapcsolatosak, akiket politikai bűncselekményekért helyeztek előzetes letartóztatásba. A tizenegy személyt hajlandók szabadon bocsátani, ha lesz biztosíték arra vonatkozólag, hogy nem folytatják korábbi államellenes tevékenységüket és így nem akadályozzák a lengyelországi normalizációit. Jugoszlávia Veszelin Gyuranovics az államfői testület elnöke A jugoszláv képviselőház hétfőn a Milka Planinc által előterjesztett beszámoló megvitatása után bizalmi szavazásnak megfelelő állás- foglalással jóváhagyta a mandátumának félidejéhez érkezett kormány eddigi tevékenységét és megbízta a végrehajtó szervet, hogy további két évig lássa el funkcióját. A képviselőház két tanácsának külön-külön hozott határozata alapvetően sikeresnek minősíti a kormány munkáját és méltatja a gazdaság megszilárdításában elért kezdeti eredményeket. Az értékelés ugyanakkor nagyobb hatékonyságot sürget a stabilizációs program megvalósításában és különösen az infláció megfékezésének fontosságát hangoztatja. A szövetségi képviselőház két tanácsának Belgrádiban tegnap megtartott együttes ülésén megválasztották a képviselőház vezető tisztség- viselőit. jóváhagyták a szövetségi kormányban végrehajtott személycseréket és beiktatták az új összetételű államelnökséget, amelynek tagjait öt éves megbízatási időre már korábban megválasztották a köztársasági és tartományi képviselőházak. A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökségének tegnap felesküdött új tagjai: Branko Miku- lics (Bosznia-Hercegovina), Veszelin Gyuranovics (Crna Gora), Joszip Vrhovec (Horvátország), Lazar Mojszov (Macedonia), Sztane Dolanc (Szlovénia), Nikola Ljuibi- csics (Szerbia), Szinan Ha- szani (Koszovo) és Radovan Vlajkovics (Vajdaság). A kollektív államfői testületnek kilencedikként tagja a JKSZ KB Elnökségének mindenkori elnöke, jelenleg Dragoszlav Markovics. Az elnökségi tagok meghatározott sorrend szerint egy-egy évig látják el a testület elnöki és alelnöki tisztségét. A beiktatott elnökségből ezeket a funkciókat mostantól a Crna Gora-i Veszelin Gyuranovics. illetve a vajdasági Radovan Vlajkovics tölti be. A Milka Planic vezette szövetségi kormányban a képviselőház kilenc poszton hagyott jóvá személycserét. * * * Veszelin Gyuranovics, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Elnökségének egyéves megbízatási időszakra megválasztott új elnöke Crna Gora-i nemzetiségű. 1925. május 17-én született a Crna Gora-i Martinicsi- ben. 1941-ben tagja lett a Jugoszláv Kommunista Ifjúsági Szövetségnek. Tevékenyen részt vett a Crna Go- ra-i népnek az olasz fasiszta megszállók ellen július 13-án kirobbantott felkelésében. Az olasz megszállók koncentrációs táborba zárták, ahonnan Olaszország kapitulációja után szabadult Ezután — ifjúsági vezetőként — aktívan részt vett a népfelszabadító háborúban. A Jugoszláv Kommunista Pártnak 1944. január 4-én lett tagja. A felszabadulás utáni időszakban számos felelős párt- és állami, társadalmi tisztséget töltött be Crna Gorában és a szövetségi szervekben. így 1977—1982 között a Szövetségi Végrehajtó Tanács (kormány) elnöke is volt. A JKSZ Központi Bizottságának 1964 óta tagja. Számos magas kitüntetés tulajdonosa, így az Aranykoszorús Köztársasági Rendé. Az államelnökség új alel- nöke. Radovan Vlajkovics, a Vajdaság szocialista autonóm tartományt képviseli a kollektív államfői testületben. 1922-ben született a sze- rémségi Budjanovci faluban. 1941-től részt vett a népfelszabadító harcokban, a párínak 1943 óta tagja. A felszabadulás után felelős tisztségeket töltött be a Vajdaságban. A JKSZ 1978-ban tartott XI. kongresszusán a Központi Bizottság tagjává választották, 1981-ben pedig a JSZSZK Elnökségének tagjává, így az új összetételű államfői testületben most második megbízatási idejét kezdi. a béke megvédésének kérdéseiről nyugállományú tábornokok tanácskozása A NATO-hoz és a Varsói Szerződéshez tartozó országok nyugállományú tábornokai kezdtek tegnap tanácskozást Bécsben a béke megvédésének kérdéséről. Az ülést — a maga bemében az elsőt — a „Tábornokok a békéért és a leszerelésért” nevű londoni székhelyű szervezet kezdeményezte. Tagjai közül vezető brit, görög, holland, norvég, olasz és portugál katonai személyiség vesz részt a konferencián, míg a VSZ hét tagországát ugyancsak magas rangú volt katonai vezetők képviselik, Magyarországról Sárdy Tibor mérnök-vezérőrnagy, docens vesz részt. A megnyitó ülés után a résztvevők zárt ajtók mögött tanácskoztak; elemzik a fegyverkezési verseny kihatásait a világ biztonságára, valamint a verseny megszüntetéséhez szükséges lépéseket. Fegyverzetkorlátozás Kísérletek az amerikai igazolására politika Shultz amerikai külügyminiszter Detroitban, Edward Rowny, a SALART-tárgya- lásokon részt vett amerikai küldöttség vezetője pedig Clevelandben tartott előadást hétfőn az amerikai fegyverzetikorlátozási politikáról. Mindketten azt igyekeztek bebizonyítani hallgatóságuknak, hogy a tárgyalások felújíthatok anélkül is. hogy az Egyesült Államok a kisujját meijmozdítaná a szovjet állásponthoz való közeledés érdekében. Washingtoni megfigyelők szerint a republikánus kormány vezetői azért lépnek rendszeresen a nyilvánosság elé ezekkel az „elemzésekkel”, hogy kiüssék az egyik leajfontosabb kártyát a demokrata párt Mezéből a választási kampányban. Ezen kívül az amerikai kormány „minden eddiginél átfogóbb fegyverzetkorlátozásj politikájának” e magas szintű dicsőítése bizonyára nem véletlenül kezdődött mindössze 48 órával az újabb képviselőházi MX-szarvazás előtt. Thomas O’ Neill, a képviselőház elnöke azt állítja: elegendő szavazata van az MX- program leállításához. Mondale volt alelnöltó, a demokrata jelöltség fő esélyese pedig Kaliforniában közölte: ha elnökjelöltté választják, „a háború és béke kérdését állítja kampánya középpontjába.