Szolnok Megyei Néplap, 1984. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-19 / 116. szám
16 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. MÁJUS 19. 1984. MÁJUS 19. SZOMBAT IVÓ, MILÁN NAPJA Marad a meleg VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS az ország területén ma estig: Az ország nagy részén folytatódik a túlnyomóan derült, száraz idő. A déli óráktól a Dunántúlon időnként már erősen megnövekszik a felhőzet és nyugaton zápor, zivatar valószínű. A többnyire élénk délnyugati szelet a Dunántúlon időnként erős széllökések kísérik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul, A Balaton vizének hőmérséklete tegnap 11 órakor Siófoknál 15 fok volt. A Nap kél 5.02 — myug- szik 20.19 órakor. A Hold kél 0.57 — nyugszik 8.14 Ajlai Miklós Hetven évvel ezelőtt, 1914. május 19-én született, s 68 éves korában, 1982-ben halt meg Ajtai Miklós vegyészmérnök, gazdaságpolitikus. Ígéretes kutatóvegyésznek indult, s 1938-tól a felszabadulásig dolgozott a Chinoin gyógyszergyárban, mint vegyészmérnök. Itt került kapcsolatba a munkásmozgalommal, bátran vállalva az országot tőnkre tevő Horthy-rendszer, s a német fasiszták és zsoldosaik elleni harcot. Lakásán készítette azokat a kémiai elven működő időzített robbanószerkezeteket, amelyeket azután ő maga és más partizántársai használtak fel, tetemes károkat okozva a horthysta—hitlerista hadigépezetnek. A felszabadulást követően fontos vezető posztokon szolgálta szocialista építőmunkánkat. A többi között az Országos Tervhivatal élén állott; 1967-től 1974- ig a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, az MSZMP Központi Bizottságának tagja volt. Munkásságáért sok magas kitüntetésben részesült. AutAsorszámok Trabant Limousin Hycomat Budapest 705. Trabant Hycomat Combi Budapest 49. Trabant Limousin Budapest 23 627, Debrecen 15 122, Győr 19 285. Trabant Combi Budapest 8209, Győr 3665. Wartburg Limousin Budapest 11 033, Győr 6928. Wartburg de Lux Budapest 15 806, Győr 9339. Wartburg de Lux toló tetős Budapest 3291. Wartburg Tourist Budapest 63T5, Győr 2515. Skoda 105 S Budapest 8337, Debrecen 6496, Győr 6658. Skoda 120 L Budapest 15 695, Debrecen 9865, Győr 11411. Skoda 120 GLS Budapest 766. Lada 1200 Budapest 29 102, Debrecen 17 762, Győr 10132. Lada 1300 S Budapest 11 434, Debrecen 8411, Győr 4408. Lada 1500 Budapest 11 326, Debrecen 7793, Győr 3937. Lada Combi Budapest 5748, Debrecen 3166. Moszkvics Budapest 13 439. Polski Fiat 126 p Budapest 17 306, Győr 5706. Polski Fiat 1500 Budapest 4526. Dacia Budapest 20 984, Debrecen 11 381. Zasztava Budapest 5331. lutalommffsor úttörőknek Ma délután 3 órakor a szolnoki Úttörőház gyermeknapi előzetest rendez, amelyen a közösségi munkában élen járó pajtások vesznek részt. A találkozón kerül sor az Üttörőház Kupa és a Májusfa-futás elnevezésű tömegsportakció ünnepélyes eredményhirdetésére és a jutalmak átadására is. Az IBUSZ szervezésében tíznapos lovastúra indult Visegrád- ról Bükkszékre. A mintegy kétszázötven kilométeres útra tizenkét nyugatnémet vendég vállalkozott Piaci szemle Fogyóban a téli alma A szolnoki piacon az elmúlt napokban kielégítő volt a kínálat primőr zöldségekből. A tavaszi főzeléknek valók sora ezen a héten az egressel bővült. Igaz, nem sokat kínáltak még belőle, s az ára literenként 24 forint körül alakult. Az őstermelők sok sóskát és parajt hoztak eladásra 16—18 forintért. Volt a szövetkezeti árudákban és az őstermelőknél is friss, fejeskápószta és kelkáposzta. egyaránt 25 forintos áron. A karfiol ára nem csökkent, a minőségtől függően 50—80 forintba került belőle egy kiló. Paradicsomot még mindig keveset hoztak eladásra, ennek megfelelően az ára is magas volt, 80— 120 forint között váltakozott. Kínáltak tavalyi termésű burgonyát is — ára bizony magas — 16—18 forintért lehetett venni. Újdonság az újburgonya, kilójáért 45—50 forintot kértek. Az idei sárgarépa csomója 8—12 forint között kelt. Lehetett még kapni tavalyi petrezselyemgyökeret, kilónként 18 forintért. Volt bőven hónapos retek 3—8 forintért, zöldhagyma 3 forintért és fejessaláta 6—8 forintért, A kígyóuborka kilójáért 50 forintot kértek. A csípős hegyes paprika darabja 3—7 forint között kelt. míg a tölteni való paprika darabját 8—12 forintért árulták. A gyümölcsválaszték szegényes. téli almából 10—25 forint közötti áron lehetett vásárolni, míg a fólia alatt termesztett szamóca kilóját 160—240 forintért árulták. Az esőzések hatására volt bőven szekfűgomba is, literenként 50 forintért. Tojást 1,60-ért lehetet legolcsóbban venni. Felvitel a szolnoki óvodákba Az ú] tanév munkarendje Első tanítási nap szeptember 3-án A Szolnok városi Tanács V. B. művelődési osztálya értesíti a szülőket, hogy óvodai felvételre 1984. május 28—-29—30—31-én és június 1-én naponta 8—18 óráig lehet jelentkezni a területileg illetékes óvodánál. Jelentkezési lapokat az óvodák, illetve a városi tanács vb ügyfélszolgálati irodája biztosítanak. Felvételt kérhetnek azok, akiknek gyermeke a 3. életévét 1984. augusztus 3-ig betölti; aki jelenleg bölcsődébe jár és 3. életévét 1984. október 31-ig betölti; iskoláskor előtt álló 5 éves gyermek. Most kell előjegyeztetni azokat a gyermekeket is, akiknek szülei jelenleg gyermek- gondozási segélyt vesznek igénybe, és 1985. augusztus 31-ig betöltik 3. életévüket. A társadalmi felvételi bizottság döntéséről készült jegyzőkönyvet június 18-án reggel 7 órakor függesztik ki az óvodákban. A felvételi bizottság döntése ellen 1984. augusztus 6-ig írásban fellebbezhetnek a szülők. A Művelődési Minisztérium közzétette az 1984 85. tanév munkarendjére vonatkozó utasítását, amely az óvodákban, az alsó- és a középfokú nevelési-oktatási intézményekben, továbbá az állami zeneiskolákban szabályozza az oktatómunkát. Az első tanítási nap 1984. szeptember 3. Az első félév 1985. január 27-ig tart, az utolsó tanítási nap január 25. Az iskolák 1985. február 1- én adják ki az addig végzett munka minősítését, a félévi értesítőt. A tanév utolsó tanítási napja az alsófokú oktatási intézményekben 1985. június 14., a, középiskolák I—III. osztályaiban, a gépíró és gyorsíró iskolákban, az egészségügyi szakiskolák I— II. osztályaiban, a szakmunkásképző iskolákban — az utolsó évfolyamok kivételével — 1985. június 7.; a nemzetiségi gimnáziumok IV. osztályaiban 1985. május 9., a többi középiskola IV. osztályaiban és az egészségügyi szakiskolák harmadik osztályaiban 1985. május 10.. a szakmunkásképző iskolák utolsó évfolyamain 1985. május 24. A téli szünet első napja 1984. december 22., ■ utolsó napja 1985. január 2. A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap április 3. a szünet utáni első tanítási nap április 10. Az érettségi (érettségi-ké,- pesítő) írásbeli vizsgák kezdőnapja a nemzetiségi gimnáziumokban 1985. május 10., a gimnáziumok és a szakközépiskolák nappali tagozatán 1985. május 13. A szakmunkásképző iskolákban az írásbeli vizsgákat 1985. május 27-től — a központi tételek alapján folyó írásbeli vizsgát kötelezően május 27-én — a gyakorlati és a szóbeli vizsgákat június 14-től lehet tartani. n lőtté nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Sümegen megtartott 20. heti sorsolás alkalmával a következő számok kerültek kihúzásra: 20, 35, 46, 57, 78 Környezetvédelmi vetélkedő Kérdezett Benedek Péter naiv festő képeiből nyílt kiállítás tegnap délután Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ galériáján. A tárlatot — amelyet Kocsis Gyula, a ceglédi Kossuth Múzeum igazgatója nyitott meg — június 4-ig tekinthetik meg az érdeklődők Fotó: N, ZS. Várják a jelentkezőket Autogén tréning A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ, valamint a Hetényi Géza Kórház pszichiátriai osztályának munkatársai mentálhigiénés munkacsoportot alakítottak. Folyamatos tevékenységük első programja: autogén tréning — önismereti jellegű, feszültségszabályozó, szuggesz- tív tomagyakorlat — szervezése. A kurzust dr. Fügi Sarolta vezeti. Az első foglalkozást május 24-én (csütörtökön) este 7 órakor tartják (korlátozott számban még elfogadnak jelentkezőket). Szeptembertől ismét megkezdik a tréningeket, amelyekre már most, előzetesen lehet jelentkezni az MMIK portáján személyesen vagy a 18-311-es telefonszámon. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lanja Főszerkesztő Lazányi Angéla Főszerkesztő-helyettes: Valkó Mihály Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Virágh Iván Telefonszám: 18-880 Szerkesztőség és a kiadó: 5001 Szolnok, Kossuth téri Irodaház. Postafiók 100 Telefonszám: 17-850 Telex: 23—357 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesltő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 34, negyedévre 102, egy évre 400 Ft. Index: 25—069 Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla HU ISSN: 0133 0756 Olvasószolgálat Ma: ügyeletes újságírónk V. Szász József. A szerkesztőségi hírügyeletes Rónai Erzsébet. Hírek, információk közölhetők a 17-850-es telefonszámon. Hirdetési ügyintézés 8- tól 12 óráig. a Búvár is A megyei környezet- és természetvédelmi napok rendezvényeként tegnap a KISZ és a Hazafias Népfront megyei bizottsága által meghirdetett vetélkedőt tartották meg Jászberényben, a Helyőrségi Művelődési Otthonban. A fiatalokból álló öt megyei csapat főleg természetvédelmi témakörben mérte össze tudását. A kérdések összeállításában és a vetélkedő megszervezésében közreműködött a Búvár című folyóirat szerkesztősége is. A vetélkedőn értékelték az Aprítógépgyár KlSZ-bizott- sága által meghirdetett környezetvédelmi pályázatot. A beérkezett 4 pályamunka közül a jászkiséri MÁV Építőgép javító Üzemét tartották a legjobbnak. A jó hangulatú, filmekkel, játékokkal színesített vetélkedőt a TVM négytagú csapata nyerte, a kisújszállási Móricz Zsig- mond Gimnázium és a Hűtőgépgyár fiataljai előtt. iHirek I Honvédelmi nap Jászberényben Ma délelőtt 9 órakor Jászberényben, az MHSZ városi honvédelmi napján a Jászság legjobb klubjai találkoznak a Béke és Barátság ligetben. A tartalékosok honvédelmi versenyén tíz, a sorkötelesekén tizenegy, az ösz- szetett honvédelmi versenyen pedig tizenöt csapat méri össze gyorsaságát, ügyességét. A rendezők ösz- szesen kétszázharminc résztvevőre számítanak A jászsági verseny legjgbb 3 ' csapata és az egyéni elsők jutnak tovább a megyei vetélkedőre. melyet június 2-án ugyancsak Jászberényben tartanak. A \házigazdák a mai találkozóval is már a nagyszabású, sok látnivalót ígérő megyei ■ versenyre készülnek. — AZ ELMÚLT napokban az úttörők és a népfrontaktivisták segítségével 31 ezer forint értékű hasznos hulladékot gyűjtöttek Jászdó- zsán. Ez az eddigi legmagasabb „bevétel” is az úttörő- csapat pénztárát gazdagítja. A hulladékgyűjtést a lomtalanítási akció követte. — TEGNAP délután 6 órakor a Jászfényszarui Művelődési Házban bemutatták Kollányi Ágoston: Örök megújulás című színes termés zelfilmjét. 'Vetítés után a résztvevők ankéton találkoztak a rendezővel. — A BÉKE pillanatai cím^ mel hirdetett gyermekraj z- pályázatot a tiszaderzsd területi KISZ-szervezet. A kisiskolások pályamunkádból a napokban nyílik kiállítás a község ifjúsági klubjában. — SPORTOLÁSI lehetőséget biztosít az idei nyáron a Tiszatour az abádszalóki kempingben. A kicsinyeket játszótér, a felnőtteket két betonozott sportpálya várja a tavaly megnyitott kempingben. — TÁRSADALMI munkában elkészült mintegy 500 méter járda Jászalsószent- györgyön, a Fő utca felvégi részén. Befejeződött a Vá- (slártér utca környékén 160 méternyi járdaszakasz felújítása és szélesítése is. — A HŰTŐGÉPGYÁR Munkás- és Ifjúsági Házában hétfőn délután 5 órakor az István, a király című filmet mutatják be. A vetítésen részt vesz Koltay Gábor, a film rendezője is. — NAGY SIKERE van a Skála Tiszavidék Áruház hétfőn kezdődött játékvásárának. A nagy választékból mindenféle játékot 30 százalék kedvezménnyel kínálnak a közelgő gyermeknap alkalmából. A május 27- ig tartó vásár készletének utánpótlásáról folyamatosan gondoskodnak. — JAVULTAK az oktatás személyi feltételei a j ászai- sószentgyörgyi óvodában. Már nem dolgozik képesítés nélküli óvónő, és szeptembertől minden csoportnak két óvónője lesz. — A KÖTIVIZIG felhívja a kiskörei tározón üzemeltetett csónakok tulajdonosainak figyelmét, hogy vízi járműveiket kizárólag a kikötésre kijelölt partszakaszokon tárolhatják. Június 20-a után a tulajdonos költségére elszállíttatják az egyéb helyeken kikötött csónakokat. — A SZOLNOKI Bölcsődei igazgatóság épületében (Jósika út 4.) zajlanak ma, a délelőtti órákban, az általános iskolások megyei csecsemőgondozási vetélkedőjének eseményei. — A TISZA vízállása tegnap Tiszafürednél 538 cen- Itilméter (duzzasztott), Szolnoknál 390 centiméter (áradó) volt. A viz hőmérséklete Szolnoknál 16 C-fok.