Szolnok Megyei Néplap, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-11 / 85. szám
1984. ÁPRILIS 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Vélt és jogos sérelmek satujában Jákóhalmi asztalosok, mi lesz veletek? Jászjákóhalma asztalostársadalma két részre oszlik: kisiparosokra és szövetkezeti dolgozókra. Valamikor a kisiparosokra járt rá a rúd, sokan vissza is adták az ipart, és máshol kerestek munkát.. Azóta a kisiparos réteg ismét megerősödött és a mesterek ma a község megbecsült lakói. A Jövő Asztalos Szövetkezet jákóhalmi telephelyén azonban nem rendeződnek a dolgok. Közömbös kiábrándultsággal kezdődik reggel a munka, és a dolgozók sikerélmény nélkül teszik le délután kettőkor a szerszámot. Rusztikus parasztbútorokat készítenek NSZK exportra, amelyek szakmai tudást, pon^>s munkát igényelnek. Mi hát az oka, hogy hét év alatt majdnem a felére csökkent a telephely létszáma, hogy sokan azóta sem érték el a ’76-os fizetésüket, hogy legyintenek a munkaversenyre. a vezetőválasztásra, fizetésnapon a lapos borítékra? Az elégedetlenség okának fmagyaxlázatlát Bot Ilik Jenő telephelyvezető a szövetkezet történetével kezdi. — A jászjákóhalmi Asztalosipari Szövetkezet már 1952 előtt vegyesipari szövetkezetként dolgozott. A kezdeti 15—20 taggal szemben az 56-os újjáalakulás után már hetvenen voltunk, és a létszám még tovább növekedett. Kinőttük a lakóházakból átalakított műhelyeket, majd a Egyesülési szándék hozta össze őket a budapesti Jövő Asztalos Szövetkezettel. A tőkeerős fővárosi szövetkezet ugyanis vidéki társat keresett, mert IV. kerületi telephelyén nem tudott terjeszkedni. A kölcsönös előnyökkel kecsegtető házasság 1977. január 1-én jött létre, de a jákóhalmi asztalosok hamarosan rájöttek, hogy nem olyan szép a menyasszony, mint ahogy lefestették. Az egyesülés után már az első hónapokban megkezdődött az elvándorlás, ami ma sem állt meg. Aki maradt, az sem bízik jobb napokban, nem a remény tartja a szövetkezetnél, hanem a szakmája. A bútorkészítéshez ért, megszerette a fűrészpor illatát, és nem is akar tőle megválni. Kasnya József az egyesülés után néhány hónappal számba vette lehetőségeit, és úgy találta, hogy a téeszben fogja megtalálni a számítását. Egy ideig még őrizgette otthon a szerszámait, most pedig csirkék, disznók, marhák foglalják el a mellék- épületet. Szerette az aszta— Többször becsaptak bennünket, ígéret Volt, pénz nem, azután már a fegyelmet sem lehetett úgy megkövetelni — egészíti ki a másikuk. — Ennyi pénzért szívesen visszamennénk — toldja meg a legfiatalabb. — Bár a közlekedés jó, és délután még van idő maszekolni is. Ha otthon maradok, nem tudtam volna házépítésbe kezdeni. A Jövő Asztalos Szövetkezet százhetvennégv dolgozójából száztizennyolc a jákóhalmi, negyvenkettő a pesti telephelyen dolgozik, és van még egy részleg Jászdózsán is. A 47 ezer 200 forint átlagos jövedelemmel szemben a jákóhalmiak 6 ezer forinttal kevesebbet vittek haza az elmúlt évben. Urbán Pál brigádvezető méltatlankodva tárja szét karjait. — Rossz az anyag, így sok a hulladék és a fölösleges munkánk. Nem csoda, ha a normát nem tudjuk teljesíteni. A többiek is közbeszólnak: Hasonló érvekkel gyűlnek össze a gépműhely dolgozói is: — Gallyfából kell hasra ütve megállapított normára dolgozni. Ha kerestünk volna egy kicsit, a degresszív bérezés elvette a kedvünket. Nem kérünk mi mást, csak tisztességes munkáért tisztességes bért. Ha délután nem tud’65-lben vásárolt volt malom épületét is. Új üzem építésébe (kezdtünk, saját pénzünkből előlegeztük meg a telek, a sóder és a cement árát, ezen kívül a dolgozók 1 millió forint értékű társadalmi munkával segítették a ’72-es átadást, A kétszáz dolgozónknak munkát tudtunk adni hanem az anyagellátással gond volt. Alacsony maradt a forgóalapunk, bizonytalan volt a termelés. losságot, de a pénz már a paraszti munkához köti. Nyolctíz társa hasonlóan gondolkodott: többet ér a havi 5 lezer forint, meg a háztáji jövedelem, mint 3—3 ezer 500-ért gürcölni. Az Orion jászfényszarui gyáregységébe tizenhatan járnak el Jákóhalmáról dolgozni. közöttük kilenc asztalos. Kovács Gyula, fiatal faipari technikus volt az első fecske ’82 márciusában, két hónap múlva követték a többiek. Kiss László ’46, Muhari Tibor ’60 óta szakmunkás, Kukléta Árpád ’71-ben a szövetkezetben kezdte tanulóként, 17—18 forintos órabérrel hagyták ott a régi munkahelyüket. — Ég és föld a két munkahely — vallják egyöntetűen. — Most 6—8 forinttal magasabb órabérért tévékávákat, hi-fi-szekrényeket készítenek Úgy érzik megbecsülik őket anyagilag is, erkölcsileg is. — Nem tudtam otthon 3 ezer 500-nál többet keresni, akárhogy igyekeztem, most megvan a havi 5 ezer 500 — mondja az egyikük. — Nincs is szabályos norma, az egyesülés óta itt nem járt normás, csak úgy találomra dolgoztatnak minket. Exportra dolgozunk, valutát hozunk az országnak, és nekünk nem jut semmi. Egyesüléskor azt mondta az elnök, hogy a kenyérre valót biztosítják, de ebből a pénzből valóban csak a kenyérre futja. Egymás szavába vágva magyarázzák a helyi viszonyokat. Jákóhalmán 21,70 a maximális órabér, Pesten meg — úgy tudják — 29,60, de Dózsán is több mint náluk. A nyugdíjhoz közelálló Lukácsi József mutatja a fizetési papírját: a múlt hónapban 3102 forintot kapott kézhez — 27 éves szövetkezeti tagság után. — A munkafegyelem? — Nem vitás, lehetne többet is dolgozni, de nem vagyunk érdekelve a hajtásban. Amikor túlteljesítettük a tervet, a következő hónapban emelték a normát. A 8 és fél órából 6 és felet, hetet tisztességesen dolgozunk. nánk maszekolni. nem is tudom, mihez kezdenénk. Itt addig változás nem lesz, amíg pénz nem lesz; pénz pedig nem lesz. Lukácsi István, a telephely egyik legszorgalmasabb dolgozója ’55 óta van a szövetkezetnél. — Ha megszakadok se tudok többet dolgozni, és szégyenek hazamenni azzal a 3000 egynéhány száz forinttal. Vért izzadtunk, mire felépítettük az üzemet, most meg mellőzik a jákóhalmiakat. Az egyesülés óta itt kiváló dolgozó nem volt. Március elején a szövetkezet küldöttgyűlésén kiderült, hogy éves termelési tervüket 91 százalékra teljesítették és a 8,6 millió nyereség helyett csak 1,8 milliót könyvelhettek el. Floch Károly elnök, a létszámcsökkenés mellett a munkafegyelem megsértésével, közömbösséggel, szervezetlenséggel magyarázta a lemaradást. Korábban éles viták előzték meg a szavazást, most egyhangúlag jóváhagyták a múlt évi értékelést és az idei tervet. „Bérfejlesztés lesz, ha a termelés azt indokolttá teszi”. Az elnök nem érti, miért ilyen ellenséges Jákóhalmán a hangulat? — A keresetükön csak ők tudnak segíteni, meg kell érteni, ha nincs munka, nincs pénz sem. Egyébként is az egyesüléskor Jákóhalmán 27 ezer, Pesten pedig 46—47 ezer forint volt az éves kereset, ezt a különbséget nem lehet egyik napról a másikra ledolgozni. A két szövetkezet ’76-ban egymást kereste, és az egyesülésük a tagok érdekeit szolgálta. Hét év után azonban a vezetőség még mindig nem tudta eggyé kovácsolni a fővárosiakat és a vidékieket. A vezetők és vezetettek közó*t a a távolság szakadékká szélesedett. A létszámában és nagyságában meghatározó jákóhalmi telephely dolgozóiban vélt és jogos sérelmek feszülnek. Minden baj okát az egyesülésre vezetik vissza, és hibáztatják volt vezetőiket, hogy belevitték őket a „beolvadásba”. Úgy érzik, nincs, aki érdekükben szólna, de a demokratikus fórumok lehetőségeivel nem élnek. A termelési tanácskozáson csak minden harmadik jákóhalmi volt jelen. Igaz, délután várja őket a maszek, akinél megduplázzák fizetésüket, de ott nincs vita sem a munkán, sem a pénzen. Ez foglalkoztatja az egész falut, többször tanácskoztak a kialakult helyzetről a község vezetői is. A községi pártbizottság megállapította, hogy a telephelyen a gépek kihasználtsága alacsony hatásfokú, a bérgazdálkodás korszerűtlen, a mozgalmi élet visszaesett, a szövetkezeti demokrácia formális, a munkafegyelem laza. A kidolgozott intézkedési terv számon kérése azonban a pesti központtól csak közvetett úton lehetséges. Egymásra mutogatás helyett — Jákóhalma régóta az asztalosok és cipészek faluja — mondja Agócs László községi párttitkár. — Szeretnénk, ha ez a tradíció megmaradna. De azt is szeretnénk, ha egy jól dolgozó, nyereséges asztalosszövetkezet volna a faluban, mert az a község gazdasági erejét is növelné. Rendkívül nehéz lesz a vezetőségnek az elvesztett bizalmat visszaszerezni, ugyanakkor a jákóhalmiak- nak is van tennivalójuk. Egymásra mutogatás helyett tárgyalóasztalhoz szólítjuk az érdekelteket. Halvány reményt mutat a javulásra a fél éve alakult szakcsoport, ahol talán először sikerült az egyesülés óta a szövetkezet és a tagok érdekeit összehangolni. Túlzás volna azonban egy jól fizető kisvállalkozástól várni a jákóhalmi asztalosok gondjainak megoldását. Lukácsi Pál Nem olyan szép a menyasszony... ígéret volt, pénz nem Norma, hasra ütéssel Mirelitújdonságok A mélyhűtött ételek iránt fokozódó kereslet kielégítésére a csepeli mirelitüzem fokozza a termelést.A vá- laSEtélk bővítésére több újdonsággal jelennek meg. Az igényeknek megfelelően elsősorban az olcsóbb kategóriába tartozó készítmények előállítását növelik, ami nem könnyű feladat, mivel a nyersanyagok többségének az ára emelkedett. Ezt azonban |jól (megválasztott iVecepttjk- kel. a belső tartalékok feltárásával. s az együttműködésben rejlő lehetőségek kihasználásával igyekeznek ellen, súlyozni. Megkezdték a mirelit báránypörkölt gyártását, s az idén 30 vagonnal állítanak elő. Hamarosan az üzletekbe kerül a 20—25 dkg-os csomagolású szendvicskrém. A külföldön közkedvelt ravioli gyártása is hamarosan megindul, itthon is árusítják majd. (A ravioli nem más, mint tésztába csomagolt, s azzal együtt megfőzött húsdarabkák.) Az üzem régóta foglalkozik a kedvelt körömpörkölt mirelit-változatának elkészítésével. A sertésláb előkészítése, tisztítása meglehetősen sok kézi munkát igényel, emiatt eddig nem volt mód a gyártás megindítására. A kérdés megoldására a csepeli üzem megállapodást kötött a Jászapáti és Vidéke Áfésszel, amelynek konyhaüzeme nincs kellőképpen kihasználva, s így az ott dolgozók készítik majd elő a mirelitüzem számára a sertéslábakat, s a csomagolást is vállalják. A munkához a csepeliek adják a felszerelést és a berendezéseket. Ennek nyomán hamarosan megindulhat a gyártás. A mirelit körömpörkölt egykilogram- mos csomagolásban jelenik meg. 30 forint körüli áron. Előreláthatóan évente 30 vagonnal adnak belőle a ke- resked elemnek. Megnyílt a marketingbörze Tegnap a Metró Klubban megnyílt a hagyományos tavaszi marketingbörze. A Közlekedési Marketing Gazdasági Társaság által szervezett börzén több mint 200 vállalat és szövetkezet kínálja fel elfekvő anyagait, félkész- és késztermékeit, több mint egymilliárd forint értékben. A kínálat sokrétű: összesen 48 ezer féle cikket sorakoztatnak fel 17 cikkcsoportban a vaskohászati termékektől az építési és szerelési anyagokig. Bő a választék személy- és tehergépkocsi alkatrészekből is. A tavaszi marketingbörze újdonsága. hogy a termékeken kívül ezúttal szabad termelési kapacitásokat is kínálnak. Átképzés N yilatkozott az ország egyik legismertebb — s mindenképpen legilletékesebb — munkaügyi szakembere a televízióban: ha alkalmasint találkozik néhány tucat vállalati szakemberrel, mindig megkérdezi őket, hogy ismerik-e az átképzési segélyről szóló központi határozatot. S rendre megdöbbenve tapasztalja, hogy úgyszólván senki nem ismeri ezt a lehetőséget. (Meglehet azért sem, mert a rendelkezéssel kapcsolatos tájékoztató munkát a túlzott óvatosság jellemezte. Azért is mert a rendelet- alkotók — e sorok írója tanúsíthatja — attól tartottak, hogy az átképzési segély valami módon a munkanélküli segélyre asszociál, s mert ettől tartottak, hát óvakodtak a túlságosan is nagy sajtónyilvánosságtól. Nos, ami azt illeti, nem is tört ki pánik az országban... Sőt: az átképzési segéllyel kapcsolatos intézkedés viharos gyorsasággal a feledés homályába merült...) Mindmáig egy, azaz egyetlen egy esetben vették igénybe a segélyt (pedig az országban összesen 7000, a szocialista iparon belül is több mint 1600 gazdálkodó szervezet működik). S ahol igénybe vették, ott is mindössze néhány tízezer forintot használtak fel az e célra félretett — s a költségvetés által biztosított — évi 2 millió forintból. A legérdekesebb — s már- már komikus —, hogy a Szabolcs Cipőgyár vezetői szinte véletlenül bukkantak rá a lehetőségre: a Népszavának adott nyilatkozat szerint „kiszúrták” a rendeletet a hivatalos lapban, s ez annál is inkább kapóra jött a számukra, mert javában benne voltak egy kisebb létszámot érintő átcsoportosításban. Történt ugyanis, hogy a Palota Bőrdíszmű Vállalat záhonyi üzeme — különböző okok miatt — működésképtelenné vált, illetve igazából ki sem épült. A feleslegessé vált munkások egy részét azonnyomban átvette a munkaerő- és kapacitásgondokkal bajlódó Szabolcs Cipőgyár, s a bőrdíszműveseknek cipőfelsőrész-készítőkké átképzését könnyítette meg az időközben „kiszúrt” rendelet. Az átképzősök — a megyei tanács által azonnal kiutalt átképzési segélyből — havonta, összesen 20 ezer forint anyagi támogatást kaptak, ily’ módon a tízforintos betanuló órabér és a korábbi átlagbér közötti különbséget a vállalat könnyedén, saját kasszájának érintése nélkül kiegyenlíthette. Egy példa — nem példa. Az átképzési segély tapasztalatai — éppen a tapasztalatok híján — értékelhetetlenek. Hogy is volna másként, amikor úgy tűnik, és segély hogy egyszerűen nincs kit átképezni, s legfőképpen nincs miért átképezni bárkit is ... Amikor — ahogy mondani szokták — a „fű nem mozdul" az iparvállalatoknál, hiába minden határozat, minden biztatás, minden kérés és figyelmeztetés, hiába minden — egyébként szelíd-szolíd — késztetés a termékstruktúra, a termelési szervezet, s mindennek kapcsán a munkaerőállomány szakmai összetételének változtatására, korszerűsítésére. Ugyanígy nem történik semmi érdemleges intézkedés a mások által eltartott — fogalmazzunk kerekebben: a mások által kitartott — hosszú ideje haszontalanul veszteséges vállalatok felszámolása, vagy legalább radikális átszervezése ügyében sem. Ezért sem kell hozzányúlni az évi kétmillió forintnyi átképzési segélyhez. Meg azért sem, mert az üzem- és munkaszervezéssel is ott tartunk, ahol; gyakorlatilag sehol, legalábbis a korábbi nagy elhatározásokhoz, nagy fogadkozásokhoz Képest... Ez sem véletlen. A valamennyire is jelentősebb szervezőmunka szinte minden esetben és törvényszerűen jut el a feleslegesnek ítélhető munkakörökhöz, vagyis a feleslegesnek ítélhető emberekhez. Ennek kockázatát a szervezők még vállalnák is — főleg ha külföldi intézetekből szerződtek egy-egy munka elvégzésére Magyarországra —, ám nem vállalják a hazai vállalatok vezetői, s ők tudják, hogy miért nem . .. Erre is visszavezethető az átképzési segély iránti tökéletes érdektelenség. Igaz: a spontán — s egykor annyira rettegett — munkaerőfluktuáció változatlanul élénk, s ez— így is felfogható — voltaképpen feleslegessé teszi az átképzési segéllyel támogatott nagyobb mérvű átcsoportosításokat. Ám ha így gondolkodunk, alighanem elfelejtünk valami lényegeset., Hogy tudniillik a spontán munkaerőmozgás soha nem azonosítható a — valamiféle célszerű megfontolás miatt — szervezett, tudatosan irányított, tervszerű munkaerőátcsoportosítással. Korábban sokak által hangoztatott figyelrpeztetés volt, hogy hiába a tervszerű és szervezett átcsoportosítás óhajtása, ha ennek megvalósításához hiányzik a megfelelő eszközrendszer. N os, az annyira hiányolt eszközrendszernek az egyik, ám lényeges eleme éppen az átképzési segély — volna. Ha élnének ezzel a munkáltatók, vagy ha egyáltalán tudnák, hogy létezik ez a lehetőség is. K. S. Évente 2—3 ezer kulacsot töltenek meg a Dél-alföldi Pincegazdaság tiszakürti pincészetében
