Szolnok Megyei Néplap, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-18 / 91. szám

1984. ÁPRILIS 18. SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 7 Sakk Tisztes vereség NB I: MTK VM-Szolnoki Mezőgép 8:4 (két függő). A hatodik fordulóban a nehéz sorozat előtt álló Mezőgép a második helyen álló, több­szörös magyar bajnok ott­honába látogatott. Az erő­viszonyok ismeretében a tisztes helytállás és legalább öt pont megszerzésének a re­ményében készülődtek a Mezőgép-játékosok. A kis­sé merésznek tűnő célt si­került valóra váltani és megszerezni a várt pontokat. Portisch és Szabó nemzet­közi nagymestereken kívül további négy nemzetközi mester is helyet kapott az MTK VM csapatában, "az erőviszonyokra jellemző, hogy csak az utolsó két táb­lán szerepeltettek -igen erős mesterjelölteket. A szolno­kiaknál dr. Hetényi tartja jó formáját, szép játszmában verte Somogyi mestert, míg az ifjúsági Berebora ugyan­csak begyűjtötte az egész pontot a sokkal esélyesebb ellenféltől. A döntetlenek mind igen küzdelmes és iz­galmakban bővelkedő mér­kőzéseken születtek. Győ­zött: dr. Hetényi, Berebora, döntetlent ért el: Kiss, Nagy, Szász József. Helmrich. Ká­das és Németh partija gya­loghátrányos bástya végjá­tékban maradt függőben, az 'előzetes elemzések alapján valószínű, hogy mindkét partiban sikerül a döntetlen elérése. Az MTK VM igen erős női csapata biztos 2:0- ás győzelmet aratott a Me­zőgép ellen. Az esélyes csa­patok nagyarányú győzelme jellemezte ezt a fordulót, amely a kieső jelölteket tel­jesen leszakította. Bp. Hon­véd—ZTE 11:3. Bp. Spartacus —DUSE 10:3 (1), Tungsram— DUTÉP 4:10, Vasas—PMSC 10:4, Volán—Mereszjev 10:4. Tipográfia—Statisztika 7:7. A bajnokság állása: 1. Bp. Spartacus 61 (1), 2. MTK VM 53 (2), 3. DUTÉP 51, 4. Bp. Honvéd 49, 5. Vasas SC 48, 6. Szolnoki Mezőgép 46 (2), 7. Volán SC 43, 8. PMSC 37, 9. Statisztika 36,5, 10. ZTE 35,5 11—12. Mereszjev, Tipográfia 33—33, 13. Tung­sram SC 32, 14. DUSE 27 (1), pont. Kosárlabda Győzelem nélkül NB II. Női: Mezőberény— Szolnoki MÁV MTE 68:50 (39:26). Mezőberény. V.: Csu- ta Gy., Darida K. MÁV MTE: Szalai (1), Kraszno- csubenkó (15), Vas (5), Mo­hácsi (11), Gebei (2). Csere: Túróczi, Csák (3), Fricz (2), Molnár (6), Káplár (5), Ed­ző: Tapodi László. Sok át­adási és lépéshiba. kiha­gyott helyzet és eredmény­telen palánk alatti játék jel­lemezte a MÁV MTE I. fél­idei játékát. A hazaiaknak viszont minden sikerült. Fordulás után sem tudtak újítani a szolnokiak. így a 8. perctől Tapodi edző az út­törőket szerepeltette. Vég­eredményben Mezőberény jó játékvezetés mellett megér­demelten győzött. Békési Áfész—KVFSE 107:42 (46:25). Békés. V.: No- vák. KVFSE: Szabó (9), Lő- rincz (8), Harangi (17), Mar- kovics (4), Kelemen (2), Bá­lint, Krisztián (2), Varga, Szűcs. Edző: Várady Géza. A békésiek egyértelmű, megérdemelt sikert arattak. Az arányt viszont befolyá­solhatta, hogy a főiskolások három sérültje mellé Ko­vács is megbetegedett és Szabó játéka se teljes érté­kű még. A legtehetségesebb serdülő játékosok szereplé­se reményekre jogosító volt. Események Kézilabda. Megyei bajnok­ság, női: Jászberényi Taní­tóképző—Jászberényi Lehel II 11. Kosárlabda. V. Tisza Ku­pa nemzetközi női torna, Szolnok, tiszaligeti sport­csarnok : Magyarország— Franciaország 15.30, Szovjet­unió—Csehszlovákia 17, Ro­mánia—Olaszország 18.30. Labdarúgás. Országos If­júsági Kupa elődöntő: Szol­noki MÁV MTE—Üjpesti Dózsa, Szolnok, Tiszaliget 17. Előkészületi mérkőzés: Jászberényi Lehel—Jászapá­ti 15.30. Szolnoki MÁV MTE —Sz. Vegyiművek, Tiszaliget 15. Idegenben szerepel: a ví­zilabda OB I-ben a Szolnoki Vízügy SE a fővárosban az Üjpesti Dózsa ellen. A Néplap 16. heti totótippje 1. Bielef —Hamburg 112 2 2. Bochum—Stuttgart 12 12 3. Bremn—B. Münch. 12 12 12 12 4. Mannh —Mönch. 12 12 12 12 5 Avellino—Roma x2 x2 x2 x2 6. Catania—Genoa 1x2x2 1 7. Fiorent.—Inter. x2 1 1 x2 8. Lazio—Napoli i 1 1 1 9. Milan—Ascoli x 1 X 1 10. Verona—Torino x2 x2 x2 x2 11. Campob.—Como x 2 x 2 12. cesena—Triestina x 2 2 x 13. Padova—Pescara 12 12 12 la Pótménloözések: 2, 1. x. Kosárlabda Tisza Kupa Los Angelesbe — Szolnokon át vezet az út A résztvevők között a Szovjetunió Ma délután 15 óra 30-kor a Magyarország—Franciaor­szág női válogatott mérkő­zéssel megkezdődik a Tisza Kupa nemzetközi kosárlab­datorna Szolnokon, a tiszali­geti sportcsarnokban. Éven­te a férfi, illetve a női válo­gatottak váltakoznak a szol­noki közönség előtt. A ma kezdődő küzdelemsorozat azonban talán minden ko­rábbinál fontosabb lesz lá­nyaink számára. Válogatot­tunk ugyanis május 5—16-ig Kubában próbálja meg ki­harcolni az olimpiai részvé­tel jogát, s ennek a fontos feladatnak rendeli alá KiilLik László vezetőedző a szolnoki szereplést. Neves ellenfelekben nem lesz hiány, hiszen, amint azt a tegnapi sajtótájékoztatóit Horváth Frigyes, a szövetség főtitkára elmondta: a Szov­jetunió, Csehszlovákia, Ro­mánia, Olaszország és Fran­ciaország lesz a magyar együttes ellenfele. Ugyancsak formabontásnak számít az is, hogy április 19-én, csütörtö­kön Cegléd lesz a házigazda és délután 15.30-kor az itte­ni városi sportcsarnokban harsan fel a játékvezetői síp­szó. A döntőket április 22- én, vasárnap délelőtt rende­ÚJSZÁSZIAK A FŐVÁROSBAN Huszonhét újszászi sport- kedvelő indult szombaton a budapesti utcákon első ízben megrendezett nagyszabásúi IBUSZ maraton 1984. verse­nyen és az előtte megrende­zett Méta stafétában. A részt­vevők zöme a gimnázium és autóforgalmi szakközépiskola tanulói közül került ki, akik a Méta stafétában 10 tagú fiú és 10 tagú lány váltóval indultak. A 21 km-es kisma- ratonin indult az iskola két tanára: Szabó Győző és Ba­bos Gábor. Rajtuk kívül si­kerrel teljesítette ezt a távot Fehér János, Sárik Pál, Wes- nliczky László és Tolvay György. A maratoni távot az október óta erre a versenyre készülő Barta István teljesí­tette. Élete első maratoni versenyén 3 óra 23 perc alatt ért céliba. Rádió SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Farmer és nyakkendő. Hiúsági magazin. Szerkesztő: Benkő Imre. — 18.00—18.30: Al­földi krónika. KOSSUTH: 8.27: Világablak. Törökországi magyar emigránsok (ism.). — 8.56: Beszélni nehéz' (ism.). — 9 08: Zenés játékokból. — 9.44: Kis magyar néprajz. — 9.49: Tarka mese, kis mese. — 10.05: Diákfélóra. Szereted az operát? — 10.35: Válaszolunk hallgató­inknak. — 10.50: Kamaramuzsi­ka. — 12.30: Ki nyer ma? — 12 45: Házunk táia. A Falurádió műsora. — 13.00: Operasláge­rek íism.). — 13.30: Dzsesszme- lódiák. — 14.29: Képek és jelké­pek. Művelődéstörténet gyere­keknek. Brahmá—Visnu—Siva. — 15.05: A Pénügyőr zenekar játszik vezényel: Csonka János és Józsa Sándor. — 15.28: MR 10—14. Iskolák, őrsök, barátok (ism.). — 16.05: Bemutatjuk: a Magyar Rádió és Televízió ének­karának új Kodály-felvételeit. — 16 49: Kritikusok fóruma. Mű­fordítások és poétái rugamok — 17.05: Megvan-e még a kerí­tés? Domány András riportja. — 17.30: Népszerű szimfonikus zene. — 19.15: Gondolat. A Rá­dió irodalmi lapja. — 20.00: Nó­taest. Gaál Gabriella, Gencsy Sári. Dóry József és Dombay László énekel. Bicskei Géza cimbalmozik. — 20.50: Trióleme­zeinkből. — 21.30: Háttérbeszél­getés. — 22.20: Tíz perc külpo­litika. — 22.30: Évszázadok mes­terművei. — 23.30: Ernest Blanc opera áriákat énekel. — 0.10: Ba­kos Géza táncdalaiból. PETŐFI: 8.0i5: Andor Ilona énekkara énekel. — 8.20: Tíz perc külpo­litika íism.). — 8-35: Idősebbek hullámhosszán. — 9.30: Barátság slágerexpressz. — 10.00: Zene­délelőtt. — 11.35: A Szabó csa­lád íism.). — 12.05: Cigányda­lok. csárdások. — 12.35: Tánc­zenei koktél. — 13.25: Útikalauz üdülőknek. — 13.30: Nádihegedű. Másikáról — gyerekeknek. — 14.00: zenés délután: Kapcsol­juk a 22-es stúdiót. Horn And­rás klarinétozik, zongorán köz­reműködik: Végvári. Csaba. — 14.15: Filmz-ene. — 14.35: Sláger­múzeum. — Közben: 15.00: Di­ákfoci. — 15.13: A Slágermúze­um folytatása. — 15.34: Félóra népzene. Ü.i felvételeinkből. — 16.04: Mindenki iskolája. —16.35: Néhány perc tudomány. —16.40: Újdonságainkból — magyar könnyűzenei felvételek. — 17.00: ötödik sebesség. — 18.00: Kör- kapcsolás bajnoki labdarúgó­birodalomra című verséről a költővel Lator László beszélget. — 22.42: Új zene és hagyomány VI/6. rész. Televízió 8.30: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism., színes). 8.35: Iskolatévé. Fizika I MŰSOROK I mérkőzésekről. — 18.55: Népdal­csokor. — 19.25: Lengyel vér. Részletek Nedbal operettjéből. — 19.45: Közvetítés a vízilabda bajnoki fordulóról és a Csepe.i —Videoton bajnoki labdarúgó­mérkőzésről. — 20.15: Ének az esőben. Részletek Brown—Hoff­mann filmzenéjéből. — 20.35: Magyarország ’84: Mezőhegyes. Az Ifjúsági Rádió műsora. — 21.25: A Manfred Mann’s Earth Band felvételeiből (ism.). — 22.10: Népdalkörök pódiuma. A nagybörzsönyi népdalkor és a isálndorfalvi citerazenekar fel­vételei (ism). — 22.35: Ope­rettnyitányok. — 23.20: A teg­nap slágereiből. 3. MŰSOR: 9.00: Zenekari muzsika. — 10.31: A Stúdió U felvételeiből. — 1105: Gyógyítás és irodalom. Dr. Sári Gyula belgyógyász fő­orvossal beszélget Bölcs Csaba. — 11.25: My Fair Lady. Részle­tek Loewe zenés játékából. — 12.0-5: Bach-művek. — 13.07: Fiafaloik stúdiója. ..Nincsen szükségem semmire”. Szervác József verseiről Margócsy Ist­ván és Zemplényi Ferenc be­szélget. — 13.32: A Budapesti Kamaraegyüttes hangversenve. — 14.24: A bibliás ember. Rész­letek Kienzl operájából. — 15.00: Zenekari muzsika. —15.51: A zeneirodalom remekműveiből. — 17.00: A véges végtelen. Mi­ért tanítjuk a -matematikát? — Az Iskolarádió műsora. —17.30: Népdalkórusok. — 17.50: Mag­nósok. figyelem! — 18.30: V materinskom jazvku. A Magyar Rádió szlovák nvelvű nemzeti­ségi műsora Miskolcról. — 19.05: Iskolarádió. — 19 35: Ben­kő Dániel lanton játszik. — 19.47: Wagnér: A bolygó hol­landi. Három felvonásom opera. — 22.11: Minden versek titkai. Rába György: Emlékezés egy (ált. isk. 7. oszt.) Az egyszerű gép ék. 9.00: Angol nyelv. Közép-haladó. Follow me! Where is it? (színes). 9.15: Magyar nyelv (ált. isk. 3. oszt.) Szórakaténusz. Olló. cipő, hegedű. A főnév (színes). 9.30: Deltácska. Megy a gőzös. A vasút története 1. rész. 9.50: Delta. Tudományos híradó íism., színes). 10.15: Nagy amerikai forgalmi dugó. Amerikai tv-film (ism., színes) 11.50: Képújság. 15.00: Iskolatévé: Szórakaténusz. Eszem a gesztenyét . . . A tárgy. A 4. osztályos magyar irodalomhoz (színes). 15.15: Mesélj, rajzolj, játssz velünk: A varázsecset (színes). 15.35: A sokaság fia. Váci Mihály. A 8. osztályos magyar irodalom tantárgyhoz. 16.15: Hírék. 16.20: A gyermek is utazik. Az Országos Közlekedés­biztonsági Tanács filmje (színes). 16.35: Szegénylegények. Magyar film. Az április 25-i Kamera adáshoz ajánljuk középiskolásoknak. 18.00: Képújság. 18.05: Tv-tükör. Dr. Szecskő Tamás jegyzete (színes). 18.15: Reklám. 18.20: Mi van itt születőben? Tiszahát. (színes). 18.50: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 55: Reklám. 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). 19.15: Esti mese (színes). 19.30: Tv-híradó (színes). 20.00: ZTE—Vasas. Bajnoki labdarúgó­mérkőzés. Közvetítés Zalaegerszegről (színes). A szünetben: Reklám. Kb. 21.50: Unokáink is látni fogják. Merre tart az építészet? 2. rész (színes). 22.30: Tv-híradó 3. (színes). 2. MŰSOR: 17.05: Képújság. 17.10: Gyerekeknek! Fabula. Anya (ism.. színes) 18.05: Szülők iskolája. 13 13. rész: Kismamaklub (ism.. színes). 18.35: Kertünk — udvarunk. Riportfilm (ism.). 18.55: A nyelv világa (színes). 19.40: Nyitott pálya. A KlSZ-stúdió filmje (színes). 20.00: Vészi Endre: Drága jótevőnk. Tv-játék (ism., színes). 20.50: Álca felügyelő. Jugoszláv rajzfilm. Tony 101. felesége (színes). 21.00: Tv-híradó 2. (színes). 21.20: Telepódium kabaré. Ez még semmi. . . (ism . színes). 22.25: Képújság. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.50: Hírek. 16.55: Szovjetunió—Csehszlovákia olimpiai csapatok labdarúgó-mérkőzése. 18.50: Képzőművészeti magazin (isim.). 19.18: Esti mese (ism.). 19.30: Tv-híradó. 20.00: J. Melisetk: A fal. Tévékomédia (ism.). 20.40: Ma. este nyolckor — magazin. 21.30: Időszerű események. 22.00: Zenés műsor. BUKAREST: 15.30: Magyar nyelvű adás. 20 oo: Tv-híradó. 20.20: (gazdasági figyelő. 20.30: Dalok. 20.40: Politikai fórum. 20.55: Elmaradt találkozó. Lengve L film. 22.20: Tv-híradó. Nagy közönségsikert aratott a Tisza Kupa résztvevői közül Japán válogatottja. Képünkön Beloberk bűvöli távol-keleti ellenfelét zik. s, hogy milyen helyezés jut Kiss Lenkééknek, erről a vezetőedző így nyilatkozott. — Válogatottunk gerincét az az együttes képezi, ame­lyik tavaly szeptemberben bronzérmet nyert az Európa - bajnokságon. Erősödtünk Gulyás Ildikóval — kérdője­lessé vált viszont Boksay Zsuzsa szereplése, aki boka­sérüléssel lábadozik. Ugyan­csak nagy veszteség, hogy Szjuchy Katalin érthető em­beri okok miatt lemondta a válogatottságot. Véleményem szerint csapatunknak így is meg kell szerezni Kubában az első négy hely valamelyi­két, ami az olimpiai részvé­telt biztosítja. A közelmúlt­ban amolyan „kishatárfor- galmat” bonyolítottunk le; megmérkőztünk két ízben is Jugoszláviával, a mérleg egy győzelem, egy vereség. Ro­mániában léptünk pályára, ahol nyertünk a házigazdák és a csehszlovákok ellen. A szolnoki és a kubai vendég­szereplés között egy egyesült államokbeli túrát is beiktat­tunk és Colorado Springslben neves csapatokkal folytat­tunk edzőcsatározásokat. Szolnok tehát erőt adhat fel­adatainkhoz, hiszen a lelkes közönség tapsa mindig is hosszú időn át elkísérte lá­nyainkat. A sajtótájékoztatón Suba Sándor, a- Szolnok megyei Kosárlabda Szakszövetség el­nöke és Szautner János, a lé­tesítmény igazgatós ág vezető­je arról adott számot, hojy minden a szokott színvona­lon várja a résztvevőket — egyszóval a mai nyitánynak semmi akadálya. Asztalitenisz Lőrinczi kimagasló teljesítménnyel bronzérmes A Budapesti Asztalitenisz Szövetség „Április 4.” orszá­gos I. osztályú ranglista ver­senyén 51 egyesület indítot­ta aszta Ifi teniszezőm. Me­gyénket a Honvéd Killián FSE versenyzői képviselték, és jó eredményeket értek el. Lőrinczi Róbert élete legjobb teljesítményét nyújtva hat győzelmet aratva végzett a harmadik helyen és a döntő­be jutásért folyó mérkőzésen nagy csatában 3:2 arányban maradt alul Nozicskával (BVSC) szemben. Rajta kí­vül Káposztás, Aranyosi és Laczkó a várakozásnak meg­felelően vették az akadályo­kat. A férfi párosban a leg­jobb eredményt az Aranyosi —Lőrinczi kettős érte el, a Takács <BVSC)Í, Simon (Spartacus) pár legyőzésével a legjobb 8 között végeztek. Eredmények, férfi egyes: Lőrinczi—Mány (MALÉV SC) 2:0, —Csaba (CSOMIÉP) 2:1. —Németh (CVSC) 2:0, —Berta (Délép) 3:2, —Krein- hardt (BVSC) 3:0, —Kocsis Gy. (Győr) 3:2, — Nozicska (BVSC) 2:3, Káposztás—Fa­házi (ÉGSZÖV-M) 3:0, — Kaiser (CSOMIÉP) 3:2, — Nozicska (BVSC) 2:3. Ara­nyosi—Turbók (BVSC) 2:0, —Popovics (CSOMIÉP) 2:0. —Tímár (CSOMIÉP) 1:3. Laczkó—Sziily (CVSE) 2:1, — Romhányi (2. Építők) 2:0, — Varga (Postás) 2:3. Jancsa— Szabó (Dólép) 2:0, — Pisz­ter (CSOMIÉP) 2:1, —Faházi i (ÉGSZÖV-M.) 0:2, Fróna— Kárpáti (V. Volán) 2:0, — Hayden (K.-vár) 0:2. Vere­bes—Péter (CVSE) 0:2. Férfi páros: Aranyosi, Lőrinczi— Szabó Csaba (DÉLÉP, CSO- MIÉP) 2:1, —Takács, Simon BVSC, Spartacus) 2:1, —Tóth B., Mayer I (K.-vár, Postás) 0:2. NB II. Férfi: Jászberényi Lehel SE—Szolnoki Sparta~ cus 15:10. Jászberényben ját­szották le a megyei kiesési rangadót, melyet a Lehel vé­gig vezetve, biztosan nyert meg. Így a Szolnok biztos kieső, míg a Lehelnek van reménye a bentmaradásra. A két csapat győzelmein Bene (5), Szarvas, Kövendi (4—4), Gyurkó (2), ill. Skumát, Szat­mári (3—3), Kovács (2). Si- mó, Baráth (1—1) osztoztak. Női: Hatvani Kinizsi Vas­utas—Honvéd Killián FSE 9:7. A bajnokság utolsó előt­ti fordulójában Hatvanba lá­togatott a HKFSE, ahol óriá­si küzdelemben minimális arányú vereséget szenvedett. A szerencsével is hadilábon állnak a szolnokiak, hiszen a bajnoki hajrában ez volt a harmadik ilyen arányú vere­ség, az utolsó fordulóban azonban Kecskeméten még lehetőség lesz a javításra. Győz: Gáthy (4), Ács (3), Nagy É.. Szabó J. (1—1), ill. Juhász, Major, Vágó (2—2), Padányi (1).

Next

/
Oldalképek
Tartalom