Szolnok Megyei Néplap, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-17 / 90. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. ÁPRILIS 17 Röplabda A Vegyiművek versenyben a csoportelsőségért NB I. Női; Szolnoki Vegyi­művek—Dutép SC 3:1 (12, 7, —15, 5). Tiszaligleti sport- csarnok, 300 in. V.: Bots, Za- lánfi. Sz. Vegyiművek: Var- gáné, Vasiicsek, Kolláth, Sü- lyösné. Mészárosné. Sípos. Csere: Bak, Sápi, Takács, Edző: Vasicsek János. A 9— 16. között lejátszott mérkő­zésen a Vegyiművek a cso­portelsőségért, a kecskeméti csapalt pedig a kiesés ellen harcol. Rossz szolnoki nyitás­fogadások után a Dutép 5 :l-es vezetésével kezdődött a mér­kőzés. Aztán fokozatosan já­tékba lendült a Vegyiművek, 8:8-nál utolérte ellenfelét, és megnyerte a játszmát. A másodikban könnyedén ját­szott a szolnoki gárda, né­hány szépen „megkomponált” akció tapsot is kiváltott, és biztos győzelem született. A 2:0-ás vezetés után ismét jött a már hagyományos megtorpanás. A kecskemé­tieknek minden sikerült, már 10:4-re vezettek, amikor összpontosított a Vegyimű­vek. Rendre sikerültek a sán­cok, kemény küzdelem ala­kult ki és 12:ll-re már a szolnoki együttes vezetett. Nagy harc volt minden pontért, 15:15-ig együtt volta két csapat, de a hajrá a ven­dégeknek sikerült jobban. A negyedik játszma elejét hosz- szú labdamenetek jellemezték, jó ideig „állt” a mérkőzés, az­tán a Vegyiművek 10:3-ra el­húzott. és nem volt vitás a győzelem. A szolnoki csapat minden játékosát dicséret il­leti. Lelkesen, harcosan küz­döttek, és győzelmükkel ver­senyben maradtak a csoport­ielsőségért vívott küzdelem­ben. NB II. Férfi; Szolnoki Ve­gyiművek—Szolnoki Titász 3:1 (11, —14, 3, 12). Szolnok, dr. Csanádi krt. V.: Csemák, Oláh L. Vegyiművek: Tompa, Czanek. Juhász. Tószegi, Bo­dó, Kolozsji. Csere: Tamasi, Nagy. Edző: Policsányi Ist­ván. Titász: Balázs, Novák, Kiss, Mészáros, ifj. Pirók, Vigh. Csere: Nagy, Preller. Edző: Surányi Márton. A szolnoki rangadón, a gyengén játszó Vegyiművek ellen a Titász végig egyenrangú el­lenfél volt és a harmadik játszma kivételével — ami­kor Nováknalk eltört az uj­ja — szorossá tudta tenni a játszma eredményeit. A Ve­gyiműveknél Bodó és Tamasi a Tiltásznál Mészáros, ifj. Pi­rók és Kiss teljesítménye emelkedett ki. Ifi: Vegyiművek:—Titász 3:0. Női: Budapesti Postás—Le­hel SE 3:0 (3. 12, 11). Buda­pest. V.: Kaposvári. Lehel: Szatmári, Görbéné, Fülöpné, Berényi, Kalcsó. Kiss. Edlző: Zircher Tibor. Rendkívül kis méretű teremben az enervál- tan játszó jászberényiek csak a 2. és a 3. játszmában vol­tak méltó ellenfelei a fővá­rosiaknak. Ifi: Bp. Postás—Lehel SE 3:0. Férfi: KKJFSE—Kunhe­gyesi ESE 3:0 (11, 10, 12). Szentendre, 50 n. V.: Oroszi, Molnár. Kunhegyes: Felső, Mile, Balázs, Kasza, Szabó, Kocsis. Csere: Bodó, Perjés), Lukács. Edző: Csapó Ferenc. A Kunhegyesi ESE nem a játéktudásának; megfelelő teljesítménnyel szenvedett vereséget a szerény képessé­gű honvédcsapattól. Jók: Mi­le, Balázs. A Vegyiművek győztes csapata A Lehel megfogyatkozva is helytállt (Folytatás az 5. oldalról.) fája zárta a sort. A Lehel tavaszi legjobb játékával biztosan nyert. Jók: Fényes, Lakatos, Sulyok, Váczi, Lu­kácsi, illetve Horváth, Gö- neth, Sárközi. — Bankovics — Olefin,—Jászkisér 2:1 (1:1). Jászkisér, 600 n. V.: Hunya­di. Jászkisér: Kökény—Geb- hárt, Bérezési, Csillik, Sza­bó, Kis—Németh, Ládi, Ko­vács, Gócza, Menyhárt, Tóth J. Edző: Bukhár László. Olefin: André—Kovács, Ka­lapos, Vanczo, Cresno, Bo- dolai, Lukács (Polonkai, Koczka), Lipparei, Kiss, Ka­pus, Répási. Edző: Gál Béla. A 2. percben Répási vil­lámgyorsan ment el a bal­szélen, maga mögött hagyva a hazai védelmet, de kecseg­tető helyzetben a kapusba lőtt. Technikailag jobban játszott és többet támadott az Olefin. A 7. percben Ka­lapos fejesgóllal szerzett ve­zetést. A 25. percben André bravúrral védett, a 26. perc­ben a hazai Kovács fölé lőtt. A 29. percben nagy tűziiá- ték volt a hazai kapu előtt, de a védelem szerencsével mentett. Ezután kiegyenlí­tetté vált a mérkőzés. A 35. percben egy jászkiséri tá­madás után a kapufán csat­tant a labda. A 40. percben egy kiséri támadás végén Gócza fejesét André szöglet­re mentette, majd a balol­dalon ismét Répási robogott el, de Kökény bátor kivető­déssel hárított. A 44. perc­ben Menyhárt szabadrúgá­sából Bérezési fejesgóllal egyenlített. Szünet után fö­lénybe került az Olefin, a hazaiak pedig visszaestek. Az 55. percben egy gyors vendégtámadás után Kapus az Olefinnek megszerezte a vezetést. A 80. perc érdemel még említést, amikor a ha­zaiak lest reklamálva leáll­tak, de Kiss száz százalékos helyzetben hibázott. Vég­eredményben a jobb erőkből álló és jobban játszó Olefin megérdemelten nyert a má­sodik félidőre teljesen elfá­radó jászkisériekkel szem­ben. Sárga lap: Kovács (Jászkisér), Kovács (Olefin). A hazai csapatból senkit nem lehet kiemelni, míg a vendégek közül André, Bo- dolai és Répási (mezőny legjobbja) dicsérhető. Ifi: Jászkisér—Olefin 1:1. — Ficzek — OMTK—Tisza Cipő 2:1 (1:1). Martfű, 400 n. V.: Szá­lai. Orosházi MTK: Bugyi— Hegedűs J. Nagy, Füsti, Pi- son, Hegedűs F., Tapasztó (Kvasznovszky), Kucsera, Peják, Rábai, Papp (Szalka). Edző: Rábai László. Tisza Cipő SE: Németh—Kardos I, Hábensusz, Mihovics, Sü­tő Szántai, Kormos, Szőke, Kesjár (Nyitrai) Benedek, Palcsó (Kardos II). Edző: Szűcs János. A múlt heti bravúros sze­gedi győzelem után jó mér­kőzést és mindenképpen pontot, vagy pontokat re­méltek a martfűiek. Sajnos gyengén kezdett a Tisza Ci­pő, szinte átengedte a kez­deményezést ellenfelének. A 7. perc máris meghozta a vendégek vezető gólját: vé­delmi hibából egy jobbol­dalról beadott labdát Peják egyből a hálóba továbbított. 1:0. Ugyanennyi idő alatt egyenlítettek a hazaiak. Pal­csó labdájával Szőke lépett ki a védők közül, és úgy lőtt a kapuba, hogy az Bugyik kezét is érintette. 1:1. Szünet után is az Orosháza kezde­ményezett többet, és az 57. percben újra vezetést szer­zett. Pison jól eltalált lövése 25 méterről vágódott véd- hetetlenül a jobb felső sa­rokba. 2:1. Ezután ügyesen tartották a labdát a vendé­gek, és megérdemelten vit­ték el a két bajnoki pontot a formán kívüli teljesít­ményt nyújtó tiszásoktól. Jók: Nagy, Pison, Peják, ill. Sütő. — Lepsényi — Rákóczi falva—Püspökla­dány 2:2 (0:2). Rákóczifalva, 550 n. V.: Heckmann, Rá­kóczifalva: Majer—Kocsis, Sebők, Kovács, Ladányi— Barna (Rácz), Molnár, Ben- csik—Gergely, Rigó (Bugyi), Nyolczas II. Edző: Somogy- vári Jozs0f. Püspökladány: Makai—Szentjobbi, Darai, Máté, Cs. Kiss—Szabó (Rácz), Nagy, Tőkés (Daró- czi), Sós—Maczkó, Mile. Ed­ző: Szolga Géza. A 12. percben meglepe­tésre megszerezték a veze­tést a vendégek. Mile 18 mé­teres, jól csavart szabadrú­gása a sorfal mellett a bal felső sarokba vágódott. 0:1. Egy perc múlva egyenlíthetett volna Rákóczifalva, de Rigó óriási helyzetben a kapu mellé perdített. Rákóczifal­va sokat birtokolta a lab­dát, de a 7—8 emberrel ön- feláldozóan védekező Püs­pökladány hárítani tudott. A 32. percben újabb hideg­zuhany: Nagy jó indítást kapott a jobb oldalon és éles szögből a kimozduló Majer mellett a hálóba lőtt. 0:2. A gól után is támadtak a hazaiak, de szögleteknél töb­bet nem tudtak elérni. Fél­időben a szögletarány 11:1! A második játékrészben a szerkezetileg átalakított Rá­kóczifalva a 47. percben szé­pített: Molnár remek indítá­sát a jó ütemben érkező Se­bők emelte a hálóba. 1:2. Nem sokáig kellett várni az egyenlítő gólra: a 49. perc­ben Sebők indításával Ger­gely futott el a jobb oldalon, mintaszerű beadását Rácz fejelte Makai kapujába. 2:2. Változatos, jó játék alakult ki, Maczkó, néhány perc múlva Sós lövése jelentett veszélyt a hazai kapura. A befejezés előtt néhány perc­cel Sebők jó átadását a cse­reként beállt Bugyi az üres kapu mellé gurította. A Rákóczifalvának hazai pá­lyán meg kellett izzadnia az egyik pontért. Jó: Sebők (a mezőny legjobbja), Rácz, Gergely, Nyolczas II, ill. Da­rai, Nagy, Szentjobbi. Sárga lap: Cs. Kiss, Darai, Maczkó. Ifi: Püspökladány—Rákó­czifalva 3:2. — Bagi — Megyei labdarúgó-bajnokság Karcag három pontra növelte előnyét Karcag—Törökszentmiklós 3:1 (0:0). Karcag, 1500 n. V.: Pintér. Karcag: Kövesligeti— Varga, Sándor, Tüdős. Tóth, Hajdú T. (Laurencsik), Erdei, Nagy, Borók, Hajdú J„ Antal. Sóik hibával és szabálytalan­sággal tarkított I. félidőt ho­zott a nagy érdeklődést ki- v'litó megyei rangadó. For­dulás után az 53. percben eigjy jobb oldalról belőtt lab­dát többen is elvétettek, vé­gül az üresen hagyott Erdei­hez került, aki közelről meg­szerezte a vezetést. 1:0. A ven­dégek nagy erővel rohamoz­tak], de a 67. percben Karcag növelte előnyét. A szögletből beívelt labdát Tüdős felhő­fejessel juttatta a hálóba. 2:0. A karcagiak határozott fö­lénybe kerültek, és a 78. percben nagyszerű támadás végén Erdei beívelését Nagy bombafejessel értékesítette. 3:0. A 81. percben Molnár 11-esből szépített. 3:1. A II. félidőben újítani tudó Kar­cag megérdemelten győzte le nagy riválisát és ezért az egész csapat elismerést ér­demel. A vendégeknél Mol­nár. Feihér, Márton és Csőké dicsérhető. Ifi: Karcag—Törökszent ­miiklós 3:3. K. Medosz—Szolnoki Ve­gyiművek 2:1 (2:0). Vegyimű­veik pálya, 200 n. V.: Csipe. 'Vegyiművek: Öllé—Tátrai, Dobos, Táncos, Csizmadia (Hajdú), Varga. Császár, Adorján, Ecseki, Bán (Szabó I.), TóViizi. A hazaiak nehe­zen lendültek játékba, és mire észbe kaptak, már 2:0 volt a vendégek javára. A második félidőre egy teljesen „más” hazai csapat lépett pályára, egyre másra vezette támadásait, de csak a szépí­tésre tellett. A mérkőzés vé­géig a játékvezető főszereplő maradt. Góllövő: Szántó (11- esből), Szerencsi, ill. Varga. Jók: Baktaj, Molnár, Süve­ges, Szilágyi, ill. Táncos. Ifi: Szó. Vegyiművek— Kenderes 2:1 Sz. Cukorgyár—Jászfény- szaru 2:1 (2:1). Cukorgyári pálya, 400 n. V.: Sándor. Cu­korgyár: Karkus—Mészáros, Márkus, Kormos. Gönczöl, Kovács, Tímár (Vona), Mi­hályi, Keresztfalvi, Csollák (Rákóczi), Fritz. A 20. perc­ben már 2:0-ra vezetett a hazai csapat. Előbb Kovács, majd Tímár talált a hálóba. A félidő végén Farkas révén szépítettek a vendégek. 2:1. A második játékrészben fö­lényben játszott a Cukor­gyár. de kínálkozó helyzeteit sorra kihagyta. Fritz még 11-esből sem lőtt gólt! A mérkőzés végén a vendégek tisztátalanul játszottak, ezért Sándor játékvezető két já­tékosukat kiállította. A zöld­fehér gárda nem tudta meg­ismételni az elmúlt hetek jó játékát! Jók: Mészáros. Már­kus, Kovács. Keresztfalvi. Ifi: Szolnoki Cukorgyár— Jászfényszaru 2:2. Jászárokszállási Vasas— Szolnoki MÄV MTE junior 2:0 (1:0). Jászárokszállás, 450 n. V.: Hossó. J. Vasas: Kasza B.—Tábort J-, Muntyán T., Varga, Csikós, Papp S., Nagy T., Kiss B., Tuza L. (Kiss L.), Rédei L„ Böbék. A ha­zaiak kezdtek jobban, állan­dóan a vendégek térfelén folyt a játék. A 32. percben egy jobb oldali hazai táma­dásnál Kiss Bélát a 16-os vo­nalnál szabálytalanul szerel­ték, a megítélt büntetőt Mun­tyán T. értékesítette. Szünet után a 72. percben Rédei L. ügyesen ugratta ki a csere­ként beállt Kiss Lászlót, aki a kapust is kicselezve lőtt a hálóba. A hajrában a vendé­gek is vezettek néhány for­más támadást, de a hazai vé­delem Kasza kapussal az élen, remekül hárított. Jók: Muntyán T., Tábori I.. Papp S., Kiss L., illetve Balogh, Sós, Kiss. Ifi: Szolnoki MÁV MTE junior—Jászárokszállás 1:0. Jászjákóhalma—Szajol 0:0. Jászjákóhalma, 250 n. V.: Kovács. Jászjákóhalma: Ros­tás—Deszpoth, Szöllősi. Fejes, Gólya, Kalla, Palcsó (Rácz), Csőke, Treba, Rafael. Kuli. Alacsony színvonalú mérkő­zésen a két kulcsjátékosát nélkülöző és többet támadó hazai csapat nem bírt a fe­gyelmezetten, lelkesen véde­kező vendégekkel. Jók: Gó­lya, Fejes, illetve Hemek, Boros, Balogh J. Ifi: Szajol—Jászjákóhalma 6:1. Tiszafüredi—Mezőtúri FSE 4:2 (2:2). Mezőtúr, 200 n. V.: Csényi. MFSE: Berkes—Ba- ráth, Nagy, Horváth Z., Nap, Pólyák, Zsúró. Boros, J égési, Ádám, Horváth T. Csere: Pap. A védelmi hibák és az erélytelen játékvezetés mér­kőzésén a hazaiaknak kétgó­los vezetés sem volt elég az első tavaszi pontszerzéshez. Kunszentmárton—Szászbe­rek 3:0 (1:0). Kunszentmár­ton, 350 n. V.: Balogh. KTE: Kovács—Hürkecz, Háben­susz, Szarvák A., Farkas, Földi. Szarvák L., Tóth (Dé­zsa), Kerekes, Pálinkás. Gel­ler (Tarjányi). Közepes ira­mú, de színvonalas mérkőzés első félidejében a KUTE jó­val többet kezdeményezett. A 30. percben Földi gurulós szabadrúgását Szarvák L. po­fozta a kapuba. Fordulás után Pálinkás tört be, és a kapusról kipattanó labdát át­rúgta a gólvonalon. 2:0. A hajrában a vendégek küí döftek nagyobb aikiarattal, d Kerekest nem tudták foign és az utolsó percben bünte tőt érdemlően szerelték. j 11-est Pálinkás értékesített! Szászberekét még senki ser győzte le 3 góllal, ehhez KUTE jó átlagteljesítmény kellett. Kitűnt Földi, Szarvé] A., Kerekes, Szarvák L Pálinkás, illetve Donkó, Lak: Veres. Ifi: KTE—Szászberek 1:C Kunmadaras—Tiszaföldvá (félbeszakadt). Kunmadaras 200 n. V.: Váradi. Kunmada raisi: Donkó—Lévai II, Far kas, Doma. Lévai I., Juhász Lantos, Kásari (Kovács) Szarka, Fazekas. Szalmási. A: első játékrészben a hazadal támadtak többet, de fölényü­ket nem tudták gólra vál­tani. A második félidő is hazai rohamokkal kezdődött Az 50. percben Lantos meg­szerezte a vezetést. Az 56 percben Kovács ugrott ki ígé­retes helyzetben, a 16-oson belül szabálytalanul szerel­ték), de a játékvezető nem látott okot a beavatkozásira. Ezt követően a vendégek na­gyobb sebességre kapcsoltak, és Vincze góljával egyenlí­tettek. A 65. percben Szalmá- sit rúgásért kiállította a já­tékvezető. A 67. percben is­mét Vincze volt eredményes, 1:2. Váradi játékvezető, aki a második félidőben soroza­tosan figyelmen kívül hagy­ta társai jelzéseit, indiszpo- náltan. hsak egyedül vezetett. A 70. percben a hazai játé­kosok reklamáltak, ugyanis a partjelző intését ismételten figyelmen kívül hagyta a já­tékvezető, ezért három játé­kosnak mutatta fel a piros lapot. Sajnálatos, hogy a kö­zönség soraiból is többen be­futottak a pályára, ezért a 71. percben félbeszakadt a mérkőzés. Ifi: Kunmadaras—Tisza­fáid vár 1:1. Kunhegyes—Túrkeve 3:2 (2:1). Túrkevén játszották NB-s ifjúsági és serdülő­bajnokság, ifjúsági: Szó. MÁV MTE—Kazincbarcika 2:0 (2:0). Szolnok, Tiszaligeti stadion. Vezette: Tajthy. MÁV MTE: Gyémánt—Haj­dú. Földi, Bálint, Vincze (Sós), Üjfalusi (Szabó), Csábi, Molnár L. (Kjiss B.), Vadics- ka„ Romanek, Balogh. Edző: Munkácsi József. Küzdelmes, változatos mérkőzésen Csá­bi fejesgóljaival megérdemelt győzelmet szereztek a MÁV MTE fiataljai. Gyémánt 2:0- ás állásnál 11-est hárított. Góllövő: Csábi (2). Jók; Gyé­mánt, Hajdú. Földi, Csábi. Serdülő: Szó. MÁV MTE— Kazincbarcika 1:0 (0:0). Gól- Ilövő: Major. Jók: Hatvani, Vadicska, Major, Bontovics. Kézilabda A jászberényiek még veretlenek NB I B. Női: Jászberényi Lehel SE—Debreceni Medi­cor 25:19 (13:8). Jászberény, 200 n. V.: Géczd, Péntek. Le­hel: Nagy—Vágóné (5), Bu­dai (3). Csala (6), Gál (2), Fa­ul, Borgulya (4). Csere: Gyú- rós, Darázsné (5), Pomázi, Csendesi, Molnár. Edző: Lip- ták Zoltán. A mérkőzés ele­jén Halászné és Vassné irá­nyításával a Medicor ját­szott jobban, és előnyre is szert tett. A 10. perc után feljött a Lehel, és a magas játékerők ellen gyors, szélén vezetett támadásokkal elhú­zott, majd biztosan győzött. A sorrendben harmadik mér­kőzését megnyerő Lehelből Vágóné, Borgulya, míg a vendégeknél Halászné és Vassné játéka emelkedett ki. NB II. Férfi: DUTÉP SC— Alföldi Olajbányász SE 30:28 (16:15). Kecskemét, 350 n. V.: Kovács, Kasuba. Olajbá­nyász: Túróczi—Kocsis (8), Danyi T. (5), Serfőző (4), Nagy T., (6), Rátkai, Halápi, Libor, Berényi, (5), Kecső, Edző: Horváth József. Az el­múlt évben harmadik helyen végző, és hazai pályán kitű­nő teljesiítményt nyújtó DUTÉP kezdett jobban, majd az Olajbányász felja­vult támadójátékával átvet­te az irányítást. A második félidő első részében a hazai­ak' indításokból és vitatható büntetőkből lőtt gólokkal elhúztak 25:20-ra. Az Olaj­bányász fokozta az iramot, gyors ötletes akciógólokkal 28:28-ra felzárkózott. Az Olajbányász jól játszott, nem érdemelt vereséget. Salgótarján—Tiszaföldvár 37:24 (18:12) Salgótarján, 200 n. V.: Burián, Maresch. Ti­szaföldvár : Farkas—Danku (8), Kecső, Mudrák (6), Dó­sa (3), Gazsó (1), Lipka, Fe­hér (4), Kovács, - Vereb (2), Ökrös, Ferenczi. A tiszaföld- vári együttes1 az első tíz perctől eltekintve ezúttal gyenge napot fogott ki. Ki­fejezetten rossz felfogású védekezés mellett számszerű­en öt hétméterest hibázott el, és számtalan gólhelyzet maradt kihasználatlanul. Kunhegyesi ESE—Újkí­gyós 23:19 (13:10). Kunhe­gyes, 300 n. V.: Hajas, Né­meth. KESE: Tar T.—Lő- rincz, Bozsió (1), Tar Z. (5), Kozálk (4), Gál J., Nagy (1), Antal, (7), Túri J. (4) Mészá­ros (1), Túri I., Bótha. Ed­ző: Cseh Zoltán. Végig izgal­mas, változatos, helyenként színvonalas küzdelmet látha­tott a lelkes közönség. A KESE már a mérkőzés elején magához ragadta a kezde­ményezést, amit nem is en­gedett át ellenfelének. A KESE küzdeni tudásból, taktikai érettségből is je­lesre vizsgázott. Jó: Bótha (a mezőny legjobbja), Antal, Tar Z., Kozák, Gál J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom