Szolnok Megyei Néplap, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-13 / 87. szám

1984. ÁPRILIS 13, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Gyászhírek — köszönetnyilvánítások Mély megrendüléssel és mér­hetetlen fájdalommal tudat­juk, hogy szeretett fiam. férjem, édesapánk munka­társunk. GAJDICS ISTVÁN p. ü. ftm. türelemmel viselt súlyos betegségben 1984. áp­rilis 3-án 59 évében eltávo­zott közülünk. Temetése áp­rilis 13-án du. 2 órakor lesz a jászberénvi Fehértói teme­tőben. Minden külön értesí­tés helyett. A gyászoló csa­lád Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, nagymamánk. ÖZV BALÁZS JÓZSEFNÉ életének 60. évében tragikus hirtelenséggel 1984. április 10-én elhunyt. Temetéséről a hamvasztás után értesítést adunk A gyászoló család. Szolnok. Fájó szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik szeretett fiunk és testvérünk. BOHÄCS SÁNDOR temetésén részt vettek, ke- gveletüket lerótták, virágai­kat elhel °zték, és fájdal­munkat envhíteni igyekez­tek. A gyászoló Bohács csa­lád. Köszönetünket fejezzük ki a testvéreknek, rokonoknak, keresztgyermekeinek. szom­szédoknak a Nagykun Tsz dolgozóinak és mindazoknak, akik szeretett édesanyánk, ngymamánk. dédikénk. ÖZV. KARSAI MIHALYNÉ Nagy Zsuzsanna temetésén részt vettek, sírjára koszo­rút. virágot helyeztek, rész­vétükkel fájdalmunkat eny­híteni igvekeztek A gyá­szoló család. Kisújszállás. Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, is­merősöknek. jó szomszédok­nak, a jászboldoehá'/i Arany­kalász Tsz munkatársainak, akik drága jó édesanyánk, nagymamánk. ÓZV. OLÁH JANOSNÉ temetésén megjelentek, sír­jára koszorút, virágot hoz­tak. részvétükkel fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Jászberény. Az MSZMp mezőtúri Városi Bizottsága és a gyászoló család nevében köszönetün­ket fejezzük ki mindazok­nak. akik a ,,Szocialista Ha­záért” Érdemrenddel kitünte­tett VARGA MIHÁLY elvtárs temetésén megjelen­tek, részvétüket nyilvánítot­ták. MSZMP Városi Bizott­sága. a gyászoló család Me­zőtúr. INGATLAN ÍEBRECENBEN, Do- erdó út 26. számú égi típusú ház 300 égyszögöl telekkel, pitési lehetőséggel ladó. Érdeklődni: Larcag. Maros út d. Kovács Sándor- é, 16 órától. (4241) 174 négyszögöl sző- )-gyümölcsös meg- sztva is eladó, közművesített terü­lt épület, kút van. ’iszaföldvár, Övi- ághegy III. úton. érdeklődni: Tisza­öidvár, Árvái J. u. 2. __(4511)____________ T ISZ AFÖLD V AR. zondy u. 20. alatt saládi ház eladó. Irdeklődni minden ap, 5 óra után. 4512)_________________ [ ÁROM szoba, össz- omfortos, központi űtéses családi ház B9 négyszögöl te- 2kkel eladó. ,,Kel­vines otthon” jel­iére a Néplap jász­erényi szerkesztő1 égébe. (4629)________ •ÓRTELEK. kőút- ioz közel víkende- ésre és gazdálko- ásra alkalmas ta- ya nagy földterü- sttel eladó. Érdek­lődni lehet minden ap; Gedei József, »órtelek, Fő út 31. 4618) ________________. : SERKESZÖLÖ Cse- z dűlőben 600 négy- zögöl, kertészke- ésre, üdülőépítés- e alkalmas te- 2k eladó, víz, vil- my van. Érdekiőd- ű: Kalász József :serkeszőlő. Cseuz 1Ű1Ó 2. (4602) ___ H ÉTSZOBÁS, csa- ádi ház 500 négy- zögöl szőlővel, igyanott építésre is lkaim as 50o négy- zögöl szőlő eladó, 'iszaföldvár, Kurá- si, Fő út '11. (4167) TÖRÖKSZENT- /IIKLÓS, Mártírok tt 41. szám alatt 2 zoba, összkomfor- os, családi ház el- .dó. Érdeklődni le­tet : Mártírok út 1/a.__(4245) Á SZBERÉNY hatá- ában nagy tanya ladó. Érdeklődni ehet: Jászberény, lóra Ferenc u. 4. áncziné._ (4321)______ T ISZAVÁRKONY- 1ZÖLÖ.. Iskola u. 7. zám alatti családi táz eladó, hobbinak s megfelel. (3656)___ s zobás, családi ház lköltözés miatt, ol- són eladó. Tiszafü- ed. Kun Béla u. 1. 4668)_________________ ' SERKESZÖLÖ, Lé- ai d. 9. szám alatt elek kis faházzal ladó. Érdeklődni: lserkeszőlő. Bodnár l. 14. sz. (Koyácsék­iál.)_ (4775)__________ K UNSZENTMÁR- 'ON, Béke u. 11. z. alatti ház eladó, irdeklődni. Béke u. 3 ._szám alatt. (4605) KISÜJSZ ÁLLÁSON, jenin út 96. számú iáz eladó. Érdek- ődni 17 óra után. 4680)__________________ "ÜRKEVÉN, Sza- >adság út 12. szá­nd kertes családi láz eladó. Érdek- ödni: Kisújszállás. Cuthen vezér u. 50. í’ürse András. 4679) _________________ [ TSZAFtiRED. Jó- :sef A. út 77. alatt >eéoíthető telek •ladó. Érdeklődni: •■’ürst S. u. 22. 4666) ALMÁKBAN, Eger­től 3 km-re déli fekvésű, az állomás­hoz közel, saját tu­lajdonú 200 négy­szögöl 4- 400 négy­szögöl terraszosan müveit szőlő és gyü­mölcsös, faházzal és szerszámos kamrá­val sürgősen eladó. Érdeklődni: Eger, özv. Estók Berta­lanná, Bajcsy-Zs. 17. Tel.: 10-297. (4474) TISZADERZS köz­pontjában családi ház gazdasági épü­letekkel, 800 négy­szögöl portával el­adó. Érdeklődni le­het: Damjanich 9. (4176) _________________ T ISZAFÖLD VARON 550 négyszögöl sző­lő-gyümölcsös, kút- tal eladó, köves út­tól 30 m-re. Érdek­lődni lehet: 17 óra után, Tiszaföldvár, Szondy út 2/a. a.látt. (4821)______ S ZOLNOK környéki településen kis csa­ládi házat keresek max. 200 ezer Ft-ig. ,,Sürgős ’84.” jel­igére a kiadóba. (4906)_________________ J ÁSZBERÉNYBEN 175 négyszögöl épí­tési telek eladó. Ér­deklődni a helyszí­nen Zagyva-part u. 4.(1374)_______________ SZOLNOKON. az Abonyi útról nyíló Perczel M. út 1. sz. alatti, kétszobás ga- rázsos, családi ház kp. + OTP-átválla- lással azonnal be­költözhetően eladó. Érdeklődni: Szol­nok. F. Bede út 3. I 8.__(3707)____________ E LADÓ Szolnok, Szilvás u. 28. (Ko- csoros) alatt kis családi ház 350 négyszögöl telekkel. Érdeklődni Szolnok, Kolozsvári u. 30 11/11 Tel.: 13-617 este 17 óra_után.____________ E LADÓ kétszobás családi ház 400 négy­szögöl telekkel vagy szövetkezeti lakásra cserélhető. Szolnok, Gyökér út 27. (Cu­korgyár mellett.) (3907)_________________ ELADÓ kétszobás, ebédlős, szövetkeze­ti lakásom. Érdek­lődni: Szolnok, Csa­nádi Gy. krt. 7. III/16., 18 óra után. (3835) GÉPJÁRMŰ ZT-s 1500-as Lada eladó. Szolnok, Pál­lá 1. krt. 21. fsz. 1. (4703)_______ I Z írsz. Skoda S ÍOC-as személygép­kocsi eladó. ..30 000” jeligére a kiadóba. (4813)__________ T F-es 126-os Polski Fiat eladó. Jászbe­rény, Árpád u. 8. Érdeklődni lehet: 17 óra után.__(4627) M OSZKVA M 61-es 600 cm'!-es oldallkio- csis motork erékpá r eladó. Igényesnek is megfelel. Mlzsei Jó­zsef. Jászberény, Faiskola u. 16. Ér­deklődni : 16 óra után, szombat-va­sárnap egész nap. (4622) ____________' 2 éves műszakival IV írsz. 128-as Fiat el­adó. Nagy Bertalan. Jászberény. Lehel vezér tér 28. 11/10. (OTP felett), tele­fon: 11-716. 18 óra után (4620)_________ I F-es rendszámú 850-es Fiat személy- gépkocsi eladó. Martfű, Ifjúság u. 7. sz. alatt. (4673) MAZDA 323 japán személygépkocsi- metálkék. KR-s frsz. eladó, átírható. Fe­kete Béla, 5094 Ti- szajenő, Rákóczi út 112. (3895) IG-s tolótetős Wiítft- burg de Lux mű­szaki vizsgára fel­készített állapotban, felújított motorral, váltóval, új gumik­kal eladó. Sávai Ti­bor. örményes, Kő út_ÍO. _ (42Ö6) _______ 1 ,5 éves Trabant 16 000 km-rel eladó. Jászberény, Déryné u. 2. 11/10. telefon: 11-276. 17 óra után. (4318)_________________ 3 éves Lada 1200 el­adó. Törökszentmik- lós. Vörös Csillag u. 6. Hunyadiról._(4776| 850-es Fiat jó álla­potban, sok pótal­katrésszel eladó. Túrkeve, MÉH-telep, telefon: 62. (4677)__ U E 28-^as jó állapot­ban levő traktor el­adó. Rákóczifalva, Bartók út 51. (4385) DADA 1200-as 1978­as kiadás igényes­nek eladó. Jászbe­rény, Bem u. 14. Érdeklődni: 18 óra után. (4625)____ I C-s Trabant jó ál­lapotban eladó. Kis­újszállás, Bajcsy- Zsilinszky út 27/1. Érdeklődni: 18 óra után. (4606) ADAS-VÉTEL FAIPARI kombinált gyalugépet veszek, 400-ig, ármegjelölést kérek. Karcag, Er­kel F. út 35. Szabó Sándor._(4240)___ _ O RIGINAL, jugo­szláv, palackról üze­melő gázkályha el­adó. Törökszentmik- lós. Április 4. út 18. (4531) ________ R OTÁCIÓS kapát vennék. Riga motor­eladó. Jászberény, Kazinczy út 1. X4508)___________­FÓLIÁSOK, figye­lem ! Tápkockás paprikapalánta nagy választékban kap­ható. Tóth. Jászbe­rény, Bajnok u. 45. (4628)__________________ 18 q első kaszálású, jó minőségű lucerna eladó. Fejes István, Jászjákóhalma, Ság- vári u. 11. (4623) JÁSZBERÉNYI strandfürdő terüle­tén levő büfé-fala­tozó pavilon kiadó, vagv eladó 4- fel­szerelés. Érdeklődni: Jászberény, Autós büfé. Kossuth L. út 79. (4616) HIDRO-EXTRA tar­goncás hálózati víz- nyomással működő permetezőgép el­adó. Törökszent- miklós, Akácos út 46. (4672) ____________ N APOSKACSA. na- ocsliba április 15-től hetenként kapható és élői egyezhető. Fazekas. Ecsegfalva, Petőfi_út_2.__(4099) H ÖRCSÖGVADA- SZOK. figyelem! Üi hörcsögfogók el­adók. Érdeklődni a kisújszállási virág­boltban. (4300)___ E LADÓ hasas és fe­jős kecske, gidával. Nagy. Törökszent- miklós. Vécsey út 2 d. (4247) 4 db 10 hetes üsző­borjú eladó. Török- szentmiklós. Szabad­sajtó út 33. (4246) Kézilabda Sakk — színvonalas verseny Megkezdődött a megyei bajnokság Eredmények, (zárójelben az ifjúsági csapatoké) I. for­duló. Nők: Karcagi SE—Ti­sza Cipő SE 27:16 (8:14), Szolnoki Spartacus—Fegy­vernek 23:10 (12:11), Jász­berényi Tanítóképző FSE— Kunszentmártoni TE 20:14, Jászberényi Lehel SE II— Szolnoki KVFSE 24:18, Túr- kevei VSE—Mezőtúri AFC 23:24 (23:16). A Jászladányi Tsz SE női csapata visszalé­pett a bajnokságból. Férfi­ak: Alföldi Olajbányász II— Kisújszállási MÁV E. 21:15 (15:21). Ifjúsági: Zagyvaré- kasi Tsz SE—Kunhegyesi ESE 16:22. Nők II. forduló: Karcagi SE—Jászárokszállási VSE 18:14 (9:12) Jászárokszállás, 150 n. V.: Ladányi, Petyus. JVSE: Juhász—Bódis (1), Pár, André (10), Palla M., Palla K. (3), Varga A., Ka­szab, Major, Varga I., Pitt- ner, Boros. Karcag: Nagy— Szűcs, Tollas (2), Soltész (7), Pocsai (5), Mándi, Németh (1), Négyesi, Boros, Fehér, Bodó, Csőkéné. Edző: Os- váth Gyula. A megyei rang­adón az első félidő változa­tos, élénk iramú játékot ho­zott, és háromgólos hazai előnnyel zárult. A második félidőben esett az iram, és a fáradni látszó hazaiak vé­dekezési megingásait ki­használva a Karcag sorozat­ban lőtte a gólokat, és meg­érdemelten, biztosan nyert. Ifjúsági: Jászárokszállás— Karcag 14:7. További ered­mények : Kunszentmártoni TE—Szóin. Spartacus 18:19 (15:19), Tisza Cipő SE—Tö­rökszentmiklósi SE 22:19 (12:10), Mezőtúri AFC—Jb. Lehel SE II (eredmény nem érk.). Férfiak: Rákóczifalvi Tsz SE—Túrkevei VSE (eredmény nem érk.) Török­szentmiklósi SE—Mezőtúri AFC 44:17 (35:16), Kun­szentmártoni TE—Zagyva- rékasi Tsz SE 24:28 (31:15). Győzött Forgács és Varga Nyolc egyesület 39 ver­senyzője vett részt a megyei férfi egyéni sakkbajnoksá­gon. Az utóbbi évek legsike­resebb és legszínvonalasabb bajnoksága volt, amelyen Forgács végig vezetve, ki­sebb megingásoktól eltekint­ve, veretlenül lett első. A Mezőgép éljátékosainak in­dulása érdekessé és színvo­nalassá tette a bajnokságot. Forgács első helye nem for­gott veszélyben, bár egy-két partiban rosszabb állásban kellett bizonyítani tudását. Takács ellen vesztett állás­ban sikerült mentő lépése­ket találni, és így a fél pon­tot megszerezni. Kádasnak Forgácstól elszenvedett ve­resége után már csak a do­bogós hely egyikére volt esé­lye. Nagy egyenletes jó telje­sítménnyel, holtversenyben szorult a harmadik helyre. Dicséretére válik, hogy ő is veretlen maradt. Takács te­hetséges játékos, hibája, hogy nem minden esetben csak a játékra koncentrál. Ha ezen változtat, eredményesebb lesz a játéka is. Kiss halvá­nyabban szerepelt, jó állás­ban többször rontott, ami megfosztotta a jobb helye­zéstől. A bajnokság kellemes meglepetése ifj. Hajdú és Wajandt jó szereplése és elő­kelő helyezése. Az élcsoport: 1. Forgács 9,5, 2. Kádas 9, 3. Nagy 9, 4. Takács 7,5, 5. Kiss 7,5, 6. Berebora 6,5, 7. ifj. Hajdú (mind Mezőgép) 6,5, 8. Wajandt (Áfor) 6,5 pont. A női megyei egyéni baj­noksága iránti érdeklődés az előző évekhez viszonyítva gyér volt. Hét egyesület ti­zennégy versenyzője vett részt a nem éppen magas színvonalú versenyen. Meg­lepő, hogy több olyan szak­osztály, amely rendelkezik jó képességű nőj versenyzők­kel, nem képviseltette ma­gát, érthetetlen, hogy a Szol­noki Mezőgép nem indította versenyzőit. Kunmadaras is­mét kitett magáért, hat ver­senyzőt nevezett. Az viszont nem meglepő, hogy a karca­gi Varga veretlenül, másod­szor szerezte meg a bajnoki címet, egyszerű, logikus cél­ratörő játékával tűnt ki. Ko­saras Ági egyenletes teljesít­ményt nyújtott, egyenlő pontszámmal, csak a ráját­szásban szorult a második helyre. A Bolyós testvérek ismét bizonyították tehetsé­güket, nagyobb eredmények elérésére is képesek, ehhez azonban többet kellene fog­lalkozni a sakkal. A ver­seny kellemes meglepetése Szoboszlai Hajnalka és Haj­dú Gabriella magabiztos já­téka, a megnyitásban és vég­játékban egyaránt otthono­san mozognak, látszik, hogy komolyan foglalkoznak a sakkal. Ha hűek maradnak a sakkhoz, hallani fogunk még róluk. Az élcsoport: 1. Var­ga (Karcag) 6, 2. Kosaras (Besenyszög) 6, 3. Bolyós Á. (Jászapáti) 5, 4. Szoboszlai (Kisújszállás) 4,5, 5. Bolyós G. 4, 6. Bajkó M. 4, 7. Hajdú G. 4, 8. Ágoston E. 4 pont. KÖRZETI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Porondon Vereséget szenvedett a listavezető Jászapáti Középcsoport. Kengyel— Örményes 3:0, Nagykörű— Kőtelek 2:2, Fegyvernek— Besenyszög 0:2, Kuncsorba— Rákócziújfalu 0:2, Tiszabő— Kétpó 0:3. Zagyvarékas—Újszász 0:3. Az élcsoport állása: 1. Jász­apáti 24, 2. Alattyán 23, 3. Jászalsószentgyörgy 22, 4. Pusztamonostor 22, 5. Jász- ladány 21 pont. 1. Besenyszög 2. R.-újfalu 3. Kétpó 4. Tiszatenyő 14 12 2 — 58- 8 26 14 10 2 2 48-16 2‘2 13 8 1 4 40-26 17 13 7 3 3 28-17 17 Tömörül az élmezőny a Jászsági csoportban. Veresé­get szenvedett a listavezető Jászapáti, rangadót nyert Alattyán, idegenben győzött Jászladány. Eredmények: Pusztamonostor—Jászdózsa 2:1, Alattyán—Jászalsószent­györgy 3:0, Jánoshida—Jász­apáti 2:0, Jászfelsőszent- györgy—Jásztelek 4:0, Jász- boldogháza—Jászladány 0:1, A megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokság állása: 1. Sz. M II. 22 2. K. Med. 22 3. Sz. Vegy. 23 4. T.-mikl. 23 5. Sz. Cuk. 23 6. Kunh. 22 7. T.-füred 23 8. Karcag 23 9. Szajol 22 10. J.-árok. 23 11. Túrkeve 23 12. KuTE 23 13. J.-fénysz. 22 14. T.-földv. 22 15. Sz.-berek 22 16. K.-mad. 23 17. Jj.-halma 23 19 3 — lil 4- 19 41 18 3 1 85- 16 39 13 4 6 84- 35 30 13 3 7 64- 34 29 13 3 7 59- 30 29 12 3 7 74- 33 27 12 2 9 63- 54 26 11 2 10 50- 44 24 9 2 11 44- 61 20 9 2 12 37^ 56 20 8 3 12 50- 53' 19 8 2 13 36- 72 18 7 3 12 37- 52 17 7 2 13 42- 55 1« 7 2 13 30- 50 16 3 2 18 36-109 8 2 1 20 17-149 5 a vízilabdázók A Szolnoki Lakóterületi Tö­megsport Egyesület ezúttal is megrendezi klubestjét a szolnoki Pelikán bárhelviségében. A mű­sorban dímvertes sportfilmeket vetítenek, majd az aerobic mű­velői mutatják be discotánc- produkciójukat. A Sportág a kereszttűzben” címmel indított fórum vendége a Szolnoki Víz­ügy SE vízilabdacsapata lesz. amelyet Babarczy Roland. Pin­tér Ferenc és jónéhány játékos képvisel. A műsort most is han­gulatos disco zárja. Megérdemelt' vendégsiker NB II Női: Nyíregyházi MGFSC—KVFSE Szolnok 94:40 (47:12). Szolnok, v.: Máté. To­ros. KVFSE: Kovács (2), Lőrincz (2.1). Harangi (2), Szabó (8). Fontos (2), Berényi (3), Bálint (2), Varga. Edző: Várady Gé­za. A vendégek nagv formá­ban játszottak, igen jó dobó­teljesítményt nyújtottak, és a látottak alapján ilyen arányban is megérdemelten győztek. |A rádió és a televízió műsora I Rádió I SZOLNOKI STÜDIO: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Ritmusrodeó. Szerkesz­tő: Zentai Zoltán. — 17.35: A kiskertek kedvelőinek. — 17.50: Ví^dgénekek. — 18.00—18.30: Al­földi krónika. KOSSUTH: Kb. 8-20: Mai kulturális prog­ramok. — 8.27: Van benne rá­ció . . . IV. rész. Anyag- és energiatakarékos megoldásokról. — 8.37: zenekari muzsika. — 9.33: Jó a dal. Az óvodások műsorát Forrai Katalin vezeti. — 10.05: Tipi-tupa trombita. — Mesekompozíció. — 10.35: A köl­tészet hete. Az örök hiány kö­szörűjén. Versek József Attilá­ról. — 10.40: Katonadalok. — 11.00: Gondolat. — 12.45: Hét­végi panoráma. Ajánlóműsor sok muzsikával. — 14.02: Oktatásunk pótvizsgái. — 14.22: Rafael Arié operaáriákiat énekel. — 14.44: Magyarán szólva (ism.). — 15.05: Révkalauz. Könyv. kép. szín­ház. zene. mozi. — 15.35: Ka­marazene. — 16.00: Mit üzen a Rádió? — 16.35: Kovács Gyula nótáiból. — 17.05: Vizsgálatok nyomában. Riport. — 17.39: Reflektorfényben egy operaária. Donizetti: Szerelmi bájital — Nemorino románca. — 18.14: Hol volt. hol nem volt . . . Ki- bédi népmese. — 18.25: Mai "v'vvajánlatunk (ism.). — 19.15: Évszázadok mesterművei. — 19.46: Rádiószínház. Szarkafé­szek. Alexand-pu Kiritescu szín­művének rádió változata. — 20.30: Operettkedvelőknek. 21.30: Fűtől fáig. Az Aggteleki Táj­védelmi Körzetben. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Kap­csoljuk a 6-os stúdiót. Bara- nyay László zongorázik. —Kb. 23.30: Népdalok. — 0.10: Meló­diakoktél. PETŐFI: 8.05: Az izraelita felekezet ne­gyedórája. — 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). — 8.35: Slá- germúzeum. — 9.36: A koroná­zási palást a restaurátorok mű­helyében. — 10.00: zenedélelőtt. — 11.35: Tánczenei koktél. — 12.35: Édes anyanyelvűnk. — 12.40: Népi muzsika. — 13.14: Gyermekeknek. — 14.00: zene­délután. — 15.25: Könyvről könyvért. Irodalmi reitvénymű- sor tíz percben. — 15.35: Egész­ségünkért! Az Országos Egész­ségnevelési Intézet tájékozta­tója a kábítószerekről. — 15.45: A Manfred Mann’s Earth Band felvételeiből. — 16.35: Jó utat! A Csúcsforgalom magazinjai. — 17.30: ötödik sebesség. Ifjúság — politika — kultúra. — 18i.35: Rockújság. — 19.48: Régi nóta, híres nóta. — 20.35: Humorim- pex. Az ember és az ember. — 21.46: Santana összes albuma. XX1II/10. rész. — 22.30: Nem sz^ntírás. Késő esti töprengé­sek a gazdaságról. — 23.20: A tegnap slágereiből. 3. MŰSOR: 8.57: A kiállítótermek prog­ramjából. — 9.00: A magyar pedagógia évszázadai. 12. részi. • 1922—1928. — 9.27: Elisabeth Breul operafelvételeiből. — 9.59: Handel-művek. — 11.05: A mo­soly országa.- Részletek Lehár n érettjéből. — 111.30: A La Salle vonósnégyes hangverse­nye. Webern születésének 100. évfordulója alkalmából. — 13.07: Aj, negyedik kívánság. Lux Alf­réd hangjátéka. — 13.54: Üj­dbnságainkbál. Külföldi tánc­dalok. — 14.34: Zenekari- mu­zsika. — 15.30: Egy rádiós nap­hói — Sebestyén János mű­sora. — 16.30: Külpolitikai klub. 17.00: ötvenéves az Éneklő If­júság. — 17.20: Régi magyar táncok. — 17.30: Népdalszvitek, népdalkantáták. — 18.03: A zeneirodalom remekműveiből. — 18.50: Lőrinczv Huba: Szépség, vágy és rezignáció (ism.). Bod­nár György könyvszemléje. — lfl.0'5: zenélő Nagyvilág. Az Üi ' Zenei Üjság melléklete. — 20.10: A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat úi lemezeiből. —-21.30: Ooera-művésziemezek. — 22.30: Paul Motian együttese játszik. Televízió 8.05: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism., színes). 8.10: iskolatévé: Fizika (ált. isk. 6. oszt.) Hőtágulás. 8.40: Osztályfőnöki óra (ált. i<=k\ 5—8. oszt.) Mosf mit tegyünk? De hiszen a szüleim \ (színes). 8.50: Stop! Közlekedj okosan! Az áthaladási sorrend az útkereszteződésben (színes). 9.00: Fizika (ált. isk. 6. oszt.) A tömeg. 9.30: Orosz nyelv (ált. isk. 6. oszt.) Vetélkedő (színes). 9.55: Hegy a tengerben. A Mont Saint Michel. Francia rövidfilm (színes). 10.20: Ékes tárgyak. Román rövidfilm (színes). 10.30: Kiáltás a víz után. NSZK film (színes). H.^O: Képújság. 15.00: Iskolatévé. Stop! Közlekedj okosan! 29. A gyalogos elsőbbsége (színes). 15.10: Az idő 2. osztályos környezet- ismeret tantárgyhoz (színes). 15.35: Ha a világ rigó lenne I- (az 5. osztályos magyar irodalom tantárgyhoz) (színes). 16.00: Világnézet. Az ember kialakulása I. (Ajánljuk a középiskolai biológia tant^r-gyhoz.) 16.45: Hírek. 16.55: Bors. Kalandfilmsorozat. XV 14. rész: A különleges osztag (ism.). 17.45: Képújság. 17.50: Reklám. jé.55: Kertünk — udvarunk. Riportfilm. 18.15: Az Országházból jelentiük. Tudósítás az országgyűlés tavaszi ülésszakáról (színes). 19.00: Poklám. 19.10: Idősebbek is elkezdhetik Tévótorna (színes). 19.15: Esti mese (színes). 19.30: ’J'v-híradó (színes). 20.00: Szeszélyes évszakok. Szórakoztató magazin (színes). 21.10: Dalok, táncok a Szovjetunióból. Kira Anyenkova műsora. Kurszki tánc: Tyimona (színes). 21.20: Péntek esti randevú. Az ifjúsági szerkesztőség műsora (színes). 22.20: A hét műtárgya. Id. Markó Károly: Tájkép Tivoli mellett, szüretelő j elenettel (Magyar Nemzeti Galéria) (színes). 22.25: Reflektorfény. Az Osztrák Tv könnyű­zenei sorozata (színes). 22.55: Tv-híradó 3. (színes). 2. MŰSOR: 18.00: Még egyszer gyerekeknek! Egyszer volit, hol nem volt. . . Francia rajzfilmsorozat XXII/2. rész: A neandervölgyi ember (ism., színes). Miagyarország állatai. A vaddisznó (ism., színes). 18.40: Képújság. 18.45: Postafiók: 250. Takács Mária műsora (színes). 19.00: Keresztkérdés. Fejtörőjáték (színes). 19.30: Siegfried Thiele: Énekek a Naphoz. NDK film (színes) 20.00: Reflektor magazin (színes). 21.00: Tv-híradó 2. (színes). 21.20: Szerkeszti a színész. Ferrári Violettával Gobbi Hilda beszélget (színes). ~ 22.?*: Lírafesztivál ’83. A szegedi körzeti stúdió és a gT”’lai Várszínház közös műsora III. rész (színes). 22.45: Képújság. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.55: Hírek. 17.00: Parancsnokok lesznek. DokumentumfiLm (ism.). 17.20: Kerekasztal-beszélgetés. 18.00: Oszkár. Magyar rajzfilmsorozat. 18.10: Az én életem. Szovjet tv-film Csehov novellája alapján 2. rész 19.20: Esti mese (ism.). 19.30: Tv-híradó. 20.00: Emlékeznek még? Szórakoztató műsor. 21.00: Darina Daesciakova énekel 21.20: Négy kis tragédia. Animációs film. 21.30: Időszerű események. 22.00: V. Kpasznogorod: Számunkra még a kaktusz sem virágzik. A színmű tv-változata (ism.). BUKAREST: 15.30: Kulturális híradó. 0 15.40: A volánnál. Autóvezetőknek. 16.20: Rajzfilmek. 20 oo: Tv-híradó. 20.20: Gazdasági figyelő. 20.35: Fiatalok vetélkedője. 20.55: 4o év történelme. 21.35: Kisunokám. Játékfilm. 22.20: Tv-híradó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom