Szolnok Megyei Néplap, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-26 / 97. szám
Éljen és erősödjék szeretett hazánk, a Magyar Népköztársaság! Ünnepség és előadás Húszéves a szolnoki Konkoly Thege csillagász szakkör aranykoszorús emlékplakett a jó munka elismeréseként Dr. Ádám György köszönti a 20 éve dolgozó szakkört Tegnap délután Szolnokon, a Tiszamenti Vegyiművek művelődési központjában ünnepséget tartottak az intézményben működő Kory koly Thege csillagászati szakkör megalakulásának 20. évfordulója alkalmából. A vendégeket, a megjelenteket dr. Dankó Sándor, a szakkör vezetője köszöntötte, majd megemlékezést tartott a csoport eddig végzett munkájáról, tevékenységéről. Két évtizeddel ezelőtt indult el a „parányi expedíció”, a Konkoly Thege kör, hogy a munka során bepillanthasson a világmindenség titkaiba, soha nem szűnő kíváncsisággal kutatva a választ a tudomány, a csillagászat izgalmas kérdéseire, az emberi lét értelmére, felelősségére. Nagy felfedezéseket ugyan nem tett a szakkör, de a megszerzett ismereteket szorgalommal igyekezett gyarapítani. Bár a tagok egy része kicserélődött, de az újakra, a fiatalokra is jellemző a régiek tenniakarása, kutató kedve. A megemlékezést követően a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Országos Elnöksége nevében dr. Ádám György akadémikus, egyetemi tanár, a TIT elnöke köszöntötte a csillagászati szakkört. Elismeréssel szólt a lelkes, színvonalas munkáról, arról a tettvágyról, amely a csoport tevékenységét jellemzi. Ezek után a tudományos ismeretterjesztésben végzett eredményes munka elismeréseként átnyújtotta a TIT Országos Elnöksége által adományozott aranykoszorús emlékplakettet. Ezt követően dr. Almár Iván, a fizikatudományok doktora, az MTA Csillagászati Kutatóintézetének igazgatóhelyettese, a TIT Csillagászati és Űrkutatási Országos Választmányának elnöke elismerő okleveleket adott át a szakkörben kiemelkedően dolgozóknak. Az ünnepség után dr. Almár Iván A jövő csillagászata: a nagy űrtávcső címmel tartott előadást. Tegnap délelőtt dr. Ádám György megbeszélést folytatott a TIT munkájáról, helyzetéről Mohácsi Ottóval, a megyei tanács elnökével. A megbeszélésen jelen volt Fábián Péter, a megyei párt- bizottság titkára, valamint a TIT megyei vezetői. Nemzeti zászló lászapátinak (Folytatás a 3. oldalon.) gek fejlődnek jobban, ahol nagyobb az életerő, a tenni- akarás és a közéleti tevékenység élénk. Május 1-e méltatása után a köz érdekében végzett munkát megköszönte a nagyközség párt, állami és gazdasági vezetőinek és lakosságának. Kifejezte azt a reményét, hogy a kitüntetéssel járó másfél millió forintot jól hasznosítják majd. Ezek után átadta a nemzeti zászlót Török Sándor tanácselnöknek. Ezt követően Mohácsi Ottó. a megyei tanács elnöke, a megyei településfejlesztési verseny Tegnap délután Szolnokon is kiváló társadalmi munkásokat, kollektívákat köszöntöttek Szólnék Város Tanácsának és a Hazafias Népfront városi bizottságának együttes, ünnepi üléséh. amelyet a városi tanács nagytermében tartottak. A tanácskozáson részt vett Varga Sándorné, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagja, a városi pártbizottság első titkára. Fenyvesi József, városi tanácselnök köszöntőjében méltatta azoknak a lokál- patriótáknak a fáradozását, akik ellenszolgáltatást nem várva, szabad idejükben önzetlenül dolgoznak a városért. Tavaly például a megyeszékhely lakosai, közösségei 70 millió forint értékű társadalmi munkát végeztek, és ezért a Hazafias Népfront Országos Tanácsa II. kategóriájában elért első helyért vándorzászlót és oklevelet adott át. (Ezzel a helyezéssel 600 ezer forint jutalom jár). Az elismerésekért Török Sándor, tanácselnök mondott köszönetét, és vázolta a nagyközség előtt álló feladatokat, többek között szólt az új művelődési ház építéséről és a szennyvízcsatorna- hálózat kiépítéséről. Az ünnepi tanácsülés befejező részében kiemelkedő társadalmi munkáért egyéneknek és kisebb kollektíváknak kitüntetéseket adtak át. N. T. elismerő oklevelet, a Minisztertanács pedig 70Ö ezer forint pénzjutalmat adományozott a városnak. A kitüntetést Sándor László, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára adta át Fenyvesi Józsefnek Mivel az elmúlt évi eredmények alapján a település- fejlesztési verseny megyei értékelése után a városok között szintén Szolnok bizonyult a legjobbnak, ezért elnyerte a megyei tanács első helyért járó vörös vándorzászlaját is, amelyet dr. Kuti György, a megyei tanács vb-titkára nyújtott át a városi tanács elnökének. Az elismeréssel 800 ezer forint pénzjutalom is járt. Ezt követően 30 lokálpatrióta és 19 közösség vehette át a Társadalmi munkáért jelvény, valamint plakett aranyfokozatát. Ezer lakást terveztek Kiváló a Szoínokterv A Szolnok megyei Tanács Tervező-Beruházó Vállalata rövid idő alatt bizonyított: még alig simultak el a ’82-es átszervezés hullámai, » a 170 dolgozót számláló kollektíva munkája alapján elnyerte a Kiváló Vállalat címet. Az elismerést tegnap nyújtotta át Lorincz József, az ÉVM főosztályvezető-helyettese. Az ünnepségen részt vett Varga Sándorné, a szolnoki városi pártbizottság első titkára, valamint Ulveczkr Tibor, a megyei tanács elnökhelyettese. Ünnepi beszédében Kádár Zoltán, a Szoínokterv igazgatója arról szólt, hogy hosz- szú évek után végre kiemelkedő esztendőt zártak tavaly: 37,5 millió forint termelési értéket állították elő, nyereségük több mint 25 százalékos volt. Csaknem ezer lakást terveztek, igen sok rendezési tervet készítettek s bonyolítottak le. Meghonosították megyénkben a versenytárgyalásos formát, jelenleg is több ésszerűsítésen dolgoznak. Az ünnepség végén a munkában élenjáróknak kitüntetéseket nyújtottak át, Oklevél és hétszázezer forint Szolnoknak Személyes felelősséggel A pártépítő munka tapasztalatai a megyében Pártalapszervezeti titkár ismerősöm mesélte a minap (a megye egyik nagy termelőszövetkezetében dolgozik): „Beszélgettem X. Y. szakmunkás fiatallal, közben megkérdeztem tőle, gondolt-e arra, hogy egyszer felvételét kérje a pártba? A fiú nagy szemeket meresztett rám. Nem, ő még nem foglalkozott a gondolattal, és még nem is érzi magát elég érettnek arra, hogy ilyen nagy horderejű, egész további életét befolyásoló kérdésben döntsön.” És a meglett korú párttitkár szinte meg- bántódva mondta: ez a‘ fiú még csak nem is érezte kitüntetésnek, hogy mi úgy véljük, alkalmassá válhat arra, hogy a kommunisták közé tartozzon. Hogy a fiatalember megtiszteltetésnek vette-e vagy sem a kérdést, nem tudhaA tagfelvételi munkával a megyében szinte minden pártszerv és -szervezet megkülönböztetett figyelemmel foglalkozik: nyolc év alatt a párttagság létszáma mintegy 4 ezerrel nőtt, vagyis Szolnok megyében a felnőtt lakosság 11,6 százaléka párttag. Ez kevéssel meghaladja az országos átlagot. Ezek a számok azt mutatják, hogy az emberek bíznak a pártban, hogy a megyében is erősek az MSZMP tömegkapcsolatai. Az összetétel az évek során számottevően nem változott. A tagság döntő többsége — 62 százalék — már a szocializmus viszonyai között nőtt fel, háromnegyed részük 1956 után lépett a kommunisták soraiba. A munkássághoz tartozók — ideértve a közvetlen termelésirányítókat is — 11,8 százaléka párttag. Viszont arányuk az ossz párttagságon belül némiképp csökkent, és az újonnan felvett párttagok között is valamelyest kevesebb a munkás. Ennek több oka lehet: kereshető az ok a foglalkozási struktúra változásában, abban, hogy a megyébe több gyáregység települt, sok a fejlődő ipari szövetkezet, ezeken a munkahelyeken a pártszervezetek még nem rendelkeznek kellő mozgalmi tapasztalatokkal, hagyományokkal, és befolyásuk sem elég nagy még a pár- tonkívüliek körében; hogy a megyében a munkások több mint fele falvakban, községekben él, naponta bejár dolgozni munkahelyére, és ez az életforma hatással van osztályöntudatuk kialakulására, főként negatív értelemben; hogy a pártszervezetek egy része még ma sem támaszt, a leendő párttag felkészültségével összhangban lévő, kellően differenciAz utóbbi hónapokban, hosszú idő után egyre több fiatal kéri: szeretne a kommunisták közé tartozni. Tavaly a megyében a felvettek 58,8 százaléka harminc éven aluli volt, 10,1 százaléka pedig 21 év alatti. Kétségtelen, amióta a pártszervezetek fokozottabban figyelnek a fiatalok kommunista nevelésére, a tagfelvételeknél érezhető ennek pozitív hatása. Érdemes időzni annál: miért nem volt korábban ilyen eredményes a 18—29 éves korosztály körében a pártépítő munka? Ahhoz, hogy egy pártalap- szervezethez, az adott munkahely kommunistáihoz kötődjenek a fiatalok, a kommunista közösségnek olyan munkamódszereket, munkaformákat kellene alkalmaznia. amelyek megfelelnek a fiatalok életkori sajátosságainak. A „Bezzeg az én időmben, amikor mi fiatalok voltunk, örültünk ha... ” szentenciák aligha vannak hatással azokra a fiatal férfiakra, nőkre, akiknek egészen mások az élet- körülményeik, mások a tóm. Vannak, akik nehezen tudják kimutatni érzéseiket, míg mások talán túlon túl is „nyitott könyvek” mások számára. Azzal viszont egyetértek: valóban csak az kérje felvételét a pártba, aki értelmileg, érzelmileg azonosul az MSZMP céljaival és elérésükért mindenkor kész dolgozni, vállalja, ha szükséges, a mindennapok kisebb-nagyobb harcait a párt politikájának érvényesítéséért, a közérdek érvényre juttatásáért. És ki milyen utat tesz meg életében, amíg eljut e döntésig, azt embere válogatja. Persze ezt az utat meg lejiet könnyíteni, a döntést elő lehet segíteni az arra alkalmasak számára. Ehhez a pártmunkában megvannak a sajátos eszközök, módszerek, amelyekkel élni kötelessége minden pártszervnek. pártszervezetnek. ált követelményeket, és a példamutatás hiánya nem vonzó a többi pártonkívüli számára; hogy egyes munkahelyeken nem kíséri kellő figyelem a különböző tömegszervezetekben dolgozó pártonkívüljeket, akik közül már nem egy alkalmas lehet a párttagságra. Az okok közé sorolható az ember természetes szerénysége is. Ismerek nagyon derekasan dolgozó, a közösségért sokat tevő, az átlagnál több feladatra vállalkozó munkásokat, akik aligha mennének oda a pártalapszervezet titkárához azzal, hogy nézd, úgy érzem, munkám, életem alapján kiérdemeltem már, hogy fölvegyetek a pártba. Az ember nem szívesen mondja magáról, hogy én jól dolgozom, én megérdem- lem. Jobban esik, ha mások veszik azt észre, és mások javasolják: a munkád, magatartásod. életviteled alapján megérdemled, hogy a kommunisták közé tartozzál. A termelőszövetkezetekben dolgozó párttagok összetétele a megyében is a mezőgazdaság fejlődését tükrözi: ahogyan iparosodott a mezőgazdaság,1 úgy nőtt a kommunisták között a szakképzettek aránya. Viszonylag magas a nyugdíjas párttagok aránya is, 28,6 százalék. Közülük sokan a szövetkezetek alakulásakor kérték felvételüket a pártba. A szellemi foglalkozásúak 17,3, az egyetemet, főiskolát végzetteknek több mint 40 százaléka párttag a megyében. elsősorban a pedagógusok, a népművelők kérték felvételüket, míg az orvosok, a művészek körében kevesebb a párttag. Mindez a párttaggá nevelő munka hiányosságaira vezethető vissza. gondjaik, mint szüleiknek, nagyszüleiknek voltak. Nekik hiába beszélünk az éhezésről, a munkanélküliségről, a nélkülözésről, a félelemről, — meghallgatják, de át nem érzik, mert szerencsére nekik ilyen élményük nincs, őket a mai élet gondjai foglalkoztatják: önálló lakást akarnak, és ez sokba kerül; végzettségüknek, képzettségüknek megfelelő munkát akarnak. Rájuk a nagy1 szavak kevéssé hatnak. De — tapasztalatból mondom — az igaz, értelmes, őszinte beszélgetések, a rendszeres kapcsolatok, találkozások, a példamutató munka, az idősebbek segítőkész magatartása annál inkább. Talán az elavult módszerek mialt sem sikerült eddig sok fiatalban meggyőző képet kialakítani a pártról, a szocialista társadalom értékeiről. Ezért egyesek ideális képeket festenek maguknak. mások túlzottnak tartják a párttagok iránt támasztott követelményeket, és attól tartanak, ha párttagok lesznek, az életkoruknak megfelelő szokásokat fel kell adniuk. Az sem szerencsés, . hogy nem egy fiatalnak sokszorosan kell bizonyítania alkalmasságát. Beszéltem fiatal szakmunkásokkal, ők mondták: míg iskolába jártak hiába dolgoztak jól a KISZ- ben, hiába vállaltak sok-sok társadalmi munkát, amikor az üzemben dolgozni kezdtek, senki nem kérdezte meg, milyen volt a magatartásuk, az életvitelük, míg tanultak. Most a gyárban kell bizonyítaniuk, és talán majd egyszer őkis megfelelnek a követelményeknek, és párttagok lehetnek. Az okok azonban még ezzel sem merültek ki. Ide sorolható, hogy amikor egy fiatal befejezi iskolai tanulmányait és dolgozni kezd, amikor leszerel a katonaságtól, visszatér a gyesről, a munkahelyi beilleszkedése is épp elég gondot okoz. Különösen ha azt nem is köny- nyítik meg számára. És legyünk őszinték: nagyon sok családban szóba sem kerül, hogy a fiú vagy leány kommunista legyen. Sajnos vannak párttag szülők is, akik keveset foglalkoznak gyermekük ilyen irányú nevelésével. Röviden a nőkről is: ahogyan nőtt a lányok és azi asszonyok közéleti tevékenysége, úgy nőtt arányuk a párttagok között. Ma a megyében a párttagok 30,8 százaléka leány és asszony. Az igaz, hogy sajnos kevés közöttük a kétkezi munkás és a fiatal. Tudatos és rendszeres politikai munka Amikor a megyei pártbizottság tavaly decemberben a párt összetételének alakulásáról, a tagfelvételi munka helyzetéről tárgyalt, hangsúlyozta: a párttaggá nevelő és tagfelvételi munkában a legfontosabb követelmény, hogy erősítse a párt egységét, fegyelmét és tömegkapcsolatait. Ezért a megyében minden pártszerv, pártszervezet és kommunista egyénileg is felelős. A párttaggá nevelés tudatos, és rendszeres politikai munkát igényel a pártszervektől, a pártalapszerveze- tektől. A kommunista közösségek munkája, fejlődése, az emberekkel való törődése, a feladatokra való mozgósítása, reális értékitélete a feltétele annak, hogy a megyében javuljon a tagfelvételi munka. Az aktívabb, a színvonalasabb, a nyitottabb pártélet csak növeli a kívülállók körében a pórt vonzerejét, jobb alapot ad a párttagságra alkalmasak kiválasztásához, felkészítéséhez, a tervszerűbb pártépítő munkához. Természetesen a munkamódszereket minden alapszervezetnek magának kell megtalálnia. Azokat a módszereket, formákat, amelyek az adott terület, munkahely sajátosságainak a leginkább megfelelnek. Reális a követelmény, hogy az új párttagok azok közül kerüljenek ki. akik belső meggyőződésből vallják magukénak a párt politikáját. képesek azt védelmezni, ha kell, és alkalmasságukat a tömegszervezetekben vagy a társadalmi mozgalmakban kifejtett tevékenységükkel bizonyították. Ezért a kommunisták egyénileg is felelősek, akiknek a párt utánpótlásának nevelése személyes és állandó feladatuk. Az ő jó munkájuk, politikai és társadalmi tevékenységük, rendezett magánéletük növeli a párt iránti bizalmat. Akiknek a politika melletti cselekvő kiállása, a párt- és az állami fegvelem. a szocialista erkölcs normáinak betartása erősíti a kommunisták tekintélyét. Varga Viktória Az okok különbözők lehetnek A szentenciák nem hatnak