Szolnok Megyei Néplap, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-27 / 73. szám
6 1984. MÁRCIUS 21 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Sakk NB I Bravúros teljesítmény a kettős fordulóban A „tettes”: Szabolcsfi Péter Ladája, amely 130—140 km- es sebességgel, rakétaként vágódott a nézők közé Egy szolnoki •versenyző a mezőnyből: Ádám Zoltán a start előtt A hét végén szombaton es v;w*arnap is asztalhoz kellett ülniük a Mezőgép sakkozóinak, mivel az elhalasztott, ZTÉ elleni, mérkőzést is lejátszották. A játékosok ezúttal szép ajándékkal lepték meg a sakkszeretők táborát. Két olyan bravúros győzelmet arattak, amely sokáig emlékezetes marad, és beszédtéma lesz a sakkozók—körében. Két nagyon nehéznek ígérkező mérkőzést sikerült megnyerni, méghozzá imponáló fölénnyel, amely mindhárom csapat számára létfontosságú volt. Valamennyi játékost elismerés illeti, kettős győzelmével kiemelkedett Perényi, Németh Szolnoki Mezőgép—ZTE 9:4 (1 függő). Régi NB I-es rutinnal rendelkező és jó erőkből álló csapattal érkezett szombaton a Zalaegerszeg. Némi szorongással készülődtek, a szolnokiak, egy minimális arányú győzelemmel is kiegyeztek volna, hiszen olyan nevekkel lehetett találkozni, mint Bár- czay, Horváth T. és Portisch F. nemzetközi mesterek, akik már eleve tiszteletet parancsolnak. A szolnoki játékosok azonban nem ijedtek meg a nagy nevektől, ragyogóan hozták formájukat, és meglepő nagy arányos Földi. ban nyertek. Győzött: Perényi, Kádas, Németh, Csala, Forgács, Takács, Földi, döntetlent ért el: Schrancz, Kiss, Helmrich Berebora. Szász játszmája két gyalog hátrányos végjátékban maradt függőben, valószínű veszve van. Női mérkőzésen Porubszky és Kovács Márta biztos 2:0-ás győzelmet aratott az esélytelen szolnokiak felett. Szolnoki Mezőgép—Tungsram SC 10,5:3,5. A kiesés ellen küzdő vendégcsapat a tisztes helytállás és a meglepetés reményében ült asztalhoz. Ezen a vasárnapon azonban ellenállhatatlan v< a Mezőgép. Szebbnél szel játszmákban szerezd pontjaikat a játékosé Egyedül Forgács szenvedi fájó vereséget, mindenárnyerni akart, sokat kock; tatott és vesztett. Gy zott: Perényi, Kiss, Némel Nagy, Helmrich, dr. Hét nyi, Berebora, Földi, dö tétlent ért el: Schrancz, K das, Csala, Szász József, T. kács. A női mérkőzés a vei dégek 2:0-ás győzelmét ho la. A Bp. Spartacus eile függő játszmáját dr. Hetén; megnyerte, ezzel a végerei mény 8:6 lett a Spartaci javára. Kettős győzeln után a Mezőgép megerősíte te helyét a középmezőnybe: és jelenleg az előkelő öti dik helyet foglalja el. Továl bi eredmények: DUTEP—B] Spartacus 5,5:8,5, Tipográfi —Bp. Honvéd 5:9, Statiszták —Voláji 6:8, Mereszjev SJ —Vasas 7:6 (1), PMSC- MTK VM 5,5:6,5 {2). Tragédia a hegyen — képekben A szombati pilisi autós hegyiverseny második futama súlyos tragédia miatt ért véget. Tudósítónk fényképezőgépével éppen az események középpontjában állt, így a szerencsétlenség számos mozzanatát örökítette meg. A dokumentumok arra figyelmeztetnek: egy veszélyes sportág nézőterén csak a legszigorúbb fegyelem lehet az úr! A szerencsétlenség utáni pillanatok és a ronccsá vált versenykocsi Fotó: Barna Sándor mm rr A LEHEL ŐRZI VEZETŐ HELYET Megyei labdarúgó-bajnokság Szökik Karcag és Törökszentmiklós (Folytatás az 5. oldalról.) Rákócziiéivá jutott először helyzethez, a 9. percben, majd a 17. percben a fellazuló Bem-védelem mellett Gergely—Kántor—Ben esik akció végén az utóbbi a kapussal szemben hagyott ki óriási helyzetet. A második félidőben a hazaiak kezdtek jobban, de néhány perc után a vendégek védői és középpályásai vették át a játék irányítását. A Rákócziiéivá az 53. percben szerezte meg a vezetést, amikor Rácz lövését Aszódi még ki tudta ütni, a jókor érkező Nyolczas II azonban item hibázott, 1:0. Támadásban maradtak a vendégek, előbb Gergely fejelt zúgó kapufát, majd Ladányi helyezett lövése révén a 61- percben a második gólt is megszerezték, 2:0. Három perc múlva szépítettek a • hazaiak. Egy ártatlannak tűnő beadást Badar a vendég kapus érintésével fejelt a hálóba, 2:1 Rákóczifalva javuló, fegyelmezett játékot mutatott, és megérdemelten szerezte meg az igen értékes két pontot. A játékvezető döntéseiben sokat tévedett, és 4 sárga lapot osztott ki. Jók: Molnár, Rácz, Kántor, Ladányi, ill. Medgyasszai, Ba- dár, Tubák. — Bagl — Kecskeméti TE—Tisza Cipő SE 3:1 (1:0). Kecskemét, 1000 n. V.: Halmos. KTE: Péter—Putnoki, Puskás, Fürtös, Virágh, Lakatos, Bend- zsula, Meszléinyi, Soós (Halász), Petényi, Feró. Edző: Czimmermann Gyula. Tisza Cipő SE: Németh—Szőke, Hábensusz, Mihóvics, Sütő, Szántai (Nyitrad), Hegedűs, Kormos, Kesjár I, Palcsó (Tóvizi), Kesjár II. Edző: Szűcs János. Az erős széltől támogatva kezdte a játékát a hazai csapat, de hol a védelem, hol pedig Németh avatkozott jól közbe. Már-már gól nélküli döntetlennek ígérkezett az első játékrész, amikor az utolsó percben bal oldali szöglet után Németh a kapufára ütötte a labdát, és a lepattant pettyest Puskás közelről bevágta, 1:0. Szünet után kiegyenlítettebb lett a játék, de a 60. percben mégis növelte előnyét a KTE. Feró cselezgetett a bal oldalon aztán a bal alsó sarokba bombázott, 2:0. Három perccel később Kesjár II egyéni akcióból szépített, de a 88. percben lőtt újabb gól végleg bebiztosította a hazaiak győzelmét. Gólszerzők: Puskás, Feró, Meszlé- nyi, ill. Kesjár II. Sárga lap: Putnoki, Feró. Jók: Puskás, Meszlényi, Bendzsula, a Martfűből nem emelhető ki senki. — Lepsényi — Kisvárdai SE—Jászkisér 1:0 (0:0). Kisvárda, 800 n. V.: Veress. Kisvárda: Mak- kai—Tóth B., Kovács M., Asztalos, Soós, Takács, Nagy G. (Tóth J), Rajzinger, Szántó, Batári, Kosa (Nyitrai). Edző: Oláh Tibor. Jászkisér: Kökény—Gebhardt (Korsós). Gócza (Lázi), Szabó, Kovács, Bérezési, Csillik, Menyhárt. Tóth J., Postás, Kis-németh. Edző: Bu.khár László. Kemény, időnként durva mérkőzés. A hazaiak lelkesen és helyenként jól is játszottak. Szántó a 15. percben, Kovács M. a 88. percben 11-est hibázott. G: Kovács M. (11-esből). Jó: Asztalos, Rajzinger, Tóth B., ill. Kökény (a mezőny legjobbja), Szabó, Menyhárt. Karcag—Szolnoki MÁV MTE junior 1:0 (0:0). Szolnok, 500 n. V.: Dévai. Szolnok: Gulyás—Fürtös, Kiss L., Vitencz, Sós—Sóti, Katona, Barcsay—Jegesi L., Molnár I., Mészáros G. (Kerepesi). Változatos játék alakult ki az első félidőben, mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, a Szolnok Mészáros révén lőtt egy kapufát. A II. félidő 7. percében Sóti a kapussal állt szemben, de késlekedett, és a karcagiak menteni tudtak. Egy perc múlva Molnár I. látványos kapáslövése csattant a felső kapufán. Jó iramú, de nem magas színvonalú mérkőzésen a Karcag Hajdú J. révén szerezte meg a győztes gólt A szolnoki fiatalok nagy hajrát vágtak ki. de sok helyzet maradt kihasználatlanul. A döntetlen igazságosabb lett volna. Ifi: Szolnok—Karcag 1:0. Törökszentmiklósi SE— Jászjákóhalma 2:0 (1:0). Törökszentmiklós, 200 n. V.: Amblánszki. TSE: Elekes— Fehér, Molnár, Medveczki, Kocsis (Öz), Csőke (Pólyák), Mészáros, Szabó, . Márton, Balogh, Lengyel. Közepes iramú és színvonalú mérkőzésen a Törökszentmiklós végig kezében tartotta a játék irányítását. A hazaiak több biztos helyzetet dolgoztak ki, ám ezek egy része kimaradt. A jobb erőben lévő Törökszentmiklósi SE győzelme teljesen megérdemelt. Góllövő: Lengyel (2). Ifi: TSE—Jászjákóhalma 12:0. Tiszaföldvár—Szolnoki Vegyiművek 2:2 (2:1). Tiszaföldvár, 200 n. V.: An- csin. TISE: Pál—Farkas A., Szűcs, Farkas I., Nagy, Jakab. Makó, Vass, Balogh, Burján (Kézsmárki), Vincze. Nagy iramú, színvonalas első félidőt láthatott a közönség. A 3. percben a vendégek kezezés miatti büntetőből szereztek vezetést Csizmadia révén. Ekkor mindenki azt hitte, hogy biztos vendégsiker születik. A gól nem zavarta meg a hazaiakat, magukhoz ragadták a kezdeményezést. Veszélyes, szemre is szép támadásokat vezettek, melyből Balogh nagy fejessel, majd Vincze higgadt megoldással a hálóba talált. A vendégek ekkor elvesztették önuralmukat, a játékvezető úgy érezte, meg kell fogni a mérkőzést, melynek m eredményeképpen előbb Fedor, majd Szabó Imre durva belemenéseit piros lappal „jutalmazta’'. A 9 főre csökkent vendégekkel szemben mindenki azt várta a hazaiaktól, hogy okosan, kihasználva az előnyt, biztosan tartják otthon a két pontot, de nem így történt. Kényelmeskedve, egyéni módon próbálkoztak, sikertelenül. míg a vendégek kettőzött erőfeszítéssel támadtak, és 6 perccel a befejezés előtt egy kipattanó labdát Bozsó értékesített. Ifi: Vegyiművek—TISE 4:0. Szajol—Szolnoki Cukorgyár 1:1 (1:0). Szajol, 450 n. V.: Sándor. Szajol: Kupái—Vincze, Her- nek, Suki. Balogh S.—Tóth (Balogh II), Németh I., Balogh J, Markóth (Németh A) —Gál, Szabó. Az egy-egy gólt hozó döntetlen ellenére jó iramú, változatos, időnként színvonalas mérkőzést produkált a két csapat. A 39. percben szépen variált közvetett .szabadrúgásból Gál szerzett vezetést. Szünet után úgy tűnt, lehengerli ellenfelét a szajoli együttes. A csatárként előretörő hátvédek segítségével „felbillentették” a pályát, de a gólvonalról sem tudtak a hálóba találni. Feljött a Cukorgyár, Kupái azonban mindent hárított. Egészen a 87. percig, amikor Csollák elemi erejű lövésével szemben már ő is tehetetlen volt. A két azonos képességű csapat találkozóján igazságos eredmény született. Ifi: Szó. Cukorgyár—Szajol 4:0. Kunmadaras—Túrkeve 1:0 (1:0). Kunmadaras, 150 n. V.: Szabari. Kunmadaras: Donkó—Lévai II, Farkas, Doma, Lévai I, Kisari (György), Lantos, Juhász, Kun, Szarka (Bérezi), Szal- mási. Az első említésre méltó esemény a 25. percben történt, amikor egy legurított szabadrúgásból Lafltos fölé lőtt. A 33. perben a vendégek veszélyeztettek, de a kapufa mentett. A 37. percben megszerezte a vezetést a hazai csapat, egy beívelt szabadrúgás után Szarka fejelt a hálóba. A második 45 percben nagyobb sebességre kapcsolt a hazai gárda, sorra vezette a támadásait, de a beíejezes nem sikerült. A vendégek elszántan, de időnként keményen védekeztek, melynek eredményeként a játékvezető háromszor mutatta fel a sárga lapot. A 86. percben a már sárgalapos figyelmeztetésben részesült Nemes letalpalta Lévai I-et, aki törlesztett. A játékvezető mindkettőjüket kiállította. Ifi: Túrkeve—Kunmadaras 2:1. Középtiszai Medosz SK— Kunszent márt on 0:0 Kenderes, 250 n. V.: Bohár. K. Medosz: Galó—Szilágyi, Süveges A., Baktai. Fuder— Herczeg, Demeter (Szendrei), Szántó—Süveges I, Szerencsi, Süveges J. (Kovács). Az alacsony színvonalú rpérkő- zésen nem alakult ki folyamatos játék. A vendégek keményen védekeztek, és az átütőerő nélküli hazai támadások következtében komolyabb gólhelyzetet sem sikerült kialakítani. Végeredményben a döntetlen megfelelt a játék képének, az eredmény igazságosnak mondható. Ifi: K. Medosz—Kunszent- márton 5:0. Kunhegyesi ' ESE—Jászá- rokszállas 2:1 (0:1). Kunhegyes, 300 n. V.: Varga. Kunhegyes: Szabó J.—Szabó G., Apostol (Varga), Lukács, Kovács, Borbély (Szatmári), Juhász, Kovrig, Kiss I, Her- bály, Kiss II. A huszadik másodpercben Borbély bizonytalanságát kihasználva Pap S. megszerezte a vezetést. Ezt követően mezőnyfo- lénybe került a hazai csapat de pontatlan játéka miatt nem tudott gólt elérni. A második félidőben a jobb csatárjátékot nyújtó hazaiak az 58. percben Herbály beadását követően Kiss I ügyes fejese révén egyenlítettek. A 62. percben Herbály jól eltalált lövését a vendégek kapusa csak érinteni tudta. A végig küzdelmes mérkőzésen a hazaiak javuló játékkal megérdemelten nyertek a végig lelkesen küzdő vendégek ellen. Ifi: Jászárokszállás— KESE 3:1. Szászberek—Tiszafüred 1:0 (0:0). Szászberek, 250 n. V.: Tóth. Szászberek: Farkas— Donkó, Pető, Tóth, Kormos, Laki R.. Nagy, Göblyös, Szabó, Bezzeg, Laki J. Szikrázó- an kemény mérkőzést vívtak a csapatok. Főleg a vendég védők lépték túl több esetben a sportszerűség határait. Az irammal nem volt baj, azonban a színvonal a közepeset sem érte el, főleg a durvaságok miatt. A hazaiak a 65. percben Nagy góljával szerezték meg a győzelmet. Ifi: Szászberek—Tiszafüred 4:2. Jászfényszaru—Mezőtúri FSE 2:1 (1:0). Jászfényszaru. 200 n. V.: Te- renyei. Jászfényszaru: Csé- csei—Farkas II (Csépány), Rózsa, Farkas I, Tompa, Gergely. Farkas L. (Palócz), Csámpai, Fózer, Horváth, Farkas-Gy. A kiesési rangadó közepes színvonalú játékot és nagy' küzdelmet hozott. A hazai csapat mindkét játékrészben fölényben volt, de az összjáték hiányosságai miatt nem alakult ki folyamatos játék. Ezzel szemben a vendégek a mezőnyben tetszetősen adogattak, kapura azonban az első félidőben nem voltak veszélyesek. A 38. percben Horváth a védőkről lepattanó labdával kiugrott, és megszerezte a vezetést. 1:0. Az 55. percben szép összjáték után Horváth újabb góljával 2:0. A 60. percben Juhász 11-esből szépített. 2:1. A hátralévő időben mindkét csapat elhibázta adódó helyzeteit.