Szolnok Megyei Néplap, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-13 / 61. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAF 1984. MÁRCIUS 13. Röplabda Nagy formában a Vegyiművek NB I. női: Szolnoki Vegyi­művek—Csepeli Duna Tsz SK 3:1 (14, —11, 5, 3). V.: Lajos, Herpai. Szolnok: Va- sdcsek, Vargáné, Sipos, Mé- szárosné, Sülyösiné, Kolláith. Csere: Bak,, Sápi. Edző: Va- Siicsélk János. Ősszel még az első 8 kö­zött szereplő' Bp. Építők jogutódja, a Duna Tsz SK csapata nagy Lendülettel kezdett. Először Biszku Évá húzott nydltásai, majd testvé­re, Zsuzsa nyitásai révén pillanatok alatt 13:2-es ve­zetéshez jutottak a hazaiak. Lassan, de rendeződtek a szolnoki csapat sorai, és ha­sonló erős nyitásokkal, foko­zatosan ledolgozták hátrá­nyukat majd megnyerték a játszmáit is. A következő­ben 9:9-ig együtt haladt a két csapat, és a jobban össz­pontosító fővárosiak egyen­lítettek- 1:1. A későbbiekben a szolnoki csapat teljesen átvette a játék irányítását, és a hátira lévő két játszmá­ban végig vezetve 50 pere alatt biztos győzelmet arf»- tot't. A szolnoki csapatból Mészárosné, Sipos és Vasi- csek nyújtott átlagon felüli teljesítményt. Juniormérkőzés Szombat­helyen : Szolnok—-Közgáz Külker 3:1, Szolnok—Szom­bathely 3:0, Duna SK—Szol­nok 3:1. NB II. férfi; Szolnoki Ve­gyiművek—Debreceni Kini­zsi 3:0 (7, 0, 7). Szolnok, Tö­rök úti iskola, 100 n. V.: Tö­rök, Burai. Vegyiművek: Czanek, Juhász, Koloizsd, Bó­dé, Tószegi, Tompa. Csere: Nagy L. Edző: Policsányi Isltván. A Vegyiművek éllo­vashoz méltó játékkal, biz­tos győzelmet aratott a tava- valyi bajnok Debreceni Ki­nizsi ellen. Ifi: Sz. Vegyiművek—Deb­receni Kinizsi 3:0 (5, 9, 8). Borsodi Bányász—Szolnoki 4itász 3:2 (8, —5, —10, 9, 12). Ózd. V.: Kortan. Sz. Ti­tászi: Balázs, Novák, Kiss, Mészáros, ifj. Pirók, Vigh. Csere: Nagy; Preller, Cseh. Edző: Surányi Márton. Rendkívül ideges kezdés után a 2. és 3. szettben ma­gára talált a Titász és ma­gabiztosan nyert. Az ötödik játszmában a nagy tét sú­lya és az igen lelkes hazai közönség ismét megzavarta a szolnokiakat. Ifi: Borsodi Bányász—Sz. Tiltása 3:0. Női: Jászberényi Lehel SE Dabas 3:0 (11, 14, 13). Jász­berény, 200 n. V.: Vasak, Tar. Leibei: Csordáéi, Görbé­nél, Kalcsó, Kiss, Szatmári, Berényi. Csere: Mizsei, Fü- löpné. Edző: Zürcher Tibor, A tavasai idény első hazai mérkőzésén nagy küzdelem­ben megérdemelten nyert a hazai csapat. Egyedül Kal­csó játéka emelkedett atz át­lag fölé. Ifi: Lehel SE—Dabas 3:1. Megyei labdarúgó-bajnokság GÓLSZEGÉNYSÉG, SOK DÖNTETLEN Törökszentmiklós—Túrke- ve 4:1 (4:0). Túrkeve, 250 n. V.: Kovács. Túrkeve: Pályi (Katona1) — Vad, Ducza, Kor­mos, Nemes, Karacs, Tímár, Szemes, Riaffael, Debreceni, Márki. Ordító védelmi hi­bákból már az ötödik perc­ben kétgólos előnyhöz jutott a vendégcsapat. Túrkevét ez a hátrány sokáig sokkolta. A második félidőben egy „má­sik” hazai csapat lépett a pá­lyára, amelyet viszont a sze­rencse hagyott cserben. Gól­lövő: Molnár (11-esből), Ba­logh, Márton, Lengyel, illet­ve Márki. Kiállítva: Márton. Sáriga liap: Lengyel. Középtiszai Medosz SK— Karcag 0:0. Kenderes, 500 n. V.: Pintér. K. Medosz: Galó — Szilágyi, Süveges A., Mol­nár, Fuder — Demeter, Her­ceg, Szántó (Kovács) — Sü­veges L, (Süveges J.), Bak- tai, Szerencsi. Karcag: Kö­vesligeti — Varga, Tüdős, Nagy, Sándor, Hajdú T., Bo­rok, Papp, Laurencsik (Bal­ia), Hajdú J., Antal. Az első félidőben jobbára a hazaiak támadtak. Egy-két kimaradt kenderesi gólhelyzet után a 33. percben 11-es.hez jutottak a1 hazaiak, amit Szántó kiapu fölé lőtt. Mérsékelt színvona­lú, küzdelmes mérkőzésen a hazaiak valamivel közelebb álltak a győzelemhez. Jók: Süveges A., ill. Kövesligeti, Sándor, Hajdú J., Antal. Tiszaföldvár—Jászárokszál- lás 2:0 (1:0). Tiszaföldvár, 200 n. V.: Bány. TISE: Pál — Farkas I., Szűcs1, Barta, Nagy, Jakab, Makó, Vass, Balogh, Németh, Vincze. Egyperces néma gyászszünettel kezdő­dött a mérkőzés Labanc Jó­zsef, vol,t tiszaföldvári labda­rúgó emlékére. Élénk iramú, jó színvonalú mérkőzést lát­hatott a közönség. A 28. perc­ben Makó látványosan lőtt a kapuba. A 70. percben Vin­cze lövése eldöntötte a mér­kőzés sorsát. A vendégekre nézv© az eredmény hízelgő. Jók: Farkas I., Berta, Né­meth, Jakab, ill. Kasza, Tá­bori. Jászjákóhalma—Szolnoki Vegyiművek 0:0. Jászjákóhal- mia, 100 n. V.: Tajthy. Jászjá­kóhalma: Rostás — Deszpoth, Szöllősi, Fej es1, Gólya, Kalla, Ambrus, Rácz, Csőke, Kuli, Palcsó (Banya, Bogdán). A nagy iramú mérkőzésen a bajnokaspiráns Vegyiművek ellen lelkesen játszó hazai csapat megérdemelten szerez, te meg az egyik pontot. Jók: Gólya, Ambrus, Fejes, Szöl­lősi, illetve Adorján, Táncos/, Dobos. Kunhegyes—Mezőtúri FSE 2:i (0:0). Kunhegyes, 300 n. V.: Szántó. Kunihegyes1: Sza­bó J. — Szabó ®., Apostol, Lukács, Kovács, Borbély, Kovrig, Juhász, Kiss 1., Kiss III., Hefbály. Az 55. percben Juhász 20 méterről kapura lőtt, és a labda egy védőn irányt változtatva hullott a kapuba, 1 :Ó. A 62. percben mezőtúri ellentámadásnál Tajti 23 méteres, jól eltalált lövése a kapu felső sarkába vágódott, 1:1, majd q 76. percben Kiss I- szöglete érin­tés1 nélkül csavarodott a ka­puba, 2:1. A sok hibával ját­szó hazaiak nehezen nyertek a lelkes vendégek ellen. Jók: Apostol, Borbély, illetve Taj­ti, Zsurnó, Patorkai. Kunszentmárton—Szajol 2:0 (1:0) Szajol, 350 n. V.: Tere- nyei. Szajol: Kupái — Vin­cze, Hemek, Urbán, Németh A. (Suki) — Németh I. (Ba­logh II.), Balogh J., Boros — Balogh S., Sál, Szabó. Az őszi szajoli kezdőcsapat öt játéko­sának hiánya és az egyébként megbízhatóan védő Kupái kápus két hibája eldöntötte a mérkőzést. A hazaiaknál ér­vényesült a régi futballigaz- ság: „Tizenegy játékos még nem egy csapat”, a KUTE vi­szont jobban játszott annál, mint a táblázaton elfoglalt helye alapján várható volt! Góllövőik: Sulyok;, Pálinkás. Sárga lap: Farkas. Jók: Há- bensusz, Gellér, Farkas, Pá­linkás, illetve Hemek. Kunmadaras—Szolnoki Cu­korgyár l:i (0:0). Kunmada­ras, 200 m. V.: Amblánczki. Kunmadaras: Donkó— Kiss, (Bérezi), Farkasi, Doma, Lé­vai I, Kisari, Lantos, Juhász, Lévai II., Szarka, Szalmási. Sajnálatos esemény történt az 5. percben, amikor KisS és Egyed összecsapása olyan balszerencsével végződött, hogy a hazai jobbhátvédet mentővel kellett kórházba szállítani. Az 58. percben egy védelmi hibát követően Ko­vács megszerezte ia vezetésit. A 79. percben 11-eshez ju­tott a hazai gárda, Lantos büntetőrúgását azonban Csé- csey bravúrral védte. A 80. percben szögletrúgást köve­tőem Bérezd egyenlített. A 75. percben; az előzőleg már sár­ga lapos1 figyelfmeztetésben részesített Kovácsot a játék­vezető reklamálásért kiállí­totta. Ugyanerre a sorsra ju­tott a mérkőzési lefújását kö­vetően Mészáros is. Jók: Szal­mási, Doma, Farkas. Jászfényszaru—Tiszafüred 0:0. Jászfényszaru, 200 n. V.: Tóth B. Jászfényszaru: Csé- csei — Farkas IV., Rózsa, Farkas I., Tompa, Gergely, Farkas L., Csámpai (Pethő), Farkas Gy., Fózer, Csépány (Palócz). A játék színvonala még a közepes szintet sem ért© el. Ritkán alakult ki fo­lyamatos játék, sok volt a technikai hiba, főleg a kiapu előtt, így az adódó gólhely­zetek sorra kimaradtak. Jók: Csécsei, Tompa. ill. Szabó J., Somogyi, Kiss' J., Deli. Szászberek—Szolnoki MÄV MTE junior 2:0 (2:0). Szol­nok. V.: Inges. Szó. MÁV MTE junior: Gulyás (Nagy M.) — Kiss A., Fürtös. Vi- tencz, Pásztor — Kovács L., Kiss L., Barcsay — Zsákaí, Mészáros G. (Sóti), Jegesi L. Nagy védelmi hibából Szász­berek már az első percben Szabó révén vezetésit szer­zett, laztán szabadrúgásból a lepattanó labdát ismét Sza­bó juttatta a hálóba. A má­sodik félidőben a szolnoki csapat végig mezőnyfölény­ben játszott, de nem jelentett veszélyt Farkas kapujára. Jók: Szabó, Nagy, a szolnoki csa­patból senkit sem lehet ki­emelni. SZOLNOKI STODIOi 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Két dal, egy előadó — A Babe együttes játszik — 17.15: Leszerelők — Riporter; Kardos Ernő — 17.35: Régi kátonadalo- kat énekel a jászszentandrásl népdalkor — 17.45: Noteszlap. — 17.50: Lalo Schifrin fílmzené- jéből — 18.00: Alföldi krónika — 18.15: Koós János új felvéte­leiből — 18.26—18.30: Hírössze­foglaló. Lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.30: Díszdoktorok Szegeden — 9.00: A hét zeneműve — Beetho­ven: a-moll vonósnégyes — 9.30: Fúvószene az NDK Rádió mű­sorából — 9.44: Évszakok zené­je — A Gyermekrádió műsora — 10.05; MR 10—14 Iskolák — őrsök — barátok — 10.35: Nép­dalok, néptáncok — 11.40: Az eltűnt miniatűr, avagy egy ér­zőlelkű hentesmester kalandjai — Erich Kästner regénye folyta­tásokban 20. (befejező) rész: De most aztán végképp rendben van minden! — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Törvénykönyv — 13.00: A Rádió Dalszínháza — Sybill — Jacobi Viktor operettjének rádióváltozata — 14.17: Kóru­sainknak ajánljuk — Kodály: Hej, Büngözsdi Bandi 14.32: Myddleton: A néger álma — (Pénzügyőr zenekar, vezényel: Csonka János) — 14.40; Élő vi­lágirodalom — Dánia" — Leií Panduro — 15.05: Schubert: III. szimfónia — 15.28: Nyitnikék — Kisiskolások műsora — „Szép vagy, Alföld, legalább nekem szép!” — 16.00: Délutáni Rádió- színház — Kézzel faragott pa­liszander szekrény — 16.42: Giuseppe Di Stefano operaáriá­kat énekel — 17.05: Bevezetés a filozófiába — Az Iskolarádió műsora — 17.35: Filmzene — 17.45: A Szabó család — 19.15: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót — „Nyílik a rózsa” — A Magyar Rádió és a Magyar Televízió nótaénekes versenye — 5. elő­döntő — 20.00: A mama. . . Jev- genyij Jevtusenko: A mama és a neutronbomba című poémá­jának rádiőváltozata — II/l.rész — 20.47; Évszázadok mestermű­vei — Herbert von Karajan ve­zényli a Berlini filharmonikus zenekart — 21.41: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel — Vezényel: Mohayné A forduló meglepetés- csapata: Rákóczifalva Sakk Győzelemmel felérő vereség NB I.: Budapesti Sparta­cus—Szolnoki Mezőgép 8:5 (1 függő). A tavalyi bajnok és az idei bajmdkság legna­gyobb esélyesének otthonába látogatott a Szolnoki Mező­gép NB J-es sakkcsapata a negyedik fordulóban. A pa­pírforma a Mezőgép ellen is kétszámjegyű győzelmet ígért. Szolnok első, igazi megmé­rettetése a vereség ellenére is sikeresnek mondható, megszerezte azokat a ponto­kat, amelyet a csapat és a vezetés csak tótokban re­me®. Ezen a napon küzde­niakarásból kitűnőre vizs­gáztak a játékosak. Az első két órában nagy taktikai csatározások folytak, a har­madik, negyedik órában már kidomborodott a nagyobb ta­pasztalat és a rutin. Forgács tartja jó formá­ját, látványos játékkal mat­tolta ellenfelét, és ezzel har­madik pontját szerezte. Szász József igen nehéz par­tiban túljátszottá ellenfelét, és megszenete a teljes pon­tot. A döntetlenek egy-ket­tőtől eltekintve, inkább tak­tikai jellegűek voltak, amii a Mezőgép csapatának kedve­zett. Győzött: Forgács, Szász József, döntetlent ért el: Schrancz, Kiss, Németh, Nagy, Berebóra, Földi. Dr. Hetényi játszmája győzelmi esélyekkel maradt függőben. A Spartacus nemzetközi mesterrel kiálló női csapata a papírformának megfele­lően biztos 2:0-ás győzelmet ért el a Mezőgép ellen. További eredmények az NB I-ben: Honvéd—DUSE 7,5:4,5 (1 függő), meglepe­tés ! ZTE—DUTÉP 5:9, Tungsram—PMSC 6:7 (1 függő), MTK VM—Meres z- jev 8:5 (1 függő), Vasas— Statisztika 6:8, Volán—Ti­pográfia 8,5—5,5. Élcsoport: Spartacus 42,5 (1), MTK VM 36,5 (1), DUTÉP 35,5. A Me­zőgép 21 ponttal a tizenegye­dik helyen áll, azonban egy mérkőzéssel kevesebbet ját­szott. Ragó (Folytatás az !5. oldalról) tést. 0:1. Szünet után folyta­tódott a változatos küzdelem, ismét Jászkisér került fö­lénybe. A 47. percben 11-es- hez jutott a hazai együttes, és a büntetőt Kökény bizto­san értékesítette. 1:1. Az 50. percben Pistár megsértette a partjelzőt, ezért kiállították. A pontosztozkodás igazsá­gos. mivel a DUSE techni­kailag jobb volt, a hazai csapat viszont több helyze­tet dolgozott ki. Jók: Szabó, Bérezési, Menvhárt, ill. Kiss, Lukács, Varga. Ifi: Jászkisér—DUSE 0:0. i— Ficzek !— Tisza Cipő SE—Kiskunha­las 2:2 (1:1). Kiskunhalas, 300 n. V.: Szeles. Tisza Cipő SE: Németh—Kardos, Há- bensusz (Tóvizi), Mihovics, Sütő, Szántai. Hegedűs, Sző­ke, Kesjár II, Kormos, Kiss (Nyitrai). Edző: Szűcs János. Kiskunhalas: Szalontai—Ba­logh, Cs. Kovács, Szőke. Al­berti, Sz. Kovács, Jójárt (Laczkovics), Tuchs, Juhász, Csincsák, Agócs. Edző: Rádi Zoltán. Amint az* várható volt, a hazaiak léptek fel támadó­lag, de a helyzetkihasználá­sokkal hadilábon álltak. A 31. percben Kormos húzott kapura, aztán távoli lövését „bevédte” a kapus. 1:0. Még ugyanebben a percben egyenlített a hazai csapat. Súlyos védelmi hiba után Agócs néhány lépésről fejelt a hálóba. 1:1. Keményedéit a játék, és ebben a hazaiak vitték a főszerepet. A 65. percben vezettek a vendég­látók: Csincsák lövése a bal felső sarokban kötött ki. 1:2, á 80. percben lőtt Kardos­gól azonban már az egyik pontot jelentette a Úszások­nak, 2:2. Sárga lap: Kesjár II. Jók: Kormos, Szőke, ill. Sz. Kovács, Szőke. — Lepsényi — Balmazújváros—Jászbe­rényi Lehel 2:1 (1:0). Bal­mazújváros 700 n. V.: Pecze. Balmazújváros: Gulyás— Csonka, Szarvas, Szabó F., Szegedi, Szabó A., Pajkos, Tarr, Kegyes, Vaszilkó, Ba­logh (Fohn). Edző: Nagy László. Lehel: Balázs—Szán­tai I, Fényes, Lakatos (Gom­bos), Sulvok, Szántai II, Lu­kácsi, Gergely. Petró, Deme (Szívós), Váczi. Edző: Pé- czely Szabolcs. Hideg, szeles időben a Le­hel kezdte a játékot. Az 5. percben az egyik Lehel-vé­dőről lepattanó labdát Va­szilkó 30 méterről kapura lőtte, és az a későn vetődő Balázs mellett a hálóba ke­rült. 1:0. A 14. percben Pet­ró lövését védte Gulyás, majd a 18. percben Sulyok kilépett a védők közül, azon­ban hosszan szöktette magát, és odalett a helyzet. A ha­zaiak kontratámadásokkal kísérleteztek, előbb Kegyes, majd Balogh hibázott gól­helyzetben. Szünet után a Lehel nagy iramot diktált, több helyzete is akadt, ezek azonban sorra kimaradtak. A 70. percben szöglethez ju­tottak a hazaiak. A jobbról belőtt labdát a kapujából ki­lépő Balázs nem érte el, így a jó ütemben felugró Balogh az üres kapuba fejelt. 2:0. A Lehel nem adta fel. A 72. percben Szántai II a bal ol­dalon több védőt kicselezve, az alapvonaltól beadott, és a jól érkező Petró fejjel továb­bított a hálóba. 2:1. Végig küzdelmes mérkőzésen a Le­hel mezőnyfölényben volt, helyzeteit azonban nem tud­ta értékesíteni. Jók: Szabó F., Tar, Vaszilkó, ill. Luká­csi, Szántai II. — IBankovics — Katancsi Mária — 22.20: Tíz perc külpolitika — 22.30: Rita Streick operaáriákat énekel 22.50: Hét­köznapok kutatói — 23.00: Ka­maramuzsika — 00.10: Sanzonok. PETŐFI: 8.05: Erich Kunz operettfelvé- telelből — 8.20: Tíz perc kül­politika — 8.35: Társalgó — 10.00’ Zenedélelőtt — 12.25: Gyerme­kek könyvespolca — 12.35: Me­lódiákoktól — 13.25: Látószög — 13.30: Német népdalok — 14.00: Zenés délután — Opera­slágerek — 14.35: Tánczenei kok­tél — 15.20: Könyvről—könyvért — 15.30: örökzöld dallamok — 16.35; Csúcsforgalom — 18.00: Kamasz-panasz — 18.35- A Mu- sica Antiqua Hungarica együttes felvételeiből — 18.55: Moszkvából érkezett — Zenés összeállítás Jevjenyij Szvetla- novról — 19.25: Forradalmak a természettudományban — 19.35: Csak fiataloknak! — 20.35: Ka­baré — Részletek Kander zenés Játékából — 21.00: Cslntamánok és madarak — Karel Capek no­vellája rádióra alkalmazva V/4. rész: Don Juan gyónása —21.30: Válogatott felvételek — 22.30: Közvetítés a Kárpátia étterem­ből — Balogh Sándor népi ze­nekara játszik — 23.20: A mai dzsessz — Paul Motlan felvéte­leiből. 3. MOSOK: 9.00: Iskolarádió — 9.30: Ze­nekari muzsika — 10.07; Petro- vics Emil: Bűn és bűnhödés — Háromfelvonásos opera — 12.37: A Luca Maranzio együttes mad- rigálogat énekel — 13.07: 20. századi magyar politikusok — Horthy Miklós — 2. rész — 13.37: Magyar dzsesszarchívum — A Syrius együttes felvételeiből — 14.35: Felicia Weathers Puccini és Verdi operaáriákat énekel — 15.09: Halott fatörzs — Hajnal Anna költészete — 16.00: A Fil­harmónia fúvósötös felvételei­ből — 16.45: Labirintus — 17.00: Beethoven: B-dűr zongoraver­seny — 17.30: Harminc perc alatt a Föld körül — 18.30- Na maternjem jeziku — A Magyar Rádió szerb-horvát nyelvű nem­zetiségi műsora Pécsről — 19.35: In der Muttersprache — A Ma­gyar Rádió német nyelvű nem­zetiségi műsora Pécsről — 19.35: A téli esték — Petőfi Sándor verse — 19.40: Kapcsoljuk a Ma­gyar Rádió Mozart-ciklusa — kongresszusi termét — A Ma­gyar Rádió Mozart ciklusa — Zalde — daljáték két felvonás­ban — Közben: — Kb. 20.30: Egy pálya vonzásában — Kb. 20.50: A daljáték közvetítésének foly­tatása — Kb. 21.40: Most jelent meg — Világirodalmi könyv­szemle — Kb. 22.00: Walter Gieseking Debussy-etüdöket zongorázik — 22.20: Zenekari muzsika — 23.00: Zenei pano­ráma. Televízió 8.00: idősebbek is elkezdhetik Tévétorna (ism., sz.) 8.05: Iskolatévé. Fizika (Alt. isk. 7. oszt.) Az egyszerű gépeik 8.30: Deltácskla Építőművészek az állatvi­lágban. Az állatok lakó­helye 8.50: Stop! Közlekedj okesan! 25. Áthaladás a villamos­síneken (szó 9.00: Magyar Irodalom (Alt. isk. alsó tagozat) Apród voltam Mátyás ud­varában (sz.) 9.30: Fizika (Alt. isk. 8. oszt.) Az elektromos áram mág­neses hatása 9.55: Délibáb. Román film (sz.) 11.20: Képújság 14.56: Iskolatévé Nevelési helyzetek I. (Pedagógus nézőinknek ajánljuk) 15.20: Deltácska Nagyvárósi közlekedés (A 3—4. osztályos környe­zetismeret tantárgyhoz) 15.40: Kenguru a kiránduláson (Orosz nyelvgyakorlás) 15.55: Állatmesék. Farkaskoma kántorsága (sz í 16.25: Hírek1 16.35: 9-e- stúdió (sz.) A szovjet televízió külpo­litikai vitaműsora 17.15: Színházat játszunk VI/l. rész: Olvasópróba (sz.) 18.10: Képújság 18.15: „Hittünk a magunk Igazá­ban”. Dokuimentumfilim-so- rozat IV/2. rész 18.55: Reklám 19.10: Idősebbek Is elkezdhetik Tévétorna (sz.) 19.15: Esti mese (sz.) 19.30: Tv-hiradó (sz.) 20.00: A Laurent család NSZK tévéfitai-sorozat X/3. rész: Harc az örök- cAcn/Snt íw 1 20.55: Stúdió ’84. A televízió kulturális hetilapja (sz.) 21.55: Még egyszer: A „Cég ügyeiről”. Beszélgetés Phi­lip Agee veit CIiA-tiszttel (sz.) 22.45: Tv-híradó 3. (sz.) 2. MŰSOR: 18.17: Csak gyerekeknek! A zöld erdő meséi. Amerikai raj filmsorozat X1II/3. rész: Johnny otthont épít (ism., sz.) 18.45: Képújság 18.50: A utó-motors port A Telesport technikai ma­gazinja (sz.) 19.10: Művészportré Ungár Im­réről (isim.) 20.00: Kertünk — udvarunk Riportfilm (ism.) 20.20: Egy pillanat veled. A KISZ kísérleti filmstúdió filmje 21.00: Tv-híradó 2. (sz.) 21.20: Reklám 21.25: Kössük fel. Angol tévé- film (sz.) 22.00: Képújság BUKAREST: 15.20: Fiatalok klubja 15.40: Diákfórum 16.10: Állattenyésztésről minden­kinek 20.00: Tv-híradó 20.20: Gazdasági figyelő 20.30: Költészet 20.45: Napjaink 21.00: Shakespeare: Szentiván- éji álom I. rész 21.55: Nemzetközi tévéhírek 22.20: Tv-híradó SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.00: Hírek 16.05: Tv-torna 16.15: Hihetetlen tények. Isme­retterjesztő1 műsor 1. rész 16.55: Német nyelvtanfolyam haladóknak 11. lecke 17.15: Műemlékek Delhiben Ütiíilm 17.35: Kicsinyek meseműsora (ism.T ^ 18.20: Szakmunkástanulók műso­ra 18.50: A 21. emelet adása. Ifjú­sági műsor 19.20: Esti mese (ism.) 19.30: Fiatalok tv-klubja 21.30: időszerű események I MŰSOROK I

Next

/
Oldalképek
Tartalom