Szolnok Megyei Néplap, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-03 / 53. szám
10 1984. MÁRCIUS 3. Szolnok megye múltjából Ritkán vesz tollat az ember a kezébe, hogy leírja lakóhelye, vagy szülővárosa hétköznapjait, mindennapi életét. De, ha kimozdul otthonról, mindent nagyobb érdeklődéssel figyel meg, s ha kis írói véna is buzog benne, akkor levelek, útinapló formájában be is számol a látottakról. Történeti forrásként is használhatók az ilyen megfigyelések, írott, vagy nyomtatott anyagok, mert élettelibb ábrázolást adhatnak az ott szerzett benyomásaikról. A magyar történetírásban is használatosak a követjárások, távoli utakra eljáró kereskedők, egyetemre, főiskolára, külföldre jutott ifjak beszámolói, esetleg könyvei. Közülük is kiemelkedik a reformkori Magyarország legjobb angol ismerőjének munkája: „Magyarország és Erdély leírása társadalmi, politikai és gazdasági állapotukra való tekintettel”. Az angol nyelven írt mű 1113 oldalon jelent meg először 1839-ben Londonban, s azóta német és újabb angol kiadások követték. Nemrégiben jelent meg VI. kiadásban, de ismét angolul. Írója John Paget. Életéről csak annyit, magyarországi utazása során nemcsak forgatta a fontosabb hazai történelmi munkákat, hanem ami számunkra értékesebb, ismerte a reformkor számos kiválóságát, Széchenyit, Kossuthot, Wesselényit, s másokat. A velük folytatott beszélgetések hitelesebbé, reálisabbá teszik írói mondanivalóját. Nemcsak az idegen utazó tárgyilagossága, hanem a magyar nép életéhez való érzelmi kötődés is kiolvasható soraiból. Nem véletlen, hogy le is telepedett Erdélyben, és a szabadságharcban való közreműködése miatt külföldre kellett menekülnie. Szolnokra is eljutott alföldi útja során, mégpedig aratás idején. A görögdinnyéről magasztaló szavakat ír: „Egy emberfej nagyságú finom dinnyének az Alföldön két angol pence az ára. Nehéz volna elképzelni ilyen luxus gyümölcsöt a meleg klímán és különösen utazás közben a poros utakon. Némely magyar író a sors különös ajándékának tartja, hogy kárpótoljon az itteni rossz vizekért. A sárgadinnye finom itt, sőt olcsóbb a görögdinnyénél... Az aratás most általános, s különösen feltűnő az angol ember szemének a napraforgó virága és a kukorica. Az elsőből olajat sajtolnak, a másikkal kacsát tömnek;. Ahogy este felé megérkezünk Szolnok város közelébe, elérjük a hidat, amelyen egy csomó béna koldus akadályozott minket. Mindegyikük A láthatárt vég nélküli tenger öleié Utazók, utasok Szolnokon a múlt század közepén előtt volt egy halom kukorica, és amíg mi lassan követtük az erősen megrakott szekereket, megfigyeltem, hogy minden paraszt, amint elhalad a koldus mellett, egy sárga kukoricacsövet dob az előtte lévő rakáshoz, s a szegényember áldását kapja viszonzásul. Az ő osztályuk jellemző bölcsességével tudják, hogy ahol tele van a kéz, ott a szív nyitott... Szolnok nevének említése azon udvariassági alkalmak egyikére emlékeztet engem, amit olyantól tapasztaltam, aki számomra teljesen ismeretlen volt. Amint a városházzá előtt megálltam és friss lovakért küldöm utalványunkat, kijött a szolgabíró és süveget emelve mondta, hogy a váltó lovakat olyan gyorsan előkeríti, amennyire az lehetséges. Jó kiállású ember volt, s kissé aggályoskodó abban, hogy az idegennel beszélgetni akarván, az esetleg cserben hagyja őt. Iratainkból tudta, hogy angolok vagyunk, s amikor beszélgetés közben megtudta, hogy mi nem vizsgálni akarjuk szülőföldjének gazdagságát, hanem inkább csodálni és elismerni az országot és intézményeit, alig tudta leplezni örömét. Nem volt még senki hálásabb együttérzésünkért, mint a magyar. Nem engedte, hogy elhagyjuk addig a várost, amíg meg nem töltötte kocsinkat válogatott őszibarackkal, szilvával, dinnyével, a saját kertjéből. S hogy ne hagyjuk említés nélkül, egy nagy szolnoki kenyérrel, amely miként mondják, és én hiszem is, legjobb egész Magyarországon. Vendéglátónk — igaz — nem a hatalom, hanem egy derék ember benyomását kelti: s mégis — kedves olvasó —, láttál-e olyan jóságot, amellyel adni tudott, olyan érdeklődést utazásunk iránt, olyan érzelmeket, tetszést szülőföldünk iránt. S mindezt a figyelmet egy olyan egyéntől kapod, akit még sohasem láttál és akit valószínűleg sohasem fogsz újra látni. Azt érezhetted, -hogy ezt inkább a te országodnak, mintsem magadnak köszönheted, — ezt tárgyilagosan le kell szűrnöd magadról, és talán mégis te lettél boldogabb, amikor Szolnokra érkeztél...” Itt az ideje, hogy végére érjen a fejezetnek — zárja le gondolatait John Paget — és fejezetzáróként egy rézkarcot közöl az egyik szolnoki szárazmalomról, amely a város nyugati szélén, az akkori Szél utcán — ma a Petőfi utca és az Aradi, vagy Kazinczy utcák találkozásánál kialakult háromszögletű kis terek egyikén — állhatott. A réz karcról leolvasható az is, hogy milyen volt az akkori szolnoki viselet, amely csaknem az egész Alföldön használatos volt. Őszi esőzések, elázott utak, éjszakánként gyenge fagyok. Ilyenkor a Tiszahíd és Szan- da közti töltés a megpróbáltatások útja lett. Barabás Miklós, a kiváló festő naplójában kétszer ír róla: „Hasig érő volt a pocsolya és színén vékony jégréteg, amikor a ló lábát rátette, nem szakadt be, de amikor súlyával ráereszkedett, egyszerre beszakadt. Valahogy mégiscsak beértünk és átüzentünk a vármegyeházához előfogátért.” De -hiába akart azonnal tovább menni, a kocsis csak a hajnali fagy után akart elindulni. „Megháltunk Szolnokon és reggel csakugyan a kertek közt vitt ki a városból, olyan utakon, melyeket az ökrök egy nagy arasznyinál mélyebben meglyuggattak és azután úgy megfagyott. Némán ültünk, mert beszélgetve az ember elharapta volna a nyelvét.” Bemát Gáspár ugyancsak a Bach-korszak elején utazott a „szolnoki töltésen”. Leírását képpel is illusztrálta a „Magyar- és Erdélyország képekben” című kiadványban „Alföldi utazás 1853 tavaszán” címmel. Vasúton Szolnokra érkezve, szekeret fogadott és nekiindult a kockázatos útnak. „Amint Szolnokot elhagyva, a tiszai híd végső pallóján átdobogánk, a szemeink elé örvénylett látvány borzasztó volt. A láthatárt kömyöskö- rül vég nélküli tenger öleié. .. A hídfő karfáit nyaldosó áradat mentében keskeny fekete vonal sötétlett. Fölötte itt-ott haragosan csaptak ösz- sze az átellenes hullámok... Ilyen volt a szolnoki töltés távolból... A csikók megrugaszkodtak és belemásztak a feneketlen süllyedőbe... Át- . ellenünkben rémítő óbégatás hallatszott.” De — tegyük hozzá — utasaink szerencséjére, mert a szemközti, sárba ragadt szekerektől 15 lovat bérelve, „rémítő torok- és ostorzen,gedelmek között az országút (?) végéhez értünk”. Ilyenek voltak az utak, de az emberek mégis utaztak. Kaposvári Gyula /vvi.'Vg/t'vostzZ0 ^'Ci/Úr'VU fTy '7-e?c WWw- . •''0^'' '"/-'L ''Vp'Vv^ a yap*. ___ . “ '"*9 ■ y ~~f y t ~t '1/ ■'O’lA -t?^ _ / 7W tt-l / ' l G/t}, 77tv-st.C-, ^ /vv —L--------------é'fir ' * ' ''ts—■ Kúk««itM4l Mrtwt 77 Lapszám: 58 napszaka Hivatalos megjegyzések Továbbította: és nap éra, pares napssaka 65 éve történt 1919. március 24- én. a következő szövegű táviratot vette a jászapáti postahivatal: „Forradalmi kormányzótanács belügyi népbiztos rendeletével a szolnoki munkástanács három tagú tejhatalmú direc- toriuimot állított Jász-nagykun Szolnok megye élére a megválasztott diirectoriuim elrendeli, hogy az ösz- szes bíráskodás s további intézkedésig felfüggesztendő. A forradalmi kormányzótanács megalakulása óta elkövetett bűnügyekben a forradalmi törvényszék ítélkezik. Vármegyei direetorium.” Győzött a proletárforradalom. S. L. Avarok a Nagyállás út mentén 1982 augusztusában bejelentés érkezett a szolnoki Damjanich Múzeumba, bogy Jászapátin egy új homokbánya területén csontvázakat találtak. A helyszínre érve már az első pillanatban kiderült, hogy egy nagyobb avarkori (i. u. 770—826) temető mintegy 15—30 sírja pusztulhatott el a bánya első szelvényének művelésekor. A meginduló feltárás 1982- ben 29, 1983-ban pedig 80 sírt eredményezett. A temetőben tett megfigyelések és a Szolnok megye területén különösen gazdag leletanyag jelentős ismeretekhez juttatott bennünket. Miit is tudtunk meg a Nagyáll-ás út menti temetőből? Először is azt. hogy az a nép, amely ide temetkezett halottait nagyon tisztelte, őket túlvilág! útjukra gazdagon felszerelve indította el. A sírgödröket gondosan ásták meg, ailaíkjuk szabályos téglalap, mélységük 1—2,5 m között váltakozott eredetileg. A halottaikat koporsóban temették el. Többféle koporsót -használtak. Volt olyan, melyet egyszerűen csapolás- gal ácsoltak össze, s volt .olyan is, mélynek fedelét az oldaldeszkákhoz ácskapocs szerű koporsóvasak erősítették. Utóbbi koporsóban egy egészen fiatal fiút temettek el, derekán bronzveretes övvel, amit nem sóikkal halála előtt férfivá avatásakor kaphatott. Néhány esetben az imént leírtaknak az ellenkezőjét lehetett megfigyelni. A halottakat bizonyosan nem temették koporsóba. Ilyen volt az az egészen kicsi méretű gödörből előkerült csontváz, melyet erősen összezsugorít- va, bal oldalára fektetve találtunk. Hogy miért ilyen helyzetben, arra pontos feleletet nem tudunk adni, csupán feltételezzük, hogy esetleg már életében annyira féltek tőle. hogy halála, után, öss-zekötözéssel is megpróbálták a halott szellemének visszajárását megakadályozni. Két sír fiatal női halottait is a szokásostól eltérő módon helyezték végső nyugalomra. Mindkettő nyújtott testhelyzetben a hátán feküdt, de a csontok helyzete arra utalt, hogy a temetéskor a testeket vagy textíliába, vagy gyékónyszőnyeg'be csavarták -bele..-A hallottak védelmére készített fa alkotmányokkal hozható összefüggésbe a sírgödör két rövidebb végén található kis gödröcskék vagy sekély árkok, illetve néhány esetben a sírgödör hosszanti oldalán megfigyelt ún. fülek. Ezekből mindig négyet találni. Szinte minden halott élelmet kapott túlvilági útjára. Többségük mellé birkahúst tettek, de találtunk szarvas- marha-, sertés- és csirke- csontokat is. Egyszer-egyszer az állatcsontok mellett edények is előkerültek, ezékben egykor innivaló volt. Edény azonban nem járt mindenkinek. csak a fiatal fiúknak és lányoknak, közülük is a rangosabbaknak. A sír az avar halott utolsó lakása volt. Bele kellett helyezni mindazt, amit a halott életében használt, vagy viselt. Ez a szokás teszi lehetővé a régész számára, hogy képet alkosson egy temető, Valójában faluközösség, belső társadalmi rendjéről. Arról, ki hol állt a közösség belső és a társadalom szélesebb értékrendjében. A leggazdagabb férfiak azok voltak, akiket fegyvereikkel, véretektől díszes viseletűkben temettek el. Ezt nemcsak mi állítjuk mai ismereteink tükrében, hanem a kartársak is így tudták. Éppen ezért van az, hogy a legrangosabb sírokat szinte Egy a feltárt sírok közül minden esetben kirabolták. Ma már tudjuk, hogy a rablók mindig aranyat kerestek, -mert a nemesfémen kívül mindent a felforgatott sírban hagytak. Így maradhattak meg a szépen faragott csont veretetokel díszített tegezlek, a reflexíjak, a kard, a nyilak, az ezüst és bronz övdíszek, esetleg a rangot jelképező arany hajfonatdí- szek. Az avar harcos hosszú, kissé bugigyos nadrágot viselt, amelyet bronzcsattal záródó bőr vagy textil öv fogott a derékára. E fölött kaftárt szerű felső kabát volt, mélyet egy második, véretekkel díszített öv fogott össze. Ezen az övön baloldalt függött a kard, a jobb oldalon pedig a nyílvesszőkkel telerakott tegez. Ugyancsak az övre erősítették a fátokban tartott 17 —25 cm hosszú vaskéseket és azt a kis bőrből készült tarsolyt, amelyben a tűzgvúj- tás legfontosabb kellékei, a csiholó, kova és tapló voltak. Az eltemetett kezéhez tették az íját, amely elérhette a 120 cm hosszúságot is A viseletét csizma és süveg egészítette ki. Az asszonyok a legigazda- gabbaktól a legszegényebbekig sokféle ékszert viseltek. Közöttük különbséget elsősorban az ékszerek anyaga alapján lehet tenni. Szinte mindegyikük viselt fülbevalót, amelyek formája éppoly változatos volt, mint manapság. Nyakukban gyöngysort találunk egészen pici sárga ún. kása, vagy nagyméretű sötétkék dinnyemag formájú gyöngyszemekből. A leggazdagabbak gyűrűt és kanpere- cefcet is hordtak, övükbe beletűzték az orsót, a vaskéseseket, s erre függesztették a tűtartót is. Némelyiket szépen faragták. Pl. az egyik orsókarikát stilizált emberalakokkal díszítették. A gyereksírokban a már említett edényeken kívül egy-egy Ibajelhárító amulett, egy-két sírban tyúk vagy nyárilúd csontja volt. A régészeti adatokon kívül azonban ennek az ásatásnak volt egy nagyon fontos személyes tapasztalata is. Igen kevés helyen lehet találkozni azzal a rendkívüli érdeklődéssel, segíteni akarással, amellyel itt Jászapátiban nap mint nap találkoztunk. A termelőszövetkezet vezetőinek sokirányú segítsége nélkül ma nem igen mondhatnánk el. hogy megyénk egyik legszebb avarkori temetőjéből eddig már több mint száz sírt sikerült feltárni. Madaras László összeállítana: dr. Selmeczi László
