Szolnok Megyei Néplap, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-24 / 71. szám
io _________ Nyugdíjasok fóruma 1984. MÁRCIUS 24 . __________/________________ K ötődések Egy a téesz a községgel Nyugdíjas pékbrigád a kenyérgyárban Jászboldogházán a falu és a téesz élete szétválasztha- tatlan, ahogyan fejlődött a szövetkezet, úgy formálódott a tanyaközpont jellegű település arculata is. Most a téesz ötszázkilencvenöt tagjának több mint fele, háromszázhuszonöt személy már nyugdíjkorban van, de ez nem jelenti azt, hogy megszakadt volna velük a kapcsolat. Közülük harmincegyen rendszeresen dolgoznak még. és huszonkilencen vállaltak kisegítő, időszaki munkát. Szükség van minden munkáskézre a betakarításkor, épületfelújításnál, karámépítésnél, időszaki csúcsmunkánál. A téesz örömmel fogadja a ' jelentkezésüket, mert aki még jól bírjta magát, szívvel, odaadással dolgozik. A legalacsonyabb jövedelmű nyugdíjasok, járadékosok 1900 forintot kapnak havonként. A szövetkezet évenként 95—105 nyugdíjasának ad kiegészítő szociális segélyt, így a minimális jövedelmek is elérik a havi 2200 forintot. „Képzeljék csak el, a Dunáról a Zagyvára evezett át Tóth Lajos hajó és úszódaru-szerelő a budapesti Vasas Csónakvitorlázó Egyesület hajdani tagja”. — Látja, így cukkolnak cimboráim, ha ^nagyritkán összefutunk. Azok a volt munkatársak akikkel együtt dolgoztam csaknem 4 évtizeden át a Magyar Hajó és Darugyárban. .. Dehogy haragszom érte, jól tudom, hogy barátok, régi szaktársak között megszokott és megengedett az ilyesfajta csipkelődés. Különben is igazuk van. A Duna partján dolgoztam 3 év híján 40 esztendeig, szabad időmben ott ’horgásztam és a Dunán eveztem. Aztán úgy alakult, hogy nyugdíjba vonulásom után jászberényi rokonaimnál, vagyis a Zagyva partján telepedtem le. Hajógyári pályafutásom 1974-ben kezdődött a győri Vagon és Gépgyárból evic- kéltem át a kikötői és úszódaruk gyárába. Mint fiatal géplakatost izgatott, hogyan lesz az apró alkatrészekből égbe nyúló daruóriás, ' hogy milyen alapok kellenek ahhoz, hogy a 3 tonnás acélegyáltalán nem nagy ügy, hogy így köszöntelek. Tudod, nem volt túl sok pénzem, azért hát a könyv, a kis édesség, a pipere, — ezeket tudom, szereted, szívesen fogadod. Lehet, nem tudtam valami szépen becsomagolni, de ez az első csomag, amit postára bízok. Te, anyu, ha elgondolom, hogy Te hány csomago^ küldtél nekem! Még mindig nem tudom elfelejteni. amikor a kolesz- ban kiabáltak a srácok: „Pakk, pakk, nézzük csak, mit sütött anyukád?” Hirtelen nem is tudom, mivel arattad az első csomagsikeredet? Lehet, hogy a mákos beigli vagy a pozsonyi kifli volt az első csomag nagy száma? Biztosan már Te se emlékszel, hiszen alighogy véget ért a koleszcso- mag-invázió, jött a katonaság. Szegénykém, hányszor megleptél a 8—10 kilós csomagokkal akkor is, amikor kórházban voltam! Ezért most, én következem édesanyám, én küldök csomagot, — Neked. Az az igazság, haza ßzerettem volna menni a születésnapodra, dehát az nem -jött össze. Azért anyu, most, hogy kibontod a csomagot, csak Konkoly Béla elnök elmondta, hogy a megalakulás óta nagy figyelmet fordítottak a munkából kiöre- dedett téesz-tagok életére. Már jóval a 67-es rendelet előtt bevezették a rendszeres szociális segélyt. Az elmúlt évben 110 ezer forintot fordítottak segélyezésre, de úgy gondolják, hogy az elbírálást körültekintőbben kell végezniük. A téesz szociális, kulturális bizottságának javaslata alapján az egyedülállókat, elesetteket fogják előnyben részesíteni. Környezettanulmányt készítenek majd családi körülményekről, kereseti lehetőségekről. ki hogyan tudjai jövedelmét kiegészíteni. A háztáji gazdaságok segítése a tsz-nek természetes érdeke, és ebben nem tesz különbséget nyugdíjas és nem nyugdíjas között. Jár az egy hold háztáji föld mindenkinek, és aki nem tudja megművelni, az a termés pénzértékét kapja meg. Szórványlegelők kiosztásánál az idős tagok részesülnek előnyben. Tavaly 1,8 millió zsiráf könnyedén és biztonságosan ússzon a vízen. A kíváncsiság vitt át, .és most öreg fejjel is csak azt mondhatom, hogy megérte. Tudom, minden szakmának megvan a maga varázsa, de annyi szép és csodálatos mint amivel a mi munkánkban találkoztam, azt hiszem sehol sincs. Nem volt könnyű, különösen az elején jól kiismerni az acél, a bronz, az alumínium, a vaslemez tulajdonságait. Pontosan mérni és szigorúan betartani az ezred- millimétereket, és megérteni, milyen összehangolt munkára van szükség ahhoz, hogy az élettelen fémhalmazok a legbonyolultabb feladatokat is végrehajtó műszeróriássá váljanak. Tudnunk kellett azt is, hogy termékeinknek a legszélsőségesebb időjárási viszonyok között kellett — és kell működniük. A Szovjetuniónak gyártott daruk például a mínusz 40, az arab országoknak küldött úszódaruk viszont a plusz 40 fokot is kénytelenek elviselni. Vállalatunk az elmúlt évtizedekben nagyot fejlődött, arra gondolj, virág, meg élőszavas köszöntő helyett ez a pár semmiség mondja el, hogy gondoltam Rád. Majd hazaszaladsz este a munkából, ledobod a kabátod, s mondod, no, már tényleg közelebb a nyugdíj, itt a védett kor, közelít a pihenés, még az se baj, ha vele együtt jár az öregség. Tudom én, hogy fáradt vagy, nagyon. A múltkorában azt'' mondtad, ha ebbe a mai világban maradnál magadra két kis gyerekkel, tán bele is zavarodnál a gondba. Elég volt az, akkor is Neked, láttam én, hogy vállalsz rengeteget — értünk. És még mi,ndig. Anyu, még mindig tudsz és akarsz adni. Nem szereted, ha erről beszélünk, de karácsonykor most is úgy kitettél magadért. hogy az embernek sírni támadt kedve. Anyu. ne sírj. abba is hagyom a szómenést. Tulajdonképpen úgy akadtam, ahogy Te szoktad, a pénzes- utalvány hátulján. „Csókol anyád. Maris" — dehát ez Neked állt jól. Ezért csak annyit, boldog születésnapot. Szerető fiad. — 6 — forint földjáradékot fizettek ki. ennek kétharmad részét nyugdíjasok, járadékosok kapták. Nyitva az elnök ajtaja bárki előtt, de nem is kell a tsz irodába begyalogolni, mert sűrűn megfordul az idős tagok körében. Fuvart kérnek, vagy a tanyába szeretnék a villanyt bevezetni. Tavaly négy nyugdíjasukat küldték gyógyfürdőbe, és a nehezen mozgóknak még a közlekedésre sem kellet gondolniuk. Egy a téesz a községgel, a nyugdíjasokat sem kezelik külön, hiszen mindegyik család kötődik valamilyen módon a szövetkezethez. A nyugdíjasklubot a művelődési ház működteti, de közvetve ott van a téesz támogatása. A klub kirándulásaihoz pedig díjmentesen ad évenként többször is autóbuszt. Az elmúlt évben a Hortobágyon és Szarvason voltak, ellátogattak a szegedi szabadtéri játékokra és a gyulai Várszínházba. erről termékeink száma és sokfélesége tanúskodik. Az ország szinte minden táján van már egy-egy leányvállalatunk, ezek között igen jelentős és eredményes a balatonfüredi és a tiszafüredi gyáregység. Ilyen országos szintű vállalattól mentem nyugdíjba 4 évvel ezelőtt. Mivel tölti szabad idejét egy nyugdíjas vízparti ember? Sajnos úszódarukat még hobbiból se fabrikálhatok, így hát pihenek, gyó- gyítgatom a reumámat, és hódolok régi szenvedélyemnek, a horgászatnak. Igaz, itt nincs 3 folyó mint Győrben volt, a pesti dunapart- nak is búcsút mondtam. Van viszont a környéken — Jásztelken, Jászjákóhalmán és Jászapátin — olyan horgásztanya, ahol öröm a halra lesni. Jásztelken is élnek rokonaim, így hát a Tolbuc- hin Horgászegyesület tagja lettem. A kapást itt is olyan türelemmel kell kivárni, mint a Duna bármelyik ágában, én pedig... ráérek. Mi lehet az, ami visszahúzza az embert, 'a nyugdíjast oda, ahol 31 évet töltött el ebben a jövő-menő világban? Hatvani Ferencné erre gondolkodás nélkül azt feleli: a másik ember, vagyis azok akik között a több mint három évtizedben mindig jól érezte magát. Amikor a Füszérlhez került könyvelési csoportvezetőnek, a megyei vállalat forgalma alig 100 milliós volt, most 4 milliárdos. Közben megérte a két megye — Szolnok és Békés — Vállalatának összevonását, a vegyiárúk átvételét, a vállalat feladatköre egyre bővült, és ő együtt nőtt a munkahelyével. Soha nem kételkedett a közösség erejében, és nem is csalódott. Ma is a számvitelben van a legtöbb olyan ember a Kunság Élelmiszer- és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalatnál. aki több évtizedet ott töltött el. ők alkotják a törzsgárda magját. Az egykori fiatalasszony, telve vitalitással. tudomásul vette, azon az osztályon mindig rengeteget kell dolgozni, s azt a munkatempót csak lelHárom férfi ül a Szolnok megyei Sütőipari Vállalat központjában, a kis tanácskozóteremben. Alig van előttük papír — pedig a múltról, régi munkatársakról beszélünk, s talán Dósa János, a párttitkár az egyedüli, aki a legidősebbekre is emlékszik. Kóródi István munkaügyi osztályvezető és Tari Mihály szb-titkár azonban fiatalsága ellenére is jó ismerője a régmúltnak. — Jelenleg ezerhatvan dolgozónk van. s pontosan kétszázkilencvenkét nyugdíjasunk — mondja a számokat Kóródi István. — Azért ismerjük a legidősebbeket is, mert minden évben találkozunk velük. Ráadásul, hogy lassan tíz éve megyei a vállalat, három településen, Szolnokon, Jászberényben és Karcagon tartjuk a nyugdíjasok napját. — Sokról a szocialista brigádok is hírt hoznak rendszeresen — veszi át a szót Tari Mihály. — A brigádok közül ugyanis nem egy azt is vállalja évről évre, hogy patronál egy-egy öreg péket, aki magára maradt, s elkél körülötte a segítség. Akár télire való beszerzése, akár egy tavaszi nagytakarítás. kés emberekkel lehet követni. Mindig vigyázott arra, hogy valóban odaadó munkatársakkal legyen körülvéve. Észre se vette, hogy a legjobb példa ő maga volt. Nem kímélve energiáját, éveken át a vállalati szb társadalmi titkáraként is tevékenykedett, közben osztály- vezető. főosztályvezető lett, majd gazdasági igazgató-helyettes. dEhhez persze megvolt a megfelelő családi háttér. a segítőkész édesanya és férj, akik nélkül nem győzte volna energiával). Kiváló szakemberek tucatja nőtt lél mellette, olyan nők — mint mondja —, akikkel hegyeket lehet megmozgatni. pedig feleségek, anyák, teli mindennapos gondokkal. Mielőtt nyugdíjba ment. azt a kislányt is. — aki a vállalat ösztöndíjasa volt, majd öt éven át együtt dolgoztak az osztályon. — jól felkészítette utódjául. És nincs olyan brigád a számvitelben, amelyik ne lenne a Vállalat Kiválója. sőt van már a Szakma Kiválója is. pedi? akkoriban, amikor náluk már virágzott a brigádmozgalom, a címekkel nem járt pénz, legfelÉs az is igaz, hogy nyugdíjasaink gyakran tollat is fognak, ha nem maguk jönnek be a központba. Az üdülési felelősünk- például most is büszkélkedett: tavaly minden nyugdíjas, üdülőbe vágyó szakszervezeti tagunknak adott SZOT-beutalót, vagy helyet biztosított a vállalat berekfürdői, jászszent- andrási, parádsasvári saját nyaralójában. — A kapcsolat nemcsak a mi részünkről ilyen bensőséges — jegyzi meg Dósa János. — Már megszoktuk, hogy év végi ünnepek előtt szólunk például a szolnoki nyugdíjas pékeknek. Legutóbb tavaly karácsony előtt dolgozott nyugdíjas műszak a kenyérgyárban. A négy-öt év előtt nyugdíiazott mesterek már ismerik a legújabb technológiát is — a folyamatos tésztakészítő- és feldolgozó gépsort. Szívesen jönnek, vállalják a munkát. A vállalatnál igen jó híre van a szakszervezet nyug- dí jelőkészítő albizottságának. Jóelőre tudják, ki mikor lép a határidő közelébe, s intéznek mindent, harminc nap alatt azt is megtudja a készülődő, mennyi lesz a havi járandósága. jebb kaphattak egy kis jutalomszabadságot. Lelkesedésből is tudtak jól dolgozni. Csak ötvenhat éves korában búcsúztatták nyugdíjba menetele alkalmából Erzsébet asszonyt — Erzsiké nénit, ahogy ifjabb kollégái szólítják. A hat hónap felmentési idő '82 decemberében lejárt, és januárban már vissza is tért gazdasági tanácsadónak. Érezte, a „visz- szavárunk " búcsúszó nem volt formális. Sokan megkérdezték tőle: jó-e az, hogy oda megy vissza nyugdíj után az ember, ahol korábban vezető volt ? A többség nem tenné, de ő úgy vallja, hogy abban tud igazán hasznosat tenni az ember, amihez ért. Az igazsághoz az is hozzátartozik. hogy nemcsak a számvitelhez ért Hatvaniné, hanem élni is tud. Nem adta fel korábbi életmódját, ma is bérletük van az Operába, összejárnak régi barátaikkal. és nyaranta utaznak is. Azt mondja: nem törvényszerű. hogy csúnyán, betegen öregedjünk meg., — rónai — Tavasz A lakásban, kertekben Ilyenkpr tavasszal igen csak megsokszorozódnak tennivalók a lakásban és ház körül. A városokban e nem annyira érezhető, min a falvakban, hisz a város emberek életmódjában nine olyan feltűnő eltérés az év szakok váltakozása idejé — hacsak nem rendelkezne telekkel, hobbi kerttel mint a falusi emberekéber Sokan befejezték a kér - tekben a talajelőkészít munkákat, sőt túl vannak már a veteményezések eg; részén. Hasznos és egészsé ges elfoglaltság ez idősei számára is, hiszen a szabad levegőn tartózkodás, mozgá: felfrissíti a hosszú téli esté ken „restségre” kárhoztatot végtagokat. Sok a ház körű li tennivaló: szemétgyűjtés kerítésjavítás, fák metszése falun pedig még ezek mellt az istállók, ólak felújítása, i gazdasági udvar rendbe tétele. Ezeket a munkákat amelyek valóban egyaráni fontosak, ne próbáljuk meg 1—2 nap alatt elvégezni. Korunknak, egészségi állapotunknak, no meg az időjárásnak megfelelően ésszerűen osszuk be, így nem oko; szervezetünknek hirtelen tű nagy megterhelést. A fák metszésekor ne felejtsük el biztosan rögzíteni a létrát — esetleg hívjunk segítséget — ezzel súlyos balesetei előzhetünk meg. A háztáji kertek tulajdonosai ma -már közel 70 féle növényvédőszer között válogathatnak. Tudni kell előre, hogy milyen vegyszerre van szükségünk, mert a méreg amellett, hogy nem olcsó, önmagunkra és környezetünkre is veszélyes lehet. Vásárláskor ügyeljünk arra, hogy a csomagoláson olvasható legyen a növényvédőszer használati utasítása, hatóanyaga, eltarthatósága és veszélyességének mértéke. Permetezéskor tartsuk be a növényvédelmi óvórendszabályokat; használjunk védőruhát, — szemüveget, — kesztyűt, — kalapot. A vegyszereket jól, zárható helyen tartsuk, hogy a legkisebbek, az unokák ne férjenek hozzá! Tanácsoljuk, hogy kerti munkánál is öltözködjünk rétegesen és az időjárásnak megfelelően. « A réteges öltözködés és bizonyos balesetek elleni védekezésre felhívó tanácsaink a lakásban tevékenykedő, tavaszi nagytakarítást végző háziasszonyokhoz is szólnak. A portalanítást, ablak- tisztítást, csillárok lemosását ne akarjuk asztalra helyezett székkel, sámlival veszélyes akrobatamutatvánnyá varázsolni, mert sok esetben végzetes combnyaktörés és egyéb komoly sérülés lehet a vége. A bútorpakoláshoz is jó, ha segítséget kérünk, így a munka nem lesz olyan megterhelő. A bútormosásnál, szőnyegtisztításnál, padlósúrolásnál okvetlenül fontos a gumikesztyű használata, mert a modern mosómosogatószerek valósággal kilúgozzák a bőrt és a körmöket. A téli ruhákat és ágyneműket is félretehetjük. Előbb azonban a paplanokat, párnákat. dunnákat alaposan szellőztessük ki, — ha süt a nap, akár egész nap kint hagyhatjuk a szabadban, hiszen a napsugár fertőtlenít. A téli holmikat mosással, esetleg vegytisztítással gondosan hozzuk rendbe, s úgy tegyük el. Ne feledkezzünk el a mindenhol beszerezhető molyirtóról, ezek a szerek megvédik a ruháinkat a károsodástól. — Cs — Összeállította: Sóskúti Júlia L. P. Itt is öröm várni a kapást r— illés — Ha felszárad az út, s nem is melegen, de süt a nap. elő lehet venni a tavalyi kedves jószágot. Sokat segít az. vele könnyen elérheti a várost a Mezőtúr környéki tanyaházából Borsós János téesz-nyugdíjas. A 69 éves ember tudja, a ..száguldáshoz” még melegen kell öltözni, elfér a kucsma is. Hiába, a Józsefek hideget hoztak, csalós a március. . . Fotó: Tarpai Anyu, ne sírj, „Hegyeket lehet megmozgatni a nőkkel 91